Király Anikó: Semmi pánik!

Sziasztok!

A következő olvasmányom a szintén Merítés-díjra jelölt Király Anikó új műve, a Semmi pánik!, ami öt fiatal útkereséséről szól. A Csak barátok? című könyvet olvastam már az írónőtől, így nem volt kérdés, hogy érdekel ez is. Anikó írásmódja azonnal magával ragadott és ha lehet, ez a története még jobban tetszett, mint a másik.

TARTALOM:

Leának az is nehezére esik, hogy hit dogot rendeljen magának az iskolai büfében, mégis őt kérik fel, hogy beszédet tartson az egész iskola előtt. 

Andris rájön, hogy sosem lesz belőle sportcsillag. 

Gabi mindenkinek hazudik a jövőjével kapcsolatban. 

Dani pedig elszánt harcot vív a mostohaapja ellen, miközben szeretne találkozni a biológiai apjával.

Mind a négyen aznap születtek, amikor meghalt a falu babonás polgármestere, így kapták a balszerencsés babák nevet, és meg vannak róla győződve, hogy katasztrófa az életük. Aztán felbukkan a rejtélyes Kókusz, akinek nem csak kókuszillata és furcsa figurákkal telerajzolt farmerdzsekije van, de különös tehetsége ahhoz is, hogy megváltoztassa mind a négyük életét. 

Király Anikó, a STRAND, PAPUCS, SZERELEM és a CSAK BARÁTOK? szerzője újra vicces és csupaszív regényt írt, ezúttal a nagyvárosban, vidéken és a saját életükben is botladozó tizenévesekről. 

KIADÓ: Menő könyvek, 2020

ISBN: 9789634038061

RENDELHETŐ: itt

Király Anikó nevével körülbelül másfél évvel ezelőtt találkoztam a Csak barátok? c. könyve kapcsán.

Már akkor a kedvenceim közé írta magát azzal a természetességgel, humorral, de mégis elgondolkodtató írásmóddal, ami jellemzi. 

Ebben a történetben négy fiatalt követhetünk végig a felnőtté válás útján, akiknek egy bizonyos ötödik személy a közös pont, mint ezen az úton a kísérőjük. A kísérő itt egyszerre szó szerinti és képletes, ugyanis eredeti módon a fejezetek vonatjáratokra vannak lebontva (a fővárosunk, Budapest és az írónő által megalkotott falu, Diósvámhatár közt) és Kókusz itt találkozik a híres balszerencsés babákkal. 

A könyv több részre van osztva: egy bevezetőben leírja, hogyan lett Lea, Andris, Gabi és Dani balszerencsés baba, majd négyükre fókuszálva jönnek címek. 

Szótlan fazék és Kókusz a visszahúzódó, félénk Leát ismerteti meg velünk, aki rosszul lesz egy sima felelésnél is, de most neki kell elmondania egy karácsonyi beszédet, ahol az egész falu hallja. Mint a legtöbb szereplő, Lea azonnal a szívembe zárta magát, meg tudtam érteni teljesen, és szerettem, amilyen irányba elindult Kókusz által - kettejük kapcsolatáról nem is beszélve. 

Ezután következik a Szapora és Kókusz rész, ami Andrist és az ő nem túl egyszerű életét hivatott bemutatni. Már Lea részéből kiderül, hogy ők bizony nem idegenek Andrissal, de arra, hogy mi vetett véget ennek a legjobb barátságnak, fokozatosan derül fény. A karakterek családjait nézve érdekes módon Andrisé az egyik, akik közel kerültek hozzám érzelmileg. A határozott, elveiből nem engedő de mégis szeretetteljes nagymama és a lázadó nővér leginkább, aki sokáig egyedüliként tudja Andris titkát... egészen addig, amíg ő is össze nem találkozik Kókusszal. Ugyanis Andris ekkor kezd futni a jó irányba, ahol elfogadhatja önmagát és hisz benne, hogy elfogadhatják. 

A Gótika és Kókusz részben jön Gabi, a folyton feketét hordó, kutyaimádó, szókimondó kemény lány, akinek a felszín alatt azért bőven vannak érzései, kételyei, félelmei. Andris után Gabi része volt az, ami már végképp magával ragadott, alig tudtam letenni a könyvet az ő életét olvasva. Az ő beszélgetéseit élveztem a legjobban Kókusszal, egyszerre volt szórakoztató és szívmelengető. 

Végül pedig a Dadani és Kókuszban ismerjük meg a balszerencsés babák negyedik tagját. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mindegyik szereplő lélegző hurrikánként forgatta fel az érzéseim, és Dani esetében is így történt. Dani egyébként az élő példája az előítéletek netovábbjának, hiszen a félelmetes rossz fiú külső alatt igazából egy igenis jó szándékú, cseppet sem erőszakos ember van, akinek a húga a mindene. 

"Kitéptem a képet az albumból, és zsebre raktam. Hajnalban úgy szálltam fel a vonatra, hogy elhatároztam, segítek a balszerencsés babáknak elérni a Herr Driesen-féle hepiendet. Nem akartam, hogy Szótlan fazéknak, Szaporának, Gótikának és Dadaninak gondolják magukat. 

Csak azt nem tudtam, hogyan érhetném el ezt anélkül, hogy megtudnák, ki is vagyok én.(...) Rájöttem, mit kell tennem. 

Egymásnak eresztem a balszerencsés babákat, és meglátjuk, beköszönt-e a világvége."

A könyv lezáró részében kapunk végre egy Kókusz szemszöget is, hiszen az ő kiléte mind a négy karakter életén át rejtély maradt. Mintha a mi életünkbe is egy kis időre lépett volna be, amíg segít elindulni a megfelelő úton, aztán hirtelen ki is lépett volna. 

Mert ezt is csinálta. Megmutatta nekünk, miért balszerencsés az a négy fiatal, akik akár mi is lehetnénk vagy voltunk is ennyi idősen, de ami a legfontosabb, hogy azt is megmutatta, miért nem azok. 

Nem sokkal többet tudtunk meg róla, mint Lea, Andris, Gabi vagy Dani, mégis azt érezhetjük, amit ők: hogy levakarhatatlan, reményt adó, akinek a humora és bölcsessége, kedves őszintesége megváltoztathatja az életünket - ha hagyjuk. 

Nyugodt szívvel ajánlom ezt a könyvet minden olyan fiatalnak, akik bizonytalanul állnak a saját életükben és mint tudjuk, ez mindegyikünkkel előfordul néha. Nehéz dolgunk lesz az idei zsűrizéssel, mert Király Anikó is méltán van jelölve ezzel a kötettel. 

/ Ez ugyan nincs jelölve, de a befejezés alapján minden bizonnyal számíthatunk folytatásra./ 

 

Leiner Laura: Bízz bennem (Iskolák versenye II. trilógia 1.)

 

Sziasztok!
Így hosszabb kihagyás után elhoztam Nektek az idei év első blogbejegyzését, bár az, hogy ez egy Leiner Laura könyv lesz, őszintén szólva engem is meglepett. De hát úgy tűnik, nem csak az első sorozatán nőttem fel tizenháromtól tizenhét éves koromig, hanem így huszonöt évesen is ő az, aki kirántott a válságból. Mindezt úgy, hogy már úgy éreztem, kinőttem és nem is kifejezetten terveztem olvasni tőle... De a Merítés-díj zsűrizés felülírta ezt, és így utólag nem lehetek elég hálás, mert bizony ez egy nagyon jó könyv lett. 

TARTALOM: 

Egy év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? Az igazgató úgy dönt, ezúttal nem a tanulmányi versenyeken jeleskedőket választ... 

A tizenhét éves Major Sára tehetséges táncos, azonban egy balul sikerült buli után kirakták a csapatából, a történtek miatt pedig megbélyegzetté vált az iskolájában. Éppen ezért ő is meglepődik, amikor Kocsis igazgató esélyt ad neki, és beválogatja a Szirtes Gimnázium csapatába, hogy három hasonló sorsú társával részt vegyen az Iskolák Országos Versenyén.
A négy név bejelentése nem kis meglepetést és felháborodást kelt a tanulók körében, az igazgató azonban bízik a megérzéseiben és csapatában, így minden negatív reakció ellenére elindítja a Szirtes színeiben Major Sárát, Felcser Vivient, Fehér Rajmundot és Pap Dominiket.

A Bízz bennem az Iskolák Országos versenye 2. trilógiájának első része. 

KIADÓ: L&L, 2020
ISBN: 9786155653742
RENDELHETŐ: itt

Azt hiszem, Leiner Laura neve mindenkinek ismerős, aki jártas az ifjúsági irodalomban. Azok közé tartozom, akik a Szent Johanna Gimi sorozaton nőttek fel, majd sorban elolvastam az írónő további könyveit is, bár végül nem az összeset. A Bábel még nagy kedvenc volt, az Akkor szakítsunk már kevésbé. A Bexi sorozat ki is maradt, de nem tartom kizártnak, hogy megpróbálkoznék vele, ha a túl sok komoly olvasmányom után valami könnyedre lenne szükségem. Az Iskolák Országos Versenye trilógiákról nem sokat tudtam, tekintve, hogy nem szorosan követem az írónő a munkásságát már, de ami az Ég veledet illeti, valahogy mégis megragadott benne valami, amikor megláttam a megjelenést követően. Azt hiszem, talán pont Kata barátnőmnek köszönhetem a lehetőséget, hogy elolvastam, és emlékszem, hogy nagyon tetszett, főleg, hogy azért volt egy komolyabb mondanivalója is, ami a többinél nagyon minimálisan volt jelen, ha egyáltalán volt. Érdekes módon azonban nem feltétlenül gondolkodtam a folytatásaiban. Sokak véleménye alapján nem is lenne érdemes, de abszolút nem is gondoltam rá az elmúlt két évben egyszer sem. Akkor hogyan került most mégis a kezembe a második trilógia első része? 

Önmagában a Merítés-díjra jelölés miatt lehet nem olvasom el csak úgy, de láttam, hogy bár az előzőeket nem, ezt Barbi barátnőm (a Kitablar blog vezetője) nagyon dicsérte, emiatt mégis listára került. Szembejött velem pár olyan gondolat, hogy ha egy LL könyvet olvastál, akkor olvastad az összeset, de őszintén szólva még ha így is van, nem különösebben tanúsítok ennek nagy jelentőséget. Mert a Bízz bennemet olvasni egyszerre volt új és mégis igazi nosztalgikus élmény - és ahogyan évekkel ezelőtt Laura elérte, hogy napi szintű rendszerességgel olvassak, úgy most egy olvasási és blogolási válságból rántott ki. 

"Nem kitörölni akarjuk a múltat, mert azt már nem lehet. Mi csak magunk mögött akarjuk hagyni és továbblépni."

Mivel ez a kötet egy újabb trilógia első része, ezért nem szorosan függ össze Hanna történetével, az Ég veled eseményeivel. Az iskola, az igazgató és az esemény (mármint maga a verseny tábor) kivételével semmi nincs, ami követelné, hogy előbb az első trilógiát olvasd el. Legalábbis ahogy tudom, én nem éreztem visszautalásban semmi olyat, de ugye nem olvastam az előző második-harmadik részét. Őszintén szólva nem is érdekel annyira, mint ezek után Sáráék története. 

