Baráth Viktória: Az igazság árnyékában (Igazság II.)

Sziasztok!

Itt is van az Igazság-trilógia következő részéről a bejegyzésem. Ez is újraolvasás volt, bár valamiért kevesebb emlékem maradt a cselekményszálból, mint az első résznél. Szerintem ez a sokkoló végnek köszönhető, azt ha akarnám, sem tudnám elfelejteni. 

TARTALOM: 

Váratlan fordulatok a tárgyalóteremben 

Hannah Jones immár San Franciscóban egyengeti karrierjét. Ő az iroda első számú védőügyvédje, így amikor egy fekete férfit gyilkossággal vádolnak, ő kapja a feladatot, hogy képviselje a védelmet. 

Az ügy igencsak nagy port kavar, mivel valamennyi áldozat jómódú, fehér bőrű lány. Hannah-nak félre kell tennie a saját érzelmeit. Hisz abban, hogy az igazi áldozat a vádlottak padján ül, és mindent megtesz azért, hogy ezt bebizonyítsa. 

Hannah töretlen lelkesedéssel végzi munkáját egészen addig, míg a múltja ismét árnyékot nem vet a karrierjére és a szerelmi életére. 

Képes lehet egy nő elfeledni minden fájdalmat, amit a számára legfontosabb ember okozott? Hogyan tudja feldolgozni az árulást és a hazugságokat? Létezhet második esély egy romokban heverő kapcsolatban? 

Baráth Viktória, a kétszeresen Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának második része romantikában és fordulatokban egyaránt bővelkedik. Ezúttal még mélyebbre kalauzol minket az emberi lélek rejtelmeibe. 

KIADÓ: Álomgyár, 2019

ISBN: 9786155929151

RENDELHETŐ: itt

Emlékszem, ez volt  a negyedik könyv, amit olvastam Vikitől, így már bőven kiismertem a stílusát; mégis sikerült meglepnie. Még másodjára olvasva sem volt kisebb a döbbenetem, főleg hogy sok mindenre nem is emlékeztem annyira, mint az első részben.

Az első rész után nagyon vártam ezt a kötetet; kíváncsi voltam, hogyan dönt Hannah, de így a második részben ezen a döntésen már jóval túl vagyunk, már szinte a következményeit éljük meg. A karaktere továbbra is szerethető számomra, akkor is, ha voltak néha erkölcsileg megkérdőjelezhető tettei is, mindegyik mögött elég nyomós ok vagy erős érzelem állt. 

Az elsőhöz hasonlóan (családon belüli erőszak/nemi erőszak) ez sem kevésbé komoly témát boncolgat, főként a faji megkülönböztetés kérdését. Ugyanis egy fekete férfit vádolnak gyilkossággal, többel is, bár egynek a kapcsán keverték gyanúba, és végig ott a kérdés, hogy valóban volt okuk vádat emelni ellene, vagy csak a bőrszíne miatt történhetett ez? 

"(...) A bőrszínhez ennek semmi köze. Igen, az emberek előítéletesek, de nem veszik észre, hogy a rossz emberek bármilyen neműek, szexuális beállítottságúak vagy nemzetiségűek lehetnek." 

Jodi Picoultnak van egy nagyon erőteljes könyve, azon belül pedig egy nagyon ütős idézete arról, hogy még ha fognánk is a világ összes fajgyűlölő szélsőségét és száműznénk a Mars bolygóra, a rasszizmus akkor is fennmaradna. Mert nem csupán a gyűlölet élteti, mert mindnyájukban vannak előítéletek, még ha nem is gondolnánk és mert a hatalomról szól, s főleg arról, hogy ki birtokolja. 

Az ügy kimenetele persze itt sem egyértelmű, ahogyan az előző részben sem volt az, elképesztően összetett, és a végén a szám is tátva maradt. 

Az új karakterek közül akit feltétlenül ki kell emelnem, az Jess. Nagyon édes, igaz barát, és megkérdőjelezhetetlen támasz, e mellé pedig jön az, hogy nem csak hogy az előélete nem volt könnyű, de a jelen történtek egyik szálában is bebizonyította, mennyire erős. 

" - A bizalom olyan, mint egy féltve őrzött porcelántányér. Ha nem vigyázol rá eléggé és kicsúszik a kezeid közül, összetörik. Megragaszthatod, majd teleszedheted finomabbnál finomabb ételekkel, mert használatra teljesen alkalmas. De ha elfogy belőle az étel, az alján meglátod azt a csúnya repedést, ami emlékeztet arra, mekkora hibát követtél el. 

- Akkor ne hagyjuk, hogy üres legyen!" 

Négy dolgot szerettem nagyon ebben a könyvben: azt, hogy Jasont még jobban megismerjük, szerintem egy sokkal emberibb, sebezhetőbb oldaláról is, azt, hogy megint nem egy kiszámíthatatlan fordulat ért minket, Hannah és Jason kapcsolatának a rétegződéseit, és bármilyen meglepőnek hangzik, de a végét. Még úgy is, hogy a legszívesebben kihajítottam volna a könyvet az erkélyen (de hát persze ilyet egy könyvmoly, akinek a könyv érték, nem csinál, inkább ráír az írónőre, hogy ez mégis mi a franc.) 

