Ludányi Bettina: Örökül hagyott szavak

 

Sziasztok!

Ludányi Betti új könyvét azóta alig győztem kivárni, hogy tudtam, jönni fog. Ugyanis szerintem kiemelkedő a pszichológiai-thrillerekben is, nem kicsit (a Festméybe zárt lelkek az egyik örök kedvencem), viszont ez a lélektani vonal az, amiben igazán, mindenestül benne érzem. Az Örökül hagyott szavak sokkal több, mint egy pszichológiával megfűszerezett romantikus-krimi; a témája, ami az anyasebet dolgozza fel, nagyon sok mindent felébreszt az olvasó saját lelkében is. Itt is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak!

TARTALOM: 

"MENJ VISSZA ODA, AHONNAN JÖTTÉL."

Manila Abott vágya, hogy feldolgozza anyasebét, és végre elengedhesse a fájó múltat. Ezért édesanyja egykori lakóhelyén, Új-Zélandon próbál válaszokra lelni, és közelebb kerülni a nőhöz, akivel a kapcsolata sem sosem volt felhőtlen. A sziget azonban nem várt titkokat rejt, amelyek a felszínre bukkanva még jobban felforgatják a lány életét. 

Valaki a csontvázakat mindenáron a szekrényben akartja tartani, és ezért még fel is Manilát is képes megfenyegetni. Vajon elég bátor lesz, hogy folytassa a nyomozást az anyja múltja után? Hogyan hat az örökölt sors egy ember életére? Valamint milyen változások történhetnek a régi sérülések és traumák feloldásával? 

Ludányi Bettina regénye egy romantikával megfűszerezett lélektani dráma, amely a családi titkok és a szülői terhek témáját dolgozza fel. Az emberi psziché rejtelmeiben barangolunk a főhősnővel, közben pedig a saját mélységeinkbe is leláthatunk. 

KIADÓ: Álomgyár, 2024

ISBN: 9786156145383

RENDELHETŐ: itt

Ezt a könyvét különösen vártam Bettinek, amint megtudtam, hogy az anyasebet dolgozza fel - hiszen ez egy olyan összetett dolog, ami valószínűleg mindenki életében jelen van, csak nem mindegy, milyen mértékben. Ki is emelte, hogy attól, hogy valakinek anyasebe van, nem feltétlen rossz a kapcsolata az anyukájával, nem kell nagyobb traumának történnie, hogy ezt érezd, de én egyébként kifejezetten fontos témának tartom és főleg így anyaként, nagyon át tudtam érezni az egészet. 

A történetben megismerjük Manilát, aki édesanyja halála után Új-Zélandra utazik, hogy többet meg tudjon a múltjáról - ezáltal jobban megértse és egyúttal feldolgozhassa anyasebét, ami miatt egészen gyerekkora óta szenved. Sisse Thomsen főként érzelmileg távolságtartó nő volt, aki semmilyen szoros kapcsolatot nem tudott teremteni a lányaival, Manilával és Sienával. Manila jellemének erőteljes részét képezi az, hogy anyjuk helyett ő volt ott a húgának - ő ment el szülői értekezletekre, iskolai ünnepélyekre, ő volt a támasza és védelmezője úgyis, hogy még ő maga is csak gyerek volt. Manila Sisse naplójából rájön, hogy valószínűleg azután mehetett félre az életében minden, hogy olyan sietve távoznia kellett új-zélandi lakóhelyéről, ahol pedig még teljesen más embernek tűnt, mint akit a lányok később az anyjukban megismertek, így megpróbálja kideríteni: mi történhetett, ami ennyire kiölte az édesanyjukból az érzelmeket? 

Manilának is megvannak a maga traumát okozó döntései, mint szépen lassan megtudjuk, ezért is érzi sürgetőnek, hogy a mélyére ásson Sisse életének, mert ezáltal talán a saját traumáit képes lehet feldolgozni, de arra, amit talál, ő maga sem számít. 

Eleinte nehezen illeszkedik be a kis közösségbe, mint minden alapvetően zárkózottabb ember, akinek furcsa lehet az, hogy valahol mindenki ismer mindenkit, mindenről tud és mindenben segíteni is akar. Végül felkeresi azt a nőt, akiről úgy gondolja, segíthet neki kideríteni, mi törte meg az édesanyját - de amikor a nő azt mondja, Sisse biztosan nagyon jó anya volt, Manila a haraggal átitatott pánikrohamban elmenekül a helyszínről és attól az érzéstől, amit kivált belőle ez a feltételezés. Ekkor szalad be szó szerint Brandonbe, aki természetesen már tudja, ki ő, ami még inkább feldúlja a lányt, de a férfit ez nem ijeszti el, így az olvasó egyenesen sorsszerűnek érzi ezt a szálat.

Természetesen a fenti "konfliktus" oldódik, és így lesz Manila segítője a nyomozásban Jeanne, aki egyébként az édesanyja gyerekkori barátnője volt. Valaki azonban nem örül annak, hogy Manila nyomozik... a lány különös jeleket talál a bérelt házánál - mintha valaki figyelné, lábnyomok, amik a teraszról vezetnek le, hirtelen, különösebb ok nélkül, leeső virágcserép az ablakból, ami azért nehéz, hogy csak úgy leessen. És aztán jön az üzenet: "menj vissza oda, ahonnan jöttél!"

Manila és Brandon szemszöge mellett (utóbbit kifejezetten szerettem, hogy belekerült, mert áthatóbb képet adott a kapcsolatukról) az írónő megismertet egy fiatal lányt is, aki amióta eszét tudja, ott lakik. Cora által egy teljesen más fajta anya-lánya kapcsolatot is megismertet velünk az írónő, ugyanakkor van egy jóval jelentősebb szála is a cselekménynek, amiért ő szerepel és ami nekem személy szerint kísérteties élményeket okozott. Manilának a Corával való kialakuló barátsága a színfoltja a helynek, amit egyre inkább nem tud hova tenni és úgy dönt, pihenteti a nyomozást - egészen addig, amíg Brandon nem tud újabb információt adni, ami által mégis tovább nyomoz. 

Habár a fogadó korábbi tulajdonosa, ahol az édesanyja dolgozott, csak annyit mond Manilának, menjen vissza oda, ahonnan jött és ne hánytorgassa fel a múltat, a nő biztos benne, hogy Marie Reed sokkal többet tud a sötét titkokról és arról, mi is történt valójában, mint amennyit elmond...

"Ahogy a mondás tartja: ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Ez nagyon jól leírja, hogy nem csak magunkért és a saját életünkért vagyunk felelősek, hanem hatással vagyunk másokra is. Ez elkerülhetetlen. Nem csak a viselkedésünkkel vagy reakcióinkkal, hanem a jelenlétünkkel egyaránt. Főleg ha a történeteink nem csak egy, hanem több ponton is összefonódnak. De akkor is, ha nem a mi, hanem hanem az őseink története kereszteződik másokéval. Bár nem hozhatunk semmit helyre, amit a felmenőink tettek, és nem vállalhatunk érte felelősséget sem, azért kifejezhetjük mély együttérzésünket. Vagy épp... megerősítést adhatunk."

Végül Manila onnan és olyan választ kap, ráadásul olyan módon, amire végképp nem számít, az olvasó pedig csak döbbenten ül és pislog ezen a ponton, mert hogy lehet ennyire zseniálisan összetenni valamit? 

Az írónő egy többrétű, könnyen olvasható, mégis hatalmas felismeréseket okozó történetet tár elénk, olyan érzelmi síkkal, ami az egész lényünkre és saját önismeretünkre is hatással van. Sokkal több ez a regény, mint aminek tűnik, és minden sora mögött olyan izgalmakat, érzelmeket vagy pszichológiai felismeréseket, tanulságos gondolatokat rejt, amik egyszerre kapcsolnak ki és adnak hozzánk valamit. 

Ami a legkiemelkedőbb nekem ebben a történetben maga a témája mellett, azok a kapcsolatok: nagyon szerettem Manila és a húga kapcsolatát, ahogy Manila és Brandon közt kialakuló érzelmeket is, annyira jó volt a dinamikájuk és kémiájuk, hogy imádtam ezt a részét; pont annyira romantikát kaptunk általa, ami kellemesen elég volt. Ugyanakkor ki kell emelnem az egészet, ami Sisse -t köti ehhez a helyhez, ami aztán összetörte őt, annyira, hogy a saját lányaihoz sem tudott kapcsolódni - és a végére az olvasó mégsem tud felette rosszindulatúan ítélkezni. Neki és Manilának is vannak olyan mélységei a történetükben, amikhez kellő érzékenységgel nyúlt Betti és amit elképesztő módon alakítva adott át, nem mentegetve, de megértetve, miért történt úgy, ahogy, ami történt. 

Az Örökül hagyott szavak egy több generációra visszanyúló, hihetetlenül fontos dolgokat megvilágításba helyező történet, ami egy varázslatos helyen játszódik, sokszor megrázó és szomorú eseményekkel, a végén mégis felemelő megélést ad annak, aki úgy dönt, megismerné ezt a történetet.