Holy Evans: Ahol az elefántok sírnak

 

Sziasztok!

A 2024-es évem első olvasmánya egy kívül-belül gyönyörű könyv volt egy magyar író tollából. 

Holy Evans debütáló regénye csak úgy megtalált, és bár őszintén szólva tartottam az erotikus jelzőtől, az elefántmániám és a megérzéseim mégsem hagytak nyugodni, így nagyon boldog lettem, hogy a férjem ezzel lepett meg Karácsonyi ajándék gyanánt!:) 

TARTALOM: 

Hayley Davisnek, a híres újságírónőnek megvolt mindene: szerelem, karrier, boldogság, tervek... Ám egy nap mindent elveszít. Amikor azt hiszi, már nem lehet rosszabb, újabb kegyetlen pofont kap az élettől. Hogy magára találjon egészen Afrikáig menekül. Egy elefántrezervátumban keres menedéket a gondolatai, a lelkiismerete és sajgó szíve elől. 

Liam tökéletes úriember: egy túlhajszolt milliomos, aki gyógyszerfüggőségén próbál túllépni és új életet kezdeni. 
Hayley és Liam, a két megtört szív mágnesként vonzza egymást. De vajon sikerül boldogságra lelniük? Megsebzett lelkük tiszta kapcsolatot ígér, vagy egy újabb függőségbe menekülnek egymás karjaiban? 

Holy Evans szívszorongató története a szerelemről, a megaláztatásról, a múlt démonjairól, az újrakezdésről és a feltétel nélküli szeretetről. 

Ha szereted az elgondolkodtató, romantikus regényeket, ez a te könyved lesz!

KIADÓ: Marysol, 2023

ISBN: 9786156367297

RENDELHETŐ: itt

Az Ahol az elefántok sírnak című kötet az írónő első könyve, de mi sem lehet figyelemreméltóbb, mint hogy alig egy hónap után már újra kellett nyomtatni.

Mindenesetre a lehető legerősebben kezdtem az évet. Egyrészt, habár különösebben nincs problémám az erotikus-romantikus zsánerrel, egy idő után túl sok csalódás ért, hogy sokszor próbálkozzak. Vagy egyszerűen csak nem az én világom. Legalábbis nem mindig, néha kifejezetten jól esik egy igényesen megírt történetet olvasni. Az erotikus címke ellenére 300 oldalig nincs ilyen jelenet benne, és azután is egy, ami részletesebb, de úgy is van megírva, hogy nem vont le számomra az értékéből.
 Másrészt, megint bebizonyosodott, hogy a megérzéseimre feltétlenül hallgatnom kell. Mindig! Ha egy könyv hirtelen szembekerül velem, anélkül, hogy keresném, és aztán nem hagy nyugodni, annak mindig oka van. Most is volt. Életem egyik legmeghatározóbb olvasmányát hagytam volna ki, ha nem hallgatok az ösztöneimre.

Hayley-nek mindene megvan, amire valaha csak vágyhat: a munkája, amit szeret, egy párja, akivel látszólag jól megvannak, amikor aztán hirtelen az élet közbeszól. Alapból nehéz egy ekkora veszteségen túllépni, nemhogy ha még utána kiderülnek bizonyos dolgok, amik még nehezebbé teszik az egészet. Sebastian gépe ugyanis hirtelen lezuhan, magával rántva a nő életének minden boldogságát és reményét, ráadásul plusz pofonként utána a gép hangfelvételéből kiderül, amit Hayley már sejtett, de igyekezett figyelmen kívül hagyni: hogy a férfi életében nem ő volt az egyedüli. 

Az írónő elképesztő alapossággal és szívszorító, mégis gyönyörű megfogalmazással írja le a gyász folyamatait, amin Hayley átmegy, beleértve utána azokat az érzelmeket is, amik a gyász mellé csatlakoznak: a csalódottság, a düh, hogy ezt meg merte vele tenni, de a szomorúságon, hogy elveszítette és a tényen, hogy mennyire szerette, ez mit sem változtat. Aztán Hayley eljut arra a pontra, hogy egy éjszaka felhívja a segélyvonalat - és ez szintén egy nagyon fontos szála/mondanivalója a történetnek: merjünk segítséget kérni! Mert néha máshogy nem lehet túlélni... 

"(...) Mintha egy pillanatra levegőt is elfelejtettem volna venni. Ettől kicsit úgy érzem, talán megáll az idő, és légüres tér keletkezik. A légüres terek kényelmesek, mert nem történik bennük semmi. Egy tétova gondolat fut át az agyamon, de mintha nem is belőlem jönne. Légüres tér akarok lenni, semmi más. Lehet, hogy így könnyebb, nem tudom. Megrázom magam, és próbálok felkelni egy pohár vízért. Hátha úgy visszatér belém némi folyadék, és kiadhatok magamból még némi bánatot. Sírtatok már addig, hogy elfogyott az összes könnyetek? (...)
Felnyúlok egy pohárért a szekrénybe. A kezeim közé keveredik egy emlék, egy bögre, melyet az egyik útról hoztunk, a Kilimandzsáró megmászásakor. Hirtelen előtör belőlem minden, ami kettőnk között kapocsként létrejött, és ismét elvesztem az önuralmamat az érzéseim felett, a kezem remegni kezd. Ahogy megrohannak az emlékek, őrült módon szinte szembevág a felismerés, hogy talán pont ezek a dolgok tűnnek el vele együtt a föld színéről. Az élet maga. Azok a kristálytiszta pillanatok, amiket bármikor magam elé tudok idézni. Ilyenkor olyannyira elevennek tűnnek a szagok, a hangok és olyannyira élesnek a képek, mintha Sebastian még most is itt lenne, velem, mellettem. Amikor Kenyában motoroztunk, amikor a hegycsúcsra felérve megcsókoltuk egymást... 
Kezem nem bírja tovább az emlékek súlyát, a bögre a nagy hegycsúcs képével együtt kicsúszik a kezemből, és a padlón sok apró szilánkra törik. Pont, mint a szívem."

"Az éjszakai part nem csupán a hullámok zaja. Attól sokkal több. A kései madarak szárnysuhogása, a rákok apró lábának kopogása a fövenyen, romantikázó turisták zaja a zárni készülő éttermekből, és a sok ezer csillag suhanása az égen."

" - Tudod, mi az igazi titka annak, hogy jó ember maradj akkor is, ha sikeres vagy? 
- Na, mi? 

- A hála. Maradj hálás." 

" - Sejtem egy ideje, hogy alapos változásra van szükségem. És azt szeretném, ha a része lennél az életemnek, Hayley Davis. Soha, semmiben nem voltam ennyire biztos, egészen idáig."

" - Nabulu szíve örökké nálad... - bólint mellettem bölcsen Obama."

Ez a telefonhívás vezet el Liamhez, a praxisából elvonult pszichológushoz, múltjának tragikus eseményei miatt pánikrohamaival és emiatt gyógyszer függőségeivel küzdő milliárdos férfihoz, aki életét és minden vagyonát afrikai jótékonyságokra (tekintve, hogy ő maga is onnan származik) és mások segítésére áldozza - például a segélyvonalnál önkénteskedve, ami szintén az ő cége. 

Habár a két karakter között azonnal megvan az a bizonyos megmagyarázhatatlan összhang, vonzódás, sokáig úgy tűnik, nem lesz ebből semmi, hiszen messze nem ez a beszélgetés célja, és Liam tiszteletben is tartja azt, hogy Hayley-nek időre van szüksége, amíg túlteszi magát a történteken, és megtalálja önmagát - Sebiastian nélkül, anélkül, hogy azt érezné, nélküle semmit sem ér. 

Ezért Halyey úgy dönt, Afrikába utazik, egy elefántrezervátumba, mert ha jobban belegondol, ott volt igazán boldog - és ott találhat magára újra, talán Sebastian nélkül is. Liammel is itt találkoznak először, a férfi ugyanis utánamegy. Ugyanakkor nem lehet elmenni amellett a sorsszerűség mellett, ahogyan megismerkedtek és ahogyan majdnem találkoztak ezelőtt is egyszer, teljesen véletlenül, annak tudata nélkül, hogy ki a másik valójában. 

Holy úgy ír Afrika helyszíneiről, ott élő embereiről, és az elefántokról, hogy az olvasó szinte ott érzi magát, lát és hall, érez mindent, ami ezen a néhol szomorú, szegény és mégis sok fontos értelemben gazdagabb, gyönyörű helyen él és lélegzik. Hayley teljesen belefeledkezik egy kis elefánt, Nabulu gondozásába, majd egyre közelebb kerül Liamhez, és ahhoz a nőhöz, aki könyvet akart az utazásairól, életélményeiről írni, mielőtt kihúzták volna alóla a talajt. De a könyv végére Hayley szabadabb, boldogabb és egyenesen szárnyal. Külön imádom a cím jelentőségét, és a végén lelhető könyv-a könyvben utalást ezáltal.

Ami számomra megdöbbentő, hogy igaz történet alapján íródott és az érzelmi sík aspektusai mögött a szaktudás sem marad el, ugyanis az írónő eredendően mediátor, párkapcsolati tanácsadó és terapeuta is, ugyanakkor ezek előtt több évig foglalkozott a lélek dolgaival kineziológusként. 

Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire érdemes figyelni, milyen kincsek rejtőznek a magyar írók között, és az biztos, hogy ha romantikus könyvhöz támadna hangulatom, mindenképpen hozzá fogok fordulni!
 
Kivételesen igényesen megírt, különleges és gyönyörű, mély lélektani történet veszteségről, újrakezdésről, az igaz szerelemről, életről-halálról és arról, ami igazán számít.