Sienna Cole számomra minden téren kiemelkedő írók közt van: egyike azon magyar íróknak, akiktől évekkel ezelőtt elkezdtem olvasni, illetve már akkor is és azóta is az egyik legnagyobb kedvencem, felülmúlhatatlanom. Identitásomhoz hűen akkor azt mondtam, ő nekem a magyar Jodi Picoult.
2017-ben jelent meg az első könyve az Álomgyár kiadónál Négyszáz nap szabadság címmel (amit én később olvastam), aztán történt egy bizonyos zsánerváltás a Lefelé a folyón címet viselő történettel - én magam is ezzel ismertem meg az írónő munkásságát. Azóta újra és újra bebizonyítja, hogy számára nincs lehetetlen, ha az írásról van szó. Legyen az romantikus, lélektani, pszichológiai-thriller vagy dráma, krimi beütéssel; bármihez nyúl, az eredmény lenyűgöző. Nincsenek tabutémák, egysíkú karakterek, unalmas vagy felesleges körök, és az életre szóló hatás sem marad el. Ami közös nevező minden könyvében, legyen bármilyen műfaj, az a pszichológia. De az is olyan kidolgozottsággal, ami kivételessé teszi őt a magyar írók közül és igazából megérdemelné ezt a népszerűséget bárhol.
Ezt hivatott bemutatni ez a hét is, ami az én könyves felületeimen zárul: az aktuális és szintén kivételes Ígéret - sorozatával.
OLYKOR A VÁGYAKÉRT NAGY ÁRAT KELL FIZETNI
Missy Jonesnak, a fiatal és gyönyörű énekesnőnek mindenki fényes karriert jósolt, ám egy nap holtan találják Los Angeles-i lakásában. Minden jel arra mutat, hogy gyilkosság áldozata lett, az elkövető pedig nem más, mint a nő barátja, David Benning. Bár a jómódú gazdasági jogász tagadja a vádat, a bizonyítékok ellene szólnak, és az indítéka is erős.
Az ügy határozottan halad a tárgyalásig, ám minél több részlet kerül napvilágra, annál biztosabbá válik, hogy a gyilkosság csak a jéghegy csúcsa, és az igazság megértéséhez a nyomozóknak jóval messzebbről kell indulniuk. Egy olyan világba kell alászállniuk, amelyet elképzelhetetlen gazdagság, korrupció, sötét vágyak és hamis csillogás ural.
A nyomozás során feltárulnak a bűn városának mélységei, ahol pénzért majdnem bármi megvehető, és ahol a tehetség, a szépség és a fiatalság legfeljebb pillanatnyi boldogságra váltható.
Sienna Cole, az Elmejáték és A köd után című pszichológiai thrillerek szerzője a fordulatokban bővelkedő cselekményszál mellett ezúttal sem mulaszt el leásni az emberi psziché legmélyére.
MEGJELENT: 2022
MAGÁHOZ VONZ A MÉLYSÉG...
A Missy Jones-gyilkosság után Nicholas Benning rendezi sorait és egy újabb nagyratörő terv megvalósításán dolgozik. Számításait azonban váratlanul keresztülhúzza egy ellenség a múltból, akit egyetlen cél vezérel: a Benning család teljes megsemmisítése. Nicholas megoldhatatlannak tűnő helyzettel szembesül: akár a törvényes, akár a törvénytelen utat választja a fenyegetés elhárítására, mindenképpen veszíteni fog.
Joyce Saunders nyomozó elszántan igyekszik Nicholas közelébe férkőzni, de ezúttal személyes indítéka is van. Amióta a Benningek felbukkantak az életében, úgy érzi, mintha a sors folyamatosan tesztelné az igazságszolgáltatásba vetett hitét. Vajon létezik egyáltalán igazság abban a formában, ahogy látni szeretné? Minél inkább belevonódik az ügybe, annál kevésbé képes már különbséget tenni jó és rossz között, és abban is elbizonytalanodik, hogy ő melyik oldalon áll.
A hajsza kegyetlenebb, agyafúrtabb és véresebb, mint ahogy bármelyikük is képzelte. A kérdés már csak az, hogy képesek-e véget vetni a bosszúhadjáratnak, mielőtt minden elveszne.
Sienna Cole Ígéret - sorozatának második része azokat a szabályokat is felrúgja, amelyeket eddig lehetetlennek tűnt. Vérforraló, izgalmas, drámai utazásra invitálja az olvasót a sötétség legmélyebb bugyraiba.
MEGJELENT: 2023
KIBEN BÍZHATSZ?
Nicholas Benning rengeteget veszített, és még mindig van félni- és félteni valója. Az ellene irányuló összeesküvés sokkal összetettebb, mint gondolta a hatásai pedig jóval messzebbre gyűrűznek a vártnál. Az idő és a lehetőségei egyre fogynak, miközben olyanok is ellene fordulnak, akiknek akiknek a támogatására mindeddig számíthatott. Vajon van még visszaút a régi életébe, vagy nincs más választása, mint feladni mindent?
Joyce Saunders kénytelen belátni, hogy a hagyományos módszerek sorra kudarcot vallanak, és ahhoz, hogy megoldja a sorsokat maga alá temető bűncselekmény-sorozatot, messzire el kell távolodnia komfortzónájától. Ezúttal segítségére siet az írónő A köd után című pszichothrilleréből megismert Wade Nelson különleges ügynök is, aki talán képes megtalálni az ellenség Achilles-sarkát. A helyzetet nem könnyíti meg Joyce és Nicholas egyre bonyolultabb személyes kapcsolata, ami újabb váratlan fordulatot vesz.
Sienna Cole az Ígéret - sorozat harmadik részében még tovább feszíti a húrt. Meghökkentő, lebilincselő és minden eddiginél kegyetlenebb kalandra hív egy olyan világba, ahol már nincsenek álarcok, csak a vérfagyasztó valóság.
VÁRHATÓ MEGJELENÉS: 2024 április
Gondolataim a könyvekről:
.png)
Az ígéret szép szó indításában Sienna mondhatni azonnal a dolgok közepébe vág: adott egy gyilkosság és a kérdés amellett, hogy ki is volt Missy Jones, ott van az is, hogy mi történt vele? Hogy jutott idáig?
Missy egy fiatal, gyönyörű és tehetséges énekesnő volt, akinek egész életében mindenki hatalmas sikert ígért, mégis túl korán elérte a végzet. Érdekes módon ezekkel az eseményekkel párhuzamosan kap figyelmet egy festőművész, Damilola új, hat részből álló ciklusa, amely A nő bukása címet viseli. Nem kifejezetten ezt az esetet ábrázolja, de amellett, hogy a szereplők összekötik a szálakat, a részletesen leírt művek pontosan azt láttatják és éreztetik velünk, olvasóval, amin Missy átment. Elképesztő az a festőiség, amivel az írónő a képzeletünk vásznára tárja a képeket, amiket nem láthatunk, de maguk a szavak is elegek. Letaglózó és hatásos.
Missy és David mellett főként Nicholas és Laura kap jelentős szerepet, az a házaspár, akik lényegében összekötik a gyönyörű és tehetséges, de cseppet sem értékelt és már halott sztárral a festményeket - és azok, akik egyszerre hordozzák magukban a rejtélyt és a megoldást is a tragédiára.
A történet két idősíkon játszódik: a gyilkosság estéjén és pár évvel korábban, szépen lassan rakosgatva az ügy kirakóját a fejünkben: ami elsőre valóban nem tűnik olyan bonyolultnak, ahogyan azt Joyce Saunders nyomozó is gondolja, hiszen minden adott ahhoz, hogy Missy barátja, David legyen a gyilkos... főleg az indíték. Aztán ahogy egyre csak haladunk előre a történetben és a hirtelen felbukkanó FBI által egyre több minden derül ki Nicholasról, aki nem más, mint David bátyja, rá kell jönnünk, hogy bizony senki és semmi nem az, aminek látszik. Sem Missy, sem Nicholas, sem Laura.
Nem véletlen, hogy pont ezt a három karaktert emelem ki, ugyanis személy szerint rám ez a három ember volt a legnagyobb hatással. Elítélheted ugyan ezt a három embert, de nincs ez máshogy itt sem, ahogyan a való életben: amint megismered, betekintést nyersz a felszín alá, át tudod érezni a helyzetét, ráébredsz, hogy egyikük sem feltétlenül jó vagy rossz - egyszerűen csak emberek.
Ami pedig még komolyabbá teszi a lélektani része mellett, mint egy pszichológia thriller, amit kikapcsolódásként vesz kézbe az ember: hogy Lola festményciklusa és Missy élettörténete által rávilágít a nők társadalmi helyzetére és a feminizmus valódi fogalmát is tisztázza.
Az ígéret szép szó feszültséggel teli, költőien megírt történet, ami megmutatja, hogy nem minden olyan szép és jó, vagy éppen nem olyan fekete-fehér, mint amilyennek látszik. Az elejétől fogva lebilincsel, de az utolsó fejezettel üt igazán. Felkavaró, művészien nyers, sokkoló és valóságos.
.png)
Amíg Az ígéret szép szó talán kicsit lassabb lefolyású, de érdekfeszítő, addig Az igazság arcaiban ehhez képest felgyorsulnak az események.
