Magamról

Saját fotó
"Az olvasás - ha élvezetet okoz - segít élni. Átélni és túlélni is." - Vekerdy Tamás

2022. július 24., vasárnap

Baráth Viktória: Egymás szemében

 


Sziasztok!

Egy számomra különlegesebb könyvvel térek vissza ezeken a fullasztó nyári napokon. Még 2020 vége felé az a megtiszteltetés ért, hogy bétázhattam Baráth Viktória akkoriban készülő könyvét - amit azóta már jól ismerhettek -, az Egymás szemébent. A történet első fele így nem volt ismeretlen a számomra, de már az is olyan nagy hatással volt rám, hogy akkor alkottam az első montázst csak úgy spontán. 

Aztán úgy alakult az életem, hogy a második feléhez már nem jutottam el (emiatt azóta is bűntudatom van kicsit), de végül is legalább így nekem is tartogatott újdonságot ez a gyönyörű történet. Külön felbecsülhetetlen érzés, hogy az én szavaim lehetnek a csodaszép borítón. 

TARTALOM: 

NE ÍTÉLJ ELSŐ LÁTÁSRA!

Jo mindig arról álmodozott, hogy egyszer írónő lesz. Tudta, meg kell küzdenie azért, amire vágyik, hisz a Kaliforniai Egyetem nem a legolcsóbb iskola az Államokban. Már csak egy év választja el a diplomájától, de hogy továbbra is finanszírozni tudja a tanulmányait, mindenféle munkát kénytelen vállalni. Egy nap a kezébe kerül egy újsághirdetés, amelyben bejárónőt keresnek. Ez az állás tökéletes lenne Jo számára, csupán egy a bökkenő: leendő munkaadója, James, a magának való vak férfi már az első találkozásnál elutasítja a lányt. Ő azonban addig jár James nyakára, amíg az be nem adja a derekát. A férfi nem kedveli Jót, és ez az érzés kölcsönös, ám egy idő után rádöbbenek, talán mégsem különböznek annyira, mint hitték. 

Mennyire számítanak a belső értékeink egy olyan világban, ahol mindenki a külsőségek rabja? Átláthatunk-e a rózsaszín ködön, ami folyamatosan körülvesz minket? Szabad-e még hinnünk a szemünknek? 

Baráth Viktória ezúttal is mély, lélektani témákat boncolgat. Megindító története megmutatja, mindenkinek szüksége van arra, hogy a mai rohanó világban meglássuk az igaz és tiszta érzelmeket egymás szemében. 

KIADÓ: Álomgyár, 2021
ISBN: 9786156145987
RENDELHETŐ: itt


Viki munkásságával még az Egy év Rómában miatt találkoztam, ugyanis ez volt az a könyve, aminél első látásra azt éreztem, olvasnom kell. Aztán megindult a lavina, és azóta majdnem az összes könyvét olvastam (egyedül a Szabadon duológiát nem, ami ezután kerül sorra. Az Egymás szemébent már akkor nagyon vártam, amikor még csak annyit tudtunk róla, miről fog szólni - aztán Viki megtisztelt azzal, hogy felkért bétázásra. Már az a kis híján 200 oldal nagy hatással volt rám és már akkor éreztem, hogy talán ez a történet lesz az, ami letaszítja az Egy év Rómábant a trónról. 


Az egyetemista Jo az egyik, aki a regény középpontjában áll, akinek minden vágya, hogy egyszer ismert író lehessen, és az olvasás a lételeme. Az utóbbi jellemvonás főként szerintem az, amiért az olvasó rögtön közel érezheti magához a karaktert, de természetesen messze nem ez az egyetlen oka. Ugyanis Jo is abban a közösségi média uralta világban él és szenved tőle, mint akármelyik fiatal ma, amiben a sok hibátlan és felhőtlen kép becsapja az embert és azt érzi, nem elég érdekes az élete és ő maga sosem lesz elég jó. Ezen felül érték is olyan atrocitások a múltjában, amik ide vezettek (mint sajnos a többségünket, például engem is). Az írónő amúgy is nagyon át tudja adni a szereplők élethelyzeteit, de Jo önbecsülési problémáival hasonló okok miatt szinte naponta szembesülök a tükörben, így még erőteljesebben átéreztem azt, amit ő. 

Itt még meg kell említenem Jo legjobb barátnőjét, Julie-t, aki (látszólag) mindenben a főszereplőnk ellentéte. Ő az a lány, aki miatt Jo úgy érezhetné magát, ahogy, ha nem lennének barátok. Az a lány, aki szívesen lenne: közvetlen, vagány, bulizós, csinos és akit mindenki szeret. És legfőképpen, akiről szinte csak úgy leperegnek a dolgok... viszont a történet vége felé nézve nagyon elgondolkodtató, hogy mennyi igaz ebből és mennyi a védelmi mechanizmus által létrehozott álarc, illetve hogy a feltűnő magabiztosság mögött mennyi lehet az a bizonytalanság és megfelelési kényszer, ami Jót is jellemzi. Nagyon szerettem kettejük kapcsolatát és azt, amit ők a különbözőségükkel képviselnek; az egész Julie szálat, de a történet másik központi szereplője nem ő, hanem James

James-t Jo által ismerjük meg, aki épp munkát keres, amikor szembejön vele a házvezetőnő poszt ajánlat. Mint kiderül, a férfi vak, ezért van szüksége segítségre, de mivel nem csak fizikailag, hanem lelkileg is sérült, nem kér a lányból, ám ő nem adja fel ilyen könnyen. Ennek hála megtudjuk, hogy James sem az, akinek elsőre látszik: nem egy megkeseredett és jogtalanul goromba ember, hanem nagyon is érzékeny és gondoskodó, csak éppen durva dolgok történtek vele a múltban. Ahogy egyre jobban megismerik egymást, úgy nyílik ki mindkettejük számára egy olyan világ, ami teljesen más, mint amiben rekedtek; amit szép ideálnak hittek vagy amiről már teljesen lemondtak. 
Azt még meg kell említenem, hogy első olvasásra Mike, Andrew vagy éppen Allison szála is rosszabbul érintett - az elsőt enyhe túlzásnak, a másodikat feleslegesnek (már ami a Jóval történteket illeti) éreztem, a harmadikat pedig egyszerűen csak megvetettem, de a végére ez megváltozott. Kellett, nagyon is kellett ennek a három karakternek a jelenléte és szerepe, így volt valósághűbb és tökéletes az egész. (Chloe pedig azonnal és végérvényesen elrabolta a szívem, szerintem ezt magyaráznom sem kell, miért.)


"A műveidnek a lelkedet kell tükrözniük. Amelyik könyvben nincs lélek, az semmit sem adhat az olvasójának, csupán elpazarolt órákat az életéből."

Baráth Viki egy gördülékeny, mégis sokatmondó, alaposan kidolgozott könyvben szembesít minket azzal, hogy a szerelem és az élet sokszor nem az, aminek hinni akarjuk, vagy nem olyan, amit szeretnénk, és nem arról szól, hogy mit gondolunk magunkról vagy hogy mit hisznek rólunk mások - hanem arról, hogy (a megfelelő emberrel) hogyan látjuk magunkat és a másikat egymás szemében. 

Egy szívfájdító, ugyanakkor lélekmelengető történet, amely a lényed legmélyére hatol.

 

2022. május 2., hétfő

Sienna Cole: Az ígéret szép szó

 


Sziasztok!
Az anyaság felemelő mélységeiből most egy igazán méltó könyvvel térek vissza. Még ha nem is az első alkalom, mindig hatalmas megtiszteltetés az, ha előolvasásra kérnek fel. Akkor főleg, ha a legkedvencebb magyar íród teszi ezt, annak ellenére is, hogy a baba mellett már kevesebb időd van blogolni. De sokat elmond arról, milyen könyvet írt, hogy meglett határidőre. 
Itt is köszönöm Siennának és az Álomgyár Kiadónak a lehetőséget!

TARTALOM:

Mennyit ér a becsületed? 

Missy Jonesnak, a fiatal és gyönyörű énekesnőnek mindenki fényes karriert jósolt, ám egy nap holtan találják Los Angeles-i lakásában. Minden jel ara mutat, hogy gyilkosság áldozata lett, az elkövető pedig nem más, mint nő barátja. David Benning. Bár a jómódú gazdasági jogász tagadja a vádat, a bízonyítékok ellene szólnak, és az indítéka is erős.

Az ügy határozottan halad a tárgyalásig, ám minél több részlet kerül napvilágra, annál biztosabbá válik, hogy a gyilkosság csak a jéghegy csúcsa, és az igazság megértéséhez a nyomozóknak jóval messzebbre kell indulniuk. Egy olyan világba kell alászállniuk, amelyet elképzelhetetlen gazdagság, korrupció, sötét vágyak és hamis csillogás ural. 

A nyomozás során feltárulnak a bűn városának mélységei, ahol pénzért majdnem bármi megvehető, és ahol a tehetség, a szépség és fiatalság legfeljebb pillanatnyi boldogságra váltható.

Sienna Cole, az Elmejáték és A köd után című pszichológiai thrillerek szerzője, a fordulatokban bővelkedő cselekményszál mellett ezúttal sem mulaszt el leásni az emberi psziché mélyére. 

KIADÓ: Álomgyár, 2022
ISBN: 9789635702732
(ELŐ)RENDELHETŐ: itt
(Várható megjelenés: 2022. 05. 26.)


Sienna Cole egyike azoknak az íróknak, akinek a könyvei közül nem tudnék csak egy kedvencet választani. Az ígéret szép szó megint egy olyan történet, ami egyenesen az elevenünkbe hatol. 

Az indítással mondhatni azonnal a dolgok közepébe vág: adott a gyilkosság és a kérdés amellett, hogy ki is volt pontosan Missy Jones, ott van az is, hogy mi történt vele? Hogy jutott idáig? 

Érdekes módon ezekkel az eseményekkel párhuzamosan kap figyelmet egy festőművész, Demilola új, hat részből álló ciklusa, amely A nő bukása címet viseli. Nem kifejezetten ezt az esetet ábrázolja, de amellett, hogy a szereplők összekötik a szálakat, a részletesen leírt művek pontosan azt láttatják és éreztetik velünk, olvasóval, amin Missy átment. Elképesztő az a festőiség, amivel az írónő a képzeletünk vásznára tárja a képeket, amiket nem láthatunk, de maguk a szavak is elegek. Letaglózó és hatásos.

Missy és David mellett főként Nicholas és Laura kap még jelentőséget, az a házaspár, akik lényegében összekötik a gyönyörű és tehetséges, de cseppet sem értékelt és már halott sztárral a festményeket - és ők azok, akik egyszerre hordozzák magukban a rejtélyt és a megoldást is a sajnálatos esetre. 
Első ránézésre egyetérthetünk a nyomozóval abban, hogy ez nem egy bonyolult ügy, hiszen minden adott ahhoz, hogy Missy barátja, David legyen a gyilkos. Főleg az indíték... Aztán ahogy egyre haladunk előre a történetben, és a hirtelen felbukkanó FBI által egyre több minden derül ki Nicholasról, aki nem más, mint David bátyja; rá kell jönnünk, hogy bizony senki és semmi nem az, aminek elsőre látszik. Sem Missy, sem Nicholas, sem Laura. 


"Az, hogy jelen vagyunk valaki életében, már önmagában ígéret. Ígéret - sóhajtott befelé -, szép szó. Sokszor tényleg csak ennyi: szép szó. Tartalommal, komolysággal és hittel csak az ember töltheti meg, meg, mint ahogy csak az ember használhatja arra is, hogy az uralma alá hajtson másokat."

Nem véletlen, hogy pont ezt a három karaktert emeltem ki - ugyanis személy szerint rám ez a három ember volt a legnagyobb hatással. Elítélheted ugyan ezt a három embert, de nincs ez máshogy itt sem, mint az életben: amint megismered, betekintést nyersz a felszín alá, át tudod érezni a helyzetét, ráébredsz, hogy egyikük sem feltétlenül jó vagy rossz - egyszerűen csak emberek. 

Az ígéret szép szó feszültséggel teli, költőien megírt történet, ami megmutatja, hogy nem minden olyan szép és jó, vagy éppen nem olyan fekete-fehér, mint amilyennek látszik. Az elejétől fogva lebilincsel, de az utolsó fejezettel üt igazán. Felkavaró, művészien nyers, sokkoló és valóságos. 





2021. szeptember 27., hétfő

Ludányi Bettina: Festménybe zárt lelkek


Sziasztok!

Az utóbbi időben jóval kevesebbet hallhattatok felőlem, aminek az oka a 3 hónapos kisbabám. Az anyaság mellett olvasni még csak-csak van idő, de blogolni már nehezebb, mindenesetre azért igyekszem. Főleg, hogy ezt figyelembe véve is az a megtiszteltetés ért, hogy Ludányi Betti felkért a következő történetének előolvasására. Már egy éve is beszélt róla, a cím azóta sem hagyott nyugodni, és a borító... na az is első látásra szerelem. Annyira szép, és hihetetlenül kifejező.
Itt is köszönöm Neki és az Álomgyár kiadónak a lehetőséget!

TARTALOM: 

A lelkeket festményekbe zárja, hogy örökké ragyoghassanak 

A rendőrség egy kivéreztetett női holttestet talál Houston egyik sötét sikátorában. Scott C. Flynn nyomozó kapja meg az ügyet, aki azonnal nekilát a rejtély felgöngyölítéséhez. Amikor végre áttörést ér el, Flynn ismét nehéz helyzetben találja magát. 

John M. McGothlin látszólag egy hétköznapi festőművész életét éli, a felszín alatt azonban szörnyű titkokat őrizget. Munkái a női szépséget és a nőies ragyogást ábrázolják, ám többek ezek hétköznapi festményeknél. 

Egy festő. Egy nyomozó. Megannyi áldozat. És egy nő, aki közelről látta a gyilkost, mégis túlélte! Ő az álcázás mestere, egy agyafúrt szélhámos, és talán a kulcs a gyilkos elfogásához. 

