Tia Williams: Hét nap örökké

 

Sziasztok!

A Hét nap örökké című könyv borítója rögtön felhívja élénk színeivel a figyelmet - én mégis lehet elmegyek mellette, ha az Álomgyár kiadó nem ajánlja fel olvasásra. Ezek után szúrta ki a szemem a bortón Jodi Picoult neve (ami nekem sokszor már garancia egy jó könyvre), illetve néhány értékelés után úgy éreztem, talán mégis adnom kellene neki egy esélyt. Habár az első oldalaknál még korántsem voltam meggyőződve arról, hogy ez biztosan az én könyvem lesz, végül annyira magába szippantott, hogy a végén csak ültem és sírtam. Sokkal de sokkal többet adott nekem, mint azt valaha gondolni vagy remélni mertem. Itt is köszönöm a lehetőséget! 

TARTALOM: 

KÉT ÍRÓ, EGY SZERELMI TÖRTÉNET 

A brooklyni bestseller szerző, Eva Mercy erotikus témájú könyvei folyamatosan az eladási sikerlista élén állnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy élete stresszmentes lenne, ugyanis egyedülálló anyaként egyszerre kell a gyermeknevelésben és a hivatásában is helytállnia. A szerelem pedig már jó ideje elkerüli. 

Shane Hall egy visszahúzódó, rejtélyes, díjnyertes szépirodalmi szerző, aki mindenki meglepetésére egyszer csak felbukkan New Yorkban. Amikor a két író váratlanul találkozik egy irodalmi rendezvényen, csak úgy izzik köztük a levegő. 

Senki sem tudja, hogy húsz évvel korábban, tinédzserként Eva és Shane egy szenvedélyes, őrült hetet töltöttek el együtt. Lehet, hogy most úgy tesznek, mintha semmit sem jelentenének egymásnak, de nem tagadhatják a kölcsönös vonzalmat - vagy azt, hogy a könyveikben titokban egymásról, egymásnak írnak. 

A következő hét napban, a fülledt New York-i nyár közepén, Eva és Shane újra egymásra találnak, de a nő nem biztos benne, hogy megbízhat-e a férfiban, aki egyszer már összetörte a szívét. Úgy érzi, el kell űznie Shane-t a városból, hogy élete visszatérhessen a normális kerékvágásba. De mielőtt régi szerelme újra eltűnne, van néhány kérdés, amire választ kell kapnia... 

Tia Williams díjnyertes New York Times és USA Today bestseller szerző, valamint elismert divatszerkesztő. A Telitalálat című könyvéből a Netflix készített adaptációt, ami nagy sikerrel fut a streamingszolgáltató kínálatában. A Hét nap örökké érzéki és heves, miközben szétfeszíti a humor, de komoly témákat is érint, mint például a modern anyaság helyzete. 

KIADÓ: Álomgyár, 2023

ISBN: 9789635070727

RENDELHETŐ: itt

Tia Williams könyvében megismerjük Evát, aki egyedül neveli tizenkét éves kislányát, miközben sikereket ér el íróként az erotikus-romantikus fantasy sorozatával - de ahogy egyre előrébb haladunk a történetben, rájövünk, hogy ez csak a látszat, ami mögé rejtőzik; és igazából sokkal több és mélyebb gondolatok rejtőznek benne. Ha ezek nem jelentének elég kihívást, ott van az általa láthatatlan fogyatékosságnak nevezett migrénes betegsége, amit az írónő egyébként kellő érzékenységgel és saját tapasztalatot sejtető alapossággal mutat be (ezt igazolta is a köszönetnyilvánításban). Én sosem gondoltam azt, hogy "ugyan, ez csak egy kis fejfájás", mikor több ismerősöm - köztük a férjem is néha - szenvedett tőle, de ahogy Eva helyzete le lett írva, az elképesztően kegyetlennek tűnik; szerintem nagyon fontos, hogy Tia többek közt erre is próbálta felhívni a figyelmet, ugyanis igenis komoly dolog. 

A másik főszereplőnk Shane Hall, a rejtélyes, visszahúzódó, szépirodalomban kiemelkedő író, aki, mint kiderül, egy "problémás", kemény dolgokat megélt fiatalból vált az alkohollal megküzdő felnőtté... majd a hozzá hasonló, nehéz sorsú fekete gyerekek mentorává. Shane-be nagyon könnyű beleszeretni, az írásairól pedig úgy jellemzi a könyv, hogy konkrétan rákerestem, biztosan nem létezik-e, mert mindenáron olvasnék tőle. 

Eva - eredetileg Genevieve - és Shane élete sem volt éppen csupa csillám és boldogság, mikor megismerkedtek és szélvihar módjára forgatták fel egymás életét egyetlen hét alatt tizenéves korukban. Kettejük kapcsolata határozottan mély és sorsszerű, mindketten nehéz életükből menekültek önsanyargató függőségükbe, valahogyan mégis fent tartották egymást... amíg Shane el nem ment, Eva szíve összetört és védőfalat húzott maga köré az évek során. 

Egyszerre szívfájdító és hidegrázós arról olvasni, hogyan alakul egy sötét bőrű élete, milyen megpróbáltatásokkal, ítéletekkel, örökös kiszolgáltatottsággal kell szembenéznie... és micsoda traumákat élnek meg vagy milyen tragikus véget ér az életük sokszor. 

Olvasni, ahogy Shane felbukkan, megrepedeztetve Eva védőfalát, rájönni, mi történt valójában akkor, ami véget vetett bimbózó szerelmüknek, mielőtt kiteljesedhetett volna, kettős érzelemmel követni egy boldogságlöket miatti figyelmetlenséget, ami borzalmas következményekkel járt... 

"Az élet túl rövid ahhoz, hogy bárki más legyen, mint önmaga."

A könyv legnagyobb színfoltja határozottan Audre, Eva lánya, aki elképesztő jellemmel és (fiatal kora ellenére) bölcsességgel rendelkező karakter, már csak az ő szála rengeteget hozzáadott az olvasmányélményhez. Önmagában is, illetve az anya-lánya kapcsolatuk miatt is, ugyanis Eva saját bőrén tanulta meg, mit is jelentene jó anyának lenni - tekintve, hogy az ő édesanyja sosem volt mellette igazán és mondhatni felcserélődtek a gondoskodó szerepek. Ennek ellenére vagy emellett Lizette szála valójában elég érdekes és erőteljes, még ha számomra borzasztó is, mert sosem lennék képes ilyen anya lenni. De emberek vagyunk, és nem mindig minden körülmény fekete - fehér. Leginkább a szürke árnyalatai a mérvadóak itt is. 

Alapvetően olvasmányos, humoros, könnyed történet, de a látszat néha csal, és ezek mögött olyan mély mondanivaló, komoly témák húzódnak meg, mint az egyedülálló szülőség, betegséggel és függőséggel való küzdelem, rasszizmus, ami a sötét bőrűeket éri, a nőkre irányuló hátrányos helyzetről sem beszélve, önmagunk felvállalása a menekülés helyett... Eva elrejtett soraiban pedig (amit a könyv végéig megírni sem mert) ott van egy női sorsokat központba helyező családtörténet, amit egy generációkra öröklődő kámeagyűrű követett végig. 

A borító mellett a cím is olyan, ami azonnal megragadja a figyelmet, maga a történet pedig messze kiemelkedik a romkom műfajából. Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, hogy bár az erotikus jelenetek "nyersebbek", mint amikhez én szoktam, mégsem zavart; nem volt túlzó, nem vitte el a történetet, pont annyi volt benne, amennyi kell is, és így nem vont le az értékéből.

Összességében ez a könyv amellett, hogy szórakoztat és visszahozza a hitünket a szerelembe, tanít is, nem keveset: többek közt, hogy merjünk önmagunk lenni, őszintén, mert bármilyen démonnal is küzdünk meg, menekülni vagy rejtegetni a valódi énünket nem érdemes. Az élet sokszor igazságtalan, vagy egyenesen kegyetlen, ezért minden pillanatot megéri kihasználni, megbecsülni és egyszerűen csak megélni. 

Rebecca Yarros: Fourth Wing - Negyedik szárny

 

Sziasztok!
Nagyon nagyon nehéz bármit is egy ilyen erőteljes élmény után írni, amit a Fourth Wing hagyott maga után. Semmi túlzás nincs abban, hogy az idei évem legjobban várt magyar megjelenése volt, mikor körülbelül fél éve felrobbantotta a netet. Természetesen ha ekkora hype van egy könyv körül, az mindig azzal jár, hogy az ember idő előtt belefuthat spoilerekbe, illetve felkelti az érdeklődést, hogy mégis mivel váltotta ezt ki, érdemes rá, vagy csak túlzás? Az én megérzéseim azt súgták, bármi is legyen, én bizony imádni fogom ezt a könyvet - és igazam is lett. Egyébként minden elfogultság nélkül azt gondolom, hogy megérdemli azt a brutális népszerűséget, ami övezi, és amit követhetünk egy ideig, ugyanis Rebecca Yarros öt részes sorozatnak tervezi Violet történetét. 

TARTALOM: 

LÉPJ A SÁRKÁNYLOVASOK KÉPZÉSÉRE SZOLGÁLÓ KATONAI 

ISKOLA FALAI KÖZÉ ÉS ISMERD MEG EZT AZ ELIT 

ÉS BRUTÁLIS VILÁGOT A BESTSELLER SZERZŐ 

REBECCA YARROS REGÉNYÉBŐL!

A húszéves Violet Sorrengail egész eddigi életében azt hitte, a történelem tanulmányozása lesz a feladata az Írnokok Kvadránsában az imádott könyvek között. 

Azonban az iskola vezénylő tábornoka - aki egyszemélyben a lány kőkemény anyja - megparancsolja, hogy Violetnek be kell lépnie a több száz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez, a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni. 

Ha mindenkinél kisebb és törékenyebb vagy, akkor csak egy hajszál választ el a haláltól... mondjuk azért, mert a sárkányok nem választanak ki "törékeny" embereket, hanem felperzselik őket. 

Ráadásul, amikor kevesebb a kapcsolódni hajlandó sárkány, mint kadét, nem meglepő, hogy a többség szívesen végezne Violettel, hogy ezzel is növelje a saját esélyeit a sikerre. A többiek pedig azért ölnék meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok Kvadránsának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére is. 

Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy minden újabb napfelkelte életben találja. Közben az iskola falain túl dúló háború egyre gyilkosabb, a kiráyság védelmét szolgaló erődítmények sorra elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget. 

BARÁTOK, ELLENSÉGEK, SZERETŐK. A BASGIATH HADI ISKOLÁBAN MINDENKINEK HATÁROZOTT TERVEI VANNAK, MERT HA VALAKI EGYSZER BEKERÜL, ONNAN CSAK KÉT KIÚT VAN: LEDIPLOMÁZNI VAGY MEGHALNI. 

KIADÓ: RainyDays, 2023

ISBN: 9789635802623

RENDELHETŐ: itt

A Fourth Wing történetében egy igencsak érdekes és kegyetlen világba kerülünk, ezen belül is a Basgiath Hadi Iskola falai közé, ami lényegében mondhatni egy igazi katonai iskola, csak a kiképzés is maga egy túlélési verseny. Akkor legalábbis, ha lovasnak készül az ember (és nem is akármilyen lovasnak, hanem sárkánylovasnak, ami már önmagában is folyamatos életveszélyt hoz magával). Csakhogy a főhősünk, Violet Sorrengail a társaival ellentétben nem lovasnak, hanem írnoknak készült egész életében - ahogyan az édesapja is az volt. De ha a testvéreid is lovasok, és az édesanyád is az, ráadásul ennek az iskolának a vezetője, akkor bizony nem feltétlenül van beleszólásod abba, ha azt mondja, márpedig te is az leszel. Violetről tudni kell, hogy amellett, hogy csupán hat hónapja volt felkészülni a megmérettetésre, bizonyos izületi betegsége, csonttörékenysége, vérzékenysége is van, alacsony és törékeny, ezért is próbál a nővére, Mira az anyjukra hatni, hogy a halálba küldi. (A bátyjukat, Brennant már elveszítették.) 

De Lilith Sorrengail nem az a fajta, akire hatni lehet, miután elhatározott valamit, és bizony egy idő után Violetben is benne van az, hogy már-csak-azért-is megcsinálja. Többek közt ennek a kitartásnak, küzdeni akarásnak és az eszének köszönheti azt, hogy sorra sikeresen veszi a veszélyesebbnél veszélyesebb akadályokat, megpróbáltatásokat. 

És hát mi más fontos része lehetne a Lovasok Kvadránsának, mint maguk a sárkányok? Különösen tetszett az, hogy azon felül, hogy esetleg kiválasztanak egy lovast, attól bizony ők még nem lesznek szelíd házi kedvencek, hanem igenis veszélyes és vad teremtmények, akiknek saját hiearchiájuk, törvényeik vannak. Szóval, ha gyenge vagy, vagy döntésképtelen, vagy bármi, amiért ők nem tartanak érdemesnek lovasnak, akkor porrá égetnek. Így jártál. Ez persze inkább ijesztő, mint vicces, mégis így valósághű - és hozzá kell tenni, hogy alapból van egy kis fekete humora a könyvnek, a sárkányok személyiségéről nem is beszélve, ami engem abszolút megnyert. Itt jön képbe Tairn és Andarna - akik határozottan egy életre elnyerték a szívemet. 

A Basgiathon lévő tanulmányaid megkezdése a Mellvéden átkeléssel kezdődik, ami már kapásból az események kellős közepére dob - hiszen vagy átjutsz a keskeny, csúszós, szeles-viharos időben ezen a "hídon", vagy lezuhansz a szakadékba. Aztán ezután az elméleti órák és sokszor súlyos sérülésig, vagy akár halálig menő küzdelmekkel telnek a napjaid, amíg eljutsz a Vesszőfutásnak nevezett halálcsapdás akadálypályáig, a Bemutatásig, ahol a sárkányokkal kölcsönösen megnézhetitek egymást magatoknak, majd a Cséplésig - ahol teljesen egyedül kell megküzdened akár a társaiddal is, ha úgy döntenek, megölnek, és itt derül ki az is, kiválaszt-e egy sárkány magának. Természetesen ha igen, akkor sem garantált, hogy túléled az első éved, nemhogy a másodikat vagy harmadikat. 

Kifejezetten érdekfeszítő volt végigkövetni ezt egy olyan karakter szemszögéből, mint Violet - és egyszerűen odavagyok azért, amilyen karakterfejlődésen ő átment, nem máshogy, mint a puszta akaraterejéből, hogy márpedig ő nem adja fel. Szerintem nagyon könnyű azonosulni vele, szerethető, kitartó, ravasz és a végére bizony már erősnek is mondható. Hűséges és helyén van a szíve is, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy önszántából védett meg egy kis sárkányt a biztos haláltól, túlerővel szemben, kockáztatva a saját épségét/életét is. 

Ami pedig a Tairnnel való kapcsolatát illeti, külön színfoltja a könyvnek. Tairnről tudni kell, hogy egy hatalmas, erős példány, ugyanakkor öt éve az akadémia közelében sem látták - a legutóbbi lovasa halála után ugyanis nem volt hajlandó kapcsolódni senkihez. Egészen addig, amíg fel nem bukkant Violet - és meg nem védte Andarnát. Minden morgolódása és szarkasztikus beszólásai ellenére Tairnnek igenis hatalmas szíve van, és végletekig megható az a szoros kapcsolat, ami nagyon gyorsan kialakul közte és Violet között. De erről spoilermentesen tovább írni lehetetlen lenne. 

Ami a könyvbeli enemies to lovers szerelmi szálat illeti - engem abszolút megnyert. Xaden Riorson is sokkal több annál, mint hogy "hú de veszélyes és milyen jól néz ki és távol kéne maradni tőle de persze nem megy" - és igazán sajnálom, ha valakinek ez esetleg nem jönne át. Szerintem maga a világ és a karakterei is nagyon sokrétű, nekem ez már most lejött, de nyilvánvalóan nem lehet mindent ellőni egy kezdőkötetben, a továbbiakban biztosan részletesebben is belemegyünk ebbe. Gondolok itt például Violet édesapjával vagy éppen édesanyjával való kapcsolatára, vagy arra, hogy elveszítette a bátyját, miközben felnéz a nővérére, és mégis egy gyenge láncszemnek látják; hogy egész életében írnoknak készült, mégis helytállt lovasként - ez azért igazán komoly egzisztenciális válságot okozhat egy emberben, hogy akkor ő most ki is igazából és hova tartozik? És amíg a családja és gyerekkori legjobb barátja "lebecsüli" őt, addig Xaden látja benne azt, aki lehetne és támogatja is, hogy az lehessen. Ahogyan Violet is látja, ki Xaden az álarcain és árnyain túl. Én nagyon szerettem a kettejük közti konfliktus alapjának valóságosságát (Xaden apja ölte meg Violet bátyját, amiért Violet anyja kivégeztette Xaden apját), ugyanakkor a kémiájuk és a köztük kialakuló lelki kapcsolat erőssége egyenesen letaglózó. Kifejezetten érzékeny vagyok az erotikus jelenetek írásmódjára, de itt annyira kiemelt volt az érzelmi szál, hogy nem zavart az a kevés erre irányuló jelenet sem. 

A világ összetettsége a fantasy mellett hozza az igazi dark academia és kissé szinte disztópikus hangulatot is, szépen lassan ébresztve rá mindenre, a végére persze begyorsulnak az események, és ekkor bizony mindent megkérdőjelezünk magunkban, amit eddig tudtunk. A fejezetek előtti idézetek/részletek pedig nem csak előrevetítik azok hangulatát, de még többet tudhatunk meg, amolyan könyv a könyvben jelenséggel. Hogy mi jöhet még ezután? Belegondolni is rettegek, miközben alig várom. 

Ez a könyv számomra mindenben nagyon erőteljes volt: a világépítésben és karaktermegalkotásban épp úgy, mint a kapcsolatok ábrázolásában és érzelmi hatásában - tele van izgalommal, kegyetlenséggel, váratlan és szívszaggató fordulatokkal, megható és hidegrázós jelenetekkel, és egy olyan lezárással, ami után kedved támad újrakezdeni, árulkodó jelek után kutatva és körülbelül a hajad kitépnéd, mire a kezedbe kerülhet a folytatás. Hatalmas kedvencem lett, főleg, hogy azonnal beszippantott és nagyon nehezen enged, szinte fájdalmas egy ilyen addiktív utazás után visszakerülni a valóságba. Külön ki kell emelnem, hogy bár majdnem 800 oldal, egyetlen unalmas vagy kicsit is lapos rész sem volt benne. Egyetlen egy sem. Ez az a könyv, amit ha este kezdesz el, hajnalig nem hagy aludni és az elolvasás után sem tudsz teljesen magadhoz térni. 

A fordításról: 

Mint sokan, én is féltem, hogy adja át majd az eredetit magyarul, de nagyon szép munkát végzett a fordító. Egyedül a Violence és Vi becézések lefordítását/kihagyását nem értettem, és ez az, ami idegesít is. A logikáját értem, miért lett Kicsike, mivel Violet tényleg kicsi, de heves is (erre utal a Violetből avanzsált Violence) és egy névből származó becenevet szerintem felesleges átírni, bőven elég dőlt betűvel jelezni például, esetleg lábjegyzettel magyarázni, ha úgy van, mint teljesen más jelentést adni neki és elvenni a karakterhűségét mindkét fél esetében. De egyébként le a kalappal és ezer köszönet!

Háborús helyzet(ek) margójára - 2022. 02. 25.

 

"Engem az emberek kísértenek." - Halál 

/ Markus Zusak: A könyvtolvaj */ 

Történelem szeretőként (úgy, hogy a Holokauszt témája mindig is vonzott valamiért) elég sok megrázó történetet olvastam, de az, hogy most mégis megtörténhet, ami történik, mélységesen elborzaszt. Nagyon nehéz bármit is gondolni, mondani, írni arról a helyzetről, ami itt folyik mellettünk, Európában, a világunkban. Háborúk természetesen eddig is voltak, van ahol sajnos már elég régóta folyamatos (például Afganisztánban), de nem itt, nem olyan közel, hogy szinte érezzük a leheletét. 

Úgy hiszem, ilyenkor értékelődik át bennünk minden. Az, hogy biztonságban vagyunk, van étel az asztalunkon, és biztonságban tudhatjuk a gyerekeinket, más családtagjainkat. Ilyenkor értelmét veszti az, hogy mi volt a munkahelyen, iskolában, mi vár otthon, minden problémánk. Nem azért, mert azok is számítanak, mindenki lelki békéje nagyon is fontos! De nem nekünk kell rettegve bújdosni, menekülni, vagy azon gondolkodni, látjuk-e még a szeretteinket. 

Fontos ugyan, hogy védjük magunkat, hogy hátrébb lépjünk, hogy ne kövessünk erről semmit, ha úgy érezzük, tönkretesz minket, de az is fontos, hogy tisztában legyünk dolgokkal, hogy a tőlünk telhető támogatást, segítséget megadjuk, vagy csak reménykedve gondoljunk az érintettekre. A saját katonáinkra nem különben, még akkor is, habár félő, de nem valószínű, hogy nagyobbá is kinőheti magáét a helyzet. Imádkozom, hogy így legyen!

Addig pedig sok erőt mindenkinek, aki ott él, vagy akinek a szerettei élnek ott, legyen az ukrán vagy magyar; minden idősnek és kisgyermeknek, akik ártatlanok, minden férfinak és szinte kisfiúnak, akit besorozhatnak, minden nőnek/anyának, aki az életét kockáztatná a sajátjaiért egy pillanat alatt és minden orosz származásúnak, aki amúgy nem ért egyet ezzel. Minden embernek, akit érint, de érinthetne és pontosan emiatt nem szabad szemet hunynia felette. 

A fenti sorok ugyan nem mostaniak, hanem a címben is látható dátummal íródtak, de úgy érzem, ez az egyik olyan téma, ami sajnos sosem veszti el aktualitását - és bár a fenti kicsit más kategória volt, elég megnézni a mostani izraeli - palesztin háborút. Az emberek sokszor nem értékelik az életet addig, amíg már késő, és nem tanulnak akkor sem a történelemből, hagyják, hogy ismételje önmagát, amikor már nagyon nem kellene. 

" Gyűlölöm és szeretem a szavakat 

és remélem, hogy jól használtam őket." * 

 

Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

 

Sziasztok!

Taylor Jenkins Reid neve nem ismeretlen a számomra, ugyanis mind az Evelyn hét férje, mind a Daisy Jones & The Six nagy hatással volt rám, amikor olvastam. Első olvasásra szerelem, ami tudtam, egy életre szól. Így nagyon örültem, hogy idén két könyvét is hozta a Könyvmolyképző kiadó. Ezek közül az egyik az Egyetlen szerelmeim*, ami lehet nem a legjobb könyve (tekintve, hogy a fentieket nehéz is lenne felülmúlni), ugyanakkor mégis az írónőre jellemzően zseniális és annyira rezonált a lelkemmel, hogy az elolvasása után csak szorongattam zokogva. * Külön kiemelném, mennyire elképesztő a fordítása a címnek. Imádom! 

TARTALOM: 

Mit jelent igazán szeretni? 

Emma Blair huszonévesen feleségül megy a gimnáziumi szerelméhez, Jessehez, és maguk mögött hagyva az otthonukat és az otthoni elvárásokat, kitalálják a saját életüket. Belevetik magukat az utazásba, élveznek minden boldog pillanatot, megragadnak minden izgalmas kalandot. 

Az első házassági évfordulójuk napján Jesse épp a Csendes-óceán felett forgat, amikor nyoma veszik a helikopterének és neki is. Azt hiszik, meghalt. 

Emma, szakítva addigi életével, hazaköltözik, és megpróbál újra magára találni. Évekkel később, túl a harmincon, összefut egy régi barátjával, Sammel, és újra szerelmes lesz. Amikor Sam eljegyzi, úgy érzi, újabb esélyt kapott a boldogságra. 

Egészen addig, amíg fel nem bukkan Jesse. Kiderül, hogy életben van, és alig várja, hogy végre hazajusson hozzá. Emmának, akinek ettől a pillanattól fogva nemcsak egy vőlegénye, hanem férje is van, mélyen magába kell néznie - ki is ő valójában, és mire vágyik? -, miközben semmiképp sem szeretne fájdalmat okozni azoknak, akiket szeret. 

Ki az ő egyetlen szerelme? 

Mit jelent tiszta szívből szeretni valakit? 

Emma tudja, hogy a szívére kell hallgatnia. Bár értené, hogy az mit súg neki! 

KIADÓ: Könyvmolyképző, 2023

ISBN: 9789633999431

RENDELHETŐ: itt

Az Egyetlen szerelmeim egy nem szokványos romantikus történet. Kicsit fura úgy fogalmazni, hogy egy nem átlagos szerelmi háromszöget mutat be, de végül is így is fogalmazhatunk. Ugyanis ez a regény két hatalmas és sorsfordító szerelem története - amik nem léteznének egymás nélkül - és mindemellett egy fiatal nő jellemrajza. Nagyon különleges történet, erőteljes karakterekkel és még erőteljesebb érzelmekkel - nem is feltétlen a cselekmény, sokkal inkább az érzelmi szál dominál. Mindez pedig olyan írásmóddal, ami Taylorra jellemző: letehetetlen, letaglóz, mosolyogsz és nevetsz, majd sírsz, majd mindkettő egyszerre... döbbenetes hatással van rád. Amennyire fájdalmas, annyira gyönyörű, végig. 

A történet egy igazán ütős első mondattal indul, egy mondhatni bevezetővel, majd egy Előtte és Utána úgynevezett fő részekkel osztja ketté Emma életét, amit bizonyos esemény(ek) váltottak ki. Ő azt hitte, akkor hasadt ketté az élete előtte és utána pillanatokra, amikor elveszítette Jesset - de valójában akkor, amikor kiderült, mégsem veszítette el. 

Az írásmód nagyon könnyed és olvasmányos, annak ellenére is, hogy elég gyorsan már nagyon nehéz érzelmi síkokat mutat meg. Milyen az, amikor elveszíted életed szerelmét? Hogyan lehet ezt egyáltalán túlélni? Milyen az, amikor újra szerelembe esel? Egyáltalán lehetséges ez? És milyen az, amikor rájössz, mégsem halt meg életed szerelme - de már az új társad is életed szerelme? Lehet minden ugyanúgy, mint régen? Kell egyáltalán olyannak lennie? Vagy már végletesen megváltoztattak a megtörtént események, mindkettőtöket, mindhármótokat? 

"Van egy másik szerelem is az életemben. De az más. Az nem ez. Nem pont ilyen. Jobb és rosszabb is egyszerre. De azt hiszem, ez a lényege a két ember közötti szerelemnek - nem lehet megismételni. Minden szerelem, minden választottaddal, más és más. Mert te magad vagy más." 

A két főszereplő srác, Jesse és Sam teljesen különbözőek. Jesse a gimiben népszerűbb, híres sportoló, míg Sam visszahúzódóbb, művészlélek. Jesse kalandvágyó, Sam biztos pont. Mindketten csodálatosak és nagyon szerethetőek, ezért érzi át igazán az olvasó Emma érzéseit. Őszintén, fogalmam sem lenne, mit tennék Emma helyében, ha abba a helyzetbe kerülnék, mint ő. Ugyanakkor amennyire más a két srác, a lényeg nem más, mint az: Emma is más mellettük. 

"(...) a probléma szerintem nem az, hogy nem tudod, kit szeretsz, és nem is az, hogy mindkettejüket szereted. Hanem hogy nem tudod, ki vagy. Más ember lettél. Jesse elvesztése teljesen megváltoztatott. Szerintem itt nem az a kérdés, hogy melyiküket szereted jobban. Szerintem igazából azt kellene eldöntened, hogy melyik Emma akarsz lenni, az, aki Jesse mellett, vagy aki Sam mellett lennél." 

Sok olyan történetet olvashattunk már, ami arról szól, hogyan élt túl az illető egy hajótörést vagy repülőgép katasztrófát, ahogyan arról is olvashattunk már, milyen két teljesen különböző szerelmet megélni, vagy arról, hogyan dolgozzuk fel a gyászt, amit egy szerettünk elvesztése hoz magával - de olyan történetet, ami arról szól, aki itt maradt, még nem nagyon olvashattunk. És a fenti érzelmek itt egymásból következnek. Mégsem a romantika része miatt szerettem főként ezt a könyvet, hanem a karakterfejlődés miatt, amin és ahogy Emma átment. Ahogy a vesztesége által megváltozott, majd annak a felismerése után, hogy Jesse mégsem halt meg, rájött, hogy igazából az igazi énje nem az, aki a fiú mellett volt. 

"Erősebbnek érzem magam, mint amikor megismertem őket. Biztosabban állok a lábamon. Türelmesebb is lettem. Nem dédelgetem már a sérelmeimet. Hálásabb vagyok azért, amim van, és kevésbé neheztelek azért, amim nincs. Kevesebbet aggódom. Sokkal több könyvet olvasok. Zongorázom. Menyasszony vagyok. 

De ő mindezt nem látja. 

Az egyetlen változás, amit érzékel, az az, hogy levágattam a hosszú, szőke hajam."

Sok olyan dolog van benne, ami közel áll a szívemhez: mint például az olvasás és a könyvesbolt, a zene, főleg a zongora, a cicák iránti imádatomról nem is beszélve. Biztosan ezek is rásegítettek arra, hogy ekkora kedvencemnek avattam ezt a könyvet, de messze nem csak erről van szó. Abban sem befolyásolt, ki lett a két srác közül a nagyobb szerelmem, mert ahogy Emmának, más módon, de mindketten azok lettek. (A végső döntését ettől függetlenül teljesen helyesnek érzem.)

" Ennél nincs romantikusabb. Ölelni azt, akiről azt hitted, hogy elveszítetted, amikor már tudod, hogy soha többé nem veszíted el. 

Nem hiszem, hogy az igaz szerelem egyetlen szerelmet jelent. 

Szerintem az igaz szerelem annyit jelent, mint igazán szeretni. 

Tiszta szívvel. A lelked mélyéből. 

(...) De összetört szívvel nehéz szeretni. Fájdalmas, és arra kényszerít, hogy őszintén szembenézz önmagaddal, hogy ki is vagy valójában. Keményen meg kell dolgoznod azért, hogy meghatározd az érzéseidet, mert azok nem férnek bele semmilyen előgyártott skatulyába. 

De megéri.

Mert nézd, mit kapsz cserébe! 

Nagy szerelmeket. 

Sorsfordító szerelmeket. 

Igaz szerelmeket." 

Mindent szerettem ebben a történetben. Minden karaktert, minden kapcsolatot, az egész írásmódját és a mondanivalóját. Az Egyetlen szerelmeim sokkal több, mint egy romantikus regény. Igazi túlélőtörténet: nem csak annak, aki elveszett, de annak is, aki maradt és annak is, aki által ezt a veszteséget fel lehetett dolgozni. Mindhárman veszítettek és mindhárman nyertek. A vége pedig csodálatos keretet ad a kezdeteknek. Taylor Jenkins Reid újra bebizonyította, hogy neki írnia kell - és nekem olvasnom kell, mert számomra most is egy mestermű, amit alkotott. 

Budai Lotti: A festőművész (Öt érzék 2.)

 

Sziasztok!

Az éppen aktuális olvasmányom nem más volt, mint Budai Lotti Öt érzék - sorozatának második része, A festőművész. Az első részhez hasonlóan - ami A parfümkészítő címet viseli és az arról írt értékelésem itt olvashatjátok el - az érzékeinken keresztül mutat be egy bizonyos történelmi korszakot és művészeti ágat a női sorsokkal középpontban. Az előző résszel a történet nincs összefüggésben, A festőművész a 15.századi reneszánsz Firenzéjében játszódik. Itt is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak! 

TARTALOM: 

Színes karakterek, ragyogó tájak 

és izgalmas kalandok: 

egy festőnő története a reneszánsz Firenzéből 

Bianca Gorini egyszerre mondhatja magát kivételesen szerencsés és szerencsétlen fiatal lánynak. Szerencsés, mivel Guliano de' Medici törtvénytelen lányaként és Lorenzo, a Magnifico unokahúgaként olyan tudáshoz juthat hozzá, amihez a kor ifjú hölgyei közül kevesen. Sőt, nagybátyja nagylelkűségének hála - aki korán felfedezi a lányban a tehetséges festőt -, a korszak legnagyobb mestereitől tanulhat. Természetesen titokban... 

De Bianca szerencsétlen is, mert a Pazzi-összeesküvés során nemcsak apját veszíti el, de a felfordulást kihasználva anyjával is végez egy elvetemült gyilkos, aki ördögálarcban dúlja fel a palotáját. Felserdülve pedig kénytelen végignézni, amint imádott városának lakóit - akik nem sokkal korábban még az öröm, a szépség és a művészetek iránti rajongásnak éltek - megbabonázza a különc szerzetes, Girolamo Savonarola, aki hadat üzen nem csak a Medicieknek, de a művészeteknek és a művészeknek is. És így magának Gorini kisasszonynak is, akinek menekülnie kell a nemrég virágzó nagyvárosból. 

Budai Lotti nagy sikerű Öt érzék - sorozatának második kötete ismét az érzékek és érzékszervek világába vezet minket, a történelem egyik legmeghatározóbb időszakába. A színeken, a látáson keresztül a 15.századi Itália titkai tárulnak fel az olvasó lelki szemei előtt. 

KIADÓ: Álomgyár, 2023

ISBN: 9789635707003

RENDLEHETŐ: itt

Alapvető esetben nem szoktam külön említést tenni a könyv borítóján lévő véleményekről (így az enyémről sem, ha esetleg a saját soraim szerepelnek) de most kivételt teszek. 

"Ez a regény megtanít máshogy érzékelni és értékelni a körülöttünk lévő világot." - R. Kelényi Angelikától származik ez a mondat, amivel, egyrészt teljesen egyetértek így az olvasás után, másrészt pedig szíven ütött a könyv kézbevételekor; hiszen alig egy hónapja hagyott itt minket, és Ő volt az az író, aki miatt egyáltalán megszerettem és elkezdtem nem csak a kiadótól, de a magyar íróktól, főleg történelmi-romantikus műfajban olvasni. Így Lottit sem biztos, hogy olvasnám, ami valljuk be, nagy veszteség lenne. 

Egy korábbi értékelésemben már említettem, hogy Lotti könyveinek a varázsát a saját történelem szenvedélye adja igazán és itt ezt ha lehet, még inkább éreztem, mint eddig. Bár az is lehet, hogy maga a téma - mint a művészet, festés - az ami miatt még inkább közel került hozzám ez a története. 

Megint egy olyan kor eseményeit tárja elénk, amit nem igazán ismertem részletesen, de olyan közel sikerült hozzám hoznia a karakterek által a történteket, mintha én magam is ott lettem és átéltem volna. Az írónőre jellemző, hogy valós, akkoriban élt személyeket is beleír a könyveibe, ami itt sincs másként - de mint az utószavából kiderült számomra, itt sokkal több szereplő létezett, mint gondoltam volna, és ami a cselekményt illeti, abban is sokkal több volt a megtörtént eset, mint amit a fantáziája szült hozzá. Ilyen karakterek többek közt a világhírű festők, Michelangelo és Botticelli is - előbbi mint Bianca gyerekkori barátja, utóbbi pedig mint a legfőbb tanítója. Természetesen valódi személyek voltak a Mediciek is, akik közül leginkább Lorenzo, Bianca nagybátyja, és Vincezo került hozzám közel. Kettejük közül csak Lorenzo élt a való életben, Vincenzo-t Lotti alkotta meg Lorenzo, a Magnifico harmadik unokaöccseként. Nagyon érdekes volt ilyen szempontól megismerni Michelangelot, egyszerűen imádtam őt pimasz fiatal fiúként. Ugyanakkor Botticelli is nagyon fontos szereplője a könyvnek és az ő szála - ami azt boncolgatja, miért "őrült meg", veszítette el azt örömöt és élvezetet, ami a varázsát adta a festményeinek  -  is nagyon megérintett. 

" - Az igazi varázslat az emberi szemben történik. Pontosabban az emberi lélekben. Jegyezzétek meg! A festő nem láthat úgy, mint akármelyik ember. A festő nem érzékelheti úgy a valóságot, mint egy nótárius vagy könyvkereskedő. A festőnek ízekre kell szednie a valóságot, fel kell darabolnia a valóságot, majd újra összeillesztenie annak darabjait." 

Ami szintén jellemzi Lotti írásait, az nem más, mint az erős női karakterek a mesélő szerepében, akiket érjenek bármilyen nehézségek vagy igazságtalan kegyetlenségek, mindig talpra állnak és elképesztő erővel szállnak szembe a boldogságukért vagy boldogulásukért. Nincs ez másként Bianca esetében sem, akiben szintén új kedvencet avathattam. Teljesen átéreztem a művészet iránti szenvedélyét, a szerelem iránti vágyat, azt a tudást, amit egy olyan időszakban szomjazott, amikor a nőket ilyen téren ellehetetlenítették... és átéltem életének szomorú és dühítő, elkeserítő tapasztalatait is, amit már nagyon korán meg kellett élnie - de a kitartását és bosszúját is, ami kiemelkedő. Ugyanekkor Lorenzo, akárcsak A parfümkészítő Zambellije is nagy hatással volt rám, talán még nagyobbal is; mert komplexitása ellenére vagy pont azért ő még közelebb került hozzám. Lotti teljes mértékben átadta azt, mit tett ő és mit jelentett Firenze számára, és hogy nélküle mennyire más lett minden. 

Ami a szerzetes, Savonarola ténykedését és a lakosságra való hatását illeti, elképesztett és elborzasztott, mert megvalósít mindent, amit ma is gondolok a vallás és hitbéliség közti különbségről. De még így is be tudott hozni Lotti egy olyan csattanót egy másik karaktere által, amire álmomban sem gondoltam volna, mégis utólag visszanézve annyira logikus volt. 

A festőművész egy nagyon erőteljes, zseniálisan felépített, érzelmekre többszörösen ható kötet, ami lelkileg nagyon közel hozza az olvasókhoz a karaktereit és a velük történt életeseményeket, amik már egyszer megtörténtek a múltban, így ismertetve meg egy kivételes korszak és kitűnő emberek rajzát. 

Colleen Hoover: Reminders of Him

 

Sziasztok!

Habár régen nagy rajongója voltam Colleennak, ma már viszonylag mondhatni kevesebb könyvet olvasok tőle, és nem is feltétlen tervezek mást elolvasni, vagy régebbit újraolvasni. A tavalyi évem egyik legkiemelkedőbb olvasmánya volt tőle az All Your Perfects, amit szintén nagyon vártam és mindent vitt nekem; de ez a könyve az, amit a két évvel ezelőtti eredeti megjelenése óta tűkön ülve várok. Azóta, hogy a szerkesztője még a megjelenés előtt azt nyilatkozta, szerinte ez a legjobb könyv, amit valaha írt. Így az elején le is szögezhetem: teljes mértékben egyetértek ezzel a kijelentéssel. 

TARTALOM: 

Kenna Rowan öt évet töltött börtönben egy végzetes kimenetelű hiba miatt, és most visszatér a városba, ahol az élete félresiklott, abban a reményben, hogy találkozhat négy éves lányával. De a hidakat, amiket Kenna felégetett maga mögött, lehetetlen újjáépíteni. Lánya életének fontos szereplői mind távol akarják tartani a gyerekétől, bármennyire is keményen dolgozik azon, hogy bizonyítson. 

Az egyetlen, aki nem zárta be előtte az ajtaját, az Ledger Ward, a helyi kocsma tulajdonosa, aki szinte az utolsó reménye, hogy utat találhat a lányához. Ha azonban bárki is rájön, hogy Ledger lassan Kenna életének fontos részévé válik, mindketten elveszíthetik a számukra legfontosabbak bizalmát. 

A nehézségek ellenére Ledger és Kenna között kialakul valami, és ahogy az érzéseik erősödnek egymás iránt, úgy nő a kockázat is. Kennának módot kell találnia arra, hogy vezekeljen a múlt hibáiért, hogy a reményre és a gyógyulásra alapozva új jövőt építhessen. 

Egy fiatal anya azért küzd, hogy visszatérhessen a lánya életébe - de vajon lesz számára hely? 

KIADÓ: Könyvmolyképző Kiadó, 2023 

ISBN: 9789633996621

RENDELHETŐ: itt

Tudjátok, milyen érzés az, amikor évekig vártok valamit, aztán felülmúlja minden elképzeléseteket? Felülmúlja, mert még jobban megérint, még jobban fáj, még jobban imádjátok, mint amennyire számítottatok erre. Na, nekem pontosan ilyen ez a könyv. Colleen Hoover kint két éve, itt frissen megjelent története egy igazán komoly és fontos témákat boncolgató történet, amiben a szerelem nem feltétlenül a főszál, de hozzátesz; ami összetör, de mégis felemelő élményt ad. 

Kenna története onnan indul, hogy kiengedik öt év után a börtönből, mindent, ami idevezetett, visszaemlékezésekből, az ő és Ledger szemszögén keresztül tudjuk meg - ugyanis mindkettejük életében a közös pont nem más, mint Scotty. A leglényegesebb dolog viszont a Kenna Scottynak írt leveleinek egyikéből derül ki számunkra a történet vége felé. 

Akármennyire szép és fontos romantikus szál, az is, ami a múltban volt, és az is, ami jelenben alakul, a Reminders of Him ennél sokkal többről szól és sokkal többet ad. A központi téma ugyanis nem a szerelem, hanem a gyász, a veszteség feldolgozása, a megbocsátás (önmagunknak egyaránt, nem csak az érintetteknek), a szülő-gyermek kapcsolat - és az, hogy mennyire előítéletesek tudunk lenni mi emberek, csak mert valakit egy bizonyos balesetben játszott szerepe miatt börtönbe csuknak. Mert ez a valaki elkövetett egy hibát, majd a körülmények és a látszat azt mutatta, hidegen hagyja az egész eset és csak önmagát mentette. Abból a szögből, amit Scotty szülei, Ledger, vagy a rendőrség tudnak, bizony nem nehéz így gondolkodni Kennáról - de ezeknek a dolgoknak a mélységét, ami a látszat alatt van, csak Kenna tudja. És őt senki sem kérdezi vagy ha kérdezné is, nincs olyan állapotban, hogy tudjon is válaszolni erre. Mivel azt érzi, megérdemli, és annyira mélyen érinti, ami a felszínen nem is látszik; bűnösnek vallja magát. Csakhogy ekkor még nem tudta, hogy terhes. Ha tudta volna, lett volna miért, lett volna kiért küzdenie, de sajnos nem így történt. És itt jutunk el a jelen helyzethez, amikor is Kenna kislánya, Diem Scotty szüleinél van - és ők azt sem akarják, hogy bármi köze legyen Diemhez, hiszen, ahogy az ő szemszögükből látszik: miatta veszítették el a fiukat. Az, hogy Kenna is egy bizonyos tekintetben elveszítette a gyerekét, az egy olyan dolog, amit nem látnak vagy nem akarnak látni, és igazából nem is nagyon lehet őket hibáztatni. Ez a kislány ugyanis az oka annak, hogy egyáltalán még talpon vannak... 

Az írónő hatalmas érdeme, hogy a történtekben a szemszögekben nem marad hiányérzet, ugyanis nem csak Kenna, de bizony Scotty édesanyja, Grace szemszögébe is beenged, ezáltal jobban megértetve őt. Ahogy leírja, milyen érzés egy anyának elveszíteni a gyermekét, vagy azt, hogy semmi kapcsolata nem lehet évekig azzal a kis lénnyel, aki hónapokig a testében növekedett, az szó szerint letaglózott. Nagyon sokszor kellett félretennem a könyvet, hogy kapjak egy kis levegőt, mert úgy éreztem, engem is mélyre ránt az egész, vagy éppen nem láttam a könnyeimtől. Sok részt szinte filmjelenetként láttam és hallottam a fejemben és ez bizony nehezebbnek bizonyult, mint amit el lehet viselni. Ugyanakkor letenni sem tudtam sokáig, annyira érdekelt az, hogy mi lesz a végkimenetele, annyira reménykedtem abban, hogy minden rendbe jöhet. 

" Az emberek azt mondják, szerelembe esel, de ha belegondolunk, az esés olyan szomorú szó. Az esés sosem jó. A földre esel, visszaesel, elesel és meghalsz. Bárki is mondta először azt, hogy szerelembe esett, valószínűleg addigra már elmúlt benne az érzés. Különben sokkal jobb nevet adott volna neki."

A nagyon mély érzelmi vonal mellett a karakterek azok, akik számomra igazán kiemelkedőek és nagy szerepet is játszanak a történtek alakulásában. Együttéreztem, megértettem és beleszerettem itt minden egyes karakterbe. Ledgeren keresztül látjuk meg azt igazán, milyen, ha van egy bizonyos kialakított képünk valamiről és valakiről, ami aztán hirtelen megdőlni látszik. Ő a harmadik szereplő, akinek talán a legnehezebb ez az egész, hiszen ő mondhatni két szék közé zuhan. A célja neki sem más, mint megvédeni és a legjobbat akarni Diemnek, és nagyon mélyreható íve van annak, amikor rájön, hogy a legjobb talán az, amitől a legádázabban védik. Ritkán emelek ki mellékszereplőket, különösen egy Colleen Hoover - kötetben, de itt egyszerűen muszáj, mert Ivy és Roman mindent vittek nekem, a bölcsességükkel, vagy utóbbi esetében a humorral. Annak ellenére, hogy Scotty és Ivy csak visszaemlékezés szinten vannak jelen a történetben, mégis közel kerültek hozzám. Romannek sokkal nagyobb szerepe van az események alakulásában, ő volt a szikla, ami egy kisebb hullámmal földcsuszamlást okozott, de így szépen lassan végre megszűnt a szakadék. 

Összességében a Reminders of Him egy nagyon elgondolkodtató, nehéz történetet feldolgozó tanmese, ami engem az életem olyan szakaszában talált meg, hogy több szempontból is rezonált a lelkemmel. Összetörtem, elvesztettem az irányítást az érzelmeim felett, szinte nyugtatnom kellett magam, hogy nem, ez nem velem történik meg, de mégis olyan erőt, reményt és megnyugvást adott emellett, ami miatt az életre szóló olvasmányélményeim élén landolt. 

További kedvenc idézetek: 

"(...) a boldogság nem valami állandó dolog, amit meg lehet szerezni, hanem csak egy múlékony, illanó valami, ami néha felbukkan az életünkben, még ha csak egészen apró adagokban is. És ez mégis elég ahhoz, hogy menjünk tovább." 

" - Elvették tőled a gyereked. Ezen soha nem fogod túltenni magadat. Szóval itt és most döntened kell. Együtt fogsz élni a szomorúságoddal, vagy belehalsz? (...)

Nem mondta, hogy majd túlteszem magam azon, amit érzek, vagy hogy minden könnyebb lesz idővel. Azt mondta, hogy ennyi, ez a nyomorultság, amit most érzek, az lesz a normális az életemben. És vagy megtanulok együtt élni vele, vagy engedem, hogy maga alá temessen." 

"Az embereknek szükségük van más emberekre." 

"A megbánás olyan, mintha megnyomnád a szünet gombot. A börtön is olyan. Amikor kikerülsz innen, meg kell nyomnod a lejátszást, mert ha nem teszed, elfelejted, hogyan kell továbblépni." 

"Folyton írok; verseket, leveleket Scottynak, könyvötleteket, amikről nem tudom, lesz-e valaha is időm és erőm megírni őket. Azt hiszem, az írás mentett meg saját magamtól." 

"Különös dolog, hogy egy ideig részt veszel egy másik ember életének minden aspektusában, és aztán egyik pillanatról a másikra semmit sem tudsz róla. Az is különös, hogy azt hiszed valakiről, hogy ismered, és később rájössz, talán ez egyáltalán nem is igaz."

"Talán ha odafigyelek a jó dolgokra, bármilyen aprók is, összeadódva segítenek egy kicsit kevésbé fájdalmassá tenni a nagy rosszat." 

"A harag nehéz súly, de azoknak, akiknek a legjobban fáj, a megbocsátás még nagyobb teher."

"Volt az előtted, és volt a veled. De valamilyen oknál fogva sosem gondoltam, hogy lesz olyan is, hogy utánad. 

Mégis volt, és én belekerültem.

És már örökre benne is maradok."

"(...) azt hiszem, végre eljutottam addig, hogy elhiggyem, az is rendben van, ha magamnak megbocsátok. 

Így hát megteszem."

"Talán úgy tudjuk a legjobban feldolgozni a szeretteink elvesztését, ha minél több helyen és dologban rájuk találunk." 

"A zenéről mindig Scotty jut eszembe, de Scotty gondolata már nem szomorít el. Most, hogy megbocsátottam magamnak, az emlékek róla mosolyt csalnak az arcomra."

" Drága Scotty!
(...) Még mindig hiányzol. Mindig is hiányozni fogsz, de most már biztos vagyok benne, hogy az űrt, amit magad után hagytál, csak mi érezzük űrnek. Te, bárhol is legyél, teljes vagy. És csak ez számít." 

 

Claire Heywood: Spárta lányai

 

Sziasztok!

A következő olvasmányom olyan témát dolgoz fel - görög mitológia, azon belül is a trójai mondakör - amit ugyan úgy ahogy ismertem, de nem voltam annyira képben a pontos részletekkel. Volt e felé a téma felé vonzódásom mindig, de annyira részletes információkat nem tudtam róla, amennyi például ennek a könyvnek az alapját is adja. Lehet el sem olvasom, ha nem az egyik legjobb barátnőm unokatestvére fordítja - olyan igényesen, nem mellesleg, hogy ezentúl minden fordítására figyelek Mártinak - de hatalmas élményből maradtam volna ki. Teljesen berántott ez a világ, az első volt, de biztosan nem az utolsó, amit olvastam. Itt is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak, az ajánlást pedig Juditnak!

TARTALOM: 

APHRODITÉ AJÁNDÉKA ÁLDÁS VAGY ÁTOK? 

Évezredek óta mesélik a legendát a nőről, akinek páratlan szépsége ezer hajót indított útnak - de most eljött az idő, hogy meghallgassuk az ő oldalát is. 

Spárta hercegnőiként Heléna és Klütaimnésztra csak a fényűzést és bőséget ismeri. Nemes származásukért és elbűvölő bájukért egész Görögország irigyli őket. De az ilyen kiváltságoknak ára van. A nővéreket még kislány korukban elválasztják egymástól, majd az apjuk által választott idegen királyokhoz adják feleségül őket - a hatalmas Agamemnónhoz és testvéréhez, Menealoszhoz. Királynőként csak két elvárás van velük szemben: örökösöket szülni és megtestesíteni a nőktől elvárt szelíd, szerény természetet. 

De amikor férjeik elhanyagolásának, kegyetlenségének és becsvágyuk súlya eléri a tűréshatárukat, Heléna és Klütaimnésztra kénytelen szembeszállni társadalmuk korlátaival, hogy új életet teremtsenek maguknak, és ezáltal olyan hullámokat vessenek, amelyek a következő háromezer évben is tovább rezonálnak. 

A nemzetközi bestsellerszerző Claire Heywood első magyarul megjelenő könyvében Trója ostromát élhetjük újra, két olyan nő szemszögéből elbeszélve, akiknek a hangját túl sokáig figyelmen kívül hagyták. Egy újragondolt mítosz, amit körüllengenek a titkok, a szerelem és a tragédia. 

KIADÓ: Álomgyár, 2023

ISBN: 9789635706884

RENDELHETŐ: itt

A Spárta lányai, ahogy fentebb is írtam, a görög mitológiának a trójai mondakörét dolgozza fel. A két főszereplőnk Klütaimnésztra és Heléna, akiknek életét gyerekkoruktól kezdve egészen át a felnőtt létig követhetjük - tizenéves koruktól egészen Trója ostromáig és egy kicsivel utána. 

Van egy úgynevezett utalás arra, hogy Helénának nem Tündareosz, hanem Zeusz a vér szerinti apja, de ez mit sem változtat a kapcsolatukon. Heléna és az édesanyjuk, Léda viszonyán viszont már annál inkább. Spárta királynéja ugyanis csak Klütaimnésztrára tekint igazi lányaként, Heléna kitaszítottnak érzi magát, és ez a magányos érzés bizony a későbbiekben is végigkíséri az életét... 

A fenti helyzetet elmérgesíti a tény, hogy Tündareosz végül nem Klütaimnésztrát tartja Spártában jogos örököseként (azért a lányaira esett választása, hogy iker fiaik ne forduljanak egymás ellen a trónért), hanem Helénát, hogy elcsillapítsa azt a szóbeszédet, nem is az igazi lánya, és így lesz Klütaimnésztra Agamemnón felesége és ezáltal Mükéné királynéja. 

Heléna eleinte örül, hogy Spártában maradhat, de nővére távozása megviseli. Hamarosan viszont eljön az az időszak, amikor neki is házasodnia kell, így apja küzdelmet hirdet a legnagyobb harcosok közt a kezéért, és ezáltal a királyságáért. Ezek közt a férfiak közt van többek között Odüsszeusz és Agamemnón is, mégpedig öccse, Menelaosz érdekében. A küzdelem számomra itt veszítette el kicsit az igazságosságát, hiszen Tündareosz úgy érzi, Klütaimnésztra férjének testvérére nem mondhat nemet, de hogy okosan csinálja, Odüsszeusz tanácsára az eredmény kihirdetése előtt megesketi a jelenlévőket, hogy szövetségesek maradnak, ha szükség van rá. 

Ezután végigkövethetjük a lányokat a királynői lét és gyermekáldás útján - melyiküknek milyen a kapcsolata a férjével és hogyan viszonyulnak a szülőséghez. Elég kettős érzelmeket váltanak ki ezek az ábrázolások, de kettejük közül talán Melenaosz a normálisabb, Agamemnón túl messzire ment nekem. S amíg Klütaimnésztrának a mindent jelentik a gyerekei, és bármire (szó szerint bármire) képes értük, addig Heléna egyetlen lányához sem képes kötődni, és a későbbiekben mindent megtesz a teherbe esés ellen, amit ebben az időszakban lehet. Az elolvasás után kis idővel tudatosult bennem, hogy ebben nagy szerepe lehet az édesanyjukkal való viszonyuknak is. 

"Hogy történhetett meg? Hogy létezhet bármilyen gonoszság? Vajon az istenek akarata volt? Büntetés egy másik vétek miatt? Vagy csupán odafent ücsörögtek egykedvűen, nézték, ahogy az egyik kő eltalálja a másikat, aztán megint egy újabbat? Kifejezéstelen arcok pislogtak a földcsuszamlás porában." 

Amíg Klütaimnésztra alkalmazkodó, alázatos, de merész, és a maga módján meg tudja teremteni a boldogságát a nehezítő körülményei ellenére is, addig Heléna szinte önzőnek mondható, és sajnos továbbra is nagyon magányos marad az élete, kitaszítottnak érzi magát, bárhol is legyen - nem számít, hogy Spártában maradhatott, mint Menealosz felesége, vagy Parisszal tart Trójába egy jobb élet reményében... utóbbi már csak azért sem, mert ez még több hibáztatást és gyűlöletet szül az ottani lakosok és azon belül is főként a nők részéről az irányába, hiszen (szerintük) ő az oka a háború kitörésének. Szerintem ez is kicsit összetettebb, és maga Heléna karaktere nagyon komplex, ami miatt mások számára megosztóbb is lehet - én is határozottan Klütaimnésztrával tudok a leginkább azonosulni, de még így is inkább sajnáltam és megértettem Helénát, minthogy megvessem. 

Annak örülök, hogy a végére talán Klütaimnésztrának és Helénának is olyan élete lehet, amilyenre vágynak. 

A mellékszereplők közül Agáta, Kasszandra és Kalchas azok, akiket én feltétlen kiemelnék, illetve Klütaimnésztra elsőszülött lánya, Iphigenia és az ő száluk. Ezek voltak azok ugyanis, amik a legerősebb érzelmeket kiváltották belőlem. Általuk tárul elénk igazán a kegyetlen világ, amiben akkor éltek: hogy a nőknek és a szolgáknak különösen nincs beleszólása semmibe, a férfiak uralta világban bármit megtehetnek velük és nem tehetnek semmit körülményeik, veszteségeik ellen. Kegyetlenségek, verés, alázás, állat - és más - áldozatok, a lélek eltiprása, a test kihasználása mind-mind jelen vannak ebben. Agáta és Kasszandra szála megrendített, Kalchas-é nem különben, bár amit ez vele tett és amit okozott ezzel (többek közt Klütaimnésztrának és Iphigeniának) az egyenesen elborzaszt, kockára teszi az együttérzésemet és zokogva őrjöngtem volna annál a bizonyos jelenetnél, ami ennek az egésznek a következménye volt. 

A Spárta lányai szerintem egy nagyon olvasmányosan megírt, kiemelkedő feldolgozása a legendának, a maga módján két elképesztően erős nő története, akiket túl sokáig nem hallgattak meg. Ez a kötet elérte, hogy még többet szeretnék olvasni ebben a témában.