Tarryn Fisher: Tolvaj (Szeress, ha hazudok is 3.)

Sziasztok!

Hát, végül elértem a befejező részhez, hiszen egyszer minden véget ér, ugyebár. Kivéve talán Caleb és Olivia szerelme, valamint Leah szelleme - valószínűleg ezek mindig megmaradnak.

Tarryn egy igazán különleges, életszerűen fájdalmas és mesébe illően varázslatos történetet alkotott meg egy nem mindennapi "szerelmi háromszögről", a lehető legemberibb karakterekkel. 

TARTALOM: 

"Hányszor törhet össze egy szív, mire eljut addig, hogy már nem tud összeforrni?"

Emlékeztetőül magamnak:

A szerelem türelmes. A szerelem kedves. 

A szerelem nem dicsekszik, nem henceg.

A szerelemben nincs arrogancia.

Sohasem durva, nyers vagy illetlen - nem öncélú.

A szerelmet nem könnyű felforgatni.

A szerelem nem kövezi meg a rosszat.

A szerelem bízik, remél és mindent kibír. 

A szerelem sohasem évül el. 

Küzdeni fogok érte.

Caleb Drake sohasem tette túl magát az első szerelmén. 

Még akkor sem, amikor házas ember lett. 

Amikor az élet próbára teszi Calebet, dönteni kell, hogy milyen messzire

hajlandó elmenni a tartózkodó és elbűvölő Olivia Kaspen visszaszerzéséért. 

De minden tettnek megvan a maga következménye, és Caleb rájön: 

a szerelemért olykor elviselhetetlenül nagy árat kell fizetni.

"Olivia az enyém. Ez mindig is így volt, és mindig is így lesz." 

KIADÓ: Könyvmolyképző, 2018

ISBN: 9789634570080

RENDELHETŐ: itt

Leah története után Calebé volt talán a legérzelmesebb. A szó minden értelmében. 

Tényleg olyan volt kicsit, mint egy kirakós utolsó darabja, amit megismerve megértesz mindent és pont kerül a sok gyötrelmes és csodás pillanat váltakozásának a végére. 

Caleb az a fajta srác, akit Tarryn nagyon jól alkotott meg, mert érződik az egyensúly az emberi és mesebeli énje között. Ahogyan ő nyilatkozott magáról: "A bunkó kosaras, vagy az, aki a Szép reményeket olvasta?" 

Természetesen az ő szemszöge is felváltva játszódik a jelenben és múltban, amit például azért is szerettem végig, mind a három rész alatt: mert mindig más a jelen és mindig újat mutat a múlt. 

Két év telt el, azóta nincs az életében Leah, azóta nem látta a kislányt, akiről úgy tudja, nem is az övé, és végre igazán hajlandó küzdeni. Vagy Olivia vagy senki. Lehet erre a többség azt mondaná, hogy ugyan már, de mi, olvasók, akik átéltük a történetüket, elhisszük és megértjük, hogy tényleg van ilyen szerelem. 

"Arra a következtetésre jutottam, hogy nincsenek kőbe vésett szabályok az életben. Az ember azt csinálja, amit a túléléshez kell. Ha el kell menekülni életed szerelmétől a túléléshez, megteszed. Ha össze kell törnöd valakinek a szívét, hogy a tiéd ne törjön össze, megteszed. Az élet túlságosan bonyolult az egyetemes igazságokhoz. Mindannyian sérültek vagyunk valahol. Fogj meg valakit, és kezdd el rázogatni. Hallani fogod, ahogy csörömpölnek belül az apró összetört darabkái. Ott van bennünk az apánk, az anyánk, a barátaink, a szerelmeink és az idegenek fájdalma is."

Így a végére meg kell említenem Cammie-t, Noah-t és Samet is. Cammie Olivia legjobb barátnője, és a vele, valamint a Calebbel való kapcsolatát is imádtam végig. Noah volt a menedék, az, akire Oliviának szüksége volt a Leah-s időkben, de egy percig nem volt kérdés, hogy az ő szeretetük is mennyire őszinte. (Különösen örültem, hogy itt ő is kapott egy szemszöget, majd a beszélgetésének is Calebbel. Mindkettejükbe szerelmes vagyok egy kicsit.) Samet érdekesmód Leah miatt emelném ki így a végén, habár az előző részben volt sokkal inkább szerepe. A köztük lévő kapcsolat és annak a kialakulása ugyanis annyira nyílt, őszinte, megható és zseniális... miután elgondolkodott rajta, hogy Caleb miért vett el egy ilyen lányt, és ahogy konkrétan rossz anyának tartotta Leah-t (eleinte nem is tévedett, valljuk be), Leah pedig magához méltóan előítéletes és elutasító volt vele sokáig, azok után nem gondolná az ember, hogy mennyire közel kerülnek egymáshoz. Pedig így történt. Imádtam a jeleneteiket, azt az erős barátságot, amihez nincsen hasonlítható sem. És azt is, hogy ez megmaradt a végére is: "Sam Fostert is próbálja meg. Ha bárki is tudja, hol van, akkor ő az."

A lezárásban az írónő megint ad neked mindent: hidegrázást, fájdalmat, könnyeket, igazságot és reményteli csodát. 

Befejezem, mielőtt bármilyen spoiler kiszaladna az ujjaim közül, de összességében egy szóval tudnám jellemezni ezt a trilógiát: megszállottság. A legkárosabb és legszebb módon. 

Caleb megszállottsága Olivia iránt, Olivia és Leah megszállottsága Caleb iránt, és az enyém. 

Mindhármuk, de főként Tarryn iránt.