Abby Jimenez: Barátnak tartalak

 

Sziasztok!
Ma egy olyan történetet hoztam Nektek, amit eredetileg nem is terveztem elolvasni, mégis ez rántott ki kicsit a blogolási válságból. Abby Jimenez másik könyve, A póráz két végén az ami érdekelt, de aztán láttam a véleményeket hogy bár nem ennek a folytatásaként van jelölve, valamilyen szinten mégis az, és hogy Sloan története előtt érdemes elolvasni Kristenét. Habár felkeltette a figyelmem ez a könyv is, a műfaja (romantikus-erotikus) és a borítója kicsit elijesztett, így utólag viszont nagyon bánnám, ha nem került volna a kezembe. 

TARTALOM: 

Őrülten vicces és szívmelengető történet egy keményfejű, pimasz nőről és egy szexi tűzoltóról, aki lángra gyújtja a szívét 

Kristen Petersen nem szereti a drámát, az utolsó csepp véréig hajlandó küzdeni a barátaiért és nincs ideje olyan pasikra, akik nem értik meg őt. Ezenkívül van egy nagy titka: egy egészségügyi probléma miatt olyan beavatkozásra készül, ami után nem lehet majd gyereke. Érthető, hogy Kristen vegyes érzésekkel küzdve tervezgeti legjobb barátnője esküvőjét - főleg azok után, hogy megismeri a tanút, Josh Copelandet.
A fickó humoros, szexi, sosem veszi magára Kristen gyilkosan gúnyos megjegyzéseit és nagyon jól tudja, hogy a legtöbb érzelmi viharra a mexikói kaja a tökéletes megoldás. Sőt még Kristen kutyája, Kaszkadőr is odavan érte. Az egyetlen bibi: Josh egy nap családot szeretne majd. 

Kristen tisztában van vele, hogy a fickónak máshol kellene keresnie a boldogságot, de minél jobban és jobban egymásba gabalyodnak, annál nehezebben ereszti őt el.

Abby Jimenez első regénye az egyik pillanatban megnevetett, a másikban pedig már a zsepidért kell nyúlni, a Barátnak tartalak ugyanis szellemesen, szókimondóan és fájdalmas érzéseket megmozgatva dolgozza fel a meddőség és a veszteség témáját. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020
ISBN: 9786156067906
RENDELHETŐ: itt

Nem mondom, hogy nem figyeltem fel erre a könyvre, amikor megjelent, de valamiért mégsem éreztem azt, hogy biztosan az én könyvem lesz. Elég ritkán olvasok olyat, amiben "nagyobb szerepet kap" az erotika szál is - persze ez teljesen természetes, hiszen az életünk része, de nekem nem mindig van hangulatom, és azzal is kicsit kritikusabb vagyok, ha nem úgy van megírva. Ez nagyon le tud nálam vonni a könyv élményéből, ha nem igényes a fogalmazás vagy épp elviszi a történet mondanivalóját. Itt szerencsére nem ez történt. 

Kristen egy nagyon belevaló, szókimondó nő, én alapvetően nagyon szerettem és együtt éreztem vele. Van egy bizonyos nyíltsága, ami tőlem ugyanolyan távol áll, mint a legjobb barátnőjétől, Sloantől, de az én legjobb barátnőm is nagyjából ilyen, ezért nem zavart ez túlságosan. 

Josh egy olyan könyves pasi, akit egyszerűen nem lehet nem imádni, és látszik, hogy az édesanyja mellett a hat nővére miatt ért a nőkhöz. Egy igazi nagy, hangos és összetartó család az övék, ami Kristen rideg anyukájáról nem mondható el... (de az valahol megnyugtató, hogy a végén ő is próbálkozik.) 

"Kristen története nem attól happy end, hogy teherbe esett. Hanem attól, hogy megengedte magának, hogy szeressék, annak ellenére, hogy úgy érezte, nem érdemli meg. Attól boldog a befejezés, hogy rájött, nem az határozza őt meg, hogy lehet-e gyereke, és hogy az értéke nem a méhe állapotától függ. Emiatt él boldogan, örökkön örökké, amíg meg nem hal." 

Ahogy az írónő fenti megjegyzéséből kiderül, a Barátnak tartalak sokkal több egy könnyed kikapcsolódásnál. Szerettem, hogy vitt magával a történet, Kristen és Josh csipkelődéseit, ahogy kialakult köztük valami, ami ellen mindketten nyomós okok miatt küzdöttek, a sok humoros és megható részt; de ennél jóval több van ebben a könyvben. Az írónő olyan komoly témát jár körül, ami sok nőt érint. A meddőséget, ami bár mindenkinél máshogy van jelen, de ami közös, az a reménytelenség, az értéktelenség, a bűntudat és a kétségbeesés érzése. Ezekről ritkán esik szó, ezért írta meg Abby ezt a könyvet. Megjegyzem, bizonyos tapasztalat alapján fájdalmasan hitelesen. Akik szerint Kristen feleslegesen hisztizik és túlzásba esik, az kicsit igyekezzen több empátiával hozzáállni ehhez. Igen, szerintem is meg kellett volna adnia a döntés lehetőségét Joshnak, én is sokszor megráztam volna, csupa szeretetből, hogy igenis megérdemli ezt, és ami miatt leginkább a fejemet fogtam kicsit, az Thomas szála volt. De ezek mellett teljesen megértettem, mit miért tett, mert őszintén szólva fogalmam sincs, én máshogy cselekedtem volna-e a helyében. 

Amit még szeretnék kiemelni ebben a könyvben, azok a mellékszereplők. Főleg a fentebb is említett Sloan és a vőlegénye, Brandon. De mondhatnám az egész tűzoltó bagázst, akik kicsit olyanok voltak egymásnak, mint egy második család. 

Összességében a Barátnak tartalak egy néhol humoros, néhol nagyon is kemény történet, ami jóval többet ad, mint amennyit hinnénk vagy várnánk tőle. Kikapcsol, megnevetett, elgondolkodtat vagy éppen összetöri a szíved, ugyanakkor megható reményt is ad. 

Jodi Picoult: Második látásra

 

Sziasztok!
Aki igazán ismer, az tudja, hogy Jodi Picoult és az írásai nekem már konkrétan az identitásom része. Mindig nagyon fontos, megosztó, aktuális témák köré építi a regényeit, olyan lelki mélységgel, ami miatt nem véletlenül bőven elég tőle évente körülbelül két könyv, de ha nem olvastam már sok ideje, szinte elvonási tüneteim vannak. A Második látásra még egy eredetileg 2003-ban megjelent könyve, és a tizenötödik, amit már olvastam, de továbbra sem okozott csalódást. Ebben a regényében a rejtélyes szellemvilág mellett egy olyan kevésbé ismert, mégis tragikus és meghatározó témát dolgoz fel, mint az eugenikai projekt. 

TARTALOM: 

Végleg elszakíthatja a halál azokat, akik összetartoznak? 

Jodi Picoult fordulatos regénye emberi sorsról, szenvedélyről, bűnről és megváltásról 

Vermont államban egy modern üzletközpont építését tervezik, de a helyi abenaki indiánok tiltakoznak, mert hitük szerint az a föld a törzs ősi temetkezési helye. Amikor egyre több természetfeletti jelenségre lesznek figyelmesek a környéken, a befektető szellemvadászt bíz meg, hogy kiderüljön: kísértetek márpedig nincsenek. 

Ross a szellemek üldözése során gyilkossági nyomozásban találja magát, miközben ő maga is legszívesebben megszabadulna az életétől, amióta menyasszonyát, Aimeet halálos baleset érte. A férfi egyetlen reménye, hogy egy nap viszontláthatja élete szerelmét. A kisvárosban megismeri a titokzatos Lia Beamon-t, akinek Rosshoz hasonlóan minden vágya átjutni a határon, amely elválasztja az élők és holtak világát. 

Picoult eddig talán legsejtelmesebb regénye a szellemvilág témája mellett olyan kérdéseket is feszeget, mint az a kevéssé ismert eugenikai projekt, amelynek során az 1920-as és 1930-as években Vermontban több száz kényszer sterilizálást hajtottak végre. 

KIADÓ: ATHEANAEUM, 2020
ISBN: 978963543005
RENDELHETŐ: itt 

Jodi a fentebb leírtak miatt a felülmúlhatatlan íróm, nincs könyve, amit ne szeretnék elolvasni és a polcomon tudni. Szerencsére egyre több könyve jön magyarul is, remélem, hogy ez így is marad. 

A Második látásra egy tizenhét évvel ezelőtt írt történet, ami talán annyiban különbözik a legtöbbtől, hogy nincs benne bírósági tárgyalás - ez persze nem negatívum, de miatta szerettem meg az ilyesfajta jeleneteket, - és az érzelem része is kicsit mélyebb, például ami a romantikát illeti. 

A könyv három részre van felosztva, és két idősíkon mutatja be a tartalomban leírt eseményeket: 2001-ben és 1932-ben. Nagyon sok kulcs karaktere van, az ő bemutatásukkal kezdődik minden, és egyre többet olvasva derül ki, ki hogyan illik a képbe. Nekem ez nem volt zavaró, mint azt sokaknál olvastam, szeretem az olyan regényeket, ahol megismerünk szereplőket és a végén minden szál összeér, összeköti őket. 

" Dupla szivárvány volt, az egyik a másik íve alatt futott. De csak a szivárvány bal fele látszott, amely felívelt, aztán félúton beleolvadt a szürkéskék égbe. 
A szivárvány jobb fele sem hiányzott. Ethan ebben biztos volt, jóllehet sem ő, sem Lucy nem látták. Ez nem képzelgés, még csak nem is varázslat, egyszerűen így működnek a természet törvényei. Végtére is, ha tudjuk, hogy valaminek egy része létezik, akkor a józan ész azt diktálja, hogy valahol ott kell lennie a másik résznek is." 

Ebben a történetben az írónő a többi könyvéhez hasonlóan nem csak egy fontos témát tár elénk. Megelevenedik a lapokon egy kisváros élete, megmagyarázhatatlan dolgok sokasága, a szellemvilág, az emberi gyarlóság, de hősiesség is, sorsszerűség, és izgalmas nyomozás egy rejtélyes haláleset után. 

Ami viszont kiemelkedik a fentiek közül, az mindenképpen az az eugenikai projekt, ami miatt több száz kényszer sterilizálás történt az 1920-as és 1930-as években. Bevallom, erről nekem sem volt semmilyen tudomásom, és elég megrázó volt olvasni, hogy bizonyos emberek úgy döntöttek mások sorsa felől, ahogyan a tenyészállatoknál szoktak... ezeknek az embereknek sokszor fogalmuk sem volt, mi történik velük, és nem tehettek ellene semmit, a kísérlet kitalálói pedig szinte a gyilkosságtól sem riadtak vissza. Pedig már az is elég kegyetlen, hogy a szabad döntés jogától fosztottak meg mindenkit, aki a kezük közé került, és nem látták őket családalapításra érdemesnek. Mindenképpen egy olyan téma, amit mindenkinek meg kell ismernie, ezért akármilyen borzalmas, jó dolog, hogy Jodi írt erről. 

Mindegyik karaktert sok lenne hirtelen felsorolni, és spoiler mentesen nem is lehetne, milyen szál köti össze őket, de szinte mindegyikük a szívemhez nőtt. Amennyire megvetettem Spencert és amit képviselt, vagy ahogyan gondolkodott, viselkedett, és azok miatt, amiket elkövetett, annyira szerettem és csodáltam Rosst, akinek bizonyos értelemben fájdalmas volt végigkövetni az életeseményeit, mégis reményt adott, és a könyv végén bebizonyította, hogy igazi hős. Emellett akit még feltétlenül ki kell emelnem, mert közel került a szívemhez, az Lia, aki egy elképesztően bátor és erős nő, és szörnyű, amiket át kellett élnie. 

A Második látásra olyan regény, amit mindenképpen érdemes kézbe venni (ahogyan minden Jodi által írt könyvet), mert felnyitja a szemed, gondolkodásra, hitetlenkedésre vagy éppen reménykedésre késztet, egyszerre szakítja darabokra a lelked és melengeti meg a szíved. 

A Lány, a Nő - Én

 

A lányt sok fájdalom, csalódás, kihasználás érte - sokfelől, sokféleképpen, nem egy embertől. Nem egy kapcsolatban. 
Bántották szavakkal, pletykákkal, hazugsággal és megcsalással, elhagyással - az érzéssel, hogy nem elég és mindenki jobb nála...
Hol jobban lett, hol rosszabbul; hol fénybe jutott, hol visszaesett - amíg jött egy ember, Ő; aki ráébresztette, kisegítette, mellette állt és támogatta, megértette, megbecsülte. 
Néha annyira fényes minden, hogy vakít, és a visszatérő félelem homályosít; mintha megint sötét lenne, máshol, más időben lenne, hiába tudja, hogy már nem ott van, hogy már inkább fény, nem sötét van...
De egy ponton már jobb, józanabb, nem alszik a tudat, akkor sem, ha néha túlagyal és pánikol. A lány felnőtt. nő lett - és néha már nem a lány hangosabb, így a nő boldogabb. Egyszer talán a lány már csak suttoghat, a nő pedig tovább mosolyoghat. 

Mert mindannyiunknak vannak nehezebb időszakai, akkor is, ha nem is gondolnánk... és mindannyian megérdemeljük, hogy legyen az életükben valaki, aki így is elfogad, szeret és támogat.:)

Fodor Petra: Egy pillanat bátorság

Sziasztok! 

A legutóbbi olvasmányom az Álomgyár kiadó egy újdonsága, Fodor Petra könyve, amire már a megjelenés előtt is azonnal felfigyeltem. Sajnos előolvasni nem volt lehetőségem, de utólag nem bánom, mert így ismertem meg Papp Csillát is - és bátran mondhatom, hogy mindkét írónőtől nem egyszer fogok még olvasni. 

TARTALOM: 

Két lány, két nagyon különböző élet...

Dóra, a kezdő író egy angliai egyetem falai közt keresi önmagát és leendő hősnőjét. A siker felé vezető út rögösen indul, de végül Dóra belevág a Nagy Műbe. Miközben a belső és külső világgal ismerkedik, szembesül a múlttal, a családi tragédiák eddig elkendőzött rideg valóságával.

Abby igazi belevaló, bulizós angol egyetemista, egy híres, bohém drámaíró unokahúga, akinek minden adott a boldoguláshoz. Ám miközben kreatív írást tanul az egyetemen, rá kell jönnie, hogy egy neves rokon még nem jelenti azt, hogy az ember maga is tehetséges...

A két lány sorsa óhatatlanul is összeforr. A mindig rosszul választó Abby és a választani képtelen Dóra megtalálja-e a végén a szerelmet? Rálelnek-e életük értelmére? Melyikükből lesz író, és kinek nyit az idő újabb lehetőségeket? 

Fodor Petra első regénye az útkeresésről, a lehetőségekről és a szerelemről elvarázsolja az olvasókat. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN: 9786150087085

RENDELHETŐ: itt

Könyvmoly éveim alatt nem egyszer fordult elő, hogy zsigerből megéreztem azt, ha egy könyv nekem kell, mert betalálhat nálam. Ezért hallgatok is mindig erre az érzésre, és talán ha egyszer-kétszer kell csalódnom, hogy mégsem. Az Egy pillanat bátorság esetében is rögtön éreztem, hogy az én könyvem lesz, és nem is tévedtem. A címe is nagyon tetszik, de ami elsőre megfogott, az a borító volt. Annyira harmonikus a színeivel, a két lány ábrázolása és az egész szimbolizmusa, ami a történet olvasása után nyer értelmet; egyszerűen imádom. Fiatalos, elragadó, szerethető. 

A tartalom alapján egy érdekes, de átlagos történetnek ígérkezik, és alapvetően könnyed, mégis már a prológusnál rájön az olvasó, hogy azért lesznek itt komolyabb dolgok is. Elég hamar belerázódtam a hangulatába, sokszor alig tudtam letenni, nagyon tetszik az írónő írásmódja, és a két lány karaktere is már az első oldalakon felkeltette a kíváncsiságomat. Első ránézésre azt gondoltam, inkább Dórával tudok azonosulni, aztán kis meglepettségemre ráébredtem, hogy bizony Abby jelleméből is rengeteg van bennem. Gondolok itt többek között Dóra önbizalomhiányára, bizonytalanságára, az olvasás és írás iránti szenvedélyére, és Abby azon tulajdonságaira, hogy néha meggondolatlan, mégis könnyen barátkozik és érdekli más emberek sorsa, jóléte. Nagyon érdekesnek tartom, hogy két szinte teljesen különböző lányról beszélünk, más életkorban (még ha csak pár évről is van szó), más háttérrel, múltbeli tragédiákkal és gondolkodásmóddal; mégis, szerintem bárki tud azonosulni nem csak az egyikükkel, hanem akár egyszerre mindkettejükkel. 

"Bátornak csak egy pillanatig kell lenni, csak addig, amíg döntesz valamiben. Utána már minden megy a maga útján. Ez hiányzik az emberek életéből." 

Amit a legjobban szerettem ebben a könyvben, a hangulatán kívül, az a két lány jellemének íve, karakterfejlődése volt: ahogyan követték az álmaikat, nem adva  fel a kudarcoknál sem és ahogy megtalálták önmagukat, valamint a saját útjukat. Petra nagyon jól átad Dóra és Abby által mindent, amin az ember ebben a korban átmegy, legyen szó az érzelmi, társadalmi, egyetemi vagy családi életről. Én végül nem jártam egyetemre, és nem is bántam meg, de nagyon jó volt belelátni ebbe a világba a két szereplőn keresztül, főleg a különböző perspektívákat tekintve. Londonban szintén nem voltam, de ennek a hangulata is annyira átjött, hogy alig várom, hogy egyszer eljussak. Ezen kívül ott volt a Harry Potter vonatkoztatás, az olvasás és írás, az az édes, első, igazi szerelem, barátság és összetartás, és nem utolsó sorban a segítségnyújtás öröme az igazán nehéz élethelyzetekben, amik könnyeket csaltak a szemembe. 

" - Hogy lehet ezt kibírni?
- Szeretettel. Nem a kedveskedő, érzelmes szeretettel, hanem az erőssel, a határozottal, az ellentmondás nem tűrővel."

Összességében egy könnyed olvasmány, mégis tele komoly gondolatokkal és érzelmekkel, elgondolkodtató élethelyzetekkel, és olyan lezárással, ami miatt mégsem olyan átlagos, mint amilyennek tűnik. 

Baráth Viktória: Orosz rulett (A főnök - Igazság)

Sziasztok!
Végre a kezembe került a várva várt történet, ami Sophia életét meséli el. Az írónőhöz méltóan abszolút a világba illő, izgalmas és meglepetésekben gazdag, váratlan fordulatokkal teli szenvedélyes történetet kaptunk. 

TARTALOM: 

Amikor az életed a tét 

Sophia, a fiatal és céltudatos lány úgy nőtt fel, hogy nem ismerte az édesanyját. Csupán egy magyarázkodó levél maradt neki emlékül, és egy nyom, miszerint a nő Las Vegasban él. Sophia így a bűn városába költözik, hogy felkutassa a családi gyökereit, ott azonban falakba ütközik. Unalmas munkát vállal, mellette viszont, amikor leszáll az éj, a lány élete  megtelik izgalommal és kalanddal. 

Amikor segítségre van szüksége, alkut köt Viktor Makszimovval, az éjszakai klubok és kaszinók urával. Sophia távol akarja tartani magát a zűrös múltjától, ám ekkor még nem is sejti, hogy a férfi mekkora veszélyt jelent a számára. 

Mit tehetünk, ha az érzelmeink veszik át az uralmat felettünk? Engedhetünk a csábításnak, ha a gyönyör mellé gondok is társulnak? 

Baráth Viktória ismét a sötét oldalra kalauzolja olvasóit egy olyan történetben, amelyben sosem tudhatod, mit rejt a következő oldal. 

 KIADÓ: Álomgyár, 2020 

ISBN: 97865156145505

RENDELHETŐ: itt 

A főnök 2 és Az igazság ára után különösen vártam ezt a történetet. 

A fent említett két kötetben már kevésbé szerettem Ana-t és Ryan-t, de hát az idő telik, az emberek változnak - és nekem már nem voltak a végére akkora kedvenceim, mint A főnök első kötetében. Az Orosz rulett tökéletesen illik ebbe a világba, valahol a bűn és igazság határán, mégis másnak éreztem kicsit (nem rossz értelemben). Valószínűleg azért, mert szerintem maga Sophia is más sok szempontból, mint például Ana. 

Amit először ki kell emelnem: a borító. Egyszerűen szerelmes vagyok, annyira gyönyörű, és nem tudok betelni vele. 

A könyv az elejétől a végéig váratlan fordulatokat rejt, jó párszor derült ki olyan dolog, amin csak pislogtam, hogy micsoda, mi történik? Lassan vezet be Sophia életébe, a jelenéből visszatekintve a múltjára, és nyilván nem véletlenül, azért van egy-két titok az írónő tarsolyában. 

"A bizalmat nem szavakkal, hanem tettekkel kell kiérdemelni." 

Ez a mondat elég ismert és bármekkora "közhely", mégis igaz. A történetet nézve pedig számomra elég sok szempontból nyert jelentőséget. Próbálom spoiler mentesen megfogalmazni, amit gondolok: szerintem ez a mondat Anát és Sophiát is nagyon jól jellemzi egy bizonyos szerepben, amit mindketten átéltek; egyiküket inkább negatívan, míg a másikukat pozitívan. Természetesen ez egy olyan szerep, amiben sokszor nem könnyű eldönteni, mi a helyes és mi nem, vagy hogy a jobb, de én minden elfogadásom és megértésem ellenére Sophiával sokkal jobban tudok azonosulni ebben, mint Anával.

Sophiát sokan tartották naivnak, és gyengébbnek, mint amilyen Ana volt, és bár voltak a történetnek bizonyos momentumai, amikor tényleg nem úgy reagált, ahogyan kellett volna (emberek vagyunk, akik hibázhatnak), de azt állítani, hogy nem erős, ezzel már nem igazán értek egyet. Szerintem bizonyos szempontból igenis van tartása, nemes céljai, és a legutolsó döntése is az bizonyítja, hogy bármire képes azért, a saját szívét is feláldozza, csakhogy másokat védjen, helyesen cselekedjen és kiérdemelje azt, akit szeretne maga mellett tudni végre. Emiatt sokkal, de sokkal nagyobbra nőtt a szememben, mint Ana valaha. 

A másik főszereplőnk Viktor, akit szintén nagyon megszerettem, és azt is, hogy ő is teljesen máshogyan viszonyul a világhoz, amiben él, mint a többség. Azt nem mondanám, hogy hibátlan, mert ő sem az azért, ahogyan senki sem, de mindenképpen úgy tartom, hogy igenis helyén van a szíve, és ezt be is bizonyította nem egyszer.

Akiről többet megtudunk még amúgy is és szintén főbb szerepe van, az nem más, mint Rick, aki visszatértének én különösen örültem, mert A főnök 2 óta hatalmas kedvencem lett. Megnyugtató, hogy ő minden szempontból önmaga maradt - ez azért nem mindenkiről mondható el ebben a világban. És az Anával való kapcsolata még mindig nagyon megható számomra, akkor is, ha ő már kevésbé volt a szívem csücske. 

Ez a történet úgy pezseg, mint a város, amiben játszódik: bűnbe csábítana és izgalmas, döbbenetes eseményekkel és igazán mély érzelmekkel, egyáltalán nem szokványos befejezéssel. Sokaknál olvastam, hogy ez hiányérzetet adott, nekem személy szerint nem, de hát én vagyok az a mazochista, aki a A főnök végét is imádta. Kikapcsolt, nevettem vagy éppen meghatódtam, és azzal a tudattal csuktam be, hogy az agyam többféle szálat alkothatott a folytatásra.

Sienna Cole: Ahol a százszorszépek nyílnak

 

Sziasztok!

Sienna Cole munkásságát már régebb óta követem és szeretem, elég hamar a legnagyobb kedvenc magyar írómként írta be magát a szívembe. Ezért is hatalmas megtiszteltetés, hogy előolvashattam ezt a könyvét; ezúton köszönöm neki és az Álomgyár kiadónak is!
Az Ahol a százszorszépek nyílnak címet viselő új könyvéről nem sokat tudtunk az írás folyamata közben, utólag írta, hogy nagyon sokat követelt belőle ez a történet - mind emberként, mind íróként. Olvasóként tanúsíthatom, hogy ez látszik, érződik is. 

TARTALOM: 

A szociális fóbiával küszködő fiatal nő, Molly O'Hara úgy érzi, csak egy kis környezetváltozásra van szüksége, hogy úrrá legyen a félelmein. Az élete minden szempontból gyökeres fordulatot vesz, amikor Londonba költözik, ő mégis ugyanazokkal a kínzó problémákkal találja szembe magát. Talán túlzott félénksége nem csupán jellemhiba, ahogy korábban hitte, hanem valami egészen más áll mögötte? 
Molly szomszédságában egy rejtélyes férfi él, aki nem emlékszik a múltjára. Norman Harris napjai a jelen pillanat zűrzavarában telnek, melyben az egyetlen kapaszkodót egy régi, hű barát, Daisy jelenti. Ő azonban haldoklik, és vele együtt az emlékezés reménye is örökre eltűnhet. Amikor Molly a házba költözik, Norman élete hirtelen új értelmet nyer.
A szálakat tovább bonyolítja a karizmatikus világfi, Mason Reid, aki boldogságot és szerelmet ígér a főhősnőnek, ám lehet, hogy egészen más szándékok vezérlik.
Hármójuk sorsszerű találkozása nem csak a jelent forgatja fel, de a múltat is megkérdőjelezi. A válaszokért Mollynak nemcsak saját eltemetett titkait kell felszínre hoznia, de Norman eltűnt emlékeit is meg kell találnia. Vissza kell mennie oda, ahol a százszorszépek nyílnak. 

Sienna Cole a tőle megszokott elemző alapossággal ás a rejtély mélyére, miközben végigkalauzol egy trauma feldolgozásának folyamatán, és bepillantást enged egy hasadt elme működésébe. 

KIADÓ: Álomgyár, 2020
ISBN: 9786156013170

ELŐRENDELHETŐ: itt

(Várható megjelenés: 2020. november 09.)

"Azt hiszem, mindannyiunknak szüksége van egy lélektérképre."

Elmondhatatlanul vártam már ezt a könyvet (mégis csak egy év telt el az írónő előző írása óta), s ez csak fokozódott, mikor kikerült a borító, cím és tartalom. Ahogyan az írónőtől megszokhattuk, számítottam rá, hogy ez a története is mélyen érint és bennem marad, mint minden eddigi, de ez kicsit másabb is, mint az előzőek. Nem is tudnám egyértelműen pszichológiai thrillerekhez sorolni, sokkal inkább pszichológiai dráma, vagy lélektani műfaj. Mindig is csodáltam Sienna fogalmazásmódját, ahogyan sokszor költői szépséggel ír, de úgy érzem, itt ebben is felülmúlta önmagát. 

A regény egyik fő karaktere Molly, akinek mint sejthetjük, nehéz élete volt: édesanyja és édesapja nélkülözte a törődést, az otthonlét nyomorát szinte magunkon érezzük, egy még számunkra ismeretlen tragédia lenyomataként. Ebből az élethelyzetből, érzelemből menekülve költözik Londonba, hogy új életet kezdhessen, ám a szociális fóbiája, önbizalomhiánya és kétségei itt sem hagyják nyugodni. Szerintem Molly abszolút olyan karakter, akivel így vagy úgy, de mindenki tud azonosulni, még ha más félelmei, nehézségei vannak, vagy más múlt kísérti. 

A történetet két szemszögön át ismerhetjük meg, az egyik az övé, a másik pedig Normané, a rejtélyes szomszéd férfié, aki szintén sok mindenen mehetett keresztül, csak fogalmunk sincs, min, mivel ő maga sem emlékszik semmire. Vajon milyen érzés lehet nem tudni azt, hogy ki vagy, milyen ember, mi történt a múltadban? Megérné mindent elfelejteni, a rossz emlékeket kitörölni, ha ezzel a szépek is eltűnnének? 
Bevallom őszintén, Norman szemszögét mindig nagyon érdekes volt olvasni. Egyszerre kedveltem, sajnáltam, és frusztrált, mert néha elég ijesztő megnyilvánulásai, tettei, gondolatai voltak. És nem hagyott nyugodni: mi az ő története, mi történhetett vele, amit az agya nem hajlandó előhozni? 

"(...) - Semmi sem fontosabb annál, mint hogy megismerd saját magad. Erről szól a létezés."

Rajtuk kívül két karakter az, aki még fontos: Mason és Daisy. 
Az írónő erősségei közt ott van, hogy a legtöbb karaktere komplex: se nem jó, se nem rossz, nem hibátlan, nem gonosz, nem éppen példaértékű, mégis fontos. Mason Reid szerintem pontosan ilyen. Nem feltétlenül lett a szívem csücske, de nem is feltétlenül utáltam. Nem minden lépése vagy látásmódja mondható "helyesnek", ugyanakkor a könyv legtöbb életigazságát mégis ő adja; ezekkel nem csak Mollyt, de magát az olvasót is bátorítva. 
Habár Daisy nem főbb szereplő, mégsem véletlen, hogy a képben van. Őt például nagyon sokszor nem tudtam hova tenni, aztán egy idő után, ahogy haladt előre a történet, kezdett megfogalmazódni bennem egy sejtés, ami félig-meddig igazzá is vált. Pont az, hogy nem teljesen találtam el, bizonyítja Sienna zsenialitását. Ezen felül minden egyes szereplőnél ott van, hogy nem mindig lehet teljesen elítélni valakit; van, amikor ennél sokkal összetettebb a helyzet: ha mentség nem is, magyarázat van. És ez a magyarázat sokszor más világításba helyez dolgokat, amik persze így is borzalmasak, de ettől még a tény tény marad.

Maga a történet érdekfeszítő, nem is gyors, de nem is unalmas tempójú, minden eseményszálnak, újabb kirakós darabkának megvan a maga helye és ideje, de főleg a vége felé vesznek drasztikusabb irányt az események. Összesen kétszer sírtam rajta, de akkor nagyon: a felénél, amikor kiderült valami Molly múltjából, majd a vége felé, amikor kezdett összeállni a teljes kép és a legutolsó mondata is piszkosul fájt a maga módján. 

Előre leszögezem, hogy nem könnyű olvasmány, kicsit sem, párszor éreztem is, hogy le kell tennem, mert nem tudom elviselni. Nem egyszer rázott ki a hideg és sokkhatás ért a végére. Hiszen az emberi lélek és elme legmélyebb, legsötétebb bugyraiba vezet be, végig kutatva a kérdést: milyen mértékű terhet vagyunk képesek elviselni, és hol van az a határ, ahonnan már nincs esély visszatérni?
Ugyanakkor azt is tartom, hogy mindenkinek érdemes elolvasni. Engem pszichológiai értelemben több szála is személyesebben érintett, viszont maga a mondanivalója valószínűleg mindenkit érint, aki elolvassa. 

"(...) Mindenkit arra biztatok, ismerje meg a legfontosabb és legcsodálatosabb személyt az életében - önmagát, és tegye le a saját súlyos, sötét, láthatatlan zsákját." - írja az írónő a Köszönetnyilvánításban, és ezért tudom csak ajánlani mindenkinek.

Mert lélektérkép és tükörszilánk ez a könyv: mindenkinek szüksége van rá, hogy mélyre ásson a lelkében, és meglássa önmagát, még ha az odavezető út belé is vág.

Rojik Tamás: Szárazság

 

Sziasztok! 

Idén lehetőséget kaptam a Merítés-díj zsűritagjai közé kerülni, amiért nagyon hálás vagyok, mert szerintem nagyon összetartó, vidám és segítőkész csapat tagja lettem ezáltal, nem utolsó sorban pedig olyan magyar írókat és könyveket ismerhetek meg, akik és amik e nélkül lehet, hogy nem kerülnének a figyelmembe/kezembe. Pontosan ilyen Rojik Tamás és a legújabb könyve, a Szárazság is, ami szerintem különösen kiemelkedő regény. 

TARTALOM: 

Budapest, valamikor a 2050-es években. 

Az ország, ahogy az egész világ, a bekövetkezett klímakatasztrófa okozta kihívásokkal küzd. A szerencsésebbek a belső kerületekben élvezik az állam által biztosított jólétet. Viszont akik a peremkerületekben vannak, nem sok jóra számíthatnak. Az állam szigorú szabályait mindenkinek be kell tartania, és ami a legfontosabb, a fennálló rendet nem szabad megkérdőjelezni. 

Dani, a magának való fiú és osztálytársa, Anikó abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumába járhatnak. Mindketten kilógnak a sorból egy kicsit, így nem véletlen, ha hamar megtalálják a közös hangot. A kamaszok félénk barátkozását és a kibontakozó szerelmét azonban szétszakítja egy újabb katasztrófa, aminek következtében a fiatalok elszakadnak egymástól, és az egész addigi életük fenekestül felfordul. 

Vajon sikerül Daninak Anikó nyomára bukkanni, és ha igen, képesek lesznek együtt megbirkózni a rájuk váró kihívásokkal? Mit kezdenek az új információkkal, amik alapjaiban rengetik meg a világukról alkotott elképzelésüket? 

KIADÓ: Tilos az Á könyvek, 2020
ISBN: 9789634106135
RENDELHETŐ: itt

Szeretem a disztópia műfajt, de elég keveset olvasok ehhez képest, pont azért, mert szerintem jobban hangulat kell hozzá, mint bármi máshoz. Van egy bizonyos hangulata az ilyen könyveknek, és általában elég kemény dolgokat is dolgoz fel - nem véletlenül negatív jövőkép az, amit fest -, és ez nem volt másként Tamás könyvével sem... Mégis azonnal magával ragadott és sokkal hamarabb a végére értem, mint azt gondoltam volna. 

Ami kiemelkedővé teszi még ebben a műfajban is az  én szememben, az nem más, mint hogy magyar, itt játszódik, nem is olyan messzi távlatban; és emiatt különösen ijesztő az is, hogy mennyire de mennyire igaz lehet, ha nem vigyázunk. 

A klímaváltozás, környezetszennyezés, az emberi mohóság és az elektronika fejlettsége ugyanis mind-mind olyan dolog, ami tényleg átveheti az uralmat a Föld és a világunk felett. 
A két főszereplőnk Dani és Anikó, mondhatni mindketten művészlelkek, visszahúzódóak, együtt nagyon erős párost alkotnak. Szerettem olvasni a kialakuló kapcsolatukat, ahogy együtt rajzoltak és színeztek, ahogy a lány kellő érzékenységgel és odafigyeléssel megértette a fiú egyszavas beszédmódját, ahogy barátok lettek, ami szép lassan egy másfajta érzelembe fordult. 

"Éhes fejjel sokkal ijesztőbb a világ."

A könyv három részre van osztva, az első rész végén durvul el az amúgy sem ideális helyzet, itt már bujdosni, harcolni, menekülni kell. Már ez a bizonyos út, fizikai és szellemi egyaránt nagyon sokat tanít Daninak, amíg Anikót próbálja megtalálni, majd mindkettejük számára is a könyv második része, mikor már együtt vannak.

"(...) Mintha az ész, az iskola és a vagyon lenne a dolgok mértéke."

Ekkor derül ki számukra, hogy nem minden az, aminek hitték. Ez egyébként a disztópiákban általános, hogy fény derül arra, miért nem olyan jó az a rendszer, ami pont az ellenkezőjét akarja elhitetni az emberekkel, de itt a második rész végét és a harmadik részt elnézve az író mintha új szintre emelte volna ezt. 

"- Tesszük, amit lehet. (...) Rajzolunk tovább." 

Nem egyszerű olvasmány, kiváltképp akkor, ha belegondol az ember: hiszen efelé a jövő felé tartunk. Mégsem tudtam letenni, a legkeményebb pillanataiban sem, ami Rojik Tamás írásmódját dicséri. Ha ezzel akarja felnyitni mindenki szemét arra, hogy hogyan végződhetne a mi életünk is, akkor személy szerint úgy tartom, elképesztő munkát végzett. Elgondolkodtató, megrémítő, és valahol mégis olyan... szép ez a történet. Csak éppen túlságosan életszerű, és pont ezért kellene minél több embernek olvasnia, hogy még időben észbe kapjunk. Az első könyvem volt tőle, de biztosan nem az utolsó!