Lia Louis: Kedves Emmie Blue

Sziasztok!

Az drogkartell és igazságszolgáltatás világa után jól esett ez a könnyedebb, mégis fontos mondanivalót közvetítő történet. Szemezgettem már korábban is az írónő első könyvével, ami a Valahol közel a boldogsághoz címen jelent meg, de valahogy mégis ez keltette fel jobban a figyelmem. Ezek után viszont biztos vagyok benne, hogy olvasok még tőle, mert a Kedves Emmie Blue mindent kihozott belőlem: nevettem, sírtam, szerettem.

TARTALOM: 

Igaz lenne a mondás, hogy ember tervez, Isten végez?

A 16 éves Emmie Blue a gimi sportpályájáról egy piros léggömböt engedett fel az ég felé, nevével, e-mail címével... és egy titokkal. Egy titokkal, amelytől szeretett volna megszabadulni. 

Hetekkel később a szintén 16 éves Lucas Moreau megtalálta a léggömböt Franciaországban, és levelet küldött Emmie-nek, akinek épp a legnagyobb szüksége volt egy új barátra, egy biztos pontra az életében. 

Tizennégy évvel később Emmie és Lucas barátsága még mindig tart, csakhogy időközben a lány végzetesen beleszeretett a fiúba, az érzéseit azonban titkolja előle. Biztos benne, hogy a szerelme kölcsönös, ám amikor Lucas bejelenti, hogy kibékült régi barátnőjével, és Emmie-t szeretné felkérni esküvői tanújának, Emmie összeomlik, szíve darabokra törik. 

Rá kell jönnie, hogy elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor ki kell állnia a saját boldogságáért. Vajon képes lesz felülírni a sorsát és megtalálni a szerelmet? 

Lia Louis, a 2015-ös Elle magazin írópályázat nyertese, a Valahol közel a boldogsághoz című nagy sikerű regény írója. Új, szívmelengető, vicces és romantikus regénye, a Kedves Emmie Blue, az idei év egyik legjobban várt könyve, kiadási jogait tíz ország vásárolta meg, már jóval a könyv megjelenése előtt. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN: 9786156013743

RENDELHETŐ: itt

A tartalomból már megtudjuk, hogy a könyv központi témája egy igazán nem mindennapi módon kialakult barátság története, de ott a szerelem, az önmegvalósítás kérdése is. 

Alapvetően a jelen időben játszódik, de néha visszautal vagy a múltra, vagy konkrét jelenetet mutat be dátummal, és bizonyos időközönként felbukkan a fontos szerepet játszó CD válogatás is, aminek nem mellesleg egyre több jelentősége van a történet előre haladtával. 

Én személy szerint tudtam azonosulni Emmie-vel; bár szerencsére a családi életem sokkal jobb volt, de az iskolai bántalmazás, barátok árulása és önmagam keresése ismerős volt, ugyanakkor az utóbbi nekem "hamarabb sikerült", mégis ott van az, amit átélt tizenévesen, és az, amit én is átéltem, és jogos felvetés, hogy ez mekkora hatással van a jövőnkre. 

" - Tudja, miért szeretem a vihart, Emmie? - kérdi Louise. - Azért, mert emlékeztet arra, hogy az ember nem mindenható. A természet erősebb. És néha ugyan nem egészen olyan a világ, mint amilyennek szeretnénk, de ilyenkor elég csak megállni és figyelni: az égen cikázva fénylenek a villámok, körülvesz az eső illata, de idebent biztonságban vagyunk. Hát kell ennél több?"

Amin Emmie-nek át kellett mennie, mind kiskorában, mind pedig a gimiben (ami meghatározza a későbbi jellemét, félelmeit, látásmódját), az egyszerűen szívszorító, sokszor nehéz is volt olvasni. Ezzel szemben Lucasnak, amennyire láthatjuk, szinte tökéletes élete van, szerető, vidám családdal, és az ő barátsága az, ami megmenti Emmie-t. Egy léggömbnek hála, ami egészen Franciaországig repült Emmie életének titkával. 

"Lucas átkarolja a vállamat, és megszorongat. Mindig megérzi, ha feszengek, vagy ideges vagyok, és olyankor mindig megölel. Védelmezőn, megnyugtatóan, mintha azt mondaná: minden rendben, itt vagyok melletted." 

Őszintén szólva én szerettem Lucast is, ugyanakkor talán pont amiatt, mert nem olyan hibátlan mint elsőre látszik, ő a legemberibb karakter. De szerintem ez így is van jól, akkor is, ha sokszor nem értettem, mit miért tesz, vagy mond. Egy-két eset nem volt szép, de ki vagyunk mi, hogy ítélkezzünk felette? Az írónő pedig nagyon valósághűen mutatta be, hogy igenis létezhet legjobb barátság ellenkező nemektől függetlenül.

" - Végre megcsókoltam Emmie Blue-t! A tizenkilenc éves énem most ugrál örömében."

A kedvenceim a mellékszereplők közül Louise, Eliot és Rosie voltak. Louise kicsit a saját mamámra emlékeztetett néha, nagyon szerethető karakter volt, igazi élet bölcsességekkel, amire úgy hiszem, Emmie-nek nagyon is szüksége volt. Eliot egyszerűen olyan karakter, akit nem lehet nem szeretni. És örülök, hogy beváltak a hozzá fűződő sejtéseim, reményeim. Rosie olyan barátnő, akire szerintem mindenki vágyik: támogató és emellett mégis őszinte, elképesztő jelleme, beszólásai voltak, és imádtam a barátságát Emmie-vel. 

" - Hihetetlen vagy, ugye tudod? Totál döbbenet. Tudom, hogy szerinted most minden összeomlott, Em, de szerintem nem. Túlléptél, felülemelkedtél valamin, túlélted, és erős vagy. (...)
Bátor vagy. Önzetlen, bátor, erkölcsös, és komolyan mondom, elég sok szarházira ráférne, hogy annyi tartása legyen, mint neked. Beleértve saját magamat. Beszarás, hogy ilyen barátnőm lehet, mint te. Megtisztelő."

Összességében egy magával ragadó, néhol könnyekig megható, néha pedig hangosan nevetős, igazán szeretni való, különleges és szép történet barátságról, szerelemről - a kettő közti különbségről; a múlt traumáinak feldolgozásáról és arról, hogy igenis megéri bátornak lenni, kockáztatni a saját boldogságunk érdekében, mert nem határozhat meg minket az, ahogy mások (legyenek azok igazán közeli emberek) vélekednek, gondolkodnak rólunk.