Sara Raasch: These Rebel Waves - Lázadó hullámok (Folyami kalózok 1.)

 

Sziasztok!

Már magam sem tudom, hogy figyeltem fel erre a könyvre régebben, de zsigeri erővel vonzott magához. A borító nem csak gyönyörű, de a cselekmény ismeretében elképesztően szimbolikus is - ami pedig a könyvet illeti, szerintem nem kap elegendő figyelmet, annyit biztosan nem, amennyit megérdemelne. Meglepően kevés embernél látom, pedig elképesztő! Nekem nagy kedvenc lett és örülök, hogy egyrészt jön a folytatása, másrészt pedig hogy nekem nem éveket kell várnom rá, mert olyan függővége van, hogy így is megbolondulok. 

TARTALOM: 

Egy lázadó. Egy kalóz. Egy herceg. 

Harcba kell szállniuk az országukért, a családjukért és saját magukért 

- különben olyan háborúval néznek szembe, ami elpusztíthatja a világot. 

ADELUNA KATONA.

Öt évvel ezelőtt segített felszabadítani Szent Loray mágiával teli szigetét Argrid országának zsarnoki uralma alól. Csakhogy nem volt könnyű visszailleszkednie a háború után. Amikor egy argridi eltűnik Szent Loray új tanácsosának béketárgyalása során, az ország véres igazságszolgáltatást követel. Lu úgy sejti, veszedelmes erők munkálkodnak a háttérben. 

DEVEREUX KALÓZ. 

A Szent Lorayen portyázó folyami kalózok egyikeként abból él, hogy a sziget mágikus növényeit árulja a feketepiacon. Miközben Argrid a kalózokat gyanúsítja küldöttük elrablásával, Vex célponttá válik. Gyakorlott hajósként beleegyezik, hogy segít Lunak előkeríteni az eltűnt argridit. De amire rábukkannak, sokkal veszedelmesebb lehet bármelyik háborúnál. 

BENAT ERETNEK. 

Ben, Argrid koronahercege titokban Szent Loray tiltott mágiájának a megszállottja. Amikor apja, a király megbízza őt a meghökkentő feladattal, hogy oszlassa el Argrid a mágia iránti félelmét, Ben kénytelen feltenni magának a kérdést, vajon megváltoztathatja-e egy herceg egy egész ország hitét, vagy valójában a saját máglyáját építi. 

Lu, Vex és Ben vajon meddig hajlandó elmenni a béke érdekében? 

Az is kiderül, hogy miféle fából faragták őket... 

KIADÓ: Könyvmolyképző kiadó, 2021

ISBN: 9789633990766

RENDELHETŐ: itt

A These Rebel Waves szerintem igazán egyedi, jól felépített enyhén disztópikus és valamilyen értelemben fantasy világban játszódik. A történetet három fő karakter szemszögéből ismerhetjük meg - a prológusban a szemünk elé tárul a tizenhárom éves Ben és a szintén tizenhárom éves Vex, valamint a tizenegy éves Lu múltja, mint egy bevezetőként. Más - más helyszíneken mást és mást éltek át, de az mindhármójukról elmondható, hogy gyorsan véget ért az idilli gyerekkoruk. 

Ben Argrid koronahercege, a király fia, és kénytelen végignézni, ahogy imádott nagybátyját és vele egyidős unokatestvérét, Paxbent, akivel konkrétan együtt nőttek fel, élve elégetik. Argrid ugyanis nem kegyelmez azoknak, akiket a mágia* használatán kapnak, ez ugyanis az ördögtől való, és ebben a vallási bigottságban az a legijesztőbb, hogy túlságosan is valósághű. Ben bár érdekes karakter, kicsit kevesebbet kapunk belőle, de én az ő részeit is érdekfeszítőnek és nélkülözhetetlennek találtam.

Mindeközben Lu lány létére is alig tizenegy évesen már katonája és kéme a szüleinek, akik a lázadást vezetik Argrid ellen Szent Loray szigetén. Olyanokat látott és hallott, sőt, olyanokat volt kénytelen megtenni és átélni, amik messze sem egy ennyi idős gyerek lelkének valók. Lu egyébként egy elképesztően erős és hűséges, jóságos karakter, bár van egy bizonyos látásmódja - hogyan is ne lenne - ami később persze benne is megkérdőjeleződik és átértékel sok mindent; átmegy egy bizonyos fejlődése a karaktere ezáltal. 

Vex szintén tizenhárom éves, amikor kénytelen szembesülni a lelke mágiától való tisztításaként emlegetett kínzással, de valahogy mégis képes megőrizni a hidegvérét és túlélnie, nem adja magát könnyen. *A mágia itt nagyrészt a botanikához köthető, később Vex a legismertebb kalózként ezeket árulja és adja el a feketepiacon. Ő az a karakter, aki jön, lát és visz mindent. Pimasz, szarkasztikus, bátor és igazi lázadó, de a szíve helyén van. Értelemszerűen az ő jeleneteit szerettem a legjobban olvasni, ami viszonylag hamar össze is kapcsolódott Lu történetének szálával. 

A jelen események a prológushoz mérten hat évvel később játszódnak és akkor vesznek igazán izgalmas fordulatot az események, amikor egy argridi küldött eltűnik - többek között - Vex tárgyalása alatt. Az amúgy is törékeny béke így megtörni látszik, a kalózok szövetségével együtt, márpedig akkor Szent Loray újra elveszik, sőt, megkerülhetetlen egy újabb háború...

Lu és Vex összefognak, hogy kiderítsék, miféle ármányok folyhatnak a háttérben, miközben Bennek is világot megrázó felismerésekkel kell szembesülnie. A These Rebel Waves főként karakterközpontú, a három főszereplőn kívül a hozzájuk közel álló szereplőket és kapcsolataikat is megismerhetjük, de ettől függetlenül szerintem a cselekményszála sem elvetendő. Sokaknak talán kicsit nehezebben indul be, de engem viszonylag hamar elkapott és egyszerűen nem engedett. 

"Sokkal többet mond valakiről az, mit tart a gyengéjének, mint az, hogy mit gondol az erősségének."

"A lényeg, hogy bármitől félsz, az a valami a részed. Küzdhetsz ellene, vagy változtathatsz az elvárásaidon, de bárhogyan döntesz is, ki kell tartanod az elhatározásod mellett."

Lu és Vex csak a könyv vége felé találkozik Bennel, de az a jelenet hozza a regénynek azt az elképesztően brilliáns csavarját, ami miatt konkrétan azóta is keresem az állam. Maga a tény is, de az, ahogyan ez megvan írva... hihetetlen! 

Ha elszeretnéd olvasni ezt a könyvet - márpedig én tiszta szívből ajánlom - akkor van egy jó és egy rossz hírem. A rossz az, hogy a lehető legdurvább résznél van vége (én ordítani tudtam volna, hogy ez nem lehet, nem lehet, hogy már csak a köszönetnyilvánítás jön), a jó pedig az, hogy feltehetően ősszel érkezik a második rész, ami egyben a lezárás is, így akik ezután olvassák, nem három évet kell várjanak rá... akik így jártak, azoknak részvétem; akik meg olyan mazochisták, mint én: olvassátok el minél hamarabb, de ha jót akartok magatoknak, megvárjátok azt a folytatást. 

Nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat még számunkra az írónő, mert már ebben a kötetben sem kímélt minket. Szinte fizikailag fáj, hogy ennyire kevés figyelem éri ezt a könyvet, pedig szerintem zseniális, úgyhogy én biztosan ajánlani fogom mindig, mindenhol, mindenkinek!

A These Rebel Waves addiktív és elgondolkodtató, fikcióhoz képest túlságosan is életszerű és ehhez mérten néhol kegyetlen, néhol vicces és sokszor megható, igazán jelentőségteljes történet arról, mit jelent az otthon, család, emberség, hűség, kitartás és hogy van, amiért igenis megéri harcolni.

ELŐOLVASÁS | Monos Anett: Szenvedélyes hadviselés (Gyűlöllek szeretni 1.)

 

Sziasztok!

Kicsit megkésve sikerült hoznom a bejegyzést, de engem is az a megtiszteltetés ért, hogy még a megjelenés előtt olvashattam Monos Anett első regényét, ami a Szenvedélyes hadviselés címet viseli és a Skarlát kiadó gondozásában jelent meg - a Skarlát kiadó új a könyvpiacon, főként magyar írókat szeretnének felkarolni és Anett maga az egyik alapítója. Az első könyvük pedig egy enemies to lovers realista romantikus történet, ami jobban beszippantott, mint azt hittem. 

A kiadó könyvei egyelőre csak elektronikusan jelennek meg, az oldalukról tölthetitek le és olvashatjátok el.

TARTALOM: 

Besztercy Bálint bokszedző, az egyéjszakás, fájdalommentes kapcsolatok híve. És jól érzi magát a bőrében. Egészen addig, amíg egyik napról a másikra a nyakába nem szakad az edzőterem vezetése, és veszélybe nem kerül a megélhetése. Ezért kényszerű döntést hoz: felad egy hirdetést, hogy lakótársat keres. Ám a lány, aki a hirdetésre jelentkezik, összekuszálja Bálint életét. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.

Petrás Adri egy bántalmazó kapcsolatból menekül Budapest túlfelére, egy olcsó albérlet és a biztonság reményében. A nyolcadik kerületben azonban egykori ellenségével, Bálinttal találja szemben magát. Ismét a táncba menekül, hátha megnyugvásra talál. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.

Két ellenség.

Egy közös lakás.

Régen osztálytársak.

Most lakótársak.

Fojtó múlt.

Vágytól terhes jelen.

Mi történik, ha két szenvedélyes, makacs, tűzről pattant ember egy légtérbe kerül? Garantált az apokalipszis.

KIADÓ: Skarlát kiadó, 2024

ISBN: 9786156781000

LETÖLTHETŐ: itt

Őszintén szólva elég ritkán olvasok csak romantikus könyveket, de a Skarlát kiadó bemutatkozása nagyon szimpatikus volt, ez a kötet pedig azonnal felkeltette a figyelmemet. Tudatosan a megjelenéshez közel időzítettem az olvasást, így ugyan a véleményemet háromu nappal később olvashatjátok, de jobb később, mint soha. 

A Szendvedélyes hadviselés rögtön az első oldalon magával ragadja az olvasóját, és nem is ereszti, ahogy haladnak előre az események. A történet Budapesten játszódik, két idősíkot váltogatva, a jelen ráadásul a nyolcadik kerületben, ami ugyebár nem éppen a város legbiztonságosabb része. 

Itt él és dolgozik Bálint, akinek a gimi alatt az az edzőterem volt a menedéke, aminek most a fenntartásáért küzd. Emiatt keres lakótársat az albérletébe, de nyilvánvalóan nem éppen tolonganak a küszöbön a lehetőségért. Eközben Adri, aki a szüleivel nem tartja a kapcsolatot, egyetlen barátja pedig New Yorkban él, egy bántalmazó kapcsolatból próbál kiutat találni, miután rájön, hogy kitáncolni a feszültséget már nem elég, az nem védi meg az életét. Így talál rá Bálint hirdetésére - de természetesen fogalma sincs, hogy kit takar a hirdetés. 

Amikor viszont ott állnak egymással szemben az ajtóban, nincs az a bokszzsák vagy zene, ami távol tarthatná tőlük a múlt árnyait és a gimis éveik fojtogató emlékei úgy elevenednek meg a lelki szemeik előtt, mintha egy időutazáson vennének részt. 

Adri és Bálint ugyanis gimnáziumban osztálytársak és esküdt ellenségek voltak. Habár most Adri az, aki egy bántalmazó kapcsolat áldozata, egykor ő maga volt a bántalmazó és Bálint volt az áldozata. Kérdezhetnénk, hogy akkor mégis miért akarnánk együtt látni ezt a két embert, de a felszínt nézve semmi sem ennyire fekete-fehér és egyszerű. Amint jobban megismerjük mind a személyiségüket, életüket, indítékaikat, érzelmeiket, azonnal rájövünk, hogy azért ez a felszín alatt jóval bonyolultabb. 

Olyanok ők, mint az érem két oldala: míg Adri a gazdagabb környezetből jön, az apja polgármester, az édesanyja a fent említett gimnázium igazgatója, tehát úgy járkál a folyosókon, mint egy érinthetetlen királynő; addig Bálint apja nincs képben, az édesanyja küzd a fennmaradásukért, jelentsen ez bármit, szegények, de mivel őszintébben képes ezt vállalni és lehet önmaga - legalábbis külső szemmel - míg Adri úgy érzi, arany kalitkában van, irigyelve Bálint szabadságnak hitt cseppet sem egyszerű életét tökéletes prédává válik a szemében. 

Egy idő után mindketten viselik a saját páncéljukat, egy idő után Bálint a túlélés érdekében visszatámad, egy idő után mindkettejük számára tiszta, hogy ez messze nem gyűlölet, csak e mögé bújnak, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy szeressék a másikat. Félreértés ne essék, itt leszögezném, mert ez nagyon fontos, hogy az írónő nem romantizál egy bántalmazó kapcsolatot! Amit ők a gimi alatt tesznek egymással, az nincs rendben, és ez végig éreztetve van, valahol mélyen ők is tudják - de nézzünk kicsit magunkba: nekünk is biztosan van olyan a múltunkban, amit ma már máshogy csinálnánk, de lehet, hogy akkor nem is lennénk azok, akik. Van olyan, amit viszont tényleg a legszívesebben visszacsinálna az ember. 

Az a pillanatnyi találkozás is végtelen érzelemmel árasztotta el őket, aminek lenyomatától nem tudnak szabadulni. Adri egy kétes motelben száll meg ideiglenesen és egy bárban kezd el dolgozni, amit pont Bálint legjobb barátja vezet, de egyikük sincs abban a helyzetben, hogy válogathat. Aztán hamarosan egy bizonyos történés megváltoztat mindent: egy este amikor hazafelé tart, úgy érzi, követik, aztán paranoiának könyveli el - de ez nem változtat a tényen, hogy ezután két férfinek nem nevezhető hímnemű rátámad... a sors fintora, hogy Bálint az, aki habozás nélkül a segítségére siet, majd ezek után mégis lakótársak lesznek, bár egyikük sem repes ettől a ténytől túlzottan, de a szükség így hozza. 

Habár a bántalmazó aspektusokat leíró részeket azért frusztráló olvasni és ez komolyabbá is teszi a történetet sokkal, mint egy egyszerű romantikus történetet, a feszültséget oldja a két karakter egymás ellen vívott szócsatái és néhány karakter, akiken jókat lehet nevetni. Ugyanakkor én személy szerint nagyon büszke vagyok Anettre, mert nagyon nehéz olyan romantikus történetet írni, ami tényleg jó, aminek megvannak a komolyabb témái, a karakterfejlődések, a két szereplő dinamikájáról és kémiájáról nem is beszélve - és az, hogy ennyire rétegezve vannak mind a karakterek, mind az események, szerintem igazán kivételes. 

Onnantól kezdve, hogy Bálint tanít Adrinak önvédelmet, azon át, hogy elkezdenek a nyíltan kommunikálni, egészen addig, amíg akarva-akaratlanul is beavatják a másikat a bizalmukba, ez pedig odáig teljesedik ki, hogy egymás legerősebb támaszai és védőbástyái lesznek, annyira letehetetlenné teszi a könyvet, hogy egyszer még főzést is félbehagytam, és nem viccelek. 

A Szenvedélyes hadviselés egy nagyon érzelem teljes tanmese arról, akik voltunk, akik lenni akarunk, akik lehetnénk - hogy ha hagyjuk magunknak és a másiknak, hogy ha módot találunk arra, hogy megbocsássunk és tiszta lappal kezdjünk. 

"Egyszerre mozdultunk, egyszerre csattantunk össze, egyszerre csókoltuk le egymásról a vitákat, kétségeket, feszültséget, magányt, és feltöltődtünk élettel, pezsgéssel, villámokkal."

A főszereplőkön kívül van pár olyan mellékszereplő a történetben, akik nagyon érdekessé és jobbá vagy izgalmasabbá teszik a cselekményt: Karola és a kisfia jelenléte és ennek jelentősége Bálint életében kifejezetten megható, szintén Bálint miatt Toma és Vivi nagyon jó és erőteljes karakterek, külön és együtt is, illetve a Dominikkal való kapcsolatát, akiben régi önmagát látja, ugyanazokkal a küzdelmekkel, amiken ő átment, már ne is említsem. Aztán ott van Adri életében Csabi, a gyerekkori és egyetlen barátja (amíg Bálint vissza nem tér az életébe), aki szerintem kifejezetten megosztó lehet, nekem is ambivalens sokszor, de pont ettől érdekes: egyrészről nagyon szerettem azt a kapcsolatot, ami köztük van, hogy mennyire támogatják egymást, másrészről viszont van, ami miatt mégsem érzem őt teljesen igaz barátnak (ahogy a tánchoz áll, ami Adrinak a világot jelenti, vagy hogy mennyire önzőnek tűnik néhány esetben), ugyanakkor valahol az ő szemszögét is meglehet érteni: szerelmesnek lenni a gyerekkori barátodba, tudva, hogy semmi esélyed és amikor lehetett volna, sem volt valódi, nagyon kemény lehet. Ugyanakkor az embert a saját érzelmei is be tudják csapni, ha ilyen közel áll valakihez, vagy épp a máshoz való érzelmektől menekülve nem gondolkodik - így erre a szálra még kíváncsi leszek, mert a könyv vége sejteti, hogy okoz még bonyodalmat bőven. Aki pedig feltétlen kiemelendő és mindkettejük életében fontos szerepet játszik, az nem más, mint Lenke néni, akinek a jelenetein hol fuldokolva nevettem, hol pedig - amikor az ő felszíne alá is bepillantást nyertünk - szívszaggatóan zokogtam. Adri bántalmazó vőlegénye, Peti az aki még értelemszerűen szerves része a történetnek, mégsem tudok és akarok szavakat pazarolni rá, kifejezni sem lehet, mennyire megvetem. Nagyon brutális érzelmi hatással van az olvasóra egy jelenet a könyv végén vele kapcsolatban, ami egyszerre tragikus és elképesztően erőteljes. 

A lezárásról annyit, hogy idegőrlő függővég, és tekintve, hogy trilógiának tervezett, úgy vélem, lesznek itt még bőven események. Őszintén szólva, nem számítottam rá, hogy ilyen nagy hatással lesz rám ez a történet, de az első sorától az utolsóig magához láncolt és napokkal az elolvasása után sem enged; úgy láttam magam előtt az egészet, mint egy filmet, amiben minden benne van, aminek benne kell lennie. Pedig én nagyon szkeptikus vagyok a romantikus (erotikus) könyvekkel szemben, valószínűleg jogosan, de ez az a kivételt erősítő kiemelkedő és különleges élmény, amit vétek kihagyni!

A Szenvedélyes hadviselés egy ízig-vérig ellenségekből - szerelmesek történet... Egy hullámvasutat idéző cselekménysorozat kivételesen rétegezett érzelmi leírásokkal és elképesztően komplex karakterekkel, valamint olyan fontos témákkal, aminek jelentőségét nem veszi el a romantika. 

EXKLUZÍV TARTALOM | Baráth Viktória: Egy év Provence-ban | Beleolvasó

 

Sziasztok!

Baráth Viki egyike azoknak az Álomgyár kiadónál publikáló magyar szerzőknek, akiknek évek óta követem a munkásságát. A lélektani - romantikus műfajban írt könyvei a kedvenceim, mint például az Egy év Rómában és az Egymás szemében, így megörültem, mikor láttam, hogy egy hasonlónak tűnő szépséggel kápráztat el hamarosan minket. Az Egy év Provence-ban június 11-én jelenik meg, és az a megtiszteltetés ért, hogy hozhatok Nektek belőle egy jelenetet. Ezt a lehetőséget itt is köszönöm Briginek!❤

TARTALOM: 

A ​fiatalon megözvegyült Lily szürke hétköznapjait éli. Valaha imádta a belvárosi forgatagot, a nyüzsgő életet és a fotózást, amely nemcsak a munkája volt, hanem a szenvedélye is. Mára ez azonban csak egy rég elfeledett élet foszlánya maradt… Nem szívesen tekint vissza a múltjára, így viszont képtelen feldolgozni a gyászát és a traumáit. Csupán egy galéria falán lógó kép emlékezteti arra, ki is volt ő valójában.

Egy nap azonban megtudja, elhunyt férje ráhagyott egy birtokot Saint-Rémy-de-Provence mellett. Lily minden porcikájával tiltakozik az ellen, hogy oda utazzon. Nem akarja megtartani a házat és a földet. Azonban amikor kiderül, más is igényt tart rá, rádöbben, nem hagyhatja elveszni múltja utolsó darabkáit. Étienne, a fiatal szakács személyében ellenfelére akad, akivel – ha tetszik, ha nem – együtt kell dolgoznia, hogy megmentsék a birtokot.

Mindketten épp elég terhet cipelnek a vállukon ahhoz, hogy egy idő után rájöjjenek, annyira nem is különböznek egymástól, mint azt elsőre gondolták…

KIADÓ: Álomgyár

ISBN: 9789635709502

ELŐJEGYEZHETŐ: itt

"Utáltam azokat a napokat, amikor egyedül kellett bezárnom a kávézót. A takarítás, a rendrakás mind rám várt, én pedig már alig álltam a lábamon. Már csak a kávégép volt hátra, ezért elindítottam rajta a tisztítóprogramot, és alaposan eltörölgettem mindenhol. 

Csillogott-villogott a gép, én pedig nagyot sóhajtottam, hogy végre vége ennek a napnak is. 

Éppen levettem a kötényemet, amikor megszólalt a kis csengő az ablak fölött. Már megint elfelejtettem bezárni az ajtót!

- Zárva vagyunk! - kiáltottam fel. 

- Ó, bocsi - szólalt meg egy mélyen búgó férfihang. - Hosszú napom volt, és még haza kell vezetnem. Csak egy eszpresszót szeretnék kérni. 

Elegem volt már abból, hogy senki sem tartja be a nyitvatartási időnket, de amikor megfordultam, és megláttam a férfi arcát, a szívem kihagyott egy ütemet. Melegen mosolygott rám, amitől ellágyultam. Úgy sejtettem, csak azért néz rám ilyen gyengéden, hogy megessen rajta a szívem, amit el is tudott érni. De álmomban sem gondoltam volna, hogy flörtöl velem. Pont velem? Az ilyen típusú férfiak sosem vetettek rám szemet. Mégis hízelgő volt a közeledése, ezért elkészítettem a kávéját, ahogy kérte, amíg ő a pultnál várt. A szemét egy pillanatra se vette le rólam,. A tekintete szinte égette a hátamat, és ahogy felé fordultam, egyenesen a szemembe nézett. Amikor átnyújtottam neki a papírpoharat, a keze egy pillanatra megpihent az enyémen. Előtte nem hittem a sorsszerű találkozásokban, de az tagadhatatlan volt, hogy a bőre érintése  megbabonázott. Nem akartam, hogy kisétáljon az életemből ez a titokzatos idegen, akinek olyan arcvonásai voltak, amilyet ritkán látni: éles, határozott áll, mélyen ülő szemek, apró, de kemény ráncok a homlokán. Rövid, barna hajvonala már feljebb vándorolt a homlokán, de még így is vonzó volt. 

Egy igazi férfi. Egy úriember. Ezért nem is szólt, amikor az arcomat megtörölve összekentem magam a kávézaccal, csak átnyúlt a pult fölött, és puha kezével letörölte a foltot, miközben igyekezett visszatartani a mosolyát. Azt hittem, menten megnyílik alattam a föld. A térdem reszketni kezdett az érintésére, és amikor tudatosult bennem, hogy bármelyik percben elválhatnak útjaink, súlyos letargia fogott el. Úgy éreztem, magamba akarom szívni az utolsó pillanatokat, amíg még láthatom. 
Előhúzta a zsebéből a tárcáját, de én felemeltem a kezemet. 
- Hagyd csak, már úgyis lezártam a kasszát! - legyintettem. 
- Nem fogadhatom el - csóválta a fejét. - Valahogy viszonozni szeretném. 
- Tényleg nem kell. A vendégem voltál. 
vonakodva ugyan, de eltette a pénztárcáját. 
- Akkor köszönöm... - közelebb hajolt, hogy leolvassa a névtáblámat - Lily. 

Rám mosolygott, majd elindult az ajtó felé. Csalódottan fordultam vissza a kávégép felé, hogy ismét eltörölgessem, de végül újra felcsendült a hangja: 
- A sarkon túl van egy nagyon jó hot dogos. Nem tudom, vacsoráztál-e már, de szívesen meghívnálak egyre. Vagy kettőre. 

Magam sem tudtam, mihez kezdjek ezzel a közeledéssel. Határtalanul boldog voltam, hogy nem sétált ki azon az ajtón. Hevesen bólogattam, és olyan gyorsan végeztem a takarítással, ahogy csak bírtam. 

Bezártam a kávézót, és gyalog indultunk a stand felé. Igaz, pont az ellenkező irányba, mint amerre laktam, de még véletlenül se hoztam ezt fel. Féltem, hogy lemondja a vacsorát. 

Nem sokat beszélgettünk, szinte szótlanul sétáltunk egymás mellett, de egyáltalán nem zavart a csend. Inkább megnyugtatott. Semmi mást nem akartam, csak hogy ne érjen véget az este.

Miután ettünk, megmondtam, hogy a másik irányban lakom, ő pedig kérdés nélkül követett.

- Azt hiszem, valamit elfelejtettél - mondtam, mire ő felvonta a szemöldökét. - Te tudod az én nevemet, én viszont nem a tiédet. 

- Ó! - nevetett fel. - Igaz. Jó bunkó vagyok! Matthieu. 

Kezet fogtunk, mindketten mosolyogva. 

- Most már legalább tudom hova tenni az akcentust. 

Nem mentünk bele jobban a témába. Én sem kérdezősködtem, és ő sem mesélt magától. Nem voltam nagy pasizós, de mindketten tudtuk, mire megy ki a játék. Néha-néha hozzáért a kezemhez, amitől megremegett a térdem. Még soha életemben nem éreztem így. Főleg nem egy idegen iránt. Mégis vonzott benne valami megmagyarázhatatlan, aminek a hatására még arra is képes voltam, hogy feladjam az elveimet, és belemenjek egy egyéjszakás kalandba. 

A lakásomba érve becsuktam magunk mögött az ajtót, ő pedig nem sokat várt. Megcsókolt, velem pedig forogni kezdett a világ. Onnantól kezdve tudtam, hogy ez valami nagyon különleges kezdete. 

Egész éjjel ébren voltunk. Hol beszélgettünk, hol szenvedélyesen szeretkeztünk. Nem tettünk fel kérdéseket, nem kételkedtünk a másik szándékaiban, mégis olyan tisztának tűnt a kapcsolatunk, még ha tudtuk is, hogy a reggellel mindennek vége szakad. 

