Sziasztok!
Így egy kicsit hosszabb blogolási válság után mi mással is térhetnék vissza, mint egy Sienna Cole - könyvvel? Aki valamennyire ismer, az tudja, hogy Sienna igencsak kiemelkedő író a számomra, nem csak a magyarok közül, és nem csak mint író, de emberként is felnézek rá és közel érzem magamhoz. Így sosem lesz kevésbé megtisztelő, ha felkér előolvasásra. Itt is köszönöm szépen ezt a lehetőséget Neki és az Álomgyár kiadónak is!
/Igyekeztem a spoilermentességre figyelni, de enyhe cselekményleírást tartalmaz az értékelés!/
TARTALOM:
EGYSZER MINDEN VÉGET ÉR.
Amikor a halálos hajsza a végéhez közeledik, minden törvényi és erkölcsi gát leomlik. A bosszúhadjárat mögött álló rejtélyes lángelme még mindig képes meglepetést okozni, de vajon elég felkészült és dörzsölt ahhoz, hogy túljárjon a bűnüldözés legjobbjainak eszén? Ördögi terve tényleg Nicholas Benning megsemmisítéséről szól, vagy létezik egy ennél nagyobb cél, amely mindeddig rejtve volt a nyomozók elől?
Joyce Saunders számára a nagyszabású, országhatárokon átívelő ügy lezárása immár személyes kérdés. Sikerül elvarrnia minden szálat és leszámolnia minden ellenségével? Felelősségre vonni a bűnösöket, és igazságot szolgáltatni az ártatlanoknak?
Létezik egyetemes igazság, vagy mások feletti ítéletünket egyéni szűrőink is befolyásolhatja?
Sienna Cole Ígéret - sorozatának negyedik része egy erős társadalomkritikával megfűszerezett, feszültséggel és rejtélyekkel teli utazás. Most mindenkiről lehull az álarc. Megmutatkozik, hogy nincs tisztán jó és rossz, fekete és fehér - csupán gyarló emberek, akik saját önös érdekeiket nézve bármire képesek. Az összeesküvések, hazugságok és manipuláció övezte ösvényen az emberi lélek legmélyebb rétegeibe jutunk.
KIADÓ: Álomgyár kiadó, 2025
ISBN: 9786156067388
ELŐRENDELHETŐ: itt
(Várható megjelenés: 2025. március 24.)
Egy sorozatot befejezni és ezáltal elengedni, elfogadni, hogy vége - mindig nagyon nehéz. Különösen akkor, ha az évek alatt, amíg tűkön ülve várod a soron következő köteteket, a történet fordulatai egyre kíváncsibbá tesznek, a karakterek pedig közel kerülnek a szívedhez. Ilyen esetben hiába lesz vége, ott maradnak a fejedben... Hogy vajon mi lett volna, ha valami mégis máshogy történik? Vagy mi lesz velük ezek után? Többet nem tudod követni az életük cselekményszálát, mint mikor valamiért olvasni nem tudod, és azon tanakodsz, mit csinálhatnak nélküled... Már ha életben maradtak. Mert ha nem, akkor mind e mellé még jöhet a konkrét gyászfolyamat is.
És persze mondhatják, hogy bármikor újraolvashatod, ami igaz is - de másodjára, harmadjára, sokadjára, mikor már tudod azt is, mi lesz a vége; nem lesz ugyanolyan. Az írásmódja egyébként ugyanolyan katartikus élményt okoz, ugyanolyan hatással lehet rád, de a tudatlanságod, megdöbbenésed, ami először ütött igazán, az már más szintre emeli az egészet.
Az Ígéret - sorozat egyik legnagyobb érdekessége, hogy eredetileg nem is sorozatnak indult, hanem egyrészes kötet lett volna. Egyébként úgyis megállta volna a helyét, azzal a lezárással is - de az írónő és Nicholas Benning úgy gondolták, sokkal több lehetőség rejtőzik benne, amit érdemes kiaknázni és igazuk is lett. Én hálás vagyok Nicknek, hogy nem hagyta békén az írónőt, mert egy igazán maradandó élményben lehet része annak, aki végigköveti a kívülről csillogó, de belülről inkább rothadó életét.