Úgy érzem, az igazi izgalmak ezután érnek, ugyanis a Főnök 2t és Az igazság árát még nem olvastam, és már nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ezek után. 

Baráth Viktória: Az igazság nyomában (Igazság I.)

Sziasztok!

A főnök után az Igazság-trilógia első része került sorra az események láncolatában, ez is újraolvasás volt, mégis mintha elsőre olvastam volna: egyszerűen nem tudtam letenni. Emlékszem, hogy az akkori értékelésemben írtam is, hogy miután eljut az olvasó a tanúvallomásokig, ne számítson sok alvásra... mikor most elértem oda, jót nevettem ezen, és tényleg nem aludtam a végéig. 

TARTALOM: 

Perzselő hangulat a tárgyalóteremben 

A harmincas éveiben járó Hannah Jones egy múltbéli botlása miatt csak gyakornoki munkákat kap az ügyészségen. 

Egy lányt megerőszakolnak, és az ügy Hannah-hoz kerül. Hajtja a bizonyítási vágy, vissza akarja szerezni régi pozícióját, ezért mindent a feladatnak rendel alá. Számításait csak Max, a jóképű szomszédfiú húzza keresztül. 

Minden tökéletesen alakul, az ügy jól halad, a bizonyítékok egyértelműnek tűnnek, és Maxszel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban a lány lassan rádöbben, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik... 

Mennyire homályosítják el az ítélőképességünket a személyes érzelmeink? Elfeledtetheti a perzselő szenvedély a hazugságokat? Képesek vagyunk feladni saját elveinket egy magasabb cél érdekében? 

Baráth Viktória, a kétszeres Aranykönyv-díjra jelölt szerző szenvedélyes regénysorozatának első része izgalmas fordulatokat ígér. Betekintést nyerhetünk az igazságszolgáltatás világába, ahol az ellenségeink könnyen válnak barátokká, a barátaink pedig ellenségekké. 

KIADÓ: Álomgyár, 2018

ISBN: 9786155875069

RENDELHETŐ: itt

Jodi Picoult olyan író, aki az identitásom része, és miatta szerettem meg az olyan könyveket, amelyben bírósági ügy zajlik, ezért (is) vártam anno nagyon Az igazság nyomábant. Hihetetlen, hogy már két éve megjelent, az meg főleg, hogy hiába emlékeztem mindenre belőle, mégis egyhuzamban olvastam el másodjára is. 

Nehezen találom a szavakat erre a könyvre és a benne zajló eseményekre. Nem egyszer szorult össze a szívem, esett le az állam, könnyeztem meg, vagy nevettem. És végig izgultam. Ebben emelkedik ki a többi könyve közül - A főnök a maga sötét módján jó volt, az örök kedvencem pedig az Egy év Rómában marad az egyediségével, de ez a könyv nem hagyja nyugodni az agyadat, nem hagyja, hogy másra gondolj és nem hagy aludni sem, amíg meg nem tudod, mégis mi a fene folyik itt. 

Hannah sokak számára idegesítő lehet, szerintem leginkább a bizonygatás kényszere miatt, hogy ő márpedig a legjobb, de én úgy látom, ez azért van, mert történtek bizonyos dolgok a múltjában amik hatással vannak rá és olyan nőnek tartom, aki elszánt, okos, céltudatos, kitartó és igazságos. Az utóbbi ebben az esetben a legfontosabb talán. Van egy bizonyos karakterfejlődése, ami hihetetlenül van ábrázolva. Imádom a nőt, minden erejével, humorával, kétségével és fájdalmával együtt. 

"(...) Nem azért lettem ügyész, hogy minden ügyemet megnyerjem, hanem azért, hogy igazságot szolgáltassak."

A tartalomból azonnal megtudjuk, hogy Hannah karrierjét egy hiba a múltban kettétörte, és a magánéletében sincs minden rendben. Viszont amikor főnöke lányát megerőszakolják, és egy véletlen folytán ő kapja az ügyet, végre bizonyíthat. Ennek megvolt mind a jó, mind a rossz oldala és hozománya, és nagyon szerettem, ahogyan ezt ő is felismerte. 

Max édes srác, de nekem abszolút Jason Wilburn lopta el a szívem. Ő az egyik oka annak, hogy olvasás közben tátva maradt a szám, és egy igazán komplex karaktert ismerhetünk meg a személyében. A kapocs közte és Hannah közt végig az az erőteljes, amire azt mondják az emberek, hogy érzik, ahogy szikrázik a levegő, ha egy bizonyos páros közelében vannak - én is éreztem, olvasóként, a regényt olvasva, kitalált szereplőkkel. Elképesztő. 

" - Abbahagynád? Miért nem tudsz csak egyszer normális emberként viselkedni? 

- A pszichiáterem szerint védekező mechanizmus, de szerintem csak nem meri kimondani, hogy egy seggfej vagyok."

Akit még feltétlenül ki kell emelnem a mellékszereplők közül, az Elliot, akit egyszerűen nem tudtam nem imádni. Igen, elkövetett egy hatalmas hibát, de azután sem szűnt meg igaz barátnak lenni. A barátsága Hannah-val nem mindennapi módon született és nagyon különleges, erőteljes is, szerettem erről olvasni. 

Ami pedig magát az ügyet és eseményeit érinti, le a kalapom Viki előtt, mert annyira összetett, kiszámíthatatlan és zseniális az egész, hogy azt öröm volt olvasni. Végig fenntartja a kíváncsiságod, és garantáltan nem számítasz a végkifejletre. Enyhén függővéges, szóval mindenképpen úgy ajánlom, ha már az összes része kéznél van. 

Baráth Viktória: A főnök (A főnök - Igazság)

Sziasztok!

Baráth Vikitől nem ez volt az első olvasmányom és nem is most olvastam először, az viszont sokat elmond, hogy másodjára is ugyanannyira élveztem, mint elsőre és újra megadott mindent, amit akkor.

Történet egy nőről, aki azt hitte, tökéletes az élete - és egy férfiról, akiről első látásra azt hinnéd, maga az ördög. De az életben semmi sem ennyire fekete-fehér. Minden a szürke árnyalata. Ez a könyv pedig maga a ragyogó, valósághű szürkeség, mint egy vakító köd, ami magával ragadott...

TARTALOM: 

Valóban te irányítod a saját életed? 

Ana Moreno békés életet él Albuquerque legtehetősebbek által lakott negyedében. Mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: csodás ház, személyzet és egy milliomos vőlegény, akivel boldogan tervezgetik a jövőjüket. A rózsaszín álomvilágnak azonban vége szakad, mikor egy este ismeretlenek elrabolják Anát. A lány ekkor döbben rá arra, hogy az élete mégsem volt olyan fényes és csillogó, mint ahogy azt gondolta. Fogvatartója válaszút elé állítja: ha életben akar maradni, meg kell tanulnia alkalmazkodni ahhoz a kegyetlen világhoz, amibe került. A titkok és csalódások hálójában azonban arra még ő sem számít, hogy a bosszúvágy egy teljesen új emberré fogja átváltoztatni.

Hol a határ jó és rossz között? Mire lehet képes az ember, ha a bosszú hajtja? 

Vajon létezhetnek valódi érzelmek egy kegyetlen világban, vagy csak az érdek vezérli a tetteinket? 

Baráth Viktória, az AranyKönyvre jelölt Első tánc című nagy sikerű könyv szerzője ezúttal egy izgalmakban, érzelmekben és erotikában gazdag történetben mutatja be az az alvilág rideg valóságát.

KIADÓ: Álomgyár, 2017

ISBN: 9786155596834

RENDELHETŐ: itt

Őszintén szólva, nem ez volt Viki könyvei közül, ami a legjobban vonzott. De végül mégis a polcomon a kötött ki, és ezt egy pillanatra sem bántam meg, sőt így, másodjára olvasva sem. Azóta is az Egy év Rómában a kedvencem, de azért ebbe is eléggé beleszerettem. Elsőre és most is. 

Nem feltétlenül mondanám a "zsáneremnek", már ha mondhatom ezt, de mégis magával ragadott, az első mondatától kezdve, és sokkos állapotban hagyott az utolsó mondatokkal. Mindezt kétszer. 

Ez a könyv nem egy rózsaszín tündérmese, nem nyálas és nincsenek benne tökéletes emberek. Ez a könyv a kőkemény valóság: sötét és mély, olykor kegyetlen, de ezen felül, még a pokol legmélyebb bugyrában, még a legrosszabb karakterben is meglátod a jót, a becsületet, a hűséget. Emellett pedig megmutatja, hogy a legmocskosabb világban is kialakulhat tiszta szerelem. 

"Hogy hogyan váltam azzá, aki most vagyok? Hosszú és kusza cselekmények sorozata vezetett el idáig. Tettem rossz dolgokat. Tettem szörnyű dolgokat. De a végére mégis jobb emberré váltam. Olyan emberré, akin nem lehet átgázolni, aki tisztában van a saját értékével, és aki megbecsüli az életet. (...)

A pénz és a biztonság nem minden, ha mellette nem éled át azokat a vad és őrjítő érzelmeket, amivel csak egy másik ember ajándékozhat meg.

Igen, megváltoztam. Olyan ember lettem, aki már tudja, hogy mi is az igazán fontos. Aki megtudja különböztetni a valódit a hamistól. Aki megjárta a poklot és a mennyet is.

Aki tudja, hogy a jók nem mindig jók, és a rosszak nem mindig gonoszak."

Ana nem éppen az átlagosak életét éli; luxusház, luxusélet, sok ruha és ékszer, puccos vacsorák és a vőlegénye, aki mindennél jobban szereti... 

Hihetetlennek tűnik, nem igaz? Nos, az is. Semmi sem olyan csillogó, mint amilyennek tűnik, és erre akkor jön rá, amikor egy koszos, sötét pincében találja magát, ahol egy idő után a halál megváltás lenne. De aztán feltárul előtte egy világ, ahol végre nem egy bábu, akit mutogatnak; hanem az, aki tényleg számít, és végre tehet is valamit. Mocskos világ ez, de ő igazi tehetség, azonnal beilleszkedik. Nyoma sincs annak a lánynak, aki volt a tündérmesének hitt életében, majd a pincében: megtört, és egy erős, verhetetlen nő lett belőle. 

