Leiner Laura: Bízz bennem (Iskolák versenye II. trilógia 1.)

 

Sziasztok!
Így hosszabb kihagyás után elhoztam Nektek az idei év első blogbejegyzését, bár az, hogy ez egy Leiner Laura könyv lesz, őszintén szólva engem is meglepett. De hát úgy tűnik, nem csak az első sorozatán nőttem fel tizenháromtól tizenhét éves koromig, hanem így huszonöt évesen is ő az, aki kirántott a válságból. Mindezt úgy, hogy már úgy éreztem, kinőttem és nem is kifejezetten terveztem olvasni tőle... De a Merítés-díj zsűrizés felülírta ezt, és így utólag nem lehetek elég hálás, mert bizony ez egy nagyon jó könyv lett. 

TARTALOM: 

Egy év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? Az igazgató úgy dönt, ezúttal nem a tanulmányi versenyeken jeleskedőket választ... 

A tizenhét éves Major Sára tehetséges táncos, azonban egy balul sikerült buli után kirakták a csapatából, a történtek miatt pedig megbélyegzetté vált az iskolájában. Éppen ezért ő is meglepődik, amikor Kocsis igazgató esélyt ad neki, és beválogatja a Szirtes Gimnázium csapatába, hogy három hasonló sorsú társával részt vegyen az Iskolák Országos Versenyén.
A négy név bejelentése nem kis meglepetést és felháborodást kelt a tanulók körében, az igazgató azonban bízik a megérzéseiben és csapatában, így minden negatív reakció ellenére elindítja a Szirtes színeiben Major Sárát, Felcser Vivient, Fehér Rajmundot és Pap Dominiket.

A Bízz bennem az Iskolák Országos versenye 2. trilógiájának első része. 

KIADÓ: L&L, 2020
ISBN: 9786155653742
RENDELHETŐ: itt

Azt hiszem, Leiner Laura neve mindenkinek ismerős, aki jártas az ifjúsági irodalomban. Azok közé tartozom, akik a Szent Johanna Gimi sorozaton nőttek fel, majd sorban elolvastam az írónő további könyveit is, bár végül nem az összeset. A Bábel még nagy kedvenc volt, az Akkor szakítsunk már kevésbé. A Bexi sorozat ki is maradt, de nem tartom kizártnak, hogy megpróbálkoznék vele, ha a túl sok komoly olvasmányom után valami könnyedre lenne szükségem. Az Iskolák Országos Versenye trilógiákról nem sokat tudtam, tekintve, hogy nem szorosan követem az írónő a munkásságát már, de ami az Ég veledet illeti, valahogy mégis megragadott benne valami, amikor megláttam a megjelenést követően. Azt hiszem, talán pont Kata barátnőmnek köszönhetem a lehetőséget, hogy elolvastam, és emlékszem, hogy nagyon tetszett, főleg, hogy azért volt egy komolyabb mondanivalója is, ami a többinél nagyon minimálisan volt jelen, ha egyáltalán volt. Érdekes módon azonban nem feltétlenül gondolkodtam a folytatásaiban. Sokak véleménye alapján nem is lenne érdemes, de abszolút nem is gondoltam rá az elmúlt két évben egyszer sem. Akkor hogyan került most mégis a kezembe a második trilógia első része? 

Önmagában a Merítés-díjra jelölés miatt lehet nem olvasom el csak úgy, de láttam, hogy bár az előzőeket nem, ezt Barbi barátnőm (a Kitablar blog vezetője) nagyon dicsérte, emiatt mégis listára került. Szembejött velem pár olyan gondolat, hogy ha egy LL könyvet olvastál, akkor olvastad az összeset, de őszintén szólva még ha így is van, nem különösebben tanúsítok ennek nagy jelentőséget. Mert a Bízz bennemet olvasni egyszerre volt új és mégis igazi nosztalgikus élmény - és ahogyan évekkel ezelőtt Laura elérte, hogy napi szintű rendszerességgel olvassak, úgy most egy olvasási és blogolási válságból rántott ki. 

"Nem kitörölni akarjuk a múltat, mert azt már nem lehet. Mi csak magunk mögött akarjuk hagyni és továbblépni."