Egyébként már ezt az alapötletet, hogy több iskola négy tanulóját küldik versenyezni egy ismeretlen helyre, kihívásokkal teli feladatokban, nagyon ötletesnek találtam korábban is. Ami itt nekem abszolút pluszt adott, hogy a mostani négy karakterről nem éppen mondható el, hogy bármiben kiemelkedő lenne, mármint amiről az általános vélemény tartja, hogy az. Nem mintatanulók és mindenki kedvencei, sőt, mindegyikük  múltjában van valami, amiért megítélik őket és amin nem hagyják, hogy bárki is túllépjen. És mindez nem más, mint előítélet, és azért ez olyan fajta, ami kemény verbális bántalmazást szül. Szerintem ez egy sajnos túl aktuális és fontos téma, mindig is az lesz. Ahogyan pedig Laura ír róla, az teljesen hű és dicséretes. Ez a négyes egyébként olyan erővel rendelkezik, amivel sajnos nem minden fiatal, akit ez érint. Nem azért, mert érzéketlenek, hanem mert megtanulták kezelni. De fáj nekik, valahol mélyen biztosan, ez tiszta sor. Csak éppen úgy élik ezt meg, hogy mégsem hagyják, hogy ez felülkerekedjen rajtuk és leigázza őket. A pszichológiában ezt értik reziliencia alatt: a szélsőségesen rossz helyzetek áldozataiban megmutatkozó meglepő és látszólag megmagyarázhatatlan megbirkózó-, öngyógyító képesség. Mindenkit érhetnek olyan vagy hasonló traumák az életben, mint az az iskolai bántalmazás is, amit a szereplőknek el kell szenvedniük. Ezek az események lehetnek teljesen váratlanok, sejthetőek vagy akár előreláthatóak, a lényeg, hogy a helyzet okozta sokkhatás sajnos elkerülhetetlen. A reziliencia lényegében azt a tulajdonságot vagy helyesebben fejleszthető képességet jelöli, hogy a megrázkódtatás után hamar vissza lehet nyerni az optimális állapotot, testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek után. A történetben ilyen volt Sára esete is, akit váratlanul ért egy árulás és az ezzel járó csalódás, aminek elég kemény következményei is lettek, főleg érzelmileg.

Nem tudom, hogy az írónő ezt szándékosan tervezte behozni, vagy csak az én pszichológia iránti szenvedélyem láttatja velem, mindenesetre nekem így jött le Sára, Vivi, Rajmund és Dominik helyzete. Mind a négy szereplő annyira közel került hozzám, a kemény múltjukkal, megkérdőjelezhetetlen kitartásukkal és reményt adó jelenükkel, amennyire eddig egy Leiner Laura könyvben sem; pedig alapvetően régen a Szent Johanna Gimiben is mindenkit szerettem. 

Összességében a Bízz bennem egy olyan történet, amiben tényleg az van, ami egy mai fiatalnak fontos lehet. Főleg, hogy sem az író, sem a karakterek nem mentegetik magukat sem, egy percig nem mondják, hogy nem jogos az, ami velük történik. Pedig egy bizonyos ponton túl már nem is igazságos. Elismerik, hogy hibáztak és meg is bánták, tanultak belőle, de senki nem ad nekik olyan esélyt a tiszta lapra, hogy megmutassák, őket nem csak ez határozhatja meg, mint az igazgatójuk. Aki emellett egy igazi poénos figura, ez a tény mégis jelentősebbé teszi. Izgalmas, humoros, érdekes, és mégis olyan mondanivalója van, ami engem személy szerint valahogy sokkal jobban megérintett, mint Hanna történetében (pedig az sem egy piskóta téma). Nem tudom, hogy a karakterek kiforrottabbak, vagy más miatt, de nekem itt sokkal jobban átjött minden. 

Szerény véleményem szerint megérdemli, hogy Merítés-díjra jelölt legyen.

Évösszegző bejegyzés - 2020 legkiemelkedőbb olvasmányai

 

Sziasztok!

Az utóbbi időben kissé eltűntem, aminek egy kisebb olvasási és (nagyobb) blogolási válság volt az oka, valamint a felgyorsult életeseményeim. Pedig olvastam, nem is keveset, és mind olyan könyv, amiről szívesen írtam volna Nektek, de sajnos nem így alakult. Egyszer talán be tudom pótolni, nem ígérek semmit, de azért remélem. Viszont, habár kemény évet zártunk - és még mindig nincs vége ennek a helyzetnek - azért voltak kiemelkedő pillanatai és főleg olvasmányai. Ezek közül hoztam el párat, amik a legnagyobb hatással voltak rám. 

1. Edith Eva Eger: A döntés 

El sem hiszem, hogy egy hónap híján egy éve már, hogy olvastam ezt a könyvet; olyan maradandó élményt adott, hogy a legszívesebben minden évben újraolvasnám. Lehet meg is teszem. 

Egy igazi hős, mégis a lehető legemberibb nő életrajza. Nem egy átlagos vagy szokványos Holokauszt (túlélő) történet. Szavak sincsenek arra, amit Edithnek át- és túl kellett élnie és igazán példaértékű lehet bárki számára az ereje. Sok más történetből megtudhatjuk, mik zajlottak pontosan, de ahogy írtam, nem mondanám bármelyik másikhoz hasonlónak. 

Az akkor fiatal (csupán tizenhat éves) lány túlélte a poklok poklát, de még amiket utána átélt, ahogyan ezt feldolgozta sok sok év alatt, jóval azután is, hogy pszichológus lett, és mindezt arra használta fel, hogy másoknak segítsen megküzdeni a saját démonaikkal, lebontani a saját elméjük börtönének falait, és már (kilencven éves) dédimamaként mosolyog a könyv hátuljában - ez az egész valami elképesztő. 

Nem csak azt tudjuk meg, hogyan élte túl Aushwitzet, de azt is, hogy ez később milyen hatással volt a további életére, kapcsolataira - a nővéreivel, a férjével, a gyerekeivel, és a barátaival, sorstársaival, sőt, a pácienseivel is. Betekintést nyerünk nem egy esetbe, amivel pszichológusként foglalkozott, megismerjük az embereket, akiktől tanult, akik traumái segítették őt a saját tragédiájának feldolgozásában és akiknek az ő élete, kitartása, reménye és megbocsátása segített abban. hogy megmenthessék saját magukat. 

Nem sokszor mondom azt, hogy ezt a könyvet mindenki kezébe odaadnám, de A döntés abszolút ilyen. Hiszen, ahogyan azt az írónő írta: "Drágám, dönthetsz úgy, hogy szabad leszel." 

/A teljes értékelést itt éritek el/

2. Patrick Ness - Siobhan Dowd: Szólít a szörny 

Ez a könyv még ezer éve került a kívánságlistámra, sok évvel ezelőtt, sokáig azt hittem, már nem is kapható. Már Patrick "előszava" megható, amit és ahogyan Siobhanről írt. Nagyon örülök és hálás vagyok, amiért végül megírta ezt a könyvet, nem igazán Siobhan helyett, hanem inkább miatta, neki, érte - egyedül és mégis vele. Biztos vagyok benne, hogy ő is szívesen olvasná és hogy büszke arra, ahogy, amilyennek Conor története megszületett.