Nem először írom ezt le és nem is írhatom le elégszer: de Nicholas Benning az egyik - ha nem a - legösszetettebb, megosztóbb karakter, akiről valaha olvastam. Érzelmek igazi hullámvasútjára ültet fel, ahogy egyre jobban megismered - de kiismerni szerintem soha senki nem tudja igazán. Tipikusan az a karakter, akit sokáig nem tudsz hova tenni, sőt, igazából végig nem tudod hova tenni - akit egyszerre utálsz, imádsz. imádod utálni és utálod, hogy imádod; de így van. Néhol sajnálod, néhol egyenesen megveted, de van, ami miatt tiszteled, vagy nem tudod nem szeretni. És a legelső résztől az utolsóig maradnak benned kétségek, hogy tényleg olyan rossz, mint amilyennek tűnik, vagy volt ott igenis jó is, csak nme sokszor hagyta kibontakozni? Mert én Joyce-szal együtt nem tudom elhinni, hogy nem volt...
Joyce továbbra is egy elképesztően erős női karakter, aki biztosan nem számított arra, milyen mértékben személyessé válik számára az egész hercehurca, ami egy túlságosan egyértelmű gyilkossági ügynek tűnt, még Missy Jones esetében. Missy halálával viszont mintha mélyzuhanás vette volna a kezdetét - és mikor elindult egy szó szerint életveszélyes bosszúhadjárat Nicholas ellen, akkor egyre több szereplő fizetett emiatt az életével...
Ez a hadjárat a második részben indul és ha azt hisszük, a harmadik részre már tudjuk is, ki áll mögötte - hát, akkor azért tévedünk. Mert ez is sokkal összetettebb és ezen a téren is tartogat bőven meglepetéseket az írónő. Olyanokat, amitől szó szerint kiráz a hideg és eldobod az agyad. Ez a személy bizony még Saunders nyomozót is belerángatta a játszmájába, aki a családja biztonsága érdekében, minden biztos pontot elveszítve az életéből, kénytelen belemenni ebbe az "együttműködésbe", de végig ott motoszkál benne: mi is ezzel a Skorpió igazi célja?
Valahogy sehogy sem áll össze a kép az őrjöngve gyilkolászó és megfontolt, apróbb célravezető nyomokat hagyó személy között...
Joyce egyetlen bizalmasa ezen a téren végül az egyik FBI ügynök, Dominic lesz, aki valamilyen rejtélyes módon felismeri, hogy mindkettejük célja börtönbe juttatni Nicholast, még ha az ehhez vezető nyomokat nem is feltétlenül a törvény jó oldaláról kapják. Domról ennél többet nehéz spoilermentesen írni, mindenesetre ő olyat tesz meg Joyce-ért, amit soha senki, és garantáltan olyan karakter, akit sosem tudsz elfelejteni.
A cselekményszálakat itt is több szemszögből ismerjük meg, Joyce és Nicholas mellett ugyanis ott van még másik két FBI ügynök, Wade és Rossi, valamint Milena szemszöge is, aki szintén nem elhanyagolható azután sem, hogy elváltak az útjaik Laurával. Wade feladata jelenleg kimerül abban, hogy Laurát védje, aki a lehető legkiszolgáltatottabb helyzetben került fogságba, de a szabadulása sem az igazi, hiszen bújdosnia kell, amíg nem kapják el azt, aki az életükre tört. Ez a helyzet pedig alapvetően megviselne egy embert, nem hogy akkor, ha olyan élethelyzeti változásokon vagy traumatikus élményeken ment át, mint Laura. Kettejük jeleneteit egyszerre szívszorító és lélekmelengető volt olvasni, fájdalmas és a vége felé mégis reménykeltő, mert az a lassan kialakuló, de annál mélyebb kapcsolat, ami végül összefűzte őket, egy sorfordító esemény után főleg: az valami olyan, ami elszakíthatatlan, pótolhatatlan, és jóval túlmutat egy ügynök és védence kapcsolatán, a végkifejlet viszont... Hát, az leírhatatlan ürességet hagy az olvasó lelkében. Nekem mindkét karakter a szívem csücske, így pláne nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni róluk.
