Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje

Sziasztok!
Ma egy számomra nagyon különleges könyvet hozok Nektek. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi minden rejtőzhet egy sejtelmes cím-borító-tartalom mögött... pedig ha azt vesszük, hogy a sztáréletnek megvannak az árnyoldalai, gondolhatnánk erre - többek között ezt is életszerűen mutatta be az írónő. Szerintem ez az a könyv, amiért Kata barátnőmnek a leghálásabb lehetek, és nem tudom, felülmúlhatja-e ezen a téren bármi. 

TARTALOM: 

A legendás, de teljes visszavonultságban élő világsztár, Evelyn Hugo évtizedek óta először hajlandó interjút adni. 

Döntésénél már csak a választása meglepőbb: ragaszkodik egy fiatal, ismeretlen újságírónőhöz, Monique Granthez. Miért pont neki jár ez az álomlehetőség? 

Aztán Evelyn emeli a tétet. Mert egyszeri sztárinterjú helyett sokkal többet ajánl. 

Mindent. 

A teljes igazságot csillogóan botrányos életéről, útjáról a megalázó szegénységből a megasztárságig. Semmit sem szépítve és semmit sem elhallgatva. 

Ahogy elkezdődik a munka, az újságírónő nemsokára sejteni kezdi: valamilyen módon összekapcsolódik a saját sorsa és Evelyn múltja. 

Ám ennek a titoknak nagy ára van. 

Szenvedélyek, végzetek, barátságok és árulások, aztán egy elképesztő csavar - ez a szerelem és életbölcsesség letehetetlen regénye. 

KIADÓ: Lettero, 2017

ISBN: 9786155733093

RENDELHETŐ: itt

"Evelyn nagyon sokoldalú és bonyolult nő volt, és az én vele töltött időm ugyanolyan komplikált volt, mint az ő egész élettörténete. A mai napig birkózom azzal a személyiséggel, aki Evelyn Hugo volt és azzal a hatással, amelyet rám gyakorolt. Az egyik pillanatban jobban csodálom őt, mint valaha bárkit, máskor viszont azt gondolom, hogy ő egy hazug csaló volt. 

Azt hiszem, Evelyn nagyjából elégedett is lenne ezzel. Őt rég nem érdekelte, hogy csodálják-e, ahogy nem foglalkozott a botrányokkal sem. Csak az igazság érdekelte." 

Még így szinte egy nappal azután is, hogy a végére értem, csak reménykedhetek, hogy át tudom adni azt, amit ez a nő és a története adott nekem. Amit a barátnőm adott azzal, hogy ajánlotta; amit Taylor Jenkins Reid, ahogy megírta; amit Evelyn, ahogy elmesélte; amit Monique, ahogy átadta. Régen egy füzetben kiírtam néhány idézetet a könyvekből, aztán átszoktam arra, hogy szövegkiemelővel emelem ki (bár nem minden esetben). A Moly erre való felületét sosem használtam eddig, most azonban konkrétan tudták az emberek, hogy mikor olvasok és éppen hol tartok, mert muszáj volt idézeteket kitennem. Amiket aztán kiemeltem és leírtam egy füzetbe is. Szerintem már ez is sokat elmond. Minden idézet számít amit kiírtam és azok is, amiket (a spoilermentesség érdekében) nem. 

Valószínűleg még napokig a hatása alatt leszek, mert Evelyn Hugo egy olyan nő, akinek a hatása alatt meg is éri lenni. Mert az írónő a saját életemre is reflektált egy jelenettel, ami nem volt kellemes, de annál szükségesebb. És olyat is adott, amivel mégis segített. 

A történet egy fiatal, nagyravágyó újságírónő karrierjének, sőt, életének legnagyobb lehetőségével indul, hiszen a legendás Evelyn Hugo csak neki hajlandó interjút adni. Aztán amikor kiderül, hogy igazából a történetét akarja elmesélni, valamilyen oknál fogva viszont ezzel csak Monique-ot szeretné megtisztelni, ott kapjuk meg az első életleckét Evelyntől. 

"Amikor felbukkan a lehetőség, hogy megváltoztasd az életed, légy készen arra, hogy bármit megtegyél. A világ nem ad neked semmit, csak te veheted el magadnak. Ha egyetlen dolgot tanulsz tőlem, hát ez legyen az." 

A könyv a címmel összhangban hét részre van osztva, Evelyn hét férjének a kilétére. 

Szegény Ernie Diaz, Átkozott Don Adler, A hiszékeny Mick Riva, Az okos Rex North, A nagyszerű, jószívű, megkínzott Harry Cameron, Max Girard, a csalódás és A kellemes Robert Jamison. 

Őszintén szólva eleinte magam is sokat gondolkodtam azon, hogy miért fontos az, hogy ez a nő hétszer házasodott, és Monique kutatómunkájának eredményeivel sem kaptam erre igazán választ, egészen addig, amíg maga Evelyn nem fedte fel a történtek mögött rejlő okokat. Annyit elmondhatok, hogy összességében tekintve és amúgy is, sokkal, de sokkal több van ennek a színésznőnek az életében, mint arra bárki is gondolna. És az, hogy mit ír a média, szinte soha nincs összhangban azzal, ami valóban történt. Ezt a mai világról is tudom, de itt adta át igazán. Elképesztő ez a könyv, ahogyan ír a szerelemről, életről, barátságról, családról, és arról, hogy egy nő mikre volt képes, hogy felküzdje magát a csúcsra, ne csússzon le teljesen róla, és végig védje azokat, akiket szeret. 

Evelynről - ahogyan az emberekről általában - nem lehet elmondani, hogy jó vagy rossz. Ilyen nincsen. Vannak megkérdőjelezhető döntései, erkölcstelennek mondható tettei, de mindegyiknek olyan alapja van, amiért mégis megérted. Mindezek mellett pedig ott vannak azok az érzelmek, az a gondolkodásmód, az az erő, ami viszont inspirál, amiért példakép, amiért csak csodálni lehet. 

"Senki sem jó vagy rossz. De néha az ember elfelejti, milyen igaz ez. És hogy tényleg mindenkire igaz. (...)

Korábban is ideadhatta volna ezt a levelet. El is dobhatta volna. 

Ez Evelyn Hugo. Valahol középen." 

A szemszögek váltakoznak, múltban és jelenben, amit Evelyn megélt és amit Monique él meg; és végig ott a kérdés: miért pont Monique? Miért pont most? Miért pont így? 

Egyre több részletét láthatjuk a kirakósnak, ami Evelyn Hugo élete és mikor a legutolsó kis darab is a helyére kerül, az egy katarzissal ér fel. Magával ragadó, letaglózó, kiszámíthatatlan és döbbenetes, fájdalmasan gyönyörű elbeszélése nem csak a sztár - de a hétköznapi életnek is. 

Amit Evelyn a színfalakon kívül-belül élt, amit Monique él, és amit az olvasó él át általuk. 

Életre szóló tanulság és élmény. 

További kedvenc idézetek: 

"Ha azt akarom, hogy megváltozzanak a dolgok, változtatnom kell a hozzáállásomon."

"(...) De nagyon valószínű, hogy ez csak utólagos bölcsesség; azt látom rajta, amit látni akarok, annak alapján, amit azóta tudok." 

"Évekbe telt, mire rájöttem, hogy az élet nem lesz könnyebb attól, hogy csillog."

"Az emberek nem nagyon értik és szeretik, ha egy nő saját magát teszi előtérbe."

"Sose engedd, hogy bárki átlagosnak tekintsen."

"Mindig eltöprengek azon, hogy bizonyos dolgok egyszerre lehetnek igazak és hamisak, hogy az emberek egyszerre lehetnek jók és rosszak, hogy valaki szerethet csodásan önzetlenül, miközben végtelenül önző." 

"De néha a valóság szinte átgázol az emberen. Máskor meg csak vár, türelmesen, mindaddig, amíg el nem fogy a tagadáshoz szükséges energiád." 

"Elveszítettem a csatát, de eltökéltem, hogy megnyerem a háborút."

"Senki nem érdemel semmit. Az a kérdés, hogy ki hajlandó tenni érte, és megszerezni. Senki sem csak áldozat és győztes. Mindenki valahol a kettő között van. Azok, akik telekürtölik a világot azzal, hogy ők ide vagy oda tartoznak, csak becsapják önmagukat." 

"Azt hiszem, az, hogy önmagad legyél, az igazi, egész önmagad, mindig olyan, mintha az ár ellen úsznál." 

Ezekért éri meg (többek között) olvasni. Így a végére csak ennyit tudok mondani: olvassátok! Kérlek! Mindannyian. De tényleg.♡

R. Kelényi Angelika: A lánynevelde 2.

Sziasztok!
Végre a kezembe foghattam a várva várt Lánynevelde 2-t, ami a Riva nővérek-sorozat negyedik része... nem tudom, vártam-e valaha ennyire folytatást, hiszen az elsőnek kegyetlen lett a vége.

Ezúton is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak! 

TARTALOM: 

Christina Rivera húgai, Nella és Leona is megváltoztak az évek során. Nella elfogadja Marco Fiore ajánlatát, hogy bolondítsa magába azt a férfit, aki az egész Rómát behálózó szövevényes bűnügy kulcsa lehet. 

Christina és Marco mindent megtesz, hogy kiderítse, hová tűnt Aldioni, a gazdag kereskedő, és kicsoda a titokzatos Doria... 

Közös nyomozásuk során egymás iránti érzelmeik is komoly próbát állnak ki.

Képes lesz-e Nella hidegvérrel véghez vinni a feladatát? Meg tudja-e védeni az intézetet Christina és Marco a külső és belső ellenségektől, meg tudják-e őrizni a szerelmüket? 

R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő a Riva nővérek-sorozat negyedik részében a szereplők nem csak a gonosszal, hanem a saját érzelmeikkel is kemény csatát vívnak, miközben életüket átszövik a titkok, a gyilkosságok, a kaland, a szenvedély és a romantika. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN: 9786156013026

RENDELHETŐ: itt

Kicsit nehéz elkezdeni írni, de még nem nehezebb lenne, ha véglegesen el kellene engednünk a szereplőket; szerencsére azonban nem így van. Angi nagyon jól átlátta, hogy van még ebben potenciál, hiába lezárt, mégsem kell attól tartani, még így a negyedik rész után sem, hogy túlírt vagy hogy már semmit sem lehet belőle kihozni. Elképesztő a fantáziája ennek a nőnek, és az is, ahogyan ennek a három testvérnek a történetét felépítette a Mennyei bűnöktől a nemrég megjelent Doria* novelláig. Annyira a szívemhez nőtt az egész sorozat és a karakterei, hogy azt elmondani is nehéz.

A lánynevelde 1. részének úgy lett vége, hogy nagyon a folytatásért kiált, ezért az újraolvasás után azonnal bele is kezdtem ebbe a részbe. Még több izgalom, még több rejtély, még több szenvedély és fordulat vár ebben a kötetben... az írónő egy elképesztően szövevényes bűnügyet tett össze - messze nem annyiról van szó, amit eleinte hinnénk, és még ebben a részben is kiderül, hogy bizony nem minden az, aminek látszik. 

Mivel mégis csak "zárókötet", ezért mindenképpen kitérnék a karakterekre és a fejlődésvonalukra is, ugyanis ebben a részben kapunk többet Nella, Leona és Laurentino Marcetti báró jelleméből is. 

Mivel mondhatni ennek a kötetnek a középső nővér, Nella áll a középpontjában, így itt tudunk meg arról is sokkal több részletet, hogy ő személy szerint hogy élte meg az elmúlt öt év történéseit, miken kellett átmennie, hogyan tanult a hibáiból, és hogyan maradt önmaga (valahol pedig mégis egy jobb változata annak aki volt), mindenféle álarc nélkül, azok után is, amilyen nyomot hagyott benne az őt ért trauma. Nellának a szépsége a legnagyobb fegyvere és amióta okosabb is, nem az a naiv kislány többé, hanem a hiúsága alatt már egy öntudatos nő, aki önvédelemre is képes, azóta Isten mentse meg tőle a férfiakat:D Marco pontosan erre reflektálva kéri meg, hogy hálózza be a titokzatos és veszélyes Marcetti bárót, mert úgy néz ki, a nyomozás minden szála az ő kezében fut össze. Kifejezetten szerettem olvasni ezeket a részeket, mert Nella által egy teljesen más szemszögből ismerhettük meg a férfit, mint addig, olyan párbeszédeik voltak, amiken csak vigyorogni tudtam, a kémia köztük pedig annyira ütött, hogy konkrétan még én is libabőrös lettem. A történetnek ez a szála nagyon realisztikusan és szépen mutatja be, hogy nem szabad első látásra ítélni és néha sokkal több van a felszín alatt, mint azt elsőre hinnénk. 

"(...) Más nem nagyon érdekelte, Christina és Leona azonban igen. Soha többé nem hagyja őket cserben. Ezt már akkor megfogadta, amikor kimenekült Rossi aranyba csomagolt börtönéből. Mert tudta, azt, hogy még mindig életben van, még lehet jövője, a nővérének köszönheti. Ezt pedig nem fogja elfelejteni. Soha." 

Leona ezzel szemben szinte mindenben Nella ellentéte. Visszahúzódó, szótlan, magának való könyvmoly, akit a legkevésbé sem érdekel sem a szépsége, sem az ellenkező nem; aki hihetetlenül okos, és bár mindig figyel, szinte soha nem beszél. Már az előző kötetben is utalás volt rá, hogy valami nincs is teljesen rendben a lelkében, de ez ebben a részben teljesedik ki igazán. Nem szeretnék erről sokat írni, mert semmiképpen nem lőném le a dolgot, de annyit leszögeznék, hogy nem tudom hibáztatni, csak szánni és remélni, hogy megjavul és helyrejön egy elzártabb életben. Az, ami vele történik, nem is az ő hibája és nem is Christináé, aki felnevelte - ez ugyanis nem személyiség vagy nevelés kérdése. Ez vagy ott van az emberben vagy nincs. És ha ott van, egy trauma sajnos előhozhatja. 

A történtek olyan megpróbáltatásokat hoznak magukkal, amik Christina és Marco kapcsolatára is hatással vannak, és bár ezt nem volt a legjobb érzés olvasni, akkor is annyira életszerű és a maga módján gyönyörűen volt megírva a végére, hogy úgy érzem, kellett. A nyomozás pedig végig olyan kiszámíthatatlan fordulatokat hozott magával, hogy le sem bírtam tenni a könyvet, és eközben Marco segédjének (vagy társának, bocsánat:D), Rizzo-nak is megismerhettük egy kicsit komolyabb énjét, de persze azért a viccesen szemtelen önmaga maradt, imádom őt és a barátságukat. 

A legnagyobb veszély pedig éppen a várva várt bálon teljesedik ki, de végre mindenre fény derül, többek közt arra is, hogy kicsoda Doria és hogy hogyan kapcsolódik össze az élete Regináéval. 

* Amit annyira fontosnak tartok, hogy szánok annak is pár sort, valamint a képmontázs jobb felső sarkában lévő kép már inkább onnan származik. Őszintén szólva az ő szála meg is lepett meg nem is, de tényleg eszméletlen, hogyan függ össze minden, és örülök, hogy egy külön novellát is kaptunk arról, hogyan alakult végül a sorsa, és ezzel egy kis jövőbe látást is a könyv végén maradt kissé elvarratlan szálakról. 

Eleinte nem hittem volna, hogy a Mennyei bűnöket még felül lehet múlni, de hát Angelikáról van szó és végtére is egy sorozat, még ha évek telnek is el és mást mesél el, más karakterekkel is a középpontban. Szövevényes, az utolsó oldalakig kiszámíthatatlanul izgalmas, váratlan fordulatokkal és libabőrös szenvedéllyel, néhol humorral, néhol fájdalommal; keserédes, mégis reményteli érzelmekkel. Igazi mestermű!

R. Kelényi Angelika: A lánynevelde 1.

Sziasztok!

Habár nem a Riva nővérek-sorozat volt az első olvasmányom R. Kelényi Angitól, de ez az, ami a legközelebb áll a szívemhez. A lánynevelde már a Mennyei bűnök után évekkel játszódik és más történetet mesél el, de a már ismerős, szeretett karakterekkel a központjában.

TARTALOM: 

Szövevényes bűntény Róma fényűző poklában 

Öt évvel a Sant'Ambrogio zárdában történtek után... 

Schillingfürst hercegnő támogatásával Blanca Riva, azaz új nevén Christina Rivera a húgaival együtt egy lányiskolát hoz létre. A Sorores nevet viselő iskola árvák, meggyalázottak, kitaszítottak menedéke lesz. 

Marco Fiore magánnyomozó irodát nyit, és az évek során egyre több sikeres bűnügyet old meg. Egy nap bekopogtat hozzá egy kétségbeesett nő, és a segítségét kéri eltűnt férje ügyében. A szálak egy hírhedt báróhoz és egy úri szajhához vezetnek... Ugyanebben az időben az egyik, Christina által megmentett gyermek apját brutálisan meggyilkolják. 

Vajon mi köze az eltűnt férj és a meggyilkolt apa esetének egymáshoz? Marco és Christina újra együtt nyomoz. Lehetséges, hogy nem csak a két bűntény szálai fonódnak össze?

R. Kelényi Angelika Teréz-anyu díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal is a 19.századi Rómába viszi olvasóit. A Riva nővérek-sorozat újabb epizódjában ismét egy megbotránkoztató bűnügyet tár fel a két főszereplő segítségével. 

KIADÓ: Álomgyár, 2019

ISBN: 9786156013002

RENDELHETŐ: itt

"Megtanulta, hogy mindig van remény és kiút, és erre egy kétségbeejtő helyzetben lévő fiatal lány tanította meg. Az a bizonyos Blanca Riva, aki öt évvel ezelőtt meghalt, hogy megszülethessen a csodálatos, okos és tiszteletreméltó úrihölgy: Christina Rivera." 

Amikor utoljára találkoztunk a Riva nővérekkel és Marco Fiore-val, egyiküknek sem volt éppen felhőtlen élete - és éppen Róma egyik legmocskosabb ügyéről igyekeztek lerántani a leplet. Azóta eltelt öt év, és ezt zseniálisan éreztette Angi. Nyoma sincs már annak a kétségbeejtő helyzetben lévő fiatal nőnek és végletesen megkeseredett férfinak. A zárdában történtek által nem csak borzalmakat, de reményteli újrakezdést is kaptak. 

Nagyon tetszett az intézet, amit Blanca/Christina létrehozott, ahogy vezette és amiket megtett ezért a kislányokért, nőkért, akiket felháborító és szívfájdító helyzetekből mentett ki. Az is, hogy Marco komolyabban foglalkozik a nyomozással, és természetesen csodálatos párt alkotnak ők ketten. Ami kettejüket összeköti, az tényleg nem csak szerelem, hanem barátság, támasz, összetartás, feltétel nélküli bizalom az együtt megélt tragédiák miatt - amik egy jól működő kapcsolat építőkövei; persze az utóbbit senkinek nem szabadna megélnie, de életre szóló köteléket húz azok közé, akikkel megtörtént. 

