Papp Csilla: Ha/Mar

Sziasztok!

Papp Csilla könyve - habár már szemezgettem az írásaival - teljesen váratlanul került a kezembe, ugyanis az Álomgyár kiadó ajánlotta fel előolvasásra, amit itt is hálásan köszönök!

Őszintén szólva nem tudom, mikor került volna sorra bármelyik könyve, ha ez a lehetőség nincs, ugyanis kicsit tartottam tőle (magam sem tudom, miért), de nagyon megérte, és biztosan nem ez az utolsó alkalom, hogy olvastam az írónőtől. 

TARTALOM: 

Mindig létezik új esély? Mikortól szabad újrakezdened, ha két gyermekkel egyedül maradtál? Akarsz-e, tudsz-e újra bízni a szerelemben? Ezek Dalma - az új történet főhősének - dilemmái. 

De Dénes helyzete sem kevésbé bonyolult. 

Két tragikus házasság után van tovább? És ha igen, akkor merre? A járt út, vagy valami egészen más a megoldás? Ezek mardossák Dénes lelkét. 

A regényből megtudhatjuk, mi történik, amikor Dalma és Dénes, a két bizalmatlan és sebzett ember egy idegen országban - egy kis görög szigeten - a múlt kötöttségei nélkül találkoznak, és a konvenciókat hátrahagyva utat engednek az egymás iránti szenvedélynek. 

Papp Csilla korábbi regényeiből megismert szereplőkkel is találkozhatunk ebben a történetben, ami onnan indul, ahol általában a romantikus regények befejeződnek. Az író ismét érzékenyen nyúl olyan komoly - és sok esetben tabunak számító - aktuális témákhoz, mint a gyász feldolgozása, a jó vagy rossz anya kérdésköre, vagy hogy meddig tudunk önmagunk maradni a munkánkban. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN: 9786150088662

ELŐRENDELHETŐ: itt

(Megjelenési dátuma: szeptember 30.)

Papp Csilla neve nem volt teljesen ismeretlen a számomra, legalábbis láttam/nézegettem már a könyveit, de nem tudom, hogy mikor olvastam volna tőle, ha nem kapok előolvasási ajánlatot, így viszont úgy éreztem, miért ne és tényleg kellemesen csalódtam. Gyanítottam, hogy nem véletlenül a sok dicsérő értékelés, de erre mégsem számítottam. A könyv vége még mindig hatással van rám, ott konkrétan a könnyeim folytak, és azt hiszem, egyfajta kedvencet avattam. Ezután biztosan jobban figyelek az írónő munkásságára. 

A történetet váltott szemszögben mesélik el a karakterek, Dénesével indul, kicsit vágjunk bele a közepébe módon, de azt vettem észre hogy elkezdtem és már lapoztam is egyre tovább, annyira magával ragadott a stílusa. Alapvetően könnyed, mármint könnyen olvasható, és nagyon sokszor nevettem fel, de aztán szépen lassan kiderült, hogy azért vannak benne bőven kemény lélektani helyzetek is, amiket olvasva már elszorult a szívem. 

Den, azaz Dénes egy nagyon szerethető karakter, igazi könyves pasi szerintem, viszont emellett valósághű is, és ezért hatalmas piros pont; ugyanis nem egyszerű úgy megalkotni egy karaktert, hogy emberi, de közben olyan is legyen, akibe azonnal beleszeretsz. 

Dalma is nagyon szimpatikus volt, van amiben abszolút tudtam is vele azonosulni, és amikor nem is értettem vele egyet, például bizonyos döntéseiben, akkor is valahol megértettem - mert tudtam, hogy komoly tragédia az oka annak, hogy ilyen. Fájdalmas volt olvasni, hogy mennyire kegyetlen néha az élet, hiszen mindketten elveszítettek valakit, akit szerettek, és ezt nyilván nem egyszerű feldolgozni.