Ludányi Bettina legújabb regényében bepillantást nyerhetünk egy sorozatgyilkos megborult elméjébe. Izgalmas és brutális utazást teszünk a művészetek világába, és választ kapunk a valódi nőiesség kérdéseire.

KIADÓ: Álomgyár, 2021
ISBN: 9789635700127
(ELŐ)RENDELHETŐ: itt
(Várható megjelenés: 2021. október 20.)


Ludányi Betti munkásságát szinte a kezdetektől követem - amióta az Álomgyárnál ír. A kiadónál megjelent második könyve után lett az egyik legnagyobb kedvencem. A kötetein érződik, hogyan találta meg egyre inkább az útját, hogyan lett egyre jobb és jobb (hisz a fejlődésben és törekszik is erre, ami látszik) és a Festménybe zárt lelkeken különösen észrevehető ez a kiteljesedés. Betti könyveit az izgalom, kiszámíthatatlanság, lélektaniság jellemezte mindig, de ezzel történettel felülmúlta önmagát. Úgy hiszem, sokat nyom a latban, hogy mind a pszichológia, mind a művészet közel áll hozzá, de ez még mindig nem garancia arra, hogy valaki tudjon jót írni. Ez a könyv pedig nem csak jó, hanem egyenesen zseniális! 

A Festménybe zárt lelkek főbb karaktereivel már az írónő előző történetében, a Mögötted!ben* is találkozhatunk. A szélhámos Caroline, Scott Flynn nyomozó, sőt, John M. McGothlin, a festő is felbukkan, igaz, nem mindegyiküket ismerjük meg olyan mélységekben, mint itt. Caroline-t ha lehet, még jobban megszerettem, ugyanakkor Scott karaktere is sokkal kiforrottabb ebben a könyvben. 
Az eseményeket két szereplő, Scott és John szemszögén keresztül tárja elénk, ami mondhatni az érem két oldala. Itt nem a gyilkos kilétének rejtélye (mert azt az elejétől fogva tudjuk, ki áll a borzalmak mögött), hanem az utána induló hajtóvadászat, valamint a személyisége, lelkivilága, gondolkodás- és szemlélet módja az, ami izgalmassá teszi a könyvet, és ami érzelmileg összezavar. 

Ahogyan a Mögötted!ben a szekták világát mutatja be, itt Betti arra tér ki, mi tesz egy embert sorozatgyilkossá és hogy a szörnyeteg mögött ott a megtört ember. Bár olyan egyszerű lenne az élet, hogy Scott jó, John rossz, és úgy tökéletes a világ, ha az egyikük (a jó) győzedelmeskedik a másikuk (a rossz) felett. Egy tökéletes világban biztosan így van, de a való élet ennél sokkal összetettebb. Hiszen Caroline-t ugyanúgy nem lehet rossznak elkönyvelni, csak a megkérdőjelezhető múltja miatt. 
Az ő hármasuk által megy végig az olvasóban az érzelmek kavalkádja, hiszen Scott szemszögéből a történet borzasztóan szomorú, John-éból egyszerre ijesztő és valahol magával ragadó, és Caroline az, aki miatt ezek az ellentétek megkérdőjeleződnek önmagunkban. 


"A fájdalom az élet része, nem kerülhető el. Ám az már választás kérdése, hogy az ember beleragad a szenvedésbe és az önsajnáltatásba, vagy megtalálja a kiutat belőle."

Bettire nagyon jellemző, hogy lelkileg hat az olvasókra, de egyik könyvében sem játszik úgy az érzelmeinkkel, mint ebben. Egyrészről ott van Flynn nyomozó, aki felesküdött az emberek védelmére, és igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy ne legyen több áldozat; másrészről pedig ott van McGothlin, akit a gyermekkori traumái vezettek abba a sötétségbe, amiben meggyőződése, hogy jót tesz a becserkészett nőkkel... És kettejük közt Caroline - aki segíteni és védelmezni szeretné Scottot, de a szorult helyzete miatt mégis menekülésre kényszerül, közben pedig az ő szemén keresztül ismerjük meg igazán Johnt, miatta láthatjuk meg a gonosz álarca mögött az emberséget. 

Scott részeit sem volt sokszor egyszerű olvasni, de John karaktere az, ami mindent visz. 
Vonzó, tiszteletteljes, kedves.
Taszító, elmebeteg, gyilkos. És okos. Nagyon nagyon okos. 
Mindig egy lépéssel a rendőrség előtt jár, nem véletlen, hogy olyan sokáig nem tudták elkapni - de egyszer mindenki kizökkenhet annyira, hogy hibázzon, és ezzel közel kerülhet a vesztéhez. Viszont még ekkor sem adja könnyen magát, és hagy nyomokat maga után...

A Festménybe zárt lelkek az első oldaltól az utolsókig letehetetlenül addiktív, elrabolja a lelked, és amikor azt hinnéd, nincs már semmi, ami meglepne, az arcodba vág még valami döbbeneteset - te pedig csak ülsz, nézel magad elé és sírsz. Talán ezért is annyira kiemelkedő mert bár voltak események, amik akadályozták a az írás folyamatát, Betti mégsem adta fel, és benne érzem a szívét-lelkét, minden fájdalmát és elszántságát, amivel bizonyítja, hogy neki igenis írnia kell. Megtette. Nem is akárhogyan. Tényleg nagyon magasra tette a lécet, de ahogy ismerem, még ezt is képes megugrani. 

Igazi életmű: a végsőkig játszik az idegeinkkel, összetöri a szívünket és örökre bennünk marad.

A hozzátartozó és hangulatfokozó zenelista: https://www.youtube.com/playlist?list=PLJjmkYtASry_hFX8SHplLRdZ1G-T_6R-g 

*A Mögötted! értékelését itt olvashatod. 

2021. május 10., hétfő

Király Anikó: Semmi pánik!


Sziasztok!
A következő olvasmányom a szintén Merítés-díjra jelölt Király Anikó új műve, a Semmi pánik!, ami öt fiatal útkereséséről szól. A Csak barátok? című könyvet olvastam már az írónőtől, így nem volt kérdés, hogy érdekel ez is. Anikó írásmódja azonnal magával ragadott és ha lehet, ez a története még jobban tetszett, mint a másik.

TARTALOM:

Leának az is nehezére esik, hogy hit dogot rendeljen magának az iskolai büfében, mégis őt kérik fel, hogy beszédet tartson az egész iskola előtt. 
Andris rájön, hogy sosem lesz belőle sportcsillag. 
Gabi mindenkinek hazudik a jövőjével kapcsolatban. 
Dani pedig elszánt harcot vív a mostohaapja ellen, miközben szeretne találkozni a biológiai apjával.
Mind a négyen aznap születtek, amikor meghalt a falu babonás polgármestere, így kapták a balszerencsés babák nevet, és meg vannak róla győződve, hogy katasztrófa az életük. Aztán felbukkan a rejtélyes Kókusz, akinek nem csak kókuszillata és furcsa figurákkal telerajzolt farmerdzsekije van, de különös tehetsége ahhoz is, hogy megváltoztassa mind a négyük életét. 

Király Anikó, a STRAND, PAPUCS, SZERELEM és a CSAK BARÁTOK? szerzője újra vicces és csupaszív regényt írt, ezúttal a nagyvárosban, vidéken és a saját életükben is botladozó tizenévesekről. 


KIADÓ: Menő könyvek, 2020
ISBN: 9789634038061
RENDELHETŐ: itt


Király Anikó nevével körülbelül másfél évvel ezelőtt találkoztam a Csak barátok? c. könyve kapcsán.
Már akkor a kedvenceim közé írta magát azzal a természetességgel, humorral, de mégis elgondolkodtató írásmóddal, ami jellemzi. 

Ebben a történetben négy fiatalt követhetünk végig a felnőtté válás útján, akiknek egy bizonyos ötödik személy a közös pont, mint ezen az úton a kísérőjük. A kísérő itt egyszerre szó szerinti és képletes, ugyanis eredeti módon a fejezetek vonatjáratokra vannak lebontva (a fővárosunk, Budapest és az írónő által megalkotott falu, Diósvámhatár közt) és Kókusz itt találkozik a híres balszerencsés babákkal. 

A könyv több részre van osztva: egy bevezetőben leírja, hogyan lett Lea, Andris, Gabi és Dani balszerencsés baba, majd négyükre fókuszálva jönnek címek. 
Szótlan fazék és Kókusz a visszahúzódó, félénk Leát ismerteti meg velünk, aki rosszul lesz egy sima felelésnél is, de most neki kell elmondania egy karácsonyi beszédet, ahol az egész falu hallja. Mint a legtöbb szereplő, Lea azonnal a szívembe zárta magát, meg tudtam érteni teljesen, és szerettem, amilyen irányba elindult Kókusz által - kettejük kapcsolatáról nem is beszélve. 
Ezután következik a Szapora és Kókusz rész, ami Andrist és az ő nem túl egyszerű életét hivatott bemutatni. Már Lea részéből kiderül, hogy ők bizony nem idegenek Andrissal, de arra, hogy mi vetett véget ennek a legjobb barátságnak, fokozatosan derül fény. A karakterek családjait nézve érdekes módon Andrisé az egyik, akik közel kerültek hozzám érzelmileg. A határozott, elveiből nem engedő de mégis szeretetteljes nagymama és a lázadó nővér leginkább, aki sokáig egyedüliként tudja Andris titkát... egészen addig, amíg ő is össze nem találkozik Kókusszal. Ugyanis Andris ekkor kezd futni a jó irányba, ahol elfogadhatja önmagát és hisz benne, hogy elfogadhatják. 
A Gótika és Kókusz részben jön Gabi, a folyton feketét hordó, kutyaimádó, szókimondó kemény lány, akinek a felszín alatt azért bőven vannak érzései, kételyei, félelmei. Andris után Gabi része volt az, ami már végképp magával ragadott, alig tudtam letenni a könyvet az ő életét olvasva. Az ő beszélgetéseit élveztem a legjobban Kókusszal, egyszerre volt szórakoztató és szívmelengető. 
Végül pedig a Dadani és Kókuszban ismerjük meg a balszerencsés babák negyedik tagját. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mindegyik szereplő lélegző hurrikánként forgatta fel az érzéseim, és Dani esetében is így történt. Dani egyébként az élő példája az előítéletek netovábbjának, hiszen a félelmetes rossz fiú külső alatt igazából egy igenis jó szándékú, cseppet sem erőszakos ember van, akinek a húga a mindene. 



"Kitéptem a képet az albumból, és zsebre raktam. Hajnalban úgy szálltam fel a vonatra, hogy elhatároztam, segítek a balszerencsés babáknak elérni a Herr Driesen-féle hepiendet. Nem akartam, hogy Szótlan fazéknak, Szaporának, Gótikának és Dadaninak gondolják magukat. 
Csak azt nem tudtam, hogyan érhetném el ezt anélkül, hogy megtudnák, ki is vagyok én.(...) Rájöttem, mit kell tennem. 
Egymásnak eresztem a balszerencsés babákat, és meglátjuk, beköszönt-e a világvége."

A könyv lezáró részében kapunk végre egy Kókusz szemszöget is, hiszen az ő kiléte mind a négy karakter életén át rejtély maradt. Mintha a mi életünkbe is egy kis időre lépett volna be, amíg segít elindulni a megfelelő úton, aztán hirtelen ki is lépett volna. 
Mert ezt is csinálta. Megmutatta nekünk, miért balszerencsés az a négy fiatal, akik akár mi is lehetnénk vagy voltunk is ennyi idősen, de ami a legfontosabb, hogy azt is megmutatta, miért nem azok. 
Nem sokkal többet tudtunk meg róla, mint Lea, Andris, Gabi vagy Dani, mégis azt érezhetjük, amit ők: hogy levakarhatatlan, reményt adó, akinek a humora és bölcsessége, kedves őszintesége megváltoztathatja az életünket - ha hagyjuk. 

Nyugodt szívvel ajánlom ezt a könyvet minden olyan fiatalnak, akik bizonytalanul állnak a saját életükben és mint tudjuk, ez mindegyikünkkel előfordul néha. Nehéz dolgunk lesz az idei zsűrizéssel, mert Király Anikó is méltán van jelölve ezzel a kötettel. 

/ Ez ugyan nincs jelölve, de a befejezés alapján minden bizonnyal számíthatunk folytatásra./ 







 

2021. március 16., kedd

Leiner Laura: Bízz bennem (Iskolák versenye II. trilógia 1.)

 


Sziasztok!
Így hosszabb kihagyás után elhoztam Nektek az idei év első blogbejegyzését, bár az, hogy ez egy Leiner Laura könyv lesz, őszintén szólva engem is meglepett. De hát úgy tűnik, nem csak az első sorozatán nőttem fel tizenháromtól tizenhét éves koromig, hanem így huszonöt évesen is ő az, aki kirántott a válságból. Mindezt úgy, hogy már úgy éreztem, kinőttem és nem is kifejezetten terveztem olvasni tőle... De a Merítés-díj zsűrizés felülírta ezt, és így utólag nem lehetek elég hálás, mert bizony ez egy nagyon jó könyv lett. 

TARTALOM: 

Egy év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? Az igazgató úgy dönt, ezúttal nem a tanulmányi versenyeken jeleskedőket választ... 

A tizenhét éves Major Sára tehetséges táncos, azonban egy balul sikerült buli után kirakták a csapatából, a történtek miatt pedig megbélyegzetté vált az iskolájában. Éppen ezért ő is meglepődik, amikor Kocsis igazgató esélyt ad neki, és beválogatja a Szirtes Gimnázium csapatába, hogy három hasonló sorsú társával részt vegyen az Iskolák Országos Versenyén.
A négy név bejelentése nem kis meglepetést és felháborodást kelt a tanulók körében, az igazgató azonban bízik a megérzéseiben és csapatában, így minden negatív reakció ellenére elindítja a Szirtes színeiben Major Sárát, Felcser Vivient, Fehér Rajmundot és Pap Dominiket.

A Bízz bennem az Iskolák Országos versenye 2. trilógiájának első része. 

KIADÓ: L&L, 2020
ISBN: 9786155653742
RENDELHETŐ: itt



Azt hiszem, Leiner Laura neve mindenkinek ismerős, aki jártas az ifjúsági irodalomban. Azok közé tartozom, akik a Szent Johanna Gimi sorozaton nőttek fel, majd sorban elolvastam az írónő további könyveit is, bár végül nem az összeset. A Bábel még nagy kedvenc volt, az Akkor szakítsunk már kevésbé. A Bexi sorozat ki is maradt, de nem tartom kizártnak, hogy megpróbálkoznék vele, ha a túl sok komoly olvasmányom után valami könnyedre lenne szükségem. Az Iskolák Országos Versenye trilógiákról nem sokat tudtam, tekintve, hogy nem szorosan követem az írónő a munkásságát már, de ami az Ég veledet illeti, valahogy mégis megragadott benne valami, amikor megláttam a megjelenést követően. Azt hiszem, talán pont Kata barátnőmnek köszönhetem a lehetőséget, hogy elolvastam, és emlékszem, hogy nagyon tetszett, főleg, hogy azért volt egy komolyabb mondanivalója is, ami a többinél nagyon minimálisan volt jelen, ha egyáltalán volt. Érdekes módon azonban nem feltétlenül gondolkodtam a folytatásaiban. Sokak véleménye alapján nem is lenne érdemes, de abszolút nem is gondoltam rá az elmúlt két évben egyszer sem. Akkor hogyan került most mégis a kezembe a második trilógia első része? 
Önmagában a Merítés-díjra jelölés miatt lehet nem olvasom el csak úgy, de láttam, hogy bár az előzőeket nem, ezt Barbi barátnőm (a Kitablar blog vezetője) nagyon dicsérte, emiatt mégis listára került. Szembejött velem pár olyan gondolat, hogy ha egy LL könyvet olvastál, akkor olvastad az összeset, de őszintén szólva még ha így is van, nem különösebben tanúsítok ennek nagy jelentőséget. Mert a Bízz bennemet olvasni egyszerre volt új és mégis igazi nosztalgikus élmény - és ahogyan évekkel ezelőtt Laura elérte, hogy napi szintű rendszerességgel olvassak, úgy most egy olvasási és blogolási válságból rántott ki. 


"Nem kitörölni akarjuk a múltat, mert azt már nem lehet. Mi csak magunk mögött akarjuk hagyni és továbblépni."

Mivel ez a kötet egy újabb trilógia első része, ezért nem szorosan függ össze Hanna történetével, az Ég veled eseményeivel. Az iskola, az igazgató és az esemény (mármint maga a verseny tábor) kivételével semmi nincs, ami követelné, hogy előbb az első trilógiát olvasd el. Legalábbis ahogy tudom, én nem éreztem visszautalásban semmi olyat, de ugye nem olvastam az előző második-harmadik részét. Őszintén szólva nem is érdekel annyira, mint ezek után Sáráék története. 

Egyébként már ezt az alapötletet, hogy több iskola négy tanulóját küldik versenyezni egy ismeretlen helyre, kihívásokkal teli feladatokban, nagyon ötletesnek találtam korábban is. Ami itt nekem abszolút pluszt adott, hogy a mostani négy karakterről nem éppen mondható el, hogy bármiben kiemelkedő lenne, mármint amiről az általános vélemény tartja, hogy az. Nem mintatanulók és mindenki kedvencei, sőt, mindegyikük  múltjában van valami, amiért megítélik őket és amin nem hagyják, hogy bárki is túllépjen. És mindez nem más, mint előítélet, és azért ez olyan fajta, ami kemény verbális bántalmazást szül. Szerintem ez egy sajnos túl aktuális és fontos téma, mindig is az lesz. Ahogyan pedig Laura ír róla, az teljesen hű és dicséretes. Ez a négyes egyébként olyan erővel rendelkezik, amivel sajnos nem minden fiatal, akit ez érint. Nem azért, mert érzéketlenek, hanem mert megtanulták kezelni. De fáj nekik, valahol mélyen biztosan, ez tiszta sor. Csak éppen úgy élik ezt meg, hogy mégsem hagyják, hogy ez felülkerekedjen rajtuk és leigázza őket. A pszichológiában ezt értik reziliencia alatt: a szélsőségesen rossz helyzetek áldozataiban megmutatkozó meglepő és látszólag megmagyarázhatatlan megbirkózó-, öngyógyító képesség. Mindenkit érhetnek olyan vagy hasonló traumák az életben, mint az az iskolai bántalmazás is, amit a szereplőknek el kell szenvedniük. Ezek az események lehetnek teljesen váratlanok, sejthetőek vagy akár előreláthatóak, a lényeg, hogy a helyzet okozta sokkhatás sajnos elkerülhetetlen. A reziliencia lényegében azt a tulajdonságot vagy helyesebben fejleszthető képességet jelöli, hogy a megrázkódtatás után hamar vissza lehet nyerni az optimális állapotot, testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek után. A történetben ilyen volt Sára esete is, akit váratlanul ért egy árulás és az ezzel járó csalódás, aminek elég kemény következményei is lettek, főleg érzelmileg.
Nem tudom, hogy az írónő ezt szándékosan tervezte behozni, vagy csak az én pszichológia iránti szenvedélyem láttatja velem, mindenesetre nekem így jött le Sára, Vivi, Rajmund és Dominik helyzete. Mind a négy szereplő annyira közel került hozzám, a kemény múltjukkal, megkérdőjelezhetetlen kitartásukkal és reményt adó jelenükkel, amennyire eddig egy Leiner Laura könyvben sem; pedig alapvetően régen a Szent Johanna Gimiben is mindenkit szerettem. 

Összességében a Bízz bennem egy olyan történet, amiben tényleg az van, ami egy mai fiatalnak fontos lehet. Főleg, hogy sem az író, sem a karakterek nem mentegetik magukat sem, egy percig nem mondják, hogy nem jogos az, ami velük történik. Pedig egy bizonyos ponton túl már nem is igazságos. Elismerik, hogy hibáztak és meg is bánták, tanultak belőle, de senki nem ad nekik olyan esélyt a tiszta lapra, hogy megmutassák, őket nem csak ez határozhatja meg, mint az igazgatójuk. Aki emellett egy igazi poénos figura, ez a tény mégis jelentősebbé teszi. Izgalmas, humoros, érdekes, és mégis olyan mondanivalója van, ami engem személy szerint valahogy sokkal jobban megérintett, mint Hanna történetében (pedig az sem egy piskóta téma). Nem tudom, hogy a karakterek kiforrottabbak, vagy más miatt, de nekem itt sokkal jobban átjött minden. 
Szerény véleményem szerint megérdemli, hogy Merítés-díjra jelölt legyen.

2021. március 8., hétfő

Évösszegző bejegyzés - 2020 legkiemelkedőbb olvasmányai

 



Sziasztok!
Az utóbbi időben kissé eltűntem, aminek egy kisebb olvasási és (nagyobb) blogolási válság volt az oka, valamint a felgyorsult életeseményeim. Pedig olvastam, nem is keveset, és mind olyan könyv, amiről szívesen írtam volna Nektek, de sajnos nem így alakult. Egyszer talán be tudom pótolni, nem ígérek semmit, de azért remélem. Viszont, habár kemény évet zártunk - és még mindig nincs vége ennek a helyzetnek - azért voltak kiemelkedő pillanatai és főleg olvasmányai. Ezek közül hoztam el párat, amik a legnagyobb hatással voltak rám. 


1. Edith Eva Eger: A döntés 

El sem hiszem, hogy egy hónap híján egy éve már, hogy olvastam ezt a könyvet; olyan maradandó élményt adott, hogy a legszívesebben minden évben újraolvasnám. Lehet meg is teszem. 
Egy igazi hős, mégis a lehető legemberibb nő életrajza. Nem egy átlagos vagy szokványos Holokauszt (túlélő) történet. Szavak sincsenek arra, amit Edithnek át- és túl kellett élnie és igazán példaértékű lehet bárki számára az ereje. Sok más történetből megtudhatjuk, mik zajlottak pontosan, de ahogy írtam, nem mondanám bármelyik másikhoz hasonlónak. 

Az akkor fiatal (csupán tizenhat éves) lány túlélte a poklok poklát, de még amiket utána átélt, ahogyan ezt feldolgozta sok sok év alatt, jóval azután is, hogy pszichológus lett, és mindezt arra használta fel, hogy másoknak segítsen megküzdeni a saját démonaikkal, lebontani a saját elméjük börtönének falait, és már (kilencven éves) dédimamaként mosolyog a könyv hátuljában - ez az egész valami elképesztő. 

Nem csak azt tudjuk meg, hogyan élte túl Aushwitzet, de azt is, hogy ez később milyen hatással volt a további életére, kapcsolataira - a nővéreivel, a férjével, a gyerekeivel, és a barátaival, sorstársaival, sőt, a pácienseivel is. Betekintést nyerünk nem egy esetbe, amivel pszichológusként foglalkozott, megismerjük az embereket, akiktől tanult, akik traumái segítették őt a saját tragédiájának feldolgozásában és akiknek az ő élete, kitartása, reménye és megbocsátása segített abban. hogy megmenthessék saját magukat. 

Nem sokszor mondom azt, hogy ezt a könyvet mindenki kezébe odaadnám, de A döntés abszolút ilyen. Hiszen, ahogyan azt az írónő írta: "Drágám, dönthetsz úgy, hogy szabad leszel." 

/A teljes értékelést itt éritek el/

2. Patrick Ness - Siobhan Dowd: Szólít a szörny 


Ez a könyv még ezer éve került a kívánságlistámra, sok évvel ezelőtt, sokáig azt hittem, már nem is kapható. Már Patrick "előszava" megható, amit és ahogyan Siobhanről írt. Nagyon örülök és hálás vagyok, amiért végül megírta ezt a könyvet, nem igazán Siobhan helyett, hanem inkább miatta, neki, érte - egyedül és mégis vele. Biztos vagyok benne, hogy ő is szívesen olvasná és hogy büszke arra, ahogy, amilyennek Conor története megszületett.

Nem mondanám mesének. Fantasynak sem igazán. Kicsit valahol persze mindkettő, de leginkább úgy fogalmaznék: őszinte, szomorú, néha kegyetlenül igazságtalan, mégis csodálatos, gyönyörű, megható és tanulságos történet arról, milyenek is vagyunk mi emberek, és hogy hogyan birkózunk meg az életünk nehézségeivel, veszteségeivel.

Conor életében nem egy nehézség jött, ahhoz képest is, hogy mennyire fiatal. Ott az édesanyja betegsége, az apja hiánya, a nagymamája nehézsége az érzelmekkel, a barátai elvesztése, a csalódás az egyetlen igaz barátjában, a fiúk, akik bántják, a diákok, akik észre sem veszik, a tanárok, akik kivételeznek vele... ezek valahol mind érthető, valahol igazságtalan dolgok - az élet részei. Kivéve a bántalmazást, annak soha, senkivel nem szabadna megtörténnie. 

Aztán megjelenik a szörny, aki eljött érte, szólította - vagyis igazából a kisfiú szólította őt; azt hitte, azért, hogy az édesanyját mentse meg... de igazából nem ezért jött. Nem kívánok semmi mást, mint hogy mindenkiért menjen el a szörny élete legnehezebb időszakaiban; meséljen neki és segítsen... úgy, ahogyan itt tette a szörny Conorral. Úgy, ahogyan Patrick (és Siobhan lénye) tette az olvasóval. Mert nincs ennél fájdalmasabb, de felemelőbb sem. 

/A teljes értékelést itt éritek el/

3. Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje 


Az írónő könyve az egyik, amit Kata barátnőmnek köszönhetek, hiszen sokszor miatta növekedik a kívánságlistám. Ugyanakkor erre a könyvre biztosan nem figyeltem volna fel nélküle és mekkora veszteség ért volna!

A történet egy fiatal, nagyravágyó újságírónő karrierjének, sőt, életének legnagyobb lehetőségével indul, hiszen a legendás Evelyn Hugo csak neki hajlandó interjút adni. Aztán amikor kiderül, hogy igazából a történetét akarja elmesélni, valamilyen oknál fogva viszont ezzel csak Monique-ot szeretné megtisztelni, ott kapjuk meg az első életleckét Evelyntől. Ebből nem egy lesz a könyv folyamán. 

Őszintén szólva eleinte magam is sokat gondolkodtam azon, hogy miért fontos az, hogy ez a nő hétszer házasodott, és Monique kutatómunkájának eredményeivel sem kaptam erre igazán választ, egészen addig, amíg maga Evelyn nem fedte fel a történtek mögött rejlő okokat. Annyit elmondhatok, hogy összességében tekintve és amúgy is, sokkal de sokkal több van ennek a színésznőnek az életében, mint arra bárki is gondolna. És az, hogy mit ír a média, szinte soha nincs összhangban azzal, ami valóban történt. Ezt a mai világról is tudom, de itt adta át igazán. Elképesztő ez a könyv, ahogyan ír a szerelemről, életről, barátságról, családról, és arról, hogy egy nő mikre volt képes, hogy felküzdje magát a csúcsra, ne csússzon le teljesen róla, és végig védje azokat, akiket szeret. 
Evelynről - ahogyan az emberekről általában - nem lehet elmondani, hogy jó vagy rossz. Ilyen nincsen. Vannak megkérdőjelezhető döntései, erkölcstelennek mondható tettei, de mindegyiknek olyan alapja van, amiért megérted. Mindezek mellett pedig ott vannak azok az érzelmek, az a gondolkodásmód, az az erő, ami viszont inspirál, amiért példakép, amiért csak csodálni lehet. 
Abszolút újraolvasós! 

/A teljes értékelést itt éritek el/



4. Maggie O'Farrel: Vagyok, vagyok, vagyok 

Az Evelyn hét férjéhez hasonlóan ezt a könyvet is Katának köszönhetem (sőt, jobban belegondolva az eddigi összes történet, ami a bejegyzésben van, hozzá kapcsolódik), bár ez nem olyan közvetlenül, mint az eddigiek. Csak megjegyezte, még a GABO kiadó akciója kapcsán, hogy gondolkodik ezen a könyvön, és ezek után figyeltem fel rá én is. 

A szokásosnál is nehezebb volt erről a könyvről írni, hiszen nem csak egy tehetséges író "igaz lehetne" novelláiról van szó, hanem életének minden olyan pillanatáról, amikor ő maga élte meg a történteket, amikor megérintette őt a halál szele. Nem úgy letehetetlen, mint egy izgalmas krimi, sőt; párszor azt éreztem, hogy lehet le kell tennem kicsit megemészteni az olvasottakat, de valahogy mégsem voltam erre képes. Van abban valami varázs, valami erő, ahogy megmutatja ezeket a (szerintem) intim pillanatokat, ahogy feltárja a lelkét, ahogy leírja: igen, ezt mind átéltem, a legtöbb dolgot, amitől egy ember félhet, de itt vagyok. 
Voltak részletek, ahol ledöbbentem, amiket megkönnyeztem, amiken a hideg a rázott, egyszer olyan is, amitől annyira dühös lettem, hogy attól féltem, eldobom a könyvet, ahol elszorult a szívem vagy a legszívesebben összeszorítottam volna a szemem, ahol azt mantráztam: kérlek, kérlek, kérlek, csak legyen minden rendben! 

Arról írni lehet felesleges is, hogy mely életesemények érintettek meg a legjobban személy szerint, hiszen ez lehet, mindenkinek más lesz; ugyanakkor a legtöbb mégis olyan, ami velünk is megtörténhetne vagy amitől kifejezetten rettegünk. Az ötlet, hogy egy ember életét a halálközeli élményein át mutasd be, pláne hogy ez az ember te magad vagy, önmagában nem tudom, mennyire számít különlegesnek, de Maggie írás- és gondolkodásmódja, a lénye, ami átüt a sokszor költői szépséggel megfogalmazott sorokon, mindenképpen azzá teszi. Ennek a nőnek a története, az élete megmutatja, hogy mi minden leselkedhet ránk, bárhol, bármikor, hogy az élet mennyi kockázatot és veszélyt rejt magában, önhibánkon kívül is akár; ugyanakkor azt is, hogy mégis érdemes élni, minden kockázatot vállalva, nem figyelmen kívül hagyva a veszélyt, de azt sem engedve, hogy akadályozzon minket. Olyan könyv, amit szerintem mindenkinek érdemes elolvasnia, függetlenül attól hogy hány éves, mit adott vagy mit vett el eddig tőle az élet. Mert erőd ad a folytatáshoz, bármilyen nehézséggel is nézzünk éppen szembe. 

/A teljes értékelést itt éritek el/

5. Sienna Cole: Ahol a százszorszépek nyílnak 


Nem csak a tavalyi év, de a blogos létem egyik legnagyobb megtiszteltetése is volt az, hogy előolvashattam Sienna könyvét, főleg, hogy a magyar írók közül ő az egyik legnagyobb kedvencem. 

Ahogyan az írónőtől megszokhattuk, számítottam rá, hogy ez a története is mélyen bennem marad, mint minden eddigi, de ez kicsit másabb is, mint az előzőek. Nem tudnám egyértelműen pszichológiai thrillekhez sorolni, sokkal inkább pszichológiai dráma, vagy lélektani műfaj. Mindig is csodáltam Sienna fogalmazásmódját, ahogyan sokszor költői szépséggel ír, de úgy érzem, itt ebben is felülmúlta önmagát. Az egyik főszereplő, Molly abszolút olyan karakter, akivel így vagy úgy, de mindenki tud azonosulni, még ha más félelmei, nehézségei vannak, vagy más múlt kísérti. 

A történetet két szemszögön át ismerhetjük meg, az egyik az övé, a másik pedig Normané, a rejtélyes szomszéd férfié, aki szintén sok mindenen mehetett keresztül, csak fogalmunk sincs, min, mivel ő maga sem emlékszik semmire. Vajon milyen érzés lehet nem tudni azt, hogy ki vagy, milyen ember, mi történt a múltadban? Megérné mindent elfelejteni, a rossz emlékeket kitörölni, ha ezzel a szépek is eltűnnének? 

Rajtuk kívül két karakter az, aki még fontos: Mason és Daisy. Az írónő erősségei közt ott van, hogy a legtöbb karaktere komplex: se nem jó, se nem rossz, nem hibátlan, nem gonosz, nem éppen példaértékű, mégis fontos. Mason Reid szerintem pontosan ilyen. 
Habár Daisy nem főbb szereplő, mégsem véletlen, hogy a képben van. Őt például nagyon sokszor nem tudtam hova tenni, aztán egy idő után, ahogy haladt előre a történet, kezdett megfogalmazódni bennem egy sejtés, ami félig-meddig igazzá is vált. Pont az, hogy nem teljesen találtam el, bizonyítja Sienna zsenialitását. Ezen felül minden egyes szereplőnél ott van, hogy nem mindig lehet teljesen elítélni valakit; van, amikor ennél sokkal összetettebb a helyzet: ha mentség nem is, magyarázat van. És ez a magyarázat sokszor más világításba helyez dolgokat, amik persze így is borzalmasak, de ettől még a tény tény marad. 

Az emberi lélek és elme legmélyebb bugyraiba vezet be, végig kutatva a kérdést: milyen mértékű terhet vagyunk képesek elviselni, és hol van az a határ, ahonnan már nincs esély visszatérni? 

Az önismeret fontossága miatt különösen ajánlom mindenkinek! Mert lélektérkép és tükörszilánk ez a könyv: mindenkinek szüksége van rá, hogy mélyre ásson a lelkében, és meglássa önmagát, még ha az odavezető út belé is vág. 

/A teljes értékelést itt éritek el/

+1: Jodi Picoult: Második látásra 



Aki igazán ismer, az tudja, hogy Jodi Picoult és az írásai nekem már konkrétan az identitásom része. Mindig nagyon fontos, megosztó, aktuális témák köré építi a regényeit, olyan lelki mélységgel, ami miatt nem véletlenül bőven elég tőle évente körülbelül két könyv, de ha nem olvastam már sok ideje, szinte elvonási tüneteim vannak. 

A könyv három részre van felosztva, és két idősíkon mutatja be a tartalomban leírt eseményeket: 2001-ben és 1932-ben. Nagyon sok kulcs karaktere van, az ő bemutatásukkal kezdődik minden, és egyre többet olvasva derül ki, ki hogyan illik a képbe. 
Ebben a történetben az írónő a többi könyvéhez hasonlóan nem csak egy fontos témát tár elénk. Megelevenedik a lapokon egy kisváros élete, megmagyarázhatatlan dolgok sokasága, a szellemvilág, az emberi gyarlóság, de hősiesség is, sorsszerűség, és izgalmas nyomozás egy rejtélyes haláleset után. 

Ami viszont kiemelkedik a fentiek közül, az mindenképpen az az eugenetikai projekt, ami miatt több száz kényszer sterilizálás történt az 1920-as és 1930-as években. Bevallom, erről nekem sem volt tudomásom, és elég megrázó volt olvasni, hogy bizonyos emberek úgy döntöttek mások sorsa felől, ahogyan a tenyészállatoknál szoktak... ezeknek az embereknek sokszor fogalmuk sem volt, mi történik velük, és nem tehettek ellene semmit, a kísérlet kitalálói pedig szinte a gyilkosságtól sem riadtak vissza. 

A Második látásra egy olyan regény, amit mindenképpen érdemes kézbe venni (ahogyan minden Jodi által írt könyvet), mert felnyitja a szemed, gondolkodásra, hitetlenkedésre vagy éppen reménykedésre késztet, egyszerre szakítja darabokra a lelked és melengeti meg a szíved. 

/A teljes értékelést itt éritek el/ 

Ennél sokkal többet olvastam persze, 2017 után valahogy a tavalyi év volt az, amikor a legtöbb könyv került a kezembe, de mégis ezek azok, amiket a legfontosabbnak éreztem kiemelni. Remélem, minden körülmény ellenére azért idén is sok ilyen könyvről számolhatok be Nektek! :) 


2020. december 8., kedd

Abby Jimenez: Barátnak tartalak

 


Sziasztok!
Ma egy olyan történetet hoztam Nektek, amit eredetileg nem is terveztem elolvasni, mégis ez rántott ki kicsit a blogolási válságból. Abby Jimenez másik könyve, A póráz két végén az ami érdekelt, de aztán láttam a véleményeket hogy bár nem ennek a folytatásaként van jelölve, valamilyen szinten mégis az, és hogy Sloan története előtt érdemes elolvasni Kristenét. Habár felkeltette a figyelmem ez a könyv is, a műfaja (romantikus-erotikus) és a borítója kicsit elijesztett, így utólag viszont nagyon bánnám, ha nem került volna a kezembe. 

TARTALOM: 

Őrülten vicces és szívmelengető történet egy keményfejű, pimasz nőről és egy szexi tűzoltóról, aki lángra gyújtja a szívét 

Kristen Petersen nem szereti a drámát, az utolsó csepp véréig hajlandó küzdeni a barátaiért és nincs ideje olyan pasikra, akik nem értik meg őt. Ezenkívül van egy nagy titka: egy egészségügyi probléma miatt olyan beavatkozásra készül, ami után nem lehet majd gyereke. Érthető, hogy Kristen vegyes érzésekkel küzdve tervezgeti legjobb barátnője esküvőjét - főleg azok után, hogy megismeri a tanút, Josh Copelandet.
A fickó humoros, szexi, sosem veszi magára Kristen gyilkosan gúnyos megjegyzéseit és nagyon jól tudja, hogy a legtöbb érzelmi viharra a mexikói kaja a tökéletes megoldás. Sőt még Kristen kutyája, Kaszkadőr is odavan érte. Az egyetlen bibi: Josh egy nap családot szeretne majd. 
Kristen tisztában van vele, hogy a fickónak máshol kellene keresnie a boldogságot, de minél jobban és jobban egymásba gabalyodnak, annál nehezebben ereszti őt el.

Abby Jimenez első regénye az egyik pillanatban megnevetett, a másikban pedig már a zsepidért kell nyúlni, a Barátnak tartalak ugyanis szellemesen, szókimondóan és fájdalmas érzéseket megmozgatva dolgozza fel a meddőség és a veszteség témáját. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020
ISBN: 9786156067906
RENDELHETŐ: itt



Nem mondom, hogy nem figyeltem fel erre a könyvre, amikor megjelent, de valamiért mégsem éreztem azt, hogy biztosan az én könyvem lesz. Elég ritkán olvasok olyat, amiben "nagyobb szerepet kap" az erotika szál is - persze ez teljesen természetes, hiszen az életünk része, de nekem nem mindig van hangulatom, és azzal is kicsit kritikusabb vagyok, ha nem úgy van megírva. Ez nagyon le tud nálam vonni a könyv élményéből, ha nem igényes a fogalmazás vagy épp elviszi a történet mondanivalóját. Itt szerencsére nem ez történt. 

Kristen egy nagyon belevaló, szókimondó nő, én alapvetően nagyon szerettem és együtt éreztem vele. Van egy bizonyos nyíltsága, ami tőlem ugyanolyan távol áll, mint a legjobb barátnőjétől, Sloantől, de az én legjobb barátnőm is nagyjából ilyen, ezért nem zavart ez túlságosan. 

Josh egy olyan könyves pasi, akit egyszerűen nem lehet nem imádni, és látszik, hogy az édesanyja mellett a hat nővére miatt ért a nőkhöz. Egy igazi nagy, hangos és összetartó család az övék, ami Kristen rideg anyukájáról nem mondható el... (de az valahol megnyugtató, hogy a végén ő is próbálkozik.) 


"Kristen története nem attól happy end, hogy teherbe esett. Hanem attól, hogy megengedte magának, hogy szeressék, annak ellenére, hogy úgy érezte, nem érdemli meg. Attól boldog a befejezés, hogy rájött, nem az határozza őt meg, hogy lehet-e gyereke, és hogy az értéke nem a méhe állapotától függ. Emiatt él boldogan, örökkön örökké, amíg meg nem hal." 

Ahogy az írónő fenti megjegyzéséből kiderül, a Barátnak tartalak sokkal több egy könnyed kikapcsolódásnál. Szerettem, hogy vitt magával a történet, Kristen és Josh csipkelődéseit, ahogy kialakult köztük valami, ami ellen mindketten nyomós okok miatt küzdöttek, a sok humoros és megható részt; de ennél jóval több van ebben a könyvben. Az írónő olyan komoly témát jár körül, ami sok nőt érint. A meddőséget, ami bár mindenkinél máshogy van jelen, de ami közös, az a reménytelenség, az értéktelenség, a bűntudat és a kétségbeesés érzése. Ezekről ritkán esik szó, ezért írta meg Abby ezt a könyvet. Megjegyzem, bizonyos tapasztalat alapján fájdalmasan hitelesen. Akik szerint Kristen feleslegesen hisztizik és túlzásba esik, az kicsit igyekezzen több empátiával hozzáállni ehhez. Igen, szerintem is meg kellett volna adnia a döntés lehetőségét Joshnak, én is sokszor megráztam volna, csupa szeretetből, hogy igenis megérdemli ezt, és ami miatt leginkább a fejemet fogtam kicsit, az Thomas szála volt. De ezek mellett teljesen megértettem, mit miért tett, mert őszintén szólva fogalmam sincs, én máshogy cselekedtem volna-e a helyében. 

Amit még szeretnék kiemelni ebben a könyvben, azok a mellékszereplők. Főleg a fentebb is említett Sloan és a vőlegénye, Brandon. De mondhatnám az egész tűzoltó bagázst, akik kicsit olyanok voltak egymásnak, mint egy második család. 

Összességében a Barátnak tartalak egy néhol humoros, néhol nagyon is kemény történet, ami jóval többet ad, mint amennyit hinnénk vagy várnánk tőle. Kikapcsol, megnevetett, elgondolkodtat vagy éppen összetöri a szíved, ugyanakkor megható reményt is ad.