Mivel ez a kötet egy újabb trilógia első része, ezért nem szorosan függ össze Hanna történetével, az Ég veled eseményeivel. Az iskola, az igazgató és az esemény (mármint maga a verseny tábor) kivételével semmi nincs, ami követelné, hogy előbb az első trilógiát olvasd el. Legalábbis ahogy tudom, én nem éreztem visszautalásban semmi olyat, de ugye nem olvastam az előző második-harmadik részét. Őszintén szólva nem is érdekel annyira, mint ezek után Sáráék története. 

Egyébként már ezt az alapötletet, hogy több iskola négy tanulóját küldik versenyezni egy ismeretlen helyre, kihívásokkal teli feladatokban, nagyon ötletesnek találtam korábban is. Ami itt nekem abszolút pluszt adott, hogy a mostani négy karakterről nem éppen mondható el, hogy bármiben kiemelkedő lenne, mármint amiről az általános vélemény tartja, hogy az. Nem mintatanulók és mindenki kedvencei, sőt, mindegyikük  múltjában van valami, amiért megítélik őket és amin nem hagyják, hogy bárki is túllépjen. És mindez nem más, mint előítélet, és azért ez olyan fajta, ami kemény verbális bántalmazást szül. Szerintem ez egy sajnos túl aktuális és fontos téma, mindig is az lesz. Ahogyan pedig Laura ír róla, az teljesen hű és dicséretes. Ez a négyes egyébként olyan erővel rendelkezik, amivel sajnos nem minden fiatal, akit ez érint. Nem azért, mert érzéketlenek, hanem mert megtanulták kezelni. De fáj nekik, valahol mélyen biztosan, ez tiszta sor. Csak éppen úgy élik ezt meg, hogy mégsem hagyják, hogy ez felülkerekedjen rajtuk és leigázza őket. A pszichológiában ezt értik reziliencia alatt: a szélsőségesen rossz helyzetek áldozataiban megmutatkozó meglepő és látszólag megmagyarázhatatlan megbirkózó-, öngyógyító képesség. Mindenkit érhetnek olyan vagy hasonló traumák az életben, mint az az iskolai bántalmazás is, amit a szereplőknek el kell szenvedniük. Ezek az események lehetnek teljesen váratlanok, sejthetőek vagy akár előreláthatóak, a lényeg, hogy a helyzet okozta sokkhatás sajnos elkerülhetetlen. A reziliencia lényegében azt a tulajdonságot vagy helyesebben fejleszthető képességet jelöli, hogy a megrázkódtatás után hamar vissza lehet nyerni az optimális állapotot, testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek után. A történetben ilyen volt Sára esete is, akit váratlanul ért egy árulás és az ezzel járó csalódás, aminek elég kemény következményei is lettek, főleg érzelmileg.

Nem tudom, hogy az írónő ezt szándékosan tervezte behozni, vagy csak az én pszichológia iránti szenvedélyem láttatja velem, mindenesetre nekem így jött le Sára, Vivi, Rajmund és Dominik helyzete. Mind a négy szereplő annyira közel került hozzám, a kemény múltjukkal, megkérdőjelezhetetlen kitartásukkal és reményt adó jelenükkel, amennyire eddig egy Leiner Laura könyvben sem; pedig alapvetően régen a Szent Johanna Gimiben is mindenkit szerettem. 

Összességében a Bízz bennem egy olyan történet, amiben tényleg az van, ami egy mai fiatalnak fontos lehet. Főleg, hogy sem az író, sem a karakterek nem mentegetik magukat sem, egy percig nem mondják, hogy nem jogos az, ami velük történik. Pedig egy bizonyos ponton túl már nem is igazságos. Elismerik, hogy hibáztak és meg is bánták, tanultak belőle, de senki nem ad nekik olyan esélyt a tiszta lapra, hogy megmutassák, őket nem csak ez határozhatja meg, mint az igazgatójuk. Aki emellett egy igazi poénos figura, ez a tény mégis jelentősebbé teszi. Izgalmas, humoros, érdekes, és mégis olyan mondanivalója van, ami engem személy szerint valahogy sokkal jobban megérintett, mint Hanna történetében (pedig az sem egy piskóta téma). Nem tudom, hogy a karakterek kiforrottabbak, vagy más miatt, de nekem itt sokkal jobban átjött minden. 

Szerény véleményem szerint megérdemli, hogy Merítés-díjra jelölt legyen.