Sziasztok!
A következő könyv a legfrissebb olvasmányélményem, de egyben az egyik legkiemelkedőbb is idén. Teljesen véletlenül jött velem szembe, de nem hagyott nyugodni, ameddig be nem szereztem - és nem lehetek ezért elég hálás. Diana Hunt ráébresztett, milyen kincsek vannak még elrejtve a magyar írók közt. Fogadjátok sok szeretettel ezt az igazi őszi olvasmányt, és szerezzétek be, amíg még tudjátok!
TARTALOM:
London 1888
Hasfelmetsző Jack.
Egy név, ami félelemben tartja London lakosságát.
Egy kíméletlen gyilkos, aki sorra szedi áldozatait, majd váratlanul eltűnik.
London 1892
A nemesi Gray család legfiatalabb sarja, Katherine élete irigylésre méltó, ám a fényűző bálok korántsem elégítik ki vágyait.
Napjai egyhangúan telnek, egészen addig, amíg a gyilkos vissza nem tér a városba.
Hasfelmetsző még kegyetlenebb, még veszedelmesebb, mint korábban, már senki sincs biztonságban. Katherine-t a feltárandó titkok éltetik, nég attól sem retten vissza, hogy árnyékként eredjen a gyilkos nyomába.
Nyomozása közben veszélyek sora zúdul rá. Segítségére a jóképű, ám rendkívül öntelt Victor Reed siet. Az érzelmeik megvédik vagy talán még nagyobb veszedelembe sodorják őket?
Ha Jack gondolatai mögé látsz, rájöhetsz, mi vezérli.
A kérdés már csak az, hogy utána el tudsz majd menekülni?
KIADÓ: Pitypang, 2022
ISBN: 9786150151335
RENDELHETŐ: itt
" - Az utánad való vágyódás olyan, akár a méreg. Észrevétlenül, lassan emészti fel a lényem."
Ez az idézet tökéletesen leírja a kapcsolatomat ezzel a könyvvel. Ahogy szembejött velem, jött az a bizonyos, már jól ismert zsigeri megérzés, hogy ez nekem kell.
Általában ezek azok a könyvek, amik aztán a legnagyobb hatással lesznek rám, és külön kedvencem, ha a beszerzésük sem alakul egyszerűen. Akkor már mindenképpen megérte. Minél többször jött velem szembe, minél többet olvastam róla, annál jobban akartam. De őszintén? Erre abszolút nem számítottam.
Sokáig gondolkodtam, nekikezdjek-e ennek az értékelésnek, mert eddig a pillanatig nekifogni sem voltam képes. A múlt éjszaka fejeztem be a könyvet, és nem viccelek: a legvégén zokogva-káromkodva akartam kivágni az ablakon... Csak azért nem tettem, mert gyönyörűszép, mert zseniális, mert vakmerő húzás és hiába készített ki totálisan, minden egyes sorát IMÁDTAM. (Na és persze felébresztettem volna mindenkit).
Ismertem persze Hasfelmetsző Jacknek mondhatni a legendáját, de a pontos körülményeknek - már amit tudhatunk róla egyáltalán - a könyv olvasása előtt néztem utána, vagyis hallgattam meg: ugyanis Randomot ajánlották, mint true crime videós és nagyon érdekes, informatív volt a tartalom, amit erről alkotott.* Már attól a hideg ráz, hogy valóban élt és megtett ilyeneket egy ember az 1800-as években, de hogy a mai napig nem tudni, KI is volt Ő pontosan, elkapták egyáltalán? Vagy a megfelelő embert kapták volna el? Talán sosem tudjuk meg. Nem csodálom, hogy az írónőt megihlette a rejtélye, de ez a történet... ez aztán túlmutat mindenen. Szó szerint beleszerettem az írásmódjába, a korhű leírásokba, abba, ahogyan néhány jelenetnél konkrétan az orrunknál fogva vezetett; egy idő után csak így ültem és nevettem képtelenségemben, hogy akkor most mi a fene is történik valójában? Mi egy vágyálom, mi a rettegés okozta képzelgés, mi a valóság? Minden szereplője erős érzelmeket váltott ki belőlem, legfőképpen Katherine, Victor, Percy és persze Jonathan Turpin. Emilyt nagyon kedveltem, Annát végtelenül sajnáltam, Kristopher egy rejtély maradt számomra, Turpint egyszerűen csak minden erőmmel megvetem és gyűlölöm, mert ő aztán tényleg olyan ember, aki valódi poklot hoz a világunkba.
De a Katherine - Victor - Percy hármas? Na ők vittek nekem mindent. A szívem, a lelkem, boldogságom, könnyeim.
Katherine egy elképesztően bátor, makacs, okos nő, aki bizony nem képes benne maradni a "menj férjhez és legyél el a világodban" meglátásban. Hatalmas szíve van, és állhatatosan nyomoz, a közte és Victor közti kémia hihetetlen, egyszerűen alig vártam és imádtam a közös jeleneteiket, amin vagy a macska-egér játék, a kötekedések miatt nevettem, vagy libabőrös lettem, és epekedtem egyetlen csókjuk után... Victorba menthetetlenül beleszerettem és ez lett valahol a vesztem. Ennél többet spoilermentesen erről nem tudok írni. Percy nagyon kettős érzelmeket váltott ki belőlem: egyik percben odavoltam érte, a másikban gyanakodtam rá, de végül minden értelemben darabokra törte a szívem.
Sokan írják, hogy ők hamar rájöttek, ki a gyilkos, de Dia szerintem ennek ellenére nagyon okosan építette fel a kötetet. Nekem korántsem volt ennyire egyértelmű, és nem is ez ütött személy szerint a legjobban. A történetben váltakozik Katherine szemszöge és Jack naplóbejegyzései, amik együtt valóságos kontrasztot alkotnak, mert amíg az előző felébreszti a rettegésünket és elborzadásunkat, az utóbbi sokkal közelebb hozza hozzánk érzelmileg a gyilkost, mint azt szeretnénk: hiszen valahol ő etikusnak van beállítva, és bármennyire nincs rendben, amiket tesz - mert épelméjű ember tudja, hogy ez nincs rendben - egy részed mégis megérti, és kevésbé tudja hibáztatni az áldozatok (főleg egy bizonyos karakter) körülményeit ismerve.
Az illusztrációk: kézzel írt üzenetek, újságkivágások, stb... még inkább feldobják az amúgy is vérfagyasztóan izgalmas történetet. A végkifejlet pedig olyan, ami odavág, és még sokáig benne marad az emberben. Nem is tudok értelmesen írni erről a részéről, csak annyit tudok határozattan kijelenteni, hogy kedvencet avattam. Nem csak könyvet, írót is!
És ennek fényében a cím és a borító? Hát, a hideg ráz. Túltenni sem tudom magam ezen soha szerintem. Köszönöm szépen ezt a felülmúlhatatlan élményt az írónőnek!
*Akit érdekel, ezen a linken tudja meghallgatni: https://youtu.be/dPB-Dnq7gh4?si=U8nbyfLgbtUw-S6L
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése