M. L. Eperke: Az Ősi Erők Gyermekei

 

Sziasztok!

A következő olvasmányom egy mondhatni kezdő feltörekvő magyar írónő, M. L. Eperke első könyve, ami egy négy részes sorozat kezdő kötete. Az Ősi Erők Gyermekei ifjúsági fantasy, ami azért is keltette fel annyira a figyelmem, mert nagyon sokszor szembejött velem. Nem csak a borítója egyedien gyönyörű, hanem szerintem a történet alapötlete sem mindennapi. Talán nem hibátlan - melyik első könyv az? - de elképesztően ígéretes kezdés, olyan írásmóddal, ami engem teljesen levett a lábamról, és berántott egy olyan örvénybe, amiből nem tudok és nem is akarok szabadulni. Alig várom, hogy megismerjem a folytatásokat! Itt is hálásan köszönöm Eperke megtisztelő bizalmát és egyúttal a recenziós példányt is!

TARTALOM: 

Amélia azt hitte, ebben az évben az érettségi lesz számára a legnagyobb megpróbáltatás. 

A kamaszlány élete azonban darabokra hullik, nevelőszülei balesetével. Nem sejti, milyen különleges családba kerül amikor a nagybátyja, Roland magához veszi. Ő és a fia egy titokzatos Intézetben dolgoznak, ahol gyakran megfordulnak a férfi örökbefogadott gyerekei, Damien és Lucienne is. Első látásra mind hétköznapinak tűnnek, ám idővel egyre több misztikus apróság jelenik meg körülöttük. 

Vajon mit kutat Roland az intézetben, és miért figyeli néha Améliát a szeme sarkából? Damien hogy tud mindig a legjobbkor feltűnni? Lucienne-nek tényleg nincs választása a jövőjével kapcsolatban? A család barátja és az intézet biztonsági őre, Patrik miért akar ennyire jóban lenni Améliával? De a legfontosabb kérdés a lány számára mégis az, hogy vajon mit is tehetett az apja, amiért Roland ekkora hévvel gyűlöli? 

Amélia gyanítja, hogy Roland veszedelmes titkokat rejteget előle, de nem marad ideje válaszok keresgélésére, mert az idő gyorsabbnak bizonyul nála. Családja és élete darabokra hullik, és csak egyet tud biztosan: egy olyan ősi történetbe csöppent, ami legalább olyan idős, mint maga a Föld. 

KIADÓ: MAGÁNKIADÁS, 2022

ISBN: 9786150167497

RENDLEHETŐ: itt

Az írónő által megalkotott világ - ami szerintem igazán egyedi és különleges - azonnal magával ragadja az olvasót, ugyanis in medias res módon a közepébe vágva az első fejezetben már azt olvashatjuk, hogy Rolandot várják, aki elviszi Améliát az új otthonába. 

Győrbe érve Amélia rögtön abba a családi életbe csöppen, ami számára az első pillanattól kezdve rejtélyes, mintha Rolandék titkolnának valamit... Elsőként Benji-t, Roland fiát ismerjük meg, mikor kipakolják a csomagokat, de később ő nem szerepelt annyira sokat, illetve nem is került hozzám közel. Akik viszont annál inkább ellopták a szívem, az a francia testvérpár: Damien és Lucienne. Amíg Damien visszahúzódó és csendesebb, illetve az az igazi "ritkán szól, de akkor nagyot" típus, addig Lu igazi forgószél, viszont imádnivaló a lelkesedése és annak a barátnak tartom, akire mindenkinek szüksége lenne. Roland az a szereplő, aki a leginkább vegyes érzelmeket váltotta ki belőlem: jelenleg nem éppen a szívem csücske, de mégis érdekel a komplexitása és kíváncsian várom, hova fog kifutni az ő jelleme. Róza és Dominik karakteréről pedig csak annyit tudok spoilermentesen mondani, hogy mindketten a lelkemig hatoltak a jelenlétükkel.

Miközben próbál beilleszkedni új családjába és teljes gőzerővel tanul az érettségire, Amélia azon kapja magát, hogy egyre többször terelődnek a gondolatai a rejtélyes intézet felé, ahol Roland dolgozik; illetve ott a kérdés: Mi történhetett az apja és Roland között, amiért a férfi ennyire utálta a testvérét? 

Aztán amikor egy alkalommal Amélia is eljut az Intézet környékére, ekkor találkozik Patrikkal, aki a család barátja és az intézet biztonsági őre, és aki azonnal szemet vet Améliára. Érzékeltem már egy enyhe szerelmi háromszög lehetőségét a levegőben, hiszen ott van Damien is, aki szintén annyira közel engedi magához a lányt, amennyire talán soha senkit - nem csak mentálisan, hanem fizikailag is, a fiú ugyanis képtelen elviselni az érintést, Améliával mégis más - de nem különösebben aggódom emiatt. Nem árulom el, ki mellett látnám szívesen Patrikot (mert az Amélia - Damien páros nem is kérdés, hogy endgame), akit én egyébként minden ellenére nagyon megkedveltem, de szerintem nem lep meg senkit, ha elismerem, hogy teljesen beleszerettem Damienbe.

" - Mi képviseljük az Ősi vonalat. Nagy ő-vel. A legenda szerint minket a Föld teremtett, és ő adott nekünk különböző erőket azért, hogy segítsük a fejlődését. (...) Az Ősik voltak az első faj a Földön. Pontosabban a Föld kezdetben négy fajt teremtett: az életet, a halált, a teremtést és a pusztítást."

Az írónő szépen lassan adagolja az információkat, ahogy halad előre a történet, úgy lesz egyre több kérdésed, úgy lesz minden egyre gyanúsabb, és úgy jössz rá bizonyos dolgokra Améliával. Nagyon tetszett az, hogy nem csak leírta, hogy ez és ez történt, hanem mindig belevonva az olvasót a történtekbe, a szereplőkkel együtt ébresztett rá dolgokra és szó szerint azt az érzést váltotta ki belőled ezáltal, amit a szereplő is érzett. A számomra leghidegrázósabb jelenetek szinte mindig az Intézetben történtek... nem szeretnék ennél bővebben belemenni a cselekménybe, mert ezt olvasni kell ahhoz, hogy igazán átélhesd és higgyétek el, nagyon megéri neki esélyt adni. Annyi biztos, hogy mindent megadott nekem, amit egy könyvben szeretek; nevettem, sírtam, izgultam, kiborultam, reménykedtem. 

Annak ellenére hogy első kötet, szerintem már itt nagyon szépen volt felépítve a cselekmény és úgy bontakozott ki a történet, ahogy "kell", bár sejtem, hogy fejlődést fogok tapasztalni már a következő kötetekkel - ugyanakkor az kétségtelen, hogy Eperke hatalmas tehetség, akinek csodálatos írói vénája és mesélő készsége hozzátesz az egyébként is különleges alapötlethez. 

"Tudod, én hiszek abban, hogy senki sem születik jónak vagy rossznak, hanem a rá ható erők teszik olyanná, amilyen, legyenek ezek energiák, csillagok, vagy  a hozzá közeli emberek." 

A kötet plusz különlegessége az illusztrációk, amik egy-egy jelenetet festenek le, és amikért egyszerűen odavagyok, annyira szépek és kifejezőek. Sok művészt követek, akik könyvekhez alkotnak fanartokat például, de eddig nem ismertem olyan magyar illusztrátort, aki ennyire levett volna a lábamról, viszont Burinskaite Karolina csodás munkát végzett, konkrétan én is így láttam a fejemben a szereplőket (a borítók is az Ő érdeme). 

Sokaknál olvastam, hogy mennyire jó lett volna, ha tizenéves korában olvassa ezt a történetet - de szerintem ez ne ijesszen el senkit. Én is közelebb vagyok már a harminchoz, mint a húszhoz, szóval a tizenévestől pláne messze állok, mégis hatalmas kedvencet avattam. Igen, ifjúsági fantasy, de ennek is vannak szintjei. Nem lesz attól "gyerekes", vagy kevésbé értékes, mert a fiatalabb korosztály is olvashatja, sőt! Én igazából tizennégy éves kortól felső korhatár nélkül tiszta szívből ajánlom azoknak, akik szeretik az egyedi fantasy történeteket! 

Az Ősi Erők Gyermekeivel Eperke beleírta magát a kedvenc magyar szerzőim közé és alig várom, hogy végig kövessem ezen az úton, mert hiszem, hogy ez még csak a kezdet. Megérdemli! Már a sorozat első kötete egy okos, lebilincselő, izgalmas és érzelmes utazásra invitál és az utolsó sorok után sem könnyen engedi el a lelked. 

Kate Robb: Szerelem a végzetem

 

Sziasztok!

Kate Robb debütáló kötete már a szép, szimbolikus borítójával felkeltette a figyelmem, és mivel a tartalom is csupa jót ígért, minden adottnak tűnt egy igazi nyári olvasmányhoz. Itt is köszönöm a recenziós példányt az Agave Kiadónak!

TARTALOM: 

EGY FIATAL NŐ AZ ÖSSZETÖRT SZÍVÉRE KERES GYÓGYÍRT EBBEN A SZESZÉLYES, BARÁTOKBÓL-SZERELMESEK ROMÁNCBAN. ÁM VÁRATLANUL EGY OLYAN ALTERNATÍV VILÁGBAN ÉBRED, AHOL NEM CSAK AZ EXE AZ EGYETLEN, AKI ELTŰNT AZ ÉLETÉBŐL. 

Amikor Gemmát négy együtt töltött év után dobja a barátja, úgy reagál, ahogy minden értelmes huszonnyolc éves tenné: leissza magát a húgával, a bolondos nagynénjével és a legjobb barátjával, Daxszal. A túl sok margarita után aztán úgy döntenek,  hogy mágikus szerelmi tisztítókúrát hajtanak végre, amely azt ígéri, hogy kitörli Gemma exét a múltjából. Követik az összes utasítást, beleértve a plátói csókot Dax részéről, hogy megpecsételjék a sorsot. 

Amikor Gemma másnap felébred, rádöbben, hogy a komolytalannak gondolt varázslat működött. Nemcsak olyan, mintha soha nem járt volna az exével, de az élete többi része is a felismerhetetlenségig megváltozott. És ami a legrosszabb: Daxnak fogalma sincs, ki ő. 

Hogy visszafordítsa a varászlatot, és visszatérjen a régi életébe, Gemmának meg kell győznie egykori legjobb barátját -aki most szinte idegen -, hogy csókolja meg. Ám ahogy lassan végrehajtja a tervét, azon kapja magát, hogy beleszeret a férfiba, méghozzá mindent elsöprően. Hamarosan gyötörni kezdi a kétely, hogy egyáltalán vissza akar-e térni a régi életébe. Hiszen mi van, ha Dax volt az igazi mindvégig? 

KIADÓ: Agave, 2024
ISBN: 9789635982653
RENDELHETŐ: itt

A Szerelem a végzetem egy igazi könnyed, nyárias rom-kom, ami bár nem lett olyan nagy kedvencem, mint Abby Jimenez könyve, mégis jólesett a lelkemnek ebben a hőségben - és bár sokkal könnyedebb is, mint az Átkozottul szeretlek, mégis valahol elgondolkodtató. 

Gemmával négy év után szakít a párja, akivel bár messze nem volt akkora a szerelem, mint hitte, természetesen mégis rosszul érinti mindez - így amikor a nővére és bolondos nagynénje, illetve a legjobb barátja, Dax társaságában bú felejtésre adja a fejét, kiderül; van az a margarita mennyiség, ami után egy szerelmi varázslat sem tűnik őrültségnek. Amikor azonban másnap reggel felébred, semmi sem olyan az életében, mint azelőtt: kiderül, hogy megvalósította gyerekkori álmát és van egy szépségápolási boltja, nem veti meg az egy éjszakás kalandokat és a legfontosabb: Dax sem a legjobb barátja, sőt, egyáltalán nem is ismerik egymást. Ugyanis azon az estén, amikor megismerte az exét, Stuartot, akkor ismerte meg Daxot is, majd a közös társaságok által végül létrejött kettejük megtörhetetlen szövetsége - ami most mintha soha nem is létezett volna. 

Biztosan mindenki elgondolkodott már legalább egyszer az életében azon, hogy mi lett volna, ha... ? Mi lett volna, ha nem megyek el oda aznap este? Mi lett volna, ha nem találkozom azzal az emberrel? Mi lett volna, ha máshogy teszek valamit, mint ahogy szoktam? Az életünk alakulását számtalan apró tett irányítja, és ugyan van, amit sorsszerűnek hiszünk, mégis itt van például Gemma esete: azzal, hogy azt kívánta, bár soha ne lett volna az élete része Stuart, Daxot is elveszítette, ugyanakkor teljesen máshogy alakult az egész élete. Valamit veszített, valamit nyert. Valószínűleg mindegyikünk életében van egy ilyen esemény vagy egy ilyen személy, csak lehet, hogy fogalmunk sincs róla...

Gemma tehát egy alternatív univerzumba kerül, a saját életének egy másába, amiben van, ami ugyanaz: a nénikéje jelleme, ami igazán üdítő színfoltja a történetnek, vagy a nővérével szoros kapcsolata (bár ez a kis idő ebben a másik életben arra is ráébreszti, hogy mennyire nem foglalkozott azzal, mire is vágyhat a nővére, és így nem támogathatta úgy, ahogyan a nővére őt mindig), amit teljesen át tudtam érezni úgy, hogy nekem is van egy húgom (bár ő sokkal fiatalabb). Ami pedig más, az a szerelmi élete, a karrierje és természetesen Dax hiánya. Ez utóbbi pedig annyira felülír minden mást, ami akaratlanul is elgondolkodtatja: vajon van értelme a fiú nélkül bárminek, vagy tényleg csak barátság volt mindig is, ami köztük volt korábban? 

Korábbi tudását felhasználva igyekszik visszaszerezni Daxot az életébe, ami messze nem olyan könnyű, mint reméli, hiszen a fiú sem teljesen ugyanolyan ebben a világban. Alapvetően Dax egy olyan karakter, akit nem lehet nem imádni, és az olvasó talán csodálkozik is, hogy hogy jött a képbe egyáltalán Stuart, mikor ott volt ő is? Ráadásul hamarabb is, de talán mégsem minden véletlenül történt, úgy ahogy. Ám az idő alatt, amíg a teliholdat várja és mindenre felkészül a varázslat újraalkotásához, az érzései Dax iránt teljesen megváltoznak. Mire észreveszi, már valami egészen más, sokkal több alakul ki, mint legjobb barátság - és nem egészen biztos benne, hogy erről le tudna mondani. Beleszeret a fiúba, akiről sejthető, hogy már jóval korábban, az előző életükben is máshogy nézett rá, de ez persze csak utólag derül ki... ugyanakkor ezzel a varázslattal, azzal, hogy ebben az univerzumban van, felkavarta a szálakat és valahogy semmi sem úgy alakul, ahogy alapesetben kellene. Dax küszködik, mind a karrierjében, mind a magánéletében, olyan gondokkal, amik a másik világban meg sem történhetnének vele... így Gemma önzetlenül úgy dönt, bármi is legyen, muszáj visszatérnie a régi kerékvágásba, hogy minden rendben legyen.

" - Túlságosan szeretem őt ahhoz, hogy maradjak. 

- Minden rendben lesz, Gems. Van egy olyan érzésem, hogy minden rendben lesz."

Amikor minden kész a varázslatra, hirtelen úgy tűnik, mégsem sikerült: ugyanaz a lepukkant lakás, de ott van az üzlethelyiség is, az álma, amit a másik univerzumban megvalósított, és itt is megvalósíthat. És ott van Dax is, aki a legjobb barátja, aki emlékszik rá, aki többet érez iránta - és miután most már ő is viszonozza, végre mindent tisztázhatnak. Különösen tetszett ez a része a regénynek, mert ez is azt mutatja, hogy semmilyen tettünk nem marad következmény nélkül - minden gondolatunk vezet valahova, és igenis hatással vagyunk a saját sorsunk alakulására, csak el kéne hinnünk, hogy bármire képesek vagyunk. 

Egyedüli negatívum nekem személy szerint néhány erotikus jelenetének bizonyos megfogalmazása és Gemmának a gondolkodásmódja erről (amikor másra sem tudott már gondolni), de ez nem igazán vont le az értékéből - és lehet mást nem is zavarna annyira, mint engem, én köztudottan "érzékeny" és kritikus vagyok ebben a témában.

 A Szerelem a végezetemben megvan minden, ami igazi komfort olvasmánnyá teszi: humor, izgalmak, szerethető karakterek, szoros testvéri kapcsolat, barátságból kialakuló szerelem, fánk és kávé. Olyan kérdések és problémakör, amivel mindenki szembesül egyszer; és ami ráébreszt, nem véletlen az, ami történik, és minden úgy jó, ahogy alakul.

Abby Jimenez: Átkozottul szeretlek

 

Sziasztok!

Abby Jimenez neve nem volt ismeretlen számomra, korábban már olvastam két könyvét (Barátnak tartalak, A póráz két végén) és bár már akkor kellemes csalódás ért, az igazi meglepetést itt tartogatta. Az Átkozottul szeretlek már a vibráló, nyárias színeivel felhívja magára a figyelmet, de ami igazán kiemelkedő, az a beltartalom. Egy könnyed, nyári rom-kom töténetre számítottam, de ennél jóval többet kaptam. Kicsit szkeptikus vagyok a szimpla romantikus könyvekkel, de ennek a történetnek a mély lélektani tartalma miatt ez a könyv az egyik - ha nem a legjobb - romantikus történet, amit valaha olvastam! Itt is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak!

TARTALOM: 

AZ IGAZ SZERELEM A TÉT

Justint átok sújtja, és egy Reddit posztnak köszönhetően már az egész internet tud róla. Minden nő, akivel randizik, azonnal megtalálja élete párját, miután szakítanak egymással. Amikor Emma üzenetet ír neki, hogy vele is ugyanez történik, kitalálnak egy tervet: egymással randiznak egy ideig, aztán szakítanak. Így a kettőjüket sújtó átok semlegesíti egymást, és végül mindketten megtalálják életük szerelmét. Képtelen ötlet... de talán működhet. 

A kapcsolat csupán egy könnyű, nyári kalandnak indul. Amikor azonban felbukkan Emma toxikus anyja, Justinnak pedig gyámságot kell vállalnia három fiatalabb testvére fölött, hirtelen sokkal komolyabbra fordul a helyzet, mint amire számítottak. Ráadásul valódi érzéseket kezdenek táplálni egymást iránt. 

Vajon a sors ezúttal a tökéletes párt hozta össze? 

A USA Today és New York Times bestsellerszerző Abby Jimenez varázslatos története egy olyan kapcsolatról mesél, amelyben az érzelmi intimitás és izzó kémia kart karba öltve jár. Minden perce kincs. 

KIADÓ: Álomgyár, 2024

ISBN: 9789635709380

RENDELHETŐ: itt

"Minden perce kincs." - írja a tartalom és valóban így van. Az írónő ezúttal egy apró figyelmeztetéssel kezd, miszerint milyen mélységekre számíthat az olvasó, mivel ha érzékenyebb bizonyos témákra, felkavarhatja - és én valahogyan itt éreztem, hogy ez bizony más lesz, mint azok a könnyed könyvek, amiket elolvasol, jólesik a lelkednek, aztán visszateszed a polcra és ennyi. Aztán elolvastam az első három oldalt és már azt végig nevettem, illetve már ott tudtam, hogy valószínűleg új kedvencet avatok. De hogy mennyi mindent adott ez a könyv, arra mégsem számítottam.  

Justin és Emma ugyanazzal a problémával küzdenek: akárkivel randiznak, amint szakítanak, a volt partnerük rögtön utána megtalálja az igazit. Évek óta így megy ez, és nyilvánvalóan felmerül bennük a kérdés: számukra mégis mikor jön el az igazi? Ők mikor lesznek valakinek a nagy ő, nem csak egy szint, ami után megtalálják életük szerelmét? 

Maddy, Emma legjobb barátnője szúrja ki a reddit posztot, amiben Justin többek közt arról ír, hogy egy ilyen átok sújtja, és mivel Emma ugyanígy van, úgy dönt, ír neki emiatt. A két karakter közti dinamika az első pillanattól kezdve annyira tökéletes, hogy nem nehéz nekik azonnal szurkolni, méghozzá olyan szinten, hogy konkrétan te is érzed azokat a bizonyos pillangókat a gyomrodban. 

Nagyon ritkán akad a kezembe olyan könyv, amiben minden szereplő ennyire jól kidolgozott és szerethető. Emma például egy mobil ápoló - ami annyit jelent, hogy folyamatosan utazik, mikor melyik helyet választják Maddy-vel, ahol 3-4 hétig maradnak, az ottani klinikán dolgozva, aztán továbbhaladnak. A foglalkozása már sokat elmond szerintem róla, mennyire jólelkű és empatikus, ugyanakkor a folyamatos utazása sajnos nem csak azért van, mert ezt élvezi: mint megtudjuk, elég bonyolult és igencsak toxikus kapcsolata van az édesanyjával, akivel gyerekkorában is egyik helyről a másikra utaztak és aki sosem volt számára biztos pont. Akkor sem volt ott neki, amikor fizikailag mellette volt, de olyan is előfordult, hogy szó szerint magára hagyta - nyolcévesen, ezután került állami gondozásba, majd lett olyan szerencséje, hogy Maddy szülei magukhoz vették. Ugyanakkor nem fogadták örökbe, mert ő nem akarta, végig abban bízva, hogy egyszer az anyukája, Amber felnő a feladathoz, amihez már huszonnyolc éve fel kellett volna. Ebből adódóan Emma soha senkit nem enged közel magához - úgy demonstrálta ezt az írónő, mintha lenne egy saját ki szigete, ahova akárki nem léphet be. Maddy az egyetlen, aki az anyján kívül bejutott, mielőtt bezárult volna ez az ajtó. Egészen addig, amíg meg nem jelent az életében Justin, akit egyszerűen képtelen volt kizárni - és mire felfoghatta volna, már ő is ott volt ezen a bizonyos szigeten. 

Justin egy elképesztő karakter, realisztikus könyvekben nagyon ritka, hogy én ennyire szerelmes legyek valakibe, de nem tudok máshogy fogalmazni: egyszerűen oda meg vissza vagyok érte. Az egész jelleme, viselkedése, humora, az, ahogyan a testvéreivel és Emmával bánik, nagyon kiemelkedővé teszi őt a könyves karakterek között, mert azért ezek mellett sem veszik el az emberi mivolta. Ahogy Emmának, úgy neki is megvannak a maga nehézségei, a jelenlegi élethelyzetében különösen, amikor konkrétan felfordul az egész élete: hiszen neki kell gyámságot vállalnia a három testvére felett. Az édesapjukat elveszítették évekkel azelőtt, ami miatt valószínűleg az édesanyjuk annyira mélyre zuhant, hiába nem tűnt fel nekik, hogy ez vezetett abba a problematikus helyzetbe, ami miatt hirtelen három gyerek bátyja helyett az apjukká kell válnia. Ráadásul egy olyan időszakban, mint az óvodás - kiskamasz - és kamaszkor, ami alapból sem a legkönnyebb az érintettek életében. 

Négy randi, egy csók, majd szakítás - így szól Justin és Emma egyezsége, de a körülményeik és a kapcsolatuk máshogy alakul. Ugyanakkor valahogy mégsem tűnik ez így megfelelőnek. Jó emberrel rosszkor, ahogy mondani szokás. Emma nem tud maradni, Justin nem tud menni, pedig megtenné - és amikor a lány úgy dönt, mégis megpróbál maradni, a múltjának teljes igazsága a nyakába zúdul, ami megváltoztat benne mindent, és mégis mennie kell. 

" - Egy olyan világban, ahol választhatod a haragot vagy az empátiát, mindig az empátiát válaszd, Justin!"

" - Szerintem nem vagy szörnyű ember. Szerintem szörnyű dolgokon mentél keresztül, és ilyenné kellett válnod ahhoz, hogy túléld."

" - Minnesotában nagyon sok a jég, ugye? 

- Igen... 

- Mi történik, amikor a víz lekerül a repedésekbe, és megfagy? 

- Kitágul. Nagyobb lesz tőle a repedés. 

- A begyógyulatlan trauma is egy repedés. Azok a kis nehéz dolgok pedig, amelyek beszivárognak, amelyek másokról leperegnek, megtelepednek a  repedésekben. Aztán amikor az élet hidegebbre fordul, a repedés egyre nagyobb lesz, egyre hosszabb és mélyebb. Új repedések keletkeznek. Nem tudod, mennyire volt összetörve, vagy mit csinált, amivel megpróbálta kitölteni azokat a repedéseket. Az persze nem mentség a rossz viselkedésre, ha valaki össze van törve, mert akkor is hozhat jó döntéseket és teheti azt, ami helyes. De lehet az oka. És néha az segít meggyógyulni, ha megértjük az okot."

"(...) - Nem kell megbocsátanod neki. Tényleg nem. Attól még szerethetsz valakit, hogy úgy döntesz, nem beszélsz vele soha többet. Kívánhatsz neki minden jót, és remélheted. hogy minden rendben lesz vele. Attól, hogy úgy döntesz, kizárod az életedből, még nem szűnsz meg törődni vele. Csak azt jelenti, hogy nem engeded, hogy többé fájdalmat okozzon neked. Ha viszont úgy gondolod, hogy az életed nem lenne jobb nélküle, akkor fogadd el, hogy vannak repedései. Próbáld megérteni őket, és segíts neki kitölteni olyasmivel, ami nem jég. A kedvesség nem kerül semmibe. Ha választhatsz a harag és az empátia között, mindig az empátiát válaszd. Annyival egészségesebb, mint  a harag. Mindkettőtök számára."

" - Hogy a francba csináljam ezt meg? 

- Keresztülmész rajta. Ezt nem lehet megkerülni, ezen muszáj keresztülmenned. Mi viszont itt leszünk, hogy segítsünk."

" Nem minden rossz, amit egy krízis okoz. Néha a trauma tanítja meg az embert arra, hogyan segítsen."

" - Miért? 

- Mi miért? 

- Miért jöttél el? 

- Mert szükséged volt rám. Mindig eljövök, ha hívsz."

" Nekem az állandóság hiánya jelentette a védelmet. Elhagytam az embereket és a helyeket, hogy ne kelljen játszanom. Ha nem játszom, akkor nem is veszíthetek."

" - Néha úgy érzem, váltakozhatnak az évszakok, eltelhetne száz év is vagy ezer, a föld beomolhatna alattunk, ez a ház összedőlhetne és visszatérhetne a földbe, mi akkor is itt lennénk megfagyva az időben, mert minden veled töltött másodperc örökre szól. Még soha nem éreztem ilyet."

" - Nem kérsz túl sokat. Csak nem a megfelelő embertől kérted."

" - Nem az vagy, ami veled történt. Az vagy, amit ezután teszel. Fordulj meg, és nézz szembe vele, aztán hozd helyre! Máskülönben életed végéig menekülni fogsz attól, amit Amber tett veled."

" - Meg kell birkóznom a problémáimmal, mielőtt valakinek a társa vagy a szülője lehetek. Ne várj! Én ezt tettem. Egész életemben vártam rá, hogy egész legyen, de sosem történt meg. Nem akarom, hogy veled is ez történjen. Vagy velük. Nem akarok az ő Amberük lenni."

"Ehelyett ő lett az, aki elment. Nem lelki társ, csak életem szerelme. És sajnos a kettő nem ugyanaz."

" Soha nem voltam képes kimondani azt, hogy szeretlek. Ezen hosszan kellett dolgoznom a terápia alatt. Ez a szó azt jelentette számomra, hogy hatalmat adok valakinek arra, hogy megbántson."

" Úgy gondoltam, nem szándékosan akart a rossz lenni az életemben - még ha tényleg az is volt. Nem veszítettem el azt a gyönyörű empatikus képességemet, ahogy Maddy egyszer nevezte. Még mindig hittem benne, ahogy mindig is, hogy az emberek összetettek, és semmi sem csak fekete fehér. Most jobban hittem benne, mint valaha." 

" - Néha muszáj elmenni, mert úgy a jobb, ha az ember egyedül birkózik meg a problémáival. 

- És te megtetted? 

- Igen. Meg. És nagyon sajnálom, ha megbántottalak azzal, hogy elmentem. A világért sem akartam, hogy úgy érezd, elhagytalak. Tudom, milyen érzés az. 

- Nem éreztem úgy, hogy elhagytál. Mert tudtam, ha felhívnálak, eljönnél."

" Valamire rádöbbentem, miután vele voltam. Egy értékes tanulságra, amelyre a legjobb és legkedvesebb romantikus filmek szintén rájöttek. A szerelmi történetek rosszat tanítanak nekünk. A legjobb szerelem nem a holdfényes sétákon vagy romantikus nyaraláson történik. Sokkal inkább a hétköznapokban. Nem a nagy gesztusok mutatják meg, mit érez igazából valaki, hanem azok a kis titkos apróságok, amelyekkel jobbá teszed a másik életét, de sosem mondod el neki. Reggelinél te eszed meg a kenyér csücskét azért, hogy az övé lehessen az utolsó rendes szelet a szendvicshez. Ügyelsz rá, hogy mindig legyen benzin a kocsijában, és soha ne kelljen megállnia tankolni. Azt mondod, hogy nem fázol, és odaadod neki a dzsekidet, amikor valójában majd' megfagysz. Tévét néztek egy esős vasárnapon, és lekapcsolod a lámpáját, miután olvasás közben elaludt. Közösen megeszitek a pizza kérgét, és együtt nevettek. Gondoskodtok a másikról, amikor beteg. Ez nem felhőtlen, csupa szívecskés boldogság. Ez a valóság. Ez az a szerelem, ami örökké tart. Mert ha ennyire jó, amikor az élet nehéz, monoton és kimerítő, akkor gondolj bele, milyen csodálatos lesz majd, amikor szerelmes dal szól a háttérben, és feljön a hold." 

" Ez az, amit senki nem mond el a nagy Őről. Hogy mennyire időtlen. Abban a pillanatban, ahogy újra felbukkan, te megint ott vagy abban a percben, amikor elment."

" - Arra gondoltam, nem lenne-e kedved elmenni valahová egyszer. Négy randi. Egy csók. Szakítás nélkül. 

- Nem csak a nyárra? 

- Nem. Ezúttal örökre."

A fenti idézetek bizonyítják, mennyi érzelem, tanulság, mennyi minden van a sorok mögött, ami miatt ez a történet maradandó lesz. Nagyon szerettem benne a kapcsolatokat, és különösen érdekesnek tartottam azt, ahogyan Justin és Emma mennyire szélsőségesen álltak a saját édesanyjukhoz. Justin eleinte túlságosan haragudott, Emma pedig túlságosan empatikus volt. De végül a megbocsátással és határhúzással a helyére állt az összhang. Azt pedig különösen ki kell emelnem, hogy ebben a regényben semmi logikátlan, túlzó vagy felesleges dráma nem volt. Voltak pszichológiai mélységei, amelyek kellő érzékenységgel és alapossággal voltak megmagyarázva, melyik karakter mit miért tett és ami a legfontosabb szerintem, hogy kommunikáltak egymással. Ez az, amit akár a tizenéves kor végén minden fiatal kezébe odaadnék, hogy nézd, ez az igazi szerelem. Így működik. Ez az, ami egészséges és csodálatos és jöjjön bármi, legyen bárhogy, úgy lesz, ahogy lennie kell. És bizony egy életre szól. 

Abby Jimenez az Átkozottul szeretlekkel egy olyan romantikus könyvet alkotott meg, ami elég magasra tette a lécet ahhoz, hogy igazán nehezen ugorja meg bárki. Aminek a komolyabb mondanivalója nem veszi el a nyárias és könnyed olvasmányélményét, csak jelentőségteljesebbé teszi - és ez az, amiért mindenki kezébe odaadnám. Örök kedvencet avattam benne!

Aux Eliza: Mögöttem a jövő

 

Sziasztok!

Aux Eliza nem ismeretlen a számomra egy ideje, nagyon szimpatikus lánynak tartom, de olvasni nem volt szerencsém tőle egészen mostanáig, amikor felkért, hogy elolvasnám-e a nemrég megjelent Mögöttem a jövő című könyvét. Habár már messze nem az én korosztályom, a tartalma felkeltette a figyelmem, és egyébként ennek ellenére nagyon tetszett, nagy hatással volt rám és nagyon sok olyan segítő és fontos gondolatot tartalmazhat, ami miatt remélem, megtalálja a saját, tizenéves korosztályát is. Itt is köszönöm a megtisztelő lehetőséget és recenziós példányt Elizának és a Szülőföld kiadónak!

TARTALOM: 

Ebben az évben az időutazás a legkevésbé meglepő dolog...

A tizenhárom éves Laurát megviseli a 2020-as év: a járvány és a sok online zaklatás. A legjobb karácsonyi ajándék az lenne számára, ha egy másik korban élhetne. Arra azonban nem számít, hogy ezt meg is kapja, és a 80-as években találja magát. 

Először elvarázsolja a vírusmentes és internet nélküli világ... Aztán találkozik szülei fiatalkori verziójával, és beleavatkozik az időbe. Ha nem hozza helyre, amit elrontott, elveszíthet mindent és mindenkit, ami a régi életéhez köti. De ha elakart tűnni 2020-ból, miért akarna visszamenni? 

Érezted már azt, hogy rossz korba születtél? 

Ha nem tudod, hol a helyed, akkor pont itt van!

Ez a te történeted!

Most kiderül, mit jelent az a bizonyos "bezzeg az én időmben!"

KIADÓ: Szülőföld, 2024

ISBN: 9789636680220

RENDELHETŐ: itt

Neked eszedbe jutott már az, hogy rossz korba születtél? Érdekes, mert szerintem akárhány emberrel beszéltem erről, általában azt mondják, szívesebben lennének a korábbi korszak szülöttei (persze van, ami valóban jobb volt akkor, de azért olyan is, ami most sokkal élhetőbbé teszi a helyzeteket.)

A történetben megismert Laurát viszont nagyon megviselte a koronajárvány és minden, ami ezzel jár, ráadásul ez a kialakult helyzet - online oktatás - egy plusz támadási lehetőséget ad az embereknek, hiszen a cyberbullying, azaz internetes zaklatás egy olyan jelenség, ami sajnos a mai napig nagyon aktuális és szerintem csak egyre rosszabb lesz. Érdekes volt arról az időszakról olvasni (bár én nem iskolába jártam ekkor, hanem pont hogy terhes és kisgyerekes anyuka voltam), ami ennyire felforgatta a világunkat és ami szerintem nagyon sokakban még mindig tisztán él, hiába telt el azóta négy év. A maszkos, ingerszegény időszak, a rettegés, a veszteségek, a bezártságba való megbolondulás, a tehetetlenség, amikor te szenvedtél tőle vagy egy szeretted láttad szenvedni, a betegség vagy éppen az oltások okozta következményekről/szövődményekről pedig inkább ne is beszéljünk - ezek mind mind olyan dolgok, amik önmagában is megviselnek egy embert, különösebben érzékenynek sem kell lenni hozzá. Na és mind ezek mellé jönnek a bántó kommentek, amik bizony nagyon súlyos következményekbe is tudnak fordulni, mint sok esetben láthattuk, de hála az égnek itt azért nem jutottunk el idáig, viszont olyan fiatalként, aki szintén iskolai bántalmazás áldozata volt és anyaként, aki sosem szeretné ezt a gyerekének, így is összeszorult néha a szívem. 

Csoda ezek után, ha Laura azt kívánja, bárcsak a 80as években lehetne, mint amiben felnőttek a szülei? Itt jön képbe az időutazás, ami miatt hirtelen a lány tényleg 1985-ben találja magát, az öccsével együtt, aki viszont azért már elsőre is kétségbeesettebben kezeli ezt, mint Laura. Persze neki nagyon más élete van és Laura úgy tudja, az öccse mit sem tud arról, miken megy át, de mint később kiderül, nagyon is tisztában van vele és aggódik érte, valamint a szüleikért is, akik tehetetlennek Laura zárkózott védelmi mechanizmusával szemben. Azért valljuk be, a kiskamasz kor is tud igen csak nagy kellemetlenségeket okozni. 

Laura és Boti tehát 1985-be kerülnek, abba az időbe, amikor a szüleik is megismerték egymást; sőt, egy olyan baráti társaságban kötnek ki, akiket már ismernek is - édesanyjuk barátnőjével az élen - csak éppen felnőttként. Ebbe a baráti társaságba tartozik Ernő, aki egy nagyon szerethető szereplője a könyvnek és aki talán a legnagyobb hatással van Laura életére még úgy is, hogy értelemszerűen nem lehet köztük semmi. (Őszintén ez a szála nekem elsőre fura volt, de jobban belegondolva kellett Laura jellemfejlődéséhez, lelki békéjéhez és igazából ha nem az lett volna a helyzet, ami, még jók is lehettek volna együtt.) Csak hogy még jobban bonyolódjon a helyzet, természetesen nem csak Ernő, de a szüleik is ebbe a társaságba tartoznak, ami végzetes változásokat hozhat az életükbe, ezáltal az ő létezésükre is, még ha akaratlanul is zavartak bele az időbe. Ezek után elég határozott céljuk az, hogy helyrehozzák ezt a hibát, és összeboronálják a saját szüleiket, mert ha nem lesznek részei egymás életének, az végzetes következményükkel jár a felnőtt énjükre, Laura és Boti pedig egész egyszerűen eltűnhet az éterben, ami valljuk be, nem túl kedvező végkifejlet. A történet Karácsony idején játszódik, ami nekem személy szerint még különlegesebbé tette az egészet, de ami abszolút vitte a prímet, az maga a 80-as évek korszakának hangulata volt. (Említettem már, hogy hogy én is szeretném ezt a korszakot? De tökéletes életem van itt, köszönöm szépen, mielőtt a következő pillanatban én is ott kötnék ki egy kósza gondolat miatt:)) Az események pont elég izgalmat és megható gondolatokat tartalmaznak a végére ahhoz, hogy együtt izgulj és aggódj a szereplőkkel azért, hogy minden rendben legyen.

"Lehunytam a szemem, és csak gondoltam és gondoltam és gondoltam. Most vagy soha. Nem akarok többé menekülni a jelenből. Most már tudom, mi mindent veszíthetek azzal, ha lemaradok az életemről. Csak egy esélyt akarok, hogy visszatérhessek és kipróbálhassam, milyen lenne az a bizonyos itt és most. (...) És tudtam, hogy jó helyen vagyok. Ebbe a korba születtem, és nem véletlenül. Itt vagyok, mert valamiért itt kell lennem. És rá fogok jönni, miért."

Laura ennek az időutazásnak és korábbi társaságnak hála rájön, hogy a gondolatoknak tényleg mekkora ereje van. És nem azért, mert valóban időutazásos élményt tudnak kiváltani általa. Hanem mert az, hogy mások mit hisznek vagy gondolnak rólunk, vagy az, hogy mi mit gondolunk és mitől félünk annak kapcsán, amikor valami nehéz időszakon megyünk keresztül, nem határozhat meg minket. Értékünk, jelentőségünk van ebben a világban, ezért egy percig ne gondoljuk, hogy nem számítunk. Ennek az eseménynek a hatására rájött, hogy a testvére tudja, min megy át, csak épp tenni nem tud ellene; a szülei viszont nem tudhatják, és meg kell nyílnia nekik ahhoz, hogy segíteni tudjanak. Ahogyan ő is segített nekik a múltban, hogy ne vesszenek el a való világból a túl sok tanulás vagy túlzott hobbiba menekülés által. Mert persze, ezek fontosak, de ha néha kikapcsolunk, akkor bizony sorsfordító pillanatokkal találhatjuk szembe magunkat, ami megváltoztatja az életünk alakulását. Laura is hatással volt másokra és mi is hatással vagyunk. Mindenkire, akivel csak érintkezünk. 

A mögöttem a jövő egy könnyed és olvasmányos, gyorsan kivégezhető történet, ugyanakkor valóban olyan témák vannak benne, amiről mindenki beszél (világjárvány) és egy olyan, amiről nem sokan mernek (internetes zaklatás), és olyan gondolatokat tartalmaz, ami bizony sokaknak segíthet, így megéri megismerni őket.

Ludányi Bettina: Örökül hagyott szavak

 

Sziasztok!

Ludányi Betti új könyvét azóta alig győztem kivárni, hogy tudtam, jönni fog. Ugyanis szerintem kiemelkedő a pszichológiai-thrillerekben is, nem kicsit (a Festméybe zárt lelkek az egyik örök kedvencem), viszont ez a lélektani vonal az, amiben igazán, mindenestül benne érzem. Az Örökül hagyott szavak sokkal több, mint egy pszichológiával megfűszerezett romantikus-krimi; a témája, ami az anyasebet dolgozza fel, nagyon sok mindent felébreszt az olvasó saját lelkében is. Itt is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak!

TARTALOM: 

"MENJ VISSZA ODA, AHONNAN JÖTTÉL."

Manila Abott vágya, hogy feldolgozza anyasebét, és végre elengedhesse a fájó múltat. Ezért édesanyja egykori lakóhelyén, Új-Zélandon próbál válaszokra lelni, és közelebb kerülni a nőhöz, akivel a kapcsolata sem sosem volt felhőtlen. A sziget azonban nem várt titkokat rejt, amelyek a felszínre bukkanva még jobban felforgatják a lány életét. 

Valaki a csontvázakat mindenáron a szekrényben akartja tartani, és ezért még fel is Manilát is képes megfenyegetni. Vajon elég bátor lesz, hogy folytassa a nyomozást az anyja múltja után? Hogyan hat az örökölt sors egy ember életére? Valamint milyen változások történhetnek a régi sérülések és traumák feloldásával? 

Ludányi Bettina regénye egy romantikával megfűszerezett lélektani dráma, amely a családi titkok és a szülői terhek témáját dolgozza fel. Az emberi psziché rejtelmeiben barangolunk a főhősnővel, közben pedig a saját mélységeinkbe is leláthatunk. 

KIADÓ: Álomgyár, 2024

ISBN: 9786156145383

RENDELHETŐ: itt

Ezt a könyvét különösen vártam Bettinek, amint megtudtam, hogy az anyasebet dolgozza fel - hiszen ez egy olyan összetett dolog, ami valószínűleg mindenki életében jelen van, csak nem mindegy, milyen mértékben. Ki is emelte, hogy attól, hogy valakinek anyasebe van, nem feltétlen rossz a kapcsolata az anyukájával, nem kell nagyobb traumának történnie, hogy ezt érezd, de én egyébként kifejezetten fontos témának tartom és főleg így anyaként, nagyon át tudtam érezni az egészet. 

A történetben megismerjük Manilát, aki édesanyja halála után Új-Zélandra utazik, hogy többet meg tudjon a múltjáról - ezáltal jobban megértse és egyúttal feldolgozhassa anyasebét, ami miatt egészen gyerekkora óta szenved. Sisse Thomsen főként érzelmileg távolságtartó nő volt, aki semmilyen szoros kapcsolatot nem tudott teremteni a lányaival, Manilával és Sienával. Manila jellemének erőteljes részét képezi az, hogy anyjuk helyett ő volt ott a húgának - ő ment el szülői értekezletekre, iskolai ünnepélyekre, ő volt a támasza és védelmezője úgyis, hogy még ő maga is csak gyerek volt. Manila Sisse naplójából rájön, hogy valószínűleg azután mehetett félre az életében minden, hogy olyan sietve távoznia kellett új-zélandi lakóhelyéről, ahol pedig még teljesen más embernek tűnt, mint akit a lányok később az anyjukban megismertek, így megpróbálja kideríteni: mi történhetett, ami ennyire kiölte az édesanyjukból az érzelmeket? 

Manilának is megvannak a maga traumát okozó döntései, mint szépen lassan megtudjuk, ezért is érzi sürgetőnek, hogy a mélyére ásson Sisse életének, mert ezáltal talán a saját traumáit képes lehet feldolgozni, de arra, amit talál, ő maga sem számít. 

Eleinte nehezen illeszkedik be a kis közösségbe, mint minden alapvetően zárkózottabb ember, akinek furcsa lehet az, hogy valahol mindenki ismer mindenkit, mindenről tud és mindenben segíteni is akar. Végül felkeresi azt a nőt, akiről úgy gondolja, segíthet neki kideríteni, mi törte meg az édesanyját - de amikor a nő azt mondja, Sisse biztosan nagyon jó anya volt, Manila a haraggal átitatott pánikrohamban elmenekül a helyszínről és attól az érzéstől, amit kivált belőle ez a feltételezés. Ekkor szalad be szó szerint Brandonbe, aki természetesen már tudja, ki ő, ami még inkább feldúlja a lányt, de a férfit ez nem ijeszti el, így az olvasó egyenesen sorsszerűnek érzi ezt a szálat.

Természetesen a fenti "konfliktus" oldódik, és így lesz Manila segítője a nyomozásban Jeanne, aki egyébként az édesanyja gyerekkori barátnője volt. Valaki azonban nem örül annak, hogy Manila nyomozik... a lány különös jeleket talál a bérelt házánál - mintha valaki figyelné, lábnyomok, amik a teraszról vezetnek le, hirtelen, különösebb ok nélkül, leeső virágcserép az ablakból, ami azért nehéz, hogy csak úgy leessen. És aztán jön az üzenet: "menj vissza oda, ahonnan jöttél!"

Manila és Brandon szemszöge mellett (utóbbit kifejezetten szerettem, hogy belekerült, mert áthatóbb képet adott a kapcsolatukról) az írónő megismertet egy fiatal lányt is, aki amióta eszét tudja, ott lakik. Cora által egy teljesen más fajta anya-lánya kapcsolatot is megismertet velünk az írónő, ugyanakkor van egy jóval jelentősebb szála is a cselekménynek, amiért ő szerepel és ami nekem személy szerint kísérteties élményeket okozott. Manilának a Corával való kialakuló barátsága a színfoltja a helynek, amit egyre inkább nem tud hova tenni és úgy dönt, pihenteti a nyomozást - egészen addig, amíg Brandon nem tud újabb információt adni, ami által mégis tovább nyomoz. 

Habár a fogadó korábbi tulajdonosa, ahol az édesanyja dolgozott, csak annyit mond Manilának, menjen vissza oda, ahonnan jött és ne hánytorgassa fel a múltat, a nő biztos benne, hogy Marie Reed sokkal többet tud a sötét titkokról és arról, mi is történt valójában, mint amennyit elmond...

"Ahogy a mondás tartja: ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Ez nagyon jól leírja, hogy nem csak magunkért és a saját életünkért vagyunk felelősek, hanem hatással vagyunk másokra is. Ez elkerülhetetlen. Nem csak a viselkedésünkkel vagy reakcióinkkal, hanem a jelenlétünkkel egyaránt. Főleg ha a történeteink nem csak egy, hanem több ponton is összefonódnak. De akkor is, ha nem a mi, hanem hanem az őseink története kereszteződik másokéval. Bár nem hozhatunk semmit helyre, amit a felmenőink tettek, és nem vállalhatunk érte felelősséget sem, azért kifejezhetjük mély együttérzésünket. Vagy épp... megerősítést adhatunk."

Végül Manila onnan és olyan választ kap, ráadásul olyan módon, amire végképp nem számít, az olvasó pedig csak döbbenten ül és pislog ezen a ponton, mert hogy lehet ennyire zseniálisan összetenni valamit? 

Az írónő egy többrétű, könnyen olvasható, mégis hatalmas felismeréseket okozó történetet tár elénk, olyan érzelmi síkkal, ami az egész lényünkre és saját önismeretünkre is hatással van. Sokkal több ez a regény, mint aminek tűnik, és minden sora mögött olyan izgalmakat, érzelmeket vagy pszichológiai felismeréseket, tanulságos gondolatokat rejt, amik egyszerre kapcsolnak ki és adnak hozzánk valamit. 

Ami a legkiemelkedőbb nekem ebben a történetben maga a témája mellett, azok a kapcsolatok: nagyon szerettem Manila és a húga kapcsolatát, ahogy Manila és Brandon közt kialakuló érzelmeket is, annyira jó volt a dinamikájuk és kémiájuk, hogy imádtam ezt a részét; pont annyira romantikát kaptunk általa, ami kellemesen elég volt. Ugyanakkor ki kell emelnem az egészet, ami Sisse -t köti ehhez a helyhez, ami aztán összetörte őt, annyira, hogy a saját lányaihoz sem tudott kapcsolódni - és a végére az olvasó mégsem tud felette rosszindulatúan ítélkezni. Neki és Manilának is vannak olyan mélységei a történetükben, amikhez kellő érzékenységgel nyúlt Betti és amit elképesztő módon alakítva adott át, nem mentegetve, de megértetve, miért történt úgy, ahogy, ami történt. 

Az Örökül hagyott szavak egy több generációra visszanyúló, hihetetlenül fontos dolgokat megvilágításba helyező történet, ami egy varázslatos helyen játszódik, sokszor megrázó és szomorú eseményekkel, a végén mégis felemelő megélést ad annak, aki úgy dönt, megismerné ezt a történetet. 

ELŐOLVASÁS | L. K. Patrícia: Árnyak hangja

 

Sziasztok! 

Lehet, hogy van akinek ismerős Koós Patrícia neve, ugyanis több kiadónál szerkesztő és fordító, de hamarosan L. K. Patrícia néven debütál az első regénye, ami egy young adult fantasy. Az a megtiszteltetés ért, hogy az írónő maga kért fel a könyv előolvasására, amit itt is köszönök Neki és a Maxim kiadónak is - ugyanis náluk jön majd a Könyvfesztiválra előreláthatólag. 

Az Árnyak hangja alapból egy különleges történet szerintem, de számomra azért is, mert ez az idei 50. olvasott könyvem. 

(Borítóleleplezés hamarosan!) 

TARTALOM: 

Egy lány, aki nem ismeri a származását. 

Egy halhatatlan férfi, aki a legszívesebben elfelejtené a származását. 

És egy boszorkány, aki mindkettőjük vérét megkóstolná. 

Amikor Sorel apja súlyosan megbetegszik, és a gyógyító nem tud rajta segíteni, a lány - végső kétségbeesésében - kockázatos alkut köt egy rejtélyes boszorkánnyal. Vagy ahogy sokan emlegetik: Umbra leányával. 

Az umbrani viszont nem pénzt kér fizetség gyanánt. Nem, ő fiatalságot akar, még ha ez mások életébe is kerül. 

Killian pedig saját múltjának árnyai elől menekül, miközben akaratlanul is Sorel segítőtársa lesz. 

Vajon sikerül-e Sorelnek megmenteni az apját és Killiannek megtalálni a megbocsátást? Fedezd fel a mágia, intrika és bátorság világát ebben az elbűvölő történetben!

KIADÓ: Maxim, 2024

ISBN: 9789634997023

ELŐJEGYEZHETŐ: itt

(Várható megjelenés: 2024. szeptember 26.)

Az Árnyak hangja már egy bitang erős prológussal indít - ami az írónő elmondása szerint csupán egy novella volt és többek biztatására tette bele a regénybe, eredetileg nem volt része - ami után csak pislogtam, hogy ez mégis mi volt? Itt már mondhatni tudtam, hogy bizony egy új kedvencet fogok avatni. Ez a kezdés ugyanis betekintést enged egy 237 évvel korábban játszódó jelenetbe, Hes és Esca Renick életébe, ahol a nő - boszorkányként - egy kisfiúnak ad életet... egy kisfiúnak, aki így haszontalan, hiszen sosem lesz képes használni az erejét. (Már ez a fordított eset érdekes, hiszen általában a kislányokkal szoktak így lenni). Egy kisfiúnak, aki valami csoda folytán él. De nem sokáig - érezvén, hogy a gyermeke meg fog halni, Esca a nővére segítségét kéri egy bizonyos könyv által, hogy megmenthesse, bármilyen ára van. Egy könyv, aminek Árnyak hangja a címe és bizony a jelenben is érződnek a mágiájának visszafordíthatatlan utórengései. 

Eközben a jelenben megismerjük a tizennyolc éves Sorelt, aki egy nem éppen átlagos vár nem éppen átlagos fiatal úrnőjeként tengeti napjait. Mivel testőrök, tehát harcos férfiak közt nőtt fel, és egyedül az apja van neki, aki katona volt, nem áll távol tőle a harcművészet és ezt nem is rest az apja intézőjének a fiával, Rolanddel gyakorolni, aki kiemelkedő íjász és siketsége miatt jelnyelvvel kommunikál.  

A történetet három fő karakter szemszögéből ismerjük meg: Sorel mellett, Killian, aki egy több száz éves, halhatatlan, megkeseredett férfi, ugyanakkor számomra egy nagyon szórakoztató és összetett karakter, és a létezésének igazi történelme van; illetve Ridva, a kitaszított és hátborzongató, boszorkánynak titulált nő az erdő mélyén lévő kunyhóban, akit ha teheti, mindenki elkerüli. 

A regény cselekménye ott indul be igazán, mikor Sorel apja hazatérve súlyosan megbetegszik és mivel a gyógyító nem tud rajta segíteni, Sorel Ridvához, Umbra leányához fordul segítségért. A tényleges boszorkány azonban ijesztőbb és szívtelenebb, mint azt a lány fel tudja mérni - de apja iránti kétségbeesett szeretetétől hajtva mégis alkut köt vele: ha odavisz neki egy bizonyos férfit és egy rejtélyes könyvet, segít az apját megmenteni. Ridva szemszögét mindig hidegrázós volt olvasni, hisz más fantasy történetek többségében előforduló boszorkányokkal ellentétben ő vérbeli ragadozó, aki semmitől sem riad vissza, hogy megszerezze, amit akar, de a valódi szándékai csak az olvasók számára tiszta, mindenki mást maga körül bábokként képes rángatni. 

A fent nevezett férfi természetesen nem más, mint Killian, akinek a múltjáról szépen lassan tünedeznek el a kegyetlenség árnyai: megtudjuk, hogy az édesanyját elveszítette, az apja megvetette, és a vár, ahol élt, az anyja idejében rózsákkal volt tele. A tolvajként hírhedt Killiant Sorel Roland és apja helyettese, Wex segítségével a bitófától menti meg, ahova épp felakasztani készülnek, és bár a férfi látszólag az életével tartozik neki, majd ő lesz az, aki Sorelt megmenti, a lány természetesen nem avatja be annak a miértjébe, miért van rá szüksége. Ennek ellenére amikor megkéri, hogy segítsen neki azt a bizonyos könyvet ellopni, a férfi egy percig sem habozik. 

A két főszereplő, Sorel és Killian dinamikája egyszerűen elképesztő: külön-külön is nagyon jól megalkotott karakterek, és együtt is olyan jeleneteik vannak, amiken vagy nevettem, vagy izgultam, vagy sírtam, vagy megborzongtam, mert a sorokon át is éreztem a kémiájukat. 

"(...) Az utolsó szóval együtt pendül el valami Sorelben. Mint amikor a hárfa húrja elszakad. Egyszer, még kislány korában belopódzott a szobába, ahol az apja féltve őrizgette elhunyt felesége hangszerét. A hófehér, csontból készült hárfát lepedővel takarták le, amiről úgy lebbent fel a por, mint télen a legfinomabb hó. Sorel félve nyúlt a húrok felé. Remegett a keze, de mégis hozzáért az egyikhez. És az pontosan abban a pillanatban pattant el, és apró sebet húzott az ujjára. Ugyanezt a pillanatnyi fájdalmat érzi most, csak éppen a szívében. Olyan, mintha a húrok egymás után szakadnának el benne."

Habár a történet a több szemszög ellenére is E/3-ban íródott, ami sokak szerint nem engedi olyan közeli érzelmi síkba az olvasót, mint az E/1, Patrícia bebizonyítja, hogy ez bizony nem feltétlenül van így. Ahogy a fenti idézet is tökéletesen mutatja, mennyire szépen és kifejezően bánik a szavakkal. A története azonnal magával sodor, gúzsba köt, és olyan érzelmi hullámba ránt, amiből végül az ember nem is akar szabadulni, annyira elbűvöli. Az emberek minden rosszindulata, minden szeretete, rettegése és bátorsága, természetfeletti ereje megnyilvánul ebben a sötét mágiával és néhol vérrel átitatott történetben, amire a már kevésbé emberi szereplőnk rettenetesen szomjazik. Az egyedi világmegalkotás és izgalmas, fordulatokban gazdag történet olyan befejezéssel ér véget, ami először űrt hagy az olvasója lelkében, majd az utolsó sorok után szinte viszketnek az ujjai a folytatásért. Az Árnyak hangja szó szerint és átvitt értelemben is az a titokzatos és tiltott könyv, aminek a varázslata dalol és szinte lehetetlen neki ellenállni.

On Sai: Álruhában (Vágymágusok 1.)

 

Sziasztok!

On Sai olyan magyar író, akinek a munkásságát régebb óta ismerem és követem, bár olvasni ezelőtt körülbelül tíz éve is lehet, hogy olvastam tőle, mégis nagyon mélyen bennem maradt a humora és hogy mennyire letehetetlennek tartottam az írásait. A Vágymágusok sorozatát már többször figyelemmel követtem az évek alatt, de azt hiszem, így nem sokkal a befejező rész előtt a lehető legjobbkor kezdtem el olvasni. Itt is köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző kiadónak!

TARTALOM: 

Lehet barátság férfi és nő között? 

Szépvölgyi Rianna egy eldugott völgy grófkisasszonya, aki bogaras atyjával és zenész ikeröccsével él. Rianna férfiruhában van, amikor balszerencséjére találkozik Ras parancsnokkal, aki a hazaérkező hírhedt Kartal hercegnek gyűjt katonákat. 

Riannát összecseréli az ikertestvérével és magával viszi. 

Ha rájönnek, hogy Rianna lány, kiirthatják felségárulásért a családját. Vajon sikerül visszacserélnie magát, mielőtt lelepleződik? De mit tegyen addig a férfiasan vonzó Ras, a magát mutogató jóképű Mort és a vad Lidérc közelében, ha a mágiája csalogatja a férfiakat? 

Míg a hercegre várnak, valaki vadászni kezd a csapatra. Rianna nem számíthat másra, csak az eszére és egy hajmeresztő szövetségesre, miközben őket lesi a természet, ami hol a halálukat akarja, hol pedig illetlenül valami mást. 

"...amikor reggelente álmosan felnézel a tornyokra, vagy megcirógatod a falat, az ember azt kívánja, bárcsak ő lenne a kezed alatt?"

KIADÓ: Kömyvmolyképző kiadó, 2019

ISBN: 9789634577270

RENDELHETŐ: itt

A Vágymágusok első részében megismerjük Szépvölgyi Riannát, aki gróf kisasszony létére szívesebben vesz férfiruhát, lovagol és jobban érdekli mindaz, amit egyébként úrihölgyként nem illene csinálnia. Ezzel szembe ikertestvére Roan sem az a tipikus úr; sokkal érzékenyebb és művészibb alkat, mint hogy például katonának való legyen... 

A sors fintora, hogy Ras parancsnok pont akkor gyűjt a visszatérő hercegnek katonákat, amikor összetalálkozik Riannával, és a testvérének gondolva el is viszi magával. Ugyan Roan utánamegy, hogy helyet cseréljenek, de ez végül meghiúsul, szintén Ras által, aki így már nem csak egy egyszerű férfinak hiszi Riannát, hanem a nemi identitását is félreértelmezi. Ez az alapkoncepció egyébként sokszor igencsak humoros és sokszor kínos vagy épp életveszélyes eseményekbe sodorja Riannát - és néhány társát is - ahogy az idő egyre csak telik, de ő továbbra is álruhába kényszerül és Roan gyávaságának hála ez így is marad egészen a könyv végéig. 

Az írónő szerintem egy nagyon egyedi varázsvilágot alkotott meg, csupa érdekes karakterrel. Rianna egy igazán talpraesett hősnő; nagyszájú, annyira bátor, hogy az már vakmerő, de ugyanakkor hatalmas szíve és önfeláldozó képessége teszi igazán kivételessé. Számomra a tartalomban is említett három férfi karakter szintén nagyon érdekes és kiemelkedő volt: Ras ugyebár a katonaság parancsnoka, így elég kemény jellemmel rendelkezik, ugyanakkor valamiért mégis a szívén viseli Rianna sorsát és nem egyszer próbálja is védeni, úgy, ahogy mást nem. Mort igen csak érdekes szereplő, aki sokszor kettős érzelmeket vált ki az olvasóból, és könnyű túl hamar ítéletet hozni felette, a végére cseppet sem mondanám annak a negatív karakternek, akinek eleinte hittem. De aki természetesen nekem is mindent vitt, az nem más, mint a rejtélyes Lidérc, akit látszatra nem érdekel senki, és mégis: mintha valahol igenis törődne az emberekkel, különösen Riannával - kettejük közt ugyanis olyan erős érzelmi vonzás, különleges kapcsolat alakul ki, hogy én azt hittem, sejti, hogy igazából nő, de nem. Néha kicsit vicces volt saját magukat heteroszexuálisnak valló férfiakon érzékelni a zavart, amit a Roannek hitt lány okozott bennük, de ugyebár Rianna amellett, hogy lány, úgynevezett szipoly is, akiket az egész birodalom pusztít puszta rettegésből és ezáltal a mágiája is vonzza őket. 

A világépítés és karakterek, illetve az általuk kialakult kapcsolatok - a fent említettek mellett például Rianna és Zaher közti barátság is a szívem csücske lett - mellett On Sai a cselekményt is úgy építette fel, hogy egy percig sem unatkozik az ember. Nagyon gyorsan el lehet olvasni, nagyon sokat lehet izgulni és még többet lehet nevetni. Ugyanakkor vannak olyan megható szálai, mint például az ikrek apjának az esete, illetve olyan fordulatai, mint ami végül kiderül Lidércről a végén. 

Első olvasásra hirtelen ez a fiúnak hitték és katonák közé kerül eset nekem nagyon Mulan feelinget hozott magával, és nagyon szeretem is azt a mesét - de az ottani eseményekkel ellentétben Rianna végig megőrzi az álcáját és a könyv úgy ér véget, hogy elképzelni sem tudom, mi lesz még itt, de nagyon kíváncsi leszek, meddig sikerül mindenkit átvernie maga körül és mi történik e közben, ami többek közt a Lidérccel való kapcsolatát is illeti. A tartalomban ott a kérdés: lehet barátság férfi és nő között? Szerintem határozottan lehet, de az biztos, hogy nem Rianna és Lidérc közt, az ő kémiájukat még én is érzem a betűkön át. 

"(...) Mégis mit mondjon? Hogy olyan napfény árad belőled, amit mindenki érez? Hogy amikor reggelente álmosan felnézel a tornyokra vagy megcirógatod a falat, az ember azt kívánja, bárcsak ő lenne a kezed alatt? Amikor nevetsz, még én is elhiszem, hogy a világ jó. Nem várhatsz arra, hogy egyszer majd más leszel, és akkor ettől hopp, hirtelen boldog leszel. Az vagy, aki vagy, itt és most légy boldog."

A fenti idézet árulkodik róla, mennyire szépen is ír ez a nő, amellett, hogy mennyire olvasmányos, és úgy van tele szenvedéllyel, hogy igazából még csak semmi olyan sincs a lapokon. Az írásmód és világa mellett pedig a borítók azok, amik abszolút annyira egyediek és gyönyörűek, hogy már csak ezért is öröm ránézni a polcomon, de bizony a beltartalom sem marad el mellette, így alig várom, hogy teljes legyen a sorozat és kiderítsem, miket tartogat még számomra. Tiszta szívből ajánlom! Mert olyan szenvedéllyel ragad magával, hogy ha akarnál, sem tudnál szabadulni a varázsa alól.