"Gyermekként azt gondoljuk, hogy valami csak fekete vagy fehér lehet, aztán rájövünk, hogy az élet ennél sokkal bonyolultabb, színesebb. Majd élünk, és megélünk még jó pár évet, és az a sok szín mind kevésbé lesz fontos számunkra. Egyszer csak rájövünk, hogy a legértékesebb szín a fehér. Az a fehér, ami makulátlanul tiszta. S ha látjuk, hogy mások lassabban haladnak, akkor elfogadjuk, hogy az ő fehérségüket még színes pöttyök tarkítják. Aztán egyszer csak megértjük, hogy mindannyian a fekete szín felé haladunk. Ez maga az élet!" 

Két főbb helyszínünk van, a görög sziget, Sikinos, ahol a főhőseink megismerték egymást, és ami egyfajta menedéket, gyógyulási helyszínt jelentett nekik a való életből és annak kegyetlensége után, és Budapest, ahol élnek és ahova visszatértek. 

A karakterek közül sokan, ahogyan a történet során kiderült, már szerepeltek az írónő előző könyveiben, de azok ismerete nélkül is érthető volt mind a jellemük, mind a szerepük, mert nagyjából megismerteti ezeket a szálakat is - nekem igazából csak több kedvem lett elolvasni és jobban belelátni az ő lelkükbe is. Személyfüggő, hogy sok-e valakinek ez a nagy összefüggés, hogy szinte minden összefonódik mindennel, én személy szerint ezt is szerettem. 

"Ő még nem tudja, hogy a szerelem nemcsak vágyódás valami iránt, hanem beteljesülés, amely olyan, mint amikor a kávéban elolvad a cukor, vagy amikor a puzzle utolsó darabjával az addig hiányos kép egésszé válik. Hogy a szerelemnek csak a szikrája az az első időszak, a lángjai akkor lobbannak fel, amikor a két test lélekben is össze tud kapcsolódni, addig az a valami, ami vonz a másik felé, csak a kezdet, csak valami nagyon nagy mélységű és magasságú iszonyú tág amplitúdójú érzeleminga, ami lüktet a gyomor és a szív tájékán felváltva. Kattan jobbra és balra, és az ereidben lüktető vér pulzálása nem hagy megnyugodni. Egyre csak űz és hajt afelé, hogy megtudd, a másik is ezt érzi-e. Hogy vajon az ő metonómjának a hangja egy ritmusban kattog-e a tiéddel. S amikor a testtel összefonódva meglátod a lelkében saját magadat, nos, akkor jön el a szerelem. Amikor te laksz az ő szívében, és ő a tidében, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy ez bizony maga a nagybetűs szerelem." 

Dalma és Dénes a foglalkozásukat tekintve is közel kerültek hozzám, mivel az egyikük szenvedélye az írás, főleg ha az a célja, hogy segítsen vele, a másikuk hivatása pedig maga a pszichológia, ami eleve érdekesebbé és bonyolultabbá is tesz mindent. Tetszett az, ahogyan megtalálta az arany középutat mindenben: az érzelmekben, humorban és fájdalomban, szenvedélyben és abban is, hogy mi meddig helyes és mi az ami már nem. A témái pedig valóban nagyon aktuálisak és fontosak, olyanok, amiről beszélni/írni kell. Nem is azért mondanám letehetetlennek, mert annyira izgalmas, hanem inkább érdekfeszítő és különösen szép, megható. (Ahogyan Ámor és Psziché mitikus története, aminek nem kis jelentősége van a könyvre nézve.) A végét is ismerve pedig keserédes, életszerű, és szerintem mégis tökéletes. Szeretnék abban hinni, hogy mindketten boldogok lettek, mert azt érdemelték - még ha nem is úgy, ahogy eltervezték, vagy ahogyan az olvasó hitte. 

Nekem a borító is tetszik a maga egyszerű szimbolizmusával és harmonizáló színeivel, de a cím jelentősége az, ami után igazán rázott a hideg. Hamar. De mit tegyünk, ha mar? 

Összességében egy olyan kikapcsolódást nyújt ez a könyv, amiben tényleg minden van, ami kell, beleértve a maradandó tanulságot is és mindez néha valóságosan nyersen, néha pedig költői szépséggel van megírva.