Sara Raasch: These Rebel Waves - Lázadó hullámok (Folyami kalózok 1.)

 

Sziasztok!

Már magam sem tudom, hogy figyeltem fel erre a könyvre régebben, de zsigeri erővel vonzott magához. A borító nem csak gyönyörű, de a cselekmény ismeretében elképesztően szimbolikus is - ami pedig a könyvet illeti, szerintem nem kap elegendő figyelmet, annyit biztosan nem, amennyit megérdemelne. Meglepően kevés embernél látom, pedig elképesztő! Nekem nagy kedvenc lett és örülök, hogy egyrészt jön a folytatása, másrészt pedig hogy nekem nem éveket kell várnom rá, mert olyan függővége van, hogy így is megbolondulok. 

TARTALOM: 

Egy lázadó. Egy kalóz. Egy herceg. 

Harcba kell szállniuk az országukért, a családjukért és saját magukért 

- különben olyan háborúval néznek szembe, ami elpusztíthatja a világot. 

ADELUNA KATONA.

Öt évvel ezelőtt segített felszabadítani Szent Loray mágiával teli szigetét Argrid országának zsarnoki uralma alól. Csakhogy nem volt könnyű visszailleszkednie a háború után. Amikor egy argridi eltűnik Szent Loray új tanácsosának béketárgyalása során, az ország véres igazságszolgáltatást követel. Lu úgy sejti, veszedelmes erők munkálkodnak a háttérben. 

DEVEREUX KALÓZ. 

A Szent Lorayen portyázó folyami kalózok egyikeként abból él, hogy a sziget mágikus növényeit árulja a feketepiacon. Miközben Argrid a kalózokat gyanúsítja küldöttük elrablásával, Vex célponttá válik. Gyakorlott hajósként beleegyezik, hogy segít Lunak előkeríteni az eltűnt argridit. De amire rábukkannak, sokkal veszedelmesebb lehet bármelyik háborúnál. 

BENAT ERETNEK. 

Ben, Argrid koronahercege titokban Szent Loray tiltott mágiájának a megszállottja. Amikor apja, a király megbízza őt a meghökkentő feladattal, hogy oszlassa el Argrid a mágia iránti félelmét, Ben kénytelen feltenni magának a kérdést, vajon megváltoztathatja-e egy herceg egy egész ország hitét, vagy valójában a saját máglyáját építi. 

Lu, Vex és Ben vajon meddig hajlandó elmenni a béke érdekében? 

Az is kiderül, hogy miféle fából faragták őket... 

KIADÓ: Könyvmolyképző kiadó, 2021

ISBN: 9789633990766

RENDELHETŐ: itt

A These Rebel Waves szerintem igazán egyedi, jól felépített enyhén disztópikus és valamilyen értelemben fantasy világban játszódik. A történetet három fő karakter szemszögéből ismerhetjük meg - a prológusban a szemünk elé tárul a tizenhárom éves Ben és a szintén tizenhárom éves Vex, valamint a tizenegy éves Lu múltja, mint egy bevezetőként. Más - más helyszíneken mást és mást éltek át, de az mindhármójukról elmondható, hogy gyorsan véget ért az idilli gyerekkoruk. 

Ben Argrid koronahercege, a király fia, és kénytelen végignézni, ahogy imádott nagybátyját és vele egyidős unokatestvérét, Paxbent, akivel konkrétan együtt nőttek fel, élve elégetik. Argrid ugyanis nem kegyelmez azoknak, akiket a mágia* használatán kapnak, ez ugyanis az ördögtől való, és ebben a vallási bigottságban az a legijesztőbb, hogy túlságosan is valósághű. Ben bár érdekes karakter, kicsit kevesebbet kapunk belőle, de én az ő részeit is érdekfeszítőnek és nélkülözhetetlennek találtam.

Mindeközben Lu lány létére is alig tizenegy évesen már katonája és kéme a szüleinek, akik a lázadást vezetik Argrid ellen Szent Loray szigetén. Olyanokat látott és hallott, sőt, olyanokat volt kénytelen megtenni és átélni, amik messze sem egy ennyi idős gyerek lelkének valók. Lu egyébként egy elképesztően erős és hűséges, jóságos karakter, bár van egy bizonyos látásmódja - hogyan is ne lenne - ami később persze benne is megkérdőjeleződik és átértékel sok mindent; átmegy egy bizonyos fejlődése a karaktere ezáltal. 

Vex szintén tizenhárom éves, amikor kénytelen szembesülni a lelke mágiától való tisztításaként emlegetett kínzással, de valahogy mégis képes megőrizni a hidegvérét és túlélnie, nem adja magát könnyen. *A mágia itt nagyrészt a botanikához köthető, később Vex a legismertebb kalózként ezeket árulja és adja el a feketepiacon. Ő az a karakter, aki jön, lát és visz mindent. Pimasz, szarkasztikus, bátor és igazi lázadó, de a szíve helyén van. Értelemszerűen az ő jeleneteit szerettem a legjobban olvasni, ami viszonylag hamar össze is kapcsolódott Lu történetének szálával. 

A jelen események a prológushoz mérten hat évvel később játszódnak és akkor vesznek igazán izgalmas fordulatot az események, amikor egy argridi küldött eltűnik - többek között - Vex tárgyalása alatt. Az amúgy is törékeny béke így megtörni látszik, a kalózok szövetségével együtt, márpedig akkor Szent Loray újra elveszik, sőt, megkerülhetetlen egy újabb háború...

Lu és Vex összefognak, hogy kiderítsék, miféle ármányok folyhatnak a háttérben, miközben Bennek is világot megrázó felismerésekkel kell szembesülnie. A These Rebel Waves főként karakterközpontú, a három főszereplőn kívül a hozzájuk közel álló szereplőket és kapcsolataikat is megismerhetjük, de ettől függetlenül szerintem a cselekményszála sem elvetendő. Sokaknak talán kicsit nehezebben indul be, de engem viszonylag hamar elkapott és egyszerűen nem engedett. 

"Sokkal többet mond valakiről az, mit tart a gyengéjének, mint az, hogy mit gondol az erősségének."

"A lényeg, hogy bármitől félsz, az a valami a részed. Küzdhetsz ellene, vagy változtathatsz az elvárásaidon, de bárhogyan döntesz is, ki kell tartanod az elhatározásod mellett."

Lu és Vex csak a könyv vége felé találkozik Bennel, de az a jelenet hozza a regénynek azt az elképesztően brilliáns csavarját, ami miatt konkrétan azóta is keresem az állam. Maga a tény is, de az, ahogyan ez megvan írva... hihetetlen! 

Ha elszeretnéd olvasni ezt a könyvet - márpedig én tiszta szívből ajánlom - akkor van egy jó és egy rossz hírem. A rossz az, hogy a lehető legdurvább résznél van vége (én ordítani tudtam volna, hogy ez nem lehet, nem lehet, hogy már csak a köszönetnyilvánítás jön), a jó pedig az, hogy feltehetően ősszel érkezik a második rész, ami egyben a lezárás is, így akik ezután olvassák, nem három évet kell várjanak rá... akik így jártak, azoknak részvétem; akik meg olyan mazochisták, mint én: olvassátok el minél hamarabb, de ha jót akartok magatoknak, megvárjátok azt a folytatást. 

Nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat még számunkra az írónő, mert már ebben a kötetben sem kímélt minket. Szinte fizikailag fáj, hogy ennyire kevés figyelem éri ezt a könyvet, pedig szerintem zseniális, úgyhogy én biztosan ajánlani fogom mindig, mindenhol, mindenkinek!

A These Rebel Waves addiktív és elgondolkodtató, fikcióhoz képest túlságosan is életszerű és ehhez mérten néhol kegyetlen, néhol vicces és sokszor megható, igazán jelentőségteljes történet arról, mit jelent az otthon, család, emberség, hűség, kitartás és hogy van, amiért igenis megéri harcolni.

ELŐOLVASÁS | Monos Anett: Szenvedélyes hadviselés (Gyűlöllek szeretni 1.)

 

Sziasztok!

Kicsit megkésve sikerült hoznom a bejegyzést, de engem is az a megtiszteltetés ért, hogy még a megjelenés előtt olvashattam Monos Anett első regényét, ami a Szenvedélyes hadviselés címet viseli és a Skarlát kiadó gondozásában jelent meg - a Skarlát kiadó új a könyvpiacon, főként magyar írókat szeretnének felkarolni és Anett maga az egyik alapítója. Az első könyvük pedig egy enemies to lovers realista romantikus történet, ami jobban beszippantott, mint azt hittem. 

A kiadó könyvei egyelőre csak elektronikusan jelennek meg, az oldalukról tölthetitek le és olvashatjátok el.

TARTALOM: 

Besztercy Bálint bokszedző, az egyéjszakás, fájdalommentes kapcsolatok híve. És jól érzi magát a bőrében. Egészen addig, amíg egyik napról a másikra a nyakába nem szakad az edzőterem vezetése, és veszélybe nem kerül a megélhetése. Ezért kényszerű döntést hoz: felad egy hirdetést, hogy lakótársat keres. Ám a lány, aki a hirdetésre jelentkezik, összekuszálja Bálint életét. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.

Petrás Adri egy bántalmazó kapcsolatból menekül Budapest túlfelére, egy olcsó albérlet és a biztonság reményében. A nyolcadik kerületben azonban egykori ellenségével, Bálinttal találja szemben magát. Ismét a táncba menekül, hátha megnyugvásra talál. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.

Két ellenség.

Egy közös lakás.

Régen osztálytársak.

Most lakótársak.

Fojtó múlt.

Vágytól terhes jelen.

Mi történik, ha két szenvedélyes, makacs, tűzről pattant ember egy légtérbe kerül? Garantált az apokalipszis.

KIADÓ: Skarlát kiadó, 2024

ISBN: 9786156781000

LETÖLTHETŐ: itt

Őszintén szólva elég ritkán olvasok csak romantikus könyveket, de a Skarlát kiadó bemutatkozása nagyon szimpatikus volt, ez a kötet pedig azonnal felkeltette a figyelmemet. Tudatosan a megjelenéshez közel időzítettem az olvasást, így ugyan a véleményemet háromu nappal később olvashatjátok, de jobb később, mint soha. 

A Szendvedélyes hadviselés rögtön az első oldalon magával ragadja az olvasóját, és nem is ereszti, ahogy haladnak előre az események. A történet Budapesten játszódik, két idősíkot váltogatva, a jelen ráadásul a nyolcadik kerületben, ami ugyebár nem éppen a város legbiztonságosabb része. 

Itt él és dolgozik Bálint, akinek a gimi alatt az az edzőterem volt a menedéke, aminek most a fenntartásáért küzd. Emiatt keres lakótársat az albérletébe, de nyilvánvalóan nem éppen tolonganak a küszöbön a lehetőségért. Eközben Adri, aki a szüleivel nem tartja a kapcsolatot, egyetlen barátja pedig New Yorkban él, egy bántalmazó kapcsolatból próbál kiutat találni, miután rájön, hogy kitáncolni a feszültséget már nem elég, az nem védi meg az életét. Így talál rá Bálint hirdetésére - de természetesen fogalma sincs, hogy kit takar a hirdetés. 

Amikor viszont ott állnak egymással szemben az ajtóban, nincs az a bokszzsák vagy zene, ami távol tarthatná tőlük a múlt árnyait és a gimis éveik fojtogató emlékei úgy elevenednek meg a lelki szemeik előtt, mintha egy időutazáson vennének részt. 

Adri és Bálint ugyanis gimnáziumban osztálytársak és esküdt ellenségek voltak. Habár most Adri az, aki egy bántalmazó kapcsolat áldozata, egykor ő maga volt a bántalmazó és Bálint volt az áldozata. Kérdezhetnénk, hogy akkor mégis miért akarnánk együtt látni ezt a két embert, de a felszínt nézve semmi sem ennyire fekete-fehér és egyszerű. Amint jobban megismerjük mind a személyiségüket, életüket, indítékaikat, érzelmeiket, azonnal rájövünk, hogy azért ez a felszín alatt jóval bonyolultabb. 

Olyanok ők, mint az érem két oldala: míg Adri a gazdagabb környezetből jön, az apja polgármester, az édesanyja a fent említett gimnázium igazgatója, tehát úgy járkál a folyosókon, mint egy érinthetetlen királynő; addig Bálint apja nincs képben, az édesanyja küzd a fennmaradásukért, jelentsen ez bármit, szegények, de mivel őszintébben képes ezt vállalni és lehet önmaga - legalábbis külső szemmel - míg Adri úgy érzi, arany kalitkában van, irigyelve Bálint szabadságnak hitt cseppet sem egyszerű életét tökéletes prédává válik a szemében. 

Egy idő után mindketten viselik a saját páncéljukat, egy idő után Bálint a túlélés érdekében visszatámad, egy idő után mindkettejük számára tiszta, hogy ez messze nem gyűlölet, csak e mögé bújnak, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy szeressék a másikat. Félreértés ne essék, itt leszögezném, mert ez nagyon fontos, hogy az írónő nem romantizál egy bántalmazó kapcsolatot! Amit ők a gimi alatt tesznek egymással, az nincs rendben, és ez végig éreztetve van, valahol mélyen ők is tudják - de nézzünk kicsit magunkba: nekünk is biztosan van olyan a múltunkban, amit ma már máshogy csinálnánk, de lehet, hogy akkor nem is lennénk azok, akik. Van olyan, amit viszont tényleg a legszívesebben visszacsinálna az ember. 

Az a pillanatnyi találkozás is végtelen érzelemmel árasztotta el őket, aminek lenyomatától nem tudnak szabadulni. Adri egy kétes motelben száll meg ideiglenesen és egy bárban kezd el dolgozni, amit pont Bálint legjobb barátja vezet, de egyikük sincs abban a helyzetben, hogy válogathat. Aztán hamarosan egy bizonyos történés megváltoztat mindent: egy este amikor hazafelé tart, úgy érzi, követik, aztán paranoiának könyveli el - de ez nem változtat a tényen, hogy ezután két férfinek nem nevezhető hímnemű rátámad... a sors fintora, hogy Bálint az, aki habozás nélkül a segítségére siet, majd ezek után mégis lakótársak lesznek, bár egyikük sem repes ettől a ténytől túlzottan, de a szükség így hozza. 

Habár a bántalmazó aspektusokat leíró részeket azért frusztráló olvasni és ez komolyabbá is teszi a történetet sokkal, mint egy egyszerű romantikus történetet, a feszültséget oldja a két karakter egymás ellen vívott szócsatái és néhány karakter, akiken jókat lehet nevetni. Ugyanakkor én személy szerint nagyon büszke vagyok Anettre, mert nagyon nehéz olyan romantikus történetet írni, ami tényleg jó, aminek megvannak a komolyabb témái, a karakterfejlődések, a két szereplő dinamikájáról és kémiájáról nem is beszélve - és az, hogy ennyire rétegezve vannak mind a karakterek, mind az események, szerintem igazán kivételes. 

Onnantól kezdve, hogy Bálint tanít Adrinak önvédelmet, azon át, hogy elkezdenek a nyíltan kommunikálni, egészen addig, amíg akarva-akaratlanul is beavatják a másikat a bizalmukba, ez pedig odáig teljesedik ki, hogy egymás legerősebb támaszai és védőbástyái lesznek, annyira letehetetlenné teszi a könyvet, hogy egyszer még főzést is félbehagytam, és nem viccelek. 

A Szenvedélyes hadviselés egy nagyon érzelem teljes tanmese arról, akik voltunk, akik lenni akarunk, akik lehetnénk - hogy ha hagyjuk magunknak és a másiknak, hogy ha módot találunk arra, hogy megbocsássunk és tiszta lappal kezdjünk. 

"Egyszerre mozdultunk, egyszerre csattantunk össze, egyszerre csókoltuk le egymásról a vitákat, kétségeket, feszültséget, magányt, és feltöltődtünk élettel, pezsgéssel, villámokkal."

A főszereplőkön kívül van pár olyan mellékszereplő a történetben, akik nagyon érdekessé és jobbá vagy izgalmasabbá teszik a cselekményt: Karola és a kisfia jelenléte és ennek jelentősége Bálint életében kifejezetten megható, szintén Bálint miatt Toma és Vivi nagyon jó és erőteljes karakterek, külön és együtt is, illetve a Dominikkal való kapcsolatát, akiben régi önmagát látja, ugyanazokkal a küzdelmekkel, amiken ő átment, már ne is említsem. Aztán ott van Adri életében Csabi, a gyerekkori és egyetlen barátja (amíg Bálint vissza nem tér az életébe), aki szerintem kifejezetten megosztó lehet, nekem is ambivalens sokszor, de pont ettől érdekes: egyrészről nagyon szerettem azt a kapcsolatot, ami köztük van, hogy mennyire támogatják egymást, másrészről viszont van, ami miatt mégsem érzem őt teljesen igaz barátnak (ahogy a tánchoz áll, ami Adrinak a világot jelenti, vagy hogy mennyire önzőnek tűnik néhány esetben), ugyanakkor valahol az ő szemszögét is meglehet érteni: szerelmesnek lenni a gyerekkori barátodba, tudva, hogy semmi esélyed és amikor lehetett volna, sem volt valódi, nagyon kemény lehet. Ugyanakkor az embert a saját érzelmei is be tudják csapni, ha ilyen közel áll valakihez, vagy épp a máshoz való érzelmektől menekülve nem gondolkodik - így erre a szálra még kíváncsi leszek, mert a könyv vége sejteti, hogy okoz még bonyodalmat bőven. Aki pedig feltétlen kiemelendő és mindkettejük életében fontos szerepet játszik, az nem más, mint Lenke néni, akinek a jelenetein hol fuldokolva nevettem, hol pedig - amikor az ő felszíne alá is bepillantást nyertünk - szívszaggatóan zokogtam. Adri bántalmazó vőlegénye, Peti az aki még értelemszerűen szerves része a történetnek, mégsem tudok és akarok szavakat pazarolni rá, kifejezni sem lehet, mennyire megvetem. Nagyon brutális érzelmi hatással van az olvasóra egy jelenet a könyv végén vele kapcsolatban, ami egyszerre tragikus és elképesztően erőteljes. 

A lezárásról annyit, hogy idegőrlő függővég, és tekintve, hogy trilógiának tervezett, úgy vélem, lesznek itt még bőven események. Őszintén szólva, nem számítottam rá, hogy ilyen nagy hatással lesz rám ez a történet, de az első sorától az utolsóig magához láncolt és napokkal az elolvasása után sem enged; úgy láttam magam előtt az egészet, mint egy filmet, amiben minden benne van, aminek benne kell lennie. Pedig én nagyon szkeptikus vagyok a romantikus (erotikus) könyvekkel szemben, valószínűleg jogosan, de ez az a kivételt erősítő kiemelkedő és különleges élmény, amit vétek kihagyni!

A Szenvedélyes hadviselés egy ízig-vérig ellenségekből - szerelmesek történet... Egy hullámvasutat idéző cselekménysorozat kivételesen rétegezett érzelmi leírásokkal és elképesztően komplex karakterekkel, valamint olyan fontos témákkal, aminek jelentőségét nem veszi el a romantika. 

EXKLUZÍV TARTALOM | Baráth Viktória: Egy év Provence-ban | Beleolvasó

 

Sziasztok!

Baráth Viki egyike azoknak az Álomgyár kiadónál publikáló magyar szerzőknek, akiknek évek óta követem a munkásságát. A lélektani - romantikus műfajban írt könyvei a kedvenceim, mint például az Egy év Rómában és az Egymás szemében, így megörültem, mikor láttam, hogy egy hasonlónak tűnő szépséggel kápráztat el hamarosan minket. Az Egy év Provence-ban június 11-én jelenik meg, és az a megtiszteltetés ért, hogy hozhatok Nektek belőle egy jelenetet. Ezt a lehetőséget itt is köszönöm Briginek!❤

TARTALOM: 

A ​fiatalon megözvegyült Lily szürke hétköznapjait éli. Valaha imádta a belvárosi forgatagot, a nyüzsgő életet és a fotózást, amely nemcsak a munkája volt, hanem a szenvedélye is. Mára ez azonban csak egy rég elfeledett élet foszlánya maradt… Nem szívesen tekint vissza a múltjára, így viszont képtelen feldolgozni a gyászát és a traumáit. Csupán egy galéria falán lógó kép emlékezteti arra, ki is volt ő valójában.

Egy nap azonban megtudja, elhunyt férje ráhagyott egy birtokot Saint-Rémy-de-Provence mellett. Lily minden porcikájával tiltakozik az ellen, hogy oda utazzon. Nem akarja megtartani a házat és a földet. Azonban amikor kiderül, más is igényt tart rá, rádöbben, nem hagyhatja elveszni múltja utolsó darabkáit. Étienne, a fiatal szakács személyében ellenfelére akad, akivel – ha tetszik, ha nem – együtt kell dolgoznia, hogy megmentsék a birtokot.

Mindketten épp elég terhet cipelnek a vállukon ahhoz, hogy egy idő után rájöjjenek, annyira nem is különböznek egymástól, mint azt elsőre gondolták…

KIADÓ: Álomgyár

ISBN: 9789635709502

ELŐJEGYEZHETŐ: itt

"Utáltam azokat a napokat, amikor egyedül kellett bezárnom a kávézót. A takarítás, a rendrakás mind rám várt, én pedig már alig álltam a lábamon. Már csak a kávégép volt hátra, ezért elindítottam rajta a tisztítóprogramot, és alaposan eltörölgettem mindenhol. 

Csillogott-villogott a gép, én pedig nagyot sóhajtottam, hogy végre vége ennek a napnak is. 

Éppen levettem a kötényemet, amikor megszólalt a kis csengő az ablak fölött. Már megint elfelejtettem bezárni az ajtót!

- Zárva vagyunk! - kiáltottam fel. 

- Ó, bocsi - szólalt meg egy mélyen búgó férfihang. - Hosszú napom volt, és még haza kell vezetnem. Csak egy eszpresszót szeretnék kérni. 

Elegem volt már abból, hogy senki sem tartja be a nyitvatartási időnket, de amikor megfordultam, és megláttam a férfi arcát, a szívem kihagyott egy ütemet. Melegen mosolygott rám, amitől ellágyultam. Úgy sejtettem, csak azért néz rám ilyen gyengéden, hogy megessen rajta a szívem, amit el is tudott érni. De álmomban sem gondoltam volna, hogy flörtöl velem. Pont velem? Az ilyen típusú férfiak sosem vetettek rám szemet. Mégis hízelgő volt a közeledése, ezért elkészítettem a kávéját, ahogy kérte, amíg ő a pultnál várt. A szemét egy pillanatra se vette le rólam,. A tekintete szinte égette a hátamat, és ahogy felé fordultam, egyenesen a szemembe nézett. Amikor átnyújtottam neki a papírpoharat, a keze egy pillanatra megpihent az enyémen. Előtte nem hittem a sorsszerű találkozásokban, de az tagadhatatlan volt, hogy a bőre érintése  megbabonázott. Nem akartam, hogy kisétáljon az életemből ez a titokzatos idegen, akinek olyan arcvonásai voltak, amilyet ritkán látni: éles, határozott áll, mélyen ülő szemek, apró, de kemény ráncok a homlokán. Rövid, barna hajvonala már feljebb vándorolt a homlokán, de még így is vonzó volt. 

Egy igazi férfi. Egy úriember. Ezért nem is szólt, amikor az arcomat megtörölve összekentem magam a kávézaccal, csak átnyúlt a pult fölött, és puha kezével letörölte a foltot, miközben igyekezett visszatartani a mosolyát. Azt hittem, menten megnyílik alattam a föld. A térdem reszketni kezdett az érintésére, és amikor tudatosult bennem, hogy bármelyik percben elválhatnak útjaink, súlyos letargia fogott el. Úgy éreztem, magamba akarom szívni az utolsó pillanatokat, amíg még láthatom. 
Előhúzta a zsebéből a tárcáját, de én felemeltem a kezemet. 
- Hagyd csak, már úgyis lezártam a kasszát! - legyintettem. 
- Nem fogadhatom el - csóválta a fejét. - Valahogy viszonozni szeretném. 
- Tényleg nem kell. A vendégem voltál. 
vonakodva ugyan, de eltette a pénztárcáját. 
- Akkor köszönöm... - közelebb hajolt, hogy leolvassa a névtáblámat - Lily. 

Rám mosolygott, majd elindult az ajtó felé. Csalódottan fordultam vissza a kávégép felé, hogy ismét eltörölgessem, de végül újra felcsendült a hangja: 
- A sarkon túl van egy nagyon jó hot dogos. Nem tudom, vacsoráztál-e már, de szívesen meghívnálak egyre. Vagy kettőre. 

Magam sem tudtam, mihez kezdjek ezzel a közeledéssel. Határtalanul boldog voltam, hogy nem sétált ki azon az ajtón. Hevesen bólogattam, és olyan gyorsan végeztem a takarítással, ahogy csak bírtam. 

Bezártam a kávézót, és gyalog indultunk a stand felé. Igaz, pont az ellenkező irányba, mint amerre laktam, de még véletlenül se hoztam ezt fel. Féltem, hogy lemondja a vacsorát. 

Nem sokat beszélgettünk, szinte szótlanul sétáltunk egymás mellett, de egyáltalán nem zavart a csend. Inkább megnyugtatott. Semmi mást nem akartam, csak hogy ne érjen véget az este.

Miután ettünk, megmondtam, hogy a másik irányban lakom, ő pedig kérdés nélkül követett.

- Azt hiszem, valamit elfelejtettél - mondtam, mire ő felvonta a szemöldökét. - Te tudod az én nevemet, én viszont nem a tiédet. 

- Ó! - nevetett fel. - Igaz. Jó bunkó vagyok! Matthieu. 

Kezet fogtunk, mindketten mosolyogva. 

- Most már legalább tudom hova tenni az akcentust. 

Nem mentünk bele jobban a témába. Én sem kérdezősködtem, és ő sem mesélt magától. Nem voltam nagy pasizós, de mindketten tudtuk, mire megy ki a játék. Néha-néha hozzáért a kezemhez, amitől megremegett a térdem. Még soha életemben nem éreztem így. Főleg nem egy idegen iránt. Mégis vonzott benne valami megmagyarázhatatlan, aminek a hatására még arra is képes voltam, hogy feladjam az elveimet, és belemenjek egy egyéjszakás kalandba. 

A lakásomba érve becsuktam magunk mögött az ajtót, ő pedig nem sokat várt. Megcsókolt, velem pedig forogni kezdett a világ. Onnantól kezdve tudtam, hogy ez valami nagyon különleges kezdete. 

Egész éjjel ébren voltunk. Hol beszélgettünk, hol szenvedélyesen szeretkeztünk. Nem tettünk fel kérdéseket, nem kételkedtünk a másik szándékaiban, mégis olyan tisztának tűnt a kapcsolatunk, még ha tudtuk is, hogy a reggellel mindennek vége szakad. 

Éjjel kettőkor rendeltünk egy pizzát, és amíg vártunk, én kávét főztem, ő pedig körbesétált a lakásomban. Először féltem, vajon mit fog szólni, de olyan mély átéléssel nézte végig a képeimet, hogy inkább nem szóltam közbe, csak figyeltem a mozdulatait. A tekintete megakadt az egyik fotón, mégpedig a személyes kedvencemen. Címet nem adtam neki, mert egy szó vagy mondat sem tudta volna visszaadni mindazt, amit jelentett nekem. A vörös és a narancs színei domináltak rajta, ahogy a fények visszaverődtek a nedves aszfaltról, valamint két alak vonalai, akik egy szenvedélyes ölelésben fonódnak össze. 

- Mennyit kérsz ezért? - kérdezte komolyan, amikor a kezébe nyomtam a bögrét. 

Először nem értettem, mire céloz. 

- Nincs még ára, mivel nincs rá jelentkező se. 

- Hát, most találtál egyet. 

Elkerekedett szemmel néztem rá. 

- Meg akarod venni? 

- Nem úgy nézek ki?" 

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem kellőképpen felkeltette az érdeklődésem már ez a kis részlet is. Viki csodaszépen bánik az érzelmeket leíró szavakkal, szinte én érzem azt a vonzást, ami a két szereplő közt van, és annak a bizonyos képnek az ábrázolása olyan, hogy látom magam előtt. 

Ki az, aki velem együtt egy példánnyal tér haza a Könyvhétről? :)