Istók Anna: Semmiért egészen

 

Sziasztok!

Istók Anna munkásságával régóta szemezek, gyönyörű borítói és életszerűnek előrevetített történetei miatt főleg, de mint gyorsan kiderült számomra, a legkiemelkedőbb a különleges írásmódja. A Semmiért egészen lett az első választottam tőle, de biztosan nem az utolsó. Teljesen a része lettem és a részem lett. Itt is köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!

TARTALOM: 

Szerettél már bele

egy másik emberbe azért, 

mert azt érezted, ő pont olyan, mint te? 

Tudsz szívből szeretni? 

Nándi és Flóra az egyetemen találkozik, ahol az ügyeletes szépfiú elcsavarja a gépészkarra járó, komoly lány fejét. Senki sem jósol nekik nagy jövőt, de ők egymásba szeretnek és összeházasodnak. A felszínen minden ideális. De vajon milyen sérelmek, hazugságok rejlenek, a látszólag tökéletes kapcsolat mélyén? Mi lesz, ha egy nap az egyensúly felborul? 

Valaki hibázik. Valaki titkot rejteget. Valakit megcsalnak. 

Valaki pedig nekiáll, hogy igazságot szolgáltasson.

Vajon ki lehet a titokzatos szerető, aki eléri, hogy Nándi szép lassan feladjon mindent: családot, lakást, munkát, karriert? Vajon meddig éri meg bosszút állni, és mikortól kell megbocsátani? 

Mindenki hibázik. Te is. 

Nézz csak tükörbe, azt hiszed, te tökéletes vagy? 

Istók Anna erős hangú, átütő erejű író, aki a nehéz élethelyzeteket érthetően és izgalmas olvasmányként tálalja. A lebilincselő regény egy házasság széthullásának története, melyben meglepő módon elevenedik meg a görög mondavilág egy alakja. A regényt felnőtt női olvasóknak ajánljuk. 

Éld át a történettel a megtisztulást!

KIADÓ: Könyvmolyképző, 2019

ISBN: 9789634577478

RENDELHETŐ: itt

A Semmiért egészen már a végletesen kifejező, költői címével és a (történet ismerete után főleg) brutálisan szimbolikus borítójával felkelti a figyelmet. A fülszöveg alapján már számíthatunk rá, hogy egy mély lélektani történetről van szó, de hogy milyen hatással bír, arra mégsem tudtam felkészülni előre. Habár a 236 oldalával nem számít egy vaskos kötetnek, eleinte mégis lassabban haladtam vele és ennek ellenére olyan sokrétű problémákat, élethelyzeteket, ok-okozati szálakat jár körbe, hogy semmiképpen nem marad hiányérzete az olvasónak. 

A regény központjában, ahogyan a tartalomból is megtudjuk, két ember kapcsolata és tönkrement házassága áll - de valamilyen módon mégis sokkal messzebbre nyúlik és sokkal többről szól ez a történet. Flóra és Nándi az egyetemen ismerik meg egymást, ahol Flóra az okos, független női szerepben, míg Nándi a megjavíthatatlan szépfiú szerepében tetszeleg. Azt hinnénk, sokszor olvastuk már ezt a történetet, de nem így és nem ezzel a befejezéssel. Így egy nappal az elolvasása után is csak az jár a fejemben, hogyan tudta mindazt beleírni egy kötetbe az írónő, amit, mert ez messze nem csak egy szerelmi történet. Benne van általa a reménytelen és beteljesült szerelem egyaránt, emberi jellemek, a neveltetések hatásai, gyermekkori traumák gyökere, amik kihatnak a felnőtt kori énünkre, az anyaság és apaság kérdése, hogy mi is a szerelem, és mit érdemes vagy mit képes az ember feláldozni érte, mi az, amikor még érdemes küzdeni egy kapcsolatért, és melyik az a pont vagy helyzet, amikor már jobb is, ha vége, hogy meddig tart a bosszú és mikor érdemes inkább megbocsátani, vagy meg lehet-e egyáltalán, hogy ugyanaz a történet mennyire más, csak mert másik szemszögből nézed, hogy milyen egész életre és jellemfejlődésre, lélekre kiható élethelyzetek vannak... Mindez nem mindennapi módon, nagyon különleges írásmódban, sokszor egyenesen költőien megfogalmazva.

Flóra és Nándi karakterén kívül aki még nagyon fontos a történetben, az Emő - szóval valahol igazából ez nem is kettő, hanem három ember története főként, de ha belegondolunk, akkor ennél jóval többé is. Csak ők hárman talán a legfontosabbak, illetve ott van a negyedik, igazi mesélőként tetszelgő szereplőnk, Nárcisz, akinek igazából végig rejtve maradt a kiléte. Lehet ember, lehet bármelyikünk és mégis, annyira eltávolodik az emberi léttől, hogy lehet egy másfajta igazságszolgáltatás is, ami nem emberi, sokkal inkább isteni, természetfeletti. Ahogy a tartalom utal is rá, a görög mitológia egy alakjaként sejlik fel a történetben, de engem mégsem hagy nyugodni, ki vagy mi is lehetett ő valójában - mégsem maradt bennem élményt rontó kérdés emiatt. 

Emő az a karakter, akit sajnálsz, mert nem azt érdemelte, ami érte, Flóra az, akinek szurkolsz és minden hibája ellenére mégis megérted és együttérzel vele, Nándi pedig az, akiből - nemtől függetlenül! - túl sok van a világban. Nem szabadna így lennie és nincs is ez rendben, de közben valahol mélyen pedig ott a magyarázat, miért olyan, amilyen, viszont ez nem mentség semmire. 

A nárcisztikus jelző ma már egy olyan népszerű sziktokszó, amit szeretnek sokszor ráhúzni mindenkire, amiben persze van is némi igazság - egészséges mértékben ugyanis minden emberben van nárcizmus és kell is legyen, de amiről beszélünk, az már az a fajta mentális állapot, ami pusztító tornádóként jön az életedbe és vagy túléled vagy nem. Istók Anna számtalan olyan élethelyzetet, kapcsolatot, élményt és érzelmet mutat be, amivel szerintem mindenki tud azonosulni valamilyen szinten és nekem rengeteg ilyen a könyv elolvasása utáni feldolgozási időszakban realizálódott hogy jé, ez is benne van, erre is kitér, ezt is behozta ezzel a szállal és ez minden túlzás nélkül elképesztő. Arról nem beszélve, hogy milyen személyes felismeréseket okoz(hat) az olvasóban is a saját életére reflektálva - magam előtt láttam, mikor mehetett volna tönkre a saját kapcsolatom/házasságom, milyen okból, miért nem lett így mégsem és mit tehetek még az ellen, hogy megtörténjen. Mert nekem azért más a helyzetem, nekem megéri küzdenem. És valakinek valami más lesz az önreflektálás oka, vagy akár több dolog is, mert tényleg annyi minden, olyan lélektani mélységek vannak érintve ebben a könyvben, amiről nehéz is írni és kifejezni, olvasni kell. 

"A magány nem ugyanaz, mint az egyedüllét. A magány nem más, mint a világban való létezés. Folytonos meghasonlás, folytonos visszavágyódás a gyermekkori öntudatlanságba, annak érzetével, mennyire fáj az idő. A magány nem pozitív és nem negatív. A magány egyszerűen a teremtés alapköve, az öntudatra ébredés következménye. Aki ezt elfogadja, megtalálja önmagát."

Annyi idézetet, hihetetlenül megfogalmazott életigazságot kiírhatnék ide, hogy ki sem férne, így maradok a fentinél, aminél a leghosszabban kellett megállnom, hogy ízelgessem magamban és a világom megszűnt létezni, amíg ezt tettem és aminek újraolvasásánál megint katarzis van bennem. A Semmiért egészen egy nagyon erőteljes és egyedi atmoszférájú kötet, aminek az egésze és főleg a vége se nem boldog, se nem szomorú, inkább reményteli... ami sokszor nyomasztó, valahol mégis felszabadító.

A Semmiért egészen tükröt tart az olvasója elé is, majd hagyja, hogy az összetört darabokban megtalálja a lénye darabkáit, amíg egy teljesen új ember nem lesz azáltal, amit a történetével és főleg annak előadásmódjával ad - előadásmódjával, mert bizony ez egy kivételes remekmű, magával az élettel és annak értelmével a főszerepben. Olyan rengéseket okoz az olvasó lelkében, amit aztán soha nem felejthet el és minden hasonló élethelyzetében benne rezonál.