Ryan tipikusan az a férfi, akivel nemhogy egy sötét sikátorban, de sehol nem találkoznál össze szívesen. Kemény, fegyelmezett, érzéketlen. Lágy, instabil, érzékeny. Igen, a látszat sokszor csal. Vérbeli rosszfiú, de van oka, hogy azzá vált, aki. Viszont ez nem az a mese, ahol megismeri az ártatlan lányt, és megváltozik érte. Nem, ez az a történet, ahol a lány oda áll mellé, és az élete árán sem árulná el. De ez ne ijesszen meg senkit, Ana szíve mindig is a helyén volt, és a helyén is marad - ahogyan Ryané is.

Akit még ki kell emelnem, az Rick: eleinte nem volt a szívem csücske, aztán a könyv végén már imádtam. A hűség mintapéldája. Szerettem azt a dinamikát, ami a könyv elejétől a végéig megy Ana és közte. Eleinte bármit megtehetett volna vele és élvezte volna a lány szenvedését, aztán elismerte azt, akivé vált, végül pedig tisztelte és az élete árán is megvédte volna.

Fontosnak tartom, hogy egy bizonyos karakter köti ezt a könyvet az Igazság trilógiához, ez pedig nem más, mint Oliver Jones. 

Valamiért számomra Oliver és Ryan szerepe azt mutatta meg, hogy nem mindig a kifejezetten pozitívnak tartott karaktert szereted jobban a negatívnak beállítottnál... és ez nem az a tipikus minden lány rosszra vágyik, aki majd érte lesz jó helyzet, én soha nem voltam olyan, és nem is leszek. 

Itt jön ki az, amit a legjobban szeretek ebben a regényben: a karakterek, főként Ryan komplexitása, a jellemfejlődés, amit Anán keresztül mutat be, és az egész rétegződése, hogy néha bizony nem mindenki és minden az, aminek látszik vagy aminek elsőre hinnéd. Végig izgalmas, letehetetlen, lebilincselő. A végkifejlet pedig bőven hagy kérdéseket maga után, és bár én így is zseniálisnak tartottam, mégis örülök, hogy lett folytatása.

Tarryn Fisher: Tolvaj (Szeress, ha hazudok is 3.)

Sziasztok!

Hát, végül elértem a befejező részhez, hiszen egyszer minden véget ér, ugyebár. Kivéve talán Caleb és Olivia szerelme, valamint Leah szelleme - valószínűleg ezek mindig megmaradnak.

Tarryn egy igazán különleges, életszerűen fájdalmas és mesébe illően varázslatos történetet alkotott meg egy nem mindennapi "szerelmi háromszögről", a lehető legemberibb karakterekkel. 

TARTALOM: 

"Hányszor törhet össze egy szív, mire eljut addig, hogy már nem tud összeforrni?"

Emlékeztetőül magamnak:

A szerelem türelmes. A szerelem kedves. 

A szerelem nem dicsekszik, nem henceg.

A szerelemben nincs arrogancia.

Sohasem durva, nyers vagy illetlen - nem öncélú.

A szerelmet nem könnyű felforgatni.

A szerelem nem kövezi meg a rosszat.

A szerelem bízik, remél és mindent kibír. 

A szerelem sohasem évül el. 

Küzdeni fogok érte.

Caleb Drake sohasem tette túl magát az első szerelmén. 

Még akkor sem, amikor házas ember lett. 

Amikor az élet próbára teszi Calebet, dönteni kell, hogy milyen messzire

hajlandó elmenni a tartózkodó és elbűvölő Olivia Kaspen visszaszerzéséért. 

De minden tettnek megvan a maga következménye, és Caleb rájön: 

a szerelemért olykor elviselhetetlenül nagy árat kell fizetni.

"Olivia az enyém. Ez mindig is így volt, és mindig is így lesz." 

KIADÓ: Könyvmolyképző, 2018

ISBN: 9789634570080

RENDELHETŐ: itt

Leah története után Calebé volt talán a legérzelmesebb. A szó minden értelmében. 

Tényleg olyan volt kicsit, mint egy kirakós utolsó darabja, amit megismerve megértesz mindent és pont kerül a sok gyötrelmes és csodás pillanat váltakozásának a végére. 

Caleb az a fajta srác, akit Tarryn nagyon jól alkotott meg, mert érződik az egyensúly az emberi és mesebeli énje között. Ahogyan ő nyilatkozott magáról: "A bunkó kosaras, vagy az, aki a Szép reményeket olvasta?" 

Természetesen az ő szemszöge is felváltva játszódik a jelenben és múltban, amit például azért is szerettem végig, mind a három rész alatt: mert mindig más a jelen és mindig újat mutat a múlt. 

Két év telt el, azóta nincs az életében Leah, azóta nem látta a kislányt, akiről úgy tudja, nem is az övé, és végre igazán hajlandó küzdeni. Vagy Olivia vagy senki. Lehet erre a többség azt mondaná, hogy ugyan már, de mi, olvasók, akik átéltük a történetüket, elhisszük és megértjük, hogy tényleg van ilyen szerelem. 