Éjjel kettőkor rendeltünk egy pizzát, és amíg vártunk, én kávét főztem, ő pedig körbesétált a lakásomban. Először féltem, vajon mit fog szólni, de olyan mély átéléssel nézte végig a képeimet, hogy inkább nem szóltam közbe, csak figyeltem a mozdulatait. A tekintete megakadt az egyik fotón, mégpedig a személyes kedvencemen. Címet nem adtam neki, mert egy szó vagy mondat sem tudta volna visszaadni mindazt, amit jelentett nekem. A vörös és a narancs színei domináltak rajta, ahogy a fények visszaverődtek a nedves aszfaltról, valamint két alak vonalai, akik egy szenvedélyes ölelésben fonódnak össze. 

- Mennyit kérsz ezért? - kérdezte komolyan, amikor a kezébe nyomtam a bögrét. 

Először nem értettem, mire céloz. 

- Nincs még ára, mivel nincs rá jelentkező se. 

- Hát, most találtál egyet. 

Elkerekedett szemmel néztem rá. 

- Meg akarod venni? 

- Nem úgy nézek ki?" 

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem kellőképpen felkeltette az érdeklődésem már ez a kis részlet is. Viki csodaszépen bánik az érzelmeket leíró szavakkal, szinte én érzem azt a vonzást, ami a két szereplő közt van, és annak a bizonyos képnek az ábrázolása olyan, hogy látom magam előtt. 

Ki az, aki velem együtt egy példánnyal tér haza a Könyvhétről? :) 

Bessenyei Gábor: Tested és lelkem

 

Sziasztok!

Bessenyei Gábor könyveivel, különösen a Tested és lelkem című kötettel már nagyon régóta szemezgettem, terveztem olvasni, mert egyszerűen hatással volt rám, ahogy megláttam. Azonnal megragadta a figyelmem a szimbolikus borító (ami így olvasás után nekem az összezúzott gyermeki ártatlanságot közvetíti, a szív alak mellett, ami nyilvánvalóan a két főszereplő érzéseire is utal), a kifejező címről nem is beszélve, a tartalmát is tekintve, hiszen a lányoknak a testét, a fiúknak a lelkét veszik sokszor semmibe. 

Itt is köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző kiadónak - az írónak pedig azt, hogy volt bátorsága egy ilyen "darázsfészek" témához nyúlni, és nem is akárhogyan tette ezt!

TARTALOM: 

Semmi bajom a meztelenséggel. 

Hogyan is lehetne? Igazából nincs is annál jobb, mint eljutni oda a lánnyal, hogy meztelenül láthasd. De mi van, ha nem csak te láthatod? Hanem az összes haverod, az egész iskola, és hirtelen mindenki azt hiszi, hogy jár neki belőle egy darab. Ez nem lehet a valóság. Mert ha az, nem biztos, el bírom viselni. De ha én nem bírom elviselni, mi lesz Lucával? 

Kemenes Bálint élete boldog. Ő a focicsapat ünnepelt sztárja, egyre sikeresebb a YouTube-csatorna, amit a barátaival csinál és még egy gyönyörű lánnyal is flörtöl. Igaz, az a lány a legjobb haverja barátnője... De hát miért nem szakít Luca Áronnal? Talán fél a fiú bosszújától? 

Orosz Luca az egyik legvidámabb, legmagabiztosabb lány az osztályban. Szeret olvasni, szívesen bulizik a barátaival, jól tanul és másoknak is segít. Aztán egy nap megtörténik vele az elképzelhetetlen: olyan képek kerülnek fel róla az internetre, amiket csakis egyetlen embernek szánt. 

Hogyan lehet ezután folytatni az életet? Ugyanaz az ember tud maradni, aki eddig volt? Kire számíthat, kibe kapaszkodhat? 

Bálint és Luca kalandja éppen csak elkezdődik, de a képek mindent megváltoztatnak. Bimbózó szerelmüket letöri egy olyan bosszú, aminek talán soha nem lépnek túl a következményein. 

Mit hajlandó Bálint feláldozni azért, hogy Luca mellett kiálljon? És vajon mennyit ér ez a szerelem? 

Te kitartanál a végsőkig? Tudnál ítélkezés nélkül segíteni? 

Tarts Bálinttal ezen a különleges úton, és ismerd meg a fiúk lelkének mélységeit!

KIADÓ: Könyvmolyképző kiadó, 2021

ISBN: 9789635614004

RENDELHETŐ: itt

Bessenyei Gábor neve már többször is szembejött velem, mikor az ifjúsági, magyar irodalomról volt szó és különösen erről a könyvéről tudtam biztosan, hogy egyszer mindenképpen el szeretném olvasni. 

Őszintén szólva nagyon rég volt rám ilyen nagy hatással egy történet, mind az olvasás alatt, mind közvetlenül utána és így már kis idő elteltével is. A Tested és lelkem műfaját tekintve ifjúsági, de sokkal komolyabb, mint az átlag, ez nyilvánvalóan adott a témájából is, illetve az írásmód, a mondanivalója, az életszerű tartalma miatt is. Az író stílusa már a legelső mondattól kezdve magával ragadott, egy olyan világba engedve betekintést, ami alapvetően nem könnyű és frusztráló: a valóságba. A fiatalok gimnáziumi valóságába, ahol sokszor csak a felszínt látjuk, a mélységeket már nem, és hajlamosak vagyunk bizonyos tényekre hivatkozva ítélkezni és bántalmazni, vagy csak csendben, közönyösen ignorálni azt a helyzetet, amit akár több empátiával és odafigyeléssel meg is érthetnénk; együtt is érezhetnénk azzal és támogathatnánk azt, akit érint, aki ellen irányul. 

A történetben megismerhetjük Bálintot, aki viszonylag népszerűbb tanulóként, a focicsapat sztárjaként, feltörekvő videósként éli átlagos mindennapjait. Az egyetlen, ami nem mondható átlagosnak az életében, az a Luca iránti érzései, aki nem más, mint az egyik gyerekkori haverjának a barátnője. 

Sokan már ezt az alapszituációt elítélhetnék, de Bálint és Luca igazából szoros barátságban állnak egymással és annak ellenére, hogy több is lehetne köztük, nem lépik át azt a bizonyos határvonalat, amivel elárulhatnák Áront. Talán a saját előéletemből is kiindulva (egy rossz kapcsolatban voltam, amikor megismertem a jelenlegi párom, aki azóta már a férjem és a kislányom édesapja is) jobban átláttam és megértettem az ő helyzetüket, ugyanis az mindenki számára egyértelmű, hogy Luca és Áron közt már semmi nem olyan, mint régen, és felmerül bennük a kérdés: akkor miért nem szakítanak? 

Erre a kérdésre viszonylag hamar választ is kaphatunk, ugyanis amikor Luca mégis meglépi a szakítást, rettegve várja, Áron beváltja-e a fenyegetéseit, közzé teszi-e azokat az enyhén szólva is kompromittáló fényképeket, amiket Luca neki küldött. De eleinte Áron nem tesz semmit, és már Luca kezdene megnyugodni, elkezdődne valami közte és Bálint közt, amikor robban a bomba - és a képek mégis kikerülnek. Mondanom sem kell, hogy ez felforgatja az egész világukat és tönkretesz mindent, amit csak lehet. 

Hivatalosan ezt hívják bosszúpornónak, és tekintve, hogy Luca elmúlt tizennyolc éves, nem feltétlen jutna előre az ügye bármilyen értelemben, ha rendőrségi feljelentést tenne, de nem is juthat el idáig. Ez az eset elkeserítő, de szinte mindennapos a mai napig és még mindig nagyon kevés alkalommal fordulnak nemhogy a hatóságokhoz, de egy tanárhoz, igazgatóhoz, vagy szülőhöz, más felnőtthöz sem, hiszen megakadályozza a végtelen mély szégyenérzet. Mert ez egy olyan dolog, ami miatt másokban - igen, a saját fiatalkori énemet is idesorolom - az első kérdés, ami felbukkan, az, hogy miért küldött ilyen képeket magáról? Vagy akkor már vállalja a felelősséget, hiszen ő küldte el, ő hibázott. 

Nem. Ismétlem, nem. Aki ilyet tesz, arra sok mindent lehet mondani: naiv, buta, meggondolatlan, hiszen ha szerelmes tizenévesként tesszük, akkor nem is tudjuk ezt józan ésszel sem átgondolni, de hogy hibás lenne? Semmiképpen sem. Leginkább áldozat. És az megint teljesen más, ha önszántadból, saját magad osztasz meg a nyilvánossal ilyen - bármilyen - tartalmat. (Itt ráadásul Luca nyomás hatására küldött el bármit is.) De ahogy az egyik legjobb barátnőm fogalmazta meg: ha valakinek PRIVÁTBAN küldesz bármit, legyen az egy meztelen kép vagy a legféltettebb titkod, bármiféle személyes gondolatod, és ezt az illető a tudtod nélkül hozza nyilvánosságra, ezzel elárulva a bizalmad, az egyrészt undorító, másrészt bűncselekmény - és ekkor nem lehetsz hibás, csakis áldozat. Biztosan megvan erről mindenkinek a maga véleménye, amit el is fogadok, akkor is, ha nem helyeslem és lehet nem leszek népszerű a sajátommal, de akkor is így gondolom én is. Mindamellett, hogy én is voltam mind a két helyzetben (csak nem ilyen erős végletekben): lettem volna áldozat, ha az én bizalmammal is visszaélnek és - sajnos - voltam az is, aki azt gondolta, ha ezt tette, olyan lány is.* Ez is bizonyíthatja, mennyi mindent látsz máshogy kamaszként és felnőttként. Különösen szülőként. 

Ami a könyvbeli szülőket illeti - nos, velük sem értek egyet, hogy szépen fejezzem ki magam. Nagyon sok minden bántott, frusztrált, felidegesített ebben a könyvben, és az leginkább Luca édesapjának és iskola társainak a szituációra adott reagálása volt. *Lehet, hogy előfordul az az eset is, amikor valaki könnyen kapható is, de az esetek nagyobb százalékban nem ez történik és ettől függetlenül ez még nincsen rendben. Nem leszel attól rosszabb, ha ilyen képeket küldesz valakinek - de tudnod kell, hogy a világ bánthat, ha ezt megteszed és kiderül. Nem lehet ennél jobb példa erre, mint ennek a könyvnek a cselekménye, amit a könnyen és gyorsan olvashatósága ellenére, vagy amellett, hogy letehetetlen és magához szegezi minden érzékedet, igenis nehéz volt olvasni. Nehéz volt, mert annyira életszerűen ábrázolta az egész lavinát, amit egy elkeseredett kamasz fiú bosszúja okozott, hogy az szinte magát az olvasót is elnyelte. Fuldokoltam ebben a könyvben. Fuldokoltam Luca fájdalmában, Bálint bizonytalanságában, kettejük kétségbeesésében, ugyanakkor levegőt adott nekem Bálint húgának, Petrának a karaktere. Petra egy olyan szereplője ennek a könyvnek, akit egyszerűen szívem minden dobbanásával imádtam. Elámultam a bölcsességén, reményt adott arra, hogy igenis léteznek még igazán együttérző és az igazságtalanság ellen felszólaló emberek, akikre mindannyiunknak szüksége lenne az életben. Petra ilyen volt Bálintnak: a humora zseniális, a megmondó jelleme annál inkább; a fiú nagyon sok mindent máshogy látott, átértékelt magában és a világban is. Petra formálta a bátyja nagyívű karakterfejlődését, miközben testvéri szeretettel támogatta és segítette, ugyanakkor nem félt helyretenni, ha úgy érezte. Ő az egyik olyan fontosabb mellékszereplő, akit feltétlen ki kell emelnem a történetben. A másik Benedek, aki szintén hatással volt Bálint látásmódjára, a saját magával kapcsolatos megítélésére, csak más módon és nem feltétlen pozitívan tekintve. Benedek által kerül előtérbe az iskolai bántalmazások más aspektusai is - amikor lehet, a tudatában sem vagy annak, hogy zaklatsz valakit, csak azzal, hogy hatással vagy másokra, akik követnek téged. A harmadik pedig Bogi, aki az élő bizonyíték arra, hogy sokszor semmit nem jelent, ha testközelből nézed végig egy ilyen eset tragikusan romboló következményeit: képes vagy te is ugyanebbe a hibába esni, kétségbeesésed vagy a büszkeséged által, mert teljesen máshogy látod a történteket, mint kellene. De ő legalább szerencsés módon egy pozitívabb módon tanulhatott belőle, megértve azt, hogy ezzel az ellenkezőjét éri el annak, amit szeretne, ilyen módon csak kihasználják és ő ennél többet ér. 

Már csak annak csekély tudatában is érdekes volt számomra ez a könyv, hogy egy férfi írta egy nőket érintő témáról, ráadásul egy fiú szemszögéből. 
Nincsenek szavak arra, mennyire zseniális, ahogy Bessenyei Gábor felépítette az egész történetet, amilyen mély érzelmi síkokba bele mert menni, olyan módon, hogy valamilyen szinten külső szemmel láthassuk, de mégis átérezzük, min mennek át a karakterek. Habár én tökéletesen átláttam és megértettem Luca helyzetét - a szégyent, a fájdalmat, a depressziót, a meghunyászkodást, meghasonulást: többet már nem lehet ugyanaz, aki volt és sosem lehet biztos benne, ki miért bámulja meg -, nem okozott bennem hiányérzetet az, hogy nem az ő szemszögéből van elmesélve a történet és annak ellenére, hogy vele történt meg, ő volt, akit igazán érintett, Bálintra is hatással volt ez és nem tudok áradozás nélkül elmenni amellett, mennyire jól volt ez ábrázolva. Mind Bálint karakterének rétegezése, mind pedig az, amiket megélt a helyzet által. Különösen, hogy egy cseppet sem romantizálja a történteket és nem teszi Bálintot egy túlságosan rózsaszín, jajj, ő nagyon más ködbe... mert persze, igen, más, hiszen ő soha nem élne így vissza sem Luca, sem más bizalmával - ugyanakkor nem lenne élethű, ha nem követhetnénk végig a folyamatokat a lelkében, legyen az negatív hatású is a pozitív mellett. Hiszen rá ugyanúgy hatással voltak azok a képek, belőle is ösztönösen váltott ki reakciókat, annak ellenére, hogy ezt szégyellte és tudta, hogy nem helyes, benne ugyanúgy felmerült eleinte, hogy Luca is hibás lehet, mindamellett, hogy segítette és támogatta, és a végsőkig mellette állt és ugyanúgy meg kellett küzdenie azzal, amit ez az egész eredményezett, ide sorolva azt is, hogy nem tudatosan vagy szándékosan, de ő sem volt elég türelmes és túl gyorsan túl sokat várhatott el, csak azért, ami történt - akkor is, ha őt nem csak a lány teste, hanem a jelleme is vonzotta, ha nem csak lefeküdni akart vele, de szerelmes is volt belé. És ismétlem, mindezek mellett végig támogatta, kiállt érte, amilyen mértékben csak lehetett. Ami pedig a legfontosabb, hogy ő ezt - idővel és némi segítséggel - de felismerte, elismerte, változtatni akart rajta, igyekezett máshogy nézni és rendbe hozni a károkat: amiket ő és amiket mások okoztak. 

"(...) Tudom, milyen érzés, amikor vágyakozol valaki után, a szobádban fetrengsz, nyüszítesz, mint egy kutya, mert nem lehet a tiéd, és csak álmodozol, csak álmodozol. És néha... néha eljön az a pillanat, amikor mégis a tiéd lesz. Ilyenkor nem tennél meg mindent, hogy meg is tartsd? Dehogynem. Olyankor nem gondolkodsz azon, hogy mi a helyes vagy helytelen, mit használhatnak fel ellened később, mert bízol és vágyakozol. Ezt nem is lehet másképp. Hogy lehet ésszel szeretni? Hogy lehet ésszel bízni? Pedig ezt kellene. Ilyenkor kellene csak igazán észnél lenni."

A fenti idézet tökéletesen bizonyítja azt, miért is kellene inkább megérteni egy ilyen eset áldozatát, mint megítélni. A Tested és lelkem egy rendkívül fontos és fájdalmasan gyönyörű történet, ami felnyitja a szemed, megnyitja a szíved, összetöri a lelked - és amit minden fiatal kezébe odaadnék, hogy megértse és átérezze annak a súlyosságát, amit tesz, amit gondol, amit kimond - vagy amit pont hogy nem. Hiszen mi a rosszabb? Ha bántalmazol - vagy ha fel sem szólalsz a bántalmazás ellen? 

Bessenyei Gábor története a saját életünkben zajló tragikus esetek egyikét mutatja be, rendkívüli érzékenységgel és bántóan nyersen, emberi karakterekkel, szemléletmódot megváltoztató gondolatokkal. Egy olyan kötet, amit egyszer a lányom kezébe adnék - ha elég idős és elég nyitott rá, ugyanis megmentheti őt attól, hogy ilyen történjen vele. Ha pedig mégsem, akkor a könyvbeli szülőkkel ellentétben én teljes mellszélességgel állok mellette. Ez az a könyv, amit most, fiatal szülőként, kisgyermeknevelőként, a bennem élő és ugyanezeket a hibákat elkövető kamaszlányként  annyi ember kezébe adnám, amennyibe csak lehet: legyen az tizenéves kamasz, fiatal felnőtt, sokat látott tanár, keveset tapasztaló szülő, mert MUSZÁJ lenne inkább együttérezni, megérteni és támogatni, mint ítélkezni, bántalmazni vagy csak csendben maradni.

Alix E. Harlow: Starling-ház

 

Sziasztok!

Alix E. Harlow könyve olyan sokszor szembejött velem, hogy felkeltette az érdeklődésem. Külön élményt adott az, hogy számomra nagyon kedves emberekkel olvashattam együtt, de milyen jól is tettem! Nagyobb kedvencem lett, mint arra számítottam; határozottan az év egyik legjobb olvasmányélményét adta. Itt is köszönöm szépen a recenziós példányt az Agave Kiadónak!

TARTALOM: 

Néha egy olyan házról álmodom, amit még soha nem láttam... 

Opalról sok mindent el lehet mondani - árván maradt, kibukott a középiskolából, főállásban űzi a cinizmust, részmunkaidőben pénztáros -, de az számára a legfontosabb, hogy jobb életet teremtsen az öccsének, Jaspernek. Egy olyat, ami mindkettejüket kijuttatja Edenből. Ez a Kentucky államban található kisváros két dologról híres: a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék  tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett. 

A remeteként élt író semmi mást nem hagyott maga után, csak baljós pletykákat és az otthonát. Mindenki úgy gondolja, legjobb tudomást sem venni a hátborzongató házról és annak emberkerülő örököséről, Arthurról. Vagy majdnem mindenki. 

Félnem kellene, de álmomban nem tétovázom. 

Opal gyerekkora óta Az Alvidék megszállottja. Amikor esélye nyílik belépni a Starling-házba - és pénzt szerezni az öccse jövőjének megalapozásához -, nem tud ellenállni a kísértésnek. 

Ám a gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy végre talán lesz oka a városban maradni. 

Álmomban otthon vagyok. 

És most harcolnia kell. 

Üdv a Starling-házban! Belépés csak saját felelősségre. 

KIADÓ: Agave Könyvek, 2023

ISBN: 9789635982400

RENDELHETŐ: itt

Habár az írónő korábbi, Tízezer ajtó címmel megjelent könyvét láttam már párszor, valamiért mégis elkerülte a figyelmem, nem úgy, mint a Starling-ház, aminek csodaszép borítója mellett a nagyobb híre megkövetelte, hogy ne sétáljak el csak úgy mellette. Éreztem is, hogy szeretni fogom, de mégis megdöbbentett az, hogy ennyire. Határozottan kiemelkedő lett számomra a fantasy műfajú könyvek közül! 

Alix E. Harlow egy elképesztő világba kalauzol minket: egy igazi kisvárosba, amit befed a folyton borongós hangulat köde, ahol ritkán süt ki a nap és akkor sem mindenkinek és olyan hihetetlen atmoszférát teremt a könyvnek, hogy azonnal bevonja az olvasót a való világból, mintha ő is ezeken az utcákon sétálna a főhőssel. 

Így ismerjük meg Opalt, akinek túl hamar kellett felnőnie és aki tizenhat éves kora óta egyedül vigyáz az öccsére. Egy motelszobában élnek, még az anyja ismeretsége által, aki egy éjszaka a folyóba hajtott autóval. Ez a történet tele van nem mindennapi szereplőkkel, és köztük az egyik aki leginkább ilyen, az a motel tulajdonosa, Bev. De erről nem szeretnék sokat írni, mert ezt olvasás közben kell átélni. 

Eden - a nevével ellentétben - cseppet sem paradicsomi kisváros, sőt... Opalnak minden célja az, pontosan ezért, hogy a testvérét kijuttassa innen, és ezért bármire képes: lop, hazudik, megszakad, az életét adná érte. A kettejük kapcsolata az egyik, ami a legmeghatóbb volt számomra a történetben. 

A történet alapvetően lassabb lefolyású, mégis érdekfeszítő és ott indul be igazán, amikor Opalt egyre és egyre jobban vonzza a Starling-ház, a maga vészjósló és hátborzongató, mégis különleges kertjével és amikor Arthur, a jelenlegi örököse munkát  ajánl neki,  képtelen nem elfogadni: egyrészt a ház (és a fiú) iránti megmagyarázhatatlan vonzalma miatt, másrészt pedig azért, mert tudja, az öccsének ez lehet a legjobb (ha nem az egyetlen) esélye. 

A könyv írásmódja több szempontból is egyedi: az egyik ilyen az, hogy amíg Opal szemszögét E/1-ben olvashatjuk, ezáltal is még inkább átélve és érezve mindent, amin keresztülmegy, legyen az minden kétségbeesése, reménye, ragadós mocsár a lába alatt, vagy a kert eldugottabb részén lévő gyönyörűsége - addig Arthur gondolatait is megismerhetjük, de E/3-ban, kicsit eltávolodva, mégis teljes belelátással és átéléssel. Így semmilyen apró információ, fontos momentum nem marad ki, amiről tudnunk kellene. Ami miatt pedig még ilyen, az az elképesztően szép, hol pedig ijesztően nyers írásmód, a zseniális humorról és finoman borzongató jeleneteiről már nem is beszélve. 

A legkiemelkedőbb "szereplő" még ebben a regényben az nem más, mint maga a ház, aminek szó szerint lelke van, a falain átrezdülve, a kertjét életre keltve; szinte érzed a keserűségét, szomorúságát, vágyát és gondoskodását, ami már önmagában még különlegesebbé teszi az egész könyvet és mindehhez hozzájönnek még a lap aljára szedett szószedetek, amik még nagyobb látásmódot és sokszor hidegrázós felismeréseket adnak a cselekményhez. 

A történet során több igazságot is megismerhetünk a ház történetéről, ami mint kiderült, pontosan az, ami: apró részletei egy nagyobb történelemnek, aminek a darabjait szépen lassan ismerjük meg és szedegetjük össze, míg megkapjuk a valódi hátteret, ami döbbenetesebb, mint gondolnánk. 

Nincs olyan rész, amiért ne lennék oda ebben a könyvben: az egész cselekménye, felépítése, írásmódja, szereplői, a kapcsolataik, a ház és annak története, az események alakulása, minden rettenetes vagy csodálatos eseményével együtt; az az érzelmi szint, amit okoz az olvasó lelkében, csak azzal, hogy kézbe veszi és igyekszik megismerni... egyszerűen hihetetlen. Alix E. Harlow beírta magát a kedvenc íróim közé, azok közé, akiktől ezentúl mindent olvasnom kell. 

"(...) El tudod ezt képzelni? Hogy a világ minden szeszélyednek engedelmeskedik, hogy bármi, amit kitalálsz, igaz lesz - csak azért, mert te meséled el?"

Az egyik kedvenc részletemet itt olvashatjátok. 

A Starling-ház fenomenális, minden fantáziát felülmúló és mégis túlságosan életszerű, varázslatos és hátborzongató, rettenetesen gyönyörű mese szeretetről, családról és otthonra találásról. Arról, hogyan küzdjünk meg a saját szörnyeinkkel a poklunkban ahhoz, hogy aztán a mennyországunkban végre megnyugodhassunk. 

Chiara: Repülj, szitakötő!

 

Sziasztok!

Chiara könyvének csodaszép borítója azonnal felkeltette a figyelmem, rögtön ezután a tartalmat elolvasva pedig jött a zsigeri megérzés, hogy ez bizony nekem kell. Valamikor régebben szembejött velem már az írónő neve a korábbi Pillangólány című könyve kapcsán, amit ezek után biztos, hogy szintén elolvasok. Itt is köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző kiadónak!

TARTALOM: 

A SZERELEM MINDIG ELÉG? 

A huszonhárom éves Laura írországi tanulmányait félbeszakítva érkezik haza a húga temetésére. Karina tizenhét évesen vesztette életét, egy esős novemberi délután a város legendás Ördög-hasadékába zuhant. Minden jel arra mutat, hogy a halála baleset volt.

Amikor azonban Laura szembesül vele, hogy közel sem ismerte olyan jól Karinát, mint hitte, nyomozni kezd. Mit keresett  a húga az esőben az Ördög-hasadéknál? Hogy zuhanhatott le, mikor mindannyian tudják, hova ne lépjenek? Miért mondta azt az apja, hogy Karina megölte magát? 

Laura egyetlen támasza a legjobb barátja, Máté, aki iránt nem várt érzések ébrednek benne. Attól tart, hogy mindez megmérgezheti a barátságukat, így miközben Karina verseit felfejtve igyekeznek kideríteni, mi történt, Laura mindent megtesz azért, hogy elnyomja magában az egyre erősebben tomboló vágyat. 

De megbirkózhat-e egyszerre a gyásszal és a szerelemmel, a bűntudattal és a szenvedéllyel, valamint a világát felforgató titkokkal? Elárulhatják-e a versek, hogyan halt meg Karina? Mi az ára a hazugságoknak? 

MERÉSZ ÉS FELKAVARÓ TÖRTÉNET AZ IGAZSÁG KERESÉSÉRŐL, A TESTVÉRI SZERETETRŐL ÉS A SZERELEM EREJÉRŐL...

KIADÓ: 2023, Könyvmolyképző kiadó 

ISBN: 9789635612000

RENDELHETŐ: itt

A Repülj, szitakötő!-ben megismerjük a huszonhárom éves Laurát, akit írországi tanulmányaiból egy tragédia követel haza: alig tizennyolc éves, imádott húga, Karina meghalt. Az írónő rögtön az első mondatokkal igazán festőien ábrázolja a főhős érzelmeit és ezt a különlegesen szép írásmódot a későbbiekben sem mellőzi. Volt, hogy nem azért kellett megállnom az olvasásban, mert túlságosan mélyen érintett vagy ledöbbentett egy bizonyos történés, hanem hogy újra és újra elolvassam, majd hangosan kimondjam a csodaszép szavakat, hogy ízelgessem a mögöttük megbúvó érzelmeket. 

Chiara ezáltal a tragikus esemény által mondhatni bele is dob minket rögtön a mély vízbe és igazából a történet alatt végig fenntartja a figyelmünket: hiszen megismertet velünk egy családot, valamint a hozzájuk közel álló embereket, a különféle kapcsolataikat, belső érzelmeiket, és közben ott van végig a rejtély, ami maga a lány halála. Vajon mi történhetett azon a viharos napon? Baleset volt vagy öngyilkosság? Mi vezetett idáig, hogyan történhetett meg mindez? 

Laurát nem hagyják nyugodni ezek a kérdések, ezért elhatározza, nyomozásba kezd és eközben több dologgal is kénytelen szembesülni: az egyik az, hogy talán mégsem ismerte annyira jól a húgát, mint hitte; vagy legalábbis bizonyos dolgok rejtve maradtak a számára - ilyen volt az is, hogy verseket írt. A másik az, hogy többet érez a legjobb barátja, Máté iránt - aki konkrétan látta őt felnőni - és valószínűleg ez nem most kezdődött, de kellett hozzá a gyászfolyamat, ami ráébreszti. Egyúttal persze ez összezavarja, fél az egésztől, hogy milyen mederbe tereli ez a kapcsolatukat - hiszen ő azt gondolja, Máté sohasem nézne rá úgy -, később pedig, mikor kiderül, hogy viszonzásra lelnek az érzelmei, bűntudat gyötri a boldogsága miatt. Erről a száláról a történetnek tudni kell, hogy bár nincs jelölve, nagyobb korkülönbség áll fent a két karakter között (nevezetesen tizennégy év), ami lehet, hogy van, akit zavarhat. Ezen kívül vannak még benne olyan események, amik miatt még ráférne  a könyvre pár trigger warning jelzés, bár ugye a tizennyolcas karika sem véletlen van rajta, és nálunk magyaroknál lehet nem is annyira jellemző ez a fajta figyelmeztetés. Ugyanakkor hogy valaki véletlen se akaratlanul fusson ezekbe bele (engem nem zavartak, bár ezt előre lehet nem tudtam volna megállapítani akkor sem, ha tudom): a nagy korkülönbségen kívül ilyen a trauma, szexuális erőszak / kihasználás, és talán a vérfertőzés is - de ezeket jobban nem fejteném ki a spoilermentesség nevében és azért azt tudni érdemes, hogy ezek mellett igenis nagyon érdemes elolvasni ezt a történetet, mert sokkal de sokkal több egy romantikus, lélektani regénynél - enyhe nyomozós szállal, nem utolsó sorban pedig mégis csak gyászfeldolgozással is foglalkozik a történet.

"A nosztalgia az, amikor meghasad benned az idő. Sem a jelenben nem vagy igazán, sem a múltban.

Karina és az ő imádnivalóan fura gondolatai. 

A fájdalom rögtön mélyen, kíméletlenül belém mar.

Karina nem tévedett, és bár aligha volt tisztában vele, de nemcsak a nosztalgiáról beszélt, hanem a gyászról is. Nem vagyunk a jelenben, mert nem lehet elfogadni, hogy a másik már nincs, de nem vagyunk a múltban sem, ahol még volt, hiszen még ha nem is tudunk szembenézni vele, tudjuk, hogy már nincs."

A fentiekhez tartozik az is, hogy Laura egy olyan letaglózó titkot tud meg a családjáról, ami szó szerint mindent megváltoztat és más fénybe helyezi a Karinával történteket is. Számomra a karakterek pont elég összetettek, emberiek és (a legtöbben) szerethetőek voltak, a kapcsolatok is kellőképpen voltak ábrázolva: főleg Laura és Karina testvéri szeretete, illetve Laura és Máté közti szoros barátság, majd kialakuló szerelem az, ami ezen a téren központi elemnek van téve. Sok mindenben tudtam azonosulni Laurával és nagyon szerettem Mátét, de aki mindent vitt nekem, az Karina, még úgyis, hogy már nem is élt. Az ő gondolkodás-és látásmódja, jelleme és szelleme az, ami talán a legmélyebben érintett és ami így, a regény elolvasása után is örökre velem marad. 

"Az élet ijesztő és csodálatos. Bonyolult és egyszerű. És igen, néha fáj. Elképzelhetetlenül. De ez nem jelenti azt, hogy nem éri meg. (...) Azt hiszem, mindannyian hatással vagyunk a világra, sokszor fel sem fogjuk, mekkora mértékben."

Nagyon megható volt a két lány között az a testvéri kötelék, amit elszakíthatatlannak éreztem még az egyikük halálának ellenére is, a Laura és Máté közti kémia, illetve a két karakter közti dinamika pedig annyira intenzív és különleges volt, hogy még én is beleborzongtam. 

A történethez tökéletesen passzoló, gyönyörű borító mellett muszáj szót ejtenem a több jelentőséggel bíró címről is: a szitakötő (más néven Pille) becenevet Laura Mátétól kapta egy gyerekkori emlékük után, de ezt így, hogy repülj, szitakötő! - Karina volt, aki egyszer belesúgta a nővére fülébe, így még inkább erőteljesebb a jelentése, amit magában hordoz.

"(...) igazad volt, valamiben mindenkinek hinnie kell. Én abban hiszek, hogy... megtanulhatok repülni. És megígérem neked, hogy ha félnék is a zuhanástól... Sosem fogom elfelejteni, hogy vannak szárnyaim." 

A történetben olvashatóak a Karina által írt versek is - ami szintén az írónő saját költeményei. Minden fejezet előtt és a cselekményszál érintett részeinél is, ugyanis ezek alapján nyomoz Laura. 

Fontos megemlítenem a lányok szüleit is, hiszen ahogy fentebb írtam, egy egész családot megismerünk igazából a történet által: az első benyomásom alapján az apjukat egészen bírtam, az anyjuk túl hidegnek és távolságtartónak tűnt számomra, de ahogy az sokszor lenni szokott, a látszat néha csal és bizony minden mögött ott húzódik az ok-okozat. A végére az anyjuk volt az, akit jobban megismerve kicsit megértettem, ha nem is értettem vele egyet vagy nem volt helyes és nem volt mentség azokra, amiket tett, az apjuk pedig az, akiből végtelenül kiábrándultam. 

Volt akiknél azt olvastam, kissé "szappanoperás" lett a végére a történet, őszintén szólva én nem teljes egészében éreztem ezt. Volt egy pont, amikor én is azt mondtam, ez már lehet sok(k), de visszagondolva mégis olyan... cselekményhez illőnek tűnt. A könyv legvége pedig az, ami olyan hatással volt rám, hogy csak sírva szorítottam a könyvet és úgy éreztem, többet adott nekem, mint azt vártam volna. Nem gondoltam, hogy könnyed történet lesz, de sokkal komolyabb volt, mint azt elsőre hittem volna. A versek közül több is megérintett, mondhatni az összes zseniális, de ez az, ami talán a legjobban bennem maradt (és ami talán a legjobban kifejezi, milyen érzés is olvasni ezt a könyvet): 

az alkonyat vászonnak használja az eget 

és egyszer-egyszer

óvatlan pillanatban 

amikor a legkevésbé várod 

olyan színeket fest búcsúzóul a napnak

amelyekbe belesajdul a szív

és meg kell állni egy pillanatra 

egy 

pillanatra 

csak nézni az eget 

a színeket amelyeknek nincs nevük 

és talán nem léteznek máskor 

csak akkor ott neked 

és akkor megérted hogy ez a világ 

ez a mi szédült káprázatos torz iszonyú világunk 

maga a csoda 

- megváltás 

A Repülj, szitakötő! egy elképesztően gyönyörű és különleges történet, amit a benne lévő versek tesznek igazán egyedivé -  ami megríkat, de hitet is ad.

ELŐOLVASÁS | Sienna Cole: A bosszú arcai (Ígéret III.)

 

Sziasztok!

A bosszú arcai minden túlzás nélkül az idei év legjobban várt megjelenése volt számomra.
Sienna Cole köztudottan a szívem csücske, évek óta olvasom, egy ideje előolvasok tőle és tavaly év végén szorosabb a blogger együttműködésünk is - a csapatának a tagja vagyok. Sőt, ennek a könyvnek sok jelenetét - persze ami nem spoileres - ismertem; például, amikor csirkés paellát esznek, akkor éppen bácskai rizses húst főztem és beszélgettünk ennek a jelenetnek az írása közben. A második rész, Az igazság arcai már egy sokkoló függővéggel ért véget, de mint kiderült, az írónő képes felülmúlni önmagát és ahogy ismerem (meg amiket tudok) az alapján a 4. rész ennek az egésznek a csúcspontja lesz; annyira mesterien szövi a szálakat, hogy az hihetetlen. 

TARTALOM: 

Kiben ​bízhatsz?

Nicholas Benning rengeteget veszített, de még mindig van félni- és féltenivalója. Az ellene irányuló összeesküvés sokkal összetettebb, mint gondolta, a hatásai pedig jóval messzebbre gyűrűznek a vártnál. Az idő és a lehetőségei egyre fogynak, miközben olyanok is ellene fordulnak, akiknek a támogatására mindeddig számíthatott. Vajon van még visszaút a régi életébe, vagy nincs más választása, mint feladni mindent?

Joyce Saunders nyomozó kénytelen belátni, hogy a hagyományos módszerek sorra kudarcot vallanak, és ahhoz, hogy megoldja a sorsokat maga alá temető bűncselekmény-sorozatot, messzire el kell távolodnia a komfortzónájától. Ezúttal a segítségére siet az írónő A köd után című pszichothrilleréből megismert Wade Nelson különleges ügynök is, aki talán képes megtalálni az ellenség Achilles-sarkát. A helyzetet nem könnyíti meg Joyce és Nicholas egyre bonyolultabb személyes kapcsolata, ami újabb váratlan fordulatot vesz.

Sienna Cole az Ígéret-sorozat 3. részében még tovább feszíti a húrt. Meghökkentő, lebilincselő és minden eddiginél kegyetlenebb kalandra hív egy olyan világba, ahol már nincsenek álarcok, csak a vérfagyasztó valóság.

KIADÓ: 2024, Álomgyár

ISBN:  9789635707720

VÁRHATÓ MEGJELENÉS:

2024. május 8.

ELŐRENDELHETŐ: itt

Habár a sorozat első része is izgalmas, a második kötet pedig igazán kezd bedurvulni, a harmadik viszi (eddig) a prímet. A már jól ismert és szeretett (vagy kevésbé kedvelt) karaktereinknek most is igazi lelki válságokkal kell szembenézniük a magánéletükben és munkájuk terén egyaránt. 

Joyce Saunders nyomozó munkája az előző részben elkövetett szabályszegéséért (hiába volt ez valahol szükséges) veszélybe kerül, de ami a leginkább meginog, az nem más, mint a törvénybe és igazságszolgáltatásba vetett bizalma és hite. Az, amin a felettese miatt át kell mennie, épp elég kemény, de ehhez jön még az FBI-tól segítségképpen az írónő A köd után című könyvéből ismert Wade Nelson különleges ügynök is, akinek pszichológus szeme előtt nem maradhat rejtve a nő - egyre csak bonyolultabb - kapcsolata Nicholasszal sem. Nicholas Benning jelenleg házi őrizetben van és saját maga intézkedett arról is, hogy a gyerekeit biztonságban tudja, ugyanis bárki is legyen, aki kipécézte magának, most indul be csak igazán. Ugyanakkor a férfi senkiben nem bízik meg Joyce-on kívül, akit pedig "eltiltottak" tőle, így nem könnyíti meg a helyzetüket. Mindehhez jön a hirtelen kialakult túl személyes kapcsolatuk, ami néhány pillanatban igencsak veszélyes vizekre tereli őket...

A rendőrség gyilkossági nyomozó része az FBI csapattal karöltve gőzerővel dolgoznak azon, hogy kiderítsék, mégis ki állhat az egyre kegyetlenebbé vált fenyegetettség mögött, hiszen akiket a tettesnek hittek, azokról kiderült: csupán bábok és körülményeik áldozata(i), ugyanakkor Nicholas feleségéről, Lauráról továbbra sincs semmi hír, hova tűnhetett. 

Ahogy egyre előrébb jutnak ebben a roppant összetett és cseppet sem egyértelmű ügyben, Joyce-t a felismerései visszavezetik a szintén kudarcba fulladt Missy Jones gyilkossági esethez is, és egyszerűen a zsigereiben érzi, hogy a kettőnek igenis sok köze van egymáshoz. 

Az események akkor vesznek igazán nagy fordulatot, amikor a pszichopata a nyomozót is megtalálja és hirtelen veszélybe kerül a családja biztonsága is. Nem elég, hogy Nicholas kisfiát is őrzik, hirtelen a lánya és a szülei épségében sem lehet biztos, és mikor segítséget kérne a sajátjaitól, elfordulnak tőle és cserben hagyják. Csoda, hogy ha ezek után végképp identitás válságba kerül? 
Így kerül vissza az életébe James Mayberry is, egykori társa, akinek a szövegét mindig is bírtam, de a jellemét az esendő és félreérthető emberi felszínen túl itt ismerhetjük és szerethetjük meg igazán. Ő az, aki tényleg sziklaszilárdan Joyce mellett áll az egyre csak élesedő helyzetben. Ugyanakkor a ellenfél játszadozása némi eredményt is hoz magával: ezek valahol segítenek Joycne-nak összetenni apránként a képet, köztük egy olyan kirakós darabbal is, ami még David pszichiáteréhez köthető és ezáltal az írónő egy elképesztően fontos témára is felhívja a figyelmet a szórakoztatáson kívül (ahogy azt tőle megszokhattuk): ez pedig nem más, mint a nők elleni erőszak és az ellenük irányuló bármiféle bizalmi pozícióval való visszaélés.

Wade Nelson ügynök által részletes jellemzést kapunk a pszichopata - a Skorpiónak nevezett irányító -  és szociopata - maga Nicholas - jelleméről és köztük lévő különbségekről is: "a legfőbb különbség az érzelmi szabályozásukban, a kötődési képességeikben és a viselkedésükben rejlik.
Benning, mint szociopata bár felszínesen, de képes egyfajta kötődésre és empátiára. Igaz, hogy a kapcsolatai a hatalomgyakorlásra és a manipulációra épülnek, valamint a saját énképe megerősítésére szolgálnak, de bizonyos emberek iránt képes érzelmeket táplálni, és módosítani miattuk a tervein. A Skorpió ezzel szemben teljesen hideg. Nem szeret, nem kötődik, nem érez empátiát. Ha úgy szolgálják az érdekei, bárkit, bármikor feláldoz. Benning képes számítóan és tervszerűen cselekedni, de ha erős érzelmi behatás éri, akkor impulzívvá válik. Indulatkezelési nehézségei vannak. Ezt láthattuk akkor (...), mikor egyedül indult neki, hogy leszámoljon a fia fogvatartóival, még akkor is, ha tudta, hogy ezzel bajba sodorja saját magát.  A Skorpió nem így cselekedett volna. Őt csak a saját túlélése és a helyzetből való legelőnyösebb szabadulása foglalkoztatta volna. Benning látszólag egy öntelt, egocentrikus, grandiózus gesztusokkal operáló alak, de az önpusztító tendenciái rávilágítanak a sérülékenységére. A Skorpión nem lehet fogást találni; semmilyen érzelmi manipuláció nem vezet nála eredményre. (...)"

Ezáltal pedig a képbe kerül egy gyanúsított, akiről minden okunk megvan hinni, hogy nem lehet ő és mégis... nem lehetünk ebben biztosak. Már semmiben nem lehetünk biztosak. 

Ezekkel az eseményekkel párhuzamosan beleláthatunk Laura és az ellenfél legközelebbi bizalmasának a szemszögébe is.

A könyv írásmódja, az eseményszálak elképesztően font szövevénye és a karakterek sokszínűsége, a történet több szemszögből való megismerése miatt egyszerűen annyira letehetetlen, hogy körülbelül egy nap alatt a végére értem... és őszintén szólva azóta is keresem az állam, illetve szedegetem a darabjaimat és próbálom felfogni, hogy lehet valamit ennyire brilliánsan megalkotni - és tudom, hogy ez még nem minden, még mindig ezer és ezer csavar lapul a drága írónőnk tarsolyában. 

Az érzelmi szál középpontjában itt most Joyce volt nekem a leginkább előtérben - ahogyan a második részben Laura - és egyszerűen muszáj a lehető legspoilermentesebben leírnom egy mondatot, amit konkrétan hangosan újra kellett olvasnom, annyira gyönyörűen van megfogalmazva: "(...) kihátrált a véráztatta, üvegszilánkokkal borított csatamezőről, ahol majdnem elveszítette saját magát."

"Elveszítette azt a képességét, hogy fekete-fehérben lássa az embereket, és pillanatok alatt ítéletet hozzon felettük. Az élet ennél elmondhatatlanul bonyolultabb: ok-okozat, hatás-ellenhatás állandó hullámzása, körbe-körbejáró tapasztalás, ahol a fájdalom addig adódik tovább, míg valaki fel nem ismeri, és át nem transzformálja valami mássá."

Ha azt hittem, a második rész végénél nem lehet kegyetlenebb - tévedtem. Hatalmasat. Ennek a lezárása ugyanis még nagyobb döbbenetet okoz; az erre való reagálásomat láthattátok is Sienna oldalán, de ha mégsem, itt megtudjátok lesni. Ez többet mond minden szónál, azt hiszem. És bizony ismerem annyira az írónőt, hogy ezt is tudja még fokozni a negyedik kötetben.

A bosszú arcai messze túlmutat mindenen, amit hittünk vagy amit tudni véltünk: itt már nem kápráztat és nem is finoman rángat minket, valamiféle bábokként - itt már úgy fejti le az álarcokat, hogy az tükörszilánkosra töri a lelkünk minden darabkáját. 

Bővebben itt olvashattok az egész sorozatról, a karakterekhez tartozó -és hangulatfokozó zene listát pedig a következő linkeken érhetitek el: spotify /          youtube