Baráth Viktória: Egymás szemében

 

Sziasztok!

Egy számomra különlegesebb könyvvel térek vissza ezeken a fullasztó nyári napokon. Még 2020 vége felé az a megtiszteltetés ért, hogy bétázhattam Baráth Viktória akkoriban készülő könyvét - amit azóta már jól ismerhettek -, az Egymás szemébent. A történet első fele így nem volt ismeretlen a számomra, de már az is olyan nagy hatással volt rám, hogy akkor alkottam az első montázst csak úgy spontán. 

Aztán úgy alakult az életem, hogy a második feléhez már nem jutottam el (emiatt azóta is bűntudatom van kicsit), de végül is legalább így nekem is tartogatott újdonságot ez a gyönyörű történet. Külön felbecsülhetetlen érzés, hogy az én szavaim lehetnek a csodaszép borítón. 

TARTALOM: 

NE ÍTÉLJ ELSŐ LÁTÁSRA!

Jo mindig arról álmodozott, hogy egyszer írónő lesz. Tudta, meg kell küzdenie azért, amire vágyik, hisz a Kaliforniai Egyetem nem a legolcsóbb iskola az Államokban. Már csak egy év választja el a diplomájától, de hogy továbbra is finanszírozni tudja a tanulmányait, mindenféle munkát kénytelen vállalni. Egy nap a kezébe kerül egy újsághirdetés, amelyben bejárónőt keresnek. Ez az állás tökéletes lenne Jo számára, csupán egy a bökkenő: leendő munkaadója, James, a magának való vak férfi már az első találkozásnál elutasítja a lányt. Ő azonban addig jár James nyakára, amíg az be nem adja a derekát. A férfi nem kedveli Jót, és ez az érzés kölcsönös, ám egy idő után rádöbbenek, talán mégsem különböznek annyira, mint hitték. 

Mennyire számítanak a belső értékeink egy olyan világban, ahol mindenki a külsőségek rabja? Átláthatunk-e a rózsaszín ködön, ami folyamatosan körülvesz minket? Szabad-e még hinnünk a szemünknek? 

Baráth Viktória ezúttal is mély, lélektani témákat boncolgat. Megindító története megmutatja, mindenkinek szüksége van arra, hogy a mai rohanó világban meglássuk az igaz és tiszta érzelmeket egymás szemében. 

KIADÓ: Álomgyár, 2021

ISBN: 9786156145987

RENDELHETŐ: itt

Viki munkásságával még az Egy év Rómában miatt találkoztam, ugyanis ez volt az a könyve, aminél első látásra azt éreztem, olvasnom kell. Aztán megindult a lavina, és azóta majdnem az összes könyvét olvastam (egyedül a Szabadon duológiát nem, ami ezután kerül sorra. Az Egymás szemébent már akkor nagyon vártam, amikor még csak annyit tudtunk róla, miről fog szólni - aztán Viki megtisztelt azzal, hogy felkért bétázásra. Már az a kis híján 200 oldal nagy hatással volt rám és már akkor éreztem, hogy talán ez a történet lesz az, ami letaszítja az Egy év Rómábant a trónról. 

Az egyetemista Jo az egyik, aki a regény középpontjában áll, akinek minden vágya, hogy egyszer ismert író lehessen, és az olvasás a lételeme. Az utóbbi jellemvonás főként szerintem az, amiért az olvasó rögtön közel érezheti magához a karaktert, de természetesen messze nem ez az egyetlen oka. Ugyanis Jo is abban a közösségi média uralta világban él és szenved tőle, mint akármelyik fiatal ma, amiben a sok hibátlan és felhőtlen kép becsapja az embert és azt érzi, nem elég érdekes az élete és ő maga sosem lesz elég jó. Ezen felül érték is olyan atrocitások a múltjában, amik ide vezettek (mint sajnos a többségünket, például engem is). Az írónő amúgy is nagyon át tudja adni a szereplők élethelyzeteit, de Jo önbecsülési problémáival hasonló okok miatt szinte naponta szembesülök a tükörben, így még erőteljesebben átéreztem azt, amit ő. 

Itt még meg kell említenem Jo legjobb barátnőjét, Julie-t, aki (látszólag) mindenben a főszereplőnk ellentéte. Ő az a lány, aki miatt Jo úgy érezhetné magát, ahogy, ha nem lennének barátok. Az a lány, aki szívesen lenne: közvetlen, vagány, bulizós, csinos és akit mindenki szeret. És legfőképpen, akiről szinte csak úgy leperegnek a dolgok... viszont a történet vége felé nézve nagyon elgondolkodtató, hogy mennyi igaz ebből és mennyi a védelmi mechanizmus által létrehozott álarc, illetve hogy a feltűnő magabiztosság mögött mennyi lehet az a bizonytalanság és megfelelési kényszer, ami Jót is jellemzi. Nagyon szerettem kettejük kapcsolatát és azt, amit ők a különbözőségükkel képviselnek; az egész Julie szálat, de a történet másik központi szereplője nem ő, hanem James. 

James-t Jo által ismerjük meg, aki épp munkát keres, amikor szembejön vele a házvezetőnő poszt ajánlat. Mint kiderül, a férfi vak, ezért van szüksége segítségre, de mivel nem csak fizikailag, hanem lelkileg is sérült, nem kér a lányból, ám ő nem adja fel ilyen könnyen. Ennek hála megtudjuk, hogy James sem az, akinek elsőre látszik: nem egy megkeseredett és jogtalanul goromba ember, hanem nagyon is érzékeny és gondoskodó, csak éppen durva dolgok történtek vele a múltban. Ahogy egyre jobban megismerik egymást, úgy nyílik ki mindkettejük számára egy olyan világ, ami teljesen más, mint amiben rekedtek; amit szép ideálnak hittek vagy amiről már teljesen lemondtak. 

Azt még meg kell említenem, hogy első olvasásra Mike, Andrew vagy éppen Allison szála is rosszabbul érintett - az elsőt enyhe túlzásnak, a másodikat feleslegesnek (már ami a Jóval történteket illeti) éreztem, a harmadikat pedig egyszerűen csak megvetettem, de a végére ez megváltozott. Kellett, nagyon is kellett ennek a három karakternek a jelenléte és szerepe, így volt valósághűbb és tökéletes az egész. (Chloe pedig azonnal és végérvényesen elrabolta a szívem, szerintem ezt magyaráznom sem kell, miért.)

"A műveidnek a lelkedet kell tükrözniük. Amelyik könyvben nincs lélek, az semmit sem adhat az olvasójának, csupán elpazarolt órákat az életéből."

Baráth Viki egy gördülékeny, mégis sokatmondó, alaposan kidolgozott könyvben szembesít minket azzal, hogy a szerelem és az élet sokszor nem az, aminek hinni akarjuk, vagy nem olyan, amit szeretnénk, és nem arról szól, hogy mit gondolunk magunkról vagy hogy mit hisznek rólunk mások - hanem arról, hogy (a megfelelő emberrel) hogyan látjuk magunkat és a másikat egymás szemében. 

Egy szívfájdító, ugyanakkor lélekmelengető történet, amely a lényed legmélyére hatol.