Magamról

Saját fotó
"Az olvasás - ha élvezetet okoz - segít élni. Átélni és túlélni is." - Vekerdy Tamás Minden, ami könyv, olvasás, írás, anyukás - Vivis.

2021. március 16., kedd

Leiner Laura: Bízz bennem (Iskolák versenye II. trilógia 1.)

 


Sziasztok!
Így hosszabb kihagyás után elhoztam Nektek az idei év első blogbejegyzését, bár az, hogy ez egy Leiner Laura könyv lesz, őszintén szólva engem is meglepett. De hát úgy tűnik, nem csak az első sorozatán nőttem fel tizenháromtól tizenhét éves koromig, hanem így huszonöt évesen is ő az, aki kirántott a válságból. Mindezt úgy, hogy már úgy éreztem, kinőttem és nem is kifejezetten terveztem olvasni tőle... De a Merítés-díj zsűrizés felülírta ezt, és így utólag nem lehetek elég hálás, mert bizony ez egy nagyon jó könyv lett. 

TARTALOM: 

Egy év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? Az igazgató úgy dönt, ezúttal nem a tanulmányi versenyeken jeleskedőket választ... 

A tizenhét éves Major Sára tehetséges táncos, azonban egy balul sikerült buli után kirakták a csapatából, a történtek miatt pedig megbélyegzetté vált az iskolájában. Éppen ezért ő is meglepődik, amikor Kocsis igazgató esélyt ad neki, és beválogatja a Szirtes Gimnázium csapatába, hogy három hasonló sorsú társával részt vegyen az Iskolák Országos Versenyén.
A négy név bejelentése nem kis meglepetést és felháborodást kelt a tanulók körében, az igazgató azonban bízik a megérzéseiben és csapatában, így minden negatív reakció ellenére elindítja a Szirtes színeiben Major Sárát, Felcser Vivient, Fehér Rajmundot és Pap Dominiket.

A Bízz bennem az Iskolák Országos versenye 2. trilógiájának első része. 

KIADÓ: L&L, 2020
ISBN: 9786155653742
RENDELHETŐ: itt



Azt hiszem, Leiner Laura neve mindenkinek ismerős, aki jártas az ifjúsági irodalomban. Azok közé tartozom, akik a Szent Johanna Gimi sorozaton nőttek fel, majd sorban elolvastam az írónő további könyveit is, bár végül nem az összeset. A Bábel még nagy kedvenc volt, az Akkor szakítsunk már kevésbé. A Bexi sorozat ki is maradt, de nem tartom kizártnak, hogy megpróbálkoznék vele, ha a túl sok komoly olvasmányom után valami könnyedre lenne szükségem. Az Iskolák Országos Versenye trilógiákról nem sokat tudtam, tekintve, hogy nem szorosan követem az írónő a munkásságát már, de ami az Ég veledet illeti, valahogy mégis megragadott benne valami, amikor megláttam a megjelenést követően. Azt hiszem, talán pont Kata barátnőmnek köszönhetem a lehetőséget, hogy elolvastam, és emlékszem, hogy nagyon tetszett, főleg, hogy azért volt egy komolyabb mondanivalója is, ami a többinél nagyon minimálisan volt jelen, ha egyáltalán volt. Érdekes módon azonban nem feltétlenül gondolkodtam a folytatásaiban. Sokak véleménye alapján nem is lenne érdemes, de abszolút nem is gondoltam rá az elmúlt két évben egyszer sem. Akkor hogyan került most mégis a kezembe a második trilógia első része? 
Önmagában a Merítés-díjra jelölés miatt lehet nem olvasom el csak úgy, de láttam, hogy bár az előzőeket nem, ezt Barbi barátnőm (a Kitablar blog vezetője) nagyon dicsérte, emiatt mégis listára került. Szembejött velem pár olyan gondolat, hogy ha egy LL könyvet olvastál, akkor olvastad az összeset, de őszintén szólva még ha így is van, nem különösebben tanúsítok ennek nagy jelentőséget. Mert a Bízz bennemet olvasni egyszerre volt új és mégis igazi nosztalgikus élmény - és ahogyan évekkel ezelőtt Laura elérte, hogy napi szintű rendszerességgel olvassak, úgy most egy olvasási és blogolási válságból rántott ki. 


"Nem kitörölni akarjuk a múltat, mert azt már nem lehet. Mi csak magunk mögött akarjuk hagyni és továbblépni."

Mivel ez a kötet egy újabb trilógia első része, ezért nem szorosan függ össze Hanna történetével, az Ég veled eseményeivel. Az iskola, az igazgató és az esemény (mármint maga a verseny tábor) kivételével semmi nincs, ami követelné, hogy előbb az első trilógiát olvasd el. Legalábbis ahogy tudom, én nem éreztem visszautalásban semmi olyat, de ugye nem olvastam az előző második-harmadik részét. Őszintén szólva nem is érdekel annyira, mint ezek után Sáráék története. 

Egyébként már ezt az alapötletet, hogy több iskola négy tanulóját küldik versenyezni egy ismeretlen helyre, kihívásokkal teli feladatokban, nagyon ötletesnek találtam korábban is. Ami itt nekem abszolút pluszt adott, hogy a mostani négy karakterről nem éppen mondható el, hogy bármiben kiemelkedő lenne, mármint amiről az általános vélemény tartja, hogy az. Nem mintatanulók és mindenki kedvencei, sőt, mindegyikük  múltjában van valami, amiért megítélik őket és amin nem hagyják, hogy bárki is túllépjen. És mindez nem más, mint előítélet, és azért ez olyan fajta, ami kemény verbális bántalmazást szül. Szerintem ez egy sajnos túl aktuális és fontos téma, mindig is az lesz. Ahogyan pedig Laura ír róla, az teljesen hű és dicséretes. Ez a négyes egyébként olyan erővel rendelkezik, amivel sajnos nem minden fiatal, akit ez érint. Nem azért, mert érzéketlenek, hanem mert megtanulták kezelni. De fáj nekik, valahol mélyen biztosan, ez tiszta sor. Csak éppen úgy élik ezt meg, hogy mégsem hagyják, hogy ez felülkerekedjen rajtuk és leigázza őket. A pszichológiában ezt értik reziliencia alatt: a szélsőségesen rossz helyzetek áldozataiban megmutatkozó meglepő és látszólag megmagyarázhatatlan megbirkózó-, öngyógyító képesség. Mindenkit érhetnek olyan vagy hasonló traumák az életben, mint az az iskolai bántalmazás is, amit a szereplőknek el kell szenvedniük. Ezek az események lehetnek teljesen váratlanok, sejthetőek vagy akár előreláthatóak, a lényeg, hogy a helyzet okozta sokkhatás sajnos elkerülhetetlen. A reziliencia lényegében azt a tulajdonságot vagy helyesebben fejleszthető képességet jelöli, hogy a megrázkódtatás után hamar vissza lehet nyerni az optimális állapotot, testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek után. A történetben ilyen volt Sára esete is, akit váratlanul ért egy árulás és az ezzel járó csalódás, aminek elég kemény következményei is lettek, főleg érzelmileg.
Nem tudom, hogy az írónő ezt szándékosan tervezte behozni, vagy csak az én pszichológia iránti szenvedélyem láttatja velem, mindenesetre nekem így jött le Sára, Vivi, Rajmund és Dominik helyzete. Mind a négy szereplő annyira közel került hozzám, a kemény múltjukkal, megkérdőjelezhetetlen kitartásukkal és reményt adó jelenükkel, amennyire eddig egy Leiner Laura könyvben sem; pedig alapvetően régen a Szent Johanna Gimiben is mindenkit szerettem. 

Összességében a Bízz bennem egy olyan történet, amiben tényleg az van, ami egy mai fiatalnak fontos lehet. Főleg, hogy sem az író, sem a karakterek nem mentegetik magukat sem, egy percig nem mondják, hogy nem jogos az, ami velük történik. Pedig egy bizonyos ponton túl már nem is igazságos. Elismerik, hogy hibáztak és meg is bánták, tanultak belőle, de senki nem ad nekik olyan esélyt a tiszta lapra, hogy megmutassák, őket nem csak ez határozhatja meg, mint az igazgatójuk. Aki emellett egy igazi poénos figura, ez a tény mégis jelentősebbé teszi. Izgalmas, humoros, érdekes, és mégis olyan mondanivalója van, ami engem személy szerint valahogy sokkal jobban megérintett, mint Hanna történetében (pedig az sem egy piskóta téma). Nem tudom, hogy a karakterek kiforrottabbak, vagy más miatt, de nekem itt sokkal jobban átjött minden. 
Szerény véleményem szerint megérdemli, hogy Merítés-díjra jelölt legyen.

2021. március 8., hétfő

Évösszegző bejegyzés - 2020 legkiemelkedőbb olvasmányai

 



Sziasztok!
Az utóbbi időben kissé eltűntem, aminek egy kisebb olvasási és (nagyobb) blogolási válság volt az oka, valamint a felgyorsult életeseményeim. Pedig olvastam, nem is keveset, és mind olyan könyv, amiről szívesen írtam volna Nektek, de sajnos nem így alakult. Egyszer talán be tudom pótolni, nem ígérek semmit, de azért remélem. Viszont, habár kemény évet zártunk - és még mindig nincs vége ennek a helyzetnek - azért voltak kiemelkedő pillanatai és főleg olvasmányai. Ezek közül hoztam el párat, amik a legnagyobb hatással voltak rám. 


1. Edith Eva Eger: A döntés 

El sem hiszem, hogy egy hónap híján egy éve már, hogy olvastam ezt a könyvet; olyan maradandó élményt adott, hogy a legszívesebben minden évben újraolvasnám. Lehet meg is teszem. 
Egy igazi hős, mégis a lehető legemberibb nő életrajza. Nem egy átlagos vagy szokványos Holokauszt (túlélő) történet. Szavak sincsenek arra, amit Edithnek át- és túl kellett élnie és igazán példaértékű lehet bárki számára az ereje. Sok más történetből megtudhatjuk, mik zajlottak pontosan, de ahogy írtam, nem mondanám bármelyik másikhoz hasonlónak. 

Az akkor fiatal (csupán tizenhat éves) lány túlélte a poklok poklát, de még amiket utána átélt, ahogyan ezt feldolgozta sok sok év alatt, jóval azután is, hogy pszichológus lett, és mindezt arra használta fel, hogy másoknak segítsen megküzdeni a saját démonaikkal, lebontani a saját elméjük börtönének falait, és már (kilencven éves) dédimamaként mosolyog a könyv hátuljában - ez az egész valami elképesztő. 

Nem csak azt tudjuk meg, hogyan élte túl Aushwitzet, de azt is, hogy ez később milyen hatással volt a további életére, kapcsolataira - a nővéreivel, a férjével, a gyerekeivel, és a barátaival, sorstársaival, sőt, a pácienseivel is. Betekintést nyerünk nem egy esetbe, amivel pszichológusként foglalkozott, megismerjük az embereket, akiktől tanult, akik traumái segítették őt a saját tragédiájának feldolgozásában és akiknek az ő élete, kitartása, reménye és megbocsátása segített abban. hogy megmenthessék saját magukat. 

Nem sokszor mondom azt, hogy ezt a könyvet mindenki kezébe odaadnám, de A döntés abszolút ilyen. Hiszen, ahogyan azt az írónő írta: "Drágám, dönthetsz úgy, hogy szabad leszel." 

/A teljes értékelést itt éritek el/

2. Patrick Ness - Siobhan Dowd: Szólít a szörny 


Ez a könyv még ezer éve került a kívánságlistámra, sok évvel ezelőtt, sokáig azt hittem, már nem is kapható. Már Patrick "előszava" megható, amit és ahogyan Siobhanről írt. Nagyon örülök és hálás vagyok, amiért végül megírta ezt a könyvet, nem igazán Siobhan helyett, hanem inkább miatta, neki, érte - egyedül és mégis vele. Biztos vagyok benne, hogy ő is szívesen olvasná és hogy büszke arra, ahogy, amilyennek Conor története megszületett.

Nem mondanám mesének. Fantasynak sem igazán. Kicsit valahol persze mindkettő, de leginkább úgy fogalmaznék: őszinte, szomorú, néha kegyetlenül igazságtalan, mégis csodálatos, gyönyörű, megható és tanulságos történet arról, milyenek is vagyunk mi emberek, és hogy hogyan birkózunk meg az életünk nehézségeivel, veszteségeivel.

Conor életében nem egy nehézség jött, ahhoz képest is, hogy mennyire fiatal. Ott az édesanyja betegsége, az apja hiánya, a nagymamája nehézsége az érzelmekkel, a barátai elvesztése, a csalódás az egyetlen igaz barátjában, a fiúk, akik bántják, a diákok, akik észre sem veszik, a tanárok, akik kivételeznek vele... ezek valahol mind érthető, valahol igazságtalan dolgok - az élet részei. Kivéve a bántalmazást, annak soha, senkivel nem szabadna megtörténnie. 

Aztán megjelenik a szörny, aki eljött érte, szólította - vagyis igazából a kisfiú szólította őt; azt hitte, azért, hogy az édesanyját mentse meg... de igazából nem ezért jött. Nem kívánok semmi mást, mint hogy mindenkiért menjen el a szörny élete legnehezebb időszakaiban; meséljen neki és segítsen... úgy, ahogyan itt tette a szörny Conorral. Úgy, ahogyan Patrick (és Siobhan lénye) tette az olvasóval. Mert nincs ennél fájdalmasabb, de felemelőbb sem. 

/A teljes értékelést itt éritek el/

3. Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje 


Az írónő könyve az egyik, amit Kata barátnőmnek köszönhetek, hiszen sokszor miatta növekedik a kívánságlistám. Ugyanakkor erre a könyvre biztosan nem figyeltem volna fel nélküle és mekkora veszteség ért volna!

A történet egy fiatal, nagyravágyó újságírónő karrierjének, sőt, életének legnagyobb lehetőségével indul, hiszen a legendás Evelyn Hugo csak neki hajlandó interjút adni. Aztán amikor kiderül, hogy igazából a történetét akarja elmesélni, valamilyen oknál fogva viszont ezzel csak Monique-ot szeretné megtisztelni, ott kapjuk meg az első életleckét Evelyntől. Ebből nem egy lesz a könyv folyamán. 

Őszintén szólva eleinte magam is sokat gondolkodtam azon, hogy miért fontos az, hogy ez a nő hétszer házasodott, és Monique kutatómunkájának eredményeivel sem kaptam erre igazán választ, egészen addig, amíg maga Evelyn nem fedte fel a történtek mögött rejlő okokat. Annyit elmondhatok, hogy összességében tekintve és amúgy is, sokkal de sokkal több van ennek a színésznőnek az életében, mint arra bárki is gondolna. És az, hogy mit ír a média, szinte soha nincs összhangban azzal, ami valóban történt. Ezt a mai világról is tudom, de itt adta át igazán. Elképesztő ez a könyv, ahogyan ír a szerelemről, életről, barátságról, családról, és arról, hogy egy nő mikre volt képes, hogy felküzdje magát a csúcsra, ne csússzon le teljesen róla, és végig védje azokat, akiket szeret. 
Evelynről - ahogyan az emberekről általában - nem lehet elmondani, hogy jó vagy rossz. Ilyen nincsen. Vannak megkérdőjelezhető döntései, erkölcstelennek mondható tettei, de mindegyiknek olyan alapja van, amiért megérted. Mindezek mellett pedig ott vannak azok az érzelmek, az a gondolkodásmód, az az erő, ami viszont inspirál, amiért példakép, amiért csak csodálni lehet. 
Abszolút újraolvasós! 

/A teljes értékelést itt éritek el/



4. Maggie O'Farrel: Vagyok, vagyok, vagyok 

Az Evelyn hét férjéhez hasonlóan ezt a könyvet is Katának köszönhetem (sőt, jobban belegondolva az eddigi összes történet, ami a bejegyzésben van, hozzá kapcsolódik), bár ez nem olyan közvetlenül, mint az eddigiek. Csak megjegyezte, még a GABO kiadó akciója kapcsán, hogy gondolkodik ezen a könyvön, és ezek után figyeltem fel rá én is. 

A szokásosnál is nehezebb volt erről a könyvről írni, hiszen nem csak egy tehetséges író "igaz lehetne" novelláiról van szó, hanem életének minden olyan pillanatáról, amikor ő maga élte meg a történteket, amikor megérintette őt a halál szele. Nem úgy letehetetlen, mint egy izgalmas krimi, sőt; párszor azt éreztem, hogy lehet le kell tennem kicsit megemészteni az olvasottakat, de valahogy mégsem voltam erre képes. Van abban valami varázs, valami erő, ahogy megmutatja ezeket a (szerintem) intim pillanatokat, ahogy feltárja a lelkét, ahogy leírja: igen, ezt mind átéltem, a legtöbb dolgot, amitől egy ember félhet, de itt vagyok. 
Voltak részletek, ahol ledöbbentem, amiket megkönnyeztem, amiken a hideg a rázott, egyszer olyan is, amitől annyira dühös lettem, hogy attól féltem, eldobom a könyvet, ahol elszorult a szívem vagy a legszívesebben összeszorítottam volna a szemem, ahol azt mantráztam: kérlek, kérlek, kérlek, csak legyen minden rendben! 

Arról írni lehet felesleges is, hogy mely életesemények érintettek meg a legjobban személy szerint, hiszen ez lehet, mindenkinek más lesz; ugyanakkor a legtöbb mégis olyan, ami velünk is megtörténhetne vagy amitől kifejezetten rettegünk. Az ötlet, hogy egy ember életét a halálközeli élményein át mutasd be, pláne hogy ez az ember te magad vagy, önmagában nem tudom, mennyire számít különlegesnek, de Maggie írás- és gondolkodásmódja, a lénye, ami átüt a sokszor költői szépséggel megfogalmazott sorokon, mindenképpen azzá teszi. Ennek a nőnek a története, az élete megmutatja, hogy mi minden leselkedhet ránk, bárhol, bármikor, hogy az élet mennyi kockázatot és veszélyt rejt magában, önhibánkon kívül is akár; ugyanakkor azt is, hogy mégis érdemes élni, minden kockázatot vállalva, nem figyelmen kívül hagyva a veszélyt, de azt sem engedve, hogy akadályozzon minket. Olyan könyv, amit szerintem mindenkinek érdemes elolvasnia, függetlenül attól hogy hány éves, mit adott vagy mit vett el eddig tőle az élet. Mert erőd ad a folytatáshoz, bármilyen nehézséggel is nézzünk éppen szembe. 

/A teljes értékelést itt éritek el/

5. Sienna Cole: Ahol a százszorszépek nyílnak 


Nem csak a tavalyi év, de a blogos létem egyik legnagyobb megtiszteltetése is volt az, hogy előolvashattam Sienna könyvét, főleg, hogy a magyar írók közül ő az egyik legnagyobb kedvencem. 

Ahogyan az írónőtől megszokhattuk, számítottam rá, hogy ez a története is mélyen bennem marad, mint minden eddigi, de ez kicsit másabb is, mint az előzőek. Nem tudnám egyértelműen pszichológiai thrillekhez sorolni, sokkal inkább pszichológiai dráma, vagy lélektani műfaj. Mindig is csodáltam Sienna fogalmazásmódját, ahogyan sokszor költői szépséggel ír, de úgy érzem, itt ebben is felülmúlta önmagát. Az egyik főszereplő, Molly abszolút olyan karakter, akivel így vagy úgy, de mindenki tud azonosulni, még ha más félelmei, nehézségei vannak, vagy más múlt kísérti. 

A történetet két szemszögön át ismerhetjük meg, az egyik az övé, a másik pedig Normané, a rejtélyes szomszéd férfié, aki szintén sok mindenen mehetett keresztül, csak fogalmunk sincs, min, mivel ő maga sem emlékszik semmire. Vajon milyen érzés lehet nem tudni azt, hogy ki vagy, milyen ember, mi történt a múltadban? Megérné mindent elfelejteni, a rossz emlékeket kitörölni, ha ezzel a szépek is eltűnnének? 

Rajtuk kívül két karakter az, aki még fontos: Mason és Daisy. Az írónő erősségei közt ott van, hogy a legtöbb karaktere komplex: se nem jó, se nem rossz, nem hibátlan, nem gonosz, nem éppen példaértékű, mégis fontos. Mason Reid szerintem pontosan ilyen. 
Habár Daisy nem főbb szereplő, mégsem véletlen, hogy a képben van. Őt például nagyon sokszor nem tudtam hova tenni, aztán egy idő után, ahogy haladt előre a történet, kezdett megfogalmazódni bennem egy sejtés, ami félig-meddig igazzá is vált. Pont az, hogy nem teljesen találtam el, bizonyítja Sienna zsenialitását. Ezen felül minden egyes szereplőnél ott van, hogy nem mindig lehet teljesen elítélni valakit; van, amikor ennél sokkal összetettebb a helyzet: ha mentség nem is, magyarázat van. És ez a magyarázat sokszor más világításba helyez dolgokat, amik persze így is borzalmasak, de ettől még a tény tény marad. 

Az emberi lélek és elme legmélyebb bugyraiba vezet be, végig kutatva a kérdést: milyen mértékű terhet vagyunk képesek elviselni, és hol van az a határ, ahonnan már nincs esély visszatérni? 

Az önismeret fontossága miatt különösen ajánlom mindenkinek! Mert lélektérkép és tükörszilánk ez a könyv: mindenkinek szüksége van rá, hogy mélyre ásson a lelkében, és meglássa önmagát, még ha az odavezető út belé is vág. 

/A teljes értékelést itt éritek el/

+1: Jodi Picoult: Második látásra 



Aki igazán ismer, az tudja, hogy Jodi Picoult és az írásai nekem már konkrétan az identitásom része. Mindig nagyon fontos, megosztó, aktuális témák köré építi a regényeit, olyan lelki mélységgel, ami miatt nem véletlenül bőven elég tőle évente körülbelül két könyv, de ha nem olvastam már sok ideje, szinte elvonási tüneteim vannak. 

A könyv három részre van felosztva, és két idősíkon mutatja be a tartalomban leírt eseményeket: 2001-ben és 1932-ben. Nagyon sok kulcs karaktere van, az ő bemutatásukkal kezdődik minden, és egyre többet olvasva derül ki, ki hogyan illik a képbe. 
Ebben a történetben az írónő a többi könyvéhez hasonlóan nem csak egy fontos témát tár elénk. Megelevenedik a lapokon egy kisváros élete, megmagyarázhatatlan dolgok sokasága, a szellemvilág, az emberi gyarlóság, de hősiesség is, sorsszerűség, és izgalmas nyomozás egy rejtélyes haláleset után. 

Ami viszont kiemelkedik a fentiek közül, az mindenképpen az az eugenetikai projekt, ami miatt több száz kényszer sterilizálás történt az 1920-as és 1930-as években. Bevallom, erről nekem sem volt tudomásom, és elég megrázó volt olvasni, hogy bizonyos emberek úgy döntöttek mások sorsa felől, ahogyan a tenyészállatoknál szoktak... ezeknek az embereknek sokszor fogalmuk sem volt, mi történik velük, és nem tehettek ellene semmit, a kísérlet kitalálói pedig szinte a gyilkosságtól sem riadtak vissza. 

A Második látásra egy olyan regény, amit mindenképpen érdemes kézbe venni (ahogyan minden Jodi által írt könyvet), mert felnyitja a szemed, gondolkodásra, hitetlenkedésre vagy éppen reménykedésre késztet, egyszerre szakítja darabokra a lelked és melengeti meg a szíved. 

/A teljes értékelést itt éritek el/ 

Ennél sokkal többet olvastam persze, 2017 után valahogy a tavalyi év volt az, amikor a legtöbb könyv került a kezembe, de mégis ezek azok, amiket a legfontosabbnak éreztem kiemelni. Remélem, minden körülmény ellenére azért idén is sok ilyen könyvről számolhatok be Nektek! :)