Amikor Christina Róma utcáinak a porában talál egy elhagyatott és bántalmazott kislányt, ezzel egy időben pedig Marco nyomozó irodáját felkeresi egy úri hölgy az eltűnt férje kapcsán - akit azonban a szeszélyessége enyhén gyanússá teszi a férfi szemében - még senki nem sejti, hogy ez a két ügy szorosan kapcsolódhat egymáshoz. Marco-t a nyomok egy rejtélyes férfihoz és egy valódi kilétét titkoló lányhoz vezetik, miközben a Christina által megmentett lány apját hirtelen meggyilkolják - és mire a pár észbe kap, már nagyobb veszélyben vannak mindannyian, mint azt hitték. A kirakós darabjai viszont csak nem akarnak összeállni... 

Eközben Marco és Christina is megküzdenek a magánéleti gondjaikkal, egy-egy szerettükért való aggodalomban: a férfi házvezetőnőjét (akire anyjaként tekint) egy hirtelen betegség, Christina kisebbik húgát pedig baljóslatú és ijesztő érzések kísértik, fokozva a történet érzelmi töltetét. 

Akit pedig még feltétlenül ki kell emelnem, az Nella, Christina idősebb húga, akit nagyon megszerettem az előző részek óta, mert hiába tört meg, mégis képes volt önmaga maradni, de úgy, hogy önmagának is egy jobb változata, ezt pedig elképesztő érzés volt olvasni. 

Úgy érzem, ez a kötet hű ábrázolása volt az elmúlt éveknek, egy figyelemfelkeltő bevezető - és bár a végén indul be igazán a történet, mint a Mennyei bűnök esetében, mégsem tudtam letenni. Nevettem, izgultam, megkönnyeztem, és annyira olvastam volna még... hiszen a kérdések a nyomozás során egyre csak gyűlnek az olvasóban: Mi köze van az eltűnt üzletembernek egy gazdag és veszélyes báróhoz? Mi van a szerződés mögött, ami összeköti őket? Ki lehet Doria, és miért van egy kép róla egy olyan házban, ahol feltehetően sosem látták? Milyen következményekkel jár a megmentett kislány apjának halála és a váratlan segítséget kérő, titokzatos lány a Christina által vezetett intézményre? 

Volt, amit sejtettem és volt, amit nem tudok hova tenni - és Christina, valamint Marco történetszálának is úgy van vége, hogy az olvasó tűkön ülve várja a folytatást.♡ 

Morgan Matson: Páratlan nyár

Sziasztok, 

ma egy könnyedebb, igazán nyárias könyvet hoztam Nektek, ami annyira jól esett a lelkemnek, és bátorítok mindenkit, hogy olvassa el, ha egy teljes kikapcsolódást szeretne - most még a feelingje is meglesz a jó idő miatt. Bár ez valószínűleg nem olyan nyár, mint szeretnénk, Morgan Matson története nyújt egy kis ízelítőt abból, milyen is lehetne. 

TARTALOM: 

Sloane kirángatta Emilyt a csigaházából és egy teljesen más életszemléletet mutatott neki. Életük legjobb nyarára készültek, amikor Sloane egyszer csak eltűnt és csupán egy listát hagyott maga után.

A listán tizenhárom feladat szerepelt, amelyekre Emily amúgy soha nem vállalkozott volna. De mi van, ha a feladatok teljesítésével Sloane nyomára bukkanhat?

Almaszedés éjszaka? Persze. Elég könnyűnek tűnik.

Táncolj hajnalig? Miért ne?

Csókolj meg egy idegent? Őőő…

Emily belevágott a váratlan nyári kalandba Frank Porter segítségével (ami szintén váratlan volt), hogy teljesítse az összes feladatot. Ki tudja, mire jön rá a végén. 

Meztelen csobbanás? Várj! Hogy mi?

Morgan Matson a kortárs ifjúsági irodalom legmagávalragadóbb, California Book-díjas szerzője aki őszinte történeteket ír családról, barátságról és az első szerelemről.

KIADÓ: Álomgyár, 2018

ISBN: 9786155763397

RENDELHETŐ: itt

Teljesen „véletlenszerű” volt az, hogy most ezt a könyvet olvassam, ugyanis úgy éreztem, két történelmi romantikus közé nem árt egy nyárias, könnyedebb történet is főleg ha már az időjárásnak is eszébe jutott, hogy amúgy nyár van.

Nagyon régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, rögtön felkeltette a kíváncsiságomat a tartalma és végig fent is tartotta. Tipikusan olyan könyv, aminek ha éppen elkap a hangulata, azonnal magával ragad és elég hamar elolvasod.

Talán nem vagyok olyan szinten félénk, mint Emily, de mégis tudtam vele valamennyire azonosulni. Szinte jó érzés volt arról olvasni, hogyan lépett ki a komfortzónáján; amit én is párszor megtapasztaltam: elsőre talán ijesztő, de aztán annál felemelőbb érzés. Ez például – a lista, amit Sloane a rejtélyes eltűnése után hagyott maga után – talán a legfontosabb szála a történetnek. Persze végig ott van a kérdés, hogy mégis hova és miért ment el, ugyanakkor talán szükséges volt ez, hogy Emily nélküle is megtalálja önmagát, még akkor is, ha nélkülözhetetlen ember az életében. Őszintén szólva nem igazán jöttem rá, mi is történhetett, hiszen azért nem mindennap fordul elő, hogy az ember legjobb barátnőjének nyoma vész, minden előjel, figyelmeztetés nélkül és nem is lehet elérni, csupán egy listát hagy maga után. Hamar rájöttem, hogy ez a lista nem búcsú volt, inkább egy mankó, hogy Emilynek nélküle is olyan nyara legyen, egyben olyan élete is, amilyen vele volt, amilyet elterveztek. 

Emily családját és barátait – Franket, Dawnt és Collinst - szinte azonnal a szívembe zártam. Emily öccse kicsit a sajátomra emlékeztetett abból az időből, amikor még kisebbek voltunk, és a szülei, bár színdarab írók (nagyon jól átadta hogy a művészek mennyire ki tudják zárni a teljes világot, ha alkotnak) azért mégis csak ott vannak a gyerekeiknek, ha tényleg szükséges, nem úgy, mint Sloane vagy akár Frank esetében. 

Frank az a fajta karakter, "jófiú", akinek mindenkihez van egy kedves szava, mindenki tudja, ki ő, de nem azért mert az iskola focicsapatában van benne imádtam ahogy megkérte Emilyt, tanítsa már meg futni:D  hanem a diákelnök-féle; ugyanakkor az álarc mögé mégsem lát be sok mindenki, természetesen mindig kiderül, hogy nem feltétlenül olyan tökéletes az élete valakinek, mint hinnénk, egyébként nem csak az ő esetében volt ez. Természetesen van egy hozzáillő barátnője, valamint a legnagyobb az összhang köztük. Hát persze, egy ideig biztosan így is volt. Itt meg kell jegyeznem, hogy az írónő nagyon élethűen mutatta be a kapcsolatokat és minden vele járó érzelmet, legyen az baráti, családi vagy éppen a szerelem. Collins, aki egyébként Matthew, de mindenki a vezetéknevén ismeri, szintén egy tipikus karakternek tűnhet, de a felszín alatt benne is sokkal több van. Imádtam őt, főleg a humorát, ami sokszor feldobta a történetet. Valamilyen szinten ki kell emelnem Emily Dawn-nal való barátságát is, ami szintén annyira sorsszerűnek tűnik. Bár azt sajnálom, ahogyan ez a végére alakult és nem is kapott feloldozást ameddig tartott a könyv, ugyanakkor valahol érthető, hogy miért történt az, ami történt. (Bár ha én is így reagáltam volna, idővel átértékelődik a dolog és valahol azért úgy képzelem, hogy megoldódott köztük is.) Emily és a családja mellett (akik miatt nagyon sokat nevettem) Franket ismerjük meg még személyesebben, esetleg még Collinst, Sloant pedig leginkább Emily szemén át, a visszaemlékezésekkel plusz élményt adva a jelenhez (az utolsó jelenetet leszámítva); három mellékszereplőről: Gideonból és Lissaból pedig pont annyit kapunk, amennyit a történethez tudnunk kell, valamint Samből is, de az pont elég is, őt nagyon nem kedveltem.

"- És milyen érzés ez az egész? - kérdezte halkan, őszinte kíváncsisággal.
(...) - Mintha egy jól szervezett világegyetemben lennénk. Mint amikor minden a helyére kerül."

Nagyon tetszett, ahogyan a Frankkel való kapcsolata (és ez alatt messze nem feltétlenül a romantikát értem) alakult, és a Sloannal való barátságát is olyan különlegesen írta meg az írónő, ami mindenképpen megérintett. De ami igazán megfogott a könyvben, az az, hogy minden karakternek megvolt a maga fejlődési íve, története, Sloan eltűnésének is teljesen érthető volt a magyarázata, és mindez nagyon életszerűen volt tálalva. Ifjúsági persze, de nem túlságosan. 

Még egy zenelistát is lementettem, amire Emily futott, és biztos vagyok benne hogy én is ráteszem az mp3 lejátszómra a következő alkalomra, valamilyen szinten erre is motivált a könyv, szóval annak ellenére, hogy nem terveztem, mégis akkor talált meg, amikor szükségem volt rá. Nem kell tőle sokat várni, mégis többet ad, mint gondolnánk. Barátságról, családról, szerelemről, önmagunk kereséséről, arról, hogy megéri kockáztatni és bátrabban élni, néhol humoros, néhol pedig meghatóbb pillanatokkal.♡

Ui.: Az eredeti borító mondjuk sokkal jobban tetszik, a magyart kicsit „túl soknak” érzem, de ettől függetlenül azért illik a történethez, átadja a nyár hangulatát és a két lány barátságának jelentőségét. :)

Budai Lotti: Édes lázadás

Sziasztok! Az Édes ébredés* lett a kedvencem Lottitól, így nagyon vártam már, hogyan zárul ez a gyönyörű és érzelmes történet.

* Az első rész értékelését itt éritek el.

Ezúton is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak!

TARTALOM: 

Bűn és megbocsátás a 19. századi forrongó Kubában

A századfordulóhoz közeledve a Fehér Orom ültetvényt immár Veronica két örökbe fogadott lánya vezeti: a harcias, de kissé magának való Rebecca, és a törékeny, simulékony természetű Ana. 

Rebecca gondoskodó szeretettel neveli húgát, annak ellenére, hogy régóta tiltott szerelmet táplál annak vőlegénye iránt. Az elfojtott érzések azonban nem maradhatnak örökké rejtve, ahogy a rég elfeledett titkok sem... 

Egy váratlan látogató személyében a múlt kopogtat ajtajukon, újra felidézve Rebecca gyermekkorának hosszú ideje eltemetett traumáját. Anának pedig végig kell járnia a felnőtté válás és a megbocsátás rögös útját. 

Rebecca és Ana szenvedése azonban nem hiábavaló. Kettejük közös sorsa hivatott ugyanis arra, hogy megtörje a d'Avilla asszonyokat évszázadok óta sújtó átok erejét. 

Budai Lotti az Édes ébredés folytatásaként most a 19. századi gyarmati Kuba egy újabb izgalmas időszakát és a d'Avila család újabb generációját mutatja be. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN: 9786156067081

RENDELHETŐ: itt

Sokkot kaptam.
Olyan sokkot, ami után nagyon nehéz gondolkozni és írni, de közben mégis azt érzem, hogy kell. Kell, mert kár volna, ha ezt más nem érezhetné. Meg kell tudnia a világnak, hogy mit is jelent az igazi küzdelem, kitartás, az igazi megbocsátás és szeretet.

Hasonlóan az első részhez itt is visszatérünk Blanca életéhez meglepő módon a könyv folyamán nem is egyszer, nem csak az elején és a végén; amiről persze már az első részben éreztem, hogy fontos lesz, csak nem értettem, hogyan, és sejtelmem sem volt, hogy ennyire. Nos, itt minden kitisztul, főleg az utolsó oldalakon.

Csaknem harminc évvel az Édes ébredés után járunk, amikor már Rebecca és a húga, Ana állnak a Fehér Orom birtok élén anyjuk után. Amíg az első rész szépen lassan bontakozott ki, addig úgy érzem, a második rész a kezdetektől fogva pörgősebb; bár mindkettő letehetetlen volt számomra a maga módján. Itt viszont még több rejtély, még több fájdalom, még több érzelem vár ránk, a meglepetés erejéről nem is beszélve, ha ez lehetséges egyáltalán.

A könyv első felének Rebecca áll a középpontjában, aki azonnal közel került hozzám, és aki szerintem nagyon komplex karakter. Lázadó, harcias, zárkózott, de mégis telve érzelemmel és szeretetre vágyással, az élete pedig a birtok és a húga körül forog, akit neki kellett felnevelnie. Rebecca hozhat olyan döntésekkel, amikkel nem értünk egyet, de mégis megérthetjük, min megy keresztül, ha jobban belegondolunk a helyzetébe, mielőtt elítélnénk. Lehet, hogy ez nem menti fel a bűnei alól, de az tény, hogy még ennek ellenére is egy igazán példaértékű karakter, aki ugyanolyan erős és önfeláldozó, akárcsak Veronica volt (és itt látszik, mennyit számít a neveltetés, hiszen vér szerint nincs köztük kapocs).

A könyv második felében értelemszerűen Ana kerül a szemünk elé, és ennek a megoldásnak egyébként nagyon örültem, mert hát minden éremnek két oldala van, és úgy gondolom, fontos a másik d'Avila lányt is megismerni. Annál is inkább, amire rávilágított az ő léte – Lotti ebben a kötetben úgy hozta a fordulatokat, hogy egyenesen szédültem tőle, és az egyik legfontosabb szála ennek Ana kiléte volt. Ana szinte Rebecca ellentéte: szőke, törékeny, naiv és érzékeny; ugyanakkor a történet végére hihetetlenül megerősödik, és elképesztő érzés volt végigkövetni ezt a karakterfejlődést.

"Minden ember, akit anya szült a világra, maga formálja a jövőjét, ahogyan rabságba is önmagát veti. Régi bűnökkel, a múlt árnyaival láncolja le magát. Börtönt épít belőlük. Míg egy napon egy erő - amelyet a magadfajták sosem érthet meg - egyenként letépi ezeket a láncokat, és végül porig rombolja az árnyakból épített börtönének falait." 

Ahogyan az egész fel van építve, az egyszerűen zseniális: váltakozik a múlt és jelen, a szemszögek, és ahogy egyre több információt csöpögtet, úgy lesz egyre tisztább a szemünk előtt a teljes képe a d'Avila család történetének. Eközben a történelem részéből sem marad hiányérzetünk, úgy írja le az egészet, mintha egy film peregne a szemünk előtt. Régi karakterek dobogtatták meg és újak rabolták el a szívem – vagy töltöttek el iszonyattal. És még a legvégén is összetörtem.

A Szerelem rabszolgái egy nagyon összetett, gyönyörűen megírt, döbbenetes és fájdalmas, érzelmes és keserédes, viszont mégis felemelő elbeszélése a több generáción átívelő átoknak, ami összeköti  főként három generáció, négy nő életét, akik végül egyszerre szabadítják fel önmagukat és egymást. Lotti miatt örökké a történelmi-romantikus könyvek szerelmese leszek, de ezt a két kötetet nagyon nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen lesz letaszítani a trónról.♡

Angie Thomas: The Hate U Give - A gyűlölet, amit adtál

Sziasztok,

Ma egy nagyon fontos témát hozok nektek. Az elmúlt időszakban szinte felrobbant minden a #blacklivesmatter kapcsán, és nekem pont most volt alkalmam olvasni Angie Thomas könyvét, ami egyébként évek óta kívánságlistás. Ezek után tényleg nem hiszek abban, hogy véletlenül talál meg akkor egy könyv, amikor, hiszen ezt a történetet is a Black Lives Matter-mozgalom ihlette.

TARTALOM:

A tizenhat éves, színes bőrű Starr kettős életet él: az egyik világa a gettó, ahol felnőtt, a másik pedig a menő, külvárosi elitgimi. A két élete közötti egyensúly akkor bomlik meg, amikor Starr szemtanújává válik, ahogy legjobb barátját, a fegyvertelen Khalilt lelövi egy rendőr. Minden, amit Starr ezek után mond, felhasználható ellene: tönkreteheti a helyet, ahol él, önmagára és szeretett családjára is veszélyt jelent.

A történetet a Black Lives Matter-mozgalom inspirálta, amely az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzd. Ebben az izgalmas és erőteljes regényben egy fiatal lány pontosan ezért küzd.

Angie Thomas Jacksonban, Mississippi államban született és nőtt fel; jelenleg is ott él. Korábban rappelt, nagyobb sikereként tartja számon, hogy megjelent róla egy cikk (képpel együtt) a Right-On tinimagazinban. Kreatív írást tanult a Belhaven Egyetemen és egy nem hivatalos diplomával is rendelkezik hiphopból. Mai napig rappel, ha kedve tartja. A The Hate U Give az első regénye. A könyvből a Fox készít filmet George Tillman rendezésében, és Amanda Stenberg (Az éhezők viadala) főszereplésével.

KIADÓ: GABO, 2017
ISBN: 9789634064596

RENDELHETŐ: itt

Ritkán fordul elő velem, hogy nem tudok azonnal értékelést írni, de most meg sem próbáltam. Még mindig nem tudom, sikerül-e annyira értelmesen, mint szeretném.

A The Hate U Give (A gyűlölet amit adtál) messze kiemelkedik az ifjúsági könyvek közül.
Egyet kell értenen John Greennel: Angie Thomas tényleg korunk klasszikusát írta meg. Hiszen basszus, a napjainkban is ez folyik. Nem most kezdődött, és nem is tudjuk, hol lesz a vége. De olyan könyv ez, amit a tizenévesek úgy olvashatnak, hogy abszolút őket szólítja meg, azonosulhatnak Starr-ral, miközben egy hatalmas problémára nyitja fel a szemüket. Ugyanakkor az idősebbeknek sem zavaró, mert nem mondanám azért túl ifjúságinak, vagy például túlromantizáltnak.

Azóta terveztem igazán elolvasni, hogy az egyik legjobb barátnőm* felhívta rá a figyelmem és az nem most volt. De nem is találhattam volna jobb időszakot rá, mint a mostani, még ha teljesen véletlenül is alakult így, amikor sokadszorra ismétlődik ez a borzalom – hogy konkrétan ok nélkül öl meg egy rendőr egy feketét. Ez nem a fehérekről és a feketékről szól; nem arról hogy ki bandatag és ki hatósági személy; hanem emberekről, életekről, amik igenis számítanak és amiket sokszor ok nélkül vesznek el…

Különösen szerettem a történetben azt, ahogyan ki voltak emelve bizonyos dolgok, kontrasztot alkotva, ami miatt semmi sem lehet fekete-fehér, hanem minden a szürke árnyalata. Gondolok itt arra, hogy Starr színes bőrű, és egy fehér sráccal van együtt. Vagy arra, hogy szemtanúja volt, ahogy a fegyvertelen barátját ok nélkül lelövi egy rendőr, és a nagybátyja, aki a második apja, szintén rendőr. Arra, hogy vannak olyan bandatagok, mint King, akik kegyetlenek és semmilyen határt nem ismernek, és olyanok, mint DeVante, vagy akár Starr apja, akiknek nem volt sok lehetősége, de végül mégis jó útra tértek. Arról nem is beszélve, hogy nem kell például gyújtogatnod ahhoz, hogy ténylegesen rasszista megnyilvánulásaid legyenek – még akár barátként is. De a spoilermentesség érdekében nem is szeretnék többet írni. Torokszorító történet, amit a végén könnyeztem meg igazán. Legalábbis a könyvet. A filmen többször és jobban sírtam.

Mindig félve állok a könyvadaptációkhoz, de itt nem volt kérdés, hogy megnézem a filmet. És bár könyvekről mindig írok, filmekről ritkán. Főleg olyat, hogy briliáns, úgy, hogy amúgy könyvadaptáció. A film egy új szintre emelte a történet és a cím mondanivalóját. Alapvetően könyvhű, mégis van benne egy jelenet, ami meg sem lett írva, de az üt talán a legnagyobbat. Könnyek és hidegrázás garantált.

The hate u give little infants f*cks everybody. (A gyűlölet, melyet a kisgyerekeknek adsz, mindenkit szétb*sz.)

Violence, brutality. It's the same story, just a different name. (Erőszak, brutalitás. Ugyanaz a történet, csak más név.)

Még csak nem is feltétlenül a rasszizmusról van szó. Mert a rasszizmus áldozata bárki lehet. És ahogy Jodi Picoult írta: – Tudom, mi jár a fejükben: „Én nem vagyok rasszista.”
Még példát is tudnának hozni arra, milyen egy igazi rasszista, hisz itt van nekünk Turk Bauer. Kétlem, hogy önök közül bárki is árja harcosként tekintene a gyermekére, vagy annyira alacsonyrendűnek tartaná a feketéket, hogy egy ujjal sem nyúlhatnának hozzá; de még ha fognánk is a világ összes fajgyűlölő szélsőségesét és száműznénk a Mars bolygóra, a rasszizmus akkor is fennmaradna. Fennmaradna, mert nem csupán a gyűlölet élteti. Fennmaradna, mert mindnyájunkban vannak előítéletek, még ha nem is gondolnánk. Fennmaradna, mert a hatalomról szól… s persze arról, hogy ki birtokolja.

Itt a színes bőrűekkel való bánásmódról van szó. Mert Isten ments, hogy általánosítsunk, nem minden ember rossz, nem minden ember ilyen, nem mindenki korrupt. De mi történik, ha egy világos – és mi, ha egy sötétbőrűről HISZED azt, hogy árthat neked? Az előbbi esetben azt mondod, „Kezeket fel!”, az utóbbiban pedig szó nélkül lősz.

* Vagy ahogy a fent említett Kata tökéletesen megfogalmazta: A sztereotípiákba sorolás egy emberi sajátosság, igen, mert szeretünk kategóriákba rakni mindenkit, hiszen kevesebb energiába kerül ez mint minden egyes embert aki jön veled szemben az utcán egyénileg felmérni, főleg, hogy evolúciósan valóban arra vagyunk hangolva hogy a veszélyes helyzeteket észrevegyük, és persze így könnyebb elkerülni egy potenciális veszélyforrást. De a rasszizmus nem egyenlő ezzel, mint ahogy azzal sem, hogy most épp a feketékkel szembeni bánásmódról van szó. Egyrészt, mert mint fejlett, gondolkodó ember, képesnek kell lennünk arra, hogy ezeket a sztereotípiákat felismerjük és belássuk, hogy lehet károsak, és azáltal, hogy tájékozódunk ezek felülírhatóak. Másrészt a rasszizmus nem, vagy akkor úgy mondom, hogy nem csak erről szól. Lehet nagyon más embereket követünk meg ismerünk, de azok a feketék akiket én látok a közösségi médiában és akiket személyesen ismerek kb. pont erre a tájékozódásra kérnek minket, fehéreket. Rasszizmus meg egyenlőtlenség nem csak velük szemben van nyilván. De most ebben a percben a velük szembeni rasszizmus az, ami ellen tudunk tenni, ha már hálistennek ennyire felbolydult a világ ezzel kapcsolatban. És bár még a minimum alját is alig súrolja, de lettek következményei az óriási tüntetéseknek. Plusz, az empátia meg az elfogadás nem úgy működik, hogy egy embernek, vagy egy csoportnak jut belőle, ez egy végtelen forrás. Attól mert most ezzel a kommenttel a Black Lives Matter mellett állok ki nem jelenti azt, hogy nem szólalok fel mikor az ismerőseim romákkal szembeni rasszista megjegyzéseket tesznek, vagy hogy nem szólalok fel az LGBTQA közösség mellett ha kell. Azért, mert elolvastam a THUG-ot és tájékozódom a témában, meghallgatok fekete embereket, hogy ők hogy élik ezt meg, nem lettem süket más kisebbségre. És attól, mert a rendőrséggel való probléma az USA-ban óriási, Magyarországon meg nem ez a tünete egy mélyen gyökerező problémának, nem jelenti azt, hogy itthon ne kellene erről beszélni és érzékenyíteni.
Mert itt nem arról van szó, hogy minket, mint fehéreket nem érhet kiközösítés vagy bántalmazás. Hanem arról, hogy nem indulunk az életben alapból hátránnyal a bőrszínünk miatt. Ha valaki nekem nem ad ki egy lakást, vagy nem ad oda egy munkát, az nem azért lesz, mert más a bőröm színe és még sorolhatnám. Ez erről szól. És az “én most megmondom hogy ez soha nem fog véget érni” hozzáállással nem leszünk előrébb. Nem tagadom a rendszerszintű problémát, és foglalkozni kell a megértésével, de ha mindenki elkezdené a változást saját magával és a környezetével, akkor egy idő után egyre hitelesebben tudnánk küzdeni a társadalmi szintű változásokért is.

Bárki, aki nem érti, miért van egy világ felbuzdulva, mikor "emberek halnak meg", "rendőri eljárások léteznek", és "rasszizmus áldozata lehet akárki", olvassa el ezt a könyvet. Aztán nézze meg a filmet. És ha ezután sem érti, akkor legalább maradjon ki belőle.

A rasszizmus ellen önmagában nem tehetünk. De azért, hogy mindenkivel egyenlőként bánjanak, igen. Mert Khalil élt. Ahogy minden valóban meggyilkolt ember… Ahogy Te is.
És minden élet számít!

Papp Dóra: Fénytörés

Sziasztok!

Ez már nem az első könyvem Papp Dórától, még a Tükörlelkekkel indult a szerelem, ami kitartott a Bolyongón át és most csak fokozódott a Helena trilógia első részével. 

Ez a könyv azért (is) különleges, mert ez az írónő első könyve, amit most újraalkotott, körülbelül 11 év után - és szerintem nagyon jól tette; másrészt pedig eddig inkább realisztikus - ifjúságit olvashattunk tőle, míg ez "ízig vérig" fantasy. Nem olvastam ugyan az első változatát, de az egyedi alapötlet izgalommal van fűszerezve és érzelmesen, gyönyörűen van tálalva nemcsak kívül, de belül is. 

TARTALOM: 

A tizennyolc éves Helena egy szörnyeteggel osztozik az életén - árván, magányosan járja Oregon állam vidékét, tehetetlen áldozatok után kutatva. Ám az nem szerepel a tervei közt, hogy egy súlyos baleset után titokzatos helyen ébred: három testvér otthonába kerül, ahonnét nem szabadul egykönnyen. Hisze ezen a különös helyen a lányt csapdába ejtő szörny napról napra csendesedik. Helena végre önmaga lehet. Meg kell tanulnia bízni, ha újra akarja kezdeni az életét a furcsa Raven-családban. 

Jennifer, a legidősebb testvér elismert orvos, aki gyanakvásával sakkban tartja az elvadult lányt. Jet, a tizenöt éves könyvmoly kíváncsisággal és barátsággal közelít felé. És ott van Jeremy, az idősebb fiú, aki jóvá akarja tenni a balesetet és aki naiv vonzalmat érez a lány iránt. Helena előtt varázslatos, ismeretlen fel ahogy egyre közelebb kerül a fiúhoz: évszázadokra visszanyúló, furcsa titkok kerülnek a felszínre. Ám hiába a szerelem, amit Helena életében először érez igaznak, a veszélyes titkok kettészakíthatják a családot. És mindeközben a mélyre temetett szörny csak a megfelelő pillanatra vár... 

PAPP DÓRA ELSŐ REGÉNYE MOST ÁTDOLGOZOTT FORMÁBAN JELENIK MEG ÚJRA

KIADÓ: Ciceró, 2019

ISBN: 9789634321170

RENDELHETŐ: itt

Kicsit nehezebb összeszedni a gondolataimat, annyira nagy hatással volt rám ez a könyv, a legelejétől a legvégéig.

Természetesen tudtam, hogy létezik ez a trilógia, de a régi változatát nem ismertem és nem is olvastam; bár nem azért, mert ne érdekelt volna. Szóval mikor jött a hír, hogy Dóri átírja és megjelenik úrja, majd megláttam a borítót, belém hasított az ismert érzés, hogy ez nekem bizony kelleni fog!

Dóri már a Tükörlelkekkel bebizonyította 3 éve, hogy érdemes rá figyelni, Kriszti és Orsi története ugyanis a mai napig az egyik legjobb, amit az ifjúsági kategóriában olvastam. Aztán jött Norbi a Bolyongóban, és az a könyv is sokkal több, mint egy kikapcsolódás – mindenkinek ajánlom, aki keresi önmagát ebben a nagy világban. Amiért még inkább érdekelt ezek után a Fénytörés, az az volt, hogy a felsoroltak realisztikusak, ez viszont már fantasy. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy aki ennyire jól ír olyan történeteket, amik igazak lehetnének és megtörténhetnének éppen velünk is, hogyan ír egy szinte teljesen más műfajban, ahol már tényleg bármi lehetséges. Ráadásul ezzel indult az írónő karrierje is.

Természetesen gondoltam arra, hogy ez is kedvenc lesz, de azért erre nem számítottam. Aki elkezdi, az készüljön fel: Dóri egy olyan erős prológussal indít, hogy pár percig csak döbbenten néztem magam elé, és azonnal tovább kellett olvasnom.

"(...) De arra az alkotóm se számított, hogy keserédessé merem formálni ezt az életet. Legyőztem őt. Meggyőztem őt, a saját oldalamra állítottam. A hitemmel. Hittel abban, hogy tudok szeretni."

Helena egy nagyon erőteljes karakter szerintem bár most sem tudok csak egy-kettőt kiemelni, mert mindegyikük a szívem csücske lett. Már a tartalomból megtudjuk, hogy valami van vele, de hogy valójában mi is ez, amire "szörnyeteg"ként hivatkozik, azért jóval később derül ki. Én nem láttam mást benne, mint Jeremy: egy ártatlan, gyönyörű és jólelkű lányt, akivel történt valami, és nem tehet semmiről, ami a múltját illeti.

És ha már Jeremy, aki természetesen a szerelmem lett, hogy is ne lenne... a Raven-család és a történetük sem semmi. A három testvér, egyedül a világban, anya és apa nélkül – már emiatt sem egyszerű, de ehhez hozzájön még mindenféle rejtélyes titok az őseiktől, évszázadokra visszanyúlva. Titkok, amik összefüggenek Helena sorsával, megpecsételve a lány és Jeremy szerelmét; és amikről egy szóval sem írok többet, mert nem szeretnék spoilerezni.

Jeremy és az öccse, Jet is nagyon szerethető karakterek, és bár a nővérük, Jennifer sokkal gyanakvóbb, távolságtartóbb, sőt sokáig egyenesen ellenséges, mégsem tudom őt hibáztatni, utálni, vagy megvetni ezért. Mert mindezek ellenére vagy ezek mellett ő egy eszméletlen erős nő, aki egyedül nevelte fel a testvéreit, és bármire képes a családjáért, ha a védelmükről van szó. Önmaguktól, sokáig Heltől és mindenki mástól is.

Rajtuk kívül még Angela és Rodger lett igazán a kedvencem (de Lilaht, Briant és Adriennet is nagyon megszerettem).

A történet végig érdekfeszítő volt, néhol kegyetlen, végig izgalmas, néhol megható – és minden spoiler nélkül ki kell emelnem, hogy annyira átjön Dóri természetszeretete, tisztelete, amit bennem is újraélesztett annyira, hogy most azonnal elvonulnék a világtól, a nagyvárostól, az emberektől… de természetesen könyvekkel. Mert ezek után nem győzöm kivárni, hogy olvashassam a második részt! De csak mert beszippantott a világ és hozzám nőttek a karakterei; maga a könyv egyáltalán nem függővéges, gyönyörűen van lezárva. Ha csak ennyi lenne is tökéletes lenne, de örülök, hogy többet kapok még ebből a különleges történetből és a csodálatos karaktereiből.♡