Két évvel a Missyvel történtek után beleláthatunk az eddigi szereplők aktuális életébe; többek között, hogy Joycenak milyen csapással kell megküzdenie lelkileg, hogy David hogyan próbálja feldolgozni a történteket és hogy mentálisan milyen hatással van rá az, hogy Nicholas hozza a formáját, azon gondolkodva, hogy polgármesternek áll - ami természetesen azzal járhat, hogy megint előveszik a múltat és ezáltal a gyilkossági ügyet, ami tönkretette őket.
Az események láncolata valahol a könyv negyedénél hirtelen fordulatot vesz, amikor Nicholas elkezd fenyegetéseket kapni, miszerint el fog veszteni mindent és nem tehet ellene semmit, majd tényleges tettekig fajulnak a dolgok... innentől kezdve a könyv konkrétan a legvégéig annyira addiktív, hidegrázós és letehetetlen, hogy se éjjele - se nappala az olvasónak.
Eljön az a pont, amikor Nicholas beismeri, hogy ezt egyedül képtelen kezelni és segítséget kér - itt jön a képbe újra Joyce Saunders nyomozó (aki egyébként valamilyen formában úgy érzi, adósa is a férfinak.)
Amit feltétlenül ki kell emelnem a könyvben, az első körben Nicholas és Joyce dinamikája: ahogy az írónő ezzel a két karakterrel állítja szembe a jót és a rosszat - és a kapcsolatuk, az őket ért események által mégis árnyalja a képet; hiszen azért semmi nem ennyire egyértelmű (semmi, de a köztük lévő kémia eléggé). Nicholas is tett valamit, ami miatt az ember látja, mégsem csak rossz tulajdonságai vannak, és Joyce is megijed attól, mire lenne képes, ha ő lenne a férfi helyében, veszélyben tudva a szeretteit.
Ezen felül Joyce igazi identitás válságon megy át, ugyanis megkérdőjelezi a törvényrendszer igazságosságát is, aminek az egész eddigi életét szentelte, miközben pedig a jelen eseményekkel párhuzamosan az írónő jobban megismerteti Nicholas (és David) gyerekkorát, ami azért elég sok mindenre magyarázattal szolgál miért is lettek olyanok, amilyenek és miért olyan a kapcsolatuk, amilyen.
A második, amit kiemelnék, az Laura, Nicholas feleségének a szála - ezt később még bővebben kifejtem. A harmadik pedig az a felépítése a regénynek, ami által a "tettes" kiléte igazi rejtély lesz. A legutolsó oldalakig bábokként rángatott minket, játszadozva az érzelmeinkkel, azt a hamis érzetet keltve, hogy talán tudjuk, ki lehet az - de ez ennél sokkal összetettebb. Az első fenyegetésektől kezdve tragédiák sorra indul el, de ez az utolsó oldal a tetőpontra hágva egy igazán nagy traumával ér véget. Ezek után nem kerülhet elég gyorsan a kezünkbe a folytatás, rettegve, hogy hova fajulhat még ez a helyzet, meddig fokozódhat a katarzis, mikor robban fel az egész világ.
Kedvenc idézetek:
"(...) - ... álljon itt tanúbizonyságul mindaz, amit a női sorsokról tanultam, amit a női testről és lélekről, és azok áruba bocsátásáról, elértéktelenedéséről tapasztaltam - szónokolt közben Lola, a festőnő. - A képsorozatban a nő elbukik. De a mi bukásunk nem szükségszerű. Kívánom maguknak, és most az urakhoz is szólok, hogy találjuk meg azokat a kilépési pontokat az életünkben, ahol megszakíthatjuk a destruktív folyamatot, és visszatalálhatunk önmagunk teljességéhez. Ez nemcsak egyéni, de kollektív szinten is húsbavágóan fontos. Ne engedjük a nőt elbukni... mert mindannyian vele bukunk." (Damilola Sani A nő bukása festményciklusáról)
"(...) - Ismeri a jéghegymodellt? - kérdezte kisvártatva. - Biztosan maga előtt van a kép, ahogyan a hatalmas jéghegy a vízben lebeg. Ami a felszínen látható, az csak nagyon kis szeletét képezi egésznek, míg a víz alatti rész jóval kiterjedtebb, és mélyebbre nyúlik.
- Mit akar ezzel? - értetlenkedett Saunders. David előrehajolt és mélyen a szemébe nézett.
- Nem én öltem meg Missyt - ismételte még egyszer lassan és tagoltan. - Derítse ki, hogy ki volt.
Ekkor a nyomozó végre rájött, mi változott meg a férfi tekintetében: eltűnt belőle a zavarodottság. Döntést hozott valamiről, és belenyugodott a következményeibe."
"(...) Saunders megjegyezte magának, hogy Nicholas Benning mindig csak annyit mond, amennyi feltétlenül szükséges a kérdés megválaszolásához. Megközelíthetetlennek tűnt; olyasfajta jól felkészült üzletembernek, aki tökéletesen ura minden helyzetnek, és megszokta, hogy mindent ő irányít."
"(...) - Mint mondtam, szeretem, ha egy nő tudja, mit akar. - Laura hosszan Missyn felejtette a tekintetét. - Sokan csak magatehetetlenül sodródnak, és belekapaszkodnak mindenbe, amitől megmentést remélhetnek. Ez veszélyes játék, hiszen sosem lehet tudni, mit hoz az élet, ugye? Vagy éppenséggel kit... De ha az ember lányának van egy terve, és van hozzá kellő esze és ereje, hogy végigvigye, akkor messzire juthat. Akárcsak Lola. Ellenkező esetben... könnyen összetörheti magát.
Missy kihallotta a burkolt fenyegetést a szépen becsomagolt tanmese mögül, de még mindig nem tudta eldönteni, milyen szándék vezérli Laurát."
"(...) - Azt hiszed, bármit megtehetsz, és nem kell számolnod a következményekkel. De nem kontrollálhatsz mindent. Egyszer hiba csúszik a számításaidba. és akkor bukni fogsz. És vajon kit rántasz magaddal...? Laurát? Engem? A gyereket? Rájuk gondolsz egyáltalán?"
"(...) Végre sikerült valódi érzelmeket kicsikarnia belőle. Ha a szeretetét nem tudta kivívni, legalább a gyűlöletét igen."
" - Az ember mindig csak azt látja, amire figyelni akar."
"(...) - Feministának vallod magad?
- Azt gondolom, hogy az elmúlt években a feminizmus egyre inkább szitokszóvá vált. Miről is van szó tulajdonképpen? A nők azért állnak ki és szólalnak fel, hogy egyenlő állampolgárként ismerjék el őket, é egyenlő jogokat kapjanak az élet minden területén. Azt hiszem, hogy ezzel kultúrember nem vitatkozhat. Ám a feminizmus gyűjtőtengelyében felbukkannak olyan szélsőséges csoportosulások, akik nyíltan férfigyűlölők, és az egyenlőség megvalósítása helyett inkább megtorlásra törekednének. Mivel ezek a csoportok nagyon hangosak, az átlag szemlélő hajlamos velük azonosítani a nők jogaiért harcolók többségét. Nagyon fontos, hogy mi, akik felhívjuk a figyelmet a különböző társadalmi egyenlőtlenségekre, és megmutatjuk a jelenkori társadalmunkban élő nők nehézségeit és küzdelmeit, nem azért tesszük ezt, hogy a férfiakat kárhoztassuk, és a fejüket követeljük. Mi egy olyan társadalmat szeretnénk amelyben mindenki biztonságban érzi magát."
" - (...) Ha szemben találjuk magunkat egy ilyen történéssel, minden fekete-fehérnek tűnik, és azonnal meghozzuk az ítéletet. Valószínűleg én is így tennék, ha nem lennék érintett... Így viszont már egyáltalán nem látom fekete-fehérnek a dolgot."
"(...) Ha magába nézett, megértette, miért tette Nicholas, amit tett. Értette, de nem tudta elfogadni, és emiatt gyűlölte a férjét. Legalább annyira, mint amennyire lelkének romjai alatt szerette még mindig."
" (...) - Nem akartam neki kárt okozni. Kedveltem.
- Én szerettem. De nem tudtam jóvátenni a pusztítást, amit véghez vittél."
"(...) - Azon merengtem, mi az igazság... Létezik-e egyáltalán olyan, hogy objektív valóság. Hiszen mindannyian annyira másként látunk mindent, ki-ki a saját szűrője szerint, kiragadva és felnagyítva a részleteket a nagy egészből, másokról pedig tudomást véve, aztán beállítva ezt az egyetlen, megkérdőjelezhetetlen igazságként. A magunkévá téve, az egónkhoz láncolva. És ha támadás éri a világképünket, a saját létünket érezzük fenyegetve, mintha konkrétan bennünket akarnának elpusztítani.. (...) A kérdés az, hogy kinél van az igazság. Ki a jó? Ki a rossz? Ki a bűnös? Ki az áldozat? A cél: rájönni, hogy mindenki és senki. A címe Az igazság arcai lenne."
.png)
" (...) -Valami mindig meghal a születés pillanatában - mondta Laura. - A nő elgyászolja egy részét, hogy anyává válhasson."
"(...) - Az igazsághoz, vagyis a teljességhez csak akkor kerülhetünk közel, ha minden oldalát megvizsgáljuk. Ha megértjük, hogy a végtelen variációiban egymással teljesen ellentétes aspektusok is megjelennek...
- ... és elengedjük a ragaszkodást egyik vagy a másik aspektus irányába - fejezte be a mondatot helyette Anasztázia."
"(...) - Kedves naplóm! A bátyám egy geci. Erre gondol? - horkant fel gúnyosan David.
- Ennél azért többre - engedte el a füle mellett a pszichiáter a keserű szarkazmust."
"Mindent el fogsz veszíteni, Benning, és nem tehetsz ellene semmit."
"Kusza színfoltok kavarogtak a semmiben - egymásba úsztak, különleges árnyalatokat alkotva, mintha egy kísérletező kedvű művész palettáján elevenedtek volna meg, aztán fekete festék ömlött a képzeletbeli vászonra, és mindent az uralma alá vont. Laura küzdött a feketeség ellen, belekapaszkodott a kék színbe, szinte hozzáláncolta magát, hogy megmentse az összeolvadástól, de újra meg újra elhagyta az ereje, és ő a kékkel együtt belezuhant a sötétségbe. Végtelen ideig lebegett az űrben, mintha kikerült volna a háromdimenziós világ szabályrendszeréből, és megfogalmazódott benne, hogy talán meghalt. Meghalt, de nem egészen; egy része még mindig visszaakart csúszni a létezésbe a repedéseken keresztül."
"(...) még a női minőségeiben is férfias energiával van jelen: férfiasan gondolkodik, gondoskodik, alkot és teremt, képtelen magát rábízni az intuíciójára, megengedni magának a passzív befogadást, elfogadást, a szabadon sodródást. Emlékezett, mennyire lenyűgözte ez a fiatal festőnő, mintha a saját erőszakkal leszakított, eltemetett részeit látta volna viszont benne: a nagybetűs nőt, aki lágy, finom, érzéki és hullámzó, akár a tenger - előrenyomul, amikor szükség van rá, aztán visszahúzódik, teret ad másnak. Laura csak az előrenyomulást, a mindent elárasztást ismerte, a visszahúzódástól rettegett. Úgy gondolta, akkor sebezhetővé válik, és a sebezhetőségében kihasználják, megalázzák, meglopják. Vajon lehet egyáltalán nőnek lenni ebben a szélsőségesen elférfiasodott világban, vagy csak az amazonoknak terem a babér, akik vastag páncél mögé rejtve sérülékenységüket, karddal, tőrrel és íjjal szereznek igazságot maguknak?"
"(...) Nicholast ismerni? Lehetetlen. Maga az ezerarcú rejtély, a feltáratlan titkok kincsesbányája. Épp ezért szeretett bele: nem tudott betelni a változékonyságával, ami újabb és újabb izgalmakkal perzselte át egyhangú napjait. A férfi mellett egyszerűen lehetetlen volt unatkozni - igaz, megnyugodni is."
"Egy nő számára nincs kegyetlenebb ellenfél egy másik nőnél."
"(...) úgy próbálta összeragasztani széthullott bizalma darabkáit, akár a japán kincugimesterek, akik aranyporral festett gyantával illesztik egymáshoz a törött kerámiacserepeket. Ezt az edényt azonban már nem lehetett megmenteni: porrá zúzta a valóság, és a tartalma szétfolyt, beitta a föld."
"(...) Lil hozzáhajolt, és puszit nyomott a homlokára.
- Megmelegítem neked a pitét - ajánlotta fel. Egyike volt azoknak a pillanatoknak, amelyeket Saunders szeretett volna kimerevíteni és örökre benne maradni. Ilyenkor úgy érezte, teljes mértékben kielégítené, ha csak anya lenne, és semmi más. Nehezen találta meg az egyensúlyt a két énje között: az egyik feláldozta volna magát a gondoskodás oltárán, míg a másik a veszély és sötétség felé húzta. Valamiért mindig úgy érezte, választania kell, és csak az egyik területen lehet jó. Az egyik oldalon ott állt Lily Grace, akiből szeretett volna jó és erős embert nevelni, a másikon pedig áldozatok százai várták, és ő az igazságuk nyomába eredt. Mindkettőhöz ragaszkodott. Az egyik melegséggel töltötte el és célt adott a mindennapjainak, a másik pedig olyan izgalommal kecsegtetett, amit sehol máshol nem tudott felfedezni. Mindeddig elszántan küzdött azért, hogy ez a két oldal soha ne találkozzon; áthatolhatatlan fallal választotta el őket egymástól. A munkahelyén rendőrnyomozó volt, otthon pedig anya. Most azonban a munkája átszivárgott és belevegyült a magánéletébe, és nem tudta, ezt hogyan kéne kezelnie."