" (...) - Olyasmit adott neki, amire nagy szüksége volt. Talán ez itt valóban maga a pokol,
és mind kárhozatra vagyunk ítélve. De ezt az átkozott helyet csak ezek a pillanatok teszik elviselhetővé és az olyan emberek, mint maga. Ez az értelme... ezért küzdünk. Ezért nem adhatja fel."
Mindeközben Milena élete legnagyobb ellenségével, a saját apjával igyekszik megküzdeni - és ez a küzdelem számomra példaértékű, az a nő hihetetlen nagyot ment a történetben és a szememben is - mikor a fülébe jut, hogy a szintén FBI ügynök Rossi is Moszkvában tartózkodik; ott nyomoz, abban reménykedve, hogy ezáltal közelebb juthatnak az ellenséghez, akit szó szerint semmitől nem riad vissza, hogy tönkretegye Nicholast - mindeközben azokat sem kímélve, akik valamilyen módon az útjában állnak. Christopher Rossi egyébként hatalmas kedvencem lett, elképesztően okos és eszméletlenül kitartó a munkájában, ráadásul hihetetlenül sokoldalú beépült ügynökként: hol visszafogott író, hol fenyegetően fellépő behajtó, hol pedig kocsmatöltelék. És általa jön az első olyan csavar, a könyv negyedénél, ahol így kirázza a hideg is az olvasót és csak annyit tud kinyögni, hogy mi van? Ez a felfedezés ugyanis mindent megváltoztat, amit addig tudni véltek. Kérdés, hogy vajon erről a többiek is tudomást szereznek-e vagy tud-e még többel szolgálni, mint tervezte, ugyanis a Milenával való összeakadása azért cseppet sem baráti, de annál izgalmasabb...
A történet egyébként egy addig ismeretlen szereplő szemszöge által indul, aki valahol egy keretet is ad az egész sorozatnak - és a döntéseinek a következménye a könyv felénél éri el az olvasó tudatát. Nekem itt volt az első pont, ahol sírva akartam eldobni az ebook olvasómat... Innentől kezdve pedig aztán egészen a végéig olyan érzelmi hullámvasúton vezet át az írónő a nem kicsit brutális, katartikus befejezésig, ami konkrétan örökre rajta hagyja a nyomát az olvasó lelkén.
Az Ígéret - sorozat amellett, hogy minden egyes résszel egyre jobb és jobb a műfajában - mert egy lélegzetelállítóan izgalmas és kivételesen összetett pszichológiai thriller, mindeközben sokkal többet is ad. A társadalomkritikával megfűszerezett történet ugyanis bőven tartogat olyan mondanivalót és életigazságokat, ami igazán a kiemelkedővé teszi. A szereplői által pedig az emberiség igazán sokrétű szintjeit ismerhetjük meg: a legtisztább lélektől - a morally greyen át - az érthető indokkal de elfogadhatatlan eszközökkel élő - utolsó féregig, akiben keresve sem találnál semmilyen érzelmet vagy bármilyen jóságot.
Az Ígéret rabjai nem csak egy igazán méltó lezárása a sorozatnak - valami olyat ad és vesz el egyúttal, amit soha semmi más nem tud pótolni vagy betölteni. Szó szerint a rabjává tesz - én személy szerint életem végéig viszem magammal, nem számít, hányszor olvasom újra és mennyi mindent olvasok még addig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése