Colleen Hoover: Reminders of Him

 

Sziasztok!

Habár régen nagy rajongója voltam Colleennak, ma már viszonylag mondhatni kevesebb könyvet olvasok tőle, és nem is feltétlen tervezek mást elolvasni, vagy régebbit újraolvasni. A tavalyi évem egyik legkiemelkedőbb olvasmánya volt tőle az All Your Perfects, amit szintén nagyon vártam és mindent vitt nekem; de ez a könyve az, amit a két évvel ezelőtti eredeti megjelenése óta tűkön ülve várok. Azóta, hogy a szerkesztője még a megjelenés előtt azt nyilatkozta, szerinte ez a legjobb könyv, amit valaha írt. Így az elején le is szögezhetem: teljes mértékben egyetértek ezzel a kijelentéssel. 

TARTALOM: 

Kenna Rowan öt évet töltött börtönben egy végzetes kimenetelű hiba miatt, és most visszatér a városba, ahol az élete félresiklott, abban a reményben, hogy találkozhat négy éves lányával. De a hidakat, amiket Kenna felégetett maga mögött, lehetetlen újjáépíteni. Lánya életének fontos szereplői mind távol akarják tartani a gyerekétől, bármennyire is keményen dolgozik azon, hogy bizonyítson. 

Az egyetlen, aki nem zárta be előtte az ajtaját, az Ledger Ward, a helyi kocsma tulajdonosa, aki szinte az utolsó reménye, hogy utat találhat a lányához. Ha azonban bárki is rájön, hogy Ledger lassan Kenna életének fontos részévé válik, mindketten elveszíthetik a számukra legfontosabbak bizalmát. 

A nehézségek ellenére Ledger és Kenna között kialakul valami, és ahogy az érzéseik erősödnek egymás iránt, úgy nő a kockázat is. Kennának módot kell találnia arra, hogy vezekeljen a múlt hibáiért, hogy a reményre és a gyógyulásra alapozva új jövőt építhessen. 

Egy fiatal anya azért küzd, hogy visszatérhessen a lánya életébe - de vajon lesz számára hely? 

KIADÓ: Könyvmolyképző Kiadó, 2023 

ISBN: 9789633996621

RENDELHETŐ: itt

Tudjátok, milyen érzés az, amikor évekig vártok valamit, aztán felülmúlja minden elképzeléseteket? Felülmúlja, mert még jobban megérint, még jobban fáj, még jobban imádjátok, mint amennyire számítottatok erre. Na, nekem pontosan ilyen ez a könyv. Colleen Hoover kint két éve, itt frissen megjelent története egy igazán komoly és fontos témákat boncolgató történet, amiben a szerelem nem feltétlenül a főszál, de hozzátesz; ami összetör, de mégis felemelő élményt ad. 

Kenna története onnan indul, hogy kiengedik öt év után a börtönből, mindent, ami idevezetett, visszaemlékezésekből, az ő és Ledger szemszögén keresztül tudjuk meg - ugyanis mindkettejük életében a közös pont nem más, mint Scotty. A leglényegesebb dolog viszont a Kenna Scottynak írt leveleinek egyikéből derül ki számunkra a történet vége felé. 

Akármennyire szép és fontos romantikus szál, az is, ami a múltban volt, és az is, ami jelenben alakul, a Reminders of Him ennél sokkal többről szól és sokkal többet ad. A központi téma ugyanis nem a szerelem, hanem a gyász, a veszteség feldolgozása, a megbocsátás (önmagunknak egyaránt, nem csak az érintetteknek), a szülő-gyermek kapcsolat - és az, hogy mennyire előítéletesek tudunk lenni mi emberek, csak mert valakit egy bizonyos balesetben játszott szerepe miatt börtönbe csuknak. Mert ez a valaki elkövetett egy hibát, majd a körülmények és a látszat azt mutatta, hidegen hagyja az egész eset és csak önmagát mentette. Abból a szögből, amit Scotty szülei, Ledger, vagy a rendőrség tudnak, bizony nem nehéz így gondolkodni Kennáról - de ezeknek a dolgoknak a mélységét, ami a látszat alatt van, csak Kenna tudja. És őt senki sem kérdezi vagy ha kérdezné is, nincs olyan állapotban, hogy tudjon is válaszolni erre. Mivel azt érzi, megérdemli, és annyira mélyen érinti, ami a felszínen nem is látszik; bűnösnek vallja magát. Csakhogy ekkor még nem tudta, hogy terhes. Ha tudta volna, lett volna miért, lett volna kiért küzdenie, de sajnos nem így történt. És itt jutunk el a jelen helyzethez, amikor is Kenna kislánya, Diem Scotty szüleinél van - és ők azt sem akarják, hogy bármi köze legyen Diemhez, hiszen, ahogy az ő szemszögükből látszik: miatta veszítették el a fiukat. Az, hogy Kenna is egy bizonyos tekintetben elveszítette a gyerekét, az egy olyan dolog, amit nem látnak vagy nem akarnak látni, és igazából nem is nagyon lehet őket hibáztatni. Ez a kislány ugyanis az oka annak, hogy egyáltalán még talpon vannak... 

Az írónő hatalmas érdeme, hogy a történtekben a szemszögekben nem marad hiányérzet, ugyanis nem csak Kenna, de bizony Scotty édesanyja, Grace szemszögébe is beenged, ezáltal jobban megértetve őt. Ahogy leírja, milyen érzés egy anyának elveszíteni a gyermekét, vagy azt, hogy semmi kapcsolata nem lehet évekig azzal a kis lénnyel, aki hónapokig a testében növekedett, az szó szerint letaglózott. Nagyon sokszor kellett félretennem a könyvet, hogy kapjak egy kis levegőt, mert úgy éreztem, engem is mélyre ránt az egész, vagy éppen nem láttam a könnyeimtől. Sok részt szinte filmjelenetként láttam és hallottam a fejemben és ez bizony nehezebbnek bizonyult, mint amit el lehet viselni. Ugyanakkor letenni sem tudtam sokáig, annyira érdekelt az, hogy mi lesz a végkimenetele, annyira reménykedtem abban, hogy minden rendbe jöhet. 

" Az emberek azt mondják, szerelembe esel, de ha belegondolunk, az esés olyan szomorú szó. Az esés sosem jó. A földre esel, visszaesel, elesel és meghalsz. Bárki is mondta először azt, hogy szerelembe esett, valószínűleg addigra már elmúlt benne az érzés. Különben sokkal jobb nevet adott volna neki."

A nagyon mély érzelmi vonal mellett a karakterek azok, akik számomra igazán kiemelkedőek és nagy szerepet is játszanak a történtek alakulásában. Együttéreztem, megértettem és beleszerettem itt minden egyes karakterbe. Ledgeren keresztül látjuk meg azt igazán, milyen, ha van egy bizonyos kialakított képünk valamiről és valakiről, ami aztán hirtelen megdőlni látszik. Ő a harmadik szereplő, akinek talán a legnehezebb ez az egész, hiszen ő mondhatni két szék közé zuhan. A célja neki sem más, mint megvédeni és a legjobbat akarni Diemnek, és nagyon mélyreható íve van annak, amikor rájön, hogy a legjobb talán az, amitől a legádázabban védik. Ritkán emelek ki mellékszereplőket, különösen egy Colleen Hoover - kötetben, de itt egyszerűen muszáj, mert Ivy és Roman mindent vittek nekem, a bölcsességükkel, vagy utóbbi esetében a humorral. Annak ellenére, hogy Scotty és Ivy csak visszaemlékezés szinten vannak jelen a történetben, mégis közel kerültek hozzám. Romannek sokkal nagyobb szerepe van az események alakulásában, ő volt a szikla, ami egy kisebb hullámmal földcsuszamlást okozott, de így szépen lassan végre megszűnt a szakadék. 

Összességében a Reminders of Him egy nagyon elgondolkodtató, nehéz történetet feldolgozó tanmese, ami engem az életem olyan szakaszában talált meg, hogy több szempontból is rezonált a lelkemmel. Összetörtem, elvesztettem az irányítást az érzelmeim felett, szinte nyugtatnom kellett magam, hogy nem, ez nem velem történik meg, de mégis olyan erőt, reményt és megnyugvást adott emellett, ami miatt az életre szóló olvasmányélményeim élén landolt. 

További kedvenc idézetek: 

"(...) a boldogság nem valami állandó dolog, amit meg lehet szerezni, hanem csak egy múlékony, illanó valami, ami néha felbukkan az életünkben, még ha csak egészen apró adagokban is. És ez mégis elég ahhoz, hogy menjünk tovább." 

" - Elvették tőled a gyereked. Ezen soha nem fogod túltenni magadat. Szóval itt és most döntened kell. Együtt fogsz élni a szomorúságoddal, vagy belehalsz? (...)

Nem mondta, hogy majd túlteszem magam azon, amit érzek, vagy hogy minden könnyebb lesz idővel. Azt mondta, hogy ennyi, ez a nyomorultság, amit most érzek, az lesz a normális az életemben. És vagy megtanulok együtt élni vele, vagy engedem, hogy maga alá temessen." 

"Az embereknek szükségük van más emberekre." 

"A megbánás olyan, mintha megnyomnád a szünet gombot. A börtön is olyan. Amikor kikerülsz innen, meg kell nyomnod a lejátszást, mert ha nem teszed, elfelejted, hogyan kell továbblépni." 

"Folyton írok; verseket, leveleket Scottynak, könyvötleteket, amikről nem tudom, lesz-e valaha is időm és erőm megírni őket. Azt hiszem, az írás mentett meg saját magamtól." 

"Különös dolog, hogy egy ideig részt veszel egy másik ember életének minden aspektusában, és aztán egyik pillanatról a másikra semmit sem tudsz róla. Az is különös, hogy azt hiszed valakiről, hogy ismered, és később rájössz, talán ez egyáltalán nem is igaz."

"Talán ha odafigyelek a jó dolgokra, bármilyen aprók is, összeadódva segítenek egy kicsit kevésbé fájdalmassá tenni a nagy rosszat." 

"A harag nehéz súly, de azoknak, akiknek a legjobban fáj, a megbocsátás még nagyobb teher."

"Volt az előtted, és volt a veled. De valamilyen oknál fogva sosem gondoltam, hogy lesz olyan is, hogy utánad. 

Mégis volt, és én belekerültem.

És már örökre benne is maradok."

"(...) azt hiszem, végre eljutottam addig, hogy elhiggyem, az is rendben van, ha magamnak megbocsátok. 

Így hát megteszem."

"Talán úgy tudjuk a legjobban feldolgozni a szeretteink elvesztését, ha minél több helyen és dologban rájuk találunk." 

"A zenéről mindig Scotty jut eszembe, de Scotty gondolata már nem szomorít el. Most, hogy megbocsátottam magamnak, az emlékek róla mosolyt csalnak az arcomra."

" Drága Scotty!
(...) Még mindig hiányzol. Mindig is hiányozni fogsz, de most már biztos vagyok benne, hogy az űrt, amit magad után hagytál, csak mi érezzük űrnek. Te, bárhol is legyél, teljes vagy. És csak ez számít." 

 

Claire Heywood: Spárta lányai

 

Sziasztok!

A következő olvasmányom olyan témát dolgoz fel - görög mitológia, azon belül is a trójai mondakör - amit ugyan úgy ahogy ismertem, de nem voltam annyira képben a pontos részletekkel. Volt e felé a téma felé vonzódásom mindig, de annyira részletes információkat nem tudtam róla, amennyi például ennek a könyvnek az alapját is adja. Lehet el sem olvasom, ha nem az egyik legjobb barátnőm unokatestvére fordítja - olyan igényesen, nem mellesleg, hogy ezentúl minden fordítására figyelek Mártinak - de hatalmas élményből maradtam volna ki. Teljesen berántott ez a világ, az első volt, de biztosan nem az utolsó, amit olvastam. Itt is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak, az ajánlást pedig Juditnak!

TARTALOM: 

APHRODITÉ AJÁNDÉKA ÁLDÁS VAGY ÁTOK? 

Évezredek óta mesélik a legendát a nőről, akinek páratlan szépsége ezer hajót indított útnak - de most eljött az idő, hogy meghallgassuk az ő oldalát is. 

Spárta hercegnőiként Heléna és Klütaimnésztra csak a fényűzést és bőséget ismeri. Nemes származásukért és elbűvölő bájukért egész Görögország irigyli őket. De az ilyen kiváltságoknak ára van. A nővéreket még kislány korukban elválasztják egymástól, majd az apjuk által választott idegen királyokhoz adják feleségül őket - a hatalmas Agamemnónhoz és testvéréhez, Menealoszhoz. Királynőként csak két elvárás van velük szemben: örökösöket szülni és megtestesíteni a nőktől elvárt szelíd, szerény természetet. 