"(...) Figyelte a haláltusájába merevedett nőalakot a rajzlapon. Fekete-fehér testéből csak vérző bensője piroslott ki. Felhasadt álomburok. E pillanatban ez volt az ő élete is: ébredés után egy rémálomba, amelyben az a legszörnyűbb, hogy a valóság címet viseli."
"(...) - Maga is az életét kockáztatja valamiért, amiben hisz.
- Én az igazságban hiszek.
- Nem. Maga abban hisz, hogy megmenthet másokat. Abban, hogy mások helyett is erősnek kell lennie, hogy pajzsként kell állnia a világ gonoszsága és a kiszolgáltatottak között. Mi az igazság? Szerintem bárhogy is keressük, nem találhatjuk meg. Végtelen arca van, képlékeny és változó. Csak a vak hit szilárdítja meg, és kelti a statikusság, az egyetemesség illúzióját.
- Mit akar ezzel mondani?
- Azt hittem, hogy megvédhetem az öcsémet. De ahogy maga is rávilágított, ez tévedés volt. Nem védtem meg, hanem magam ellen fordítottam. A szeretete helyett a gyűlöletét érdemeltem ki. Az én igazságom és az övé köszönőviszonyban sincs egymással. Melyik a valódi? Melyik az érvényes?
- Talán mindkettő...
- Akkor beszélhetünk egyáltalán jóról és rosszról?
- Nem tudom. Vannak, akik nem kérnek a segítségünkből, de olyanok is, akik életük végéig hálásak... akiknek számít. (...)
- A maga hite és igazsága szerint én egy szívtelen rohadék vagyok. Ha maga a fehér, akkor én a fekete. Ha maga jó, akkor én a rossz. De mi van, ha téved? Tudja, van, ami nekem is szent, amiért én is bármit megtennék..."
"Miért olyan félelmetes a lehetőség, hogy rosszul ítélünk meg embereket és helyzeteket? Miért olyan borzalmasan nehéz szembesülni azzal, hogy tévedhetünk? Megpróbálunk stabil talajt találni, amire felépíthetjük életünk várát, aztán egyszer csak rájövünk, hogy a talaj rossz, alkalmatlan arra, hogy megtartson egy ekkora építményt. Nem csoda, hogy inkább elfordítjuk a fejünket és azt hazudjuk magunknak, hogy a számtalan egyértelmű jel ellenére jó döntést hoztunk, mert ha számolnunk kéne azzal a lehetőséggel, hogy a vár bármelyik pillanatban összedőlhet, és újra kell kezdenünk az építkezést, az elviselhetetlenül megrendítené a bizalmunkat az életben és önmagunkban."
"Hogyan lehet újra megnyitni a szívünket, ha valaki, akinek a legjobban kellett volna vigyáznia ránk, darabokra töri a bizalmunkat, majd hátat fordít és ott hagy a romok között? Ő valahogy felállt, összeszedte magát, és új talajt keresett. A düh, a fiatalok elpusztíthatatlan élni akarása és belső tüze hajtotta. Megtalálta azt az alapot, amire elkezdhette felhúzni új élete tartószerkezetét. Ez az alap azonban egy nagyon mély belső meggyőződés betonná keményedett rétegeiből állt: az emberek hazudnak, és csak akkor lehet túlélni a világukban, ha a legrosszabbat feltételezzük mindenkiről. Ha mindenkit eleve rossznak látunk, nem érhet bennünket csalódás. Vajon azzal, hogy gyilkosokkal és gonosztevőkkel veszi körbe magát, nem éppen erre a meggyőződésre keres visszaigazolást? Nem épp így akar megbizonyosodni róla, hogy helyén van az ítélőképessége? Az elképzeléstől, hogy talán az egész világnézete hibás, bénító szorongás fogja el. A morális fogódzói egyenként tűnnek el, és ő lassan elveszítette az irányérzékét."
"(...) - Ha tényleg letartóztatsz, akkor vigyél be - mondta a férfi. - Bármennyire is élvezem a műsort, de kezdek elgémberedni.
- Nicholas megszökött - közölte a nő, mire Mayberry hisztérikusan felröhögött, és megbilincselt kezével rácsapott a kormányra.
- Jó, akkor maradok. De hozz egy pattogatott kukoricát."
"(...) A felvételnek itt vége szakadt, és Nicholas hátrarogyott a székében, mint egy levetett zakó. Az a része, ami az előbb még holttehernek érzett, elhatalmasodott rajta. és úgy nyomta agyon, akár egy hidraulikus prés. Száraz szemmel, száraz torokkal és száraz lélekkel meredt maga elé - halott volt. Végérvényesen halott."
Érdekességek/kulisszatitkok:
- Eredetileg egy részesnek készült
- Az alapötlet a Benning-villában tartott parti volt, csak akkor még nem így nézett ki, mások voltak a szereplők is, minden. Egy testvérpár jelenlétével, akikről kiderül, hogy az egyikük barátnője a másikuk szeretője volt. Illetve, egy halálesettel az este után. (Minden apró részlet és karakter ezután bomlott ki)
- Az írónő szerint a sorozat, de főleg a harmadik rész főcímdala a Way down we go lehetne a Kaleotól
- Mindkét részben Damilola Sani festőnő művei megjelenésével egy időben kezdődött a tragikus események láncolata (A nő bukása után a második részben ugyanis Az igazság arcai címet viselő konstelláció bemutatása van soron). Hogy ez balszerencsés véletlen, vagy tudatosság van mögötte, engem is nagyon érdekel (bár nem tudom, szegény nő ezek után hogy mer ecsethez nyúlni)
- A sorozat harmadik részében lesz egy visszatérő szereplő Sienna korábbi könyvéből, A köd utánból. Szóval, akinek hozzám hasonlóan felkeltette a figyelmét Wade Nelson különleges ügynök az FBI-tól, annak van egy jó hírem: itt sokkal többet kapunk belőle.
- Nicholas karaktere. Sienna egyik tehetsége a szereplői jellemábrázolása: tudatosan komplexek, emberiek, hiszen a pszichológiai mondhatni alap pillére a könyveinek. De Nicholas esetében sikerült felülmúlnia önmagát. Egy nárcisztikus szociopata, ugyanakkor mindenét feláldozó apa, akinek a család, pontosabban a gyerekei a legfontosabbak és értük szó szerint bármire képes. Egy traumatizált gyermek, akiből egy hatalommániás seggfej lett, mégis olyan szinten árnyalt a karaktere, olyan tettei és megnyilvánulásai is vannak, és és olyan kiaknázatlan lehetőségeket rejt, hogy többek közt az írónő ezért sem tudta elengedni egy kötet megírása után. Egyszerre karizmatikus, vonzó és néha ijesztően taszító, és minden ellenére vagy mindezen tudásod mellett imádod (és néha utálod egyszerre).
- Laura szála. Annyira mély, annyira erős, annyira valódi, hogy "csak ebből több könyvet lehetne írni" - hogy Sienna szavait idézzem. Laura az a karakter, akivel sajnos szinte minden nő azonosulni tud: hiába van rendben minden, hiába gyönyörű, okos, tehetséges, sikeres és odaadó, elképesztően erős nő és mindenét feláldozó anya, túlságosan jó feleség - folyton ott van benne a kétely, a szorongás, az az érzet, hogy nem elég jó... pedig nála jobb nem is lehetne. Számomra ez nagyon erőteljes és figyelemfelkeltő üzenete, lelki lökete a történetnek.
- "Ez a történet önmagát írta" - habár Sienna nem tervezte sorozatnak, mégis olyan hidegrázós felismerések, apró előreutalások vannak az első részben, mintha mégis így lenne.
- Előreláthatólag négy részes lesz a sorozat, de hogy Sienna hogy engedi el Nicholast? És mi, olvasók is, hogy engedjük el ezeket a szereplőket, és ezt brilliáns, összetett történetet? Az már más kérdés
.png)
Személyes élmény:
Laura nekem az a karakter ebben a történetben. akiről sosem lehet eleget beszélni. Az Igazság arcaiban ugyanis van pár ilyen, de főként egy konkrét jelenet, amit elszorult torokkal, majdnem sírva, libabőrösen olvastam végig, és annyira átéreztem, átéltem azokat az érzéseit, amiket ott megélt, hogy szinte fizikailag fájt. Ez pedig az anyaság jelentőségét megmutató részlet. Hogy mire képes egy nő, egy anya, akinek veszélyben van a gyereke, és semmit sem tud róla... Hogy mennyire erőssé tesz fizikailag (Laura konkrétan darabokra tört egy széket), miközben mennyire kiszolgáltatottá tesz lelkileg. Hiszen van olyan, amit egy anya ne tenne meg a gyerekéért? Nincsen. Végigkövetni azt az érzelem hullámot, aminek a többsége pillanatok alatt ment végbe benne: összezavarodás, félelem, rettegés, düh, összeomlás, majd a mindenre elszánt tettre készség, hogy bármire képes, csak túléljen és megvédje a gyerekeit, az olyan élményt adott nekem, amit sosem tudok elfelejteni, sosem tudok ezen túllépni, mert a saját identitásom szerves része.
"Nicholas jött, látott, és mindent vitt."
- erről árulkodik az írónő mosolya is. Csoda, ha mégis sorozat lett?
Exkluzív részlet
(az Ígéret sorozat harmadik részéből, A bosszú arcaiból):
"(...) Végigmérte a férfit: igazán talán most először. Jóképűnek találta: annak a típusnak, aki könnyen és gyorsan ébreszt szimpátiát. Nemcsak a nyílt tekintetével, de a sima modorával is, ami talán túlságosan is finom volt ahhoz képest, amihez szokott: a zsaruk stresszlevezetésként használt trágárságaihoz, meg az állandó cinizmushoz és egymás ugratásához. Eddig csak az irodai oldalát látta: a gondolkodót, a precíz elemzőt, és bárhogy próbálta is, nem tudta elképzelni akció közben, fegyverrel a kezében, valami vérengző sorozatgyilkos után kajtatva.
- Szóval... - törte meg a kínos csendet -, úgy hallottam, hogy szakmai berkekben maga amolyan sztár.
- Sztár?
a kijelentés láthatóan váratlanul érte a férfit, és a homloka közepéig szaladt a szemöldöke. Saunders most döbbent rá, hogy még soha nem beszélgettek a munkán kívül. Wade Nelson tökéletesen idegen volt számára.
- Azt mesélték, hogy nemrégiben lekapcsolt egy hírhedt sorozatgyilkost. - Emelt hangon kellett beszélnie, hogy túlharsogja a pult másik oldaláról a feléjük hömpölygő ordibálást.
- Biztosan a Ködemberre gondol...*
- Be kell vallanom, nem követtem az ügyet. A saját szemétdombomon is volt mit kapirgálni.
Nelson elnézően elmosolyodott.
- Nem veszített sokat. Csak azért volt ekkora visszhangja, mert felkapta a sajtó.
- Mikor zárták le?
- Egy hónapja, talán.
- És máris itt van? - A nő belekortyolt a sörébe, és akaratlanul is a férfi bekötözött karjára tévedt a tekintete.
- Mit mondjak, munkamániás vagyok - felelte, majd maga is követte Saunders példáját az itallal. - De szerintem magánál jobban ezt senki nem érti meg, Joyce... szólíthatom Joyce-nak?
A nő zavartan legyintett.
- Joyce-nak, Saunders-nek, hadnagynak... amelyik jól esik.
- Magának hogy esik jól?
- Ezt még senki nem kérdezte tőlem... - tűnődött el a nő.
- Mit szólna a Joyce-hoz és a Wade-hez? - vetette fel a férfi.
Saunders kíváncsian vizslatta az arcát.
- Szóval barátkozós italozást tervezett mára...
- Hatékonyabbnak találom, ha a munkatársaimmal személyesebb kapcsolatot alakítunk ki. Olajozottabban működik a kommunikáció.
- Értem - fújt visszavonulót a nő.
- Mintha ez kellemetlenül érintené...
Saunders felkuncogott.
- Nem, csak... Általában nem így szokott történni. És most kissé... olyan érzésem van. mintha épp engem profilozna. Akasztják a hóhért? - vizslatta kérdőn Wade-et, miközben egyre inkább zavarba jött. - Bocsásson meg, csak nehéz eltekintenem a szakmájától.
- Nincs oka aggodalomra - oldotta a helyzetet a férfi. - Mára letettem a jelvényt, úgyhogy igyekszem magamhoz képest laza lenni.
- Ó, hogy az ilyen? Jó, hogy szólt.
Wade elnevette magát.
- Ennyire futja.
- Nehéz letenni a jelvényt - hagyta rá Joyce. - Egy idő után az emberhez nő, mint egy tetoválás."
/ A karaktereket ábrázoló képek forrása az írónő oldala, ahonnan már a könyveit is beszerezhetitek, és ezzel Ti is részesei lehettek a VIP klubnak, ahol exluzív részleteket is megtudhattok!
Itt is köszönöm a bizalmad Zsófim, remélem, tetszett a meglepetésem:) /
* Aki kíváncsi a Ködember esetére és Nelson ügynök múltjára,
itt utánajárhat
Ha pedig felkeltettem az érdeklődéseteket az Ígéret-sorozat iránt,
ne habozzatok ide szaladni- a harmadik rész előrendelése esetén most ajándékba jár az első fejezet is
A könyves hét korábbi állomásai:
Kitablar - Lefelé a folyón
Niitaabell világa - Reményszimfónia
Mézesmoly - Elmejáték
Fodor.Dori7 - A köd után
Worldofbooks02 - Ahol a százszorszépek nyílnak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése