Bessenyei Gábor: Tested és lelkem

 

Sziasztok!

Bessenyei Gábor könyveivel, különösen a Tested és lelkem című kötettel már nagyon régóta szemezgettem, terveztem olvasni, mert egyszerűen hatással volt rám, ahogy megláttam. Azonnal megragadta a figyelmem a szimbolikus borító (ami így olvasás után nekem az összezúzott gyermeki ártatlanságot közvetíti, a szív alak mellett, ami nyilvánvalóan a két főszereplő érzéseire is utal), a kifejező címről nem is beszélve, a tartalmát is tekintve, hiszen a lányoknak a testét, a fiúknak a lelkét veszik sokszor semmibe. 

Itt is köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző kiadónak - az írónak pedig azt, hogy volt bátorsága egy ilyen "darázsfészek" témához nyúlni, és nem is akárhogyan tette ezt!

TARTALOM: 

Semmi bajom a meztelenséggel. 

Hogyan is lehetne? Igazából nincs is annál jobb, mint eljutni oda a lánnyal, hogy meztelenül láthasd. De mi van, ha nem csak te láthatod? Hanem az összes haverod, az egész iskola, és hirtelen mindenki azt hiszi, hogy jár neki belőle egy darab. Ez nem lehet a valóság. Mert ha az, nem biztos, el bírom viselni. De ha én nem bírom elviselni, mi lesz Lucával? 

Kemenes Bálint élete boldog. Ő a focicsapat ünnepelt sztárja, egyre sikeresebb a YouTube-csatorna, amit a barátaival csinál és még egy gyönyörű lánnyal is flörtöl. Igaz, az a lány a legjobb haverja barátnője... De hát miért nem szakít Luca Áronnal? Talán fél a fiú bosszújától? 

Orosz Luca az egyik legvidámabb, legmagabiztosabb lány az osztályban. Szeret olvasni, szívesen bulizik a barátaival, jól tanul és másoknak is segít. Aztán egy nap megtörténik vele az elképzelhetetlen: olyan képek kerülnek fel róla az internetre, amiket csakis egyetlen embernek szánt. 

Hogyan lehet ezután folytatni az életet? Ugyanaz az ember tud maradni, aki eddig volt? Kire számíthat, kibe kapaszkodhat? 

Bálint és Luca kalandja éppen csak elkezdődik, de a képek mindent megváltoztatnak. Bimbózó szerelmüket letöri egy olyan bosszú, aminek talán soha nem lépnek túl a következményein. 

Mit hajlandó Bálint feláldozni azért, hogy Luca mellett kiálljon? És vajon mennyit ér ez a szerelem? 

Te kitartanál a végsőkig? Tudnál ítélkezés nélkül segíteni? 

Tarts Bálinttal ezen a különleges úton, és ismerd meg a fiúk lelkének mélységeit!

KIADÓ: Könyvmolyképző kiadó, 2021

ISBN: 9789635614004

RENDELHETŐ: itt

Bessenyei Gábor neve már többször is szembejött velem, mikor az ifjúsági, magyar irodalomról volt szó és különösen erről a könyvéről tudtam biztosan, hogy egyszer mindenképpen el szeretném olvasni. 

Őszintén szólva nagyon rég volt rám ilyen nagy hatással egy történet, mind az olvasás alatt, mind közvetlenül utána és így már kis idő elteltével is. A Tested és lelkem műfaját tekintve ifjúsági, de sokkal komolyabb, mint az átlag, ez nyilvánvalóan adott a témájából is, illetve az írásmód, a mondanivalója, az életszerű tartalma miatt is. Az író stílusa már a legelső mondattól kezdve magával ragadott, egy olyan világba engedve betekintést, ami alapvetően nem könnyű és frusztráló: a valóságba. A fiatalok gimnáziumi valóságába, ahol sokszor csak a felszínt látjuk, a mélységeket már nem, és hajlamosak vagyunk bizonyos tényekre hivatkozva ítélkezni és bántalmazni, vagy csak csendben, közönyösen ignorálni azt a helyzetet, amit akár több empátiával és odafigyeléssel meg is érthetnénk; együtt is érezhetnénk azzal és támogathatnánk azt, akit érint, aki ellen irányul. 

A történetben megismerhetjük Bálintot, aki viszonylag népszerűbb tanulóként, a focicsapat sztárjaként, feltörekvő videósként éli átlagos mindennapjait. Az egyetlen, ami nem mondható átlagosnak az életében, az a Luca iránti érzései, aki nem más, mint az egyik gyerekkori haverjának a barátnője. 

Sokan már ezt az alapszituációt elítélhetnék, de Bálint és Luca igazából szoros barátságban állnak egymással és annak ellenére, hogy több is lehetne köztük, nem lépik át azt a bizonyos határvonalat, amivel elárulhatnák Áront. Talán a saját előéletemből is kiindulva (egy rossz kapcsolatban voltam, amikor megismertem a jelenlegi párom, aki azóta már a férjem és a kislányom édesapja is) jobban átláttam és megértettem az ő helyzetüket, ugyanis az mindenki számára egyértelmű, hogy Luca és Áron közt már semmi nem olyan, mint régen, és felmerül bennük a kérdés: akkor miért nem szakítanak? 

Erre a kérdésre viszonylag hamar választ is kaphatunk, ugyanis amikor Luca mégis meglépi a szakítást, rettegve várja, Áron beváltja-e a fenyegetéseit, közzé teszi-e azokat az enyhén szólva is kompromittáló fényképeket, amiket Luca neki küldött. De eleinte Áron nem tesz semmit, és már Luca kezdene megnyugodni, elkezdődne valami közte és Bálint közt, amikor robban a bomba - és a képek mégis kikerülnek. Mondanom sem kell, hogy ez felforgatja az egész világukat és tönkretesz mindent, amit csak lehet. 

Hivatalosan ezt hívják bosszúpornónak, és tekintve, hogy Luca elmúlt tizennyolc éves, nem feltétlen jutna előre az ügye bármilyen értelemben, ha rendőrségi feljelentést tenne, de nem is juthat el idáig. Ez az eset elkeserítő, de szinte mindennapos a mai napig és még mindig nagyon kevés alkalommal fordulnak nemhogy a hatóságokhoz, de egy tanárhoz, igazgatóhoz, vagy szülőhöz, más felnőtthöz sem, hiszen megakadályozza a végtelen mély szégyenérzet. Mert ez egy olyan dolog, ami miatt másokban - igen, a saját fiatalkori énemet is idesorolom - az első kérdés, ami felbukkan, az, hogy miért küldött ilyen képeket magáról? Vagy akkor már vállalja a felelősséget, hiszen ő küldte el, ő hibázott. 

Nem. Ismétlem, nem. Aki ilyet tesz, arra sok mindent lehet mondani: naiv, buta, meggondolatlan, hiszen ha szerelmes tizenévesként tesszük, akkor nem is tudjuk ezt józan ésszel sem átgondolni, de hogy hibás lenne? Semmiképpen sem. Leginkább áldozat. És az megint teljesen más, ha önszántadból, saját magad osztasz meg a nyilvánossal ilyen - bármilyen - tartalmat. (Itt ráadásul Luca nyomás hatására küldött el bármit is.) De ahogy az egyik legjobb barátnőm fogalmazta meg: ha valakinek PRIVÁTBAN küldesz bármit, legyen az egy meztelen kép vagy a legféltettebb titkod, bármiféle személyes gondolatod, és ezt az illető a tudtod nélkül hozza nyilvánosságra, ezzel elárulva a bizalmad, az egyrészt undorító, másrészt bűncselekmény - és ekkor nem lehetsz hibás, csakis áldozat. Biztosan megvan erről mindenkinek a maga véleménye, amit el is fogadok, akkor is, ha nem helyeslem és lehet nem leszek népszerű a sajátommal, de akkor is így gondolom én is. Mindamellett, hogy én is voltam mind a két helyzetben (csak nem ilyen erős végletekben): lettem volna áldozat, ha az én bizalmammal is visszaélnek és - sajnos - voltam az is, aki azt gondolta, ha ezt tette, olyan lány is.* Ez is bizonyíthatja, mennyi mindent látsz máshogy kamaszként és felnőttként. Különösen szülőként. 

Ami a könyvbeli szülőket illeti - nos, velük sem értek egyet, hogy szépen fejezzem ki magam. Nagyon sok minden bántott, frusztrált, felidegesített ebben a könyvben, és az leginkább Luca édesapjának és iskola társainak a szituációra adott reagálása volt. *Lehet, hogy előfordul az az eset is, amikor valaki könnyen kapható is, de az esetek nagyobb százalékban nem ez történik és ettől függetlenül ez még nincsen rendben. Nem leszel attól rosszabb, ha ilyen képeket küldesz valakinek - de tudnod kell, hogy a világ bánthat, ha ezt megteszed és kiderül. Nem lehet ennél jobb példa erre, mint ennek a könyvnek a cselekménye, amit a könnyen és gyorsan olvashatósága ellenére, vagy amellett, hogy letehetetlen és magához szegezi minden érzékedet, igenis nehéz volt olvasni. Nehéz volt, mert annyira életszerűen ábrázolta az egész lavinát, amit egy elkeseredett kamasz fiú bosszúja okozott, hogy az szinte magát az olvasót is elnyelte. Fuldokoltam ebben a könyvben. Fuldokoltam Luca fájdalmában, Bálint bizonytalanságában, kettejük kétségbeesésében, ugyanakkor levegőt adott nekem Bálint húgának, Petrának a karaktere. Petra egy olyan szereplője ennek a könyvnek, akit egyszerűen szívem minden dobbanásával imádtam. Elámultam a bölcsességén, reményt adott arra, hogy igenis léteznek még igazán együttérző és az igazságtalanság ellen felszólaló emberek, akikre mindannyiunknak szüksége lenne az életben. Petra ilyen volt Bálintnak: a humora zseniális, a megmondó jelleme annál inkább; a fiú nagyon sok mindent máshogy látott, átértékelt magában és a világban is. Petra formálta a bátyja nagyívű karakterfejlődését, miközben testvéri szeretettel támogatta és segítette, ugyanakkor nem félt helyretenni, ha úgy érezte. Ő az egyik olyan fontosabb mellékszereplő, akit feltétlen ki kell emelnem a történetben. A másik Benedek, aki szintén hatással volt Bálint látásmódjára, a saját magával kapcsolatos megítélésére, csak más módon és nem feltétlen pozitívan tekintve. Benedek által kerül előtérbe az iskolai bántalmazások más aspektusai is - amikor lehet, a tudatában sem vagy annak, hogy zaklatsz valakit, csak azzal, hogy hatással vagy másokra, akik követnek téged. A harmadik pedig Bogi, aki az élő bizonyíték arra, hogy sokszor semmit nem jelent, ha testközelből nézed végig egy ilyen eset tragikusan romboló következményeit: képes vagy te is ugyanebbe a hibába esni, kétségbeesésed vagy a büszkeséged által, mert teljesen máshogy látod a történteket, mint kellene. De ő legalább szerencsés módon egy pozitívabb módon tanulhatott belőle, megértve azt, hogy ezzel az ellenkezőjét éri el annak, amit szeretne, ilyen módon csak kihasználják és ő ennél többet ér. 

Már csak annak csekély tudatában is érdekes volt számomra ez a könyv, hogy egy férfi írta egy nőket érintő témáról, ráadásul egy fiú szemszögéből. 
Nincsenek szavak arra, mennyire zseniális, ahogy Bessenyei Gábor felépítette az egész történetet, amilyen mély érzelmi síkokba bele mert menni, olyan módon, hogy valamilyen szinten külső szemmel láthassuk, de mégis átérezzük, min mennek át a karakterek. Habár én tökéletesen átláttam és megértettem Luca helyzetét - a szégyent, a fájdalmat, a depressziót, a meghunyászkodást, meghasonulást: többet már nem lehet ugyanaz, aki volt és sosem lehet biztos benne, ki miért bámulja meg -, nem okozott bennem hiányérzetet az, hogy nem az ő szemszögéből van elmesélve a történet és annak ellenére, hogy vele történt meg, ő volt, akit igazán érintett, Bálintra is hatással volt ez és nem tudok áradozás nélkül elmenni amellett, mennyire jól volt ez ábrázolva. Mind Bálint karakterének rétegezése, mind pedig az, amiket megélt a helyzet által. Különösen, hogy egy cseppet sem romantizálja a történteket és nem teszi Bálintot egy túlságosan rózsaszín, jajj, ő nagyon más ködbe... mert persze, igen, más, hiszen ő soha nem élne így vissza sem Luca, sem más bizalmával - ugyanakkor nem lenne élethű, ha nem követhetnénk végig a folyamatokat a lelkében, legyen az negatív hatású is a pozitív mellett. Hiszen rá ugyanúgy hatással voltak azok a képek, belőle is ösztönösen váltott ki reakciókat, annak ellenére, hogy ezt szégyellte és tudta, hogy nem helyes, benne ugyanúgy felmerült eleinte, hogy Luca is hibás lehet, mindamellett, hogy segítette és támogatta, és a végsőkig mellette állt és ugyanúgy meg kellett küzdenie azzal, amit ez az egész eredményezett, ide sorolva azt is, hogy nem tudatosan vagy szándékosan, de ő sem volt elég türelmes és túl gyorsan túl sokat várhatott el, csak azért, ami történt - akkor is, ha őt nem csak a lány teste, hanem a jelleme is vonzotta, ha nem csak lefeküdni akart vele, de szerelmes is volt belé. És ismétlem, mindezek mellett végig támogatta, kiállt érte, amilyen mértékben csak lehetett. Ami pedig a legfontosabb, hogy ő ezt - idővel és némi segítséggel - de felismerte, elismerte, változtatni akart rajta, igyekezett máshogy nézni és rendbe hozni a károkat: amiket ő és amiket mások okoztak. 

"(...) Tudom, milyen érzés, amikor vágyakozol valaki után, a szobádban fetrengsz, nyüszítesz, mint egy kutya, mert nem lehet a tiéd, és csak álmodozol, csak álmodozol. És néha... néha eljön az a pillanat, amikor mégis a tiéd lesz. Ilyenkor nem tennél meg mindent, hogy meg is tartsd? Dehogynem. Olyankor nem gondolkodsz azon, hogy mi a helyes vagy helytelen, mit használhatnak fel ellened később, mert bízol és vágyakozol. Ezt nem is lehet másképp. Hogy lehet ésszel szeretni? Hogy lehet ésszel bízni? Pedig ezt kellene. Ilyenkor kellene csak igazán észnél lenni."

A fenti idézet tökéletesen bizonyítja azt, miért is kellene inkább megérteni egy ilyen eset áldozatát, mint megítélni. A Tested és lelkem egy rendkívül fontos és fájdalmasan gyönyörű történet, ami felnyitja a szemed, megnyitja a szíved, összetöri a lelked - és amit minden fiatal kezébe odaadnék, hogy megértse és átérezze annak a súlyosságát, amit tesz, amit gondol, amit kimond - vagy amit pont hogy nem. Hiszen mi a rosszabb? Ha bántalmazol - vagy ha fel sem szólalsz a bántalmazás ellen? 

Bessenyei Gábor története a saját életünkben zajló tragikus esetek egyikét mutatja be, rendkívüli érzékenységgel és bántóan nyersen, emberi karakterekkel, szemléletmódot megváltoztató gondolatokkal. Egy olyan kötet, amit egyszer a lányom kezébe adnék - ha elég idős és elég nyitott rá, ugyanis megmentheti őt attól, hogy ilyen történjen vele. Ha pedig mégsem, akkor a könyvbeli szülőkkel ellentétben én teljes mellszélességgel állok mellette. Ez az a könyv, amit most, fiatal szülőként, kisgyermeknevelőként, a bennem élő és ugyanezeket a hibákat elkövető kamaszlányként  annyi ember kezébe adnám, amennyibe csak lehet: legyen az tizenéves kamasz, fiatal felnőtt, sokat látott tanár, keveset tapasztaló szülő, mert MUSZÁJ lenne inkább együttérezni, megérteni és támogatni, mint ítélkezni, bántalmazni vagy csak csendben maradni.

Alix E. Harlow: Starling-ház

 

Sziasztok!

Alix E. Harlow könyve olyan sokszor szembejött velem, hogy felkeltette az érdeklődésem. Külön élményt adott az, hogy számomra nagyon kedves emberekkel olvashattam együtt, de milyen jól is tettem! Nagyobb kedvencem lett, mint arra számítottam; határozottan az év egyik legjobb olvasmányélményét adta. Itt is köszönöm szépen a recenziós példányt az Agave Kiadónak!

TARTALOM: 

Néha egy olyan házról álmodom, amit még soha nem láttam... 

Opalról sok mindent el lehet mondani - árván maradt, kibukott a középiskolából, főállásban űzi a cinizmust, részmunkaidőben pénztáros -, de az számára a legfontosabb, hogy jobb életet teremtsen az öccsének, Jaspernek. Egy olyat, ami mindkettejüket kijuttatja Edenből. Ez a Kentucky államban található kisváros két dologról híres: a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék  tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett. 

A remeteként élt író semmi mást nem hagyott maga után, csak baljós pletykákat és az otthonát. Mindenki úgy gondolja, legjobb tudomást sem venni a hátborzongató házról és annak emberkerülő örököséről, Arthurról. Vagy majdnem mindenki. 

Félnem kellene, de álmomban nem tétovázom. 

Opal gyerekkora óta Az Alvidék megszállottja. Amikor esélye nyílik belépni a Starling-házba - és pénzt szerezni az öccse jövőjének megalapozásához -, nem tud ellenállni a kísértésnek. 

Ám a gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy végre talán lesz oka a városban maradni. 

Álmomban otthon vagyok. 

És most harcolnia kell. 

Üdv a Starling-házban! Belépés csak saját felelősségre. 

KIADÓ: Agave Könyvek, 2023

ISBN: 9789635982400

RENDELHETŐ: itt

Habár az írónő korábbi, Tízezer ajtó címmel megjelent könyvét láttam már párszor, valamiért mégis elkerülte a figyelmem, nem úgy, mint a Starling-ház, aminek csodaszép borítója mellett a nagyobb híre megkövetelte, hogy ne sétáljak el csak úgy mellette. Éreztem is, hogy szeretni fogom, de mégis megdöbbentett az, hogy ennyire. Határozottan kiemelkedő lett számomra a fantasy műfajú könyvek közül! 

Alix E. Harlow egy elképesztő világba kalauzol minket: egy igazi kisvárosba, amit befed a folyton borongós hangulat köde, ahol ritkán süt ki a nap és akkor sem mindenkinek és olyan hihetetlen atmoszférát teremt a könyvnek, hogy azonnal bevonja az olvasót a való világból, mintha ő is ezeken az utcákon sétálna a főhőssel. 

Így ismerjük meg Opalt, akinek túl hamar kellett felnőnie és aki tizenhat éves kora óta egyedül vigyáz az öccsére. Egy motelszobában élnek, még az anyja ismeretsége által, aki egy éjszaka a folyóba hajtott autóval. Ez a történet tele van nem mindennapi szereplőkkel, és köztük az egyik aki leginkább ilyen, az a motel tulajdonosa, Bev. De erről nem szeretnék sokat írni, mert ezt olvasás közben kell átélni. 

Eden - a nevével ellentétben - cseppet sem paradicsomi kisváros, sőt... Opalnak minden célja az, pontosan ezért, hogy a testvérét kijuttassa innen, és ezért bármire képes: lop, hazudik, megszakad, az életét adná érte. A kettejük kapcsolata az egyik, ami a legmeghatóbb volt számomra a történetben. 

A történet alapvetően lassabb lefolyású, mégis érdekfeszítő és ott indul be igazán, amikor Opalt egyre és egyre jobban vonzza a Starling-ház, a maga vészjósló és hátborzongató, mégis különleges kertjével és amikor Arthur, a jelenlegi örököse munkát  ajánl neki,  képtelen nem elfogadni: egyrészt a ház (és a fiú) iránti megmagyarázhatatlan vonzalma miatt, másrészt pedig azért, mert tudja, az öccsének ez lehet a legjobb (ha nem az egyetlen) esélye. 

A könyv írásmódja több szempontból is egyedi: az egyik ilyen az, hogy amíg Opal szemszögét E/1-ben olvashatjuk, ezáltal is még inkább átélve és érezve mindent, amin keresztülmegy, legyen az minden kétségbeesése, reménye, ragadós mocsár a lába alatt, vagy a kert eldugottabb részén lévő gyönyörűsége - addig Arthur gondolatait is megismerhetjük, de E/3-ban, kicsit eltávolodva, mégis teljes belelátással és átéléssel. Így semmilyen apró információ, fontos momentum nem marad ki, amiről tudnunk kellene. Ami miatt pedig még ilyen, az az elképesztően szép, hol pedig ijesztően nyers írásmód, a zseniális humorról és finoman borzongató jeleneteiről már nem is beszélve. 

A legkiemelkedőbb "szereplő" még ebben a regényben az nem más, mint maga a ház, aminek szó szerint lelke van, a falain átrezdülve, a kertjét életre keltve; szinte érzed a keserűségét, szomorúságát, vágyát és gondoskodását, ami már önmagában még különlegesebbé teszi az egész könyvet és mindehhez hozzájönnek még a lap aljára szedett szószedetek, amik még nagyobb látásmódot és sokszor hidegrázós felismeréseket adnak a cselekményhez. 

A történet során több igazságot is megismerhetünk a ház történetéről, ami mint kiderült, pontosan az, ami: apró részletei egy nagyobb történelemnek, aminek a darabjait szépen lassan ismerjük meg és szedegetjük össze, míg megkapjuk a valódi hátteret, ami döbbenetesebb, mint gondolnánk. 

Nincs olyan rész, amiért ne lennék oda ebben a könyvben: az egész cselekménye, felépítése, írásmódja, szereplői, a kapcsolataik, a ház és annak története, az események alakulása, minden rettenetes vagy csodálatos eseményével együtt; az az érzelmi szint, amit okoz az olvasó lelkében, csak azzal, hogy kézbe veszi és igyekszik megismerni... egyszerűen hihetetlen. Alix E. Harlow beírta magát a kedvenc íróim közé, azok közé, akiktől ezentúl mindent olvasnom kell. 

"(...) El tudod ezt képzelni? Hogy a világ minden szeszélyednek engedelmeskedik, hogy bármi, amit kitalálsz, igaz lesz - csak azért, mert te meséled el?"

Az egyik kedvenc részletemet itt olvashatjátok. 

A Starling-ház fenomenális, minden fantáziát felülmúló és mégis túlságosan életszerű, varázslatos és hátborzongató, rettenetesen gyönyörű mese szeretetről, családról és otthonra találásról. Arról, hogyan küzdjünk meg a saját szörnyeinkkel a poklunkban ahhoz, hogy aztán a mennyországunkban végre megnyugodhassunk. 

Chiara: Repülj, szitakötő!

 

Sziasztok!

Chiara könyvének csodaszép borítója azonnal felkeltette a figyelmem, rögtön ezután a tartalmat elolvasva pedig jött a zsigeri megérzés, hogy ez bizony nekem kell. Valamikor régebben szembejött velem már az írónő neve a korábbi Pillangólány című könyve kapcsán, amit ezek után biztos, hogy szintén elolvasok. Itt is köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző kiadónak!

TARTALOM: 

A SZERELEM MINDIG ELÉG? 

A huszonhárom éves Laura írországi tanulmányait félbeszakítva érkezik haza a húga temetésére. Karina tizenhét évesen vesztette életét, egy esős novemberi délután a város legendás Ördög-hasadékába zuhant. Minden jel arra mutat, hogy a halála baleset volt.

Amikor azonban Laura szembesül vele, hogy közel sem ismerte olyan jól Karinát, mint hitte, nyomozni kezd. Mit keresett  a húga az esőben az Ördög-hasadéknál? Hogy zuhanhatott le, mikor mindannyian tudják, hova ne lépjenek? Miért mondta azt az apja, hogy Karina megölte magát? 

Laura egyetlen támasza a legjobb barátja, Máté, aki iránt nem várt érzések ébrednek benne. Attól tart, hogy mindez megmérgezheti a barátságukat, így miközben Karina verseit felfejtve igyekeznek kideríteni, mi történt, Laura mindent megtesz azért, hogy elnyomja magában az egyre erősebben tomboló vágyat. 

De megbirkózhat-e egyszerre a gyásszal és a szerelemmel, a bűntudattal és a szenvedéllyel, valamint a világát felforgató titkokkal? Elárulhatják-e a versek, hogyan halt meg Karina? Mi az ára a hazugságoknak? 

MERÉSZ ÉS FELKAVARÓ TÖRTÉNET AZ IGAZSÁG KERESÉSÉRŐL, A TESTVÉRI SZERETETRŐL ÉS A SZERELEM EREJÉRŐL...

KIADÓ: 2023, Könyvmolyképző kiadó 

ISBN: 9789635612000

RENDELHETŐ: itt

A Repülj, szitakötő!-ben megismerjük a huszonhárom éves Laurát, akit írországi tanulmányaiból egy tragédia követel haza: alig tizennyolc éves, imádott húga, Karina meghalt. Az írónő rögtön az első mondatokkal igazán festőien ábrázolja a főhős érzelmeit és ezt a különlegesen szép írásmódot a későbbiekben sem mellőzi. Volt, hogy nem azért kellett megállnom az olvasásban, mert túlságosan mélyen érintett vagy ledöbbentett egy bizonyos történés, hanem hogy újra és újra elolvassam, majd hangosan kimondjam a csodaszép szavakat, hogy ízelgessem a mögöttük megbúvó érzelmeket. 

Chiara ezáltal a tragikus esemény által mondhatni bele is dob minket rögtön a mély vízbe és igazából a történet alatt végig fenntartja a figyelmünket: hiszen megismertet velünk egy családot, valamint a hozzájuk közel álló embereket, a különféle kapcsolataikat, belső érzelmeiket, és közben ott van végig a rejtély, ami maga a lány halála. Vajon mi történhetett azon a viharos napon? Baleset volt vagy öngyilkosság? Mi vezetett idáig, hogyan történhetett meg mindez? 

Laurát nem hagyják nyugodni ezek a kérdések, ezért elhatározza, nyomozásba kezd és eközben több dologgal is kénytelen szembesülni: az egyik az, hogy talán mégsem ismerte annyira jól a húgát, mint hitte; vagy legalábbis bizonyos dolgok rejtve maradtak a számára - ilyen volt az is, hogy verseket írt. A másik az, hogy többet érez a legjobb barátja, Máté iránt - aki konkrétan látta őt felnőni - és valószínűleg ez nem most kezdődött, de kellett hozzá a gyászfolyamat, ami ráébreszti. Egyúttal persze ez összezavarja, fél az egésztől, hogy milyen mederbe tereli ez a kapcsolatukat - hiszen ő azt gondolja, Máté sohasem nézne rá úgy -, később pedig, mikor kiderül, hogy viszonzásra lelnek az érzelmei, bűntudat gyötri a boldogsága miatt. Erről a száláról a történetnek tudni kell, hogy bár nincs jelölve, nagyobb korkülönbség áll fent a két karakter között (nevezetesen tizennégy év), ami lehet, hogy van, akit zavarhat. Ezen kívül vannak még benne olyan események, amik miatt még ráférne  a könyvre pár trigger warning jelzés, bár ugye a tizennyolcas karika sem véletlen van rajta, és nálunk magyaroknál lehet nem is annyira jellemző ez a fajta figyelmeztetés. Ugyanakkor hogy valaki véletlen se akaratlanul fusson ezekbe bele (engem nem zavartak, bár ezt előre lehet nem tudtam volna megállapítani akkor sem, ha tudom): a nagy korkülönbségen kívül ilyen a trauma, szexuális erőszak / kihasználás, és talán a vérfertőzés is - de ezeket jobban nem fejteném ki a spoilermentesség nevében és azért azt tudni érdemes, hogy ezek mellett igenis nagyon érdemes elolvasni ezt a történetet, mert sokkal de sokkal több egy romantikus, lélektani regénynél - enyhe nyomozós szállal, nem utolsó sorban pedig mégis csak gyászfeldolgozással is foglalkozik a történet.

"A nosztalgia az, amikor meghasad benned az idő. Sem a jelenben nem vagy igazán, sem a múltban.

Karina és az ő imádnivalóan fura gondolatai. 

A fájdalom rögtön mélyen, kíméletlenül belém mar.

Karina nem tévedett, és bár aligha volt tisztában vele, de nemcsak a nosztalgiáról beszélt, hanem a gyászról is. Nem vagyunk a jelenben, mert nem lehet elfogadni, hogy a másik már nincs, de nem vagyunk a múltban sem, ahol még volt, hiszen még ha nem is tudunk szembenézni vele, tudjuk, hogy már nincs."

A fentiekhez tartozik az is, hogy Laura egy olyan letaglózó titkot tud meg a családjáról, ami szó szerint mindent megváltoztat és más fénybe helyezi a Karinával történteket is. Számomra a karakterek pont elég összetettek, emberiek és (a legtöbben) szerethetőek voltak, a kapcsolatok is kellőképpen voltak ábrázolva: főleg Laura és Karina testvéri szeretete, illetve Laura és Máté közti szoros barátság, majd kialakuló szerelem az, ami ezen a téren központi elemnek van téve. Sok mindenben tudtam azonosulni Laurával és nagyon szerettem Mátét, de aki mindent vitt nekem, az Karina, még úgyis, hogy már nem is élt. Az ő gondolkodás-és látásmódja, jelleme és szelleme az, ami talán a legmélyebben érintett és ami így, a regény elolvasása után is örökre velem marad. 

"Az élet ijesztő és csodálatos. Bonyolult és egyszerű. És igen, néha fáj. Elképzelhetetlenül. De ez nem jelenti azt, hogy nem éri meg. (...) Azt hiszem, mindannyian hatással vagyunk a világra, sokszor fel sem fogjuk, mekkora mértékben."

Nagyon megható volt a két lány között az a testvéri kötelék, amit elszakíthatatlannak éreztem még az egyikük halálának ellenére is, a Laura és Máté közti kémia, illetve a két karakter közti dinamika pedig annyira intenzív és különleges volt, hogy még én is beleborzongtam. 

A történethez tökéletesen passzoló, gyönyörű borító mellett muszáj szót ejtenem a több jelentőséggel bíró címről is: a szitakötő (más néven Pille) becenevet Laura Mátétól kapta egy gyerekkori emlékük után, de ezt így, hogy repülj, szitakötő! - Karina volt, aki egyszer belesúgta a nővére fülébe, így még inkább erőteljesebb a jelentése, amit magában hordoz.

"(...) igazad volt, valamiben mindenkinek hinnie kell. Én abban hiszek, hogy... megtanulhatok repülni. És megígérem neked, hogy ha félnék is a zuhanástól... Sosem fogom elfelejteni, hogy vannak szárnyaim." 

A történetben olvashatóak a Karina által írt versek is - ami szintén az írónő saját költeményei. Minden fejezet előtt és a cselekményszál érintett részeinél is, ugyanis ezek alapján nyomoz Laura. 

Fontos megemlítenem a lányok szüleit is, hiszen ahogy fentebb írtam, egy egész családot megismerünk igazából a történet által: az első benyomásom alapján az apjukat egészen bírtam, az anyjuk túl hidegnek és távolságtartónak tűnt számomra, de ahogy az sokszor lenni szokott, a látszat néha csal és bizony minden mögött ott húzódik az ok-okozat. A végére az anyjuk volt az, akit jobban megismerve kicsit megértettem, ha nem is értettem vele egyet vagy nem volt helyes és nem volt mentség azokra, amiket tett, az apjuk pedig az, akiből végtelenül kiábrándultam. 

Volt akiknél azt olvastam, kissé "szappanoperás" lett a végére a történet, őszintén szólva én nem teljes egészében éreztem ezt. Volt egy pont, amikor én is azt mondtam, ez már lehet sok(k), de visszagondolva mégis olyan... cselekményhez illőnek tűnt. A könyv legvége pedig az, ami olyan hatással volt rám, hogy csak sírva szorítottam a könyvet és úgy éreztem, többet adott nekem, mint azt vártam volna. Nem gondoltam, hogy könnyed történet lesz, de sokkal komolyabb volt, mint azt elsőre hittem volna. A versek közül több is megérintett, mondhatni az összes zseniális, de ez az, ami talán a legjobban bennem maradt (és ami talán a legjobban kifejezi, milyen érzés is olvasni ezt a könyvet): 

az alkonyat vászonnak használja az eget 

és egyszer-egyszer

óvatlan pillanatban 

amikor a legkevésbé várod 

olyan színeket fest búcsúzóul a napnak

amelyekbe belesajdul a szív

és meg kell állni egy pillanatra 

egy 

pillanatra 

csak nézni az eget 

a színeket amelyeknek nincs nevük 

és talán nem léteznek máskor 

csak akkor ott neked 

és akkor megérted hogy ez a világ 

ez a mi szédült káprázatos torz iszonyú világunk 

maga a csoda 

- megváltás 

A Repülj, szitakötő! egy elképesztően gyönyörű és különleges történet, amit a benne lévő versek tesznek igazán egyedivé -  ami megríkat, de hitet is ad.

ELŐOLVASÁS | Sienna Cole: A bosszú arcai (Ígéret III.)

 

Sziasztok!

A bosszú arcai minden túlzás nélkül az idei év legjobban várt megjelenése volt számomra.
Sienna Cole köztudottan a szívem csücske, évek óta olvasom, egy ideje előolvasok tőle és tavaly év végén szorosabb a blogger együttműködésünk is - a csapatának a tagja vagyok. Sőt, ennek a könyvnek sok jelenetét - persze ami nem spoileres - ismertem; például, amikor csirkés paellát esznek, akkor éppen bácskai rizses húst főztem és beszélgettünk ennek a jelenetnek az írása közben. A második rész, Az igazság arcai már egy sokkoló függővéggel ért véget, de mint kiderült, az írónő képes felülmúlni önmagát és ahogy ismerem (meg amiket tudok) az alapján a 4. rész ennek az egésznek a csúcspontja lesz; annyira mesterien szövi a szálakat, hogy az hihetetlen. 

TARTALOM: 

Kiben ​bízhatsz?

Nicholas Benning rengeteget veszített, de még mindig van félni- és féltenivalója. Az ellene irányuló összeesküvés sokkal összetettebb, mint gondolta, a hatásai pedig jóval messzebbre gyűrűznek a vártnál. Az idő és a lehetőségei egyre fogynak, miközben olyanok is ellene fordulnak, akiknek a támogatására mindeddig számíthatott. Vajon van még visszaút a régi életébe, vagy nincs más választása, mint feladni mindent?

Joyce Saunders nyomozó kénytelen belátni, hogy a hagyományos módszerek sorra kudarcot vallanak, és ahhoz, hogy megoldja a sorsokat maga alá temető bűncselekmény-sorozatot, messzire el kell távolodnia a komfortzónájától. Ezúttal a segítségére siet az írónő A köd után című pszichothrilleréből megismert Wade Nelson különleges ügynök is, aki talán képes megtalálni az ellenség Achilles-sarkát. A helyzetet nem könnyíti meg Joyce és Nicholas egyre bonyolultabb személyes kapcsolata, ami újabb váratlan fordulatot vesz.

Sienna Cole az Ígéret-sorozat 3. részében még tovább feszíti a húrt. Meghökkentő, lebilincselő és minden eddiginél kegyetlenebb kalandra hív egy olyan világba, ahol már nincsenek álarcok, csak a vérfagyasztó valóság.

KIADÓ: 2024, Álomgyár

ISBN:  9789635707720

VÁRHATÓ MEGJELENÉS:

2024. május 8.

ELŐRENDELHETŐ: itt

Habár a sorozat első része is izgalmas, a második kötet pedig igazán kezd bedurvulni, a harmadik viszi (eddig) a prímet. A már jól ismert és szeretett (vagy kevésbé kedvelt) karaktereinknek most is igazi lelki válságokkal kell szembenézniük a magánéletükben és munkájuk terén egyaránt. 

Joyce Saunders nyomozó munkája az előző részben elkövetett szabályszegéséért (hiába volt ez valahol szükséges) veszélybe kerül, de ami a leginkább meginog, az nem más, mint a törvénybe és igazságszolgáltatásba vetett bizalma és hite. Az, amin a felettese miatt át kell mennie, épp elég kemény, de ehhez jön még az FBI-tól segítségképpen az írónő A köd után című könyvéből ismert Wade Nelson különleges ügynök is, akinek pszichológus szeme előtt nem maradhat rejtve a nő - egyre csak bonyolultabb - kapcsolata Nicholasszal sem. Nicholas Benning jelenleg házi őrizetben van és saját maga intézkedett arról is, hogy a gyerekeit biztonságban tudja, ugyanis bárki is legyen, aki kipécézte magának, most indul be csak igazán. Ugyanakkor a férfi senkiben nem bízik meg Joyce-on kívül, akit pedig "eltiltottak" tőle, így nem könnyíti meg a helyzetüket. Mindehhez jön a hirtelen kialakult túl személyes kapcsolatuk, ami néhány pillanatban igencsak veszélyes vizekre tereli őket...

A rendőrség gyilkossági nyomozó része az FBI csapattal karöltve gőzerővel dolgoznak azon, hogy kiderítsék, mégis ki állhat az egyre kegyetlenebbé vált fenyegetettség mögött, hiszen akiket a tettesnek hittek, azokról kiderült: csupán bábok és körülményeik áldozata(i), ugyanakkor Nicholas feleségéről, Lauráról továbbra sincs semmi hír, hova tűnhetett. 

Ahogy egyre előrébb jutnak ebben a roppant összetett és cseppet sem egyértelmű ügyben, Joyce-t a felismerései visszavezetik a szintén kudarcba fulladt Missy Jones gyilkossági esethez is, és egyszerűen a zsigereiben érzi, hogy a kettőnek igenis sok köze van egymáshoz. 

Az események akkor vesznek igazán nagy fordulatot, amikor a pszichopata a nyomozót is megtalálja és hirtelen veszélybe kerül a családja biztonsága is. Nem elég, hogy Nicholas kisfiát is őrzik, hirtelen a lánya és a szülei épségében sem lehet biztos, és mikor segítséget kérne a sajátjaitól, elfordulnak tőle és cserben hagyják. Csoda, hogy ha ezek után végképp identitás válságba kerül? 
Így kerül vissza az életébe James Mayberry is, egykori társa, akinek a szövegét mindig is bírtam, de a jellemét az esendő és félreérthető emberi felszínen túl itt ismerhetjük és szerethetjük meg igazán. Ő az, aki tényleg sziklaszilárdan Joyce mellett áll az egyre csak élesedő helyzetben. Ugyanakkor a ellenfél játszadozása némi eredményt is hoz magával: ezek valahol segítenek Joycne-nak összetenni apránként a képet, köztük egy olyan kirakós darabbal is, ami még David pszichiáteréhez köthető és ezáltal az írónő egy elképesztően fontos témára is felhívja a figyelmet a szórakoztatáson kívül (ahogy azt tőle megszokhattuk): ez pedig nem más, mint a nők elleni erőszak és az ellenük irányuló bármiféle bizalmi pozícióval való visszaélés.

Wade Nelson ügynök által részletes jellemzést kapunk a pszichopata - a Skorpiónak nevezett irányító -  és szociopata - maga Nicholas - jelleméről és köztük lévő különbségekről is: "a legfőbb különbség az érzelmi szabályozásukban, a kötődési képességeikben és a viselkedésükben rejlik.
Benning, mint szociopata bár felszínesen, de képes egyfajta kötődésre és empátiára. Igaz, hogy a kapcsolatai a hatalomgyakorlásra és a manipulációra épülnek, valamint a saját énképe megerősítésére szolgálnak, de bizonyos emberek iránt képes érzelmeket táplálni, és módosítani miattuk a tervein. A Skorpió ezzel szemben teljesen hideg. Nem szeret, nem kötődik, nem érez empátiát. Ha úgy szolgálják az érdekei, bárkit, bármikor feláldoz. Benning képes számítóan és tervszerűen cselekedni, de ha erős érzelmi behatás éri, akkor impulzívvá válik. Indulatkezelési nehézségei vannak. Ezt láthattuk akkor (...), mikor egyedül indult neki, hogy leszámoljon a fia fogvatartóival, még akkor is, ha tudta, hogy ezzel bajba sodorja saját magát.  A Skorpió nem így cselekedett volna. Őt csak a saját túlélése és a helyzetből való legelőnyösebb szabadulása foglalkoztatta volna. Benning látszólag egy öntelt, egocentrikus, grandiózus gesztusokkal operáló alak, de az önpusztító tendenciái rávilágítanak a sérülékenységére. A Skorpión nem lehet fogást találni; semmilyen érzelmi manipuláció nem vezet nála eredményre. (...)"

Ezáltal pedig a képbe kerül egy gyanúsított, akiről minden okunk megvan hinni, hogy nem lehet ő és mégis... nem lehetünk ebben biztosak. Már semmiben nem lehetünk biztosak. 

Ezekkel az eseményekkel párhuzamosan beleláthatunk Laura és az ellenfél legközelebbi bizalmasának a szemszögébe is.

A könyv írásmódja, az eseményszálak elképesztően font szövevénye és a karakterek sokszínűsége, a történet több szemszögből való megismerése miatt egyszerűen annyira letehetetlen, hogy körülbelül egy nap alatt a végére értem... és őszintén szólva azóta is keresem az állam, illetve szedegetem a darabjaimat és próbálom felfogni, hogy lehet valamit ennyire brilliánsan megalkotni - és tudom, hogy ez még nem minden, még mindig ezer és ezer csavar lapul a drága írónőnk tarsolyában. 

Az érzelmi szál középpontjában itt most Joyce volt nekem a leginkább előtérben - ahogyan a második részben Laura - és egyszerűen muszáj a lehető legspoilermentesebben leírnom egy mondatot, amit konkrétan hangosan újra kellett olvasnom, annyira gyönyörűen van megfogalmazva: "(...) kihátrált a véráztatta, üvegszilánkokkal borított csatamezőről, ahol majdnem elveszítette saját magát."

"Elveszítette azt a képességét, hogy fekete-fehérben lássa az embereket, és pillanatok alatt ítéletet hozzon felettük. Az élet ennél elmondhatatlanul bonyolultabb: ok-okozat, hatás-ellenhatás állandó hullámzása, körbe-körbejáró tapasztalás, ahol a fájdalom addig adódik tovább, míg valaki fel nem ismeri, és át nem transzformálja valami mássá."

Ha azt hittem, a második rész végénél nem lehet kegyetlenebb - tévedtem. Hatalmasat. Ennek a lezárása ugyanis még nagyobb döbbenetet okoz; az erre való reagálásomat láthattátok is Sienna oldalán, de ha mégsem, itt megtudjátok lesni. Ez többet mond minden szónál, azt hiszem. És bizony ismerem annyira az írónőt, hogy ezt is tudja még fokozni a negyedik kötetben.

A bosszú arcai messze túlmutat mindenen, amit hittünk vagy amit tudni véltünk: itt már nem kápráztat és nem is finoman rángat minket, valamiféle bábokként - itt már úgy fejti le az álarcokat, hogy az tükörszilánkosra töri a lelkünk minden darabkáját. 

Bővebben itt olvashattok az egész sorozatról, a karakterekhez tartozó -és hangulatfokozó zene listát pedig a következő linkeken érhetitek el: spotify /          youtube

Olive Blake: Atlas Six

 

Sziasztok!

A legfrissebb olvasmányom a Könyvmolyképző Kiadó egyik újdonsága, ami egy elképesztően gyönyörű és különleges*, letehetetlen kötet volt számomra. A tavalyi év vége óta, amióta megtudtam, hogy jön magyarul, tűkön ülve vártam és minden reményemet felülmúlta. Nekem igazi szerelem lett, aminek a varázsa alól és a karakterei szemszögéből nehezen szabadulok. 

* Az ezt bizonyító videómat megnézhetitek itt !

TARTALOM: 

Titkok, árulás, csábítás. 

Minden évtizedben hat, egyedi képességekkel rendelkező mágiahasználó megkapja a lehetőséget, hogy bekerüljön a világ legelőkelőbb titkos társaságába. 

Üdv az Alexandriai Társaságban!

A kiválasztottak olyan hatalomhoz és befolyáshoz jutnak, ami még a legmerészebb álmaikat is túlszárnyalja.

De vajon milyen árat kell fizetniük érte? 

A hat kiválasztott mindegyikének megvan rá az oka, hogy elfogadja a Társaság rejtélyes meghívását. Foggal-körömmel fognak harcolni helyükért a Társaság soraiban - még akkor is ha meg kell kockáztatniuk, hogy közelebb kerülnek a legveszedelmesebb ellenségeikhez, vagy elárulhatja őket a legmegbízhatóbb szövetségesük. 

Még akkor is, ha nem fogják mind túlélni az évet. 

KIADÓ: Könyvmolyképző, 2024

ISBN: 9789635978342

RENDELHETŐ: itt

Az Atlas Six kétségkívül felrobbantotta az internetet, főleg a booktok közösséget, bár azóta úgy látom, kicsit megosztóbb: vagy imádják vagy utálják. Én mindenesetre az első rész után az előbbi tábort erősítem. Nem olyan régen fedeztem fel a dark academiát mint témát és ez a könyv szerintem nagyon érdekes ezt és a fantasy részét is összességében nézve. Ráadásul karakterközpontú (lehet sokak ezt nem szeretik annyira) és morally grey karakterekkel, szóval nagyon emberiek, komplexek, de számomra nagyon szerethetőek is. 

Az első oldaltól kezdve beszippantott az írónő írásmódja, aki egyébként fokozatosan és nagyon okosan adagolta az információkat, sokszor döbbenetet okozva, vagy leírva olyan életigazságokat, ami többé teszi ezt a könyvet, mint egy szórakoztató fantasy mű. A könyv elején és végén amolyan prológus - és epilógus szerűként van pár oldal Kezdet és Vég címmel, valamint nyolc részre van osztva olyan címekkel és karakterrajzokkal - amik utólag visszagondolva biztos, hogy nem véletlenek és nagyon is jellemzőek - illetve a vége felé van egy úgynevezett Közjáték fejezet, ahol egyszerre ámultam el és sokkolódtam; és nem értettem, hogy jön ez az egész a képbe, így innentől tényleg nem tudtam letenni a könyvet. 

Tehát, a következőképpen néz ki a könyv felépítése: 

I. FEGYVEREK (Libby)
II. IGAZSÁG (Callum)
III. CSATA (Nico) 
IV. TÉR (Tristan)
V. IDŐ(Parisa)
VI. GONDOLAT (Reina)
VII. SZÁNDÉK (Gideon) 
VIII. HALÁL (Ezra) 

A fent említett karakterek közül a hat kiválasztott: Libby, Callum, Nico, Tristan, Parisa és Reina; Gideon és Ezra mellékszereplők (de sokkal fontosabbak, mint hinnénk). Ezen kívül még akit feltétlen kiemelnék emiatt, az maga Atlas, aki az Alexandriai Társaságban tölti be az úgynevezett gondviselőjük szerepét, illetve Dalton, aki közvetlen előttük lett tag, de itt maradt kutatni és őket tanítani. Hogy milyen kapcsolatban állnak egymással ők mindannyian pontosan, annak van olyan része, ami az olvasók számára is rejtély még, a többi pedig spoileres lenne. 

A főhőseink mind-mind más és más környezetből jöttek, különböző jellemekkel, de valahogy mindegyikükben lehet valami, amivel esetleg tudunk azonosulni, vagy amit más esetben lehet elítélnénk, itt mégis érdekesebbé teszi a dolgokat, és segít túllátni bizonyos felszíneken. Én semmiképpen nem jellemezném ezeket a szereplőket egysíkúaknak, őszintén szólva én elfogult is vagyok velük: konkrétan szinte mindegyikükbe beleszerettem a könyv végére. Maga a világa szerintem nagyon egyedi és különleges, ígéretes, a kidolgozottságát nem mondanám központi elemnek, itt tényleg a karaktereken és az általuk megélt, átadott érzelmeken van a nagyobb hangsúly, ami szerintem teljesen rendben is van egy olyan könyv esetében, aminek ez a célja. 

"A tanulság a következő: vigyázz azzal, aki fegyvertelenül áll eléd!

Ha nem a célpontja vagy, 

biztos lehetsz benne, hogy a fegyvere leszel."

Libby és Nico határozottan olyanok, mint a pólusok, amik amennyire vonzzák, annyira taszítják -, ugyanakkor kétségkívül kiegészítik egymást. Mindketten a fizika törvényeit uralják, ők ketten kivételesen jól ismerik egymást, mert már a beválogatásuk előtt is vetélytársakként voltak az egyetemen. Tipikusan olyan a kapcsolatuk, hogy az őrültbe kergetik egymást, de közben a pokolba mennének a másikért. Libby önbizalomhiányával és szorongásával igazán együtt tudtam érezni, ugyanakkor egy nagyon elszánt és jószívű karakter, én jobban szerettem, mint amennyire idegesíthetett volna. Nico tipikusan az a srác, akit csak imádni lehet: ami a szívén, az a száján, imádja Libbyt ugratni, ugyanakkor a lelke mélyén sokkal több van benne, mint amennyit mutat, a végletekig képes elmenni azokért, akiket szeret - például Gideonért, akivel annyira csodás a kapcsolata, hogy az egyenesen megható. 

Tristan szintén olyan, aki felkelti a figyelmed, egy igazi rejtély, alapvetően nem rossz srác, de rejteget még meglepetéseket, ebben biztos vagyok. Ő illuzionista, ami azt jelenti, szó szerint átlát minden látszaton, amivel el akarják hitetni, hogy az nem az, ami, de annyira aprólékosan, hogy akaratlanul is elgondolkozunk, mire is képes még valójában, mert nem átlagos, az biztos. Reina zárkózott, pártatlan, elképesztő ereje van, ami egyszerre adottság és képesség, elég kemény női karakter és fogalmunk sem lehet, milyen is ő valójában. Parisa talán az, akit a legkönnyebb elítélni vagy nem feltétlen könnyű őt szeretni, úgy tudom, sokan nem is szeretik, de én alapjáraton megértem őt, bár tény, hogy félnék is tőle, viszont hiszem, hogy nem olyan rossz, mint amilyennek hiszik vagy mutatja magát. Ő telepata, az az belelát mindenki fejébe és befolyásolni is tudja a gondolataikat - annyira erős, amire még maga Atlas, akinek szintén hasonló képességei vannak sem számított; hiszem, hogy ő nagyon sokat tud hozzátenni az eseményekhez. És végül, de messze nem utolsó sorban, Callum... aki talán a legérdekesebb, legkomplexebb, legmegosztóbb, legemberibb mind közül és lehet, a legveszélyesebb is - Callum ugyanis empata, érzékeli az érzéseiket, többet tud, mint mondja, szintén képes befolyásolni, nem riad vissza semmitől... és mégis. A végére csak azt éreztem, még többet és többet akarok belőle, mert nem mindennapi karakter, és az egyik kedvenc részem a könyvből az ő monológjának egy része. 

Az, hogy csak öten kerülhetnek be, az egyikük halálát jelenti, amivel sokáig nem voltak tisztában, főleg azzal a részével nem, hogy sokszor maguk közt választják ki, ki az, akinek a haláláldozata erősíti a Társaságot... egymás ellen és egymás mellett is küzdeniük kell, és én egyre inkább azt érzem, hogy ez a a hatos más, mint a korábbiak. Ennek a hatosnak olyan kapcsolata van, ami mindent felül fog írni. Akkor is, ha épp szeretik és akkor is, ha épp megölnék egymást. Valahol egy kicsit mindegyikük szerelmes mindegyikükbe - tartják ezt sokan booktokon - de az biztos, hogy az olvasó (én legalábbis) valóban szerelmes az egész kaotikus szerepükbe, jellemükbe, kapcsolatukba. 

A további négy karakter is csak még érdekfeszítőbbé teszi az egész világot: Gideon és Ezra is okozhat meglepetéseket, de az igazi rejtély az nem más, mint Atlas és Dalton, spoilermentesen szólva külön és együtt is. A könyv természetesen olyan hidegrázós függővéggel ér véget, csodálatos keretbe zárva az egészet, hogy csak győzzük kivárni a következő részeket és próbáljuk kitalálni, mégis mi a fene fog még itt történni... 

Az Atlas Six egy gyönyörűen és döbbenetesen okosan megírt dark academia, aminek a világa teljesen elvarázsol, a karakterei miatt pedig megkérdőjelezed minden morális érzékedet és józan eszed - annyira a hatásuk alá kerülsz. És ha sikerül megérinteniük, soha többet nem engednek. 

Ashley Poston: Halott romantika

 

Sziasztok!

A következő könyv bár felkeltette a figyelmem (Judit barátnőm miatt is), őszintén nem tudom, mikor olvastam volna el... ha egy elképesztően nehéz időszakban nem jön velem szembe az, hogy pont ilyen helyzetben ajánlják és mivel volt is egy eladó példány Moly.hu-n, úgy éreztem, ez egy jel. Nagyon nehéz azt szavakkal igazán kifejezni, milyen sokat is jelentett nekem ez a könyv, mindenesetre azért megpróbálom, mert annyira de annyira érdemes a figyelemre!

TARTALOM: 

FLORENCE DAY A KÖNYVSZAKMA EGYIK LEGNÉPSZERŰBB ROMANTIKUS SZERZŐJÉNEK A SZELLEMÍRÓJA, ÉS KOMOLY PROBLÉMÁVAL KÜZD: EGY SZÖRNYŰ SZAKÍTÁST KÖVETŐEN NEM TUD TÖBBÉ HINNI A SZERELEMBEN.

SZÁMÁRA A ROMANTIKA HALOTT. 

Amikor új - és nem mellesleg túlságosan jóképű - szerkesztője nem hajlandó további hosszabbítást adni neki az új kézirat leadási határidejére, Florence felkészül rá, hogy búcsút intsen a karrierjének. Ráadásul nem sokkal később olyan telefonhívást kap, amire nem lehet felkészülni: haza kell térnie a szülővárosába eltemetni váratlanul elhunyt, imádott apját. Abba a közösségbe, ami soha nem értette meg őt, és ahol az évek során semmi nem változott.

Nem csak ezzel kell azonban szembenéznie. Az apja végakarata meglehetősen furcsa temetésre kér ezer szál vadvirággal, Elvis fellépésével és a madarakkal. De a ravatalozóház ajtajában még furcsább dolog várja: egy szellem, aki pont olyan dühítően jóképű, mint korábban, és legalább annyira értetlenül áll a helyzet előtt, mint Florence. A romantika határozottan halott... de úgy tűnik, hogy az új szerkesztője is, és befejezetlen ügyük miatt a lány kénytelen átértékelni mindazt, amit valaha a szerelmes történetekről gondolt. 

Ashley Poston első felnőtteknek írt regénye meghitt történet hazatalálásról, családról és szerelemről a Szívek szállodája stílusában. 

KIADÓ: Magnólia, 2023

ISBN: 978963581977

RENDELHETŐ: itt

A Halott romantika talán már a nem mindennapi címével és gyönyörű, szimbolikus borítójával felkelti a figyelmet - cseppet sem lepődtem meg, amikor láttam, hogy Faniszló Ádám alkotta - de feltétlen ki kell emelnem, hogy sokkal több egy szimpla romantikus könyvnél. Nem sok olyan könyvet olvasok, ami önmagában romantikus, szóval ami esetleg nem fantasy, vagy bármi más mellette, de amikor mégis, akkor pontosan az ilyen könyveket tartom hibátlan olvasmánynak a műfajban. Ugyanekkor ennek a könyvnek a mondanivalója tényleg sokkal mélyebb: ott van benne ugyanis önmagunk megtalálása és elfogadása, a család és otthon szeretete, a jelentősége annak, honnan jövünk, a gyászfeldolgozás, az élet és halál szerepe, a bizonyos életkörülményeink feldolgozása... 

A Day család nagyon sok szempontból nem átlagos, de főként amiatt, hogy generációk óta övék a ravatalozó - és az ezzel kapcsolatos jelenetek egy teljesen más aspektusban festették le nekem mind a halált, mind a holttesteket és mindent, ami ezzel jár. Természetesen az ember tudja, hogy a halál bizony az élet velejárója, de mégis nagyon nehéz elfogadni és feldolgozni azt, amikor haláleset történik - pláne, ha a családunkban, közeli ismerőseinkkel és sokaknak ugyanennyire nehéz megküzdeni a pánikkal, amit a saját halandóságuk ültet el bennük. Ami a legkülönlegesebb ebben a regényben, az az, hogy mégsem nyomasztó; sőt, egyenesen lélekmelengető, szemléletmódot változtató jelenség annak a módja, ahogyan erről ír és az egész történet üzenete is. Nagyon erős és csodálatos atmoszférája van ennek a történetnek, az írásmódja sokszor szinte költői és igazi érzelmi hullámvasút, ugyanis egyszer hangosan nevetünk, majd konkrétan zokogunk és ez váltakozik az elejétől a végéig. 

Ezek mellé bejön még a könyves szakma is, az olvasás szeretete és az írás is, ami még több pluszt ad azoknak a könyvmolyoknak, akik szeretik ezeket a témákat és én valamiért a szellemíró kifejezés jelentésével is itt találkoztam igazából először. (Ami pedig az ezt a szálat illető csavart illeti a végén, hát amiatt azóta is keresem az állam). 

Florence tehát - az egész családjával együtt - egy nagyon szerethető, szeleburdi és szétszórt szereplő, akit sokan kinéznek ott, ahonnan jött, amiatt, amire képes és amit ez hozott magával... ugyanis az apjához hasonlóan ő is látja a szellemeket és régen ha tudott, segített is nekik kideríteni az okot, amiért a köztes térben ragadtak. Ez az a szála talán a történetnek, amiért egy kicsit megosztóbb lehet, azon a szinten, hogy ki miben hisz, én személy szerint elég sok mindenben és tapasztaltam is már korábban megmagyarázhatatlan dolgokat, így ez a része számomra nem volt számomra hiteltelen, de egyébként eltúlzó sem, szóval aki nem is hisz ezekben, annak is érdemes elolvasni. Ezzel szemben Florence új szerkesztője, Ben komoly, rendezett és visszahúzódóbb, így egy kicsit grumpy x sunshine beütése is van az ő kapcsolatuknak. 

Nem szeretnék túl mélyen belemenni a cselekménybe és esetleges spoilerekbe, már a tartalom is eleget mond helyettem szerintem, de egyet kell értenem azzal, aki egy esetleges nehezebb időszakban lévő embernek ajánlotta ezt a könyvet vagy azoknak, akik szeretik ezeket a műfajokat, mert zseniálisan megírt és azoknak is, akik hisznek a sorsszerű szerelemben, azoknak pedig pláne, akik már semennyire nem hisznek, semmilyen szerelemben. A velem történt veszteség pontosan egy hónapja forgatta fel a világomat és rántotta ki alólam a talajt, a temetés közeledtével pedig egy kis olvasási és blogolási válságot hozott magával, holott nekem ez lételem és terápia. Így elképesztően hálás vagyok, hogy ez a könyv a kezembe került, mert egyrészt, valóban rengeteget segített, azzal, hogy kisírhattam magam és pontosan az olvasás előtt nem sokkal merült fel bennem, hogy őt érzem-e a szélben, az olvasás után pedig biztos vagyok benne, hogy igen, így volt; másrészt pedig nagyon ritkán kerül ma már a kezembe olyan történet, túl ritkán olvasok ennyire csodálatos kapcsolatról, hogy a két karakter közti kémia és intim jelenetek, lelki összhang annyira erőteljes, hogy én leszek libabőrös tőle. A könyv felétől körülbelül úgy voltam vele, hogy ha Ben nem lesz életben a végére, nem tudom mi lesz velem. 

" (...) - A szeretet az élet és a halál ünneplése. Veletek marad." 

Sokszor szeretem elolvasni a köszönetnyilvánítást, ahogyan ezt itt is megtettem és ezt a részt szeretném is kiemelni belőle: Szerintem mindannyiunknak van egy vigasztaló olvasmánya, egy olyan könyv, ami óv minket - legyen az romantikus vagy erotikus regény, thriller, krimi vagy fantasy, amire szükségünk van. Egy könyv, amiben úgy látjuk magunkat, mintha tükörbe néznénk. Jé, tényleg, te is? - kérdezi tőlünk, ahogy betölti azt a puha, üreges részt a szívünkben, amihez más még csak hozzáérni sem mert. Szerintem mindannyian megérdemlünk egy ilyen könyvet, bármelyik is legyen az. 

Egy könyv örökségét nem az eladott példányok száma határozza meg, sem az, hogy csináltak-e belőle filmet, és hány kiadást ért meg. Én úgy vélem, sokkal inkább az olvasói számítanak, függetlenül attól, hogy heten vagy hetvenezren vannak. Ti vagytok az örökség, ti vagytok az élet a történet mögött, amit nektek alkottam. 

Florence apukája azt mondta, azok az emberek, akiket szeretünk, a szélben élnek, és én is így hiszem. Szerintem azok az emberek, akiket szeretünk, egy könyv lapjain is élhetnek. 

Remélem, egy nap megtaláljátok magatokat egy könyvben. 

És remélem, hogy az a könyv örökké fennmarad. 

Nos, nekem ez a könyv az. Lehet, hogy több ilyen is van, de akkor ez az egyik legjelentősebb, és ezért soha nem lehetek elég hálás Ashley Postonnak, hogy megírta, annak a booktokos bloggernek, aki ajánlotta (és pont a legjobbkor láttam), ahogyan annak a Molyos tagnak sem, akitől megvettem. 

A Halott romantika egy gyönyörűen megírt, elképesztő történet életről, halálról és szeretetről, ennek a három dolognak az ötvözete, ami igazi mentőövet nyújthat, életet változtathat, ami megnevettet és megríkat, ugyanakkor támaszt, megnyugvást ad.

ELŐOLVASÁS | Farkas Anett: Bármi áron

 

Sziasztok!

A másik előolvasásom nem más, mint a Bármi áron, amit még jóval a megjelenés előtt olvashattam - itt is köszönöm ezt a megtisztelő lehetőséget! Farkas Anett ebben a könyvében kevésbé vérengző, de mentálisan megterhelőbb témát feszeget arról, mire képesek az emberek és a tőle megszokott zseniális csavarral a végén most sem okoz csalódást az olvasóinak. Külön felhívnám a figyelmet a csodaszép borító szimbólikájára, egyszerűen imádom! 

TARTALOM: 

Könnyű álmot hozzon az éj …

Ismered azt az érzést, amikor nagyon akarsz valamit, és ölni tudnál érte?

Felkavaró, hátborzongató történet egy fiatal lány kétségbeesett küzdelméről.

Gréta 19 évesen válik édesanyává, életerős kisfiúnak ad életet. Másnap az orvosok mégis azzal a hírrel állítanak be hozzá, hogy az éjjel egy halott kislányt hozott a világra.

Gréta hiába állítja az igazát, mindenki ellene fordul. Zárt osztályra kerül, elvágják a külvilágtól.

Évekkel később a Dunai nyaralóházban különös események kezdődnek.

Vajon a véletlen műve lenne, vagy valakinek a bosszúja irányította erre a helyre:

Az ügyvédet

Az ügyészt

A rendőrt

Az orvost

A szülésznőt

A közös múlt sötét titkokat rejt. Amikor veszélyes repedések jelennek meg a célpontok tökéletes jövőképén, mindannyian rádöbbennek, a saját érdekükben szembe kell nézniük múltbeli tetteikkel.

KIADÓ: Pitypang, 2024

ISBN: 9786150196534 

ELŐRENDELHETŐ: itt

(Várható megjelenés: 2024. 03. 08.)

Farkas Anett ezzel a történettel kicsit Agatha Christie könyveinek a hangulatát idézi, a rá jellemző írás stílusban. A Bármi áron története két idősíkon játszódik; 1990-ben, a múltban megismerjük Gréta történetét, akinek nehéz sorsú életét fokozza az, hogy csupán tizenkilenc évesen megtudja, terhes. Bár az apával különváltak útjaik, úgy dönt, a babát megtartja. Életerős kisfiúnak ad életet - de másnap a kórházban mégis azt mondják, hogy a kislánya halva született, hiába tudja, érzi, hogy ez nem igaz, senki nem hisz neki és hiába fordulna segítségért jogi úton, kijátsszák és ezzel tönkreteszik az életét... 

Ezzel párhuzamosan a jelenben, 2005-ben öt ember rejtélyes módon mind-mind nyertek a Balaton partján egy üdülőbe nyaralást, de hamar kiderül számukra, hogy valami nem stimmel és lehet nem ártatlan nyereményjáték áll a történtek hátterében, hanem valakinek a bosszúja. Mindannyiuk életének egy szeletébe beleláthatunk ezáltal, illetve megismerhetünk még két szereplőt: a szálloda tulajdonos Alexet és a szintén (látszólag) nyaralásra érkező Bellát, akiknek humoros, romantikus jeleneteik könnyítik a nehezebb téma súlyát, akkor is, ha egy idő után elgondolkozunk, vajon Bella tényleg az-e, akinek mondja magát és elkezdünk töprengeni, vajon mit titkolhat... 

Habár Anett sosem félt a keményebb, de annál fontosabb témákhoz nyúlni, ez az a kötet, ami számomra lelkileg talán az egyik legmegterhelőbb volt: egy gyermek elvesztésénél nagyobb csapást elképzelni sem tudok, emellett tabuk nélkül mutatja meg, milyen érzéketlenek tudnak lenni és milyen könnyen ki lehet használni bizonyos helyzetekben a nők magatehetetlenségét, később pedig más módon a kétségbeesését is, ha rossz szándékú emberekhez kerül az ügye, márpedig sajnos Grétával ez történt. 

Van egy olyan idézet, hogy egy nő két dologért képes megtenni bármit: hogy legyen gyereke vagy hogy ne legyen gyereke. Ez a történet tökéletesen bemutatja ennek az igazságtartalmát. 

Anetthez híven itt is nagyon emberi szereplőket ismerhetünk meg: van, aki csak a körülményeinek áldozata és bizony van, aki pofátlan módon megy bele undorító játszmákba, kihasználva a pozícióját. Az sem csoda, hogy van, akit már csak a bosszú éltet. 

Az ügyvéd, az ügyész, a rendőr, az orvos és a szülésznő is mind-mind olyan szakma, ami  már inkább hivatás és vagy egy csodás emberrel van dolgod, aki valódi segítséget nyújt neked, vagy pedig egy megkeseredett, rosszabb szándékú egyénnel, aki tönkretehet. A kettő közt persze ott van az is, amikor valakinek csak rosszabb napja van vagy már nem úgy dolgozza fel az ezzel járó tapasztalatait, de itt sajnos nem ez a helyzet.

" Amikor megszületünk, nem tudhatjuk, milyen hosszú élet vár ránk. Az idő furcsa dolog. Ha várjuk, hogy valami jó történjen, úgy érezzük, lassan telik, vánszorog. Ha rossz híreket kapunk, az rögtön leigáz, magával ránt. Élet, halál, minden összekeveredik, egyetlen rettenetes pillanatban. A valóság megszűnik, elveszti jelentőségét." 

Gréta története sokszor gyomorforgatóan szomorú (és nem is feltétlen teljes a happy end), amit végigizgulsz, hogy mi történhetett valójában, mi lesz ennek az egésznek a következménye, szurkolsz azért, hogy akik megérdemlik, meg is kapják a méltó büntetésüket és persze bőven tartogat meglepetéseket, hogy ki hogyan kerül a képbe. Itt is csak arra jössz rá, amire az írónő szeretné, egyébként szokásosan játszik veled és a legvégére tartogatja a legnagyobb döbbenetet... 

Sokszor költői szépséggel megírt, kevésbé vérengző, de mentálisan azért megterhelő és elgondolkodtató történet arról, mire is képesek az emberek bizonyos dolgokért, olyan csavarral a végén, amitől nem csak az agyam, de majdnem az ebook-olvasómat is eldobtam.