Nem mondanám mesének. Fantasynak sem igazán. Kicsit valahol persze mindkettő, de leginkább úgy fogalmaznék: őszinte, szomorú, néha kegyetlenül igazságtalan, mégis csodálatos, gyönyörű, megható és tanulságos történet arról, milyenek is vagyunk mi emberek, és hogy hogyan birkózunk meg az életünk nehézségeivel, veszteségeivel.

Conor életében nem egy nehézség jött, ahhoz képest is, hogy mennyire fiatal. Ott az édesanyja betegsége, az apja hiánya, a nagymamája nehézsége az érzelmekkel, a barátai elvesztése, a csalódás az egyetlen igaz barátjában, a fiúk, akik bántják, a diákok, akik észre sem veszik, a tanárok, akik kivételeznek vele... ezek valahol mind érthető, valahol igazságtalan dolgok - az élet részei. Kivéve a bántalmazást, annak soha, senkivel nem szabadna megtörténnie. 

Aztán megjelenik a szörny, aki eljött érte, szólította - vagyis igazából a kisfiú szólította őt; azt hitte, azért, hogy az édesanyját mentse meg... de igazából nem ezért jött. Nem kívánok semmi mást, mint hogy mindenkiért menjen el a szörny élete legnehezebb időszakaiban; meséljen neki és segítsen... úgy, ahogyan itt tette a szörny Conorral. Úgy, ahogyan Patrick (és Siobhan lénye) tette az olvasóval. Mert nincs ennél fájdalmasabb, de felemelőbb sem. 

/A teljes értékelést itt éritek el/

3. Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje 

Az írónő könyve az egyik, amit Kata barátnőmnek köszönhetek, hiszen sokszor miatta növekedik a kívánságlistám. Ugyanakkor erre a könyvre biztosan nem figyeltem volna fel nélküle és mekkora veszteség ért volna!

A történet egy fiatal, nagyravágyó újságírónő karrierjének, sőt, életének legnagyobb lehetőségével indul, hiszen a legendás Evelyn Hugo csak neki hajlandó interjút adni. Aztán amikor kiderül, hogy igazából a történetét akarja elmesélni, valamilyen oknál fogva viszont ezzel csak Monique-ot szeretné megtisztelni, ott kapjuk meg az első életleckét Evelyntől. Ebből nem egy lesz a könyv folyamán. 

Őszintén szólva eleinte magam is sokat gondolkodtam azon, hogy miért fontos az, hogy ez a nő hétszer házasodott, és Monique kutatómunkájának eredményeivel sem kaptam erre igazán választ, egészen addig, amíg maga Evelyn nem fedte fel a történtek mögött rejlő okokat. Annyit elmondhatok, hogy összességében tekintve és amúgy is, sokkal de sokkal több van ennek a színésznőnek az életében, mint arra bárki is gondolna. És az, hogy mit ír a média, szinte soha nincs összhangban azzal, ami valóban történt. Ezt a mai világról is tudom, de itt adta át igazán. Elképesztő ez a könyv, ahogyan ír a szerelemről, életről, barátságról, családról, és arról, hogy egy nő mikre volt képes, hogy felküzdje magát a csúcsra, ne csússzon le teljesen róla, és végig védje azokat, akiket szeret. 

Evelynről - ahogyan az emberekről általában - nem lehet elmondani, hogy jó vagy rossz. Ilyen nincsen. Vannak megkérdőjelezhető döntései, erkölcstelennek mondható tettei, de mindegyiknek olyan alapja van, amiért megérted. Mindezek mellett pedig ott vannak azok az érzelmek, az a gondolkodásmód, az az erő, ami viszont inspirál, amiért példakép, amiért csak csodálni lehet. 

Abszolút újraolvasós! 

/A teljes értékelést itt éritek el/

4. Maggie O'Farrel: Vagyok, vagyok, vagyok 

Az Evelyn hét férjéhez hasonlóan ezt a könyvet is Katának köszönhetem (sőt, jobban belegondolva az eddigi összes történet, ami a bejegyzésben van, hozzá kapcsolódik), bár ez nem olyan közvetlenül, mint az eddigiek. Csak megjegyezte, még a GABO kiadó akciója kapcsán, hogy gondolkodik ezen a könyvön, és ezek után figyeltem fel rá én is. 

A szokásosnál is nehezebb volt erről a könyvről írni, hiszen nem csak egy tehetséges író "igaz lehetne" novelláiról van szó, hanem életének minden olyan pillanatáról, amikor ő maga élte meg a történteket, amikor megérintette őt a halál szele. Nem úgy letehetetlen, mint egy izgalmas krimi, sőt; párszor azt éreztem, hogy lehet le kell tennem kicsit megemészteni az olvasottakat, de valahogy mégsem voltam erre képes. Van abban valami varázs, valami erő, ahogy megmutatja ezeket a (szerintem) intim pillanatokat, ahogy feltárja a lelkét, ahogy leírja: igen, ezt mind átéltem, a legtöbb dolgot, amitől egy ember félhet, de itt vagyok. 

Voltak részletek, ahol ledöbbentem, amiket megkönnyeztem, amiken a hideg a rázott, egyszer olyan is, amitől annyira dühös lettem, hogy attól féltem, eldobom a könyvet, ahol elszorult a szívem vagy a legszívesebben összeszorítottam volna a szemem, ahol azt mantráztam: kérlek, kérlek, kérlek, csak legyen minden rendben! 

Arról írni lehet felesleges is, hogy mely életesemények érintettek meg a legjobban személy szerint, hiszen ez lehet, mindenkinek más lesz; ugyanakkor a legtöbb mégis olyan, ami velünk is megtörténhetne vagy amitől kifejezetten rettegünk. Az ötlet, hogy egy ember életét a halálközeli élményein át mutasd be, pláne hogy ez az ember te magad vagy, önmagában nem tudom, mennyire számít különlegesnek, de Maggie írás- és gondolkodásmódja, a lénye, ami átüt a sokszor költői szépséggel megfogalmazott sorokon, mindenképpen azzá teszi. Ennek a nőnek a története, az élete megmutatja, hogy mi minden leselkedhet ránk, bárhol, bármikor, hogy az élet mennyi kockázatot és veszélyt rejt magában, önhibánkon kívül is akár; ugyanakkor azt is, hogy mégis érdemes élni, minden kockázatot vállalva, nem figyelmen kívül hagyva a veszélyt, de azt sem engedve, hogy akadályozzon minket. Olyan könyv, amit szerintem mindenkinek érdemes elolvasnia, függetlenül attól hogy hány éves, mit adott vagy mit vett el eddig tőle az élet. Mert erőd ad a folytatáshoz, bármilyen nehézséggel is nézzünk éppen szembe. 

