Rojik Tamás: Szárazság

 

Sziasztok! 

Idén lehetőséget kaptam a Merítés-díj zsűritagjai közé kerülni, amiért nagyon hálás vagyok, mert szerintem nagyon összetartó, vidám és segítőkész csapat tagja lettem ezáltal, nem utolsó sorban pedig olyan magyar írókat és könyveket ismerhetek meg, akik és amik e nélkül lehet, hogy nem kerülnének a figyelmembe/kezembe. Pontosan ilyen Rojik Tamás és a legújabb könyve, a Szárazság is, ami szerintem különösen kiemelkedő regény. 

TARTALOM: 

Budapest, valamikor a 2050-es években. 

Az ország, ahogy az egész világ, a bekövetkezett klímakatasztrófa okozta kihívásokkal küzd. A szerencsésebbek a belső kerületekben élvezik az állam által biztosított jólétet. Viszont akik a peremkerületekben vannak, nem sok jóra számíthatnak. Az állam szigorú szabályait mindenkinek be kell tartania, és ami a legfontosabb, a fennálló rendet nem szabad megkérdőjelezni. 

Dani, a magának való fiú és osztálytársa, Anikó abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumába járhatnak. Mindketten kilógnak a sorból egy kicsit, így nem véletlen, ha hamar megtalálják a közös hangot. A kamaszok félénk barátkozását és a kibontakozó szerelmét azonban szétszakítja egy újabb katasztrófa, aminek következtében a fiatalok elszakadnak egymástól, és az egész addigi életük fenekestül felfordul. 

Vajon sikerül Daninak Anikó nyomára bukkanni, és ha igen, képesek lesznek együtt megbirkózni a rájuk váró kihívásokkal? Mit kezdenek az új információkkal, amik alapjaiban rengetik meg a világukról alkotott elképzelésüket? 

KIADÓ: Tilos az Á könyvek, 2020
ISBN: 9789634106135
RENDELHETŐ: itt

Szeretem a disztópia műfajt, de elég keveset olvasok ehhez képest, pont azért, mert szerintem jobban hangulat kell hozzá, mint bármi máshoz. Van egy bizonyos hangulata az ilyen könyveknek, és általában elég kemény dolgokat is dolgoz fel - nem véletlenül negatív jövőkép az, amit fest -, és ez nem volt másként Tamás könyvével sem... Mégis azonnal magával ragadott és sokkal hamarabb a végére értem, mint azt gondoltam volna. 

Ami kiemelkedővé teszi még ebben a műfajban is az  én szememben, az nem más, mint hogy magyar, itt játszódik, nem is olyan messzi távlatban; és emiatt különösen ijesztő az is, hogy mennyire de mennyire igaz lehet, ha nem vigyázunk. 

A klímaváltozás, környezetszennyezés, az emberi mohóság és az elektronika fejlettsége ugyanis mind-mind olyan dolog, ami tényleg átveheti az uralmat a Föld és a világunk felett. 
A két főszereplőnk Dani és Anikó, mondhatni mindketten művészlelkek, visszahúzódóak, együtt nagyon erős párost alkotnak. Szerettem olvasni a kialakuló kapcsolatukat, ahogy együtt rajzoltak és színeztek, ahogy a lány kellő érzékenységgel és odafigyeléssel megértette a fiú egyszavas beszédmódját, ahogy barátok lettek, ami szép lassan egy másfajta érzelembe fordult. 

"Éhes fejjel sokkal ijesztőbb a világ."

A könyv három részre van osztva, az első rész végén durvul el az amúgy sem ideális helyzet, itt már bujdosni, harcolni, menekülni kell. Már ez a bizonyos út, fizikai és szellemi egyaránt nagyon sokat tanít Daninak, amíg Anikót próbálja megtalálni, majd mindkettejük számára is a könyv második része, mikor már együtt vannak.

"(...) Mintha az ész, az iskola és a vagyon lenne a dolgok mértéke."

Ekkor derül ki számukra, hogy nem minden az, aminek hitték. Ez egyébként a disztópiákban általános, hogy fény derül arra, miért nem olyan jó az a rendszer, ami pont az ellenkezőjét akarja elhitetni az emberekkel, de itt a második rész végét és a harmadik részt elnézve az író mintha új szintre emelte volna ezt. 

"- Tesszük, amit lehet. (...) Rajzolunk tovább." 

Nem egyszerű olvasmány, kiváltképp akkor, ha belegondol az ember: hiszen efelé a jövő felé tartunk. Mégsem tudtam letenni, a legkeményebb pillanataiban sem, ami Rojik Tamás írásmódját dicséri. Ha ezzel akarja felnyitni mindenki szemét arra, hogy hogyan végződhetne a mi életünk is, akkor személy szerint úgy tartom, elképesztő munkát végzett. Elgondolkodtató, megrémítő, és valahol mégis olyan... szép ez a történet. Csak éppen túlságosan életszerű, és pont ezért kellene minél több embernek olvasnia, hogy még időben észbe kapjunk. Az első könyvem volt tőle, de biztosan nem az utolsó!