Abby Jimenez: Átkozottul szeretlek

 

Sziasztok!

Abby Jimenez neve nem volt ismeretlen számomra, korábban már olvastam két könyvét (Barátnak tartalak, A póráz két végén) és bár már akkor kellemes csalódás ért, az igazi meglepetést itt tartogatta. Az Átkozottul szeretlek már a vibráló, nyárias színeivel felhívja magára a figyelmet, de ami igazán kiemelkedő, az a beltartalom. Egy könnyed, nyári rom-kom töténetre számítottam, de ennél jóval többet kaptam. Kicsit szkeptikus vagyok a szimpla romantikus könyvekkel, de ennek a történetnek a mély lélektani tartalma miatt ez a könyv az egyik - ha nem a legjobb - romantikus történet, amit valaha olvastam! Itt is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak!

TARTALOM: 

AZ IGAZ SZERELEM A TÉT

Justint átok sújtja, és egy Reddit posztnak köszönhetően már az egész internet tud róla. Minden nő, akivel randizik, azonnal megtalálja élete párját, miután szakítanak egymással. Amikor Emma üzenetet ír neki, hogy vele is ugyanez történik, kitalálnak egy tervet: egymással randiznak egy ideig, aztán szakítanak. Így a kettőjüket sújtó átok semlegesíti egymást, és végül mindketten megtalálják életük szerelmét. Képtelen ötlet... de talán működhet. 

A kapcsolat csupán egy könnyű, nyári kalandnak indul. Amikor azonban felbukkan Emma toxikus anyja, Justinnak pedig gyámságot kell vállalnia három fiatalabb testvére fölött, hirtelen sokkal komolyabbra fordul a helyzet, mint amire számítottak. Ráadásul valódi érzéseket kezdenek táplálni egymást iránt. 

Vajon a sors ezúttal a tökéletes párt hozta össze? 

A USA Today és New York Times bestsellerszerző Abby Jimenez varázslatos története egy olyan kapcsolatról mesél, amelyben az érzelmi intimitás és izzó kémia kart karba öltve jár. Minden perce kincs. 

KIADÓ: Álomgyár, 2024

ISBN: 9789635709380

RENDELHETŐ: itt

"Minden perce kincs." - írja a tartalom és valóban így van. Az írónő ezúttal egy apró figyelmeztetéssel kezd, miszerint milyen mélységekre számíthat az olvasó, mivel ha érzékenyebb bizonyos témákra, felkavarhatja - és én valahogyan itt éreztem, hogy ez bizony más lesz, mint azok a könnyed könyvek, amiket elolvasol, jólesik a lelkednek, aztán visszateszed a polcra és ennyi. Aztán elolvastam az első három oldalt és már azt végig nevettem, illetve már ott tudtam, hogy valószínűleg új kedvencet avatok. De hogy mennyi mindent adott ez a könyv, arra mégsem számítottam.  

Justin és Emma ugyanazzal a problémával küzdenek: akárkivel randiznak, amint szakítanak, a volt partnerük rögtön utána megtalálja az igazit. Évek óta így megy ez, és nyilvánvalóan felmerül bennük a kérdés: számukra mégis mikor jön el az igazi? Ők mikor lesznek valakinek a nagy ő, nem csak egy szint, ami után megtalálják életük szerelmét? 

Maddy, Emma legjobb barátnője szúrja ki a reddit posztot, amiben Justin többek közt arról ír, hogy egy ilyen átok sújtja, és mivel Emma ugyanígy van, úgy dönt, ír neki emiatt. A két karakter közti dinamika az első pillanattól kezdve annyira tökéletes, hogy nem nehéz nekik azonnal szurkolni, méghozzá olyan szinten, hogy konkrétan te is érzed azokat a bizonyos pillangókat a gyomrodban. 

Nagyon ritkán akad a kezembe olyan könyv, amiben minden szereplő ennyire jól kidolgozott és szerethető. Emma például egy mobil ápoló - ami annyit jelent, hogy folyamatosan utazik, mikor melyik helyet választják Maddy-vel, ahol 3-4 hétig maradnak, az ottani klinikán dolgozva, aztán továbbhaladnak. A foglalkozása már sokat elmond szerintem róla, mennyire jólelkű és empatikus, ugyanakkor a folyamatos utazása sajnos nem csak azért van, mert ezt élvezi: mint megtudjuk, elég bonyolult és igencsak toxikus kapcsolata van az édesanyjával, akivel gyerekkorában is egyik helyről a másikra utaztak és aki sosem volt számára biztos pont. Akkor sem volt ott neki, amikor fizikailag mellette volt, de olyan is előfordult, hogy szó szerint magára hagyta - nyolcévesen, ezután került állami gondozásba, majd lett olyan szerencséje, hogy Maddy szülei magukhoz vették. Ugyanakkor nem fogadták örökbe, mert ő nem akarta, végig abban bízva, hogy egyszer az anyukája, Amber felnő a feladathoz, amihez már huszonnyolc éve fel kellett volna. Ebből adódóan Emma soha senkit nem enged közel magához - úgy demonstrálta ezt az írónő, mintha lenne egy saját ki szigete, ahova akárki nem léphet be. Maddy az egyetlen, aki az anyján kívül bejutott, mielőtt bezárult volna ez az ajtó. Egészen addig, amíg meg nem jelent az életében Justin, akit egyszerűen képtelen volt kizárni - és mire felfoghatta volna, már ő is ott volt ezen a bizonyos szigeten. 

Justin egy elképesztő karakter, realisztikus könyvekben nagyon ritka, hogy én ennyire szerelmes legyek valakibe, de nem tudok máshogy fogalmazni: egyszerűen oda meg vissza vagyok érte. Az egész jelleme, viselkedése, humora, az, ahogyan a testvéreivel és Emmával bánik, nagyon kiemelkedővé teszi őt a könyves karakterek között, mert azért ezek mellett sem veszik el az emberi mivolta. Ahogy Emmának, úgy neki is megvannak a maga nehézségei, a jelenlegi élethelyzetében különösen, amikor konkrétan felfordul az egész élete: hiszen neki kell gyámságot vállalnia a három testvére felett. Az édesapjukat elveszítették évekkel azelőtt, ami miatt valószínűleg az édesanyjuk annyira mélyre zuhant, hiába nem tűnt fel nekik, hogy ez vezetett abba a problematikus helyzetbe, ami miatt hirtelen három gyerek bátyja helyett az apjukká kell válnia. Ráadásul egy olyan időszakban, mint az óvodás - kiskamasz - és kamaszkor, ami alapból sem a legkönnyebb az érintettek életében. 

Négy randi, egy csók, majd szakítás - így szól Justin és Emma egyezsége, de a körülményeik és a kapcsolatuk máshogy alakul. Ugyanakkor valahogy mégsem tűnik ez így megfelelőnek. Jó emberrel rosszkor, ahogy mondani szokás. Emma nem tud maradni, Justin nem tud menni, pedig megtenné - és amikor a lány úgy dönt, mégis megpróbál maradni, a múltjának teljes igazsága a nyakába zúdul, ami megváltoztat benne mindent, és mégis mennie kell. 

" - Egy olyan világban, ahol választhatod a haragot vagy az empátiát, mindig az empátiát válaszd, Justin!"

" - Szerintem nem vagy szörnyű ember. Szerintem szörnyű dolgokon mentél keresztül, és ilyenné kellett válnod ahhoz, hogy túléld."

" - Minnesotában nagyon sok a jég, ugye? 

- Igen... 

- Mi történik, amikor a víz lekerül a repedésekbe, és megfagy? 

- Kitágul. Nagyobb lesz tőle a repedés. 

- A begyógyulatlan trauma is egy repedés. Azok a kis nehéz dolgok pedig, amelyek beszivárognak, amelyek másokról leperegnek, megtelepednek a  repedésekben. Aztán amikor az élet hidegebbre fordul, a repedés egyre nagyobb lesz, egyre hosszabb és mélyebb. Új repedések keletkeznek. Nem tudod, mennyire volt összetörve, vagy mit csinált, amivel megpróbálta kitölteni azokat a repedéseket. Az persze nem mentség a rossz viselkedésre, ha valaki össze van törve, mert akkor is hozhat jó döntéseket és teheti azt, ami helyes. De lehet az oka. És néha az segít meggyógyulni, ha megértjük az okot."

"(...) - Nem kell megbocsátanod neki. Tényleg nem. Attól még szerethetsz valakit, hogy úgy döntesz, nem beszélsz vele soha többet. Kívánhatsz neki minden jót, és remélheted. hogy minden rendben lesz vele. Attól, hogy úgy döntesz, kizárod az életedből, még nem szűnsz meg törődni vele. Csak azt jelenti, hogy nem engeded, hogy többé fájdalmat okozzon neked. Ha viszont úgy gondolod, hogy az életed nem lenne jobb nélküle, akkor fogadd el, hogy vannak repedései. Próbáld megérteni őket, és segíts neki kitölteni olyasmivel, ami nem jég. A kedvesség nem kerül semmibe. Ha választhatsz a harag és az empátia között, mindig az empátiát válaszd. Annyival egészségesebb, mint  a harag. Mindkettőtök számára."

" - Hogy a francba csináljam ezt meg? 

- Keresztülmész rajta. Ezt nem lehet megkerülni, ezen muszáj keresztülmenned. Mi viszont itt leszünk, hogy segítsünk."

" Nem minden rossz, amit egy krízis okoz. Néha a trauma tanítja meg az embert arra, hogyan segítsen."

" - Miért? 

- Mi miért? 

- Miért jöttél el? 

- Mert szükséged volt rám. Mindig eljövök, ha hívsz."

" Nekem az állandóság hiánya jelentette a védelmet. Elhagytam az embereket és a helyeket, hogy ne kelljen játszanom. Ha nem játszom, akkor nem is veszíthetek."

" - Néha úgy érzem, váltakozhatnak az évszakok, eltelhetne száz év is vagy ezer, a föld beomolhatna alattunk, ez a ház összedőlhetne és visszatérhetne a földbe, mi akkor is itt lennénk megfagyva az időben, mert minden veled töltött másodperc örökre szól. Még soha nem éreztem ilyet."

" - Nem kérsz túl sokat. Csak nem a megfelelő embertől kérted."

" - Nem az vagy, ami veled történt. Az vagy, amit ezután teszel. Fordulj meg, és nézz szembe vele, aztán hozd helyre! Máskülönben életed végéig menekülni fogsz attól, amit Amber tett veled."

" - Meg kell birkóznom a problémáimmal, mielőtt valakinek a társa vagy a szülője lehetek. Ne várj! Én ezt tettem. Egész életemben vártam rá, hogy egész legyen, de sosem történt meg. Nem akarom, hogy veled is ez történjen. Vagy velük. Nem akarok az ő Amberük lenni."

"Ehelyett ő lett az, aki elment. Nem lelki társ, csak életem szerelme. És sajnos a kettő nem ugyanaz."

" Soha nem voltam képes kimondani azt, hogy szeretlek. Ezen hosszan kellett dolgoznom a terápia alatt. Ez a szó azt jelentette számomra, hogy hatalmat adok valakinek arra, hogy megbántson."

" Úgy gondoltam, nem szándékosan akart a rossz lenni az életemben - még ha tényleg az is volt. Nem veszítettem el azt a gyönyörű empatikus képességemet, ahogy Maddy egyszer nevezte. Még mindig hittem benne, ahogy mindig is, hogy az emberek összetettek, és semmi sem csak fekete fehér. Most jobban hittem benne, mint valaha." 

" - Néha muszáj elmenni, mert úgy a jobb, ha az ember egyedül birkózik meg a problémáival. 

- És te megtetted? 

- Igen. Meg. És nagyon sajnálom, ha megbántottalak azzal, hogy elmentem. A világért sem akartam, hogy úgy érezd, elhagytalak. Tudom, milyen érzés az. 

- Nem éreztem úgy, hogy elhagytál. Mert tudtam, ha felhívnálak, eljönnél."

" Valamire rádöbbentem, miután vele voltam. Egy értékes tanulságra, amelyre a legjobb és legkedvesebb romantikus filmek szintén rájöttek. A szerelmi történetek rosszat tanítanak nekünk. A legjobb szerelem nem a holdfényes sétákon vagy romantikus nyaraláson történik. Sokkal inkább a hétköznapokban. Nem a nagy gesztusok mutatják meg, mit érez igazából valaki, hanem azok a kis titkos apróságok, amelyekkel jobbá teszed a másik életét, de sosem mondod el neki. Reggelinél te eszed meg a kenyér csücskét azért, hogy az övé lehessen az utolsó rendes szelet a szendvicshez. Ügyelsz rá, hogy mindig legyen benzin a kocsijában, és soha ne kelljen megállnia tankolni. Azt mondod, hogy nem fázol, és odaadod neki a dzsekidet, amikor valójában majd' megfagysz. Tévét néztek egy esős vasárnapon, és lekapcsolod a lámpáját, miután olvasás közben elaludt. Közösen megeszitek a pizza kérgét, és együtt nevettek. Gondoskodtok a másikról, amikor beteg. Ez nem felhőtlen, csupa szívecskés boldogság. Ez a valóság. Ez az a szerelem, ami örökké tart. Mert ha ennyire jó, amikor az élet nehéz, monoton és kimerítő, akkor gondolj bele, milyen csodálatos lesz majd, amikor szerelmes dal szól a háttérben, és feljön a hold." 

" Ez az, amit senki nem mond el a nagy Őről. Hogy mennyire időtlen. Abban a pillanatban, ahogy újra felbukkan, te megint ott vagy abban a percben, amikor elment."

" - Arra gondoltam, nem lenne-e kedved elmenni valahová egyszer. Négy randi. Egy csók. Szakítás nélkül. 

- Nem csak a nyárra? 

- Nem. Ezúttal örökre."

A fenti idézetek bizonyítják, mennyi érzelem, tanulság, mennyi minden van a sorok mögött, ami miatt ez a történet maradandó lesz. Nagyon szerettem benne a kapcsolatokat, és különösen érdekesnek tartottam azt, ahogyan Justin és Emma mennyire szélsőségesen álltak a saját édesanyjukhoz. Justin eleinte túlságosan haragudott, Emma pedig túlságosan empatikus volt. De végül a megbocsátással és határhúzással a helyére állt az összhang. Azt pedig különösen ki kell emelnem, hogy ebben a regényben semmi logikátlan, túlzó vagy felesleges dráma nem volt. Voltak pszichológiai mélységei, amelyek kellő érzékenységgel és alapossággal voltak megmagyarázva, melyik karakter mit miért tett és ami a legfontosabb szerintem, hogy kommunikáltak egymással. Ez az, amit akár a tizenéves kor végén minden fiatal kezébe odaadnék, hogy nézd, ez az igazi szerelem. Így működik. Ez az, ami egészséges és csodálatos és jöjjön bármi, legyen bárhogy, úgy lesz, ahogy lennie kell. És bizony egy életre szól. 

Abby Jimenez az Átkozottul szeretlekkel egy olyan romantikus könyvet alkotott meg, ami elég magasra tette a lécet ahhoz, hogy igazán nehezen ugorja meg bárki. Aminek a komolyabb mondanivalója nem veszi el a nyárias és könnyed olvasmányélményét, csak jelentőségteljesebbé teszi - és ez az, amiért mindenki kezébe odaadnám. Örök kedvencet avattam benne!