"Arra a következtetésre jutottam, hogy nincsenek kőbe vésett szabályok az életben. Az ember azt csinálja, amit a túléléshez kell. Ha el kell menekülni életed szerelmétől a túléléshez, megteszed. Ha össze kell törnöd valakinek a szívét, hogy a tiéd ne törjön össze, megteszed. Az élet túlságosan bonyolult az egyetemes igazságokhoz. Mindannyian sérültek vagyunk valahol. Fogj meg valakit, és kezdd el rázogatni. Hallani fogod, ahogy csörömpölnek belül az apró összetört darabkái. Ott van bennünk az apánk, az anyánk, a barátaink, a szerelmeink és az idegenek fájdalma is."

Így a végére meg kell említenem Cammie-t, Noah-t és Samet is. Cammie Olivia legjobb barátnője, és a vele, valamint a Calebbel való kapcsolatát is imádtam végig. Noah volt a menedék, az, akire Oliviának szüksége volt a Leah-s időkben, de egy percig nem volt kérdés, hogy az ő szeretetük is mennyire őszinte. (Különösen örültem, hogy itt ő is kapott egy szemszöget, majd a beszélgetésének is Calebbel. Mindkettejükbe szerelmes vagyok egy kicsit.) Samet érdekesmód Leah miatt emelném ki így a végén, habár az előző részben volt sokkal inkább szerepe. A köztük lévő kapcsolat és annak a kialakulása ugyanis annyira nyílt, őszinte, megható és zseniális... miután elgondolkodott rajta, hogy Caleb miért vett el egy ilyen lányt, és ahogy konkrétan rossz anyának tartotta Leah-t (eleinte nem is tévedett, valljuk be), Leah pedig magához méltóan előítéletes és elutasító volt vele sokáig, azok után nem gondolná az ember, hogy mennyire közel kerülnek egymáshoz. Pedig így történt. Imádtam a jeleneteiket, azt az erős barátságot, amihez nincsen hasonlítható sem. És azt is, hogy ez megmaradt a végére is: "Sam Fostert is próbálja meg. Ha bárki is tudja, hol van, akkor ő az."

A lezárásban az írónő megint ad neked mindent: hidegrázást, fájdalmat, könnyeket, igazságot és reményteli csodát. 

Befejezem, mielőtt bármilyen spoiler kiszaladna az ujjaim közül, de összességében egy szóval tudnám jellemezni ezt a trilógiát: megszállottság. A legkárosabb és legszebb módon. 

Caleb megszállottsága Olivia iránt, Olivia és Leah megszállottsága Caleb iránt, és az enyém. 

Mindhármuk, de főként Tarryn iránt. 

Papp Csilla: Ha/Mar

Sziasztok!

Papp Csilla könyve - habár már szemezgettem az írásaival - teljesen váratlanul került a kezembe, ugyanis az Álomgyár kiadó ajánlotta fel előolvasásra, amit itt is hálásan köszönök!

Őszintén szólva nem tudom, mikor került volna sorra bármelyik könyve, ha ez a lehetőség nincs, ugyanis kicsit tartottam tőle (magam sem tudom, miért), de nagyon megérte, és biztosan nem ez az utolsó alkalom, hogy olvastam az írónőtől. 

TARTALOM: 

Mindig létezik új esély? Mikortól szabad újrakezdened, ha két gyermekkel egyedül maradtál? Akarsz-e, tudsz-e újra bízni a szerelemben? Ezek Dalma - az új történet főhősének - dilemmái. 

De Dénes helyzete sem kevésbé bonyolult. 

Két tragikus házasság után van tovább? És ha igen, akkor merre? A járt út, vagy valami egészen más a megoldás? Ezek mardossák Dénes lelkét. 

A regényből megtudhatjuk, mi történik, amikor Dalma és Dénes, a két bizalmatlan és sebzett ember egy idegen országban - egy kis görög szigeten - a múlt kötöttségei nélkül találkoznak, és a konvenciókat hátrahagyva utat engednek az egymás iránti szenvedélynek. 

Papp Csilla korábbi regényeiből megismert szereplőkkel is találkozhatunk ebben a történetben, ami onnan indul, ahol általában a romantikus regények befejeződnek. Az író ismét érzékenyen nyúl olyan komoly - és sok esetben tabunak számító - aktuális témákhoz, mint a gyász feldolgozása, a jó vagy rossz anya kérdésköre, vagy hogy meddig tudunk önmagunk maradni a munkánkban. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN: 9786150088662

ELŐRENDELHETŐ: itt

(Megjelenési dátuma: szeptember 30.)

Papp Csilla neve nem volt teljesen ismeretlen a számomra, legalábbis láttam/nézegettem már a könyveit, de nem tudom, hogy mikor olvastam volna tőle, ha nem kapok előolvasási ajánlatot, így viszont úgy éreztem, miért ne és tényleg kellemesen csalódtam. Gyanítottam, hogy nem véletlenül a sok dicsérő értékelés, de erre mégsem számítottam. A könyv vége még mindig hatással van rám, ott konkrétan a könnyeim folytak, és azt hiszem, egyfajta kedvencet avattam. Ezután biztosan jobban figyelek az írónő munkásságára. 

A történetet váltott szemszögben mesélik el a karakterek, Dénesével indul, kicsit vágjunk bele a közepébe módon, de azt vettem észre hogy elkezdtem és már lapoztam is egyre tovább, annyira magával ragadott a stílusa. Alapvetően könnyed, mármint könnyen olvasható, és nagyon sokszor nevettem fel, de aztán szépen lassan kiderült, hogy azért vannak benne bőven kemény lélektani helyzetek is, amiket olvasva már elszorult a szívem. 

Den, azaz Dénes egy nagyon szerethető karakter, igazi könyves pasi szerintem, viszont emellett valósághű is, és ezért hatalmas piros pont; ugyanis nem egyszerű úgy megalkotni egy karaktert, hogy emberi, de közben olyan is legyen, akibe azonnal beleszeretsz. 

Dalma is nagyon szimpatikus volt, van amiben abszolút tudtam is vele azonosulni, és amikor nem is értettem vele egyet, például bizonyos döntéseiben, akkor is valahol megértettem - mert tudtam, hogy komoly tragédia az oka annak, hogy ilyen. Fájdalmas volt olvasni, hogy mennyire kegyetlen néha az élet, hiszen mindketten elveszítettek valakit, akit szerettek, és ezt nyilván nem egyszerű feldolgozni.

"Gyermekként azt gondoljuk, hogy valami csak fekete vagy fehér lehet, aztán rájövünk, hogy az élet ennél sokkal bonyolultabb, színesebb. Majd élünk, és megélünk még jó pár évet, és az a sok szín mind kevésbé lesz fontos számunkra. Egyszer csak rájövünk, hogy a legértékesebb szín a fehér. Az a fehér, ami makulátlanul tiszta. S ha látjuk, hogy mások lassabban haladnak, akkor elfogadjuk, hogy az ő fehérségüket még színes pöttyök tarkítják. Aztán egyszer csak megértjük, hogy mindannyian a fekete szín felé haladunk. Ez maga az élet!" 

Két főbb helyszínünk van, a görög sziget, Sikinos, ahol a főhőseink megismerték egymást, és ami egyfajta menedéket, gyógyulási helyszínt jelentett nekik a való életből és annak kegyetlensége után, és Budapest, ahol élnek és ahova visszatértek. 

A karakterek közül sokan, ahogyan a történet során kiderült, már szerepeltek az írónő előző könyveiben, de azok ismerete nélkül is érthető volt mind a jellemük, mind a szerepük, mert nagyjából megismerteti ezeket a szálakat is - nekem igazából csak több kedvem lett elolvasni és jobban belelátni az ő lelkükbe is. Személyfüggő, hogy sok-e valakinek ez a nagy összefüggés, hogy szinte minden összefonódik mindennel, én személy szerint ezt is szerettem. 

"Ő még nem tudja, hogy a szerelem nemcsak vágyódás valami iránt, hanem beteljesülés, amely olyan, mint amikor a kávéban elolvad a cukor, vagy amikor a puzzle utolsó darabjával az addig hiányos kép egésszé válik. Hogy a szerelemnek csak a szikrája az az első időszak, a lángjai akkor lobbannak fel, amikor a két test lélekben is össze tud kapcsolódni, addig az a valami, ami vonz a másik felé, csak a kezdet, csak valami nagyon nagy mélységű és magasságú iszonyú tág amplitúdójú érzeleminga, ami lüktet a gyomor és a szív tájékán felváltva. Kattan jobbra és balra, és az ereidben lüktető vér pulzálása nem hagy megnyugodni. Egyre csak űz és hajt afelé, hogy megtudd, a másik is ezt érzi-e. Hogy vajon az ő metonómjának a hangja egy ritmusban kattog-e a tiéddel. S amikor a testtel összefonódva meglátod a lelkében saját magadat, nos, akkor jön el a szerelem. Amikor te laksz az ő szívében, és ő a tidében, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy ez bizony maga a nagybetűs szerelem." 

Dalma és Dénes a foglalkozásukat tekintve is közel kerültek hozzám, mivel az egyikük szenvedélye az írás, főleg ha az a célja, hogy segítsen vele, a másikuk hivatása pedig maga a pszichológia, ami eleve érdekesebbé és bonyolultabbá is tesz mindent. Tetszett az, ahogyan megtalálta az arany középutat mindenben: az érzelmekben, humorban és fájdalomban, szenvedélyben és abban is, hogy mi meddig helyes és mi az ami már nem. A témái pedig valóban nagyon aktuálisak és fontosak, olyanok, amiről beszélni/írni kell. Nem is azért mondanám letehetetlennek, mert annyira izgalmas, hanem inkább érdekfeszítő és különösen szép, megható. (Ahogyan Ámor és Psziché mitikus története, aminek nem kis jelentősége van a könyvre nézve.) A végét is ismerve pedig keserédes, életszerű, és szerintem mégis tökéletes. Szeretnék abban hinni, hogy mindketten boldogok lettek, mert azt érdemelték - még ha nem is úgy, ahogy eltervezték, vagy ahogyan az olvasó hitte. 