/A teljes értékelést itt éritek el/

5. Sienna Cole: Ahol a százszorszépek nyílnak 

Nem csak a tavalyi év, de a blogos létem egyik legnagyobb megtiszteltetése is volt az, hogy előolvashattam Sienna könyvét, főleg, hogy a magyar írók közül ő az egyik legnagyobb kedvencem. 

Ahogyan az írónőtől megszokhattuk, számítottam rá, hogy ez a története is mélyen bennem marad, mint minden eddigi, de ez kicsit másabb is, mint az előzőek. Nem tudnám egyértelműen pszichológiai thrillekhez sorolni, sokkal inkább pszichológiai dráma, vagy lélektani műfaj. Mindig is csodáltam Sienna fogalmazásmódját, ahogyan sokszor költői szépséggel ír, de úgy érzem, itt ebben is felülmúlta önmagát. Az egyik főszereplő, Molly abszolút olyan karakter, akivel így vagy úgy, de mindenki tud azonosulni, még ha más félelmei, nehézségei vannak, vagy más múlt kísérti. 

A történetet két szemszögön át ismerhetjük meg, az egyik az övé, a másik pedig Normané, a rejtélyes szomszéd férfié, aki szintén sok mindenen mehetett keresztül, csak fogalmunk sincs, min, mivel ő maga sem emlékszik semmire. Vajon milyen érzés lehet nem tudni azt, hogy ki vagy, milyen ember, mi történt a múltadban? Megérné mindent elfelejteni, a rossz emlékeket kitörölni, ha ezzel a szépek is eltűnnének? 

Rajtuk kívül két karakter az, aki még fontos: Mason és Daisy. Az írónő erősségei közt ott van, hogy a legtöbb karaktere komplex: se nem jó, se nem rossz, nem hibátlan, nem gonosz, nem éppen példaértékű, mégis fontos. Mason Reid szerintem pontosan ilyen. 

Habár Daisy nem főbb szereplő, mégsem véletlen, hogy a képben van. Őt például nagyon sokszor nem tudtam hova tenni, aztán egy idő után, ahogy haladt előre a történet, kezdett megfogalmazódni bennem egy sejtés, ami félig-meddig igazzá is vált. Pont az, hogy nem teljesen találtam el, bizonyítja Sienna zsenialitását. Ezen felül minden egyes szereplőnél ott van, hogy nem mindig lehet teljesen elítélni valakit; van, amikor ennél sokkal összetettebb a helyzet: ha mentség nem is, magyarázat van. És ez a magyarázat sokszor más világításba helyez dolgokat, amik persze így is borzalmasak, de ettől még a tény tény marad. 

Az emberi lélek és elme legmélyebb bugyraiba vezet be, végig kutatva a kérdést: milyen mértékű terhet vagyunk képesek elviselni, és hol van az a határ, ahonnan már nincs esély visszatérni? 

Az önismeret fontossága miatt különösen ajánlom mindenkinek! Mert lélektérkép és tükörszilánk ez a könyv: mindenkinek szüksége van rá, hogy mélyre ásson a lelkében, és meglássa önmagát, még ha az odavezető út belé is vág. 

/A teljes értékelést itt éritek el/

+1: Jodi Picoult: Második látásra 

Aki igazán ismer, az tudja, hogy Jodi Picoult és az írásai nekem már konkrétan az identitásom része. Mindig nagyon fontos, megosztó, aktuális témák köré építi a regényeit, olyan lelki mélységgel, ami miatt nem véletlenül bőven elég tőle évente körülbelül két könyv, de ha nem olvastam már sok ideje, szinte elvonási tüneteim vannak. 

A könyv három részre van felosztva, és két idősíkon mutatja be a tartalomban leírt eseményeket: 2001-ben és 1932-ben. Nagyon sok kulcs karaktere van, az ő bemutatásukkal kezdődik minden, és egyre többet olvasva derül ki, ki hogyan illik a képbe. 

Ebben a történetben az írónő a többi könyvéhez hasonlóan nem csak egy fontos témát tár elénk. Megelevenedik a lapokon egy kisváros élete, megmagyarázhatatlan dolgok sokasága, a szellemvilág, az emberi gyarlóság, de hősiesség is, sorsszerűség, és izgalmas nyomozás egy rejtélyes haláleset után. 

Ami viszont kiemelkedik a fentiek közül, az mindenképpen az az eugenetikai projekt, ami miatt több száz kényszer sterilizálás történt az 1920-as és 1930-as években. Bevallom, erről nekem sem volt tudomásom, és elég megrázó volt olvasni, hogy bizonyos emberek úgy döntöttek mások sorsa felől, ahogyan a tenyészállatoknál szoktak... ezeknek az embereknek sokszor fogalmuk sem volt, mi történik velük, és nem tehettek ellene semmit, a kísérlet kitalálói pedig szinte a gyilkosságtól sem riadtak vissza. 

A Második látásra egy olyan regény, amit mindenképpen érdemes kézbe venni (ahogyan minden Jodi által írt könyvet), mert felnyitja a szemed, gondolkodásra, hitetlenkedésre vagy éppen reménykedésre késztet, egyszerre szakítja darabokra a lelked és melengeti meg a szíved. 

/A teljes értékelést itt éritek el/ 

Ennél sokkal többet olvastam persze, 2017 után valahogy a tavalyi év volt az, amikor a legtöbb könyv került a kezembe, de mégis ezek azok, amiket a legfontosabbnak éreztem kiemelni. Remélem, minden körülmény ellenére azért idén is sok ilyen könyvről számolhatok be Nektek! :) 

Abby Jimenez: Barátnak tartalak

 

Sziasztok!
Ma egy olyan történetet hoztam Nektek, amit eredetileg nem is terveztem elolvasni, mégis ez rántott ki kicsit a blogolási válságból. Abby Jimenez másik könyve, A póráz két végén az ami érdekelt, de aztán láttam a véleményeket hogy bár nem ennek a folytatásaként van jelölve, valamilyen szinten mégis az, és hogy Sloan története előtt érdemes elolvasni Kristenét. Habár felkeltette a figyelmem ez a könyv is, a műfaja (romantikus-erotikus) és a borítója kicsit elijesztett, így utólag viszont nagyon bánnám, ha nem került volna a kezembe. 

TARTALOM: 

Őrülten vicces és szívmelengető történet egy keményfejű, pimasz nőről és egy szexi tűzoltóról, aki lángra gyújtja a szívét 

Kristen Petersen nem szereti a drámát, az utolsó csepp véréig hajlandó küzdeni a barátaiért és nincs ideje olyan pasikra, akik nem értik meg őt. Ezenkívül van egy nagy titka: egy egészségügyi probléma miatt olyan beavatkozásra készül, ami után nem lehet majd gyereke. Érthető, hogy Kristen vegyes érzésekkel küzdve tervezgeti legjobb barátnője esküvőjét - főleg azok után, hogy megismeri a tanút, Josh Copelandet.
A fickó humoros, szexi, sosem veszi magára Kristen gyilkosan gúnyos megjegyzéseit és nagyon jól tudja, hogy a legtöbb érzelmi viharra a mexikói kaja a tökéletes megoldás. Sőt még Kristen kutyája, Kaszkadőr is odavan érte. Az egyetlen bibi: Josh egy nap családot szeretne majd. 

Kristen tisztában van vele, hogy a fickónak máshol kellene keresnie a boldogságot, de minél jobban és jobban egymásba gabalyodnak, annál nehezebben ereszti őt el.

Abby Jimenez első regénye az egyik pillanatban megnevetett, a másikban pedig már a zsepidért kell nyúlni, a Barátnak tartalak ugyanis szellemesen, szókimondóan és fájdalmas érzéseket megmozgatva dolgozza fel a meddőség és a veszteség témáját. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020
ISBN: 9786156067906
RENDELHETŐ: itt

Nem mondom, hogy nem figyeltem fel erre a könyvre, amikor megjelent, de valamiért mégsem éreztem azt, hogy biztosan az én könyvem lesz. Elég ritkán olvasok olyat, amiben "nagyobb szerepet kap" az erotika szál is - persze ez teljesen természetes, hiszen az életünk része, de nekem nem mindig van hangulatom, és azzal is kicsit kritikusabb vagyok, ha nem úgy van megírva. Ez nagyon le tud nálam vonni a könyv élményéből, ha nem igényes a fogalmazás vagy épp elviszi a történet mondanivalóját. Itt szerencsére nem ez történt. 

Kristen egy nagyon belevaló, szókimondó nő, én alapvetően nagyon szerettem és együtt éreztem vele. Van egy bizonyos nyíltsága, ami tőlem ugyanolyan távol áll, mint a legjobb barátnőjétől, Sloantől, de az én legjobb barátnőm is nagyjából ilyen, ezért nem zavart ez túlságosan. 

Josh egy olyan könyves pasi, akit egyszerűen nem lehet nem imádni, és látszik, hogy az édesanyja mellett a hat nővére miatt ért a nőkhöz. Egy igazi nagy, hangos és összetartó család az övék, ami Kristen rideg anyukájáról nem mondható el... (de az valahol megnyugtató, hogy a végén ő is próbálkozik.) 

"Kristen története nem attól happy end, hogy teherbe esett. Hanem attól, hogy megengedte magának, hogy szeressék, annak ellenére, hogy úgy érezte, nem érdemli meg. Attól boldog a befejezés, hogy rájött, nem az határozza őt meg, hogy lehet-e gyereke, és hogy az értéke nem a méhe állapotától függ. Emiatt él boldogan, örökkön örökké, amíg meg nem hal." 

Ahogy az írónő fenti megjegyzéséből kiderül, a Barátnak tartalak sokkal több egy könnyed kikapcsolódásnál. Szerettem, hogy vitt magával a történet, Kristen és Josh csipkelődéseit, ahogy kialakult köztük valami, ami ellen mindketten nyomós okok miatt küzdöttek, a sok humoros és megható részt; de ennél jóval több van ebben a könyvben. Az írónő olyan komoly témát jár körül, ami sok nőt érint. A meddőséget, ami bár mindenkinél máshogy van jelen, de ami közös, az a reménytelenség, az értéktelenség, a bűntudat és a kétségbeesés érzése. Ezekről ritkán esik szó, ezért írta meg Abby ezt a könyvet. Megjegyzem, bizonyos tapasztalat alapján fájdalmasan hitelesen. Akik szerint Kristen feleslegesen hisztizik és túlzásba esik, az kicsit igyekezzen több empátiával hozzáállni ehhez. Igen, szerintem is meg kellett volna adnia a döntés lehetőségét Joshnak, én is sokszor megráztam volna, csupa szeretetből, hogy igenis megérdemli ezt, és ami miatt leginkább a fejemet fogtam kicsit, az Thomas szála volt. De ezek mellett teljesen megértettem, mit miért tett, mert őszintén szólva fogalmam sincs, én máshogy cselekedtem volna-e a helyében. 

Amit még szeretnék kiemelni ebben a könyvben, azok a mellékszereplők. Főleg a fentebb is említett Sloan és a vőlegénye, Brandon. De mondhatnám az egész tűzoltó bagázst, akik kicsit olyanok voltak egymásnak, mint egy második család. 

Összességében a Barátnak tartalak egy néhol humoros, néhol nagyon is kemény történet, ami jóval többet ad, mint amennyit hinnénk vagy várnánk tőle. Kikapcsol, megnevetett, elgondolkodtat vagy éppen összetöri a szíved, ugyanakkor megható reményt is ad. 

Jodi Picoult: Második látásra

 

Sziasztok!
Aki igazán ismer, az tudja, hogy Jodi Picoult és az írásai nekem már konkrétan az identitásom része. Mindig nagyon fontos, megosztó, aktuális témák köré építi a regényeit, olyan lelki mélységgel, ami miatt nem véletlenül bőven elég tőle évente körülbelül két könyv, de ha nem olvastam már sok ideje, szinte elvonási tüneteim vannak. A Második látásra még egy eredetileg 2003-ban megjelent könyve, és a tizenötödik, amit már olvastam, de továbbra sem okozott csalódást. Ebben a regényében a rejtélyes szellemvilág mellett egy olyan kevésbé ismert, mégis tragikus és meghatározó témát dolgoz fel, mint az eugenikai projekt. 

TARTALOM: 

Végleg elszakíthatja a halál azokat, akik összetartoznak? 

Jodi Picoult fordulatos regénye emberi sorsról, szenvedélyről, bűnről és megváltásról 

Vermont államban egy modern üzletközpont építését tervezik, de a helyi abenaki indiánok tiltakoznak, mert hitük szerint az a föld a törzs ősi temetkezési helye. Amikor egyre több természetfeletti jelenségre lesznek figyelmesek a környéken, a befektető szellemvadászt bíz meg, hogy kiderüljön: kísértetek márpedig nincsenek. 

Ross a szellemek üldözése során gyilkossági nyomozásban találja magát, miközben ő maga is legszívesebben megszabadulna az életétől, amióta menyasszonyát, Aimeet halálos baleset érte. A férfi egyetlen reménye, hogy egy nap viszontláthatja élete szerelmét. A kisvárosban megismeri a titokzatos Lia Beamon-t, akinek Rosshoz hasonlóan minden vágya átjutni a határon, amely elválasztja az élők és holtak világát. 

Picoult eddig talán legsejtelmesebb regénye a szellemvilág témája mellett olyan kérdéseket is feszeget, mint az a kevéssé ismert eugenikai projekt, amelynek során az 1920-as és 1930-as években Vermontban több száz kényszer sterilizálást hajtottak végre. 

KIADÓ: ATHEANAEUM, 2020
ISBN: 978963543005
RENDELHETŐ: itt 

Jodi a fentebb leírtak miatt a felülmúlhatatlan íróm, nincs könyve, amit ne szeretnék elolvasni és a polcomon tudni. Szerencsére egyre több könyve jön magyarul is, remélem, hogy ez így is marad. 

A Második látásra egy tizenhét évvel ezelőtt írt történet, ami talán annyiban különbözik a legtöbbtől, hogy nincs benne bírósági tárgyalás - ez persze nem negatívum, de miatta szerettem meg az ilyesfajta jeleneteket, - és az érzelem része is kicsit mélyebb, például ami a romantikát illeti. 

A könyv három részre van felosztva, és két idősíkon mutatja be a tartalomban leírt eseményeket: 2001-ben és 1932-ben. Nagyon sok kulcs karaktere van, az ő bemutatásukkal kezdődik minden, és egyre többet olvasva derül ki, ki hogyan illik a képbe. Nekem ez nem volt zavaró, mint azt sokaknál olvastam, szeretem az olyan regényeket, ahol megismerünk szereplőket és a végén minden szál összeér, összeköti őket. 

" Dupla szivárvány volt, az egyik a másik íve alatt futott. De csak a szivárvány bal fele látszott, amely felívelt, aztán félúton beleolvadt a szürkéskék égbe. 
A szivárvány jobb fele sem hiányzott. Ethan ebben biztos volt, jóllehet sem ő, sem Lucy nem látták. Ez nem képzelgés, még csak nem is varázslat, egyszerűen így működnek a természet törvényei. Végtére is, ha tudjuk, hogy valaminek egy része létezik, akkor a józan ész azt diktálja, hogy valahol ott kell lennie a másik résznek is." 

Ebben a történetben az írónő a többi könyvéhez hasonlóan nem csak egy fontos témát tár elénk. Megelevenedik a lapokon egy kisváros élete, megmagyarázhatatlan dolgok sokasága, a szellemvilág, az emberi gyarlóság, de hősiesség is, sorsszerűség, és izgalmas nyomozás egy rejtélyes haláleset után. 

Ami viszont kiemelkedik a fentiek közül, az mindenképpen az az eugenikai projekt, ami miatt több száz kényszer sterilizálás történt az 1920-as és 1930-as években. Bevallom, erről nekem sem volt semmilyen tudomásom, és elég megrázó volt olvasni, hogy bizonyos emberek úgy döntöttek mások sorsa felől, ahogyan a tenyészállatoknál szoktak... ezeknek az embereknek sokszor fogalmuk sem volt, mi történik velük, és nem tehettek ellene semmit, a kísérlet kitalálói pedig szinte a gyilkosságtól sem riadtak vissza. Pedig már az is elég kegyetlen, hogy a szabad döntés jogától fosztottak meg mindenkit, aki a kezük közé került, és nem látták őket családalapításra érdemesnek. Mindenképpen egy olyan téma, amit mindenkinek meg kell ismernie, ezért akármilyen borzalmas, jó dolog, hogy Jodi írt erről. 

Mindegyik karaktert sok lenne hirtelen felsorolni, és spoiler mentesen nem is lehetne, milyen szál köti össze őket, de szinte mindegyikük a szívemhez nőtt. Amennyire megvetettem Spencert és amit képviselt, vagy ahogyan gondolkodott, viselkedett, és azok miatt, amiket elkövetett, annyira szerettem és csodáltam Rosst, akinek bizonyos értelemben fájdalmas volt végigkövetni az életeseményeit, mégis reményt adott, és a könyv végén bebizonyította, hogy igazi hős. Emellett akit még feltétlenül ki kell emelnem, mert közel került a szívemhez, az Lia, aki egy elképesztően bátor és erős nő, és szörnyű, amiket át kellett élnie. 

A Második látásra olyan regény, amit mindenképpen érdemes kézbe venni (ahogyan minden Jodi által írt könyvet), mert felnyitja a szemed, gondolkodásra, hitetlenkedésre vagy éppen reménykedésre késztet, egyszerre szakítja darabokra a lelked és melengeti meg a szíved. 

A Lány, a Nő - Én

 

A lányt sok fájdalom, csalódás, kihasználás érte - sokfelől, sokféleképpen, nem egy embertől. Nem egy kapcsolatban. 
Bántották szavakkal, pletykákkal, hazugsággal és megcsalással, elhagyással - az érzéssel, hogy nem elég és mindenki jobb nála...
Hol jobban lett, hol rosszabbul; hol fénybe jutott, hol visszaesett - amíg jött egy ember, Ő; aki ráébresztette, kisegítette, mellette állt és támogatta, megértette, megbecsülte. 
Néha annyira fényes minden, hogy vakít, és a visszatérő félelem homályosít; mintha megint sötét lenne, máshol, más időben lenne, hiába tudja, hogy már nem ott van, hogy már inkább fény, nem sötét van...
De egy ponton már jobb, józanabb, nem alszik a tudat, akkor sem, ha néha túlagyal és pánikol. A lány felnőtt. nő lett - és néha már nem a lány hangosabb, így a nő boldogabb. Egyszer talán a lány már csak suttoghat, a nő pedig tovább mosolyoghat. 

Mert mindannyiunknak vannak nehezebb időszakai, akkor is, ha nem is gondolnánk... és mindannyian megérdemeljük, hogy legyen az életükben valaki, aki így is elfogad, szeret és támogat.:)

Fodor Petra: Egy pillanat bátorság

Sziasztok! 

A legutóbbi olvasmányom az Álomgyár kiadó egy újdonsága, Fodor Petra könyve, amire már a megjelenés előtt is azonnal felfigyeltem. Sajnos előolvasni nem volt lehetőségem, de utólag nem bánom, mert így ismertem meg Papp Csillát is - és bátran mondhatom, hogy mindkét írónőtől nem egyszer fogok még olvasni. 

TARTALOM: 

Két lány, két nagyon különböző élet...

Dóra, a kezdő író egy angliai egyetem falai közt keresi önmagát és leendő hősnőjét. A siker felé vezető út rögösen indul, de végül Dóra belevág a Nagy Műbe. Miközben a belső és külső világgal ismerkedik, szembesül a múlttal, a családi tragédiák eddig elkendőzött rideg valóságával.

Abby igazi belevaló, bulizós angol egyetemista, egy híres, bohém drámaíró unokahúga, akinek minden adott a boldoguláshoz. Ám miközben kreatív írást tanul az egyetemen, rá kell jönnie, hogy egy neves rokon még nem jelenti azt, hogy az ember maga is tehetséges...

A két lány sorsa óhatatlanul is összeforr. A mindig rosszul választó Abby és a választani képtelen Dóra megtalálja-e a végén a szerelmet? Rálelnek-e életük értelmére? Melyikükből lesz író, és kinek nyit az idő újabb lehetőségeket? 

Fodor Petra első regénye az útkeresésről, a lehetőségekről és a szerelemről elvarázsolja az olvasókat. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN: 9786150087085

RENDELHETŐ: itt

Könyvmoly éveim alatt nem egyszer fordult elő, hogy zsigerből megéreztem azt, ha egy könyv nekem kell, mert betalálhat nálam. Ezért hallgatok is mindig erre az érzésre, és talán ha egyszer-kétszer kell csalódnom, hogy mégsem. Az Egy pillanat bátorság esetében is rögtön éreztem, hogy az én könyvem lesz, és nem is tévedtem. A címe is nagyon tetszik, de ami elsőre megfogott, az a borító volt. Annyira harmonikus a színeivel, a két lány ábrázolása és az egész szimbolizmusa, ami a történet olvasása után nyer értelmet; egyszerűen imádom. Fiatalos, elragadó, szerethető. 

A tartalom alapján egy érdekes, de átlagos történetnek ígérkezik, és alapvetően könnyed, mégis már a prológusnál rájön az olvasó, hogy azért lesznek itt komolyabb dolgok is. Elég hamar belerázódtam a hangulatába, sokszor alig tudtam letenni, nagyon tetszik az írónő írásmódja, és a két lány karaktere is már az első oldalakon felkeltette a kíváncsiságomat. Első ránézésre azt gondoltam, inkább Dórával tudok azonosulni, aztán kis meglepettségemre ráébredtem, hogy bizony Abby jelleméből is rengeteg van bennem. Gondolok itt többek között Dóra önbizalomhiányára, bizonytalanságára, az olvasás és írás iránti szenvedélyére, és Abby azon tulajdonságaira, hogy néha meggondolatlan, mégis könnyen barátkozik és érdekli más emberek sorsa, jóléte. Nagyon érdekesnek tartom, hogy két szinte teljesen különböző lányról beszélünk, más életkorban (még ha csak pár évről is van szó), más háttérrel, múltbeli tragédiákkal és gondolkodásmóddal; mégis, szerintem bárki tud azonosulni nem csak az egyikükkel, hanem akár egyszerre mindkettejükkel. 

"Bátornak csak egy pillanatig kell lenni, csak addig, amíg döntesz valamiben. Utána már minden megy a maga útján. Ez hiányzik az emberek életéből." 

Amit a legjobban szerettem ebben a könyvben, a hangulatán kívül, az a két lány jellemének íve, karakterfejlődése volt: ahogyan követték az álmaikat, nem adva  fel a kudarcoknál sem és ahogy megtalálták önmagukat, valamint a saját útjukat. Petra nagyon jól átad Dóra és Abby által mindent, amin az ember ebben a korban átmegy, legyen szó az érzelmi, társadalmi, egyetemi vagy családi életről. Én végül nem jártam egyetemre, és nem is bántam meg, de nagyon jó volt belelátni ebbe a világba a két szereplőn keresztül, főleg a különböző perspektívákat tekintve. Londonban szintén nem voltam, de ennek a hangulata is annyira átjött, hogy alig várom, hogy egyszer eljussak. Ezen kívül ott volt a Harry Potter vonatkoztatás, az olvasás és írás, az az édes, első, igazi szerelem, barátság és összetartás, és nem utolsó sorban a segítségnyújtás öröme az igazán nehéz élethelyzetekben, amik könnyeket csaltak a szemembe. 

" - Hogy lehet ezt kibírni?
- Szeretettel. Nem a kedveskedő, érzelmes szeretettel, hanem az erőssel, a határozottal, az ellentmondás nem tűrővel."

Összességében egy könnyed olvasmány, mégis tele komoly gondolatokkal és érzelmekkel, elgondolkodtató élethelyzetekkel, és olyan lezárással, ami miatt mégsem olyan átlagos, mint amilyennek tűnik.