Ludányi Bettina: Mögötted!

 

Sziasztok!

Nem is tudom, hogyan kezdjem, mivel még én sem fogtam fel igazán ezt az egészet. Az az érzés, amikor az egyik kedvenc magyar íród felkér, hogy olvasd elő a következő könyvét... na, az felbecsülhetetlen. Nem tudom elégszer megköszönni Ludányi Bettinek ezt a hatalmas megtiszteltetést és bizalmat! Aki azt hitte, már nem okozhat több meglepetést, téved: megint egy hátborzongató, elképesztő történetet alkotott. 

TARTALOM: 

Mindig nézz a hátad mögé! 

Scott C. Flynn nyomozót egy brutális gyilkossághoz hívják. Az áldozat egy húszas éveiben járó fiatal nő, akit a Herman Brown Parkban találnak meg. A rendőrség megkezdi a nyomozást, ám sajnos elegendő bizonyíték hiányában nem sikerül közelebb kerülni a gyilkoshoz. Amikor feltűnik egy újabb holttest, a nyomok egy szektához vezetnek. 

Caroline R. Hutchinson szélhámosként éli az életét: lop, csal, hazudik, bárkit képes átverni. Egyik éjjel nagyon rossz áldozatot választ magának, így a sorsa megpecsételődik. Úgy tűnik, csak akkor menekülhet meg, ha a rendőrökhöz fordul segítségért. 

Vajon mi az összefüggés Flynn nyomozó és Caroline esete között? Mit tesz a rendőrség, amikor szembetalálja magát egy szektával? Hogyan képes egy szektavezér mindenkit irányítani és átverni maga körül? 

Ludányi Bettina Mögötted! című regényében megismerhetjük a szekták működésének pszichológiáját és bepillantást nyerhetünk a jogtalan befolyásolás rejtelmeibe.

KIADÓ: Álomgyár, 2020
ISBN: 9786156145567
(ELŐ)RENDLEHETŐ: itt
(Várható megjelenés: 2020. október 19.)

Régebb óta követem Betti munkásságát, pontosabban azóta, amióta az Álomgyárnál ír. A  Meghasadt valóság is felkeltette ugyan az érdeklődésem annyira, hogy eldöntsem, olvasok még tőle, de igazi áttörést a Nyomodban, majd a Függőség I-II hozott. Főleg az utóbbi könyvek óta tartom az egyik legnagyobb kedvenc írónőmnek, ezért is érzem azt hatalmas megtiszteltetésnek, hogy előolvashattam a Mögötted! történetét. 

A könyv több részre van osztva, sokatmondó címekkel. A figyelmet felkeltő prológus után rögtön egy gyilkosság kellős közepében találjuk magunkat, aztán persze jön a helyszínelés, szóval elég addiktív olvasmányélményről van szó. 

Ami nekem személy szerint különösen tetszett, az az, hogy több karakter szemszögéből is láttatja az eseményeket. Lucille, Kathy, Scott Flynn nyomozó, Caroline, Christy, vagy ahogy Bettitől megszokhattuk, maga a gyilkos. Persze a felsoroltak közül a legfontosabb az utolsó mellett Scott és Caroline szemszöge volt. Mindkettejük karakterét nagyon megszerettem, ennek az az érdekessége, hogy kvázi a törvény két oldalán állnak. 

A Nyomodbanhoz hasonlóan itt is erőteljes a rendőrség jelenléte, vagyis pontosabban a nyomozói szál. Aki még nem olvasta volna, annak azért ajánlom, mert az ottani főhős, Daisy, az itteni ügy menetét is segíti, mint pszichológiában jártas rendőrségi tanácsadó. 

"Mindenki vágyik arra, hogy szeressék, elfogadják, dicsérjék, elismerjék. Ez alapvető emberi szükséglet. Ha a fiatalok nem kapták meg az érzelmi hátteret otthon, de találnak egy helyet, ahol mindez megvan, ott fognak maradni. Mert szomjazzák ezt. És végső soron bárki manipulálható. Még az is, aki azt gondolja magáról, hogy ő bizony nem. Mert a manipuláció mindennapos. Manipulál a párunk, a főnök, a média, a munkatársunk, a szomszéd stb. Ezek azonban általában nem károsak. Ugyanakkor van a manipulációnak káros formája is, amikor már ártunk vele."

Daisy előadása által mi, olvasók is tisztábban belelátunk abba, hogy mégis hogyan alakulhatnak meg olyan közösségek, mint a szekták, és egyébként a könyv egyik legnagyobb katarzist adó jelenetét képezi az, ahogyan a nő szavai nyomán a felismerés csírázik a nyomozó osztagban, ahogy rájönnek, hogyan függ össze az elmélet a gyakorlattal és mivel is állnak szemben. 

Természetesen nem ez az egyetlen ilyen, ami miatt erőszakkal is alig tudtam volna letenni, hanem ott van például Caroline vagy Christy szála, vagy annak a kapcsolatnak dinamikája, ami Scott és Daisy közt van (szakmailag, ahogyan együtt dolgoztak). 

Úgy tapasztalom, az írónő könyvről könyvre briliánsabb, és hiába mondom most azt, hogy ez vagy az a kedvencem, mert van egy olyan érzésem, hogy a soron következő mindig lesöpri az aktuálisat a trónról. A Mögötted! olyan történet, ami megköveteli a figyelmed, és ezt azonnal teszi, az első sortól az utolsóig: lebilincsel, megsirat, libabőrőssé tesz, és amikor azt hiszed, ennél durvább már nem lehet, megmutatja, hogy dehogynem. 
Hidegrázós, észvesztően felépített thriller, ami ijesztően lenyűgöző pszichológiai képet fest a szekták világáról.

A hozzátartozó és hangulatfokozó zenelista: https://www.youtube.com/playlist?list=PLJjmkYtASry94hs-hnwXM4jajT4AdBuT4

Lia Louis: Kedves Emmie Blue

Sziasztok!

Az drogkartell és igazságszolgáltatás világa után jól esett ez a könnyedebb, mégis fontos mondanivalót közvetítő történet. Szemezgettem már korábban is az írónő első könyvével, ami a Valahol közel a boldogsághoz címen jelent meg, de valahogy mégis ez keltette fel jobban a figyelmem. Ezek után viszont biztos vagyok benne, hogy olvasok még tőle, mert a Kedves Emmie Blue mindent kihozott belőlem: nevettem, sírtam, szerettem.

TARTALOM: 

Igaz lenne a mondás, hogy ember tervez, Isten végez?

A 16 éves Emmie Blue a gimi sportpályájáról egy piros léggömböt engedett fel az ég felé, nevével, e-mail címével... és egy titokkal. Egy titokkal, amelytől szeretett volna megszabadulni. 

Hetekkel később a szintén 16 éves Lucas Moreau megtalálta a léggömböt Franciaországban, és levelet küldött Emmie-nek, akinek épp a legnagyobb szüksége volt egy új barátra, egy biztos pontra az életében. 

Tizennégy évvel később Emmie és Lucas barátsága még mindig tart, csakhogy időközben a lány végzetesen beleszeretett a fiúba, az érzéseit azonban titkolja előle. Biztos benne, hogy a szerelme kölcsönös, ám amikor Lucas bejelenti, hogy kibékült régi barátnőjével, és Emmie-t szeretné felkérni esküvői tanújának, Emmie összeomlik, szíve darabokra törik. 

Rá kell jönnie, hogy elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor ki kell állnia a saját boldogságáért. Vajon képes lesz felülírni a sorsát és megtalálni a szerelmet? 

Lia Louis, a 2015-ös Elle magazin írópályázat nyertese, a Valahol közel a boldogsághoz című nagy sikerű regény írója. Új, szívmelengető, vicces és romantikus regénye, a Kedves Emmie Blue, az idei év egyik legjobban várt könyve, kiadási jogait tíz ország vásárolta meg, már jóval a könyv megjelenése előtt. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN: 9786156013743

RENDELHETŐ: itt

A tartalomból már megtudjuk, hogy a könyv központi témája egy igazán nem mindennapi módon kialakult barátság története, de ott a szerelem, az önmegvalósítás kérdése is. 

Alapvetően a jelen időben játszódik, de néha visszautal vagy a múltra, vagy konkrét jelenetet mutat be dátummal, és bizonyos időközönként felbukkan a fontos szerepet játszó CD válogatás is, aminek nem mellesleg egyre több jelentősége van a történet előre haladtával. 

Én személy szerint tudtam azonosulni Emmie-vel; bár szerencsére a családi életem sokkal jobb volt, de az iskolai bántalmazás, barátok árulása és önmagam keresése ismerős volt, ugyanakkor az utóbbi nekem "hamarabb sikerült", mégis ott van az, amit átélt tizenévesen, és az, amit én is átéltem, és jogos felvetés, hogy ez mekkora hatással van a jövőnkre. 

" - Tudja, miért szeretem a vihart, Emmie? - kérdi Louise. - Azért, mert emlékeztet arra, hogy az ember nem mindenható. A természet erősebb. És néha ugyan nem egészen olyan a világ, mint amilyennek szeretnénk, de ilyenkor elég csak megállni és figyelni: az égen cikázva fénylenek a villámok, körülvesz az eső illata, de idebent biztonságban vagyunk. Hát kell ennél több?"

Amin Emmie-nek át kellett mennie, mind kiskorában, mind pedig a gimiben (ami meghatározza a későbbi jellemét, félelmeit, látásmódját), az egyszerűen szívszorító, sokszor nehéz is volt olvasni. Ezzel szemben Lucasnak, amennyire láthatjuk, szinte tökéletes élete van, szerető, vidám családdal, és az ő barátsága az, ami megmenti Emmie-t. Egy léggömbnek hála, ami egészen Franciaországig repült Emmie életének titkával. 

"Lucas átkarolja a vállamat, és megszorongat. Mindig megérzi, ha feszengek, vagy ideges vagyok, és olyankor mindig megölel. Védelmezőn, megnyugtatóan, mintha azt mondaná: minden rendben, itt vagyok melletted." 

Őszintén szólva én szerettem Lucast is, ugyanakkor talán pont amiatt, mert nem olyan hibátlan mint elsőre látszik, ő a legemberibb karakter. De szerintem ez így is van jól, akkor is, ha sokszor nem értettem, mit miért tesz, vagy mond. Egy-két eset nem volt szép, de ki vagyunk mi, hogy ítélkezzünk felette? Az írónő pedig nagyon valósághűen mutatta be, hogy igenis létezhet legjobb barátság ellenkező nemektől függetlenül.

" - Végre megcsókoltam Emmie Blue-t! A tizenkilenc éves énem most ugrál örömében."

A kedvenceim a mellékszereplők közül Louise, Eliot és Rosie voltak. Louise kicsit a saját mamámra emlékeztetett néha, nagyon szerethető karakter volt, igazi élet bölcsességekkel, amire úgy hiszem, Emmie-nek nagyon is szüksége volt. Eliot egyszerűen olyan karakter, akit nem lehet nem szeretni. És örülök, hogy beváltak a hozzá fűződő sejtéseim, reményeim. Rosie olyan barátnő, akire szerintem mindenki vágyik: támogató és emellett mégis őszinte, elképesztő jelleme, beszólásai voltak, és imádtam a barátságát Emmie-vel. 

" - Hihetetlen vagy, ugye tudod? Totál döbbenet. Tudom, hogy szerinted most minden összeomlott, Em, de szerintem nem. Túlléptél, felülemelkedtél valamin, túlélted, és erős vagy. (...)
Bátor vagy. Önzetlen, bátor, erkölcsös, és komolyan mondom, elég sok szarházira ráférne, hogy annyi tartása legyen, mint neked. Beleértve saját magamat. Beszarás, hogy ilyen barátnőm lehet, mint te. Megtisztelő."

Összességében egy magával ragadó, néhol könnyekig megható, néha pedig hangosan nevetős, igazán szeretni való, különleges és szép történet barátságról, szerelemről - a kettő közti különbségről; a múlt traumáinak feldolgozásáról és arról, hogy igenis megéri bátornak lenni, kockáztatni a saját boldogságunk érdekében, mert nem határozhat meg minket az, ahogy mások (legyenek azok igazán közeli emberek) vélekednek, gondolkodnak rólunk. 

Baráth Viktória: Az igazság ára (Igazság III.)

Sziasztok!

Ezzel a kötettel behoztam minden lemaradásomat Baráth Vikitől, de hogy milyen kötet volt ez! Te jó ég, szerintem ez az írónő legdurvább, legkiszámíthatatlanabb és legizgalmasabb regénye - pedig eddig sem kímélt minket, és ahogy ismerjük, ezután sem fog. De pont ezért szeretjük.

TARTALOM: 

Fékezhetetlen indulatok a tárgyalóteremben 

Hannah élete legnehezebb ügyével néz szembe, amikor egyik pillanatról a másikra a saját jövője lesz a tét. Egy reggelen minden összeomlani látszik, és ő az egyetlen, aki ezt megakadályozhatja. Munkája már eggyé vált a magánéletével, nem szabadulhat a döntései súlya alól. Most már mindent kockára kell tennie és nem menekülhet tovább korábbi hibái elől. 

Te mit tennél, ha az életedről kiderülne, minden csak hazugság volt? Harcolnál a szerelemért még akkor is, amikor már te magad sem vagy biztos az érzéseidben? Meddig mennél el, hogy megvédd a családodat? 

A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Baráth Viktória nagy sikerű Igazság-trilógiájának befejező része olyan meglepetéseket tartogat, melyekre az olvasó nem is számít. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN: 9786155929564

RENDELHETŐ: itt

Kicsit nehéz összeszedni a gondolataimat, hogy igazán át tudjam adni azokat az érzéseket, amiket ez a történet az elejétől a végéig kiváltott belőlem. Az igazság árnyéka után persze számíthattunk rá, hogy nem semmi lezárása lesz a trilógiának, de azért erre nem tudtam eléggé felkészülni. 

Nem tudom, mikor olvastam (ha olvastam mostanában egyáltalán) ennyire addiktív könyvet, az első oldalától a legutolsóig magának követelte a figyelmet. Végig tele volt hideg rázós és olyan döbbenetes fordulatokkal, hogy sokszor szó szerint leesett az állam. Az előző két részhez hasonlóan persze már sejthettük, hogy ez az ügy sem olyan egyértelmű, mint amilyennek látszik, de értelemszerűen ez az, ami a legszemélyesebben érinti Hannah-t, hiszen az élete, családja múlik rajta. 

"Azt hiszem, ez az, amitől működik a kapcsolatunk. Elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Nem vetjük a másik szemére a hibáit és gyengeségeit, mert tudjuk, hogy ezektől függetlenül az érzéseink tiszták és erősek egymás iránt. Annyi mindenen mentünk keresztül, és még mindig itt állunk, összefonódva, egy lélekként. Nem volt egyszerű, és a jövőben sem lesz az. De erről ismerszik meg a valódi szerelem: szemet huny a hibák és a tökéletlenség felett."

Természetesen, vannak megbocsáthatatlan dolgok. De ez mindenkinél személyfüggő. Ugyanakkor én hiszem, hogy helyzetfüggő is. Mindig is azt vallottam, hogy egy kapcsolat két emberen múlik, és nincs, amin ne lehetne túllépni (persze nem a folytonos árulásra, bántásra gondolok ezek alatt, az kivételt képez), és helyrehozni a kapcsolatot, ha mindkét fél úgy akarja. Sosem tartottam Hannah-t naiv vagy gyenge nőnek, mindennek pont az ellenkezője. Tisztában van azzal, ha valami már nincs rendben, de akkor is kiáll azokért, akiket szeret, bármi áron. Még úgyis, hogy ha a szeretett személy egyáltalán nem könnyíti meg a dolgát.

Jasont eddig is egy elképesztően komplex karakternek tartottam, de még mindig tudott újat mutatni. Elképesztő, ahogyan Viki, vagy hát általa maga a karakter addig játszik az olvasó érzéseivel, amíg már tényleg nem tudja, mit higgyen és mit érezzen. Bűnös? Ártatlan? Jó ember? Vagy pont hogy nem? Meg kéne utálnom? Vagy még jobban szeretnem? - ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, és ha válaszolnom kéne, csak annyit mondanék: igen. Aki olvassa, úgyis megérti, hogyan vagy mire értem. 

A feszültséggel teli alaptörténet mellé kaptunk egy érdekes új karaktert, na meg egy régit is, de ő teljesen más érzéseket vált ki belőlünk, mint eleinte. Nem vagyok olyan naiv, hogy kizárjam azt, hogy nem fognak még bonyodalmat okozni esetleg a későbbiekben... 

Aztán ott van Jess, akit ugyan csak az előző részben ismerünk meg, mégis annyira kiteljesedett ebben a részben, és Oliból, meg a "titkából" is többet kapunk, bár abban még mindig nem vagyok biztos, hogy tényleg az övé-e. 

Nagyon a szívemhez nőtt ez a sorozat, mert mégis csak tíz év távlatában követhetjük végig az emberek életét, és az évek során azért van mivel szembesülniük. Az egész világa, szereplői annyira valósághűek, hogy szinte kilépnek a lapokról és lélegeznek, és sosem tudom, éppen mire készülnek, mivel törik össze a lelkem vagy melengetik meg a szívem. 

Baráth Viktória: A főnök 2 ( A főnök - Igazság)

Sziasztok!

Így az újraolvasások után elértem az újdonságot adó élményekhez is, és végre a kezembe került A főnök várva várt folytatása. Olyan szempontból voltak/vannak vegyes érzéseim, hogy én azon ritka mazochista olvasók közé tartozom, akik imádták a döbbenetes és fájdalmas befejezését az első résznek... ugyanakkor a szívem mélyén én sem akartam elhinni, hogy az történt, ami és többek között azért hiányoztak az olyan karakterek, mint Ana és Rick, valamint szerintem az is kellett, hogy jobban belelássunk az Oliverhez kapcsolódó szálak mögé. 

TARTALOM: 

A múltban elkövetett hibáink életünk végéig kísérnek? 

Ana Moreno élete darabjaira hullott, miután mindent és mindenkit elveszített, aki számára fontos volt. Az otthonát is kénytelen elhagyni. Az albuquerque.i alvilág királynője immár csak egy kis tiujanai kocsma tulajdonosa. Jóval szerényebben él, de ebben a nehéz helyzetben is megtalálta a boldogságot: új barátokat szerzett, jótékonykodik, és úgy tűnik, a magánéleti gondjai is megoldódni látszanak. Egy nap azonban betoppan hozzá egy rég nem látott ismerős. Ana csak úgy szabadulhat meg a múltja sötét árnyékától, ha elfogadja a férfi ajánlatát. Ehhez viszont kockára kell tennie a saját életét. 

Begyógyulhatnak valaha a fájó sebeink? Jóvátehetjük a múltban elkövetett bűneinket? Képesek vagyunk megbocsátani a megbocsáthatatlant? Hogyan léphetünk ki egy olyan világból, ami egykor az életünk része volt? 

A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Baráth Viktória A főnök című regényének a folytatásában Mexikóba visz minket, ahol a jót és a rosszat egy vékony hajszál választja el egymástól. Ezt a határt pedig nagyon könnyű átlépni. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN: 9786156067128

RENDELHETŐ: itt

Amikor megtudtam, hogy jön ez a regény, hasonlóan nagyon izgatottan vártam, mint mindenki más, annak ellenére is, hogy nekem az első rész vége is teljes volt. Leginkább annak fényében örültem ennek, hogy közben Az igazság trilógia kapcsán is kaptunk ízelítőt például Ana és Oliver kapcsolatából, de azért hiányzott a tényleges magyarázata annak, hogy ez mégis hogyan alakult így. 

Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi történik Anával az első kötet vége után, ami azért nem kicsit volt drasztikus befejezés. Nekem tetszett ez az énje (is), aki maga mögött akart hagyni minden mocskot, és lehet sikerült volna is, csak hát mint kiderült, ebből a világból tényleg nem olyan könnyű kilépni.

"(...) És most mi vagyok? 

Egy olyan nő, akit a férfiak kedvükre eltaposhatnak. De ennek most véget vetek! Visszahozom a régi Anát, akit Ryannel együtt eltemettem. Mint a főnixmadár, feltámadok a hamvaimból, és porrá égetek mindenkit, aki az utamba áll." 

Amit különösen szerettem ebben a kötetben, az Ana Rickel való kapcsolata. Az első rész elején, de talán még a végén sem gondolná az ember, hogy ez lesz, de minden egyes pillanatát a barátságuknak imádtam. 

" - Mondd meg annak a seggfejnek, hogy vigyázzon rád, mert ha nem, velem gyűlik meg a baja!"

Két új szereplőt is kapunk, akik különböző érzéseket váltanak ki. Az egyikük Ana Ryan utáni sötét múltjából tér vissza, a másik pedig a jelene szerves része, aki miatt a felszínen akar maradni. Véletlenül sem akarok spoilerezni, de Javier és Sol az oka annak, hogy olyan fájdalmas és döbbenetes fordulatokkal kell szembesülnünk a történet második felében. 

" - Az érzelmeket nem lehet logikusan megmagyarázni. Azok olyanok, amilyenek. Nem tudsz rajtuk változtatni.(...) Csak miattad jöttem vissza. Csak érted jöttem vissza." 

Habár az egyik fordulatra számította, bőven tartogatott még meglepetéseket. A borús izgalmak közt ott vannak a tiszta érzelmek is, amik teljesen összekavarják az embert. Kicsit haragudtam Anára, amiért Oliverrel szemben a hajón úgy viselkedett, ahogy - ugyanakkor legalább beismerte, hogy hibázott és megpróbálta helyrehozni. Valamint valahol meg is értem, és átérzem, hogy miért alakult így a helyzet. 

"Mert az élet sokszor tesz nekünk keresztbe, de a lényeg az, hogy bármilyen szar helyzetbe kerülünk is, a legjobbat kell kihoznunk belőle, akkor is, ha nem feltétlenül így leszünk a legboldogabbak. Még ha a szívünk szakad is bele. Mert mi mind igazi túlélők vagyunk."

Összességében egy nagyon izgalmas és érzelmes, fordulatokban gazdag kötetet kaptunk, ami azért sok múlt- jelen- és jövőbeli kérdésünkre rávilágított. És anélkül, hogy lelőnék bármit, azt azért hozzá kell tennem, hogy borzasztóan várom Sophia kötetét. 

Baráth Viktória: Az igazság árnyékában (Igazság II.)

Sziasztok!

Itt is van az Igazság-trilógia következő részéről a bejegyzésem. Ez is újraolvasás volt, bár valamiért kevesebb emlékem maradt a cselekményszálból, mint az első résznél. Szerintem ez a sokkoló végnek köszönhető, azt ha akarnám, sem tudnám elfelejteni. 

TARTALOM: 

Váratlan fordulatok a tárgyalóteremben 

Hannah Jones immár San Franciscóban egyengeti karrierjét. Ő az iroda első számú védőügyvédje, így amikor egy fekete férfit gyilkossággal vádolnak, ő kapja a feladatot, hogy képviselje a védelmet. 

Az ügy igencsak nagy port kavar, mivel valamennyi áldozat jómódú, fehér bőrű lány. Hannah-nak félre kell tennie a saját érzelmeit. Hisz abban, hogy az igazi áldozat a vádlottak padján ül, és mindent megtesz azért, hogy ezt bebizonyítsa. 

Hannah töretlen lelkesedéssel végzi munkáját egészen addig, míg a múltja ismét árnyékot nem vet a karrierjére és a szerelmi életére. 

Képes lehet egy nő elfeledni minden fájdalmat, amit a számára legfontosabb ember okozott? Hogyan tudja feldolgozni az árulást és a hazugságokat? Létezhet második esély egy romokban heverő kapcsolatban? 

Baráth Viktória, a kétszeresen Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának második része romantikában és fordulatokban egyaránt bővelkedik. Ezúttal még mélyebbre kalauzol minket az emberi lélek rejtelmeibe. 

KIADÓ: Álomgyár, 2019

ISBN: 9786155929151

RENDELHETŐ: itt

Emlékszem, ez volt  a negyedik könyv, amit olvastam Vikitől, így már bőven kiismertem a stílusát; mégis sikerült meglepnie. Még másodjára olvasva sem volt kisebb a döbbenetem, főleg hogy sok mindenre nem is emlékeztem annyira, mint az első részben.

Az első rész után nagyon vártam ezt a kötetet; kíváncsi voltam, hogyan dönt Hannah, de így a második részben ezen a döntésen már jóval túl vagyunk, már szinte a következményeit éljük meg. A karaktere továbbra is szerethető számomra, akkor is, ha voltak néha erkölcsileg megkérdőjelezhető tettei is, mindegyik mögött elég nyomós ok vagy erős érzelem állt. 

Az elsőhöz hasonlóan (családon belüli erőszak/nemi erőszak) ez sem kevésbé komoly témát boncolgat, főként a faji megkülönböztetés kérdését. Ugyanis egy fekete férfit vádolnak gyilkossággal, többel is, bár egynek a kapcsán keverték gyanúba, és végig ott a kérdés, hogy valóban volt okuk vádat emelni ellene, vagy csak a bőrszíne miatt történhetett ez? 

"(...) A bőrszínhez ennek semmi köze. Igen, az emberek előítéletesek, de nem veszik észre, hogy a rossz emberek bármilyen neműek, szexuális beállítottságúak vagy nemzetiségűek lehetnek." 

Jodi Picoultnak van egy nagyon erőteljes könyve, azon belül pedig egy nagyon ütős idézete arról, hogy még ha fognánk is a világ összes fajgyűlölő szélsőségét és száműznénk a Mars bolygóra, a rasszizmus akkor is fennmaradna. Mert nem csupán a gyűlölet élteti, mert mindnyájukban vannak előítéletek, még ha nem is gondolnánk és mert a hatalomról szól, s főleg arról, hogy ki birtokolja. 

Az ügy kimenetele persze itt sem egyértelmű, ahogyan az előző részben sem volt az, elképesztően összetett, és a végén a szám is tátva maradt. 

Az új karakterek közül akit feltétlenül ki kell emelnem, az Jess. Nagyon édes, igaz barát, és megkérdőjelezhetetlen támasz, e mellé pedig jön az, hogy nem csak hogy az előélete nem volt könnyű, de a jelen történtek egyik szálában is bebizonyította, mennyire erős. 

" - A bizalom olyan, mint egy féltve őrzött porcelántányér. Ha nem vigyázol rá eléggé és kicsúszik a kezeid közül, összetörik. Megragaszthatod, majd teleszedheted finomabbnál finomabb ételekkel, mert használatra teljesen alkalmas. De ha elfogy belőle az étel, az alján meglátod azt a csúnya repedést, ami emlékeztet arra, mekkora hibát követtél el. 

- Akkor ne hagyjuk, hogy üres legyen!" 

Négy dolgot szerettem nagyon ebben a könyvben: azt, hogy Jasont még jobban megismerjük, szerintem egy sokkal emberibb, sebezhetőbb oldaláról is, azt, hogy megint nem egy kiszámíthatatlan fordulat ért minket, Hannah és Jason kapcsolatának a rétegződéseit, és bármilyen meglepőnek hangzik, de a végét. Még úgy is, hogy a legszívesebben kihajítottam volna a könyvet az erkélyen (de hát persze ilyet egy könyvmoly, akinek a könyv érték, nem csinál, inkább ráír az írónőre, hogy ez mégis mi a franc.) 

Úgy érzem, az igazi izgalmak ezután érnek, ugyanis a Főnök 2t és Az igazság árát még nem olvastam, és már nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ezek után. 

Baráth Viktória: Az igazság nyomában (Igazság I.)

Sziasztok!

A főnök után az Igazság-trilógia első része került sorra az események láncolatában, ez is újraolvasás volt, mégis mintha elsőre olvastam volna: egyszerűen nem tudtam letenni. Emlékszem, hogy az akkori értékelésemben írtam is, hogy miután eljut az olvasó a tanúvallomásokig, ne számítson sok alvásra... mikor most elértem oda, jót nevettem ezen, és tényleg nem aludtam a végéig. 

TARTALOM: 

Perzselő hangulat a tárgyalóteremben 

A harmincas éveiben járó Hannah Jones egy múltbéli botlása miatt csak gyakornoki munkákat kap az ügyészségen. 

Egy lányt megerőszakolnak, és az ügy Hannah-hoz kerül. Hajtja a bizonyítási vágy, vissza akarja szerezni régi pozícióját, ezért mindent a feladatnak rendel alá. Számításait csak Max, a jóképű szomszédfiú húzza keresztül. 

Minden tökéletesen alakul, az ügy jól halad, a bizonyítékok egyértelműnek tűnnek, és Maxszel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban a lány lassan rádöbben, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik... 

Mennyire homályosítják el az ítélőképességünket a személyes érzelmeink? Elfeledtetheti a perzselő szenvedély a hazugságokat? Képesek vagyunk feladni saját elveinket egy magasabb cél érdekében? 

Baráth Viktória, a kétszeres Aranykönyv-díjra jelölt szerző szenvedélyes regénysorozatának első része izgalmas fordulatokat ígér. Betekintést nyerhetünk az igazságszolgáltatás világába, ahol az ellenségeink könnyen válnak barátokká, a barátaink pedig ellenségekké. 

KIADÓ: Álomgyár, 2018

ISBN: 9786155875069

RENDELHETŐ: itt

Jodi Picoult olyan író, aki az identitásom része, és miatta szerettem meg az olyan könyveket, amelyben bírósági ügy zajlik, ezért (is) vártam anno nagyon Az igazság nyomábant. Hihetetlen, hogy már két éve megjelent, az meg főleg, hogy hiába emlékeztem mindenre belőle, mégis egyhuzamban olvastam el másodjára is. 

Nehezen találom a szavakat erre a könyvre és a benne zajló eseményekre. Nem egyszer szorult össze a szívem, esett le az állam, könnyeztem meg, vagy nevettem. És végig izgultam. Ebben emelkedik ki a többi könyve közül - A főnök a maga sötét módján jó volt, az örök kedvencem pedig az Egy év Rómában marad az egyediségével, de ez a könyv nem hagyja nyugodni az agyadat, nem hagyja, hogy másra gondolj és nem hagy aludni sem, amíg meg nem tudod, mégis mi a fene folyik itt. 

Hannah sokak számára idegesítő lehet, szerintem leginkább a bizonygatás kényszere miatt, hogy ő márpedig a legjobb, de én úgy látom, ez azért van, mert történtek bizonyos dolgok a múltjában amik hatással vannak rá és olyan nőnek tartom, aki elszánt, okos, céltudatos, kitartó és igazságos. Az utóbbi ebben az esetben a legfontosabb talán. Van egy bizonyos karakterfejlődése, ami hihetetlenül van ábrázolva. Imádom a nőt, minden erejével, humorával, kétségével és fájdalmával együtt. 

"(...) Nem azért lettem ügyész, hogy minden ügyemet megnyerjem, hanem azért, hogy igazságot szolgáltassak."

A tartalomból azonnal megtudjuk, hogy Hannah karrierjét egy hiba a múltban kettétörte, és a magánéletében sincs minden rendben. Viszont amikor főnöke lányát megerőszakolják, és egy véletlen folytán ő kapja az ügyet, végre bizonyíthat. Ennek megvolt mind a jó, mind a rossz oldala és hozománya, és nagyon szerettem, ahogyan ezt ő is felismerte. 

Max édes srác, de nekem abszolút Jason Wilburn lopta el a szívem. Ő az egyik oka annak, hogy olvasás közben tátva maradt a szám, és egy igazán komplex karaktert ismerhetünk meg a személyében. A kapocs közte és Hannah közt végig az az erőteljes, amire azt mondják az emberek, hogy érzik, ahogy szikrázik a levegő, ha egy bizonyos páros közelében vannak - én is éreztem, olvasóként, a regényt olvasva, kitalált szereplőkkel. Elképesztő. 

" - Abbahagynád? Miért nem tudsz csak egyszer normális emberként viselkedni? 

- A pszichiáterem szerint védekező mechanizmus, de szerintem csak nem meri kimondani, hogy egy seggfej vagyok."

Akit még feltétlenül ki kell emelnem a mellékszereplők közül, az Elliot, akit egyszerűen nem tudtam nem imádni. Igen, elkövetett egy hatalmas hibát, de azután sem szűnt meg igaz barátnak lenni. A barátsága Hannah-val nem mindennapi módon született és nagyon különleges, erőteljes is, szerettem erről olvasni. 

Ami pedig magát az ügyet és eseményeit érinti, le a kalapom Viki előtt, mert annyira összetett, kiszámíthatatlan és zseniális az egész, hogy azt öröm volt olvasni. Végig fenntartja a kíváncsiságod, és garantáltan nem számítasz a végkifejletre. Enyhén függővéges, szóval mindenképpen úgy ajánlom, ha már az összes része kéznél van. 

Baráth Viktória: A főnök (A főnök - Igazság)

Sziasztok!

Baráth Vikitől nem ez volt az első olvasmányom és nem is most olvastam először, az viszont sokat elmond, hogy másodjára is ugyanannyira élveztem, mint elsőre és újra megadott mindent, amit akkor.

Történet egy nőről, aki azt hitte, tökéletes az élete - és egy férfiról, akiről első látásra azt hinnéd, maga az ördög. De az életben semmi sem ennyire fekete-fehér. Minden a szürke árnyalata. Ez a könyv pedig maga a ragyogó, valósághű szürkeség, mint egy vakító köd, ami magával ragadott...

TARTALOM: 

Valóban te irányítod a saját életed? 

Ana Moreno békés életet él Albuquerque legtehetősebbek által lakott negyedében. Mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: csodás ház, személyzet és egy milliomos vőlegény, akivel boldogan tervezgetik a jövőjüket. A rózsaszín álomvilágnak azonban vége szakad, mikor egy este ismeretlenek elrabolják Anát. A lány ekkor döbben rá arra, hogy az élete mégsem volt olyan fényes és csillogó, mint ahogy azt gondolta. Fogvatartója válaszút elé állítja: ha életben akar maradni, meg kell tanulnia alkalmazkodni ahhoz a kegyetlen világhoz, amibe került. A titkok és csalódások hálójában azonban arra még ő sem számít, hogy a bosszúvágy egy teljesen új emberré fogja átváltoztatni.

Hol a határ jó és rossz között? Mire lehet képes az ember, ha a bosszú hajtja? 

Vajon létezhetnek valódi érzelmek egy kegyetlen világban, vagy csak az érdek vezérli a tetteinket? 

Baráth Viktória, az AranyKönyvre jelölt Első tánc című nagy sikerű könyv szerzője ezúttal egy izgalmakban, érzelmekben és erotikában gazdag történetben mutatja be az az alvilág rideg valóságát.

KIADÓ: Álomgyár, 2017

ISBN: 9786155596834

RENDELHETŐ: itt

Őszintén szólva, nem ez volt Viki könyvei közül, ami a legjobban vonzott. De végül mégis a polcomon a kötött ki, és ezt egy pillanatra sem bántam meg, sőt így, másodjára olvasva sem. Azóta is az Egy év Rómában a kedvencem, de azért ebbe is eléggé beleszerettem. Elsőre és most is. 

Nem feltétlenül mondanám a "zsáneremnek", már ha mondhatom ezt, de mégis magával ragadott, az első mondatától kezdve, és sokkos állapotban hagyott az utolsó mondatokkal. Mindezt kétszer. 

Ez a könyv nem egy rózsaszín tündérmese, nem nyálas és nincsenek benne tökéletes emberek. Ez a könyv a kőkemény valóság: sötét és mély, olykor kegyetlen, de ezen felül, még a pokol legmélyebb bugyrában, még a legrosszabb karakterben is meglátod a jót, a becsületet, a hűséget. Emellett pedig megmutatja, hogy a legmocskosabb világban is kialakulhat tiszta szerelem. 

"Hogy hogyan váltam azzá, aki most vagyok? Hosszú és kusza cselekmények sorozata vezetett el idáig. Tettem rossz dolgokat. Tettem szörnyű dolgokat. De a végére mégis jobb emberré váltam. Olyan emberré, akin nem lehet átgázolni, aki tisztában van a saját értékével, és aki megbecsüli az életet. (...)

A pénz és a biztonság nem minden, ha mellette nem éled át azokat a vad és őrjítő érzelmeket, amivel csak egy másik ember ajándékozhat meg.

Igen, megváltoztam. Olyan ember lettem, aki már tudja, hogy mi is az igazán fontos. Aki megtudja különböztetni a valódit a hamistól. Aki megjárta a poklot és a mennyet is.

Aki tudja, hogy a jók nem mindig jók, és a rosszak nem mindig gonoszak."

Ana nem éppen az átlagosak életét éli; luxusház, luxusélet, sok ruha és ékszer, puccos vacsorák és a vőlegénye, aki mindennél jobban szereti... 

Hihetetlennek tűnik, nem igaz? Nos, az is. Semmi sem olyan csillogó, mint amilyennek tűnik, és erre akkor jön rá, amikor egy koszos, sötét pincében találja magát, ahol egy idő után a halál megváltás lenne. De aztán feltárul előtte egy világ, ahol végre nem egy bábu, akit mutogatnak; hanem az, aki tényleg számít, és végre tehet is valamit. Mocskos világ ez, de ő igazi tehetség, azonnal beilleszkedik. Nyoma sincs annak a lánynak, aki volt a tündérmesének hitt életében, majd a pincében: megtört, és egy erős, verhetetlen nő lett belőle. 

Ryan tipikusan az a férfi, akivel nemhogy egy sötét sikátorban, de sehol nem találkoznál össze szívesen. Kemény, fegyelmezett, érzéketlen. Lágy, instabil, érzékeny. Igen, a látszat sokszor csal. Vérbeli rosszfiú, de van oka, hogy azzá vált, aki. Viszont ez nem az a mese, ahol megismeri az ártatlan lányt, és megváltozik érte. Nem, ez az a történet, ahol a lány oda áll mellé, és az élete árán sem árulná el. De ez ne ijesszen meg senkit, Ana szíve mindig is a helyén volt, és a helyén is marad - ahogyan Ryané is.

Akit még ki kell emelnem, az Rick: eleinte nem volt a szívem csücske, aztán a könyv végén már imádtam. A hűség mintapéldája. Szerettem azt a dinamikát, ami a könyv elejétől a végéig megy Ana és közte. Eleinte bármit megtehetett volna vele és élvezte volna a lány szenvedését, aztán elismerte azt, akivé vált, végül pedig tisztelte és az élete árán is megvédte volna.

Fontosnak tartom, hogy egy bizonyos karakter köti ezt a könyvet az Igazság trilógiához, ez pedig nem más, mint Oliver Jones. 

Valamiért számomra Oliver és Ryan szerepe azt mutatta meg, hogy nem mindig a kifejezetten pozitívnak tartott karaktert szereted jobban a negatívnak beállítottnál... és ez nem az a tipikus minden lány rosszra vágyik, aki majd érte lesz jó helyzet, én soha nem voltam olyan, és nem is leszek. 

Itt jön ki az, amit a legjobban szeretek ebben a regényben: a karakterek, főként Ryan komplexitása, a jellemfejlődés, amit Anán keresztül mutat be, és az egész rétegződése, hogy néha bizony nem mindenki és minden az, aminek látszik vagy aminek elsőre hinnéd. Végig izgalmas, letehetetlen, lebilincselő. A végkifejlet pedig bőven hagy kérdéseket maga után, és bár én így is zseniálisnak tartottam, mégis örülök, hogy lett folytatása.

Tarryn Fisher: Tolvaj (Szeress, ha hazudok is 3.)

Sziasztok!

Hát, végül elértem a befejező részhez, hiszen egyszer minden véget ér, ugyebár. Kivéve talán Caleb és Olivia szerelme, valamint Leah szelleme - valószínűleg ezek mindig megmaradnak.

Tarryn egy igazán különleges, életszerűen fájdalmas és mesébe illően varázslatos történetet alkotott meg egy nem mindennapi "szerelmi háromszögről", a lehető legemberibb karakterekkel. 

TARTALOM: 

"Hányszor törhet össze egy szív, mire eljut addig, hogy már nem tud összeforrni?"

Emlékeztetőül magamnak:

A szerelem türelmes. A szerelem kedves. 

A szerelem nem dicsekszik, nem henceg.

A szerelemben nincs arrogancia.

Sohasem durva, nyers vagy illetlen - nem öncélú.

A szerelmet nem könnyű felforgatni.

A szerelem nem kövezi meg a rosszat.

A szerelem bízik, remél és mindent kibír. 

A szerelem sohasem évül el. 

Küzdeni fogok érte.

Caleb Drake sohasem tette túl magát az első szerelmén. 

Még akkor sem, amikor házas ember lett. 

Amikor az élet próbára teszi Calebet, dönteni kell, hogy milyen messzire

hajlandó elmenni a tartózkodó és elbűvölő Olivia Kaspen visszaszerzéséért. 

De minden tettnek megvan a maga következménye, és Caleb rájön: 

a szerelemért olykor elviselhetetlenül nagy árat kell fizetni.

"Olivia az enyém. Ez mindig is így volt, és mindig is így lesz." 

KIADÓ: Könyvmolyképző, 2018

ISBN: 9789634570080

RENDELHETŐ: itt

Leah története után Calebé volt talán a legérzelmesebb. A szó minden értelmében. 

Tényleg olyan volt kicsit, mint egy kirakós utolsó darabja, amit megismerve megértesz mindent és pont kerül a sok gyötrelmes és csodás pillanat váltakozásának a végére. 

Caleb az a fajta srác, akit Tarryn nagyon jól alkotott meg, mert érződik az egyensúly az emberi és mesebeli énje között. Ahogyan ő nyilatkozott magáról: "A bunkó kosaras, vagy az, aki a Szép reményeket olvasta?" 

Természetesen az ő szemszöge is felváltva játszódik a jelenben és múltban, amit például azért is szerettem végig, mind a három rész alatt: mert mindig más a jelen és mindig újat mutat a múlt. 

Két év telt el, azóta nincs az életében Leah, azóta nem látta a kislányt, akiről úgy tudja, nem is az övé, és végre igazán hajlandó küzdeni. Vagy Olivia vagy senki. Lehet erre a többség azt mondaná, hogy ugyan már, de mi, olvasók, akik átéltük a történetüket, elhisszük és megértjük, hogy tényleg van ilyen szerelem. 

"Arra a következtetésre jutottam, hogy nincsenek kőbe vésett szabályok az életben. Az ember azt csinálja, amit a túléléshez kell. Ha el kell menekülni életed szerelmétől a túléléshez, megteszed. Ha össze kell törnöd valakinek a szívét, hogy a tiéd ne törjön össze, megteszed. Az élet túlságosan bonyolult az egyetemes igazságokhoz. Mindannyian sérültek vagyunk valahol. Fogj meg valakit, és kezdd el rázogatni. Hallani fogod, ahogy csörömpölnek belül az apró összetört darabkái. Ott van bennünk az apánk, az anyánk, a barátaink, a szerelmeink és az idegenek fájdalma is."

Így a végére meg kell említenem Cammie-t, Noah-t és Samet is. Cammie Olivia legjobb barátnője, és a vele, valamint a Calebbel való kapcsolatát is imádtam végig. Noah volt a menedék, az, akire Oliviának szüksége volt a Leah-s időkben, de egy percig nem volt kérdés, hogy az ő szeretetük is mennyire őszinte. (Különösen örültem, hogy itt ő is kapott egy szemszöget, majd a beszélgetésének is Calebbel. Mindkettejükbe szerelmes vagyok egy kicsit.) Samet érdekesmód Leah miatt emelném ki így a végén, habár az előző részben volt sokkal inkább szerepe. A köztük lévő kapcsolat és annak a kialakulása ugyanis annyira nyílt, őszinte, megható és zseniális... miután elgondolkodott rajta, hogy Caleb miért vett el egy ilyen lányt, és ahogy konkrétan rossz anyának tartotta Leah-t (eleinte nem is tévedett, valljuk be), Leah pedig magához méltóan előítéletes és elutasító volt vele sokáig, azok után nem gondolná az ember, hogy mennyire közel kerülnek egymáshoz. Pedig így történt. Imádtam a jeleneteiket, azt az erős barátságot, amihez nincsen hasonlítható sem. És azt is, hogy ez megmaradt a végére is: "Sam Fostert is próbálja meg. Ha bárki is tudja, hol van, akkor ő az."

A lezárásban az írónő megint ad neked mindent: hidegrázást, fájdalmat, könnyeket, igazságot és reményteli csodát. 

Befejezem, mielőtt bármilyen spoiler kiszaladna az ujjaim közül, de összességében egy szóval tudnám jellemezni ezt a trilógiát: megszállottság. A legkárosabb és legszebb módon. 

Caleb megszállottsága Olivia iránt, Olivia és Leah megszállottsága Caleb iránt, és az enyém. 

Mindhármuk, de főként Tarryn iránt. 

Papp Csilla: Ha/Mar

Sziasztok!

Papp Csilla könyve - habár már szemezgettem az írásaival - teljesen váratlanul került a kezembe, ugyanis az Álomgyár kiadó ajánlotta fel előolvasásra, amit itt is hálásan köszönök!

Őszintén szólva nem tudom, mikor került volna sorra bármelyik könyve, ha ez a lehetőség nincs, ugyanis kicsit tartottam tőle (magam sem tudom, miért), de nagyon megérte, és biztosan nem ez az utolsó alkalom, hogy olvastam az írónőtől. 

TARTALOM: 

Mindig létezik új esély? Mikortól szabad újrakezdened, ha két gyermekkel egyedül maradtál? Akarsz-e, tudsz-e újra bízni a szerelemben? Ezek Dalma - az új történet főhősének - dilemmái. 

De Dénes helyzete sem kevésbé bonyolult. 

Két tragikus házasság után van tovább? És ha igen, akkor merre? A járt út, vagy valami egészen más a megoldás? Ezek mardossák Dénes lelkét. 

A regényből megtudhatjuk, mi történik, amikor Dalma és Dénes, a két bizalmatlan és sebzett ember egy idegen országban - egy kis görög szigeten - a múlt kötöttségei nélkül találkoznak, és a konvenciókat hátrahagyva utat engednek az egymás iránti szenvedélynek. 

Papp Csilla korábbi regényeiből megismert szereplőkkel is találkozhatunk ebben a történetben, ami onnan indul, ahol általában a romantikus regények befejeződnek. Az író ismét érzékenyen nyúl olyan komoly - és sok esetben tabunak számító - aktuális témákhoz, mint a gyász feldolgozása, a jó vagy rossz anya kérdésköre, vagy hogy meddig tudunk önmagunk maradni a munkánkban. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN: 9786150088662

ELŐRENDELHETŐ: itt

(Megjelenési dátuma: szeptember 30.)

Papp Csilla neve nem volt teljesen ismeretlen a számomra, legalábbis láttam/nézegettem már a könyveit, de nem tudom, hogy mikor olvastam volna tőle, ha nem kapok előolvasási ajánlatot, így viszont úgy éreztem, miért ne és tényleg kellemesen csalódtam. Gyanítottam, hogy nem véletlenül a sok dicsérő értékelés, de erre mégsem számítottam. A könyv vége még mindig hatással van rám, ott konkrétan a könnyeim folytak, és azt hiszem, egyfajta kedvencet avattam. Ezután biztosan jobban figyelek az írónő munkásságára. 

A történetet váltott szemszögben mesélik el a karakterek, Dénesével indul, kicsit vágjunk bele a közepébe módon, de azt vettem észre hogy elkezdtem és már lapoztam is egyre tovább, annyira magával ragadott a stílusa. Alapvetően könnyed, mármint könnyen olvasható, és nagyon sokszor nevettem fel, de aztán szépen lassan kiderült, hogy azért vannak benne bőven kemény lélektani helyzetek is, amiket olvasva már elszorult a szívem. 

Den, azaz Dénes egy nagyon szerethető karakter, igazi könyves pasi szerintem, viszont emellett valósághű is, és ezért hatalmas piros pont; ugyanis nem egyszerű úgy megalkotni egy karaktert, hogy emberi, de közben olyan is legyen, akibe azonnal beleszeretsz. 

Dalma is nagyon szimpatikus volt, van amiben abszolút tudtam is vele azonosulni, és amikor nem is értettem vele egyet, például bizonyos döntéseiben, akkor is valahol megértettem - mert tudtam, hogy komoly tragédia az oka annak, hogy ilyen. Fájdalmas volt olvasni, hogy mennyire kegyetlen néha az élet, hiszen mindketten elveszítettek valakit, akit szerettek, és ezt nyilván nem egyszerű feldolgozni.

"Gyermekként azt gondoljuk, hogy valami csak fekete vagy fehér lehet, aztán rájövünk, hogy az élet ennél sokkal bonyolultabb, színesebb. Majd élünk, és megélünk még jó pár évet, és az a sok szín mind kevésbé lesz fontos számunkra. Egyszer csak rájövünk, hogy a legértékesebb szín a fehér. Az a fehér, ami makulátlanul tiszta. S ha látjuk, hogy mások lassabban haladnak, akkor elfogadjuk, hogy az ő fehérségüket még színes pöttyök tarkítják. Aztán egyszer csak megértjük, hogy mindannyian a fekete szín felé haladunk. Ez maga az élet!" 

Két főbb helyszínünk van, a görög sziget, Sikinos, ahol a főhőseink megismerték egymást, és ami egyfajta menedéket, gyógyulási helyszínt jelentett nekik a való életből és annak kegyetlensége után, és Budapest, ahol élnek és ahova visszatértek. 

A karakterek közül sokan, ahogyan a történet során kiderült, már szerepeltek az írónő előző könyveiben, de azok ismerete nélkül is érthető volt mind a jellemük, mind a szerepük, mert nagyjából megismerteti ezeket a szálakat is - nekem igazából csak több kedvem lett elolvasni és jobban belelátni az ő lelkükbe is. Személyfüggő, hogy sok-e valakinek ez a nagy összefüggés, hogy szinte minden összefonódik mindennel, én személy szerint ezt is szerettem. 

"Ő még nem tudja, hogy a szerelem nemcsak vágyódás valami iránt, hanem beteljesülés, amely olyan, mint amikor a kávéban elolvad a cukor, vagy amikor a puzzle utolsó darabjával az addig hiányos kép egésszé válik. Hogy a szerelemnek csak a szikrája az az első időszak, a lángjai akkor lobbannak fel, amikor a két test lélekben is össze tud kapcsolódni, addig az a valami, ami vonz a másik felé, csak a kezdet, csak valami nagyon nagy mélységű és magasságú iszonyú tág amplitúdójú érzeleminga, ami lüktet a gyomor és a szív tájékán felváltva. Kattan jobbra és balra, és az ereidben lüktető vér pulzálása nem hagy megnyugodni. Egyre csak űz és hajt afelé, hogy megtudd, a másik is ezt érzi-e. Hogy vajon az ő metonómjának a hangja egy ritmusban kattog-e a tiéddel. S amikor a testtel összefonódva meglátod a lelkében saját magadat, nos, akkor jön el a szerelem. Amikor te laksz az ő szívében, és ő a tidében, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy ez bizony maga a nagybetűs szerelem." 

Dalma és Dénes a foglalkozásukat tekintve is közel kerültek hozzám, mivel az egyikük szenvedélye az írás, főleg ha az a célja, hogy segítsen vele, a másikuk hivatása pedig maga a pszichológia, ami eleve érdekesebbé és bonyolultabbá is tesz mindent. Tetszett az, ahogyan megtalálta az arany középutat mindenben: az érzelmekben, humorban és fájdalomban, szenvedélyben és abban is, hogy mi meddig helyes és mi az ami már nem. A témái pedig valóban nagyon aktuálisak és fontosak, olyanok, amiről beszélni/írni kell. Nem is azért mondanám letehetetlennek, mert annyira izgalmas, hanem inkább érdekfeszítő és különösen szép, megható. (Ahogyan Ámor és Psziché mitikus története, aminek nem kis jelentősége van a könyvre nézve.) A végét is ismerve pedig keserédes, életszerű, és szerintem mégis tökéletes. Szeretnék abban hinni, hogy mindketten boldogok lettek, mert azt érdemelték - még ha nem is úgy, ahogy eltervezték, vagy ahogyan az olvasó hitte. 

Nekem a borító is tetszik a maga egyszerű szimbolizmusával és harmonizáló színeivel, de a cím jelentősége az, ami után igazán rázott a hideg. Hamar. De mit tegyünk, ha mar? 

Összességében egy olyan kikapcsolódást nyújt ez a könyv, amiben tényleg minden van, ami kell, beleértve a maradandó tanulságot is és mindez néha valóságosan nyersen, néha pedig költői szépséggel van megírva.

Tarryn Fisher: Zűrös vörös (Szeress, ha hazudok is 2.)

Sziasztok!

Végre végre végre elolvashattam a várva várt folytatását is Tarryn kicsit sem átlagos trilógiájának és jelenleg azt sem tudom, hogyan engedjem- és fejezzem ki a bennem tomboló érzelemhalmazt. Mert ez a nő megint olyat írt és úgy, hogy a zseniális jelző már kevésnek bizonyul. 

TARTALOM: 

Kedves Olivia!

Azt hitted, elveheted őt tőlem? 

Vesztettél. Most, hogy már az enyém, mindent meg fogok tenni, 

hogy velem maradjon. Kételkedsz bennem? 

Minden, amire te fented a fogadat, az enyém lett.

Ja, és ha esetleg érdekel: már egyáltalán nem gondol rád. 

Nem fogom elengedni őt... soha!

Leah 

Leah Smith végre mindent megszerzett, amit valaha is akart. 

Vagy mégsem? Házassága leginkább kölcsönbérletnek tűnik, 

mintsem élethosszig tartó elköteleződésnek, 

az általa felépített kép pedig a szeme láttára omlik össze. 

Új szerepében és titkokkal teli múltjának terhével el kell dönteni, 

meddig hajlandó elmenni az ellopott kincsek megtartásáért. 

KIADÓ: Könyvmolyképző, 2015

ISBN: 9789633994672

RENDELHETŐ: itt

Elég nehéz erről a könyvről értékelést írni, mert minden egyes oldala más és más érzést vált ki. A könyv első negyedében a legszívesebben agyonütöttem volna Leah-t, annyira... elviselhetetlen, hihetetlenül gonosz volt. De persze senkit ne tévesszen meg ez, szerintem ő igenis az a fajta karakter, akinek ha felszín alá nézel, nem csak feketeséget látsz. Lehet, hogy mentség nincs arra, ahogyan viselkedik (vagy ahogyan bizonyos dolgokról vélekedik), ugyanakkor magyarázat van, nem is kevés.

A könyv felénél ugyanis azt vettem észre, hogy kezdek vele együtt érezni - és ezért gondolom azt, hogy elképesztő húzás volt az írónőtől, hogy mindhárman kaptak saját szemszöget, így ő is. Mert őszintén szólva, kellett. Akármilyen borzalmas, szinte elviselhetetlen, és kiakasztó néha, akkor is kellett az, hogy kicsit Leah szemén át lássuk a történteket, és hogy belelássunk a lelkébe, múltjába is. 

"A gyűlölet bámulatos érzés. Forró és nyomasztó, akárcsak a tűz. Az istenadta lényed mélyén kezd perzselni, amíg semmi nem marad belőle, csak egy kupac hamu. Utána az emberségedet veszi célba: a forró lángnyelvek felemésztik az ártatlanságod maradékát, amíg az össze nem olvad valami ocsmánysággá. Aztán az egykori éned romjain elhinti a keserűség magvait. A magvak indákká fejlődnek, az indák pedig megfojtják, amihez csak hozzáférnek. Itt tartok én: olyan szorosan fojtogat az inda, hogy már alig kapok levegőt. Egyik kezem az indán van, a másik pedig a mellkasomon, hogy bent tartsam a kizuhanni készülő szívemet." 

Ó. Te. Jó. Ég. Mennyire egyszerű lenne csak azt mondani, hogy ez a nőszemély undorítóan viselkedik és gyűlölni ezért, igaz? Csak hogy az élet nem ilyen egyszerű. Félre értés ne essék, soha nem szerettem, ha valaki azzal akart magának mentséget keresni, hogy ilyen és olyan gyerekkora volt. Mert szerintem erről mindenki, még egy ép és szeretetteljes családban felnövő ember is tudna eleget mesélni. De itt a különbség: Leah családja minden volt, csak ép és szeretetteljes nem. Azt sem tudom, hogy az anyját, vagy apját kéne jobban megvetnem; az egyetlen, akit szerettem az a húga és a nevelőnőjük volt. Mert miattuk érezhetett Leah némi szeretetet, ez volt az ő színfoltja a hatalmas sötétségben, ahová mindenki taszította. Sajnos ez persze nem volt elég... 

Az első rész is minden érzelmedet kiváltja, de ez még inkább: toporzékolni, üvölteni, kiabálni és ütni akartam, aztán sírni, megölelni, és megrázni, hogy basszus, te ennél többet érdemelsz, te ennél jobb vagy! Lehet, csak én látom így, és igazából tényleg egy rossz ember, de álljunk meg egy pillanatra és képzeljük magunkat a helyzetébe, kiskorától végig, minden egyes pillanatában az életének és tegyük fel a kérdést: biztos, hogy mi nem éreznénk, viselkednénk néha így? 

A legtöbben lehet nem. Én biztosan nem. De valahol mégis azt érzem, hogy megértem. Gyűlölöm és megvetem és kedvelem és szánom és... minden. Erről nehéz írni/beszélni, ezt olvasni és érezni kell. Ezek után még kíváncsibb vagyok a befejezésre!

Tarryn Fisher: Kihasznált alkalom (Szeress, ha hazudok is I.)

Sziasztok!

Tarryn Fisher neve már rég nem ismeretlen számomra, főleg, hogy Colleen Hoover legjobb barátnője (a Never, nevert együtt is írták). Ezt a könyvét olvastam régebben - akkor még nem jelent meg magyarul a teljes trilógia - de nem feltétlenül emlékeztem minden részletére, leginkább csak arra, hogy nem átlagos történet, igazán emberi karakterekkel. Aztán a Kapd be, szerelem! is nagy kedvencem lett, és végül most sikerült beszereznem ezt a trilógiát. 

TARTALOM: 

WTF? Elfelejtettél? Hogy tudtál ELFELEJTENI valakit, 

aki lereszelte a szíved, mint egy darab sajtot? 

Olivia Kaspen éppen most jött rá, 

hogy a volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. 

A lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, 

hogy kihasznált minden helyzetet. Most pedig döntenie kell,

milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért.

Miközben Olivia valódi énje és nem túl dicső 

közös múltjuk titokban tartásával birkózik, 

akadályként felbukkan Caleb kattant új barátnője, Leah Smith.

A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, 

aki nem emlékszik egyikükre sem. 

Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie 

hazugságai következményeivel... 

KIADÓ: Könyvmolyképző, 2014

ISBN: 9789633738351

RENDELHETŐ: itt

"Az élet egy szakadék szélén egyensúlyoz: maradhatunk odafent, biztonságban, vagy megnézhetjük, mi van a bizonytalanon túl."

Van valami Tarryn írásmódjában, ami engem ezelőtt és most is annyira magával ragadott, hogy szó szerint nem tudtam letenni a könyvet. Elkezdtem este, majdnem belefagytam a kádba, alig tudtam letenni amíg alszom, és ébredésre már nem is maradt sok oldal. 

Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt is mennyire érdekelt, ugyanakkor féltem is tőle, hiszen mégis csak egy szerelmi háromszög áll a középpontjában, ami nálam kicsit necces téma. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ez valami más, és igazam lett. 

Az első rész Olivia szemszögét meséli el, váltogatva a jelent és múltat, így fokozatosan tárul a szemünk elé az élete, jelleme (főleg annak a fejlődése) és a története Calebbel. Az egyik, ami nagyon megmaradt bennem a nem mindennapi történeten kívül ennek a könyvnek a kapcsán, az az, hogy mennyire brutálisan emberiek a karakterei. Szerintem elég ritka, amikor az írónak olyan rétegekben sikerül megalkotnia egy szereplőt, hogy az szinte lélegezve kilép a lapokról. Láthatjuk a már felnőtt, ügyvédként praktizáló nőt, aki - főleg a kötet végére - tisztában van minden hibájával, és a még egyetemista, visszahúzódó, könyveibe menekülő lányt, akit a legkevésbé sem mozgatnak meg a bulik, az ivászat, vagy éppen az ellenkező nem - egészen addig, amíg a megszállottja nem lesz egy srácnak. 

"Olivia Kaspen vagyok, és amit szeretek, azt kiszakítom az életemből. Nem szándékosan... de nem is véletlenül." 

Ez a történet abszolút olyan, ami tényleg minden érzelmedet kiváltja. Ami simogat, mint a lágy szellő és mosolyogsz, mert annyira édes vagy nevetsz, mert olyan vicces, szurkolsz, mert úgy vagy vele, érdemes és közben úgy gyomorszájon vág, hogy hirtelen nem kapsz levegőt, annyira fáj, hogy érezni sem akarod, annyira kegyetlen és undok, hogy rosszul vagy tőle. Pontosan olyan, amilyen a való élet. Olyan emberekkel, amilyenek valójában is az emberek. Lehetnek önzőek, hibázhatnak nem egyszer és nem kicsit, de ugyanakkor szenvedélyesek és szánni valóak és szerethetőek. A szerelem néha elképesztően megszállottá tesz, annyira, hogy sokáig fel sem fogod, ez nem normális, mert nem lehet és mégis ott van és lehet, és helyesnek érzed. És van amikor az is. Mert senki sem hibátlan, amúgy sem és itt sem, mégis beleszerettem Calebbe, mégis együtt éreztem Oliviával, és mégis kíváncsi vagyok, mit hoz Leah szemszöge. Akkor is, ha az még kegyetlenebb lesz. 

"(...) Végre elfogadtam, hogy minden tettnek következménye van. Kiérdemeltem őket, jogosan viselem őket. Nincs idő a rossz döntésekre. Minden lépés értékes. Az életem kulcsa a kezemben van."