De amikor férjeik elhanyagolásának, kegyetlenségének és becsvágyuk súlya eléri a tűréshatárukat, Heléna és Klütaimnésztra kénytelen szembeszállni társadalmuk korlátaival, hogy új életet teremtsenek maguknak, és ezáltal olyan hullámokat vessenek, amelyek a következő háromezer évben is tovább rezonálnak. 

A nemzetközi bestsellerszerző Claire Heywood első magyarul megjelenő könyvében Trója ostromát élhetjük újra, két olyan nő szemszögéből elbeszélve, akiknek a hangját túl sokáig figyelmen kívül hagyták. Egy újragondolt mítosz, amit körüllengenek a titkok, a szerelem és a tragédia. 

KIADÓ: Álomgyár, 2023

ISBN: 9789635706884

RENDELHETŐ: itt

A Spárta lányai, ahogy fentebb is írtam, a görög mitológiának a trójai mondakörét dolgozza fel. A két főszereplőnk Klütaimnésztra és Heléna, akiknek életét gyerekkoruktól kezdve egészen át a felnőtt létig követhetjük - tizenéves koruktól egészen Trója ostromáig és egy kicsivel utána. 

Van egy úgynevezett utalás arra, hogy Helénának nem Tündareosz, hanem Zeusz a vér szerinti apja, de ez mit sem változtat a kapcsolatukon. Heléna és az édesanyjuk, Léda viszonyán viszont már annál inkább. Spárta királynéja ugyanis csak Klütaimnésztrára tekint igazi lányaként, Heléna kitaszítottnak érzi magát, és ez a magányos érzés bizony a későbbiekben is végigkíséri az életét... 

A fenti helyzetet elmérgesíti a tény, hogy Tündareosz végül nem Klütaimnésztrát tartja Spártában jogos örököseként (azért a lányaira esett választása, hogy iker fiaik ne forduljanak egymás ellen a trónért), hanem Helénát, hogy elcsillapítsa azt a szóbeszédet, nem is az igazi lánya, és így lesz Klütaimnésztra Agamemnón felesége és ezáltal Mükéné királynéja. 

Heléna eleinte örül, hogy Spártában maradhat, de nővére távozása megviseli. Hamarosan viszont eljön az az időszak, amikor neki is házasodnia kell, így apja küzdelmet hirdet a legnagyobb harcosok közt a kezéért, és ezáltal a királyságáért. Ezek közt a férfiak közt van többek között Odüsszeusz és Agamemnón is, mégpedig öccse, Menelaosz érdekében. A küzdelem számomra itt veszítette el kicsit az igazságosságát, hiszen Tündareosz úgy érzi, Klütaimnésztra férjének testvérére nem mondhat nemet, de hogy okosan csinálja, Odüsszeusz tanácsára az eredmény kihirdetése előtt megesketi a jelenlévőket, hogy szövetségesek maradnak, ha szükség van rá. 

Ezután végigkövethetjük a lányokat a királynői lét és gyermekáldás útján - melyiküknek milyen a kapcsolata a férjével és hogyan viszonyulnak a szülőséghez. Elég kettős érzelmeket váltanak ki ezek az ábrázolások, de kettejük közül talán Melenaosz a normálisabb, Agamemnón túl messzire ment nekem. S amíg Klütaimnésztrának a mindent jelentik a gyerekei, és bármire (szó szerint bármire) képes értük, addig Heléna egyetlen lányához sem képes kötődni, és a későbbiekben mindent megtesz a teherbe esés ellen, amit ebben az időszakban lehet. Az elolvasás után kis idővel tudatosult bennem, hogy ebben nagy szerepe lehet az édesanyjukkal való viszonyuknak is. 

"Hogy történhetett meg? Hogy létezhet bármilyen gonoszság? Vajon az istenek akarata volt? Büntetés egy másik vétek miatt? Vagy csupán odafent ücsörögtek egykedvűen, nézték, ahogy az egyik kő eltalálja a másikat, aztán megint egy újabbat? Kifejezéstelen arcok pislogtak a földcsuszamlás porában." 

Amíg Klütaimnésztra alkalmazkodó, alázatos, de merész, és a maga módján meg tudja teremteni a boldogságát a nehezítő körülményei ellenére is, addig Heléna szinte önzőnek mondható, és sajnos továbbra is nagyon magányos marad az élete, kitaszítottnak érzi magát, bárhol is legyen - nem számít, hogy Spártában maradhatott, mint Menealosz felesége, vagy Parisszal tart Trójába egy jobb élet reményében... utóbbi már csak azért sem, mert ez még több hibáztatást és gyűlöletet szül az ottani lakosok és azon belül is főként a nők részéről az irányába, hiszen (szerintük) ő az oka a háború kitörésének. Szerintem ez is kicsit összetettebb, és maga Heléna karaktere nagyon komplex, ami miatt mások számára megosztóbb is lehet - én is határozottan Klütaimnésztrával tudok a leginkább azonosulni, de még így is inkább sajnáltam és megértettem Helénát, minthogy megvessem. 

Annak örülök, hogy a végére talán Klütaimnésztrának és Helénának is olyan élete lehet, amilyenre vágynak. 

A mellékszereplők közül Agáta, Kasszandra és Kalchas azok, akiket én feltétlen kiemelnék, illetve Klütaimnésztra elsőszülött lánya, Iphigenia és az ő száluk. Ezek voltak azok ugyanis, amik a legerősebb érzelmeket kiváltották belőlem. Általuk tárul elénk igazán a kegyetlen világ, amiben akkor éltek: hogy a nőknek és a szolgáknak különösen nincs beleszólása semmibe, a férfiak uralta világban bármit megtehetnek velük és nem tehetnek semmit körülményeik, veszteségeik ellen. Kegyetlenségek, verés, alázás, állat - és más - áldozatok, a lélek eltiprása, a test kihasználása mind-mind jelen vannak ebben. Agáta és Kasszandra szála megrendített, Kalchas-é nem különben, bár amit ez vele tett és amit okozott ezzel (többek közt Klütaimnésztrának és Iphigeniának) az egyenesen elborzaszt, kockára teszi az együttérzésemet és zokogva őrjöngtem volna annál a bizonyos jelenetnél, ami ennek az egésznek a következménye volt. 

A Spárta lányai szerintem egy nagyon olvasmányosan megírt, kiemelkedő feldolgozása a legendának, a maga módján két elképesztően erős nő története, akiket túl sokáig nem hallgattak meg. Ez a kötet elérte, hogy még többet szeretnék olvasni ebben a témában. 

Palotás Petra: Dacszövetség

 

Sziasztok!

Palotás Petra munkásságával a tavalyi év során ismerkedtem meg, de egy életre szóló szerelem lett. A Dacszövetség című kötete kicsit később került a kezembe a megjelenéshez képest, de ilyen befejezés után legalább nem kell sokat várnom a folytatásra. Köszönöm szépen a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak!

TARTALOM: 

A HULLÁMOK TÉGED MERRE SODORNAK?

Hamburg 

A nagyvilág kapujaként emlegetett kikötővároson 1892 nyarán végigsöpört a kolera. A nyomornegyedeket különösen könyörtelenül sújtja a járvány, amely a kis Frida családját sem kíméli. A kislány életébe mentőövként érkezik egy jó nevű, hamburgi orvos família sarja, Sophie, akivel barátságot kötve olykor lehetőség nyílik kiszabadulni a nehéz hétköznapokból. A gyermeki féltékenység és félreértések hatására azonban hamarosan felbomlik a kötelék. 

Néhány év elteltével Frida varrónőként dolgozó anyja látása annyira megromlik, hogy a lánynak kell szeretteiről gondoskodnia. A csöndes, visszahúzódó teremtés, akit már fiatal kora ellenére megtépázott az élet, váratlanul kecsegtető ajánlatot kap a nagyvárosi miliő titokzatos asszonyától, Odette-től, ám ő minden porcikájában idegenkedik a kétes együttműködéstől. 

Ekkortájt ismerkedik meg az Egerben született vadóc Katicával és a Kamerunból érkező Najumával, majd egy véletlennek köszönhetően Sophie-val is újra keresztőzednek az útjaik. 

Négy fiatal nő sorsa kezd összefonódni az Elba partján, akiket rossz döntések, hamis ígéretek és megtévesztő fogadalmak örvénye ránt magával. 

Mekkora esélyük van a kikötő lányainak a boldogságra? Mennyi áldozatot kell ahhoz hozniuk, hogy új mederbe terelhessék az életüket? 

Palotás Petra legújabb trilógiája a Hanza-város egyik legérdekesebb korszakát tárja elénk. A Hamburgban élő, Év könyve díjas írónő ezúttal is remekel a hangulatteremtésben, a korhű történet igazi csemegeként szolgál a történelmi-romantikus regények kedvelői számára. 

KIADÓ: Álomgyár, 2023

ISBN: 9789635707904

RENDELHETŐ: itt

A Dacszövetség főként az 1890-es - 1900-as évek Hamburgjába kalauzol minket. Itt ismerjük meg első sorban a kis Fridát, aki egy nyomornegyedben élő munkás család negyedik gyermeke. Minden gyermeknek megvan a maga szerepe: a legidősebb fiú az apjának segít a kikötőben, az idősebb lány dolgozik, a "középső" iskolába jár, Frida pedig még tízéves sincs, de a kisbaba öccsével segít az édesanyjának, aki varrónőként dolgozik otthon. Így is nagyon szerény körülmények közt élnek, a jóllakottság fogalmát nem ismerik, sőt, sokszor gyógyszert alig tudnak szerezni, néha még akkor sem, ha nagyon fontos lenne - például az anyukájuk látása kerül veszélybe. Ez utóbbi eset nem csak az anyagiak hiánya miatt következik be, hanem az eladó undorító korruptsága miatt is, ami megrémíti a kislányt. Nagyon nehéz volt erről olvasni, aztán ezen rontott a kolera felbukkanása, amiben Frida a fél családját (édesapját és három testvérét) veszíti el, így tizenöt éves kora körül már ő gondoskodik édesanyja és kisöccse jóllétéről, a pénz nagy részét félretéve egy jobb élet reményére. 

Ezzel a szemben a kis szőke Sophie-nak szinte idilli élete van, orvos édesapja és gazdag körökben mozgó anyja mellett, bár a nagyanyja "arany középutas" nevelése tesz róla, hogy ne legyen teljesen elkényeztetett. A Fridával való barátsága mindkettejüknek jót tesz, amikor Sophie édesapja elkezdi magukhoz hordani nyaralásként a kislányt, hátha így tud rajta jobban segíteni lelkiekben az őt ért veszteség miatt. Frida mellett, akinek túlságosan hamar kellett felnőnie és túl sok igazságtalanság érte, mégis egy tűzről pattant, életre való és erős fiatal nő lett, Sophie apja volt a legnagyobb kedvencem; nem csak mert hivatása az orvoslás, ami nagyon fontos és nehéz szakma főleg ebben az időszakban, hanem mert emellett csodálatos ember, hatalmas szíve van, és a szakmai hivatásán túl sokkal többet segít mindenkinek, ahogy csak tud. 

" A láthatatlan ellenség a legveszélyesebb. Az, akinek nem látod a dühöt a szemében, és a fegyvert a kezében. Az, akinek a létezését csak az áldozatai mutatják."

A magyarországi Egerben született és Hamburgon átutazó majd kis időre itt ragadt Katicát körülbelül a könyv felénél, az 1900-as évek elején ismerjük meg, ekkor a lányok mindannyian tizennyolc-tizenkilenc évesek. Katica is jómódú családból származik, egy gazda lánya, aki borból keresi a kenyérre valót, ugyanakkor pontosan tudja, mi is a munka, mert ők maguk is (a nekik dolgozó emberekkel együtt) kiveszik belőle a részüket.  Egészen addig, amíg az édesapja rossz emberekkel nem üzletel és nem veszíti el majdnem mindenét, és kényszerül Amerikába utazni a családjával, hátrahagyva a családtagként kezelt nevelőnőt és a Katica által imádott kutyát, remélve, hogy lesz hova nekik is utánuk menniük később. A sors azonban közbeszól, és Katica szülei "kénytelenek" nélküle felszállni a hajóra, amíg ő skarlátban lábadozik Hamburgban - és Sophie apja kezeli. Így ismerkedik meg először Sophie-val, majd nem sokkal később az ekkor kurtizánként dolgozó Fridával. Nagyon erőteljes szála a történetnek az az előítélet és ennek megdöntése Katicában (pontosabban fogalmazva Katica édesanyjában, a lány ugyanis inkább érdeklődő) és ez által az olvasóban az, hogy ha valaki erre az útra is kényszerül, az biztosan nem véletlen, és nem feltétlenül azt jelzi, hogy az illető nem érdemel tiszteletet. 

Akiket még ki kell emelni a történetben, az a Sophie-val és Fridával gyerekkorukban sokat lévő testvérpár, Florian és Sebastian. Főként Florian az, aki igazán közel tud kerülni az ember szívéhez, pimasz, és már gyerekként sem volt semmi lenézés benne, ami Frida körülményeit illeti, annak ellenére sem, ő milyen gazdag családban született. Sebastian egy gyermekkori kegyetlen csínye miatt nem éppen lett a szívem csücske, de kíváncsi leszek, mit hoznak még a történtek vele kapcsolatban, ugyanis Sophie vőlegénye lett. Ami a Florian és Frida közti őszinte, gondoskodó barátságot, ebből bimbózó szerelmet, tiszta kapcsolatot illeti, amit a gyerekkorukban és most is félreértések tesznek kockára - erre a szálra is nagyon kíváncsi leszek és nagyon reménykedem a beteljesülésében. Ahogy abban is, hogy Sophie-val is rendbe jön a megszakadt kapcsolat. A fiúk sajnos tudnak osztozni Frida veszteségében, ugyanakkor ez az oka annak is, ami a köztük lévő kapcsolatoknak véget vetett. Az apjuk munkássága által pedig egy teljesen más nép kultúrája (Afrika) is a szemünk elé tárul, ennek minden hozadékával, ugyanis itt még kicsit felszínesen, de a negyedik női főszereplőt, Najumát is megismerhetjük. A könyv egy olyan fordulattal ér véget, ami miatt az ember azonnal nyúlna a folytatásért, ha tehetné. 

Petra szokás szerint egy varázslatos atmoszférájú történetet alkotott nekünk, ami ugyanakkor néhol nagyon nehéz, megvisel, de továbbra is felemelő élményekkel gazdagít; karakterközpontú, korhű történelmi háttérrel és költői megfogalmazással. 

Diana Hunt: Jack árnyékában

 

Sziasztok! 

A következő könyv a legfrissebb olvasmányélményem, de egyben az egyik legkiemelkedőbb is idén. Teljesen véletlenül jött velem szembe, de nem hagyott nyugodni, ameddig be nem szereztem - és nem lehetek ezért elég hálás. Diana Hunt ráébresztett, milyen kincsek vannak még elrejtve a magyar írók közt. Fogadjátok sok szeretettel ezt az igazi őszi olvasmányt, és szerezzétek be, amíg még tudjátok!

TARTALOM: 

London 1888

Hasfelmetsző Jack.

Egy név, ami félelemben tartja London lakosságát. 

Egy kíméletlen gyilkos, aki sorra szedi áldozatait, majd váratlanul eltűnik. 

London 1892

A nemesi Gray család legfiatalabb sarja, Katherine élete irigylésre méltó, ám a fényűző bálok korántsem elégítik ki vágyait.

Napjai egyhangúan telnek, egészen addig, amíg a gyilkos vissza nem tér a városba. 

Hasfelmetsző még kegyetlenebb, még veszedelmesebb, mint korábban, már senki sincs biztonságban. Katherine-t a feltárandó titkok éltetik, nég attól sem retten vissza, hogy árnyékként eredjen a gyilkos nyomába. 

Nyomozása közben veszélyek sora zúdul rá. Segítségére a jóképű, ám rendkívül öntelt Victor Reed siet. Az érzelmeik megvédik vagy talán még nagyobb veszedelembe sodorják őket? 

Ha Jack gondolatai mögé látsz, rájöhetsz, mi vezérli. 

A kérdés már csak az, hogy utána el tudsz majd menekülni? 

KIADÓ: Pitypang, 2022

ISBN: 9786150151335

RENDELHETŐ: itt

" - Az utánad való vágyódás olyan, akár a méreg. Észrevétlenül, lassan emészti fel a lényem."

Ez az idézet tökéletesen leírja a kapcsolatomat ezzel a könyvvel. Ahogy szembejött velem, jött az a bizonyos, már jól ismert zsigeri megérzés, hogy ez nekem kell. 

Általában ezek azok a könyvek, amik aztán a legnagyobb hatással lesznek rám, és külön kedvencem, ha a beszerzésük sem alakul egyszerűen. Akkor már mindenképpen megérte. Minél többször jött velem szembe, minél többet olvastam róla, annál jobban akartam. De őszintén? Erre abszolút nem számítottam. 

Sokáig gondolkodtam, nekikezdjek-e ennek az értékelésnek, mert eddig a pillanatig nekifogni sem voltam képes. A múlt éjszaka fejeztem be a könyvet, és nem viccelek: a legvégén zokogva-káromkodva akartam kivágni az ablakon... Csak azért nem tettem, mert gyönyörűszép, mert zseniális, mert vakmerő húzás és hiába készített ki totálisan, minden egyes sorát IMÁDTAM. (Na és persze felébresztettem volna mindenkit).

Ismertem persze Hasfelmetsző Jacknek mondhatni a legendáját, de a pontos körülményeknek - már amit tudhatunk róla egyáltalán - a könyv olvasása előtt néztem utána, vagyis hallgattam meg: ugyanis Randomot ajánlották, mint true crime videós és nagyon érdekes, informatív volt a tartalom, amit erről alkotott.* Már attól a hideg ráz, hogy valóban élt és megtett ilyeneket egy ember az 1800-as években, de hogy a mai napig nem tudni, KI is volt Ő pontosan, elkapták egyáltalán? Vagy a megfelelő embert kapták volna el? Talán sosem tudjuk meg. Nem csodálom, hogy az írónőt megihlette a rejtélye, de ez a történet... ez aztán túlmutat mindenen. Szó szerint beleszerettem az írásmódjába, a korhű leírásokba, abba, ahogyan néhány jelenetnél konkrétan az orrunknál fogva vezetett; egy idő után csak így ültem és nevettem képtelenségemben, hogy akkor most mi a fene is történik valójában? Mi egy vágyálom, mi a rettegés okozta képzelgés, mi a valóság? Minden szereplője erős érzelmeket váltott ki belőlem, legfőképpen Katherine, Victor, Percy és persze Jonathan Turpin. Emilyt nagyon kedveltem, Annát végtelenül sajnáltam, Kristopher egy rejtély maradt számomra, Turpint egyszerűen csak minden erőmmel megvetem és gyűlölöm, mert ő aztán tényleg olyan ember, aki valódi poklot hoz a világunkba. 

De a Katherine - Victor - Percy hármas? Na ők vittek nekem mindent. A szívem, a lelkem, boldogságom, könnyeim. 

Katherine egy elképesztően bátor, makacs, okos nő, aki bizony nem képes benne maradni a "menj férjhez és legyél el a világodban" meglátásban. Hatalmas szíve van, és állhatatosan nyomoz, a közte és Victor közti kémia hihetetlen, egyszerűen alig vártam és imádtam a közös jeleneteiket, amin vagy a macska-egér játék, a kötekedések miatt nevettem, vagy libabőrös lettem, és epekedtem egyetlen csókjuk után... Victorba menthetetlenül beleszerettem és ez lett valahol a vesztem. Ennél többet spoilermentesen erről nem tudok írni. Percy nagyon kettős érzelmeket váltott ki belőlem: egyik percben odavoltam érte, a másikban gyanakodtam rá, de végül minden értelemben darabokra törte a szívem. 

Sokan írják, hogy ők hamar rájöttek, ki a gyilkos, de Dia szerintem ennek ellenére nagyon okosan építette fel a kötetet. Nekem korántsem volt ennyire egyértelmű, és nem is ez ütött személy szerint a legjobban. A történetben váltakozik Katherine szemszöge és Jack naplóbejegyzései, amik együtt valóságos kontrasztot alkotnak, mert amíg az előző felébreszti a rettegésünket és elborzadásunkat, az utóbbi sokkal közelebb hozza hozzánk érzelmileg a gyilkost, mint azt szeretnénk: hiszen valahol ő etikusnak van beállítva, és bármennyire nincs rendben, amiket tesz - mert épelméjű ember tudja, hogy ez nincs rendben - egy részed mégis megérti, és kevésbé tudja hibáztatni az áldozatok (főleg egy bizonyos karakter) körülményeit ismerve. 

Az illusztrációk: kézzel írt üzenetek, újságkivágások, stb... még inkább feldobják az amúgy is vérfagyasztóan izgalmas történetet. A végkifejlet pedig olyan, ami odavág, és még sokáig benne marad az emberben. Nem is tudok értelmesen írni erről a részéről, csak annyit tudok határozattan kijelenteni, hogy kedvencet avattam. Nem csak könyvet, írót is!

És ennek fényében a cím és a borító? Hát, a hideg ráz. Túltenni sem tudom magam ezen soha szerintem. Köszönöm szépen ezt a felülmúlhatatlan élményt az írónőnek!

*Akit érdekel, ezen a linken tudja meghallgatni: https://youtu.be/dPB-Dnq7gh4?si=U8nbyfLgbtUw-S6L