Sziasztok!
Végre végre végre elolvashattam a várva várt folytatását is Tarryn kicsit sem átlagos trilógiájának és jelenleg azt sem tudom, hogyan engedjem- és fejezzem ki a bennem tomboló érzelemhalmazt. Mert ez a nő megint olyat írt és úgy, hogy a zseniális jelző már kevésnek bizonyul.
TARTALOM:
Kedves Olivia!
Azt hitted, elveheted őt tőlem?
Vesztettél. Most, hogy már az enyém, mindent meg fogok tenni,
hogy velem maradjon. Kételkedsz bennem?
Minden, amire te fented a fogadat, az enyém lett.
Ja, és ha esetleg érdekel: már egyáltalán nem gondol rád.
Nem fogom elengedni őt... soha!
Leah
Leah Smith végre mindent megszerzett, amit valaha is akart.
Vagy mégsem? Házassága leginkább kölcsönbérletnek tűnik,
mintsem élethosszig tartó elköteleződésnek,
az általa felépített kép pedig a szeme láttára omlik össze.
Új szerepében és titkokkal teli múltjának terhével el kell dönteni,
meddig hajlandó elmenni az ellopott kincsek megtartásáért.
KIADÓ: Könyvmolyképző, 2015
ISBN: 9789633994672
RENDELHETŐ: itt
Elég nehéz erről a könyvről értékelést írni, mert minden egyes oldala más és más érzést vált ki. A könyv első negyedében a legszívesebben agyonütöttem volna Leah-t, annyira... elviselhetetlen, hihetetlenül gonosz volt. De persze senkit ne tévesszen meg ez, szerintem ő igenis az a fajta karakter, akinek ha felszín alá nézel, nem csak feketeséget látsz. Lehet, hogy mentség nincs arra, ahogyan viselkedik (vagy ahogyan bizonyos dolgokról vélekedik), ugyanakkor magyarázat van, nem is kevés.
A könyv felénél ugyanis azt vettem észre, hogy kezdek vele együtt érezni - és ezért gondolom azt, hogy elképesztő húzás volt az írónőtől, hogy mindhárman kaptak saját szemszöget, így ő is. Mert őszintén szólva, kellett. Akármilyen borzalmas, szinte elviselhetetlen, és kiakasztó néha, akkor is kellett az, hogy kicsit Leah szemén át lássuk a történteket, és hogy belelássunk a lelkébe, múltjába is.
"A gyűlölet bámulatos érzés. Forró és nyomasztó, akárcsak a tűz. Az istenadta lényed mélyén kezd perzselni, amíg semmi nem marad belőle, csak egy kupac hamu. Utána az emberségedet veszi célba: a forró lángnyelvek felemésztik az ártatlanságod maradékát, amíg az össze nem olvad valami ocsmánysággá. Aztán az egykori éned romjain elhinti a keserűség magvait. A magvak indákká fejlődnek, az indák pedig megfojtják, amihez csak hozzáférnek. Itt tartok én: olyan szorosan fojtogat az inda, hogy már alig kapok levegőt. Egyik kezem az indán van, a másik pedig a mellkasomon, hogy bent tartsam a kizuhanni készülő szívemet."
Ó. Te. Jó. Ég. Mennyire egyszerű lenne csak azt mondani, hogy ez a nőszemély undorítóan viselkedik és gyűlölni ezért, igaz? Csak hogy az élet nem ilyen egyszerű. Félre értés ne essék, soha nem szerettem, ha valaki azzal akart magának mentséget keresni, hogy ilyen és olyan gyerekkora volt. Mert szerintem erről mindenki, még egy ép és szeretetteljes családban felnövő ember is tudna eleget mesélni. De itt a különbség: Leah családja minden volt, csak ép és szeretetteljes nem. Azt sem tudom, hogy az anyját, vagy apját kéne jobban megvetnem; az egyetlen, akit szerettem az a húga és a nevelőnőjük volt. Mert miattuk érezhetett Leah némi szeretetet, ez volt az ő színfoltja a hatalmas sötétségben, ahová mindenki taszította. Sajnos ez persze nem volt elég...
Az első rész is minden érzelmedet kiváltja, de ez még inkább: toporzékolni, üvölteni, kiabálni és ütni akartam, aztán sírni, megölelni, és megrázni, hogy basszus, te ennél többet érdemelsz, te ennél jobb vagy! Lehet, csak én látom így, és igazából tényleg egy rossz ember, de álljunk meg egy pillanatra és képzeljük magunkat a helyzetébe, kiskorától végig, minden egyes pillanatában az életének és tegyük fel a kérdést: biztos, hogy mi nem éreznénk, viselkednénk néha így?
A legtöbben lehet nem. Én biztosan nem. De valahol mégis azt érzem, hogy megértem. Gyűlölöm és megvetem és kedvelem és szánom és... minden. Erről nehéz írni/beszélni, ezt olvasni és érezni kell. Ezek után még kíváncsibb vagyok a befejezésre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése