Colleen Hoover: All Your Perfects - Minden tökéletesed

 

Sziasztok! 

Colleen Hoover iránti rajongásom még évekkel ezelőtt kezdődött a Hopeless-szel, és bár a legtöbb története bennem maradt, illetve nekem az olyan megosztóbb könyvei is elnyerték a szívemet, mint például a Verity, vagy a szintén nem régen megjelent Layla, most érte el a csúcsot nálam. Az All Your Perfects amellett, hogy az egyik legjobban várt könyve, nekem személy szerint magasan a legjobb és legösszetettebb írása. Ez az első általa írt könyv, amit nem egy nap alatt daráltam le, és nem azért, mert rossz lenne, sőt; hanem mert annyira rezonált a lelkemmel, a múltammal, és egy olyan központi témával, ami engem is megölne, ha érintene. Számomra ez a könyv abszolút 2022 könyve (pedig Addie LaRue láthatatlan életét is idén olvastam, szóval ez elég nagy szó ezek után), és ha ilyen erős élményt tudott adni, akkor elképzelni sem tudom, mit fog a Reminders of Him, amit a a szerkesztője a legjobbnak tart. 

TARTALOM: 

Egy rég elfelejtett ígéret képes lehet megmenteni egy kapcsolatot? 

Quinn és Graham tökéletes szerelmét veszélybe sodorja a tökéletlen házasságuk. Az évek során felgyülemlett emlékek, hibák és titkok már eltaszítják őket egymástól. Az egyetlen dolog, ami megmentheti őket, éppen az lehet, ami a szakadék szélére sodorta őket. 

A Minden tökéletesed egy elgondolkodtató regény egy párkapcsolati gondokkal küzdő párról, akiknek múltbeli ígéreteken múlik a jövője. Szívszaggató, letehetetlen olvasmány. 

Az év legfelkavaróbb szerelmi története - lehet-e együtt tökéletesen boldog két tökéletlen ember? 

Add át magad a sodrásnak! 

KIADÓ: Könyvmolyképző kiadó, 2022

ISBN: 9789635974252

RENDELHETŐ: itt

Vannak könyvek, amikről úgy érezzük, nem olyan érdemes írni és vannak, amik olyan hatással vannak az emberre, hogy úgy érzik, képtelenek kifejezni azt, amit számukra jelentett. Egyszerűen olvasni kell és kész. Ez a könyv is ilyen kicsit, mégis itt ülök, és megpróbálom összeszedni a gondolataimat, mert a harmadik eset az, amikor bár nehéz róla írni, de egyszerűen muszáj.

Mielőtt viszont megpróbálnám szavakba önteni, mit is jelentett nekem ez a könyv, hadd hívjam fel a figyelmet a borítóra és a címre, aminek a szimbolikája és jelentősége azonnal megfogott. A megtépázott virág nekem így főként olvasás után jelzi a tökéletlenséget, a fájdalmat, de egyben azt is, hogy még nem veszett el minden remény és hogy még így is gyönyörű. Ami a címet illeti, igaz, hogy magyartalannak tűnik, de a történet egy kulcsfontosságú jelenete miatt lett ez (ami mellesleg az angol nyelvben sem helyes), így szerintem teljesen rendben van. 

És hogy miért is volt rám ekkora hatással ez a könyv? Egyrészt, újra rá kellett ébrednem, hogy Colleen brutálisan bánik a szavakkal. Annyira gyönyörűen meg tudja fogalmazni a legfájdalmasabb érzéseket is, ugyanakkor sokszor a szívedbe szúr vele. Másrészt pedig, a megérzéseim soha nem csalnak: azt éreztem, hogy el kell olvasnom ezt a könyvet, mert olyat adhat nekem, amit semmi más, de egyben azt is, hogy nagyon fel kell rá készülnöm, mert el is vehet belőlem valamit - vagy pontosabban felhozhat bennem olyan dolgokat, amiket a legszívesebben már elfelejtenék, de természetesen ez lehetetlen. 

" - A mi házasságunk nem tökéletes. Nincs olyan házasság, ami tökéletes lenne. Volt olyan, amikor ő adta fel a kapcsolatunkat. Még többször előfordult, hogy én adtam fel. A hosszú házasságunk titka, hogy soha nem adtuk fel egyszerre." 

A fenti idézet - ami egy 60 éve házasságban élő bácsitól származik a történet szerint - nagyon bennem maradt. Szerintem ez egy nagyon szép gondolat és nagyon kifejező is, hiszen egy kapcsolat mindig két emberen múlik. És pont ez a megállapítás az, ami miatt én személy szerint nem tudom utálni Grahamet, pedig egyáltalán nem helyes az a bizonyos dolog, amit tett és ráadásul ez egy olyan eset is egyben, amiről sokáig úgy hittem, hogy az egyetlen, amit személy szerint nem tudnék megbocsátani. De erre később még visszatérek, mert ez már azért a könyv felénél történik. 

Az All Your Perfects egyik erőssége szerintem részben a felépítése is. Teljesen új fogalmat ad az érzelmi hullámvasút kifejezésnek, ugyanis felváltva mutatja be a múltat és jelent, Akkor és Most címezéssel - és amíg az Akkor fejezetekből megtudhatjuk, hogyan lettek részei egymás életének Quinn és Graham, amíg együtt olvadozhatunk és nevethetünk velük, addig a Most fejezetek egyszerűen a lelkünkbe hatolóan fájdalmasak. Akkor romantikus, humoros és édes pillanatokat élünk át, most pedig csontig hatol a rettegés, eltávolodunk, hibázunk és reménytelenül szomorúak vagyunk. Az különösen tetszett, hogy a megismerkedésük körülményei és az azonnali vonzalom ellenére nem omlottak rögtön egymás karjába, hanem szinte akaratlanul is kivárták azt a bizonyos időt, ami a csalódás utáni továbblépésükhöz kell. 

A két idősíkon nem csak az érzések mások, hanem mintha teljesen más emberek életéről olvasnánk, ami valahol így is van, hiszen a felnőtté válás útján, főleg egy kapcsolatban is, azért nagyon sokat változhat az ember. És nem feltétlenül a jó irányba terelhetnek minket a körülmények. A könyv egyik központi témája a gyerekvállalás és annak a nehézségei - saját tapasztalatból is tudom, hogy ha lesz baba, az sem egyszerű, amíg két ember belerázódik külön-külön és együtt is a szülő szerepbe, de ha már évek óta sikertelen a próbálkozás, akkor az nem nehéz, hanem egyenesen gyilkos. A lélekre, az intimitásra és úgy összességében a kapcsolat minden területére. Mivel Quinn olyan beállítottságú, mint én magam is (azaz elképzelni sem tudja, hogy ne legyen anya), ezért én minden fájdalmát átéreztem, még ha sokszor lehet nehéz megérteni, mit miért tett. Az pedig, amit Graham követett el, szintén hosszabb elemzést követel annál, mint hogy felszínesen ítélkezzünk, hogy micsoda seggfej és állítjuk, hogy hát, én ezt nem tudnám megbocsátani. Félre értés ne essék, rendben van, ha valaki így van ezzel, de szintén saját tapasztalatból tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, és semmit nem tud biztosan állítani az ember valami olyanról, amiben nincs benne. Itt Quinn is hibázott, a körülmények sem voltak éppen tökéletesnek mondhatóak, de ennek ellenére Graham nem hárít, nem tagad, nem mentegetőzik - tisztában van vele, mekkora hibát vétett, nem okol ezért senkit saját magán kívül, és nem, valóban nem adhatunk neki felmentést, de ez nem jelenti azt, hogy ne érthetnénk meg. Főleg, hogy a személyiségével teljesen ellentétesen cselekedett, azok fényében, amiken keresztül kellett menniük. Ahogy Quinn minden reagálását és fájdalmát átérzem és megértem, még ha az sem a legjobb hatással van egy kapcsolatra, sőt; úgy azt is megértem és sajnálom, amit kihozott Grahamből. Az emberek hibáznak, a kapcsolatok nem minden pillanata meseszerű, semmi és senki nem tökéletes, de a szerelem az bizony lehet elég erős, hogy mindig mindent átvészeljen. 

Néha nehéz volt olvasni és nehéz is írni róla, főleg, hogy bizonyos részeit ha nem is pontosan ugyanúgy vagy ugyanolyan végletben, de átéltem; mégis azt mondom, hogy mindennél jobban megéri. Tényleg ez az írónő legőszintébb, legéletszerűbb, legerősebben összetett regénye, és a legérzelmesebb is. Amit még ki kell emelnem, az a kis fa ládikó "rejtélye", előtte összetörtem sokszor, zokogtam egyszer-kétszer, de ennek a tartalma olyan volt, mint egy mentőöv a megtépázott lelkemnek. 

Ha tudnék még bármit írni róla, ami kellően kifejezi, mennyire megéri elolvasni ezt a könyvet, akkor sem szeretnék, mielőtt véletlenül bármit is elspoilereznék. Inkább felavatom az édesanyámtól kapott csodaszép jegyzetes könyvemet a legszebb idézetekkel, majd elolvasom a saját szerelmemből íródott leveleimet és mindig emlékezni fogok arra, amit ez a könyv elvett tőlem, adott nekem és amit felhozott bennem.