Ludányi Bettina: Kettőnk bűne

Sziasztok!
Ez az a kötet, amit elképesztően vártam az első rész* olvasása után és nem is kellett csalódnom.

* A Kettőnk titka értékelését itt éritek el. 

Ezúton is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak! 

TARTALOM:

Elég erős az emberi akarat, hogy megmentsen a tébolytól?

Niki Varela élete káoszba fordul, amikor rájön, mi a lakásában zajló különös jelenségek valódi oka. Eljön az a pont, amikor a tagadás már nem működik, és szembe kell néznie a sötét árnyakkal. Mindeközben úgy érzi, hogy már senkiben nem bízhat. 

Alexios Hallas pszichiáter még mindig nem tudott megbirkózni a történtekkel. Nem tehet semmit - sem az ártatlanokért, sem Nikiért. Mindketten megtapasztalják, mennyire törékenyek az emberi kapcsolatok, és olykor éppen az fordul ellenünk, akiben a leginkább megbíztunk...

Hogyan küzdi le Niki az őt ért traumát? Vajon Alex képes lesz helyesen dönteni, amikor alkalma nyílik rá, vagy inkább utat enged a sötétségnek? Hogyan alakul egy függő sorsa, aki majdnem az életével fizetett egy barátságért?

A Kettőnk titka folytatásával ismét mély lélektani vizekre kalauzol minket az írónő és egy pillanatra sem érezhetjük magunkat biztonságban. A sorok között megelevenedő pszichológiai thriller  méltó lezárása Ludányi Bettina lebilincselő Függőség-sorozatának.

KIADÓ: Álomgyár, 2020

ISBN:9786156013682

RENDELHETŐ: itt

Egy dolog továbbra is állandó: az, ahogyan Betti ír, és az, ahogyan én reagálok rá.

Most kicsit nehezebb összeszedni a gondolataimat, akkora hatással volt rám az egész könyv, különösen a végső fordulat. Az totál sokk. Hazudnék, ha azt mondanám, nem sejtettem, hogy a kedves írónő még nagyobbat üt ennek a kötetnek a végén, mint az előző résznek; erre viszont tényleg nem számítottam. Szó szerint leesett az állam és azóta is próbálom felfogni, hogyan történhetett ez. Hogyan, miért és mikor? Olyan szinten vitt magával az egész, hogy mégsem szúrtam ki, ami végig a szemem előtt volt persze nem is lett volna okom gyanakodni, pontosan ezért olyan döbbenetes az egész. 

Ha lehet, még addiktívabb, mint a Kettőnk titka, a legelső mondattól a legutolsóig magához láncolt. Egyszerre jellemezte a legrosszabb események utáni gyógyulás és az újabb vihar előtti csend, nem volt olyan pillanat sem, ahol azt éreztem, abba tudnám hagyni. Azt mondják, az igazán jó könyv ismérve az, ha le sem tudod tenni, de mégsem akarsz a végére érni. Itt határozottan ezt éreztem.

Már az elején van egy bizonyos esemény, amivel egyszerre kavar fel és könnyít a lelkeden - és ez még csak a kezdet. Abszolút a lelki-érzelmi vívódások jellemzik: láthatjuk, hogyan próbálják magukat túltenni a történteken a karakterek, akiket ismerünk... miközben két új szereplőt is megismertet és az ő harcuk az, ami eldönt a végén mindent.

A pszichológiai háttere is jobban kibomlik a történetnek, ami egyszerre lehet ijesztő, ugyanakkor elképesztően érdekes is. Egy olyan témát mutat be ezáltal, amit nem tartok annyira közismertnek, de hozzám valamiért közel áll. Így igazi csemege volt jobban belelátni az egész folyamatba.

"Egyetlen döntésünk hatással lehet az egész életünkre. Vagy egyetlen ember döntése egy városéra. Én döntöttem: kezembe vettem az első pár alkoholt, és onnantól kezdve megpecsételtem a sorsomat. Vannak sebek, amik sosem gyógyulnak be, és károk, amelyeket már nem lehet helyrehozni.

Ilyen a függőség."

A Kettőnk bűne egy olyan történet, ami megismertet a függőséggel, aminek segítségével megértheted, mit is érez egy függő, és főként ennek a lehetséges következményeit mutatja be. 

Egyszerre borzongatóan izgalmas thriller és eszméletlen okos pszichológiai kórkép, drámával fűszerezve, ami minden érzelmedet előhívja. 

Egy nem mindennapi lány harca, főként önmagával és a múlt árnyaival, egy beteljesületlen, mégis igaz és gyönyörű szerelem története, egy barátságé, ami túlélte az elképzelhető legdurvább eseményt is, a küzdelmek, megbocsátás, és veszteségek története, azé, hogy nem mindenki az, akinek látszik és főként annak a története, hogy mindig van remény az újrakezdésre. 

Kegyetlenül valós és felkavaró, lebilincselő, kiszámíthatatlan, valahol keserédes, mégis tökéletes lezárással a sokkoló csavar után. Igazi remekmű, maga a cselekmény és az "egymást kiadó" borítók is. 

A hozzátartozó és hangulatfokozó zenelista: https://www.youtube.com/playlist?list=PLJjmkYtASry-etNGaC37pWhwFvBCW5vkG

Álarcos bál

Van az a pont, amikor már ahhoz is fáradt vagy, hogy felvedd a maszkot, a "jól vagyok, minden rendben" álarcát - nem hogy viseld.
Eljön egy olyan időszak, amikor egyszerűen engedni kell leesni, mielőtt teljesen megfojt. 

Amikor el kell ismerni, hogy nem vagyunk jól, és nem kell emiatt pluszban még rosszabbul éreznünk magunkat. 

Ki kell sírni, megpróbálni tudatosan kezelni a pánikot, még ha ez sokszor időbe is telik vagy ismétlődhet; és abban bízni, hogy ami most pokolnak tűnik, később ajándék lesz. 

Ludányi Bettina: Kettőnk titka

 Sziasztok!

Ludányi Bettitől ez volt a harmadik könyv, amit olvastam, és egyben ez lett az abszolút kedvencem. Noha már mellőzi a romantika szálat, ez egyáltalán nem is hiányzik a történetből - letehetetlen, kiszámíthatatlan, kegyetlenül valós pszichológiai thriller, ami biztosan benne marad az emberben; tapasztalat, ugyanis 7 hónapja olvastam, és bár írtam értékelést, egy kis "alkotói válság" után most jutottam oda, hogy felkerüljön ide blogra is, mivel nemsokára kézbe foghatom a második részt.

TARTALOM:

Mi az erősebb: a függőség vagy az akarat? 

Niki Varela alkoholista. Lassan egy éve nem iszik, mégis különös dolgokat tapasztal maga körül. Időről időre borosüvegek tűnnek fel a lakásában. Hiába állítja, hogy nincs köze hozzájuk, még a legjobb barátnője sem hisz neki. 

Alexios Hallas pszichiátert valaki magánnyomozásra kéri fel, így hozza össze a sors Nikivel. A férfi hiába foglalkozik évek óta függőkkel, így sem ismeri fel időben, mi folyik a lány körül.

Egy szenvedélybeteg képzelgéseiről lenne szó csupán, vagy valaki az őrületbe akarja kergetni a lányt? Mi a különbség a valódi tettes és áldozat között? Meddig képes egy függő uralkodni a sóvárgásán, ha mindent elveszít, ami fontos volt számára?

Ludányi Bettina írónő új regénye ezúttal az addikció lélektanát járja körül. A pszichológiai thriller és dráma jegyei keverednek a történetben, amelynek soha nem találod ki a végét.

KIADÓ: Álomgyár, 2019

ISBN: 9786156013613

RENDELHETŐ: itt

Kiolvastam.

Az első gondolatom az volt, hogy: aztajór*hadtélet.

De ennyivel nem intézhetem el, ennél többet ér ez a könyv…

Jelen pillanatban – miközben próbálom feldolgozni – nem tudom, hogy megverni akarom Bettit, amiért ennyire kegyetlen, vagy leborulni előtte és kinevezni a magyar pszichológiai thriller/dráma királynőjének!

Nem titok, hogy számomra az Álomgyár premierek egy hagyománnyal érnek fel – nagyon ritka az, amire nem megyek el, bizonyos írónőkét nézve és az meg lehetetlen, hogy üres kézzel távozzak onnan; az, hogy valamit megveszek, nem is kérdés, ha valamit nem tudok, na az a szívfájdító, de szerencsére ritka.

Főleg a Nyomodban után nagyon vártam Betti új könyvét – természetesen mindegyikükét; de majdnem a kezdetektől azt éreztem, hogy ezt kell elsőnek olvasnom. Nem telt sok időbe, még úgy sem, hogy nem tudtam minden percben olvasni – mert ennek ellenére bárhol és bármikor olvastam, amikor csak lehetett. Ez eredményezte a kevés alvást, majdnem buszon maradást, sírhatnékot a metrón, idegbajt, hogy pont a legizgalmasabb résznél a vége felé  kellett letennem, és a totális sokkot, amit a legvége tartogatott még mindig az utolsó mondatot próbálom feldolgozni.

A cselekményről a tartalom épp eleget mond, a fordulatokat nyilván nem lövöm le amúgy sem, hogy ki hogy viszonyul a karakterekhez, az meg eleve egyéni. És már csak azért sem akarok ezekről sokat írni, hogy tudat alatt se utaljak semmire, ami spoileres lehet.

Az írásmódja a megszokott addiktív: nem lehet letenni és nem hagy nyugodni, még azután sem, hogy a végére értél, annyira benned marad. Végig egy filmként pergett le előttem, amit köröm rágva nézek végig, folyamatosan azon agyalva, mi lesz ebből; végiggondolva magamban a lehetséges forgatókönyveket, de persze van, amire nem számíthattam, egy bizonyos dolog is leginkább a tanulmányaim miatt fogalmazódhatott meg bennem... és jóval a stáblista lepergése után, mikor már a képernyő is elsötétült, csak ültem és néztem magam elé.

"Érdekes, hogy az emberek úgy dédelgetik a rossz emlékeket, mintha valamiféle kincsek lennének. Néha előveszik, leporolják őket, fájdalmat okoznak maguknak velük, aztán visszarakják képzeletük polcára, hogy legközelebb újra letudják porolni azokat."

A borító a szívem csücske – ne kérdezzétek, miért. Imádom azt, ahogy az egész meg lett alkotva, meg azt is, hogy nem a klasszikus pasialak van rajta (akkor is, ha amúgy szeretem Alexet), és a két női alak... hát, többet rejt, mint azt elsőre gondolnád. És erről beszéltem akaratlan utalás alatt. Lakat a számon!

Őszintén szólva még kavarog bennem az egész, hát mi a fene volt - ez ez a nő hihetetlen -megint megcsinálta - egyre durvább - nem lehet ez a vége - ide a második részt - de mégis mi volt ez - miért? - ez nem igaz – formájában, váltakozva. Nem tudok és nem is akarok leállni. 

Bevallom: függő lettem.

Teljesen.❤

Az érzés, amikor... végre a kezedbe kerül a könyved várva várt folytatása, de te úgy döntesz, hogy előtte újraolvasod az első részt is az igazán teljes élményért. És másodjára is elmondhatatlan, hideg rázó és fejbe vágó érzés. Imádomimádomimádom. 

Nagyon ritkán olvasok újra könyveket, folytatástól függetlenül is, de ez. EZ.
Azt hiszem, a legkedvencebb pszicho-thrillerem, tényleg.

Hihetetlen volt. Ugyanolyan zseniális, mégis újfajta élményt adott az, hogy nagyrészt tudom, kivel, mikor, mi és hogyan történt; láttam azt, hol akart félrevezetni, hogy utalgatott egy bizonyos eseményre, ami egy filmszerű jelenetként ugrott be, mielőtt kiderült volna, és van amivel még másodjára is majdnem megtévesztett. Bár a csavart akkor sem tudnám elfelejteni, ha akarnám, még így is katartikus érzést nyújtott, főleg a zenékkel*, amiket így zavartalanul tudtam hozzáhallgatni nyilván egy munkahelyen vagy közlekedési eszközön ezt nehezebb kivitelezni, és én első alkalommal a legtöbbször így tudtam olvasni. 

Így még izgalmasabb megtudni, mi lesz ezek után. Még egyszer köszönöm az írónőnek, egyszerre utálom és imádom!

* https://www.youtube.com/playlist?list=PLJjmkYtASry-YMglaeZxjlqy9kUdrtQz-

Kedvenc erős női karakterek - a Nőnap margójára

Sziasztok,
ha már a Nemzetközi Nőnapot ünnepelhetjük, gondoltam, összeszedek az eddigi olvasmányaimból pár kedvenc női karaktert a sorrend szinte lényegtelen. 
Könyvmolyként szerintem ami igazán kiemelhet egy történetet a tucatból, az az, ha egy erőteljes nő áll a középpontjában. Aki nem azért erős, mert nem sír soha és nem omlik össze, hanem pont azért, mert minden ellenére, bármilyen trauma érje, bármilyen kemény élete legyen, mindig fel tud állni és soha nem adja fel.

Liesel, A könyvtolvajból nem éppen egy mindennapi választás. De talán ez a legleg könyv számomra, ezért ennek a csodálatos kislánynak, akinek túl hamar túl sok veszteségen kellett átmennie, itt a helye, az első sorban.

Manon, Az Üvegtrón sorozat egyik mellékszereplője, aki ugyan csak a harmadik részben bukkan fel, utána központibb szereplő lesz - ez a könyvsorozat az egyik legnagyobb kedvenc fantasy-m, és ez a vasfogú boszorkány abszolút a legnagyobb kedvencem!

Aelin a már fent említett sorozat főszereplője és bár van aki szereti, van aki kevésbé - szerintem a fejlődés vonala, mindaz, amin átment és ahogyan mindig feláldozta magát a szeretteiért, bármi áron, elképesztő - ezek miatt számomra örök kedvenc marad.

Yrenet szintén az Üvegtrón sorozatból még feltétlenül ide kell sorolnom - mert bár eleinte csak az előzménykötet egy novellájában szerepelve sejtelmünk sem lehetett róla, milyen fontos is lesz ő később, én már akkor is szerettem. És az, ahogyan abból a szende, félénk lányból igazi nővé lett, aki nem fél kinyitni a száját és az ereje nem ismer határokat - az eszméletlen.

A Witcher világát nem olyan régen fedeztem fel, de Ciri azonnal kedvenc lett. Most nem a sorozatot, hanem a könyvet alapul véve - nagyon fiatalon veszítette el az otthonát és mindenkit, akit szeretett, és később még borzalmas dolgokon kell átmennie; de egy igazi túlélő.

Az, hogy szeretem a komplex karaktereket, itt is meglátszik: szintén a A Witcher világában lévő Yennefer ugyanis olyan karakter, akit nem sokan szeretnek - és néha nehéz is őt szeretni. Bár az tény, hogy a múltja amit a sorozatban nagyon szépen kitaláltak és felépítettek   miatt jobban meg lehet érteni, miért olyan, amilyen, de leginkább azért szeretem, amilyen Cirivel.

Milva szintén A Witcher világának egy "mellékesebb " szereplője, de mégis talán ő a legnagyobb kedvencem.
Jellemében és beszédében is néha az Ambrózy könyvsorozat Márikájára* emlékeztet, amiért persze csak még jobban szeretem. Vicces, szókimondó, hihetetlenül vakmerő, és szétrúgja bárki sejhaját. / *Fun fact, hogy Milva igazi neve Maria/

Természetesen nem feledkezhetünk meg az örök, klasszikus Harry Potter sorozat Hermionejéről sem, aki mind a könyvekben, mind a filmekben nagy kedvencem. Nem csak okos, de hűséges és igazságos is.

A Legenda címet viselő disztópia ugyan nem mai olvasmányom, de June, a főszereplő lány szintén beírta magát a kedvenceim közé. Bár be kell vallanom, a második-harmadik résszel még el vagyok maradva.  Az viszont már az első részben kiderült, mire képes a szeretteiért, és az igazságért.

Lina, angolul Lila A mágia árnyalatai trilógia főszereplője, ami az első olvasmányom volt V. E. Schwaabtól, és azóta is nagy kedvencem - mind a könyv, mind a karaktere. Tudtommal alapvetően ő is egy komplexebb karakter, de számomra valahogy nem annyira megosztó, minden jelenetében, egyedül és másokkal is nagyon szerettem a történetben.

Lia, A Fennmaradottak krónikáiból szintén ide sorolható -  őt is egy kivételesen erős karakternek írták meg. Imádtam, hogy nem tört meg, nem adta fel az elveit és küzdött a végsőkig - nem csak önmagáért, de másokért is.

Bár még nem értem az Elfújta a szél végére, úgy érzem, Scarlett O'Harának van itt talán a leginkább helye. Nagyon megosztó karakter, leginkább a legemberibb tulajdonságai - mint például a féltékenység, önzőség - és megkérdőjelezhető tettei miatt; de pontosan emiatt olyan emberi, mert ezek kiben nincsenek meg? Viszont az, hogy minden csapás ellenére újra és újra feláll és mindent megtesz a földért és a sajátjaiért, úgy, hogy azelőtt semmiért sem kellett megküzdenie; a legpéldaértékűbbé teszi őt.

Budai Lotti híres arról, hogyan kell erős női karaktereket alkotni, és bár a A Shirzan 1-2t mint kedvencem már lekörözte az Édes ébredés, mégis Louise Elsfield az, akit inkább kiemelnék; mert amin ez a nő átment, ahogy reagált és ahogy viselt minden olyan csapást, amibe más belerokkanhatott volna - az valami természetfeletti erőről tanúskodik, olyan erőről, amiből mi is meríthetünk.

Blanca, A Riva nővérek sorozat főszereplője olyan, akit még így végül, de nem utolsó sorban ki szeretnék emelni. Ez a fiatal lány egyedül nevelte fel a testvéreit, átélte a legrosszabbat, ami egy nővel történhet, majd önként veszélybe sodorta magát egy jó ügy érdekében, azért, hogy másoknak is segíthessen - kibírta a poklok poklát és emelt fővel sétált ki belőle.





/ A képek forrása: Pinterest és Google/

Budai Lotti: Édes ébredés

Sziasztok! 

Budai Lotti és a történelmi könyvei olyan hirtelen és akkora erővel lopták be magukat a szívembe - még a Shirzan két részes kötetével - hogy azóta sem "szabadulok" a varázsa alól. Igazán lenyűgöző, ahogy ez a nő bevezet más országok kultúrájába, ahogy tanít és szórakoztat, kikapcsol és megdöbbent, megérint és példaképet állít; az Édes ébredés önmagában, ezeket leszámítva is nagyon különleges könyve lett - számomra legalábbis. Ezt sem most olvastam, de azóta is eszembe jut a történet. 

TARTALOM: 

Titkok és szerelem a 19. századi Kubában... 

A 19. századi Kubában játszódó kétkötetes sorozat három asszony történetét meséli el, akiknek sorsát tudtukon kívül titokzatos erő köti össze. A sorozat első részében megismerhetjük a fiatal Veronicát, aki európai tanulmányait befejezve, hosszú évek után tér vissza családja cukornád ültetvényére. A lány oldalán mi is felfedezhetjük az akkori Kuba szépségeit: az óceán azúr partjait, a zöldellő trópusi erdőket és a vörösen izzó földeket... 

A paradicsomi körülmények ellenére Veronica képtelen megbarátkozni a rabszolgatartás embertelenségeivel, ráadásul éjszakánként baljós hangokra riad, nappal pedig a szülői ház titkokkal terhelt hangulata nyomasztja. A lány végül e titkok nyomába ered, ám hirtelenjében a lehető legkiszolgáltatottabb helyzetben találja magát. Veronica kétségek közt őrlődik, amikor feltűnik egy tehetős és ifjú földbirtokos, aki ördögi vonzerővel láncolja magához a lányt... 

Mindeközben rabszolga-felszabadító és függetlenségi mozgalmak hősei munkálkodnak titokban, akiknek a táborához Veronica is csatlakozik.

Budai Lotti India és Japán egzotikus tájai után egy újabb távoli vidék izgalmas történelmi időszakát tárja az olvasók elé, a 19. századi Kubát. 

Rabszolgatartók és ültetvényesek, spanyolok és bennszülöttek, egyházi dogmák és boszorkányság. 

KIADÓ: Álomgyár, 2019

ISBN: 9786155929663

RENDELHETŐ: itt

"(…) Jól vigyázz, mert akitől békét vársz, csak viszályt hoz. Kitől gyógyírt remélsz, az méreggel öl. S kinek dolga, hogy összekössön… A végén majd szétszaggat."

Nagyon vártam már Lottinak ezt a könyvét, és úgy éreztem, ezt kell olvasnom, hiába vagyok elmaradva A párizsi gésa olvasásával tudom, tudom, mindenképpen orvosolom ezt a problémát. Minél több pozitív vélemény jött velem szembe róla (bár ez persze nem lepett meg), annál inkább vártam, hogy végre a kezembe foghassam. Eddig is zseniálisnak tartottam Lotti írásmódját, és a Shirzan óta szívem csücske minden története, viszont azt kell mondanom, tényleg ez a könyve a legjobb… egy kicsit másabb, de mégis lottis – nekem jelenleg ez lett az abszolút kedvencem tőle, és egyszerűen már nincsenek szavaim erre a nőre.

Végig visz magával a könyv hangulata, de az utolsó negyednél már úgy voltam vele, nem tudok aludni, amíg be nem fejezem. És azóta is nehezen térek magamhoz…

Nagyon szeretem, ahogy bevezet egy teljesen más kor, más ország és más kultúra világába, ugyanakkor itt kicsit kevesebb volt a történelem és sokkal több a karakterek lelki folyamatának leírása; egy kicsit visszavitt az éppen „szüneteltetett” Elfújta a szél hangulatába, természetesen mégsem ugyanaz, de nem is vagyok benne biztos, hogy most egy ideig tudok bármit ezután olvasni. Fel kell még dolgoznom azt, amit végig vitt ez a történet a lelkemben.

Ahogy a tartalom is írja, a fiatal Veronica szemén át ismerjük meg az 1800-as évekbeli Kuba világát, ahova ezek után szeretnék elmenni, az ültetvényesek és rabszolgaság körülményeit, és a szabadságharc előszelével is megcsap minket.

Már az elejétől kezdve kíváncsi voltam, mi vesz rá egy szülőpárt arra, hogy évekre elküldje a lányát egy másik országba – ha látogatják, hazahívják, vagy önszántából szeretne máshol tanulni, azt még talán meg is értem, de a fogadtatás pillanatában is kiderül, hogy itt nem egészen erről van szó. Az édesapja sem éppen a szívélyességéről híres, az édesanyja pedig szinte ellenséges, és bár szembesül egy váratlan tragédiával ami nemrég érte őket, valahogy érezni, hogy nem csak ennyi van a háttérben.

Veronica pedig elszánja magát, hogy kideríti, mi az a titok amit rejtegetnek előle, és ugyanannyira letaglózott engem is, mint őt – tényleg bármi másra gondoltam, de erre nem. És ez még csak a kemény időszaknak a kezdete Veronica számára… végigkísérhetjük, hogyan lesz a naiv, szeretetre éhes kislányból a saját és mások igazáért bármi áron kiálló és eszméletlen erővel küzdő nő.

"Akkor és ott eszébe jutott az a ködös hajnal, amikor megfogadta, hogy nem lesz többé áldozat. Amikor eldöntötte, nem hagyja, hogy a múlt, az árnyékok, az eltemetett titkok, az elkövetett és sohasem létező bűnök kössék gúzsba és irányítsák élete fonalát. De ha elmegy, ha elszökik... Ők győznek. Akik tönkre akarták tenni, akik kihasználták és manipulálták és még az életére is törtek. Akik rabbá tették, egy magatehetetlen bábbá, akit kényükre-kedvükre dobálhattak és irányíthattak a saját érdekeik szerint. Csakhogy Veronica immár szabadságra vágyott. De érezte, tudta, hogyha most elmenekül, sohasem lesz igazán szabad. Ezért harcolnia kell a szabadságért éppúgy, mint mindenki másnak a szigeten." 

A történetnek egy fordulatára sem számítottam igazán, csak pislogtam, hogyan képes Lotti újra és újra meglepni, egyszerűen hihetetlen. Voltak karakterek, akiket ha első látásra nem is, de később megkedveltem; akik elhitették velem, hogy jó szándékúak vagy ártatlanok, később mégis kiderült, hogy ez nem így van; akiket azonnal megszerettem, vagy akiket visszavonhatatlanul megutáltam… Veronicáért és a sorstársaiért viszont végig szurkoltam, izgultam, sírtam. És büszke voltam rájuk… aztán jött a vége, ami a könyv egy bizonyos jelenetével keretbe zárja az egész történetet, és én azóta is csak nézek ki a fejemből. (Ennél többet viszont nem tudok és nem is szeretnék írni, mert az már lehet spoileres lenne.)

Leesett az állam, megszakadt a szívem, könnyes mosollyal szorítottam magamhoz ezt a kívül-belül gyönyörű könyvet, ami eltalált a lelkem minden pontján, ahol lehet és tűkön ülve várom a folytatást. Köszönöm ezt a felülmúlhatatlan élményt, drága Lotti!❤

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk

Sziasztok!

Hajdú-Antal Zsuzsannától már évek óta szerettem volna olvasni, mikor végül 2019-ben megszereztem mindhárom könyvét - és mindhárommal szerelembe estem.

A másik két könyvéről is hozok majd értékelést, de talán ez a legnagyobb kedvencem a három közül; ez érintett meg a leginkább, valószínűleg azért is, mert valós történések adják az alapját.

TARTALOM:

"Kihúztam az íróasztalom fiókját, elővettem az öngyújtót, és remegő kézzel meggyújtottam a papírlap szélét. Beletörődve figyeltem, ahogy a láng kívülről befelé, egyre mohóbban falja az arcokra egyre kevésbé hasonlító széncsíkokat és az egymás felé hajló törzseket, amíg teljesen fel nem emészti." 

Szücs Kori középiskolás évei kora óta képtelen olajfestékkel festeni; azóta kizárólag fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól.

Mosonyi Anti a számítógépes játékok rabja, ami néha összekeveredik a rémálmaival. 

Egy nap mindketten megkapják ugyanazt a Facebook-meghívót. Kori, Anti és Csilla hosszú évek után először találkoznak az Ajtósi Dürer Gimnázium ötéves érettségi találkozóján. Nem csak a múlt kovácsolja össze őket, hanem a közösen megélt tragédia is, ami egyik pillanatról a másikra felforgatta az életüket. Ami után semmi sem volt többé ugyanolyan.

Ami után egyértelmű a feladat: megkeresni volt osztályfőnöküket, akinek jóval többet köszönhetnek, mint azt a középiskolában valaha is gondolták volna...

KIADÓ: Ciceró, 2019 

ISBN: 97896344321125

RENDELHETŐ: itt

A pipacsok ártatlanok – és mostantól én is máshogy nézek rájuk.

Hajdú-Antal Zsuzsi elárulta, hogy a könyv témáját valódi tragédia ihlette… azért írta meg, mert kísértette – mert bár van amit nem lehet elfelejteni; nem is szabad. Azt szerette volna, hogy mindannyian, akik olvassuk ezt a történetet, emlékezzünk.

Méltó megemlékezést szeretett volna – és ez sikerült is, én pedig ehhez méltó értékelést szeretnék írni; ha a kavargó érzéseim és könnyeim megengedik. (Ezért van az, hogy bár csillagos ötös a karaktermegalkotás és cselekményleírás is, az érzelmek visznek mindent, ezért leginkább arra térek ki.)

Mivel az első könyvem tőle szerelem volt első mondatra, a második pedig szintén, nem lepődtem meg azon, hogy a harmadik láttán azonnal jött a késztetés, hogy megvegyem és olvassam. De ez örökké tartó látásra lett szerelem.

A borítója már azelőtt belém égett, hogy megértettem volna a jelentőségét – de amikor ez megtörtént, az volt az egyik olyan pillanat az olvasás alatt, amikor teljesen kirázott a hideg. Minden eddigit megdöntött ez a szimbolizmus, a tervezője tehetsége előtt leborulok, mert minden, de minden benne van ebben a gyönyörű borítóban, ami a történet olvasása után marad az emberben. Minden.

Számítottam rá, hogy ez is letehetetlen lesz és gyorsan kiolvasom majd, de azért valahol mégis meglepett. Spoiler mentesen szólva nehéz, de ez tény: néha meg kellett állnom az olvasásban egy-egy pillanatra, mert vagy annyira fájdalmas volt, vagy annyira megható, vagy azzal az igazi költői szépséggel volt megfogalmazva, ami Zsuzsi eddigi írásait is jellemzi; mégis újra és újra rácsodálkozom. A hidegrázás és a könnyek pedig végigkísértek az oldalak közben, néha megszakítva egy-egy reményteli nevetéssel, szívfájdító emlékezéssel – mégis azzal a gondolattal, hogy mindig van tovább és soha nincsen teljesen késő.

Az alcím jelentősége egyértelmű az olvasás során (majdnem ugyanakkor derül rá fény, mint amikor a borítóéra), a „tényleges” címé viszont a végén nyer értelmet – legalábbis számomra akkor nyert.

Két nemhez hű szemszög, három hihetetlenül megtört, de ugyanennyire erős, szerethető karakter, egy borzalmas és ugyebár valós  tragédia, ami összeköti őket – és egy olyan leírhatatlan hála egy negyedik karakter felé és összetartás egymás iránt, amit olvasni kell.

Az Epilógusnál már sírtam, és mosolyogtam, és az összetört szívem csordultig telt…

Ezt a könyvet, ezt a nőt nemhogy érdemes, de egyenesen kötelező lenne olvasni. Mert ilyen értékekkel rendelkező, olvasmányos, gyönyörűen megfogalmazott ifjúsági és mégis kortalan könyveket nem tud akárki írni. Teljesen megérinti az ember lelkét és vele marad – legalábbis velem ez történt. Különösen ez a történet, már csak az érzékeny témája miatt… amit néha muszáj volt kicsit letennem, hogy feldolgozzam, de mégsem tudtam sokszor abbahagyni – megkockáztatom, hogy nem egyszer fogom még újraolvasni.

És bizony visszatértek…❤

Amy Harmon: Arctalan szerelem

Sziasztok! Ez sem mostani olvasmányom, de elég meghatározó darabja a könyvespolcomnak, több szempontból is: egyrészt a története miatt, másrészt mert ahogy az értékelésemben is benne van, egyfajta komfortzónámból lökött ki. Nagyon sok ideig volt a kívánságlistámon, mikor a tavalyi könyvfesztiválon végül megvettem, és miután elolvastam, rögtön megértettem, hogy lehet az, hogy évek után is ennyire népszerű. Kivételesen gyönyörű történet, ami nagyon magával ragadott. 

Az értékelés idézetei enyhén cselekményleírást tartalmazhatnak! 

TARTALOM: 

Ambrose Young nagyon szép volt - olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi... egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé. 

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan modern, hétköznapi A szépség és a szörnyeteg mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből és a szörnyetegből is. 

KIADÓ: Twister Media, 2016 

ISBN: 9786155631061

RENDELHETŐ: itt

Mindenki főszereplő valakinek. Nincsenek mellékszereplők.* 

Nagyon nehéz ezt az értékelést megírnom. Most tényleg azt érzem, hogy nem lehet szavakkal kifejezni, mit érzek jelenleg – hogy milyen hatással is volt rám ez a könyv. Különleges helyre került a szívemben, és nem csak az író stílusa, története, karakterei, mondanivalója miatt, hanem azért is, mert kilökött egyfajta komfortzónámból. Mindig annyira vigyáztam a könyveimre, hogy sírni tudtam volna egy kisebb, önhibámon kívül keletkezett borítógyűrődésen is; de most először éreztem azt, hogy nem cetlizni-kiírni akarom azokat a gondolatokat, amik megérintettek, hanem kiemelni. Szövegkiemelővel. Eleinte furcsa volt, szokatlan, és nem is voltam benne biztos, hogy jó lesz-e ez; de így a végén már nem bánom. Egyedibb lett tőle a könyv, és még közelebb került hozzám, ha ez lehetséges.

* Ugyan ennek a történetnek nem feltétlenül Bailey Sheen (akitől a fenti idézet származik) a főszereplője, számomra mégis Ő volt az a karakter, aki a leginkább belopta magát a szívembe. A tartalom csak rejtetten említi, de az egész történetet és annak az eseményeit átjárja a lénye. Hihetetlenül különleges srác… az élet nem volt vele kegyes, mégis tele van optimizmussal, reménnyel, humorral. A küzdelem maga a győzelem. Az ő küzdelme is az. Egy igazi hős. 

Írhatnék még ide ezeregy dolgot és idézhetném tőle konkrétan a fél könyvet, de olvasni kell, és ezáltal megismerni. Viszont ezt nem tudom nem leírni:

– De miért éppen én, Bailey?

– Miért ne éppen te, Ambrose? Miért én? Miért éppen nekem kell egy rohadt kerekes székben leélnem az életemet?

– És miért Paulie és Grant? Miért Jesse és Beans? Miért történnek a jó emberekkel ilyen szörnyű dolgok?

– Azért, mert mindenkivel történnek szörnyű dolgok, Brosey. Csak annyira leköti a figyelmünket a saját bajunk, hogy nem látjuk, mennyire szenved a másik.

Ambrose természetesen a könyves szerelmeim közé lépett, és tényleg egy nagyon különleges srácról van szó. Aki szép, és sérült, és birkózik, és süt, és katona és Shakespeare-t idéz. Az ő karakterfejlődése, lelki vívódása, kiteljesedése kiemelkedő.

– Shakespeare azt írja: „Tolvaját lopja meg, ha mosolyog”. Bailey a bizonyíték arra, hogy ez így van. (...) Sokszor olyan dolgok történnek velünk, amelyek fölött sem hatalmunk, sem befolyásunk nincs. Ilyen például az, ha beteg testbe születünk, vagy ha megsérül az arcunk. Vagy elveszítjük azokat az embereket, akiket szeretünk, és akik nélkül nem akarunk élni.

(…) Kiraboltak minket. Én viszont elhatároztam, hogy mosolyogni fogok, mint ahogy Bailey tette, és meglopom a tolvajt.

Fern egy olyan női karakter, akivel azonnal azonosulni tudsz. Sebezhető, mégis erős, jólelkű, igazságos és még sorolhatnám.

– Szerintem az emberek olyanok, mint a festmények. Ha elég alaposan megnézed őket, már nem egy tökéletes orrot vagy egy szabályos fogsort fogsz látni. Nem a pattanások helyét fogod látni és nem is a gödröcskéket az arcon. Ezek fokozatosan elmosódnak, és hirtelen meglátod a színeket, az életet, és a szépség egészen új értelmet nyer.

Brose, Fern és Bailey kapcsolata – külön és együtt is – szintén áthatják az egész történetet, és annyira erőteljes, igazi és gyönyörű, hogy az … megrázó és felemelő egyszerre.

Ambrose legjobb barátai, Grant, Jesse, Paulie és Beans (valamint Fern és Bailey Ritaja is) mind-mind olyan szereplők voltak, akik annyira emberiek, cseppet sem hibátlanok vagy tökéletesek, és nagyon szerethetőek. Mindenki a maga módján.

A történetről annyit, hogy azonnal magával ragadott – annyira, hogy amikor elkezdtem, majdnem fent maradtam a metrón. Annyira, hogy letenni sem tudtam bár néha muszáj volt, úgy sírtam. Annyira, hogy azt hiszem, egy életre velem marad.

Ez nem egy nyálas, klisé szerelmi történet. Ennek a könyvnek a lapjait sokkal több érzelem fedi át: végtelen szeretet, meginghatatlan hűség, igazi barátság, rendkívüli bátorság, hősiesség, és a gyász nem egy fajtája. Nagyon komoly témákat boncolgat, de nem nyomasztóan. Nevettem, zokogtam, darabokra törtem, és még mindig csak ámulok, mennyire gyönyörűen volt megfogalmazva néhány gondolat. A történet Bevezetése és Utószava pedig eszméletlen keretet ad az egésznek.

Nem egyszer olvasós. Biztos vagyok benne, hogy még nem egyszer kézbe veszem.

A valódi szépséghez, ahhoz, amely nem kopik, és nem fakul, idő kell. A valódi szépséghez nyomás kell. A valódi szépséghez hihetetlen állhatatosság kell. A víz lassú csepegésének köszönhetjük a cseppköveket, a földkéreg lassú mozgása hozza létre a hatalmas hegyeket, a tengerek és óceánok fáradhatatlan hullámverése tördeli apró darabokra a sziklákat és simítja el a durva éleket. És az erőszakból, a tébolyból, a szelek üvöltéséből és a hullámok bömböléséből megszületik valami jobb, valami, ami addig nem létezett. És mi tűrünk. Hisszük, hogy van cél. Hisszük, hogy a világ több, mint amit látunk belőle. Hisszük, hogy tanulhatunk a veszteségeinkből, hiszünk a szeretet erejében, és hiszünk abban, hogy ott rejtőzik bennünk a szépség, amely csodálatosabb annál, mint amit a szem képes meglátni.

Soha nem lehetek elég hálás Amynek, amiért megírta ezt a szívet-lelket rengető történetet, ami örökre a részem lesz. Egy cseppet sem lep meg, hogy évekkel a megjelenése után is híre megy, és bár az első könyvem volt az írónőtől, biztos, hogy nem az utolsó – minden egyes írása a polcomra, az életembe kell.❤