Sziasztok!
A Szikrázó Malibuval elolvastam Taylor Jenkins Reid negyedik magyarul megjelent könyvét is, de már most alig várom a következőt, főleg a Carrie Soto is backet. Taylor neve nálam már alapból garancia egy zseniális könyvre és egyben életre szóló olvasmányélményre. Ha van olyan, aki arra született, hogy írjon, ez a nő biztosan.
TARTALOM:
"Reggel hét órára Malibu partszakasza lángokban állt."
Malibu, 1983 augusztusa. Elérkezett Nina Riva éves nyár végi bulijának a napja, és a várakozás izgalma a tetőfokára hág. Mindenki a híres Riva testvérek kegyeit keresi. Nina tehetséges szörfös és szupermodell, Jay szörfbajnok, Hud ismert fotós, Kit pedig a többiek imádott kishúga. A testvéreket mindenki elragadtatott csodálattal figyeli az egész Malibuban és még azon is túl - főleg mivel a legendás énekes, Mick Riva gyerekei.
Csupán egyetlen ember nem várja kitörő lelkesedéssel az év partiját: maga Nina. Ó, és talán Hud sem, mert már rég ideje lenne megvallania valamit a fivérének, akivel születésüktől fogva elválaszthatatlanok.
Jay azonban számolja az estig hátralévő perceket, hiszen a lány, akire állandóan gondol, azt ígérte, eljön.
Kitnek is megvannak a maga titkai - például egy vendég, akit a többiek tudta nélkül hívott meg.
Éjfélre a buli teljesen kicsúszik a testvérek irányítása alól, ám a hajnali első szikra előtt még tele vannak a poharak, szól a zene, és a család generációit formáló szerelmek és titkok mind felszínre kerülnek.
A Szikrázó Malibu egy család felejthetetlen éjszakájáról szól, amikor mindannyiuknak el kell dönteniük, mit tartanak meg az életüket alakító örökségből... és mit hagynak maguk mögött.
KIADÓ: Könyvmolyképző Kiadó, 2023
ISBN: 9789633999875
RENDELHETŐ: itt
Taylor Jenkins Reid írásmódjába továbbra is szerelmes vagyok. Bár alapvetően önálló köteteket ír, négy könyve mégis "összefügg" apróbb utalásokban - nem szorosan, de azért kicsit jelentőségteljesen:
Evelyn hét férje, Daisy Jones & The Six, Malibu Rising, Carrie Soto is Back. Talán ez az a sorrend, amiben érdemes is lehet olvasni.
A Szikrázó Malibu egy nagyon erősen összetett és számomra nagyon mély lélektani könyv: generációkon átívelő családregény, hihetetlen írásmóddal és igazán erőteljes, emberi karakterekkel megalkotva.
Főként Mick Riva gyerekeinek, valamint Mick és June története, de a nyárzáró buli rendhagyó módon azért lehetőséget ad betekinteni más - más emberek életébe is, ami kifejezetten tetszett. Ugyanakkor az egészben a kedvencem mégis Nina, Jay, Hud és Kit kapcsolata, hogy a különböző jellemeik és démonaik ellenére mennyire összetartóak.
A Riva családról jelenleg a látszat az, hogy gazdagok, fényűző életet élnek, nincsen semmi problémájuk; de mint tudjuk, a látszat sokszor csal. A felszín alatt ott van egy fiatal pár kezdetben tiszta, őszinte, mindent elsöprő naiv szerelme, egy álmokkal teli, feltörekvő, tehetséges srác, aki éneklésben találta meg az útját és reméli, híres lesz; egy tengerparti étteremben ragadt lány, aki kiakar törni, mert úgy érzi, többre hivatott... majd a már legendás zenész, aki nem áll készen az apaságra és beszippantja a népszerűség világa és a magányban, hétköznapi mókuskerékben ragadt nő, aki már ekkor is szinte egyedülálló anyaként próbál helytállni az élet minden nehézségével szemben, több-kevesebb sikerrel.
Amit nagyon tisztelek June-ban, az az, hogy egy ideig tényleg próbált a Mick Riva által okozott szerelem-tenger felszínén maradni, de aztán sajnos csak elnyelték azok a hullámok... illetve amit csodálok benne, az a Huddal kapcsolatos szál, de ezt spoileres lenne leírni. Az viszont csodás emberré, igazi anyává emeli őt. Azonban hamarosan alkoholba menekül, mikor már az apjuk sincs a képben, így minden Ninára hárul, mint a legidősebb testvér, és el is érkeztünk ahhoz a részhez, miért ő a kedvencem.
Nina egy elképesztően erős karakter, már szinte gyerekként is, hiszen túl hamar kellett felnőnie, és a jelen időben huszonöt évesen sem túl idős, de annál több felelősség nyomja a vállát, és annál látványosabb az ő karakterfejlődése - mert neki sikerült az, csupán tizenhét évesen, ami az apjuknak nem: annak ellenére is sziklaszilárdan ott állni a családja mellett, hogy nem állt készen. (Az ehhez kapcsolódó bizonyos monológja az apjának a könyv egyik legerőteljesebb jelenete).
"Tudta, hogy neki kell kimondani azt, amit ki kell mondani. Neki kell megtennie azt, amit meg kell tenni. Ha az ember magára marad, nem választhatja meg, melyik feladatot vállalja, egyik alól sem bújhat ki, mondván képtelen rá. Nincs helye viszolygásnak és gyengeségnek. Mindent neki kell megtenni. Minden visszataszító, szomorú dolgot, amire a legtöbben gondolni sem bírnak, mindnek benne kell élnie. Mindenre képesnek kellene lennie.
(...)
Nina azonnal tudta, hogy neki kell majd elkapnia őket. Neki kell visszahúznia őket, miközben sikítanak, miközben a víz feléjük hömpölyög, átáztatja a zoknijukat és tocsog a cipőjükben.
És meg is tette.
Mekkora súlya lehet egy tehetetlenül az ember karjába zuhanó testnek? És háromnak? Nina mindannyiukat megtartotta. A karjában, a hátán cipelte őket."
"(...) De aztán rájön, hogy ez csak egy tűz a sok közül, ami Malibut sújtotta az idők kezdete óta.
Pusztulást hozott magával.
De megújulást is, a hamvakból való felemelkedés lehetőségét.
A tűz történetét."
Senkit ne csapjon be a borító; habár az egész könyvben annyira benne van maga a nyár, amennyire lehetséges: szinte érezni a homokos partot a lábunk alatt, a nyaldosó hullámokkal és lágy szellővel vagy éppen égető lánggal - ez több kikapcsolódást nyújtó limonádé sztorinál. Vannak olyan részei, amik kifejezetten nagyot ütnek, és amikre könnyezve, fájó szívvel gondolok vissza.
Csodálatos írásmódban tálalt, életszerű, fájdalmas és megható története egy családnak - és más-más embereknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése