Háborús helyzet(ek) margójára - 2022. 02. 25.

 

"Engem az emberek kísértenek." - Halál 

/ Markus Zusak: A könyvtolvaj */ 

Történelem szeretőként (úgy, hogy a Holokauszt témája mindig is vonzott valamiért) elég sok megrázó történetet olvastam, de az, hogy most mégis megtörténhet, ami történik, mélységesen elborzaszt. Nagyon nehéz bármit is gondolni, mondani, írni arról a helyzetről, ami itt folyik mellettünk, Európában, a világunkban. Háborúk természetesen eddig is voltak, van ahol sajnos már elég régóta folyamatos (például Afganisztánban), de nem itt, nem olyan közel, hogy szinte érezzük a leheletét. 

Úgy hiszem, ilyenkor értékelődik át bennünk minden. Az, hogy biztonságban vagyunk, van étel az asztalunkon, és biztonságban tudhatjuk a gyerekeinket, más családtagjainkat. Ilyenkor értelmét veszti az, hogy mi volt a munkahelyen, iskolában, mi vár otthon, minden problémánk. Nem azért, mert azok is számítanak, mindenki lelki békéje nagyon is fontos! De nem nekünk kell rettegve bújdosni, menekülni, vagy azon gondolkodni, látjuk-e még a szeretteinket. 

Fontos ugyan, hogy védjük magunkat, hogy hátrébb lépjünk, hogy ne kövessünk erről semmit, ha úgy érezzük, tönkretesz minket, de az is fontos, hogy tisztában legyünk dolgokkal, hogy a tőlünk telhető támogatást, segítséget megadjuk, vagy csak reménykedve gondoljunk az érintettekre. A saját katonáinkra nem különben, még akkor is, habár félő, de nem valószínű, hogy nagyobbá is kinőheti magáét a helyzet. Imádkozom, hogy így legyen!

Addig pedig sok erőt mindenkinek, aki ott él, vagy akinek a szerettei élnek ott, legyen az ukrán vagy magyar; minden idősnek és kisgyermeknek, akik ártatlanok, minden férfinak és szinte kisfiúnak, akit besorozhatnak, minden nőnek/anyának, aki az életét kockáztatná a sajátjaiért egy pillanat alatt és minden orosz származásúnak, aki amúgy nem ért egyet ezzel. Minden embernek, akit érint, de érinthetne és pontosan emiatt nem szabad szemet hunynia felette. 

A fenti sorok ugyan nem mostaniak, hanem a címben is látható dátummal íródtak, de úgy érzem, ez az egyik olyan téma, ami sajnos sosem veszti el aktualitását - és bár a fenti kicsit más kategória volt, elég megnézni a mostani izraeli - palesztin háborút. Az emberek sokszor nem értékelik az életet addig, amíg már késő, és nem tanulnak akkor sem a történelemből, hagyják, hogy ismételje önmagát, amikor már nagyon nem kellene. 

" Gyűlölöm és szeretem a szavakat 

és remélem, hogy jól használtam őket." * 

 

Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

 

Sziasztok!

Taylor Jenkins Reid neve nem ismeretlen a számomra, ugyanis mind az Evelyn hét férje, mind a Daisy Jones & The Six nagy hatással volt rám, amikor olvastam. Első olvasásra szerelem, ami tudtam, egy életre szól. Így nagyon örültem, hogy idén két könyvét is hozta a Könyvmolyképző kiadó. Ezek közül az egyik az Egyetlen szerelmeim*, ami lehet nem a legjobb könyve (tekintve, hogy a fentieket nehéz is lenne felülmúlni), ugyanakkor mégis az írónőre jellemzően zseniális és annyira rezonált a lelkemmel, hogy az elolvasása után csak szorongattam zokogva. * Külön kiemelném, mennyire elképesztő a fordítása a címnek. Imádom! 

TARTALOM: 

Mit jelent igazán szeretni? 

Emma Blair huszonévesen feleségül megy a gimnáziumi szerelméhez, Jessehez, és maguk mögött hagyva az otthonukat és az otthoni elvárásokat, kitalálják a saját életüket. Belevetik magukat az utazásba, élveznek minden boldog pillanatot, megragadnak minden izgalmas kalandot. 

Az első házassági évfordulójuk napján Jesse épp a Csendes-óceán felett forgat, amikor nyoma veszik a helikopterének és neki is. Azt hiszik, meghalt. 

Emma, szakítva addigi életével, hazaköltözik, és megpróbál újra magára találni. Évekkel később, túl a harmincon, összefut egy régi barátjával, Sammel, és újra szerelmes lesz. Amikor Sam eljegyzi, úgy érzi, újabb esélyt kapott a boldogságra. 

Egészen addig, amíg fel nem bukkan Jesse. Kiderül, hogy életben van, és alig várja, hogy végre hazajusson hozzá. Emmának, akinek ettől a pillanattól fogva nemcsak egy vőlegénye, hanem férje is van, mélyen magába kell néznie - ki is ő valójában, és mire vágyik? -, miközben semmiképp sem szeretne fájdalmat okozni azoknak, akiket szeret. 

Ki az ő egyetlen szerelme? 

Mit jelent tiszta szívből szeretni valakit? 

Emma tudja, hogy a szívére kell hallgatnia. Bár értené, hogy az mit súg neki! 

KIADÓ: Könyvmolyképző, 2023

ISBN: 9789633999431

RENDELHETŐ: itt

Az Egyetlen szerelmeim egy nem szokványos romantikus történet. Kicsit fura úgy fogalmazni, hogy egy nem átlagos szerelmi háromszöget mutat be, de végül is így is fogalmazhatunk. Ugyanis ez a regény két hatalmas és sorsfordító szerelem története - amik nem léteznének egymás nélkül - és mindemellett egy fiatal nő jellemrajza. Nagyon különleges történet, erőteljes karakterekkel és még erőteljesebb érzelmekkel - nem is feltétlen a cselekmény, sokkal inkább az érzelmi szál dominál. Mindez pedig olyan írásmóddal, ami Taylorra jellemző: letehetetlen, letaglóz, mosolyogsz és nevetsz, majd sírsz, majd mindkettő egyszerre... döbbenetes hatással van rád. Amennyire fájdalmas, annyira gyönyörű, végig. 

A történet egy igazán ütős első mondattal indul, egy mondhatni bevezetővel, majd egy Előtte és Utána úgynevezett fő részekkel osztja ketté Emma életét, amit bizonyos esemény(ek) váltottak ki. Ő azt hitte, akkor hasadt ketté az élete előtte és utána pillanatokra, amikor elveszítette Jesset - de valójában akkor, amikor kiderült, mégsem veszítette el. 

Az írásmód nagyon könnyed és olvasmányos, annak ellenére is, hogy elég gyorsan már nagyon nehéz érzelmi síkokat mutat meg. Milyen az, amikor elveszíted életed szerelmét? Hogyan lehet ezt egyáltalán túlélni? Milyen az, amikor újra szerelembe esel? Egyáltalán lehetséges ez? És milyen az, amikor rájössz, mégsem halt meg életed szerelme - de már az új társad is életed szerelme? Lehet minden ugyanúgy, mint régen? Kell egyáltalán olyannak lennie? Vagy már végletesen megváltoztattak a megtörtént események, mindkettőtöket, mindhármótokat? 

"Van egy másik szerelem is az életemben. De az más. Az nem ez. Nem pont ilyen. Jobb és rosszabb is egyszerre. De azt hiszem, ez a lényege a két ember közötti szerelemnek - nem lehet megismételni. Minden szerelem, minden választottaddal, más és más. Mert te magad vagy más." 

A két főszereplő srác, Jesse és Sam teljesen különbözőek. Jesse a gimiben népszerűbb, híres sportoló, míg Sam visszahúzódóbb, művészlélek. Jesse kalandvágyó, Sam biztos pont. Mindketten csodálatosak és nagyon szerethetőek, ezért érzi át igazán az olvasó Emma érzéseit. Őszintén, fogalmam sem lenne, mit tennék Emma helyében, ha abba a helyzetbe kerülnék, mint ő. Ugyanakkor amennyire más a két srác, a lényeg nem más, mint az: Emma is más mellettük. 

"(...) a probléma szerintem nem az, hogy nem tudod, kit szeretsz, és nem is az, hogy mindkettejüket szereted. Hanem hogy nem tudod, ki vagy. Más ember lettél. Jesse elvesztése teljesen megváltoztatott. Szerintem itt nem az a kérdés, hogy melyiküket szereted jobban. Szerintem igazából azt kellene eldöntened, hogy melyik Emma akarsz lenni, az, aki Jesse mellett, vagy aki Sam mellett lennél." 

Sok olyan történetet olvashattunk már, ami arról szól, hogyan élt túl az illető egy hajótörést vagy repülőgép katasztrófát, ahogyan arról is olvashattunk már, milyen két teljesen különböző szerelmet megélni, vagy arról, hogyan dolgozzuk fel a gyászt, amit egy szerettünk elvesztése hoz magával - de olyan történetet, ami arról szól, aki itt maradt, még nem nagyon olvashattunk. És a fenti érzelmek itt egymásból következnek. Mégsem a romantika része miatt szerettem főként ezt a könyvet, hanem a karakterfejlődés miatt, amin és ahogy Emma átment. Ahogy a vesztesége által megváltozott, majd annak a felismerése után, hogy Jesse mégsem halt meg, rájött, hogy igazából az igazi énje nem az, aki a fiú mellett volt. 

"Erősebbnek érzem magam, mint amikor megismertem őket. Biztosabban állok a lábamon. Türelmesebb is lettem. Nem dédelgetem már a sérelmeimet. Hálásabb vagyok azért, amim van, és kevésbé neheztelek azért, amim nincs. Kevesebbet aggódom. Sokkal több könyvet olvasok. Zongorázom. Menyasszony vagyok. 

De ő mindezt nem látja. 

Az egyetlen változás, amit érzékel, az az, hogy levágattam a hosszú, szőke hajam."

Sok olyan dolog van benne, ami közel áll a szívemhez: mint például az olvasás és a könyvesbolt, a zene, főleg a zongora, a cicák iránti imádatomról nem is beszélve. Biztosan ezek is rásegítettek arra, hogy ekkora kedvencemnek avattam ezt a könyvet, de messze nem csak erről van szó. Abban sem befolyásolt, ki lett a két srác közül a nagyobb szerelmem, mert ahogy Emmának, más módon, de mindketten azok lettek. (A végső döntését ettől függetlenül teljesen helyesnek érzem.)

" Ennél nincs romantikusabb. Ölelni azt, akiről azt hitted, hogy elveszítetted, amikor már tudod, hogy soha többé nem veszíted el. 

Nem hiszem, hogy az igaz szerelem egyetlen szerelmet jelent. 

Szerintem az igaz szerelem annyit jelent, mint igazán szeretni. 

Tiszta szívvel. A lelked mélyéből. 

(...) De összetört szívvel nehéz szeretni. Fájdalmas, és arra kényszerít, hogy őszintén szembenézz önmagaddal, hogy ki is vagy valójában. Keményen meg kell dolgoznod azért, hogy meghatározd az érzéseidet, mert azok nem férnek bele semmilyen előgyártott skatulyába. 

De megéri.

Mert nézd, mit kapsz cserébe! 

Nagy szerelmeket. 

Sorsfordító szerelmeket. 

Igaz szerelmeket." 

Mindent szerettem ebben a történetben. Minden karaktert, minden kapcsolatot, az egész írásmódját és a mondanivalóját. Az Egyetlen szerelmeim sokkal több, mint egy romantikus regény. Igazi túlélőtörténet: nem csak annak, aki elveszett, de annak is, aki maradt és annak is, aki által ezt a veszteséget fel lehetett dolgozni. Mindhárman veszítettek és mindhárman nyertek. A vége pedig csodálatos keretet ad a kezdeteknek. Taylor Jenkins Reid újra bebizonyította, hogy neki írnia kell - és nekem olvasnom kell, mert számomra most is egy mestermű, amit alkotott. 

Budai Lotti: A festőművész (Öt érzék 2.)

 

Sziasztok!

Az éppen aktuális olvasmányom nem más volt, mint Budai Lotti Öt érzék - sorozatának második része, A festőművész. Az első részhez hasonlóan - ami A parfümkészítő címet viseli és az arról írt értékelésem itt olvashatjátok el - az érzékeinken keresztül mutat be egy bizonyos történelmi korszakot és művészeti ágat a női sorsokkal középpontban. Az előző résszel a történet nincs összefüggésben, A festőművész a 15.századi reneszánsz Firenzéjében játszódik. Itt is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak! 

TARTALOM: 

Színes karakterek, ragyogó tájak 

és izgalmas kalandok: 

egy festőnő története a reneszánsz Firenzéből 

Bianca Gorini egyszerre mondhatja magát kivételesen szerencsés és szerencsétlen fiatal lánynak. Szerencsés, mivel Guliano de' Medici törtvénytelen lányaként és Lorenzo, a Magnifico unokahúgaként olyan tudáshoz juthat hozzá, amihez a kor ifjú hölgyei közül kevesen. Sőt, nagybátyja nagylelkűségének hála - aki korán felfedezi a lányban a tehetséges festőt -, a korszak legnagyobb mestereitől tanulhat. Természetesen titokban... 

De Bianca szerencsétlen is, mert a Pazzi-összeesküvés során nemcsak apját veszíti el, de a felfordulást kihasználva anyjával is végez egy elvetemült gyilkos, aki ördögálarcban dúlja fel a palotáját. Felserdülve pedig kénytelen végignézni, amint imádott városának lakóit - akik nem sokkal korábban még az öröm, a szépség és a művészetek iránti rajongásnak éltek - megbabonázza a különc szerzetes, Girolamo Savonarola, aki hadat üzen nem csak a Medicieknek, de a művészeteknek és a művészeknek is. És így magának Gorini kisasszonynak is, akinek menekülnie kell a nemrég virágzó nagyvárosból. 

Budai Lotti nagy sikerű Öt érzék - sorozatának második kötete ismét az érzékek és érzékszervek világába vezet minket, a történelem egyik legmeghatározóbb időszakába. A színeken, a látáson keresztül a 15.századi Itália titkai tárulnak fel az olvasó lelki szemei előtt. 

KIADÓ: Álomgyár, 2023

ISBN: 9789635707003

RENDLEHETŐ: itt

Alapvető esetben nem szoktam külön említést tenni a könyv borítóján lévő véleményekről (így az enyémről sem, ha esetleg a saját soraim szerepelnek) de most kivételt teszek. 

"Ez a regény megtanít máshogy érzékelni és értékelni a körülöttünk lévő világot." - R. Kelényi Angelikától származik ez a mondat, amivel, egyrészt teljesen egyetértek így az olvasás után, másrészt pedig szíven ütött a könyv kézbevételekor; hiszen alig egy hónapja hagyott itt minket, és Ő volt az az író, aki miatt egyáltalán megszerettem és elkezdtem nem csak a kiadótól, de a magyar íróktól, főleg történelmi-romantikus műfajban olvasni. Így Lottit sem biztos, hogy olvasnám, ami valljuk be, nagy veszteség lenne. 

Egy korábbi értékelésemben már említettem, hogy Lotti könyveinek a varázsát a saját történelem szenvedélye adja igazán és itt ezt ha lehet, még inkább éreztem, mint eddig. Bár az is lehet, hogy maga a téma - mint a művészet, festés - az ami miatt még inkább közel került hozzám ez a története. 

Megint egy olyan kor eseményeit tárja elénk, amit nem igazán ismertem részletesen, de olyan közel sikerült hozzám hoznia a karakterek által a történteket, mintha én magam is ott lettem és átéltem volna. Az írónőre jellemző, hogy valós, akkoriban élt személyeket is beleír a könyveibe, ami itt sincs másként - de mint az utószavából kiderült számomra, itt sokkal több szereplő létezett, mint gondoltam volna, és ami a cselekményt illeti, abban is sokkal több volt a megtörtént eset, mint amit a fantáziája szült hozzá. Ilyen karakterek többek közt a világhírű festők, Michelangelo és Botticelli is - előbbi mint Bianca gyerekkori barátja, utóbbi pedig mint a legfőbb tanítója. Természetesen valódi személyek voltak a Mediciek is, akik közül leginkább Lorenzo, Bianca nagybátyja, és Vincezo került hozzám közel. Kettejük közül csak Lorenzo élt a való életben, Vincenzo-t Lotti alkotta meg Lorenzo, a Magnifico harmadik unokaöccseként. Nagyon érdekes volt ilyen szempontól megismerni Michelangelot, egyszerűen imádtam őt pimasz fiatal fiúként. Ugyanakkor Botticelli is nagyon fontos szereplője a könyvnek és az ő szála - ami azt boncolgatja, miért "őrült meg", veszítette el azt örömöt és élvezetet, ami a varázsát adta a festményeinek  -  is nagyon megérintett. 

" - Az igazi varázslat az emberi szemben történik. Pontosabban az emberi lélekben. Jegyezzétek meg! A festő nem láthat úgy, mint akármelyik ember. A festő nem érzékelheti úgy a valóságot, mint egy nótárius vagy könyvkereskedő. A festőnek ízekre kell szednie a valóságot, fel kell darabolnia a valóságot, majd újra összeillesztenie annak darabjait." 

Ami szintén jellemzi Lotti írásait, az nem más, mint az erős női karakterek a mesélő szerepében, akiket érjenek bármilyen nehézségek vagy igazságtalan kegyetlenségek, mindig talpra állnak és elképesztő erővel szállnak szembe a boldogságukért vagy boldogulásukért. Nincs ez másként Bianca esetében sem, akiben szintén új kedvencet avathattam. Teljesen átéreztem a művészet iránti szenvedélyét, a szerelem iránti vágyat, azt a tudást, amit egy olyan időszakban szomjazott, amikor a nőket ilyen téren ellehetetlenítették... és átéltem életének szomorú és dühítő, elkeserítő tapasztalatait is, amit már nagyon korán meg kellett élnie - de a kitartását és bosszúját is, ami kiemelkedő. Ugyanekkor Lorenzo, akárcsak A parfümkészítő Zambellije is nagy hatással volt rám, talán még nagyobbal is; mert komplexitása ellenére vagy pont azért ő még közelebb került hozzám. Lotti teljes mértékben átadta azt, mit tett ő és mit jelentett Firenze számára, és hogy nélküle mennyire más lett minden. 

Ami a szerzetes, Savonarola ténykedését és a lakosságra való hatását illeti, elképesztett és elborzasztott, mert megvalósít mindent, amit ma is gondolok a vallás és hitbéliség közti különbségről. De még így is be tudott hozni Lotti egy olyan csattanót egy másik karaktere által, amire álmomban sem gondoltam volna, mégis utólag visszanézve annyira logikus volt. 

A festőművész egy nagyon erőteljes, zseniálisan felépített, érzelmekre többszörösen ható kötet, ami lelkileg nagyon közel hozza az olvasókhoz a karaktereit és a velük történt életeseményeket, amik már egyszer megtörténtek a múltban, így ismertetve meg egy kivételes korszak és kitűnő emberek rajzát.