Sziasztok!
Bár nem olyan régen tettem ki a bejegyzést a sorozat első részéről (baba mellett lassabban tudtam összetenni), közben el is olvastam a másodikat, és aztamindenit! Az Akik poggyász nélkül utaznak is vitt magával, de az Ahová a holdam is velem jön messze felülmúlta. Mind karakterileg, mind történetileg és főként lélektanilag is sokkal mélyebb. A cím és borító szimbolikája pedig továbbra is külön szerelem - ez a harmadik, befejező részével sincs másképp, amit ezek után alig várom, hogy elkezdjem.
TARTALOM:
Csak azért, mert valamitől elmenekülünk, még nem biztos, hogy attól meg is menekülünk
"Göröngyök közt éjjel megyek, csak a holdam jöhet velem" - dúdolja Laura a régi Kispál-számot, miután Bence tanácsát megfogadva visszatér Budapestre, hogy poggyászai legaljára nézzen. Mindeközben igyekszik régi élete romjain újat építeni, de rá kell jönnie, hogy ez korántsem egyszerű.
Ugyanis miként a csomagok legmélyén, úgy a romok alatt meghúzódó pincék is váratlan dolgokat rejtenek. Laura Emma hagyatékában elmerülve egy régi családi titokra bukkan, amelynek feltárásához egy dél-franciaországi kisvárosba utazik. Itt találkozik Marcellel, a művészi lelkületű, de szorongásra hajlamos, izgalmas, de kiszámíthatatlan férfival.
Kettőjük kapcsolata sok tanulsággal szolgál Laura számára mind a felnőtté válásról, mind a szabad akaratról, és legfőképpen arról, hogy hiába tudjuk, mi elől menekülünk, ez még nem elég ahhoz, hogy meg is meneküljünk tőle.
Budai Lotti főhősnője ezúttal - India és a spiritualitás világa után - Dél-Franciaország, a művészetek és az emberi psziché mélye felé veszi az irányt, ahová az olvasó is elkísérheti az önmaga felé vezető útján.
KIADÓ: Álomgyár, 2021
ISBN: 9789635702343
RENDELHETŐ: itt
Lotti ebben a műfajban a kezdeti bizonytalanság után (amit enyhén éreztem az első rész alatt) abszolút megérkezett a második kötetben, és lenyűgözött. Az Akik poggyász nélkül utaznak végére Laura az utazása alatt rájön, hogy mielőtt eldobná azokat a bizonyos poggyászokat, nem árt megnézni, honnan származnak, és mit rejtenek, máshogy ugyanis nehezen találja meg a saját útját. Ahogy talán abban is a segítségére lesz, mi az, amit akar az élettől, ugyanis csak annyit érez, mit nem akar.
Ebben a részben új utazás veszi kezdetét, a szó szó szerinti és képletes értelmében is: ugyanis Laura Emma naplójában gyanít valamit a családi titokról, az édesanyjáról, és a bizonyos francia férfiről, aki miatt eltűnt az életükből; a saját gyökereiről, ugyanekkor ez az utazás a lélek bugyraiba is elég mélyen vezeti. Miután Ákossal sikerül lezárni a múltjukat, Esztivel visszatalálnak egymáshoz (őt épphogy csak érinti az előző részben), Nórival is megbeszélik a dolgokat, jön egy döbbenetes dolog: Emma hagyatéka és a Birtalan család kitaszítása... így Laura az egyetlen nyomon elindul Dél-Francia országba, hogy jobban megértse az édesanyját és talán egyúttal saját magát is.
Természetesen ez a része a dolognak nem megy egyszerűen és gyorsan, cserébe nem egy érdekes embert ismer meg és ismerhetünk meg általa, aztán a körülmények úgy hozzák, hogy úgy dönt: nem utazik haza, hanem marad, ahol van. Nagy szerepet játszik ebben egy kiscica, az otthoni dolgok alakulása és Marcel, a meg nem értett, érzékeny, de szélsőséges férfi is.
"(...) Például a találkozásokról. Hogy mindenki, aki az életembe jött, adott nekem valamit. Hogy mindenkitől kaptam valamit. Valamit, ami továbblendített a következő stációra, életem azon következő pontjára, ahol lennem kell. Ahol a helyemen vagyok. De nem mindenki jön ilyen indokkal, vagy csak ilyen indokkal az életünkbe. Van, hogy nem másnak van dolga velünk, hanem nekünk van dolgunk másokkal."
Laura tehát úgy hiszi, ott találta meg a számításait, ahol az édesanyja is - de itt jön ki az, hogy attól, hogy szeretnénk valamit elkerülni, nem biztos, hogy meg is kerüljük. Hogy nem ugyanabban a helyzetben kötünk ki, mint amiből ki akartunk szállni. Marcel szála miatt egyszerre repdesett a lelkem és szorult össze a gyomrom, és az ő jelleme, illetve Laura önismereti felfedezése miatt olyan erős pszichológia van jelen a könyvben, amitől az olvasó is komolyan elgondolkodik, illetve átérez mindent.
Nagyon sok gondolatot emelhetnék még ki, de amit mindenképpen muszáj, az a könyv legvége: ott rendesen libabőrős lettem, és úgy meghatódtam, hogy könnyezve-mosolyogva olvastam el az utolsó sorokat, szorongatva a könyvet, mintha soha nem akarnám elengedni, közben pedig már fél kézzel nyúltam is a folytatásért, mert minél hamarabb tudnom kell, mi lesz ennek a vége, még ha nehéz is lesz elengednem az életemből és lelkemből Laurát. Ugyanis amilyen távolinak éreztem őt az első részben, olyan közel került hozzám a másodikban. Nagyon hálás vagyok Lottinak, amiért volt "bátorsága" ebben a műfajban is kipróbálni magát, mert már most nagyon sokat kaptam ettől a könyvtől, és A szerelem rabszolgái mellett a különbségeik ellenére is az örök kedvencem lett.
Az Ahová a holdam is velem jön letehetetlen és lélektanilag mély, felüdülést és komolyabb érzelmeket is kiváltó olvasmány - ami szerintem mindenképpen kihagyhatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése