Abby Jimenez: Átkozottul szeretlek

 

Sziasztok!

Abby Jimenez neve nem volt ismeretlen számomra, korábban már olvastam két könyvét (Barátnak tartalak, A póráz két végén) és bár már akkor kellemes csalódás ért, az igazi meglepetést itt tartogatta. Az Átkozottul szeretlek már a vibráló, nyárias színeivel felhívja magára a figyelmet, de ami igazán kiemelkedő, az a beltartalom. Egy könnyed, nyári rom-kom töténetre számítottam, de ennél jóval többet kaptam. Kicsit szkeptikus vagyok a szimpla romantikus könyvekkel, de ennek a történetnek a mély lélektani tartalma miatt ez a könyv az egyik - ha nem a legjobb - romantikus történet, amit valaha olvastam! Itt is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak!

TARTALOM: 

AZ IGAZ SZERELEM A TÉT

Justint átok sújtja, és egy Reddit posztnak köszönhetően már az egész internet tud róla. Minden nő, akivel randizik, azonnal megtalálja élete párját, miután szakítanak egymással. Amikor Emma üzenetet ír neki, hogy vele is ugyanez történik, kitalálnak egy tervet: egymással randiznak egy ideig, aztán szakítanak. Így a kettőjüket sújtó átok semlegesíti egymást, és végül mindketten megtalálják életük szerelmét. Képtelen ötlet... de talán működhet. 

A kapcsolat csupán egy könnyű, nyári kalandnak indul. Amikor azonban felbukkan Emma toxikus anyja, Justinnak pedig gyámságot kell vállalnia három fiatalabb testvére fölött, hirtelen sokkal komolyabbra fordul a helyzet, mint amire számítottak. Ráadásul valódi érzéseket kezdenek táplálni egymást iránt. 

Vajon a sors ezúttal a tökéletes párt hozta össze? 

A USA Today és New York Times bestsellerszerző Abby Jimenez varázslatos története egy olyan kapcsolatról mesél, amelyben az érzelmi intimitás és izzó kémia kart karba öltve jár. Minden perce kincs. 

KIADÓ: Álomgyár, 2024

ISBN: 9789635709380

RENDELHETŐ: itt

"Minden perce kincs." - írja a tartalom és valóban így van. Az írónő ezúttal egy apró figyelmeztetéssel kezd, miszerint milyen mélységekre számíthat az olvasó, mivel ha érzékenyebb bizonyos témákra, felkavarhatja - és én valahogyan itt éreztem, hogy ez bizony más lesz, mint azok a könnyed könyvek, amiket elolvasol, jólesik a lelkednek, aztán visszateszed a polcra és ennyi. Aztán elolvastam az első három oldalt és már azt végig nevettem, illetve már ott tudtam, hogy valószínűleg új kedvencet avatok. De hogy mennyi mindent adott ez a könyv, arra mégsem számítottam.  

Justin és Emma ugyanazzal a problémával küzdenek: akárkivel randiznak, amint szakítanak, a volt partnerük rögtön utána megtalálja az igazit. Évek óta így megy ez, és nyilvánvalóan felmerül bennük a kérdés: számukra mégis mikor jön el az igazi? Ők mikor lesznek valakinek a nagy ő, nem csak egy szint, ami után megtalálják életük szerelmét? 

Maddy, Emma legjobb barátnője szúrja ki a reddit posztot, amiben Justin többek közt arról ír, hogy egy ilyen átok sújtja, és mivel Emma ugyanígy van, úgy dönt, ír neki emiatt. A két karakter közti dinamika az első pillanattól kezdve annyira tökéletes, hogy nem nehéz nekik azonnal szurkolni, méghozzá olyan szinten, hogy konkrétan te is érzed azokat a bizonyos pillangókat a gyomrodban. 

Nagyon ritkán akad a kezembe olyan könyv, amiben minden szereplő ennyire jól kidolgozott és szerethető. Emma például egy mobil ápoló - ami annyit jelent, hogy folyamatosan utazik, mikor melyik helyet választják Maddy-vel, ahol 3-4 hétig maradnak, az ottani klinikán dolgozva, aztán továbbhaladnak. A foglalkozása már sokat elmond szerintem róla, mennyire jólelkű és empatikus, ugyanakkor a folyamatos utazása sajnos nem csak azért van, mert ezt élvezi: mint megtudjuk, elég bonyolult és igencsak toxikus kapcsolata van az édesanyjával, akivel gyerekkorában is egyik helyről a másikra utaztak és aki sosem volt számára biztos pont. Akkor sem volt ott neki, amikor fizikailag mellette volt, de olyan is előfordult, hogy szó szerint magára hagyta - nyolcévesen, ezután került állami gondozásba, majd lett olyan szerencséje, hogy Maddy szülei magukhoz vették. Ugyanakkor nem fogadták örökbe, mert ő nem akarta, végig abban bízva, hogy egyszer az anyukája, Amber felnő a feladathoz, amihez már huszonnyolc éve fel kellett volna. Ebből adódóan Emma soha senkit nem enged közel magához - úgy demonstrálta ezt az írónő, mintha lenne egy saját ki szigete, ahova akárki nem léphet be. Maddy az egyetlen, aki az anyján kívül bejutott, mielőtt bezárult volna ez az ajtó. Egészen addig, amíg meg nem jelent az életében Justin, akit egyszerűen képtelen volt kizárni - és mire felfoghatta volna, már ő is ott volt ezen a bizonyos szigeten. 

Justin egy elképesztő karakter, realisztikus könyvekben nagyon ritka, hogy én ennyire szerelmes legyek valakibe, de nem tudok máshogy fogalmazni: egyszerűen oda meg vissza vagyok érte. Az egész jelleme, viselkedése, humora, az, ahogyan a testvéreivel és Emmával bánik, nagyon kiemelkedővé teszi őt a könyves karakterek között, mert azért ezek mellett sem veszik el az emberi mivolta. Ahogy Emmának, úgy neki is megvannak a maga nehézségei, a jelenlegi élethelyzetében különösen, amikor konkrétan felfordul az egész élete: hiszen neki kell gyámságot vállalnia a három testvére felett. Az édesapjukat elveszítették évekkel azelőtt, ami miatt valószínűleg az édesanyjuk annyira mélyre zuhant, hiába nem tűnt fel nekik, hogy ez vezetett abba a problematikus helyzetbe, ami miatt hirtelen három gyerek bátyja helyett az apjukká kell válnia. Ráadásul egy olyan időszakban, mint az óvodás - kiskamasz - és kamaszkor, ami alapból sem a legkönnyebb az érintettek életében. 

Négy randi, egy csók, majd szakítás - így szól Justin és Emma egyezsége, de a körülményeik és a kapcsolatuk máshogy alakul. Ugyanakkor valahogy mégsem tűnik ez így megfelelőnek. Jó emberrel rosszkor, ahogy mondani szokás. Emma nem tud maradni, Justin nem tud menni, pedig megtenné - és amikor a lány úgy dönt, mégis megpróbál maradni, a múltjának teljes igazsága a nyakába zúdul, ami megváltoztat benne mindent, és mégis mennie kell. 

" - Egy olyan világban, ahol választhatod a haragot vagy az empátiát, mindig az empátiát válaszd, Justin!"

" - Szerintem nem vagy szörnyű ember. Szerintem szörnyű dolgokon mentél keresztül, és ilyenné kellett válnod ahhoz, hogy túléld."

" - Minnesotában nagyon sok a jég, ugye? 

- Igen... 

- Mi történik, amikor a víz lekerül a repedésekbe, és megfagy? 

- Kitágul. Nagyobb lesz tőle a repedés. 

- A begyógyulatlan trauma is egy repedés. Azok a kis nehéz dolgok pedig, amelyek beszivárognak, amelyek másokról leperegnek, megtelepednek a  repedésekben. Aztán amikor az élet hidegebbre fordul, a repedés egyre nagyobb lesz, egyre hosszabb és mélyebb. Új repedések keletkeznek. Nem tudod, mennyire volt összetörve, vagy mit csinált, amivel megpróbálta kitölteni azokat a repedéseket. Az persze nem mentség a rossz viselkedésre, ha valaki össze van törve, mert akkor is hozhat jó döntéseket és teheti azt, ami helyes. De lehet az oka. És néha az segít meggyógyulni, ha megértjük az okot."

"(...) - Nem kell megbocsátanod neki. Tényleg nem. Attól még szerethetsz valakit, hogy úgy döntesz, nem beszélsz vele soha többet. Kívánhatsz neki minden jót, és remélheted. hogy minden rendben lesz vele. Attól, hogy úgy döntesz, kizárod az életedből, még nem szűnsz meg törődni vele. Csak azt jelenti, hogy nem engeded, hogy többé fájdalmat okozzon neked. Ha viszont úgy gondolod, hogy az életed nem lenne jobb nélküle, akkor fogadd el, hogy vannak repedései. Próbáld megérteni őket, és segíts neki kitölteni olyasmivel, ami nem jég. A kedvesség nem kerül semmibe. Ha választhatsz a harag és az empátia között, mindig az empátiát válaszd. Annyival egészségesebb, mint  a harag. Mindkettőtök számára."

" - Hogy a francba csináljam ezt meg? 

- Keresztülmész rajta. Ezt nem lehet megkerülni, ezen muszáj keresztülmenned. Mi viszont itt leszünk, hogy segítsünk."

" Nem minden rossz, amit egy krízis okoz. Néha a trauma tanítja meg az embert arra, hogyan segítsen."

" - Miért? 

- Mi miért? 

- Miért jöttél el? 

- Mert szükséged volt rám. Mindig eljövök, ha hívsz."

" Nekem az állandóság hiánya jelentette a védelmet. Elhagytam az embereket és a helyeket, hogy ne kelljen játszanom. Ha nem játszom, akkor nem is veszíthetek."

" - Néha úgy érzem, váltakozhatnak az évszakok, eltelhetne száz év is vagy ezer, a föld beomolhatna alattunk, ez a ház összedőlhetne és visszatérhetne a földbe, mi akkor is itt lennénk megfagyva az időben, mert minden veled töltött másodperc örökre szól. Még soha nem éreztem ilyet."

" - Nem kérsz túl sokat. Csak nem a megfelelő embertől kérted."

" - Nem az vagy, ami veled történt. Az vagy, amit ezután teszel. Fordulj meg, és nézz szembe vele, aztán hozd helyre! Máskülönben életed végéig menekülni fogsz attól, amit Amber tett veled."

" - Meg kell birkóznom a problémáimmal, mielőtt valakinek a társa vagy a szülője lehetek. Ne várj! Én ezt tettem. Egész életemben vártam rá, hogy egész legyen, de sosem történt meg. Nem akarom, hogy veled is ez történjen. Vagy velük. Nem akarok az ő Amberük lenni."

"Ehelyett ő lett az, aki elment. Nem lelki társ, csak életem szerelme. És sajnos a kettő nem ugyanaz."

" Soha nem voltam képes kimondani azt, hogy szeretlek. Ezen hosszan kellett dolgoznom a terápia alatt. Ez a szó azt jelentette számomra, hogy hatalmat adok valakinek arra, hogy megbántson."

" Úgy gondoltam, nem szándékosan akart a rossz lenni az életemben - még ha tényleg az is volt. Nem veszítettem el azt a gyönyörű empatikus képességemet, ahogy Maddy egyszer nevezte. Még mindig hittem benne, ahogy mindig is, hogy az emberek összetettek, és semmi sem csak fekete fehér. Most jobban hittem benne, mint valaha." 

" - Néha muszáj elmenni, mert úgy a jobb, ha az ember egyedül birkózik meg a problémáival. 

- És te megtetted? 

- Igen. Meg. És nagyon sajnálom, ha megbántottalak azzal, hogy elmentem. A világért sem akartam, hogy úgy érezd, elhagytalak. Tudom, milyen érzés az. 

- Nem éreztem úgy, hogy elhagytál. Mert tudtam, ha felhívnálak, eljönnél."

" Valamire rádöbbentem, miután vele voltam. Egy értékes tanulságra, amelyre a legjobb és legkedvesebb romantikus filmek szintén rájöttek. A szerelmi történetek rosszat tanítanak nekünk. A legjobb szerelem nem a holdfényes sétákon vagy romantikus nyaraláson történik. Sokkal inkább a hétköznapokban. Nem a nagy gesztusok mutatják meg, mit érez igazából valaki, hanem azok a kis titkos apróságok, amelyekkel jobbá teszed a másik életét, de sosem mondod el neki. Reggelinél te eszed meg a kenyér csücskét azért, hogy az övé lehessen az utolsó rendes szelet a szendvicshez. Ügyelsz rá, hogy mindig legyen benzin a kocsijában, és soha ne kelljen megállnia tankolni. Azt mondod, hogy nem fázol, és odaadod neki a dzsekidet, amikor valójában majd' megfagysz. Tévét néztek egy esős vasárnapon, és lekapcsolod a lámpáját, miután olvasás közben elaludt. Közösen megeszitek a pizza kérgét, és együtt nevettek. Gondoskodtok a másikról, amikor beteg. Ez nem felhőtlen, csupa szívecskés boldogság. Ez a valóság. Ez az a szerelem, ami örökké tart. Mert ha ennyire jó, amikor az élet nehéz, monoton és kimerítő, akkor gondolj bele, milyen csodálatos lesz majd, amikor szerelmes dal szól a háttérben, és feljön a hold." 

" Ez az, amit senki nem mond el a nagy Őről. Hogy mennyire időtlen. Abban a pillanatban, ahogy újra felbukkan, te megint ott vagy abban a percben, amikor elment."

" - Arra gondoltam, nem lenne-e kedved elmenni valahová egyszer. Négy randi. Egy csók. Szakítás nélkül. 

- Nem csak a nyárra? 

- Nem. Ezúttal örökre."

A fenti idézetek bizonyítják, mennyi érzelem, tanulság, mennyi minden van a sorok mögött, ami miatt ez a történet maradandó lesz. Nagyon szerettem benne a kapcsolatokat, és különösen érdekesnek tartottam azt, ahogyan Justin és Emma mennyire szélsőségesen álltak a saját édesanyjukhoz. Justin eleinte túlságosan haragudott, Emma pedig túlságosan empatikus volt. De végül a megbocsátással és határhúzással a helyére állt az összhang. Azt pedig különösen ki kell emelnem, hogy ebben a regényben semmi logikátlan, túlzó vagy felesleges dráma nem volt. Voltak pszichológiai mélységei, amelyek kellő érzékenységgel és alapossággal voltak megmagyarázva, melyik karakter mit miért tett és ami a legfontosabb szerintem, hogy kommunikáltak egymással. Ez az, amit akár a tizenéves kor végén minden fiatal kezébe odaadnék, hogy nézd, ez az igazi szerelem. Így működik. Ez az, ami egészséges és csodálatos és jöjjön bármi, legyen bárhogy, úgy lesz, ahogy lennie kell. És bizony egy életre szól. 

Abby Jimenez az Átkozottul szeretlekkel egy olyan romantikus könyvet alkotott meg, ami elég magasra tette a lécet ahhoz, hogy igazán nehezen ugorja meg bárki. Aminek a komolyabb mondanivalója nem veszi el a nyárias és könnyed olvasmányélményét, csak jelentőségteljesebbé teszi - és ez az, amiért mindenki kezébe odaadnám. Örök kedvencet avattam benne!

Aux Eliza: Mögöttem a jövő

 

Sziasztok!

Aux Eliza nem ismeretlen a számomra egy ideje, nagyon szimpatikus lánynak tartom, de olvasni nem volt szerencsém tőle egészen mostanáig, amikor felkért, hogy elolvasnám-e a nemrég megjelent Mögöttem a jövő című könyvét. Habár már messze nem az én korosztályom, a tartalma felkeltette a figyelmem, és egyébként ennek ellenére nagyon tetszett, nagy hatással volt rám és nagyon sok olyan segítő és fontos gondolatot tartalmazhat, ami miatt remélem, megtalálja a saját, tizenéves korosztályát is. Itt is köszönöm a megtisztelő lehetőséget és recenziós példányt Elizának és a Szülőföld kiadónak!

TARTALOM: 

Ebben az évben az időutazás a legkevésbé meglepő dolog...

A tizenhárom éves Laurát megviseli a 2020-as év: a járvány és a sok online zaklatás. A legjobb karácsonyi ajándék az lenne számára, ha egy másik korban élhetne. Arra azonban nem számít, hogy ezt meg is kapja, és a 80-as években találja magát. 

Először elvarázsolja a vírusmentes és internet nélküli világ... Aztán találkozik szülei fiatalkori verziójával, és beleavatkozik az időbe. Ha nem hozza helyre, amit elrontott, elveszíthet mindent és mindenkit, ami a régi életéhez köti. De ha elakart tűnni 2020-ból, miért akarna visszamenni? 

Érezted már azt, hogy rossz korba születtél? 

Ha nem tudod, hol a helyed, akkor pont itt van!

Ez a te történeted!

Most kiderül, mit jelent az a bizonyos "bezzeg az én időmben!"

KIADÓ: Szülőföld, 2024

ISBN: 9789636680220

RENDELHETŐ: itt

Neked eszedbe jutott már az, hogy rossz korba születtél? Érdekes, mert szerintem akárhány emberrel beszéltem erről, általában azt mondják, szívesebben lennének a korábbi korszak szülöttei (persze van, ami valóban jobb volt akkor, de azért olyan is, ami most sokkal élhetőbbé teszi a helyzeteket.)

A történetben megismert Laurát viszont nagyon megviselte a koronajárvány és minden, ami ezzel jár, ráadásul ez a kialakult helyzet - online oktatás - egy plusz támadási lehetőséget ad az embereknek, hiszen a cyberbullying, azaz internetes zaklatás egy olyan jelenség, ami sajnos a mai napig nagyon aktuális és szerintem csak egyre rosszabb lesz. Érdekes volt arról az időszakról olvasni (bár én nem iskolába jártam ekkor, hanem pont hogy terhes és kisgyerekes anyuka voltam), ami ennyire felforgatta a világunkat és ami szerintem nagyon sokakban még mindig tisztán él, hiába telt el azóta négy év. A maszkos, ingerszegény időszak, a rettegés, a veszteségek, a bezártságba való megbolondulás, a tehetetlenség, amikor te szenvedtél tőle vagy egy szeretted láttad szenvedni, a betegség vagy éppen az oltások okozta következményekről/szövődményekről pedig inkább ne is beszéljünk - ezek mind mind olyan dolgok, amik önmagában is megviselnek egy embert, különösebben érzékenynek sem kell lenni hozzá. Na és mind ezek mellé jönnek a bántó kommentek, amik bizony nagyon súlyos következményekbe is tudnak fordulni, mint sok esetben láthattuk, de hála az égnek itt azért nem jutottunk el idáig, viszont olyan fiatalként, aki szintén iskolai bántalmazás áldozata volt és anyaként, aki sosem szeretné ezt a gyerekének, így is összeszorult néha a szívem. 

Csoda ezek után, ha Laura azt kívánja, bárcsak a 80as években lehetne, mint amiben felnőttek a szülei? Itt jön képbe az időutazás, ami miatt hirtelen a lány tényleg 1985-ben találja magát, az öccsével együtt, aki viszont azért már elsőre is kétségbeesettebben kezeli ezt, mint Laura. Persze neki nagyon más élete van és Laura úgy tudja, az öccse mit sem tud arról, miken megy át, de mint később kiderül, nagyon is tisztában van vele és aggódik érte, valamint a szüleikért is, akik tehetetlennek Laura zárkózott védelmi mechanizmusával szemben. Azért valljuk be, a kiskamasz kor is tud igen csak nagy kellemetlenségeket okozni. 

Laura és Boti tehát 1985-be kerülnek, abba az időbe, amikor a szüleik is megismerték egymást; sőt, egy olyan baráti társaságban kötnek ki, akiket már ismernek is - édesanyjuk barátnőjével az élen - csak éppen felnőttként. Ebbe a baráti társaságba tartozik Ernő, aki egy nagyon szerethető szereplője a könyvnek és aki talán a legnagyobb hatással van Laura életére még úgy is, hogy értelemszerűen nem lehet köztük semmi. (Őszintén ez a szála nekem elsőre fura volt, de jobban belegondolva kellett Laura jellemfejlődéséhez, lelki békéjéhez és igazából ha nem az lett volna a helyzet, ami, még jók is lehettek volna együtt.) Csak hogy még jobban bonyolódjon a helyzet, természetesen nem csak Ernő, de a szüleik is ebbe a társaságba tartoznak, ami végzetes változásokat hozhat az életükbe, ezáltal az ő létezésükre is, még ha akaratlanul is zavartak bele az időbe. Ezek után elég határozott céljuk az, hogy helyrehozzák ezt a hibát, és összeboronálják a saját szüleiket, mert ha nem lesznek részei egymás életének, az végzetes következményükkel jár a felnőtt énjükre, Laura és Boti pedig egész egyszerűen eltűnhet az éterben, ami valljuk be, nem túl kedvező végkifejlet. A történet Karácsony idején játszódik, ami nekem személy szerint még különlegesebbé tette az egészet, de ami abszolút vitte a prímet, az maga a 80-as évek korszakának hangulata volt. (Említettem már, hogy hogy én is szeretném ezt a korszakot? De tökéletes életem van itt, köszönöm szépen, mielőtt a következő pillanatban én is ott kötnék ki egy kósza gondolat miatt:)) Az események pont elég izgalmat és megható gondolatokat tartalmaznak a végére ahhoz, hogy együtt izgulj és aggódj a szereplőkkel azért, hogy minden rendben legyen.

"Lehunytam a szemem, és csak gondoltam és gondoltam és gondoltam. Most vagy soha. Nem akarok többé menekülni a jelenből. Most már tudom, mi mindent veszíthetek azzal, ha lemaradok az életemről. Csak egy esélyt akarok, hogy visszatérhessek és kipróbálhassam, milyen lenne az a bizonyos itt és most. (...) És tudtam, hogy jó helyen vagyok. Ebbe a korba születtem, és nem véletlenül. Itt vagyok, mert valamiért itt kell lennem. És rá fogok jönni, miért."

Laura ennek az időutazásnak és korábbi társaságnak hála rájön, hogy a gondolatoknak tényleg mekkora ereje van. És nem azért, mert valóban időutazásos élményt tudnak kiváltani általa. Hanem mert az, hogy mások mit hisznek vagy gondolnak rólunk, vagy az, hogy mi mit gondolunk és mitől félünk annak kapcsán, amikor valami nehéz időszakon megyünk keresztül, nem határozhat meg minket. Értékünk, jelentőségünk van ebben a világban, ezért egy percig ne gondoljuk, hogy nem számítunk. Ennek az eseménynek a hatására rájött, hogy a testvére tudja, min megy át, csak épp tenni nem tud ellene; a szülei viszont nem tudhatják, és meg kell nyílnia nekik ahhoz, hogy segíteni tudjanak. Ahogyan ő is segített nekik a múltban, hogy ne vesszenek el a való világból a túl sok tanulás vagy túlzott hobbiba menekülés által. Mert persze, ezek fontosak, de ha néha kikapcsolunk, akkor bizony sorsfordító pillanatokkal találhatjuk szembe magunkat, ami megváltoztatja az életünk alakulását. Laura is hatással volt másokra és mi is hatással vagyunk. Mindenkire, akivel csak érintkezünk. 

A mögöttem a jövő egy könnyed és olvasmányos, gyorsan kivégezhető történet, ugyanakkor valóban olyan témák vannak benne, amiről mindenki beszél (világjárvány) és egy olyan, amiről nem sokan mernek (internetes zaklatás), és olyan gondolatokat tartalmaz, ami bizony sokaknak segíthet, így megéri megismerni őket.

Ludányi Bettina: Örökül hagyott szavak

 

Sziasztok!

Ludányi Betti új könyvét azóta alig győztem kivárni, hogy tudtam, jönni fog. Ugyanis szerintem kiemelkedő a pszichológiai-thrillerekben is, nem kicsit (a Festméybe zárt lelkek az egyik örök kedvencem), viszont ez a lélektani vonal az, amiben igazán, mindenestül benne érzem. Az Örökül hagyott szavak sokkal több, mint egy pszichológiával megfűszerezett romantikus-krimi; a témája, ami az anyasebet dolgozza fel, nagyon sok mindent felébreszt az olvasó saját lelkében is. Itt is köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak!

TARTALOM: 

"MENJ VISSZA ODA, AHONNAN JÖTTÉL."

Manila Abott vágya, hogy feldolgozza anyasebét, és végre elengedhesse a fájó múltat. Ezért édesanyja egykori lakóhelyén, Új-Zélandon próbál válaszokra lelni, és közelebb kerülni a nőhöz, akivel a kapcsolata sem sosem volt felhőtlen. A sziget azonban nem várt titkokat rejt, amelyek a felszínre bukkanva még jobban felforgatják a lány életét. 

Valaki a csontvázakat mindenáron a szekrényben akartja tartani, és ezért még fel is Manilát is képes megfenyegetni. Vajon elég bátor lesz, hogy folytassa a nyomozást az anyja múltja után? Hogyan hat az örökölt sors egy ember életére? Valamint milyen változások történhetnek a régi sérülések és traumák feloldásával? 

Ludányi Bettina regénye egy romantikával megfűszerezett lélektani dráma, amely a családi titkok és a szülői terhek témáját dolgozza fel. Az emberi psziché rejtelmeiben barangolunk a főhősnővel, közben pedig a saját mélységeinkbe is leláthatunk. 

KIADÓ: Álomgyár, 2024

ISBN: 9786156145383

RENDELHETŐ: itt

Ezt a könyvét különösen vártam Bettinek, amint megtudtam, hogy az anyasebet dolgozza fel - hiszen ez egy olyan összetett dolog, ami valószínűleg mindenki életében jelen van, csak nem mindegy, milyen mértékben. Ki is emelte, hogy attól, hogy valakinek anyasebe van, nem feltétlen rossz a kapcsolata az anyukájával, nem kell nagyobb traumának történnie, hogy ezt érezd, de én egyébként kifejezetten fontos témának tartom és főleg így anyaként, nagyon át tudtam érezni az egészet. 

A történetben megismerjük Manilát, aki édesanyja halála után Új-Zélandra utazik, hogy többet meg tudjon a múltjáról - ezáltal jobban megértse és egyúttal feldolgozhassa anyasebét, ami miatt egészen gyerekkora óta szenved. Sisse Thomsen főként érzelmileg távolságtartó nő volt, aki semmilyen szoros kapcsolatot nem tudott teremteni a lányaival, Manilával és Sienával. Manila jellemének erőteljes részét képezi az, hogy anyjuk helyett ő volt ott a húgának - ő ment el szülői értekezletekre, iskolai ünnepélyekre, ő volt a támasza és védelmezője úgyis, hogy még ő maga is csak gyerek volt. Manila Sisse naplójából rájön, hogy valószínűleg azután mehetett félre az életében minden, hogy olyan sietve távoznia kellett új-zélandi lakóhelyéről, ahol pedig még teljesen más embernek tűnt, mint akit a lányok később az anyjukban megismertek, így megpróbálja kideríteni: mi történhetett, ami ennyire kiölte az édesanyjukból az érzelmeket? 

Manilának is megvannak a maga traumát okozó döntései, mint szépen lassan megtudjuk, ezért is érzi sürgetőnek, hogy a mélyére ásson Sisse életének, mert ezáltal talán a saját traumáit képes lehet feldolgozni, de arra, amit talál, ő maga sem számít. 

Eleinte nehezen illeszkedik be a kis közösségbe, mint minden alapvetően zárkózottabb ember, akinek furcsa lehet az, hogy valahol mindenki ismer mindenkit, mindenről tud és mindenben segíteni is akar. Végül felkeresi azt a nőt, akiről úgy gondolja, segíthet neki kideríteni, mi törte meg az édesanyját - de amikor a nő azt mondja, Sisse biztosan nagyon jó anya volt, Manila a haraggal átitatott pánikrohamban elmenekül a helyszínről és attól az érzéstől, amit kivált belőle ez a feltételezés. Ekkor szalad be szó szerint Brandonbe, aki természetesen már tudja, ki ő, ami még inkább feldúlja a lányt, de a férfit ez nem ijeszti el, így az olvasó egyenesen sorsszerűnek érzi ezt a szálat.

Természetesen a fenti "konfliktus" oldódik, és így lesz Manila segítője a nyomozásban Jeanne, aki egyébként az édesanyja gyerekkori barátnője volt. Valaki azonban nem örül annak, hogy Manila nyomozik... a lány különös jeleket talál a bérelt házánál - mintha valaki figyelné, lábnyomok, amik a teraszról vezetnek le, hirtelen, különösebb ok nélkül, leeső virágcserép az ablakból, ami azért nehéz, hogy csak úgy leessen. És aztán jön az üzenet: "menj vissza oda, ahonnan jöttél!"

Manila és Brandon szemszöge mellett (utóbbit kifejezetten szerettem, hogy belekerült, mert áthatóbb képet adott a kapcsolatukról) az írónő megismertet egy fiatal lányt is, aki amióta eszét tudja, ott lakik. Cora által egy teljesen más fajta anya-lánya kapcsolatot is megismertet velünk az írónő, ugyanakkor van egy jóval jelentősebb szála is a cselekménynek, amiért ő szerepel és ami nekem személy szerint kísérteties élményeket okozott. Manilának a Corával való kialakuló barátsága a színfoltja a helynek, amit egyre inkább nem tud hova tenni és úgy dönt, pihenteti a nyomozást - egészen addig, amíg Brandon nem tud újabb információt adni, ami által mégis tovább nyomoz. 

Habár a fogadó korábbi tulajdonosa, ahol az édesanyja dolgozott, csak annyit mond Manilának, menjen vissza oda, ahonnan jött és ne hánytorgassa fel a múltat, a nő biztos benne, hogy Marie Reed sokkal többet tud a sötét titkokról és arról, mi is történt valójában, mint amennyit elmond...

"Ahogy a mondás tartja: ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Ez nagyon jól leírja, hogy nem csak magunkért és a saját életünkért vagyunk felelősek, hanem hatással vagyunk másokra is. Ez elkerülhetetlen. Nem csak a viselkedésünkkel vagy reakcióinkkal, hanem a jelenlétünkkel egyaránt. Főleg ha a történeteink nem csak egy, hanem több ponton is összefonódnak. De akkor is, ha nem a mi, hanem hanem az őseink története kereszteződik másokéval. Bár nem hozhatunk semmit helyre, amit a felmenőink tettek, és nem vállalhatunk érte felelősséget sem, azért kifejezhetjük mély együttérzésünket. Vagy épp... megerősítést adhatunk."

Végül Manila onnan és olyan választ kap, ráadásul olyan módon, amire végképp nem számít, az olvasó pedig csak döbbenten ül és pislog ezen a ponton, mert hogy lehet ennyire zseniálisan összetenni valamit? 

Az írónő egy többrétű, könnyen olvasható, mégis hatalmas felismeréseket okozó történetet tár elénk, olyan érzelmi síkkal, ami az egész lényünkre és saját önismeretünkre is hatással van. Sokkal több ez a regény, mint aminek tűnik, és minden sora mögött olyan izgalmakat, érzelmeket vagy pszichológiai felismeréseket, tanulságos gondolatokat rejt, amik egyszerre kapcsolnak ki és adnak hozzánk valamit. 

Ami a legkiemelkedőbb nekem ebben a történetben maga a témája mellett, azok a kapcsolatok: nagyon szerettem Manila és a húga kapcsolatát, ahogy Manila és Brandon közt kialakuló érzelmeket is, annyira jó volt a dinamikájuk és kémiájuk, hogy imádtam ezt a részét; pont annyira romantikát kaptunk általa, ami kellemesen elég volt. Ugyanakkor ki kell emelnem az egészet, ami Sisse -t köti ehhez a helyhez, ami aztán összetörte őt, annyira, hogy a saját lányaihoz sem tudott kapcsolódni - és a végére az olvasó mégsem tud felette rosszindulatúan ítélkezni. Neki és Manilának is vannak olyan mélységei a történetükben, amikhez kellő érzékenységgel nyúlt Betti és amit elképesztő módon alakítva adott át, nem mentegetve, de megértetve, miért történt úgy, ahogy, ami történt. 

Az Örökül hagyott szavak egy több generációra visszanyúló, hihetetlenül fontos dolgokat megvilágításba helyező történet, ami egy varázslatos helyen játszódik, sokszor megrázó és szomorú eseményekkel, a végén mégis felemelő megélést ad annak, aki úgy dönt, megismerné ezt a történetet.