Nekem a borító is tetszik a maga egyszerű szimbolizmusával és harmonizáló színeivel, de a cím jelentősége az, ami után igazán rázott a hideg. Hamar. De mit tegyünk, ha mar? 

Összességében egy olyan kikapcsolódást nyújt ez a könyv, amiben tényleg minden van, ami kell, beleértve a maradandó tanulságot is és mindez néha valóságosan nyersen, néha pedig költői szépséggel van megírva.

Tarryn Fisher: Zűrös vörös (Szeress, ha hazudok is 2.)

Sziasztok!

Végre végre végre elolvashattam a várva várt folytatását is Tarryn kicsit sem átlagos trilógiájának és jelenleg azt sem tudom, hogyan engedjem- és fejezzem ki a bennem tomboló érzelemhalmazt. Mert ez a nő megint olyat írt és úgy, hogy a zseniális jelző már kevésnek bizonyul. 

TARTALOM: 

Kedves Olivia!

Azt hitted, elveheted őt tőlem? 

Vesztettél. Most, hogy már az enyém, mindent meg fogok tenni, 

hogy velem maradjon. Kételkedsz bennem? 

Minden, amire te fented a fogadat, az enyém lett.

Ja, és ha esetleg érdekel: már egyáltalán nem gondol rád. 

Nem fogom elengedni őt... soha!

Leah 

Leah Smith végre mindent megszerzett, amit valaha is akart. 

Vagy mégsem? Házassága leginkább kölcsönbérletnek tűnik, 

mintsem élethosszig tartó elköteleződésnek, 

az általa felépített kép pedig a szeme láttára omlik össze. 

Új szerepében és titkokkal teli múltjának terhével el kell dönteni, 

meddig hajlandó elmenni az ellopott kincsek megtartásáért. 

KIADÓ: Könyvmolyképző, 2015

ISBN: 9789633994672

RENDELHETŐ: itt

Elég nehéz erről a könyvről értékelést írni, mert minden egyes oldala más és más érzést vált ki. A könyv első negyedében a legszívesebben agyonütöttem volna Leah-t, annyira... elviselhetetlen, hihetetlenül gonosz volt. De persze senkit ne tévesszen meg ez, szerintem ő igenis az a fajta karakter, akinek ha felszín alá nézel, nem csak feketeséget látsz. Lehet, hogy mentség nincs arra, ahogyan viselkedik (vagy ahogyan bizonyos dolgokról vélekedik), ugyanakkor magyarázat van, nem is kevés.

A könyv felénél ugyanis azt vettem észre, hogy kezdek vele együtt érezni - és ezért gondolom azt, hogy elképesztő húzás volt az írónőtől, hogy mindhárman kaptak saját szemszöget, így ő is. Mert őszintén szólva, kellett. Akármilyen borzalmas, szinte elviselhetetlen, és kiakasztó néha, akkor is kellett az, hogy kicsit Leah szemén át lássuk a történteket, és hogy belelássunk a lelkébe, múltjába is. 

"A gyűlölet bámulatos érzés. Forró és nyomasztó, akárcsak a tűz. Az istenadta lényed mélyén kezd perzselni, amíg semmi nem marad belőle, csak egy kupac hamu. Utána az emberségedet veszi célba: a forró lángnyelvek felemésztik az ártatlanságod maradékát, amíg az össze nem olvad valami ocsmánysággá. Aztán az egykori éned romjain elhinti a keserűség magvait. A magvak indákká fejlődnek, az indák pedig megfojtják, amihez csak hozzáférnek. Itt tartok én: olyan szorosan fojtogat az inda, hogy már alig kapok levegőt. Egyik kezem az indán van, a másik pedig a mellkasomon, hogy bent tartsam a kizuhanni készülő szívemet." 

Ó. Te. Jó. Ég. Mennyire egyszerű lenne csak azt mondani, hogy ez a nőszemély undorítóan viselkedik és gyűlölni ezért, igaz? Csak hogy az élet nem ilyen egyszerű. Félre értés ne essék, soha nem szerettem, ha valaki azzal akart magának mentséget keresni, hogy ilyen és olyan gyerekkora volt. Mert szerintem erről mindenki, még egy ép és szeretetteljes családban felnövő ember is tudna eleget mesélni. De itt a különbség: Leah családja minden volt, csak ép és szeretetteljes nem. Azt sem tudom, hogy az anyját, vagy apját kéne jobban megvetnem; az egyetlen, akit szerettem az a húga és a nevelőnőjük volt. Mert miattuk érezhetett Leah némi szeretetet, ez volt az ő színfoltja a hatalmas sötétségben, ahová mindenki taszította. Sajnos ez persze nem volt elég... 

Az első rész is minden érzelmedet kiváltja, de ez még inkább: toporzékolni, üvölteni, kiabálni és ütni akartam, aztán sírni, megölelni, és megrázni, hogy basszus, te ennél többet érdemelsz, te ennél jobb vagy! Lehet, csak én látom így, és igazából tényleg egy rossz ember, de álljunk meg egy pillanatra és képzeljük magunkat a helyzetébe, kiskorától végig, minden egyes pillanatában az életének és tegyük fel a kérdést: biztos, hogy mi nem éreznénk, viselkednénk néha így? 

A legtöbben lehet nem. Én biztosan nem. De valahol mégis azt érzem, hogy megértem. Gyűlölöm és megvetem és kedvelem és szánom és... minden. Erről nehéz írni/beszélni, ezt olvasni és érezni kell. Ezek után még kíváncsibb vagyok a befejezésre!

Tarryn Fisher: Kihasznált alkalom (Szeress, ha hazudok is I.)

Sziasztok!

Tarryn Fisher neve már rég nem ismeretlen számomra, főleg, hogy Colleen Hoover legjobb barátnője (a Never, nevert együtt is írták). Ezt a könyvét olvastam régebben - akkor még nem jelent meg magyarul a teljes trilógia - de nem feltétlenül emlékeztem minden részletére, leginkább csak arra, hogy nem átlagos történet, igazán emberi karakterekkel. Aztán a Kapd be, szerelem! is nagy kedvencem lett, és végül most sikerült beszereznem ezt a trilógiát. 

TARTALOM: 

WTF? Elfelejtettél? Hogy tudtál ELFELEJTENI valakit, 

aki lereszelte a szíved, mint egy darab sajtot? 

Olivia Kaspen éppen most jött rá, 

hogy a volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. 

A lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, 

hogy kihasznált minden helyzetet. Most pedig döntenie kell,

milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért.

Miközben Olivia valódi énje és nem túl dicső 

közös múltjuk titokban tartásával birkózik, 

akadályként felbukkan Caleb kattant új barátnője, Leah Smith.

A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, 

aki nem emlékszik egyikükre sem. 

Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie 

hazugságai következményeivel... 

KIADÓ: Könyvmolyképző, 2014

ISBN: 9789633738351

RENDELHETŐ: itt

"Az élet egy szakadék szélén egyensúlyoz: maradhatunk odafent, biztonságban, vagy megnézhetjük, mi van a bizonytalanon túl."

Van valami Tarryn írásmódjában, ami engem ezelőtt és most is annyira magával ragadott, hogy szó szerint nem tudtam letenni a könyvet. Elkezdtem este, majdnem belefagytam a kádba, alig tudtam letenni amíg alszom, és ébredésre már nem is maradt sok oldal. 

Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt is mennyire érdekelt, ugyanakkor féltem is tőle, hiszen mégis csak egy szerelmi háromszög áll a középpontjában, ami nálam kicsit necces téma. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ez valami más, és igazam lett. 

Az első rész Olivia szemszögét meséli el, váltogatva a jelent és múltat, így fokozatosan tárul a szemünk elé az élete, jelleme (főleg annak a fejlődése) és a története Calebbel. Az egyik, ami nagyon megmaradt bennem a nem mindennapi történeten kívül ennek a könyvnek a kapcsán, az az, hogy mennyire brutálisan emberiek a karakterei. Szerintem elég ritka, amikor az írónak olyan rétegekben sikerül megalkotnia egy szereplőt, hogy az szinte lélegezve kilép a lapokról. Láthatjuk a már felnőtt, ügyvédként praktizáló nőt, aki - főleg a kötet végére - tisztában van minden hibájával, és a még egyetemista, visszahúzódó, könyveibe menekülő lányt, akit a legkevésbé sem mozgatnak meg a bulik, az ivászat, vagy éppen az ellenkező nem - egészen addig, amíg a megszállottja nem lesz egy srácnak. 

"Olivia Kaspen vagyok, és amit szeretek, azt kiszakítom az életemből. Nem szándékosan... de nem is véletlenül." 

Ez a történet abszolút olyan, ami tényleg minden érzelmedet kiváltja. Ami simogat, mint a lágy szellő és mosolyogsz, mert annyira édes vagy nevetsz, mert olyan vicces, szurkolsz, mert úgy vagy vele, érdemes és közben úgy gyomorszájon vág, hogy hirtelen nem kapsz levegőt, annyira fáj, hogy érezni sem akarod, annyira kegyetlen és undok, hogy rosszul vagy tőle. Pontosan olyan, amilyen a való élet. Olyan emberekkel, amilyenek valójában is az emberek. Lehetnek önzőek, hibázhatnak nem egyszer és nem kicsit, de ugyanakkor szenvedélyesek és szánni valóak és szerethetőek. A szerelem néha elképesztően megszállottá tesz, annyira, hogy sokáig fel sem fogod, ez nem normális, mert nem lehet és mégis ott van és lehet, és helyesnek érzed. És van amikor az is. Mert senki sem hibátlan, amúgy sem és itt sem, mégis beleszerettem Calebbe, mégis együtt éreztem Oliviával, és mégis kíváncsi vagyok, mit hoz Leah szemszöge. Akkor is, ha az még kegyetlenebb lesz. 

"(...) Végre elfogadtam, hogy minden tettnek következménye van. Kiérdemeltem őket, jogosan viselem őket. Nincs idő a rossz döntésekre. Minden lépés értékes. Az életem kulcsa a kezemben van."